Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

1991. március 30. NÉPÚJSÁG 11 Huszárik Breviárium avagy a filmrendező erkölcse Húsvéti népszokások Féregűzés, lóúsztatás, ételszentelés Lassan uz eve, nogy i-iuszarw Zoltán meghalt A színekkel állan­dó zseni, akinek a filmművészet olyan örökbecsű alkotásokat kö­szönhet mint a Csontváry vagy a Szindbád. A pár vonallal - grafi­kusnak is kiváló volt - a figurában a jellemet ugyancsak megmutatni képes képzőművész. Sok irányú tehetségét és a lelke mélyéből su­gárzó tisztaságot valami megne­vezhetetlen fogta keretbe. Huszá­rik egyidejűleg úgy volt megtört, kétkedő ember, és - noha ezt soha nem érezte - diadalmas művész, hogy örökké a megváltásra készü­lődött. Az inne-onnan vállalt szen­vedés, a lábáról szinte elmaradha­tatlan saru, a póz, amivel játszotta a keresztre készülödőt, már-már Is­ten fiának láttatta. Holott csak az Ember fia volt: gyönge és erős, fé­lénk és bátor. Sebzékeny, ám ak­kora akaraterővel megáldva, hogy tiszta, rendíthetetlen hite hegyeket mozgatott meg. Egyszóval maga volt a csoda. Ezt a nem mindennapi művészt - aki embernek sem volt kisebb, mint alkotónak - mutatja be Lencsó László könyve, a Huszárik Breviá­rium, amely a Szabad Tér Kiadó gondozásában jelent meg. Külsőre is gyönyörű könyv. Táblája, törde­lése, illusztrációinak, fotóinak sora méltó a megidézetthez. A könyvet forgatva mintha képzőművészeti kiadványban lapoznánk - bizo­nyos szempontból az is olyan gazdag a színskála. A világot több­nyire a színek ölelkezésében meg­ragadó művész nemcsak a film­szalagot töltötte be álmaival, ha­nem az eléje kerülő legkisebb pa­pirosdarabkát is. Színes akvarell- jein - talán ezt is a tisztaság teszi - örök-fehér hó hull, előkészítvén Szindbád menetelését. Mintha egész életében erre a filmre készü­lődött volna. A filmre, amely önvallo­más is. Hogyan is irta főhőséről? „Életvitele mégis program, mert a ha­lál bizonyosságával az élet sokrétű­ségét gazdagságát állítja szembe.” Eme gazdag életet élte szíve megszakadtéig Huszárik Zoltán is. A valahai, mesés szegénységben fölnőtt domonyi parasztgyerek már korán megtanulta, hogy mi az ér­ték. Egyik, édesanyjához írott leve­léből idézek: „Nekem nem futott gazdagságra, legalább a jellemem legyen az.” Egész életében kényes és büszke volt erre az ősöktől ka­pott kincsre. Persze maga is vélte, az emberi lélek különböző stációit kell ahhoz megjárni, hogy a telje­sebb érvényű élet lélegezzen a filmvásznon is. Jóllehet Huszárik el­sősorban filmrendező volt, de ke­zéhez állt a festőecset, a ceruza és az irodalom egy-egy műfajába be­lekóstoló toll. író és gondolkodó volt, s ha tehette, „szeretetröplapjait” (Gyöngyössy Imre nevezte így grafi­káit) minél tágabb körben szétosz­totta. Egyszavas versei között jó pár telitalálat akadt: az önkoncentrá­cióstábor vagy a hullafolttisztító ke­serű derűje talán megmutatvalamita döbbenetét játékkal kifejező szellemi ember találékonyságából. A Breviárium - találó fejezetek­kel - nem csupán rendhagyó pá­lyakép, pontos filmográfia, barátok és pályatársak emlékezésének, bí­rálatának, tisztelgésének gyűjtő­helye, hanem valaminő sajátságos