Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)

1991-03-06 / 55. szám

Mire kötelez a név? Biztosító a vállalkozókért Pang az autópiac Késik a behozatali engedély Szinte üres a telep, vásárló is ritkán érkezik fotó: otós Réka Colonia. A név kötelez. Ugye már ismerős a szlogen. A Colonia Bizto­sító Rt. neve az év elején bukkant fel a hirdetésekben, azóta pedig már megyénkben is irodát nyitott a cég. Ennek vezetőjével Halmosi István körzeti igazgatóval beszél­gettünk a vállalkozásokat is érintő új biztosítási formákról.- Önök a vállalkozói és mene­dzserréteget célozták meg. Mint je­lent ez a gyakorlatban?- A vállalkozást tágabb értelem­ben vesszük, tehát a kisiparosoktól a nagyüzemekig minden féle gaz­dálkodószervezet biztosítási ügyeit vállaljuk. Az eddig megkötött mindegy 40 szerződésünk is ezt a képet mutatja, a partnerek között van egyszemélyes kft. és mező- gazdasági nagyüzem is. Mivel a legkülönbözőbb szakterületekről igen eltérő méretű vállalkozások­kal kerülünk kapcsolatba, termé­szetes, hogy a partner igénye sze­rint az egyedi kívánságokat is ki­elégítik munkatársaink. A mene­dzserrétegnek elsősorban a fele­lősségbiztosításainkkal szeret­nénk segítséget nyújtani.- Egy vállalkozás esetében mi­lyen kockázatokra nyújtanak bizto­sítási fedezetet?- Ezt nehéz lenne röviden össze­foglalni, hiszen az elképzelhető kockázatok száma elvileg végtelen sok lehet. A leglényegesebbeket említeném csak meg. Van alap-va- gyonbiztositásunk, amely az épü­letekben, gépekben készletekben, egyéb vagyontárgyakban esett ká­rokra vonatkozik. Ezenkívül szám­talan kiegészítő biztosítás köthető például betöréses lopásból, rab lásból eredő károkra, üveg­törésre, géptörésre, van szál­lítmánybiztosításunk, felelősség- biztosításunk üzemi balesetek esetére, valamint tudunk ajánlani casco és személybiztosítási mó­dozatokat is.- Eszerint nemcsak vállalkozók­kal foglalkoznak, hanem bárkivel kötnek például casco, vagy élet- biztosítást?- Nem csak, de elsősorban a vállalkozói réteg biztosítója szeret­nénk lenni. Nyugaton megszokott dolog, hogy az emberek az ügy­védjükhöz, az adótanácsadójuk­hoz, vagy a biztosítási ügynökük­höz fordulnak, tehát valamilyen hosszú távú és szoros személyes kötődés alakul ki. Ezt szeretnénk mi is elérni, vagyis a vállalkozók „házi” biztosítója lenni. Aki nálunk bonyolítja üzleti biztosításait, an­nak természetesen örömmel ál­lunk rendelkezésére bármilyen személyes biztosítási ügyben is. Ez az elképzelés a Magyarországon eddig megszokottnál jóval szoro­sabb kontaktust feltételez köztünk és partnereink között.- Ma már számtalan biztosító kí­nálja szolgáltatásait, erősödik a verseny ezen a téren is. Elképzel­hető, hogy ez a biztosítási dijakra is jótékony hatással lesz?- Mi semmiképpen sem kí­vánunk dijversenyt kezdemé­nyezni más biztosítótársasá­gokkal. A Colonia név arra kötelez bennünket, hogy a legmagasabb szintű, gyors, hatékony és sze­mélyre szabott szolgáltatásokat nyújtsuk, ennek megfelelő dijak el­lenében. Tudja-e? APEH-közlemény jelent meg a gyermekkedvezmény elszámolá­sáról. A közlemény szerint az adóelőleg-számítás szabályaira vonatkozó felvilágosításnál, illető­leg a későbbiekben az ellenőrzés­nél a gyermekkedvezmény igény- bevételét el kell ismerni. Ezt a ren­delkezést lehet alkalmazni a vállal­kozók jövedelemadó előlegének kiszámításánál is. * A Kisosz Tolna Megyei Szerve­zete és a Szekszárd és Környéke Általános Ipartestület a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjainak egységes koncepciója kialakítása végett megalakítja a Magánvállalkozói Érdekképvisele­tek Közötti Bizottságot. E bizottság feladata lesz olyan javaslat kidol­gozása, mely