Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
14 NÉPÚJSÁG 1991. február 9. Egy B-52-es = 50 Liberátor légiharc sek szerint a 30 kilométer magasságban háromszoros hangsebességgel, azaz elhárithatatlanul száguldó SR-71 távolfelderítök is. (Bár az utóbbiakat néhány hónaja ünnepélyes búcsúztatóval vonták ki az USA légierejének hadrendjéből.) A közvetlen támadás elektronikus zavarórepülőgépek fedezete mellett elsősorban a katonai repülőterek, azok földi irányítóhálózata, a légvédelmi rakétaállások és az elhárótó radarlánc elleni bénító csapással kezdődött, amelyet a koalíció légierejének különféle gépei hajtottak végre. A legtávolabbi célok ellen a nagy magasságban repülő, nyolc hajtóműves B-52-es nehézbombázó (az első ilyen gép 40 évvel ezelőtt készült, persze azóta továbbfejlesztették) indultak, amelyek közül egy-egy annyi ezerkilós bombát képes úgyszólván azonos időben, koncentráltan egy célra dobni, amennyit a második világháborúban egy félszázgépből álló Liberátor-kötelék tudott. Természetesen ezt az úgynevezett magasvetést is pontosítják az elektronikus célzóberendezések, és ha kell, a zuhanás közben is kismértékben távirányítható bombák. A kisebb vagy különösen fontos pontcélok ellen az alacsonyan támadó csata- vagy vadászbombázó gépeket vetették be, amelyek az alájuk függeszthető legkülönbözőbb fegyverek közül a legcélszerűbbnek ítélttel támadhatják a célt. A korszerű vadász, vadászbombázó és csatagépeknek közös jellemzője, hogy a fegyverzetet a szárny u k vagy törzsű k alá függeszthető tartályokban hordozzák, és hogy ezek a tartályok igény szerintiek, a cseppalakú üzemanyagtartálytól, a kis, reptérbetont romboló, oldalra kilőhető rakéták „kosarától" a felMostanában egyszerű dolgokra is hamar ráfogják: a kérdés nagyon bonyolult, összetett. A legmodernebb technika alkalmazásával vívott légi háborúra viszont, amilyen jelenleg az Öbölben is zajlik - valóban ráillik ez a megítélés. A hadtörténészek máris párhuzamot vonnak a második világháborút megelőző spanyol polgárháború és az Öbölben zajló között, mondván: ott is kipróbálták az akkori repülőtechnika újdonságait: a rádióirányítást, a légi csapatszállitást, a zuhanóbombázást, s a teljesen fémből épült vadász- és bombázógépeket. Az Irak elleni támadás első napjaiban először vetették be „élesben” az F-114-es lopakodó vadászt, a nálunk cirkálórakétának mondott robotrepülőgépeket, majd a Scud-B (SS-1C) iraki rakéták ellen a Patriot - eredetileg repülőgépek elhárítására kifejlesztett - ellenrakétákat. A jelek szerint sikerrel - ha ezek magukban nem is dönthetik el a háború sorsát. Azt ugyanis egyelőre repülőgépek vívják. Pontosabban folytatják, mert eddig az iraki légierő nem szállt igazán harcba. Mikor kezdődött a háború? A háború azonban nem januárban kezdődött, hanem hónapokkal korábban, az iraki határ mentén rendszeresen őrjáratozó elektronikus felderítőgépek bevetésével! Ezek feladata volt megállapítani az irakiak által használt radar- és rádiófrekvenciákat, „oldalra néző” SLR radarjaikkal néhány száz kilométer mélységig felderíteni a terepet és a hadmozdulatokat. Hasonló adatokat gyűjtöttek a mesterséges holdak, és egyes feltételezéderítéshez szükséges fotó- és elektronikai műszereket tartalmazóig. Még a gépágyúkat is el lehet helyezni ilyen cserélhető függesz- tékekben. A pilótával elektronikus is repül Természetesen minden gép visz magával - többnyire a szárnyvégen néhány automatikus célkövető levegő-levegő rakétát is, amellyel az őt esetleg támadó repülőgépek ellen védekezik. Valamennyi harcigép - így az eredetileg gyakorlóvadásznak tervezett európai Alpha- Jet csakúgy, mint a (B-52-esektöl eltekintve legnagyobb) kétszemélyes, kéthajtóműves, hátrahajlítható elektronikus rádiónavigációs, üzenetváltó, célfelderítő és tűzvezető berendezéssel. Például olyannal, ami jelzi, hogy az ellenség radarral megtalálta őt, és ami a hazai elhárítást az ő kilétéről tájékoztatja. Éppen e sokféle berendezés miatt a nagyobb gépeken a pilótán kívül elektronikus is dolgozik, ezért kétszemélyesek. A vadászgépek korábbi fő fegyverét, a gépágyút ma már csak biztonságból építik szilárdan a gépbe. Inkább, ha indokolt, a gépágyút függesztékben erősítik fel. Kivételt a kifejezetten páncélosok ellen kifejlesztett repülőgépek, az amerikai A-10 és a szovjet Szu-25 képeznek. Az előbbi fő fegyvere egy 30 mm-es, hétcsövű (a csövek dobként forognak, hogy ne hevüljenek túl) percenként 4000 lövedék kilövésére képes gépágyú. Ezeket Németországból irányították át Szaúd-Arábiába. A legtöbb modern harci gép két