jellemrajz is. Nyomon kísérhető benne, hogyan született meg a csoda, akit Huszárik Zoltánnak hív­tak, s az is, hogy szabadságimáda­tában, sohasem engedvén a ki­sebb ellenállásnak, miként mene­telt ama bizonyos vég felé. Hogy ez repülés volt, a teremtő művész zsenijét is jelzi. Latinovits Szind- bádjáról írta, de önjellemzésnek is beillik: „A léleknek egyaránt szük­sége van fényre, a homályra, az en­gedelmességre és a féktelenség­re, az örömre és a kétségbeesésre. Úgy él a világban, mint a minden- ség egy eleme: kiszolgáltatottan, de teljesítve azt, amire hivatott.” SZAKOLCZAY LAJOS A húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, Krisztus feltá­madásának a napja. Ellentétben a karácsonnyal, a húsvét a naptárban mozgó, változó ünnep, március 22-e és április 25-e között évenként más­más napon tartják. Szólni kell arról, hogy a húsvéti ün­nepkörben a keresztény vallás motí­vumai között ősi, pogány, tavaszt kö­szöntő szokások is megtalálhatók, olyan tisztulási rítusok hagyományai, amelyek mosakodással, tisztálko­dással, a szó mágikus erejével akar­tak egészséget biztosítani, bajt be­tegséget távol tartani, elűzni. A húsvét előtti hetet nagyhétnek nevezi népünk, napjai közül is a nagypéntek és a nagyszombat külö­nösen jelentős dátum. A tisztulás pogány formái a ke­resztény kultúrkörben nagypéntek­hez kapcsolódtak. Nagypéntek haj­nalán Veszprém, Győr, Szeged kör­nyékén patakhoz, folyóhoz mentek mosakodni. Volt község, ahol a lá- nyokatfűzfa alatt fésülték, hogy szép, hosszú hajuk legyen. A Hortobágy vidékén ezen a napon az állatok le­mosása, fürösztéseelmaradhatatlan szokás volt még a század első évtize­deiben is. Nagyivánban azt mondták, hogy a lovakat Jézus emlékére für­detik meg, hogy egészségesek le­gyenek. A lovak mellett a marhákat is megúsztatták. A gonosztól szabadulást a féreg­űzés szimbolizálta. Az Ipolyságban a házzal ellentétes irányban lesöpör­ték a portát. Göcsejben a gazda vagy a felesége kora hajnalban pálcával a kezében körülfutotta a házat és pat­kányt, csótányt elűző mondókával igyekezett házából kizavarni a kárte­vő rágcsálókat. Az egyház ezen a napon Krisztus keresztre feszítésére emlékezett. A templomokban, a városok, falvak szabad terein a középkorban pas­siójátékokon elevenítették fel a bib­liai történetet A katolikus vallás hívei körében mind a mai napig tartó szokás a böj­tölés. Zsírral nagypénteken nem főz­tek, nem sütöttek, főleg gyümölcsle­ves, tészta, pattogatott kukorica sze­repelt az étrenden. A húsvét megünneplése - főleg a katolikus vidékeken - már nagy­szombat délutánján elkezdődött. Megszólaltak a harangok, a falu né­pe feltámadási körmeneten, misén vett részt. A hosszú böjt után a húsvétot gaz­dagon terített asztallal, sokféle étellel köszöntötték mindenütt. Karcagon, Kunmadarason bárányt, birkát vág­tak a gazdák. A régi húsvét egyik legnagyobb eseménye az ételszentelés volt. A délelőtti misére gondosan előkészí­tett, színes kendővel letakart kosarat vittek. Kalács, tojás, sonka volt ben­ne. A templomban a pap megáldotta az ételeket. A szentelt ételekhez is különböző hiedelmek kapcsolódtak. Siettek velük haza, mert azt tartották, aki