figyelembe veszi a te­rületi és szakmai sajátosságokat, illetve a beszámítás kérdését is. * Azok a magánszemélyek, akik vállalkozói igazolvány birtokában ez évtől kezdődően külkereskedel­mi tevékenységet kívánnak folytat­ni, export-import tevékenységük megkezdését megelőzően nincs szükség általában külön enge­délyre. Azonban a 112/1990. szá­mú kormányrendelet előírja a kül­kereskedelmi tevékenység meg­kezdésének írásban történő közlé­si kötelezettségét. E közlési kötele­zettségre az alábbi módon nyílik le­hetőség: a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma által működtetett Ügyfélszolgálati Iroda fogadja a bejelentéseket, a minisz­térium Budapest V., Honvéd u. 13-15. számú épületében a föld­szinten lévő aulában. Ügyfélszol­gálati idő: hétfőn, szerdán és csü­törtökön 9-11 óráig. Nincsenek ma könnyű helyzetben az autókereskedők, közismert, hogy pang az autópiac, ráadásul a beho­zatali szabályok változása sem volt éppen kedvező a számukra. Ezt már ránézésre is igazolja például a Paks határában levő Duna Autó- és Alkat­részkereskedelmi Kft., hiszen a ko­rábban megszokott képpel ellentét­ben most alig néhány autó árválko­dik a telephelyen.- Tavalyról maradt behozatali keretünk - mondta Bősz Imréné, aki férjével közösen vezeti a céget -, de ezt csak január végéig lehe­tett felhasználni. Február elején benyújtottuk a kérelmünket a mi­nisztériumhoz, de válasz eddig nem érkezett. A kérelemben kocsi­típusonként szám szerint meg kel­lett határozni a behozni kívánt mennyiséget, ami használt autók esetében képtelenség. Úgy, hogy nem tudjuk, mi lesz.- A keleti típusokkal mi a hely­zet?- December eleje óta áll a hasz­nált szocialista autók piaca, sem eladó, sem vásárló nem jelentkezik nálunk. Tartok tőle, hogy ez a pan­gás sokáig fog tartani. A használt kocsik ára nem követte az irreális Merkúr-áremelést. Abban bízha­tunk talán, hogy ilyen árak mellett sokan inkább a használt nyugati autót választják és megnő a keres­let ezek iránt. Ehhez persze az is kell, hogy megkapjuk a behozatali engedélyt.- Foglalkoznak alkatrészekkel is?- Ez szerepelt a terveink között, de egyelőre nincs realitása. Ehhez mindenképpen bővíteni kellene az épületet és alkalmazottat felvenni. Mi azt tapasztaljuk, nincs akkora igény erre, ami biztosítaná egy ilyen beruházás megtérülését. Na­gyon nehéz időszak ez számunkra, semmiképpen sem kedvez a fej­lesztésnek. - áa ­Szemfényvesztés vagy időhúzás? Alap helyett Hitel Kormányrendelet az Egzisztencia Hitelről Jogszabályfigyelő Az állami vagyon privatizálását se­gítő Egzisztencia Hitelt Magyaror­szágon „valuta belföldinek” számító személyek vehetik igénybe állami vagyontárgyak, illetve állami tulaj­donban lévő üzletrészek megvásár­lására. A rendelet értelmében a hitel törlesztése az államadósságot csök­kenti. Az önkormányzati tulajdonrész esetében a vásárló nem hitelt kap, hanem részletfizetési kedvezményt mégpedig a hitellel azonos feltéte­lekkel. A hitelt a magánszemélyeknek az erre vállalkozó kereskedelmi ban­kok folyósítják a Magyar Nemzeti Reálkamatláb: a piaci kamat- színvonal és az árszínvonal­emelkedés különbségeként számított mutató, amely a tőke- befektetés tényleges hozamát fejezi ki. Refinanszírozás: a pénzinté­zetek által felvett hitelek. Rendkívüli közgyűlés: rész­vénytársaság közgyűlése, amelyet az évente legalább egyszer megrendezésre kerülő közgyűlésen kívül az igazgató­ság vagy a részvényesek kez­deményezésére hívnak össze valamilyen fontos aktuális kér­dés megtárgyalása céljából. Részjegy: egy társaság tőké­jéből vagy egy vagyonból való Bank refinanszírozási hitelkeretéből, s ezért évi négyszázalékos kamatfel­árat számíthatnak fel