A francia Mirage, amit egyelőre nem vezényeltek az Öbölbe, mert Iraknak és Izraelnek is sok ilyen gépe van Pa A legtekintélyesebb harcigép az F-14 Tomcat; szárnyait a törzse mellé hajthatja hátra hajtóműves, kivételt csak a már elöregedők (MiG-21) vagy az „olcsóbbak”, amilyen a NATO F-16- osa, képeznek. A csak közel hangsebességgel (1200 km/óra) repülők nyilazott szárnyúak (B-52, Alpha-Jet) a legtöbb szuperszónikus gép közel háromszög alakú, deltaszárnyú. A francia Mirage szabályos, a többiek módosított deltaszárnyúak és van vízszintes vezérsíkjuk, farkuk is. A nagyobb távolságokra szántak között hátranyilazható szárnyúak vannak (MiG-23, -27, F-14, Tornado). Ezek szétterpesztett szárnnyal, kis sebességgel szállnak fel-le, majd hátrahajlitottal tesznek meg nagy távolságot, és egészen hátraAz F-117 lopakodó vadász rajzán jól látszik a radarnyelö felület. A gép észrevétlenül repül. csukottal kétszeres hangsebességgel csaphatnak le - vagy menekülhetnek el. Ember és technika összhangja A korszerű gépek jellemzője, hogy hajtóműveik teljesítménye - a teljesítményfokozó, de a fogyasztást is növelő utánégővel - nagyobb, mint a gép terhelt önsúlya. Tehát függőlegesen is képesek emelkedni. Ugyancsak közös vonásuk, hogy meglehetősen nagy és jó minőségű pályára van szükségük, ezért nehezen telepíthetők szükségrepülőterekre, bázisaikat tehát elég nehéz rejteni. Hátrányuk az is, hogy földi üzemükhöz is különféle szakágazati alakulatok és eszközök serege szükséges, amelyek közül bármelyik kiesése megbéníthatja a bevetést. A harci helikopterek rendszerint kétszemélyesek, a pilóta előtt ül a lövész, aki kezeli a szárnycsontokra függesztett irányított és irányítatlan páncéltörő rakétákat és a forgatható csövű gépágyút. Ilyen a Mi-24, az Apache és a francia Dauphin-2. Szállítóhelikoptereket használnak kisebb desszant kirakására, és a földre kényszerült pilóták mentésére. A nem közvetlenül harcoló gépeket felderítők, összekötők és szállítók alakulatai támogatják. Az elektronikus felderítőket a törzsük feletti óriási „diszkoszról”, vagy ugyancsak antennát rejtő hosszú, esetleg ormótlan, a törzsnél kövérebb, bunkó alakú radarkupolákról lehet felismerni. Az iraki légierő Az irakiak gépállománya szovjet (MiG, Szu, Tu) és francia (Mirage, Aerospatiale) gépekből áli. Mivel az izraeli légierő is zömmel Mirage, illetve abból fejlesztett, de hasonló gépekkel repül, Mirage-okat a franciák nem irányítottak az Öböl térségébe. így az iraki gépek köny- nyebben különböztethetők meg a koalíciósokétól. Az USA vezette koalíció A koalíció gépei között B-52, F-15, F-16, F-18 és a haditengerészeti F-14, a csapásmérő - az F-111 típus felderítő feladatokat lát el. Az európaiak Alpha-Jet, Tornado, Jaguar gépeken repülnek. Páncélosok elleni bevetésre amerikai, francia és angol csatahelikopterek és a kifejezetten páncéltörő A-10-es „Varacskos disznó” (amelyet élesben még nem próbáltak ki igazán) gépek várnak. A hadijelentések szerint iraki MiG-29-est is lelőttek, ami arra utal, hogy Iraknak a legmodernebb szovjet gépekből - (MiG-29, Szu-25, Szu-27, Mi-24) - is van, ha nem is sok. Valószínű azonban, hogy azok elektronikai felszereltsége gyengébb a koalíciósokénál. Végül arra hívnánk fel a figyelmet, hogy az elektronikát is emberek vezérlik és értékelik, s néha egy ravasz, konvencionális, agyoncsépelt trükkel az elektronikát is be lehet csapni, amint azt a bombázott makettek esete is bizonyítja. Ez már nem az a A veterán B-52-es 30 tonna bombával is 10 000 km-re repülhet. Rövid repülőtéren megfogó hálóval fékezik le. A jelen légiharcai már semmiben sem emlékeztetnek a második világháborús kergetőzésekhez, amelyek során a vadászok percekig fordulózva igyekeztek gépágyújuk elé keríteni az ellenfelet, vagy egyenesen átzuhantak a bombázóköteléken, hogy gépük elé foghassanak egy-egy, sok géppuskával védekező négymotorost. A mai vadászok legtöbbször csak radarjuk képernyőin látják - kis fénypontként - a sok tíz kilométerre repülő ellenfelet, hogy aztán célkereső rakétáikat kilőve, azokra bízzák a megsemmisítését. Az 1982-es Falkland-háború- ban a Sheffield rombolót elsüllyesztő Exocet levegő-hajó rakétát a kilövő argentin vadászgép a hajótól látótávolságon kívülről indította. Az angol Harrierek pedig úgy bombáztak egy dombtól takart célpontot, hogy meredek felfele repülésben oldották ki a célba a dombon, vetett aknaként átrepülő bombáikat. A Harrier-ekből (ezek helyből is fel tudnak szállni, mint a Jakovlev 36-os is) van néhány az Öbölben is angol anyahajókon. A technika égi háborúja?