elsőként ér haza a teli kosárral, az a mezei munkában isélen lesz. Bálint Sándor néprajztudós jegyezte fel azt a nyiracsádi hiedelmet, hogy aki a hazaigyekvésben utolsóként halad, az még abban az évben meghal. Legelterjedtebb húsvéti szokás országszerte a locsolkodás. Kora­beli dokumentumok szerint a 16. században nem locsolták, hanem megfürösztötték a lányt, szó szerint vízbe hányták. Ebben a szokásban tulajdonképpen továbbélt az ősi, pogány, egészségvarázsló, tavaszi rituális mosakodás. A századok során a szokás fokozatosan szelí­dült, s a 18. század elején már csak friss vízzel öntötték nyakon a lá­nyokat a bandákba verődő legé­nyek. Persze ott is kijutott a lánynak a húsvéti megpróbáltatásokból, ahol nem volt szokásban a locsolkodás. Számos dunántúli tájon korbácsolni jártak a legények: fűzfavesszőből font korbáccsal gyengéden meg­csapkodták a lányokat sok-sok jót kívánva nekik. A Hortobágyon és a nagykun vá­rosokban - például Karcagon - hús­vét keddjén a lányok és az asszo­nyok locsolkodtak. Jaj volt annak a legénynek, akit kedden az utcán el­kaptak a lesben álló fehémépek. A hétfői locsolást kamatostul vissza­kapta. Húsvétkor számos helyen mulat­ságot bált rendeztek. Budán, a szá­zadfordulótól kezdve húsvéthétfőn tartották a híres gellérthegyi búcsút, amely a környék fiataljainak volt ked­velt mulatsága. KISS GYÖRGY MIHÁLY Krutek József: A „dobbantás” Friss tavaszi szél lengette az ébredező fák lombjait Az éjszakai csendes eső nyomot hagyott a laktanya udvarán. Az alakú lótér felszínét híg sár bontotta, még vizes volt a betonjárda is. Reggeli madárfütty szűrődött be a körlet nyitott abla­kán. Hirtelen, szinte egyszerre hallatszott a folyosóról a szolgálatot teljesítő na­posok kiáltása.- Első, második harmadik század ébresztő! Reggeli tornára sorakozó! A felriadt katonák ásitozva, kissé bágyadtan, egymást lökdösve kapkodták magukra az előző este a „stokira" összehajtott nadrágot és a fényesre glancolt su manót Nem teltei három perc, mára folyosón gyülekeztek Szemüket dörzsöl­ve, az induljl-ra vártak amikor megjelent a zászlóalj napostisztje.- Maguk még itt vannak? - harsogta. Gyerünk az udvarra! Három kör futás az alakulótér körül. Az alegység katonái szaporán rótták a köröket A napostiszt a harmadik kör után állította meg őket Valamennyien lihegtek- Karokatcsípöre!Terpeszállás!Törzshajlításelöre, kettő, három, négy!Ne la­zsálj, így előbb kész! Gyorsabban, gyorsabban! - hallatszott a vezényszó. Az izmok megfeszültek Innét-onnét csontok ropogása hallatszott Negyedóráig tartott a kiadós reggeli torna. A nem mindennapi mozgás kel­lően felébresztette a fiúkat Alig bújtak ki az ágyból, máris elfáradtak Arcukon és csupasz felsőtestükön izzadságcseppek gyöngyöztek Egymást félrelökve igyekeztek a mosdóba Néhányan a hálókörietbe mentek s az ágyak bevetésé­hez fogtak Az emeletes ágynál tevékenykedett Kende Ákos honvéd is Neki különösen furcsa volt ez a szigor, hiszen egy másik alegységtől alig néhány hete került csak a zászlóaljhoz. Ezen a kora tavaszi reggelen a körletben tevékenykedett A felkészülési idő­ből bőven volt még hátra Hirtelen forcsa gondolat futott át az agyán...