kezelési költ­ségként. A hitel és a részletfizetési kedvezmény alapkamata a minden­kori jegybanki alapkamatláb 75 szá­zaléka. Ez jelenleg mintegy 15 szá­zalék. A hitelfelvevőnek meg kell felelnie a bankok, illetve pénzintézetek hitel- bírálati követelményeinek. A bankok megvizsgálják a vállalkozások vár­ható jövedelmezőségét, befektetők hitelképességét A kölcsönhöz csak azok juthatnak, akik egyéni vállalko­zói igazolvánnyal rendelkeznek, illet­részesedést igazoló okirat; ilyen például a részvény vagy a tőkebefektetési részjegy. Részvény: egy részvénytár­saság tagságát igazoló okirat, amely szólhat névre vagy be­mutatóra. Köpenyből (a tulaj­donképpeni okmányból) és az osztalékszelvényeket és a szelvényutalványt tartalmazó ívből áll. A részvény tulajdono­sa - a részvényes - igényt for­málhat az osztalékra (tulajdona arányában kifizetett nyereség­re), tőkeemelésnél elővételi jo­ga lehet az új részvényekre, a társaság felszámolásakor pe­dig jogosult a bevétel tulajdon- részesedés szerinti hányadá­ve gazdasági társaságok vagy szö­vetkezetek tagjai. A vásárolni szán­dékozóknak rendelkezniük kell bi­zonyos saját résszel is. Ennek nagy­sága a hitelösszegtől függ, így 5 mil­lió forintos kölcsönig csak 2 száza­lék. Ezenfelül 10 millióig a saját rész már 15 százalék, s az 50 millióig ter­jedő sávban pedig 25 százalék. A törlesztési idő az igényelt ösz- szegtől függően 6-8, illetve 10 év, egy vagy két év türelmi idővel. Atürel- mi idő alatt csak a kamatokat kell fi­zetni, a törlesztő részleteket nem. A hitelt egy-egy vásárló többször is igénybe veheti, de az egy személy ál­tal felvett kölcsönök teljes összege így sem haladhatja meg az 50 millió forintot. Az Állami Vagyonügynökség a Magyar Hírlapban és még egy másik napilapban hirdeti meg a privatizá­lásra szánt állami vagyonra a pályá­zatot. Ennek 30 nappal az árverés időpontja előtt kell megtörténnie. Akik az árverésen indulni akarnak és ra. A részvényesnek tőketulaj­dona arányában szavazati joga van a közgyűlésen. A leggya­koribb részvényfajta a bemuta­tóra szóló törzsrészvény, amely egyszerű átadással ruházható át, és ezért alkalmas arra, hogy kereskedelmi forgalomban részt vegyen. A törzsrészvé­nyekhez nem társulnak azok az előnyök és kisebbségi jogok, amelyeket az alapszabály az elsőbbségi részvények tulaj­donosainak biztosit. Részvényalap: tőkebefekte­tési társaság, amely vagyonát kizárólag részvényekbe fekteti. Részvénybevonás: részvé­nyek kényszerű bevonása az alaptőke csökkentése céljából. Részvényelemzés: egy rész­vény értékének vizsgálata. Az elemzés középpontjában a vál­igénybe kívánják venni a vásárlás­hoz az Egzisztencia Hitelt, azok a bankoktól kapják meg kedvező dön­tés esetén a saját pénzforrásukról szóló igazolást és az ígérvényt. Az ígérvényben a bank vállalja a hitel fo­lyósítását a vásárláshoz. A banki ügyintézés ideje változó, de általá­ban tíz nap. Az árverésre jelentke­zéskor ezeket az iratokat be kell mu­tatni. Lényeges a bánatpénz befize­tése is - ez maximum a meghirdetett összeg 5 százaléka lehet. A pénzt mindenki visszakapja a nyertes kivé­telével. Neki csak akkor juttatják visz- sza, ha a vásárlás a meghatározott időben lebonyolódik. Saját források­ból kell fedeznie az új tulajdonosnak az úgynevezett privatizálási költsé­geket is. Ennek összetevői a vagyont terhelő korábbi beruházási hitelek vagy egyéb terhek és az értékesítés­hez kapcsolódó kiadások. Az ezen a címen befolyt pénzből az Állami Va­gyonügynökség alapot képez a hite­lek fedezetéül. lalat jövedelmezősége áll. Az értékelés szempontjai: az osz­talék, illetve a hozam, a tiszta nyereség, a tőkésítés, az egy részvényre jutó cash flow és a saját tőke nagysága. A rész­vény értékelésének másik módja a technikai elemzés, amely a múltbeli árfolyammoz­gások elemzésével próbálja meghatározni egy részvény ár­folyamának alakulását. Részvényes: egy részvény- társaság részvényeinek tulaj­donosa. Részvényesek kisebbségi jo­gai: a részvénytörvény megha­tározza a részvényesek mini­málisjogait, hogy megóvja őket a többségi részvényesek által történő megkárositástól. (Folytatjuk.)- Az 5/1991. (II. 16.) IKM rende­let a gáz- és olajipari műszaki- biztonsági felügyeleti eljárások díjainak megállapításáról, úgy rendelkezik, hogy az Állami Energetikai és Energiabiztonság­technikai Felügyelet hatósági eljá­rásaiért meghatározott díjakat szá­míthat fel, így a gáz- és köolajter- mék-tároló létesítésére, illetve PB- gázpalack cseretelep létesítése esetén is.- A 6/1991. (II. 20.) PM rendelet a tervszerű devizagazdálkodásról szóló rendeletet módosította és szabályozta a postaforgalomban, illetve utasforgalomban ajándék­ként devizahatósági engedély nél­kül ki nem vihető, illetve ki nem küldhető árucikkek körét. így pl. az élelmiszert, ha összértékük a 3000 Ft-ot meghaladja, de értéktől füg­getlenül nem vihető ki a kávé, tea, kakaó, déligyümölcs, cukor, mar­garin, rizs, stb. Egyéb termékek kö­zül a cigaretta, gyógyszer, mosó­szer, a szén és tápok.- A124/1990. (XII. 30.) kormány- rendelet a munkaügyi ellenőrzés­ről szól, 1991. január 1-jén lépett hatályba. Valamennyi munkáltató­ra kiterjed, így az alkalmazottat tar­tó vállalkozókra, ipartestületekre is. A munkaügyi ellenőrzés kiterjed többek között: a munkaidő és a túl­munka tartalmára, a pihenőidők biztosítására, a munkabér legki­sebb összegére, nők, fiatalok és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására. A felügyelő a szabályok megsértőivel szemben jogosult szabálysértési eljárásra. (Magyar Közlöny 138/1990. szá­ma.)- A126/1990. (XII. 30.) kormány- rendelet az egyes jogsértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) korm. ren­deletet módosítja. Tízezer forintig terjedő pénzbírság róható ki azok­ra a munkáltatókra, akik a dolgo­zóknak a munkaviszonyra vonat­kozó szabályokban biztosított jo­gát megsértik. Külön is felhívjuk a figyelmet a munkahelyi szakszer­vezetek védelmében hozott intéz­kedésekre. A rendelet 1991. január 1 -jén lépett hatályba. (Magyar Köz­löny 138/1990. száma.)- 129/1990. (XII. 31.) kormány- rendelet a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehaj­tása tárgyában kiadott 89/1990. (V. 1.) MT rendelet módosításáról szól. Ez a rendelet sok változtatást tar­talmaz. Pontosítja a megbízás fo­galmát, tartalmazza a nyugdíjjáru- lék-alapot nem képező felsbrolást: „tanácsi szakigazgatási szerv” a jövőben „vállalkozói igazolványt kiadó szerv”. Ipartestületeknek és vállalkozóknak célszerű a változá­sok ismerete. (Magyar Közlöny 139/1990. száma.)- A 2/1991. (1.14.) KHVM rende­let a közüzemi vízműből szolgálta­tott ivóvízért, illetve a közüzemi csatornamű használatáért fizeten­dő díjakról szól. A rendelet hatálya kiterjed, az egyéni vállalkozókra is. Az 1. számú mellékletben megálla­pított ivóvíz- és csatornadíjat nem kell fizetni az egyéni vállalkozók­nak a lakásuktól elkülönített, illetve elkülöníthető telephelyükön vég­zett gazdasági tevékenységükhöz felhasznált vízmennyiségért. Az ivóvíz használatáért pótdíjat is kell fizetniük, a kivételt felsorolja a ren­delet. A kapcsolódó mellékletekre, a díjak mértékére külön is felhívjuk a figyelmet az ipartestületek és az egyéni vállalkozókat érintő hatása miatt is. (Magyar Közlöny 2/1991. száma.) Tőzsdeszótár Vállalkozás, piac, tőzsde, privatizáció, érdekvédelem, adózás

Next

/
Oldalképek
Tartalom