Tolnai Népújság, 1991. március (2. évfolyam, 54-75. szám)
1991-03-15 / 63. szám
10 Képújság 1991. március 15. Ki volt Mészáros Lázár...? Mire ezek a sorok megjelennek, már Magyarországon vannak és ma szülővárosában, Baján, végső nyughelyükre kerülnek Mészáros Lázár földi maradványai. Mészáros Lázár nagy tudású, vitéz katona, nagyon rossz hadvezér, a magyar történelem első hadügyminisztere és kora vezető egyéniségei között az egyik legtisztább jellem volt. Ez még jó hadvezérekre se feltétlenül jellemző, hadügy (ma honvédelmi) miniszterekről nem is beszélve. Se életében, se halála után nem vitatta senki, így mi, az utókor, is elhihet- jük. Már huszárezredesként a Magyar Tudós Társaság, a mai Magyar Tudományos Akadémia, levelező tagja, mely rangban tudomásom szerint az ezredesek és hadügyminiszterek - azóta se sűrűn fordulnak elő. Ki volt, valamelyest közelebbről, Mészáros Lázár? 1796. február 20-án született Baján, közepes módú nemesi családból és angliai emigrációban halt meg 1858. november 16-án. Már négyéves korában tudott írni-olvasni. A magyar mellett megtanult németül, latinul, olaszul, franciául, szerbül és angolul. Jogásznak indult, majd hivatásos katona lett és kiemelkedően jól szerepelt a napóleoni háborúkban éppúgy, mint később az olasz harctéren. Huszártisztekre nem éppen jellemző módon, már az előbbi hadszíntereken behatóan foglalkozott társadalomtudományokkal és bölcselettel. Negyedszázadnyi szolgálat után őrnagy, aki az utópista szocialistákat forgatja, közgazdaságtant tanul, előfizet Kossuth Hírlapjára és levelezik Széchenyivel. Nemcsak amolyan hódoló-elismerő leveleket ír, amilyenekben Széchenyinek bőven volt része, hanem okos tanácsokat ad. Például ő javasolja, hogy a pesti gőzmalmot az olaszországi melagnanói példájára acélhengerekkel szereljék fel. Széchenyi hatása, hogy - egy huszárosztály parancsokaként! - összehasonlítja az olaszországi szederfakezelést az itthonival és erről cikket ír. Miután 1845. november 22-én besorolják a Magyar Tudós Társaság IV. mathematikai osztályába, egyáltalán nem pihen babérain. Levélbeli tudósítások sorát írja a különböző külhoni tudományos eseményekről, javaslatokat tesz a történelem, a meteorológia, a lég- szeszvilágítás, a pszichológia(l) és pedagógia itthoni fejlesztésére, művelésére. A lélekbúvárlásra és pedagógiára hajló ezredparancsnok „A katonaságról” című akadémiai értekezésében ilyesfajta gondolatokat vall: „Minden nemzet annyira értékelhető, amennyire munkája által szerzett nyers és feldolgozott terményeivel, ezek feleslegeivel, a saját szükségleteit kielégítve, a világ gazdasági körforgásában részt vesz. A hadsereg amolyan szükséges rossz, melynek célja a külső támadást visszaverni, adott esetben a belső rendet fenntartani.” Mészáros szerint az lenne az igazi, ha bevezetnék az általános védkö- telezettséget. A katonát eddig csak rontásra nevelték és: ...fájdalom, csak hébe-korban, i de s tova” használták a közjót előmozdító munkára. Talán már az eddigiekből is kiviláglik, hogy Mészáros Lázár - 1848. május 26-tól cs. és kir. vezérőrnagy, 1849 április 15-től m. kir. altábornagy - nem volt akárki. Hadügyminiszterségét példátlan szorgalom, nagyszerű szervező- készség, alkalmi fővezérségeit pedig a sikertelenség jellemezte. Radetzky tábornagy 1847-es jellemzése helytállónak bizonyult: „Mészáros ezredes rendkívül rátermett, kiváló ezredparancsnok...” De nagyobb seregtestek mozgatására, közismert vitézsége