- Meglépek és kész! Most mindenki fáradt Amíg a többiek készülődnek én elhagyom a körletet és... Jól ismerte a járást Naponta többször is megtette az utat Gépkocsivezető volt Egy pillanatalattdöntött Most vagy soha! Villámgyorsan kisurranta körletből. A folyosón nem látta a szolgálatot teljesítő napost Szabadon kijutott az épület­ből. Az alakulótéren át ment a telephely irányába. Jól tudta, hogy ebben az idő­ben a felállított őr a másik oldalt ellenőrzi. Óvatosan fölmászott a keritésre, s egy ugrással a laktanyán kívül volt Ahuppanás után néhány másodpercig még aföl- dön maradt Az őr nem hallotta az esést.. Sikerült! A nagy forgalmú országút felé indult Nem telt el egy óra, a szolgálatotteljesitő ügyeletes alegység katonái és a ha­tárőrök már a szökött honvéd után nyomoztak. Ezalatt Ő nagy nyugalommal bal­lagott az éjszakai esőtől még kissé vizes országúton. Karját másodpercnyi pon­tossággal lengette. Az autók egymás után húztak el mellette. Jó órája bandukol­hatott már, amikor egy Ifa-teherautó lassított mellette.- Meddig? - kérdezte a bajuszos, fekete sofőr, miközben félig lehajtotta a ve­zetőfülke ablakát- Ameddig maga.- Akkor szálljon be! Kényelmesen elhelyezkedett. Elindultak. A meleg fülkében a monoton zötyö- gésre hamarosan elálmosodott Azt álmodta, hogy kergetik. S ő rohan, rohan. A következő pillanatban pedig már egy diszkóbárban ült Vadul szólt a zene, a szí­nes fénycsóvák között néhány párőrjitőtáncotjárt Csak nézte, néztea magukról megfeledkezett fiatalokat, mígnem valaki hozzáért.. Az autó döccenésére ébredt fel. Arcáról folyt a veríték. Az iménti álmok má­sodperceken belül eltűntek. Egy teherautó vezetőfülkéjében ülve, rohan a kilá- tástalanság felé... A gépkocsi vezetője már hosszú ideje nem szólt semmit csak mereven fogta a kormánykereket Ha most megkérném, hogy forduljon vissza, biztosan bolondnak nézne - gondolta. - De mégis! Ha megmondanám, hogy ez csak egy őrült gondolat volt Hogy nekem azonnal vissza kell mennem...- Hol vagyunk! A sofőr hallgatott- Hallja?! Kérdeztem valamit!- Mit kiabál? Talán ideges? r válaszolt a bajuszos.- Akár az is lehetnék.- Van rá oka?-Van!- Akkor... Ha úgy érzi, szálljon ki! - mondta és hirtelen kinyitotta a gépkocsi aj­taját- Ki is szállók. - Kiugrott... A laktanya udvarán állt A kocsi túloldalán, a gépkocsi vezetője az ügyeletes tiszt felé indult Tulajdonképpen most érezte először, hogy megkönnyebbült Irgalom A tévében már megint egész este a hajléktalanok voltak mű­soron. Riportok a világ minden tájáról. Távoli tengereken dzsunkákban hánykolódó csa­ládok. A milánói árkádok alatt, a stockholmi, a New York-i utcá­kon, pályaudvarokon, aluljá­rókban újságpapíron alvó csa­ládok, éhes és rongyos, elva­dult, marihuánától kábult csa­vargók, könyörgők és követe­lőzők, mocsokban és pálinkás üvegek között, gyerekek és ag­gastyánok, sárga bőrűek és fe­keték, villogó fogúak és ferde szeműek, munkát keresők, és börtönből szököttek. Van, aki­nek vannak útiokmányai, má­soknál nincs más, csak egy éles kés. Törökök, arabok, kur- dok, vietnamiak, szomáliaiak, és isten tudja csak kicsodák, át­vergődtek millió zöld határon, hiába sorakoznak