Tolnai Népújság, 1991. április (2. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-13 / 86. szám
1991. április 13. 2 NÉPÚJSÁG Szóvivői tájékoztató Nem öt, hanem három forinttal drágul a benzin (Folytatás az 1. oldalról.) A csütörtöki kormányülésen született további döntéseket ismertetve László Balázs szóvivő elmondta: a kabinettagjai határoztak arról, hogy a magyar állam 700 millió forinttal részt vesz a General Motors és a Rába közös vegyes vállalatában. A kormány ugyanis a nemzetgazdaság egésze szempontjából fontosnak tartja a magyarországi gépjármüösszeszere- lés és -alkatrészgyártás alapjainak megteremtését, s így a tervezett szentgotthárdi beruházást állami részesedéssel is támogatni kívánja. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt átalakulásának kérdése is a kormányülés napirendjén szerepelt. Ennek kapcsán a szóvivő elmondta: a tulajdonosi és üzemeltetési feladatkörök szétválasztásával első lépésként 11 háttéripari részleget, valamint gázszolgáltató egységet leválasztanak a trösztről. Ezek átmenetileg állami felügyelet alá kerülnek, majd az alapfunkciót ellátó vállalat részvénytársasággá alakul. László Balázs utalt arra, hogy a kormány hasonló módon képzeli el a Magyar Villamosipari Tröszt átalakulását is. A kormányszóvivői tájékoztató zárómomentumaként Lakner Zoltán, a népjóléti tárca helyettes államtitkára számolt be arról az úgynevezett szociális intervenciós csomagtervről, amelyet ugyancsak megvitattak a kormánytagok, s amely a leginkább rászoruló rétegeknél próbálja ellensúlyozni a növekvő anyagi terheket. A helyettes államtitkár a szociális intézkedéssorozatról szólva négy nagyobb területet jelölt meg: a közeljövőben esedékes energia-, illetve gyógyszeráremelés bizonyos mértékű kompenzálását; a házigondozói szolgálat fejlesztését, valamint az elsősorban élelmiszereket juttató gyorssegély alapítvány hatékonyabb működtetését. Ismét a személyi számról Kupa Mihály: Az ország hírneve még jó (Folytatás az 1. oldalról.) A pénzügyminiszter ennek kézzelfogható bizonyítékaként értékelte azt, hogy a Commerzbank szervezésében minap kibocsátott 150 millió márkás nemzeti banki kötvények villámgyorsan elkeltek. Német részről megjegyezték - közölte Kupa Mihály -, hogy Magyar- ország a rendelkezésre bocsátott hitelkereteket sem használta ki. A magyar miniszter tárgyalópartnerei előtt kijelentette, hogy Budapest nem követi Varsó példáját, nem kér adósságelengedést, fizetni fog. „A németeknek efelől nincsenek kétségeik. Ki is számolták, hogy ez (az adósságelengedés) mennyibe kerülne nekünk, mármint milyen sokba. Kérem, én bankárokkal tárgyaltam. Úgyhogy a lengyel utat nem fogjuk választani” - mondta nyomatékosan a miniszter. Kupa Mihály mindehhez hozzáfűzte, hogy német támogatást élvezhetünk a Londonban hétfőn nyíló Kelet-Európa Bankban és az Európai Közösségekhez való csatlakozást célzó törekvésekben. Ez utóbbihoz kapcsolódik a düsseldorfi Handelsblatt tegnapi számában megjelent értesülés, amely szerint „az EK-országok között Portugália, Spanyolország és Görögország máris a fékezők csapatát alkotja: ezek az országok minél tovább szeretnék az ajtó előtt várakoztatni Lengyelországot, Csehszlovákiát és Magyarországot. Attól félnek, hogy a külföldi befektetőkért folyó küzdelemben nem kívánatos konkurenciát támasztanak”. A tegnapi Frankfurter Allgemeine Zeitung portrét közölt Kupa Mi- hályról, akit a szerző szakmai értelemben olyan „szuperminiszternek” minősít, mint amilyen egykoron a nyugatnémeteknél Kari Schiller volt. A tekintélyes frankfurti lap úgy látja, hogy Magyarország gazdasági szempontból csapdába került. Egyrészt mélyen húsba vágó a Szovjetunióval való kereskedelem összeomlása és az NDK megszűnése KGST-országként. Másrészt Magyarországnak, ha agrár- és ipari termékeket akar exportálni a Szovjetunióba, meg kell küzdenie a politikai okok miatt támogatott nyugati exportkonkurenciával is. „Az Európai Közösségnek nevezett mentőhajó azonban egyelőre elérhetetlen messzeségben van. Éppen ezért Kupa elsőrendű feladata, hogy a baráti Németországban megértést és új együttműködési lehetőségeket kérjen” - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az Állami Népességnyilvántartó Hivatal az Alkotmánybíróságnak „a személyes adatokról” hozott határozatát a kihirdetést, azaz a Magyar Közlönyben való megjelenést követően azonnal végrehajtja - közölte a hivatal vezetője. A határozat indoklásában maga az Alkotmánybíróság hívta fel a figyelmet az adatállomány épségének megőrzésére. Egyedül az állami népességnyilvántartás jogosult új személyi szám kiadására és a meglévők használatára. így a hivatal a születés, a házasságkötés, a házasság megszűnése, a haláleset és a lak- címváltozások, továbbá más, az állampolgárok nevét és lakcímét érintő események bejelentésekor a személyi számot - mint technikai azonosítót - nélkülözni nem tudja, ilyenkor pedig azállampolgári közreműködést is esetenként igényli. Ugyanakkor a hivatal az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően gondoskodik a személyi szám törvényes keretek közötti használatáról, a személyiségi jog és az adatvédelem előírásainak megtartásáról. A hivatal valamennyi érintett szíves megértését és türelmét kéri azért, mert a határozat pontos végrehajtása miatt egyes közigazgatási eljárások átmenetileg nehézkessé vagy lehetetlenné válnak. Félrehallások a szekszárdi önkormányzatban Csengey Dénes halálára Szekszárd szülötte volt, s elszármazott közülünk, de el nem szakadt soha szülővárosától, mint annyian nagy elődei közül. Úgy, mint Garay János, akit negyvenkét évesen felőrölt a magyar felemelkedésért vívott küzdelem, s akinek temetése 1853- ban tüntetés volt az idegen elnyomás ellen. Vagy mint Babits Mihály, akinek már halálos betegen kellett példát mutatni emberségből és magyarságból egy halálosan megbetegített ország számára. Csengey Dénes is a maga írói, politikusi tehetségének hatókörén belül valami hasonlóra vállalkozott. A Magyar Demokrata Fórum legfiatalabb alapító tagjaként egy olyan szabadságharcba kezdett, amelynek nincsenek látványos csatái, de vannak idegzetet, egészséget őrlő napi feszültségei és konfliktusai. Szabadságért küzdött egy olyan országban, amelyet három évtizedig a szabadság hamis látszatában neveltek. S amikor most egy éve - megrendítő a dátumok egybeesése! - megteremtődött Magyar- ország számára a szabadság páratlan világtörténelmi esélye, Csengey Dénes az elsők között ismerte fel, hogy ezt a szabadságot megteremteni csak a nép által lehet. Ezért lett a választási küzdelmek egyik legismertebb szónoka, ezért nem kímélte erejét, egészségét. Egyik esszéjében Eötvös Józsefet idézi, s mintha saját sorsát jövendölné: „Küzdeni naponként az értelmetlenség ellen; fáradni, hogy azoknak szabadságát biztosítsuk, kik arra ész- és kedélyi tulajdonaik miatt képtelenek; hogy oly dolgokat magyarázzunk meg, melyeken a század második felében senkinek sem kellene kételkednie: oly foglalatosság, melynél a Danaidák hordozójának töltögetése nem sokkal kellemetlenebb lehetett.” Nagy fájdalom mindnyájunknak, hogy ilyen fiatalon ment el, mert elvesztése, a tehetség pusztulása nemcsak egy pártnak, hanem az egész nemzetnek nagy veszteség. A Magyar Demokrata Fórum megyei választmánya és Szekszárdi Szervezete nevében búcsúzunk tőle! NÉMETH KÁROLY Csengey Dénes elhunytéról Szabad György az Országgyűlés elnöke kegyelettel emlékezett meg Csengey Dénesről, akinek halálát vélhetően szívroham, illetve szívelégtelenség okozta. A temetés előreláthatólag Szekszárdon lesz, a család kérése szerint. Az író halálával nagy veszteség érte az Országgyűlést - mondta Szabad György. A BRFK már tegnap délelőtt lezárta a vizsgálatot Csengey Dénes halála ügyében, miután az igazságügyi orvos és a to- xikológus szakértő egyértelműen megállapította a képviselő természetes halálát. Dél-koreai üzletemberek Kurd diákok az iraki nagykövetség előtt Demonstrációt szervezett az iraki nagykövetség előtt délelőtt az Európában tanuló kurdisztáni diákok egyesületének magyarországi szervezete, hogy tiltakozzon Szad- dám Húszéin népirtó rezsimje ellen. A megmozdulást támogatta az Iraki Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetségének Ifjúsági Szervezete és Fidesz is. Az iraki nagykövetség előtt összegyűlt mintegy hatvan ember felhívást akart eljuttatni a külképviselet vezetőjének, azonban a tüntetőket zárt ajtók fogadták. A kurd fiatalok Huszein-ellenes és demokráciát követelő jelszavak skandálása mellett elégették a diktátor fényképét, majd átvonultak a Szabadság térre az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége elé. Itt a diákok vezetői nyílt levelet adtak át a nagykövetség munkatársának, amelyben Bush elnökhöz fordulnak. Levelükben arra kérik az USA elnökét, támogassa a kurd nép önrendelkezési jogáért folytatott harcát, hivatkozva arra, hogy az ENSZ már 1948 óta beavatkozik azon államok belügyei- be, ahol népirtás folyik. A kurd nép harcát támogató Szabad Demokraták Szövetségének Ifjúsági Szervezete a Népjóléti Minisztériumhoz fordult a magyar- országi kurd diákok kérésének támogatására, hogy az Öböl térségében, amúgy is ott tartózkodó magyar orvoscsoport vegyen részt a kurd menekültek ellátásában. hazánkban A Kulturális Innovációs és Továbbképző Vállalat szervezésében tegnap dél-koreai üzletembered 6 tagú csoportja kezdte meg budapesti tárgyalásait a magyarországi tőkebefektetések lehetőségeiről - erről Koncz Gábor a vállalat igazgatója adott tájékoztatást. Egyhetes itt-tartózkodásuk során magyar üzleti partnerekkel találkoznak, valamint ellátogatnak Sárospatakra, mivel különös érdeklődést mutatnak a 400 éves Sárospataki Református Kollégium történelme és továbbfejlesztésének lehetőségei iránt. A nagy múltú református kollégiumot anyagilag is támogatni kívánják, fűzte hozzá a Kulturinnov igazgatója, aki a Sárospataki Református Kollégium igazgató tanácsának is tagja. Milyen legyen a hivatal? Antall József fogadta Angelo Acerbit (Folytatás az 1. oldalról.) Az elismerő méltatás után azonban csakhamar egy kellemetlenebb témakör került elő, nevezetesen a polgár- mester és a testület között időnként létező együttműködési zavarokról esett szó. Tulajdonképpen mindenki egyet akar, ebből következően ezeknek a zavaroknak meg kell szűnniük - mutatott rá Kocsis Imre Antal, majd a probléma lényegét vázolva kitért arra, hogy a tárgyalások folyamán nemegyszer kerül lehetetlen és nemtelen helyzetbe. Méghozzá azért, mert a testület felhatalmazása nélkül nem cselekedhet megfelelően, nem tehet még feltételes ígéretet sem. A polgármester úr Shakespeare Szentivánéji álom című darabjával példálózott, ahol is Zuboly a mellékszerep mellett Ide nekem az oroszlánt is felkiáltással a főszerepet is követeli magának. Nem lehetazonban valaki főszereplő és mellékszereplő is egyszerre - hangsúlyozta Kocsis Imre Antal, majd kérte, hogy ne vitassák el tőle a polgármester szerepét Néhány korábbi félreértésre, egész pontosan félrehallásra utalva megemlítette az egyik képviselő, név szerint Németh Zsolt nevét aki erre ne személyeskedjünk közbe szólással elhagytaatermet s nem hallgatta tovább a polgármester egyébként nyugodt hangvételű mondandóját Ezen intermezzó után az érdemi munkára rátérve atestület elfogadta az első lakáshoz jutó fiatal házasok, illetve egyedülállók támogatását célzó rendeletet Ennek értelmében 150 ezer forint vissza nem térítendő támogatás is adható lakásvásárlás vagy építés céljából, amennyiben az igénylő eleget tesz a rendeletben felsorolt számos feltételnek. A