ellenére, alkalmatlannak bizonyult. Ezt maga is tudta, amikor csak tehette, lemondott ilyen beosztásairól. A bukás után előbb Törökországba, majd Franciaországba, onnan az Egyesült Államokba emigrált. Már török földön megkezdte irónikus hangvételű emlékiratai összeállítását, melyből - Görgey hasonló müve mellett - a szabadságharc leghasználhatóbb forrásmunkája lett. Amerikai gazdálkodási tervei - 24 hektáron volt farmer - nem sikerültek. Angliába utazott és a kalandos életű gróf Teleki Sándorné anyja, Lady Langdale eywood-i birtokán házitanítóskodott. Távollétében Magyarországon halálra ítélték, sose kért kegyelmet. Hamvait az oxfordi grófok sírboltjából hozta haza Bajára az utókor kegyelete. Ordas Iván Drescher J. Attila: MÁTÉ GYULA ILLUSZTRÁCIÓJA P. s. Mikor ama nyári estén éj költözött Segesvárra mártír lett a honért küzdő szép reményű magyar gárda Fehér gyolcsra tán vér száradt tán csak elindult patakja kozák pika suhogott vagy visszafogta P. alakja? Mégis lánc hát mégis tábor? Ez lett a romantikából? Sok száz napi járóföldre ki számíthat honi rögre P. S. Hidd el mást akartunk Vers kéne nem régi kardunk...! A szabadságharc humora Kossuth Lajos a forradalom első napjaiban így szólt néhány nagyhangú, kardcsörtető szájhöshöz:- Önök mindig az utolsó csepp vérüket szándékoznaka haza oltárán feláldozni. Szeretném azonban Önök közül azt az urat megismerni, aki azelső csepp vérét kész feláldozni! * Mészáros Lázár honvéd altábornagy 1848-ban szemtanúja volt annak, hogy a kassai ütközetben két ágyúgolyó egy magyar huszár alól elsodorta a lovat. Az egyik a ló fejét a másik a farát vitte el, a huszárnak viszont semmi baja nem esett A huszár rettenetesen elkezdett káromkodni, mire Mészáros rákiáltott:- Mit káromkodsz? Örülj, hogy életben maradtál!- Már hogyne káromkodnék? - válaszol a huszár. - Ha ezt az esetet elmesélem, nincs a jóságos Úristennek olyan teremtménye, aki elhiszi nekem! * A medgyesi csatában a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló huszárokat az ellenség ágyúi valósággal megtizedelték azon a helyen, ahová Bem parancsnok állította őket Bethlen futárt küldött Bem apóhoz a főhadiszállásra, s megkérdezte tőle, mitévő legyen? Bem ezt a választ küldte neki:- Maradjon a helyén addig, amíg csak két huszárja marad! Akkor küldje el az egyiket hozzám a szomorú hírrel! * Splényi Lajos báró, honvéd ezredes a szabadságharc alatt egyszer ezredé előtt esett le a lováról. Midőn nagy nehezen feltápászkodott a földről, a katonái előtt indulatosan Így nyilatkozott:- Ha ez közületek történik meg valamelyiktekkel, huszonötöt verettem volna rá! * 1848 szeptemberében Kossuth Lajos meglátogatta a Schwechat mellett táborozó magyar hadakat Egy öreg huszár a maga módján kedveskedni akart Kossuthnak, hát egy reggel odaugrott a politikus elé, mondván:- Hoztam egy németet uram s rámutatott egy lefegyverzett lovas tisztre. Kossuth elmeséltette magának az elfogás történetét s annyira megtetszett neki, hogy a fogolyért tíz forintot a lóért száz forintotadotta huszárnak. Az öreg a tíz forintot nem akarja elfogadni, s így szólt:- Jelentem alássan, a ló megéri a száz forintot, de ez a német nem értizet! * Amikor Bem apó Szebent bevette, a városi tanács hódolni járult elébe.- Mondják az urak - szólalt meg a hadvezér-, Szebenben csupa öreg és nyomorék lakott? Egyetlen épkézláb fiatalember sem akad a városban?- De akad, kegyelmes úr - volt a felelet -, csakhogy attól féltek, hogy be fogják sorozni őket a honvédseregbe, s ezért elmenekültek. Bem erre így felelt:-Üzenjék meg nekik, hogyjöjjenekcsakvissza! Avilágértsem szégyeni- teném meg seregemet azzal, hogy ilyen gyáva népséggel keverjem! * Könyves Tóth Mihályt, a híres debreceni lelkészt 1849-ben a szabadságharcban való részvételéért és forradalmi szónoklataiért Haynau kötél általi halálra ítélte. Az ítélet végrehajtása előtt a király kegyelemből húszévi kemény várfogságra változtatta büntetését amelyet részben Olmützben, Kufsteinben és Josestadtban töltött ki. Amikor a megváltoztatott ítéletet hivatalosan felolvasták előtte, KönyvesTóth Mihály elmosolyodott. A hadbíró kérdőre vonta furcsa viselkedésért, mire a lelkész legyintve, derűsen válaszolt:- Hol lesznek maguk húsz év múlva? És igaza lett Nyolcévi várfogság után kiszabadult. Gyűjtötte: KISS GYÖRGY MIHÁLY Petőfi a nagyszebeni ütközetben- Jan Styka körképe a Nemzeti Múzeumban Petőfi lovasportréja megújuló) Feszti Árpád a Magyarok bejövetele című körképe. És a millenniumra állította ki Budapesten a lengyel Jan Styka csapatkép panorámáját is, Kosciuszko rakla- viczai győzelméről. A csatakép számára Partos Gyula műépítész kör alakú kiállítóhelyet épített. Ezt a körépületet a bemutató után is fenntartották, mert akkor Jan Styka már egy új körkép festésére készült. Arra a nagyszabású műre, amely most, száz év ekeiével egy kiállítás erejéig visszatért Magyarországra. Arra a körképre, amellyel a lengyel és magyar nép szabadságharca előtt tisztelgett a művész. Jan Styka: Petőfi a nagyszebeni ütközetben című kompozíciójának két főalakja ugyanis Bem és Petőfi. A megörökített csata Bem József dicsőségeserdélyi hadjáratának volt nagy bravúrja, amikor isi 849. március 11 -én Puchner császári tábornokot megtévesztve bevette a Ska- riatin orosz tábornok által védett Nagyszebent. A körképet, amint az szokás volt, nem egyedül festette a művész, lengyel munkatársai mellett a magyar Vágó Pál és Spányi Béla is aktív közreműködője volt a vállalkozásnak. Styka hosszas előtanulmányokat folytatott Nagyszebenben és környékén, szemtanúkkal beszélgetett, múzeumi tárgyakat vallatott, megismerte a szabadságharcosok ruháit, fegyvereit. A képen a nyugodt, megfontolt hadvezér és a lelkes ifjú költő ellentétes karakterek. Harci jelenetek, harcba induló kaszás parasztok, a császári hadifoglyok, a csatában elesett, elhagyott ifjú hős alakja, a sebesültszállító szekér jelzik a panoráma történelmi sodrását. Mint annyi más nagyméretű vásznat, a nagyszebeni csatát ábrázoló panorámát is szétszabdalták tárolási okokból, egyes részei elkallódtak, szétszóródtak. Hiányzik a Bem hadvezért ábrázoló jelenet, de megmaradt Petőfi lendületes lovasportréja. 1985-ben Tarnowban, Bem szülővárosában gyűjtötték össze és állították ki Jan Styka körképének megmaradt részleteit. S most, a Magyar Nemzeti Múzeumban, április 14-ig Magyarországon is megtekintheti a közönség a töredékeiben is nagy hatású művet. (KÁDÁR) Mészáros Lázár altábornagy 1796-1858 Amikor az 1800-as évek utolsó évtizedeiben a millenniumra készülődve a festők érdeklődése a történelem felé fordult, a nagylélegzetű témához műfajilag is új megoldásokat kerestek. Párizsban már a 18. század utolsó negyedétől ismerték és művelték a panoráma műfajt, amely körkép formájában az események vagy a természeti látványok közvetlen részeseivé teszi a szemlélőt. Az ezredéves ünnepségre készült el nálunk (a most restaurálás alatt lévő, s talán a világkiállításra