marcona fegyveresek és rendőrök. Megbolydult a világ. Maradna mindenki otthon, ahol van. Odakinn jeges eső verte az ablakot, csapkodott a szél. A tévé még mindig a sivár re­ménytelenséget mutatta. Elha­gyott kavicsbányát, földbe vájt odúkkal, pálinkásüveggel, ve­rekedőkkel, mindenhonnan to­vábbüldözött nincstelenekkel. „Világprobléma, megoldhatat­lan" - mondja a tévé riportere. És egy szemüveges, jól fésült úr, elegáns íróasztala mögött széttárja a karját „Sajnos, való­ban megoldhatatlan." A tanító felállt elzárta a tévét Persze van ezek között millió szerencsétlen is. Elkergeti ott­honából az árvíz, földrengés, szárazság, széthullanak a csa­ládok, helyi háborúk... Nem mind gyilkos, meg kábítós. No, gyerünk aludni. Holnap azt a két öreg kockás takarót meg egy régi pulóverét elviszi a vö­röskeresztnek. Az ember szí­vében legyen irgalom. Megtapogatta a még langyos cserépkályhát meggyújtotta az ágy mellett a kislámpát Ebben a pillanatban vonított fel a ku­tya. Mi baja lehet ennek? Nem volt kedve ajtót nyitni, csak az ablak mögül lesett ki. Néró, a hatalmas komondor a kerítésnek ugrott, kifelé ugatott, a sarkon túli kápolna felé. Hör­gő, fulladó hangokat hallatott, újra, meg újra nekiugrott a rácsnak. A tanító a szemét me- resztgette, de a zuhogó, jeges esőben nem látott semmit Majd elhallgat De hát nem szokott ez a kutya így ugatni. Bebújta takaró alá, eloltotta a lámpát De a komondor nem nyugodott meg, hörgőit, tom­bolt acsarkodón, nem mozdult el a kert sarkából. Mégiscsak meg kell nézni, mitől vadult meg. Felkapta a cipőjét vállára dobta a rövid bekecset és ki­ment- Néró, idegyere. A kutya nem jött Habzó száj­jal, vonítva ugatott tovább.- Van itt valaki? Egy féri lépett közelebb a sö­tétben. Magas volt, csontos, átázott farmer volt rajta, a vállán sportszatyor. Nem volt már fia­tal. Ahogy a kerítéshez ért, a ku­tya tajtékzott.- Mit akar? Az idegen ismeretlen nyel­ven beszélt. Nem értette. A ká­polnára mutogatott, a felhőkre, az esőre, fejét a kezére hajtva mutatta, hogy aludni szeretne, de a kápolna ajtaja zárva van. Honnan jött ez? Hogy került éppen ide? Hova megy? Hogy képzeli, hogy a kápolnában al­hat? Nem szálloda az, hanem műemlék. Persze, hogy zárva tartják. Látogatás tíztől négyig. Még így is összemocskolják a turisták. Csitulj már, Néró. De a kutya tombol, ellensé­ges. Az állatok megérzik, ki a rossz ember. Talán vér tapad a kezéhez. A szeme is hogy vil­log ennek a furcsa szerzetnek. És úgy vacog, hogy a foga ösz- szeverődik. Jótét lélek nem csavarog ilyenkor. Ebben a házban nincs istálló, nincs szal­makazal, hogy odaengedhetné aludni. És ha nem is aludni akar? Hanem kést rántana, ki­rabolná? Az idegen belekapaszkodottá kerítés rácsába. Ha nem fogta volna olyan szorosan Néró nya­kát, belemart volna a kezébe. Rettenetes ez a könyörgő hang. Dehát miért éppen itt, mi­ért éppen ide ? Honnan jött? Bör­tönből? Hol az otthona? Menjen el. Menjen tovább. Menjen el a kerítéstől. Milyen nagy, villogó fo­gai vannak. Milyen hatalmas, csontos ujjai. Nem, addig nem mer visszamenni a házba, amíg ez az alak itt ólálkodik. És ha rá­gyújtaná a házat?