munkatervi javaslat kiegészítésekkel való elfogadása után az oktatási, kulturális, sport és ifjúsági bizottság előterjesztését vitatták meg a képviselők. Az úgynevezett pedagógiai tartalmi fejlesztési alap 500 ezer forintot különít el, amire nevelési-oktatási intézmények, pedagógusi munka- közösségek, munkacsoportok, valamint magánszemélyek egyaránt adhatnak be pályázatot Az egyebek között sor került egy nagy reményekre jogosító terv megtárgyalására, ugyanis egy osztrák vállalkozó vételi szándékot jelentett be a Városgazdálkodási Vállalat asztalosüzemére. Közel másfél óra árán a testület úgy döntött, hogy a döntés jogát a VGV-re, mint tulajdonosra bízza. Igaz-e az a hír, hogy Szekszárd két díszpolgára 50-50 ezer forintot kapott a cim mellé, s ha ez Így van, miért nem tájékoztatták erről a testületet s milyen keretből történt a juttatás? - intézett interpellációt három képviselő Kocsis Imre Antalhoz. A hír igaz, az összeget a testvérvárosi kapcsolatok nevű alapítványból emelték le, s a pénz átadásának tényét - bár nem hozták nyilvánosságra - nem is kezelték titkosan - hangzott a polgár- mester válasza.- sza Döntöttek a bonyhádi városatyák (Folytatás az 1. oldalról.) A következő napirend, melyben a hivatal kialakítása volt a tét, komoly fejtörést okozott a képviselőknek. Közismert, hogy az előző ülésen a polgármesteri hivatal által beterjesztett átalakítási javaslat mellett, dr. Alföldi István alpolgármester és Sándor Alajos képviselő erre vonatkozóan új tervvel állt elő, így akkor a döntést elodázták. Előzetes tárgyalásokon úgy látszik csak közeledett egymáshoz a kétfélejavaslata szervezeti felépítésre vonatkozóan, így a döntés a testületre maradt. Rövid idő alatt patthelyzet alakult ki, mert a képviselők egyiket sem fogadták el első nekifutásra. Ekkor olyan ötlet is elhangzott, hogy a két képviselő (Alföldi István és Sándor Alajos) álljon el a benyújtott javaslattól, a hivatal működőképessége érdekében. A képviselők a javaslatukat - amit kidolgozva nyújtottak be - nem voltak hajlandóak visszavonni, s a kívülállónak úgy tűnt, mintha presz- tizscsata dúlna a hivatal felállítása és működtetése körül. Megoldás nem született, így következett be az a szituáció, amelyben dr. Hegedűs Éva képviselő élve jogával, kérte, hogy az újabb szavazás során az egészből kimaradhasson. A szavazás idejére el is hagyta a termet. Ezzel aztán eldőlt a vita, mert a többség megszavazta a polgár- mesteri hivatal által benyújtott javaslatot. Ekkor Sándor Alajos képviselő összecsomagolt, kérte, hogy távozását vegyék jegyzőkönyvbe és elhagyta a régi városháza üléstermét. Ezt követően a képviselők elfogadták az 1990-es évre vonatkozó pénzügyi terv végrehajtásának értékeléséről szóló anyagot. Előkerült még a város útjainak helyzete, Bea József képviselő a sétálóutca kialakításának időpontját kérte előrébb hozni. Az intézményhálózattal kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy májusban felülvizsgálják az óvodák, bölcsődék helyzetét, működési feltételeit. Sz. S. Antall József miniszterelnök tegnap hivatalában fogadta Msgr. Angelo Acerbi nunciust. Megbeszélést folytattak a Szentszék és a Magyar Köztársaság kétoldalú kapcsolatainak időszerű kérdéseiről, melynek során szóba került az egyházi ingatlanok rendezésének ügye is. A találkozón jelen volt Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem profesz- szora. »w"WTnr~w ■ T~» w'wnrwrm^rm'w'wm ÁRENGEDMÉNYES VÁSÁR április 11 -tői 20-ig, naponta 8-18 óráig. A Szekszárd-Sárköz és Vidéke Áfész Ebespusztai Nagykereskedelmi Raktárában, a bátaszéki úton a Skála Raktáráruházzal szemben.- Ruházati cikkek, gyermekcipők, rövidáruk, fonalak, cipzárak, kézi porszívó, műanyag permetezőgép, kerti locsoló felszerelések. Árengedmény 30-60%. ______________Vasárnap zárva! nos A polgármester Shakespeani-rel példálózott