- Menj innen. Nem érted? Menni. Via. Avanti. Geh weg. Schnell! A férfi ráemelte esőtől lucskos arcát, és lassan továbbment Néró alig tudott megnyugodni. Horkantott, lihegett. Milyen jó, hogy van ez a kutya. Jó a bizton­ság. Egészen átfázott, főz egy forró teát. Fellépett a tornác két lépcső­fokán, és az ajtó gombjához nyúlt Azután megrettenve meg­állt. Ördögbe is. A kulcs. Az ajtót kívülről becsapta, a kulcsot belül felejtette. Micsoda ostobaság. Azért vetette le a kilincset még tavaly, hogy kívülről le ne nyomja valaki. Zseblámpa se volt nála, bicska se volt de ha lett volna is, túl erős a tölgyfaajtó meg az acélzár. Ezt nemigen tudja elforgatni. Majd reggel átkeli szólni a laka­tosnak De hol van még a reggel? Tanácstalanul, vacogva topogott a kertben. Bolond ügy. Tarpaiék fenn vannak még, látja a tévé villo­gó fényét Náluk kell aludni. Tarpaiék kertkapuján meg­nyomta a csengőt Kormos, a ku­tyájuk már ott is termett, ugatott, mint a bolond. - Maradj már nyugton, nem ismersz meg? - A kutya ugatott ő újra megnyomta a csengőt Senki. Lehetetlen, hogy nem hallották volna meg. Ha csak nem hiszik azt, hogy ez is a krimihez tartozik. Mégsem. Az ablakfüggöny meg­rebbent Megismerte a sógort az meresztgette az arcát kifelé.- Hé, Sandri, én vagyok, eressz már be - kiabálta. De Tar­paiék ablakában kihunyt a vilá­gosság, nem jött ki senki. Kor­mos tovább vonított Nem ismer­tek meg - döbbent mega tanító. - Valami ázott csavargónak néz­tek. És ha csak az volnék. Idegen. Dehát mégiscsak emberi lény... Csontosék átellenben laktak. Csengő nem volt a kapujukon. Dörömbölni kezdett A szél el­nyelte ütéseinek zaját A kutya se jött elő. „Csontos Pista, Isti!” - kiabálta teli torokból. Sehol egy fellobbanó fény, sehol semmi válasz. Ha átmászná a kerítést, és az ablakon zörögne be? De a kerítés tetején két sor szöges­drót, üvegcserepek... A tanító most már nagyon fá­zott Most már nem csak a jeges eső, az átázott bekecs, a cipőjé­be becsurgó latyak vacogtatta a testét hanem a szívét fogta meg a jeges rémület Körös-körül minden ház sötét volt bezárt a kocsma is. Most jó volna, ha leg­alább a kápolna ajtaja nyitva vol­na... de mindent bezárunk, min­dent féltünk, bebújunk a duny­hánk alá, hogy be ne jusson kérő szó, vagy jajkiáltás. Senki sem fog ajtót nyitni, senki sem fogja azt mondani, hogy pihenj meg ember-testvér, hogy kettétöröm a kenyeret amit Isten adott... A fáradságtól részegen tá- molygott Nekibotlott egy idegen kerítésnek, vicsorogva támadt rá egy idegen kutya. A szél beleté­pett a felhőkbe, egy pillanatra ki­bújt a hold, és árnyék vetődött elébe. Az idegent vélte látni, a csontos, magas, sportszatyrot cipelő férfit - de csak egy lehajtó faág volt Álmosodni kezdett. Tudta, hogy nem szabad elaludni. Húszéves korában is tudta, ak­kor a hómezőn... De az álom egyre csábította. A vegyesbolt ki­rakata előtt a lépcsőfok. Előbb csak leült azután végignyúlt raj­ta. Zavarosak és kuszák lettek a gondolatai. Zörgessetek és megnyittatik... zörgessetek és megnyittatik... Amíg egyetlen ember van a világon... egyetlen­egy, akit üldöznek, nem lehetsz biztonságban te sem. Fehér Klára:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom