Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-09 / 34. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. február 9. Dollárral sem könnyű nálunk az élet Ejtőernyős volt az Egyesült Államok hadseregében Hét végi beszélgetés Martonosi István amerikai-magyar nyugdíjassal- Míg mások arra törekszenek, hogy eljussanak az ígéret földjére, azaz az Egyesült Államokba, addig Martonosi István ennek éppen az ellenkezőjét cselekedte. Ugyanis a közelmúltban hazatért az Egyesült Államokból, s letelepedett Szek- szárdon. A kérdés egyszerű: miért?- A válasz hasonlóan egyszerű: azért, mert elértem a nyugdíjkorhatárt, s itt, Szekszárdon él a nyolcvanhat éves édesanyám, akinek gondját kell viselnem. I- S vajon mi ösztönözte arra Martonosi Istvánt, hogy annak idején az USA felé vegye útját?- Hogy mi? Most sem szolgálhatok meglepetéssel. A forradalom idején, 1956-ban távoztam Magyarországról... I-Azonnal eljutott az Egyesült Államokba?- Nem, az első állomás Jugoszlávia volt, majd átvittek bennünket az olaszországi Aversába, s ezután a nyugat-németországi Frankfurtba kerültem. Itt kaptam meg az amerikai egyenruhát I- Hogyhogy? Hiszen ön ekkor még magyar állampolgár volt- Az igaz, ám én közben jelentkeztem az amerikai hadseregbe. Nem tagadom, a katonaság iránt mindig is vonzalmat éreztem, még itthon, Magyarországon törzsőrmesterként szolgáltam a seregben, 1950 és 1953 között Szóval, atörténetet folytatva végül is átszállítottak bennünket az Egyesült Államokba, egész pontosan Dél-Karolinába, utána pedig Észak-Karolinába. Itt kaptam ejtőernyős kiképzést az első ugrásomat 1959 márciusában hajtottam végre. I- A végén talán még az is kiderül, hogy Martonosi István háborús bevetésen is részt vett..- De még mennyire! Három év stuttgarti szolgálat után Vietnamba vezényeltek. A beosztásom szerint ekkor specialista voltam, ezt a tisztséget általában azok kapták meg, akik kommunista országokból érkeztek. Az amerikai hadvezetés ezeket a személyeket - esetleges háború esetén - a frontvonal mögött kívánta bedobni, mivel a specialisták egyaránt rendelkeztek a szükséges nyelvtudással és helyismerettel. Engem ugyan nem dobtak a frontvonalak mögé, ám egy évet azért Vietnamban töltöttem, s részt vettem a Da Nang-i harcokban... I-S ha éppen nem háborúzott, akkor hogyan élt, mint az amerikai hadsereg hivatásos katonája? Érdemes volt ekkoriban felcsapni katonának?- Jól megfizettek bennünket, az illetményünk megfelelt egy gyári munkás keresetének. Amit kézhez kaptam, az akkoriban tekintélyes összegnek számított No és ami még nem elhanyagolható: a leszerelés után mint volt hivatásos katonát azonnal felvettek a General Motors autógyárba. I- Ez azt jelenti, hogy egy idő után szakított a hadsereggel? ekkor mutattak be Mindszentynek, persze az emigrációs nevemen, ami ügy hangzik, hogy Háry János. Szekszárdi lévén, azt hiszem, érthető, hogy miért ezt a nevet választottam. Meséltem is a bíboros úrnak néhány viccet, hát azt látni kellett volna, amilyen jóízüt nevetett. Később azután, ez már a halála előtt néhány hónappal lehetett, ismét találkoztunk, méghozzá abban a városban, ahova rendszeresen jártam misére. I- Közbevetőleg hadd kérdezzem meg: a vallás ilyen fontos szerepet töltött be életében?- A vallás az Egyesült Államokban igen jelentős tényező, hiszen ott jórészt ez köti össze az embereket Jómagam a közeli Yonkers településen voltam misén, amit éppen Mind- szenty tartott. A második sorban ültem, s kiderült, hogy a bíboros úr felismert, mert egyszercsak ezt mondta: - Kedves gyermekeim, már azért is érdemes volt eljönni közétek, mert itt van az én kedves Háry fiam, aki biztos, hogy megnevettet. A Hilton Hotelben rendeztek számára vacsorát s nekem mellé kellett ülnöm, s egész este beszélgettem vele. Persze, amolyan magyaros estet szer- vezteka vendéglátók. Szólt a cigányzene, s egyszercsak odajött hozzánk a primás, megkérdezve Mindszentyt, hogy mi a kedvenc száma. A bíboros úr pedig elhúzatta a Csak egy kislány van a világon című nótát- Tudom, hogy számtalan élményről, érdekes esetről tudna még beszámolni, hiszen több mint három évtizedet töltött az Egyesült Államokban. Miként foglalná össze azokat a tapasztalatokat amelyeket erről a sokat emlegetett, sokat csodált és sokat bírált országról szerzett?- Én egy olyan országba mentem, amelyik kívülről nézve egy irigylésre méltó világbirodalom képét mutatta. Viszont hamar rájöttem a régi magyar közmondás igazságára: csak lakva lehet megismerni igazán valakit.. I- Ilyen rossz véleménnyel van második hazájáról?- Hadd feleljek egy másik magyar közmondással: halottról vagy jót vagy semmit De azért, hogy ezzel ne üssem el a választ röviden csak annyit: Amerika nem figura. ■ - Miért nem?- Az öt év szolgálati idő elteltével, 1963-ban leszereltem, s a New York közelében található Tarrytownba költöztem, s munkába álltam az autógyárban. Nem volt könnyű, mert gépekkel kellett dolgoznom, de azért nincs okom a panaszra.- Az ember azt hinné, hogy a polgári életbe való beilleszkedéssel Martonosi Istvánt elkerülték azok a nagy kalandok, vagy élmények, amelyek a katonaideje alatt szinte számolatla- nul érték. Ám ha rápillantunk a szobája falán található színes fotóra, máris megváltozik a véleményünk. Ott ugyanis Martonosi István éppen Mindszenty bíborossal fog kezet Mikor játszódott le ez a jelenet?- Ez akkor történt, amikor Mindszenty amerikai útja folyamán, valamikor a hetvenes évek elején New Brunswick városában felszentelte az ottani Szent László-templomot New Brunswickban jelentős magyar kolónia él, ezért kérték Mindszenty bíborost erre a ceremóniára. Engem is- Nem szabad elfelejteni, hogy ott sem kap senki annyit amennyit a munkája után megérdemelne. Magyarországon ugyebár sokan azt képzelik, hogy Amerika mindenki számára páratlan lehetőséget nyújt, csak le kell verni a dollárt a fáról. Éz persze óriási tévedés. Őszintén mondom, ha elölről kezdeném, nem hagynám el még egyszer a hazámat. - Egyébként ha .már itt tartunk: az Egyesült Államokban töltött évtizedek alatt milyen információkat sikerült beszereznie Magyarországról?- Az információk beszerzése nem jelentett gondot, hiszen már korábban is gyakorta visszalátogattam. Az elhatározás, hogy visszatelepülök, nem hirtelen ötlet, régóta érlelődött. Tavaly március 15-e óta magyarországi lakos vagyok, s mostanság már az Egyesült Államokba megyek látogatóba. I- Milyen Magyarországgal találkozott hazaköltözésekor?- Egészen mást láttam viszont, mint amit itthagytam. Az ország szépen összeszedte magát, viszont meg kell mondjam, hogy az utóbbi időben meglehetősen rosszul alakult a helyzet. I- A rendszerváltás utáni időszakra gondol?- Igen. Szerintem nagyon sok a huzavona. Itt van például ez a földtörvény. Ez bennünket - azaz édesanyámat és engem - erősen érint. Az ötvenes években a mi földünkre épült a dunaújvárosi pályaudvar. Azt a területet persze nem kérjük vissza, de valamiféle jóvátételt jogosnak tartanék. Az én nagyszüleim a semmiből indultak, s a huszonhét holdon - amit később elvettek tőlük - virágzó gazdaságot teremtettek. I- Ne vegye célzásnak, de azt gondolom, hogy ön nem jár rosszul akkor, amikor itthon átveszi az amerikai nyugdiját- Azt én sem állítottam. Viszont a nyugdíjamért minden hónapban fel kell utaznom Budapestre, mert csak ott, a Chase Manhattan bankban vehetem fel a pénzt A közlekedés megdrágult s ezt a kiadást nekem rendszeresen állnom kell. Nem is beszélve a többi áremelésről, amit még egy amerikai nyugdíjas is megérez. I- Az Egyesült Államokban elképzelhető lenne olyan nagyarányú és hirtelen áremelés, mint ami nálunk történik?- Ilyesmiért az Egyesült Államokban már vér folyna, de legalábbis felgyújtanák az országot. Kezdenék a négerek, s azután mások is csatlakoznának hozzájuk. I- Amerikai-magyar szemmel nézve: ön szerint mi hozhatná meg a gondokból való kilábalást?- Ez egyszerű. Olyan emberekre van szükség a vezetésben, akik értenek az ország eligazgatásához. Mert Amerikában ott volt Reagan, aki átvette a kormányrudat Cartertől. Carter olyan alacsony színvonalon tevékenykedett, hogy szinte kár is róla beszélni. Jött Reagan és alatta fel- emelkedett az Egyesült Államok. Értette a dolgát.- Hogyan telnek mostanában Martonosi István napjai? A feszített amerikai tempó után - leszámítva azáremelés okozta folyamatos kellemetlenségeket - bizonyára nyugodtabbantelnek a napjai.- Sajnos, nem. Hazatérésem után három héttel ugyanis volt egy balesetem, egy autó nekemjött, eltörött mindkét kezem, bal oldalon az ujjaim megbénultak. Pereskedem és orvoshoz járok. Még a híres New York-i zsidó kórházban is megvizsgáltattam magam, bár segíteni ott sem tudtak, ugyanazt a diagnózist állapították meg 1300 dollárért, amit Magyar- országon jóval olcsóbban a hazai orvosok. A biztosító meg nem fizet, se Amerikában, se itt. így bánni egy nyomorék emberrel... Ezt leszámítva nincs különösebb bajom, a jövő héten megyek fel Budapestre, mert meghívott a televízió, ha tehetik, majd nézzék meg a velem készített beszélgetést.- Feltétlenül. Már csak azért is, mert bizonyára sok egyéb érdekesség is elhangzik majd az életéről, ami terjedelmi okok miatt nem fért bele ebbe az írásba. Jó egészséget kívánva köszönöm meg, hogy vállalkozott a hét végi beszélgetésre. SZERI ÁRPÁD Dédapáink víg kedélye Most, amikor már szerencsésen túléltük gyermekeink félévi bizonyítványát, nem árt őket megnyugtatni: régen sem volt másként, akkor sem csupa fényeselméjű zseni koptatta az iskola padjait. A Tolnamegyei Közlöny 1896. február 16-iki számában éppen egy értelmes feleletnek lehetünk tanúi. „Milyen idő? Kram- mer János barátunk az igékről tart magyarázatot a polgári iskolában. A múlt, jelen és jövő közötti különbséget tárgyalja, s azonnal egy praktikus példával akarja kiismerni tanítványai felfogóképességét, s így szól: - No, Pista, mondd meg nekem, milyen időben mondjuk ezt: a Duna befagyott. A nebuló diadalmas arccal feleli: - Téli időben.” Igaz, ami igaz, február megmutathatja mit ér a tél. Régente, amikor még hazánk népességének legnagyobb része mezőgazdasággal foglalkozott, ilyenkor tartották a felolvasóesteket - aktuális vagy kevésbé időszerű témákról. Az egyik ilyen esten dr. Boszkovitz Mór, Bátaszék jeles orvosa Az elmezavar címmel értekezett. Az 1893. február 23-ikán elhangzott felolvasásnak - címe ellenére - akadt olyan részlete, amely a maga módján idekívánkozik: „A hatvanas években történt, hogy Rácz Pali, már akkor híres cigányunk, a bécsi kávéházakban szerepelt. Egy alkalommal egy főúri házhoz lett meghíva, hogy egy estélyen közreműködjék. De nemcsak neki, hanem Strauss Jánosnak is színt ott kon- czertírozni kellett. A konczert előtti késő éjszakai órákban Rácz Pali valamely kávéházból bandájával haza vetődött. Egy épület előtt elhaladva előtte ismeretlen zenedarab próbálását hallotta. Megállt, embereit csendre intette és egy húron utána pengette az áriákat. Lakására sietett és ott reggelig a darabot próbálta. Eljött az este, a zenekarok együtt voltak. Strauss, mint udvarias bécsi, Rácz Palinak az elsőbbséget átengedő, és Rácz Pali kezdé azon a darabon, amit ő négy hétig embereivel éjjel-nappal betanult. Szegény Strausst a guta kerülgette.” Ez az állapot a jelenkor emberétől sem idegen. Legcélszerűbben úgy érheti el, ha az OTP tájékára megy, vagy ha dörzsöléssel, tépkedéssel akarja megalapozni jövőjét. Kilencvenöt éve sem volt másként: a sorsjegymizéria már akkor is hatalmába kerítette az embereket. A Tolnamegyei Közlöny 1896. február másodikén így mutatta be a jelenséget, természetesen némi reklámmal fűszerezve: „Gazdag és hatalmas, szegény és gyámoltalan, öreg és ifjú folyton folyvást hajszolja az állhatatlan, ingatag szerencsét melyet pompásan eszményit meg a forgatag szerencsekerék. S eddig mégis külföldről hozták be Magyarországba a legszeszélyesebb istennőnek ezt a szimbólumát csaka minap készültei az első magyar szerencsekerék. Készítette Steinfeld G. helybeli bádogosmester, segédkezett benne Fede L. lakatosmester, s rendelte Dörge Frigyes osztálysorsjáték-főárus, kinek kirakatában a magyar ipar e legújabb terméke látható. Az említett főárus újítást is hozott be, amennyiben minden sorsjegyvásárló megveendő sorsjegyszámát maga húzhatja ki a szerencsekerékből. Az újítás minden bizonnyal nagy tetszést fog a közönség körében kelteni. A Kossuth Lajos utcai főáruda ravasz tulajdonosa különben is sajátszerű színt adott helyiségének: a falakat kárpitok helyett a múlt osztálysorsjáték nyeretlen sorsjegyeivel vonatta be. A naphosszat tóduló közönség ilyenképpen a falakon töméntelen meghiúsult reményt, számtalan elveszett vágyat és óhajt, egész légió rombadőlt légvárat bámulhat meg." Mit tehetett az ember, ha azok a légvárak mégis szertefoszlottak? Elsorolhatta különböző jelzők kíséretében azokat a (jobbára égi) személyeket, akikről úgy vélte, közük lehet balszerencséjéhez. Azonban ezt sem mindenütt tehette meg büntetlenül, ahogy azt látjuk az előző újság 1895. február harmadiki számából. „A káromkodás ellen. Zágráb város elöljárósága, tekintettel Horvátország kormánya belügyi osztályának kiadott rendeletére közhírré teszi, hogy az Isten, Szűz Mária, Krisztus, szentek, angyalok, a hitstb. káromlóját száz forint pénzbírsággal, vagy tizennégy napi elzárással bünteti. A rendőrség szigorú utasítást kapott, hogy mindenkit aki a káromkodás által a vallásos érzületet vagy tisztességet megsérti, azt kísérje be. Némely vidéken, így Szegzárdon is sok pénz gyűlne össze e büntetéspénzekből, ha hasonló törvényünk volna.” Magam meglehetősen járatlan vagyok a szentek ügyében, de azt szinten lépten-nyomon hallom, hogy az egykor oly népszerű Szent Antal jócskán veszített kedveltségéből. Ámde ne feszegessük e témát, látogassunk el inkább a millennium évében a T olnai Csolnakázó Egylet álarcosbáljára. „Ádáz jó kedve kerekedett még annak is, aki csak hetenként egyszer nevet... a csolnakegylet elnöke mint tönkrement cirkuszdirektor tartotta bevonulását négy gyermekével és egy szamárral. De a szamár Kajmádon nem lévén ehhez hozzászokva, restellte ezt nagyon és megállt. Hiába mutattuk néki a meghívót és belépti jegyet, hiába húzta egyik fülét másik farkát, hiába suttogtam néki derült meséket ő állhatatos maradt és nem mozdult Nincs rettenetesebb, mint amikor egy szamár konzekvens elveihez...” Ki tudja? Azóta már megértünk egyet-mást... DR. TÖTTOS GÁBOR Tilos a bemenet (Winter M. rajza) Völgységi füzetek Tündér Ha térképet rajzolunk, akkor a Mecsek északi nyúlványait, a Kapos - Sárvíz közti tolnai tájat jelöljük be. A völgyekben mintegy 35 község bújik meg, Bonyhád a székhely város. De ha a szűkebb pátria iránti szeretettel közelítünk az Illyés Gyula említette „édes Völgységhez”, akkor a tolna-baranyai dimbes-dombos találkozáson tündérmesékbe illő kis falvakat látunk várromok alatt, zöld erdőkoszorúk ölelésében Gyors folyású patakok, lusta folyócskák viszik a vizet az életnek; hatalmas réteken, domboldalakon csordák és nyájak kis pamacsai, odébb magas szúnyogtornyok szondázzák a föld széntitkait. A völgyekben kis ékszerdobozok a falvak, mint a mesében, templomtornyok integetnek, aranyló búzatáblák tárják ki magukat az istenáldotta napsugaraknak. Vörösmarty másfél évszázaddal ezelőtt ezt a tájat nézte a Bonyhád feletti Széplak romjai mellől, gyönyörködve, szerelmesen, fiatalon: „Óh Völgység!... fiatalságom tündér országa te voltál!” Ma is ugyanígy rácsodálkozország nak a változatosan szép völgységi tájakra, akik hazajönnek. Nekik nem „térkép e táj”, hanem szülőhaza. Még akkor is, ha téli fehérbe öltözik vagy őszi rozsdabarnába. A múlt emlékei benépesítik az üres határokat, az éppen néptelen utcákat, az alvó falukat. Akkor lesz ifjúságunk szép tündér világa, ha sok-sok élményünk fűződik hozzá. Ha rámutathatok egy házra: itt születtem! Egy templomtoronyra: itt kereszteltek, - egy iskolára, itt tanultam meg olvasni, számolni - egy temetőre: itt nyugosznak az őseim. Ezek után nagy várakozással fordulunk a Völgységi Múzeum kiállítóasztalához, hogy kézbe vegyük az ígéretes, gazdagon illusztrált mesekönyvet, legalábbis a sorozat első kötetét, de csak egy félszáz oldalas szerény kis füzetet lapozunk. Címlapján egy múlt századi képeslap, az is félig teleírva üdvözletekkel, emberközelben a völgységi főváros. Belül pedig szorgos írások egymás után, kétszáz év termése. Papok írták, költők, jegyzők, tanárok, gazdászok. Lejegyez- tékazt, amit fontosnak tartottak. Rövid leírások ezek, rengeteg helynévvel, adattal, statisztikával. Néha olyan, mintegy telefonkönyv, név és szám sűrűn egymás után. Van, aki kétszer belelapoz és lerakja, van, aki állva olvassa, és nem tudja letenni, mert a kévéből nagyon sokat tud meg. Hiszen mindegyik név élővé válhat, valóságos beszélgetéssé sok-sok régi ismerőssel. A Völgységi füzetek rengeteg adata töméntelen ablakot nyit erre a járásnyi nagyságú, hegyekbe zárt vidékre. Ha ismerős falura nyílik egy-egy ablak, akkor a számokból élet lesz. Török idők után telepesszekerek hozzák az új földműveseket, iparosokat a megüresedett megyébe. Itt németül beszélnek, amott magyarul. Falvakat építenek, bányákat nyitnak, terelik az új piros-tarka tájfajta tehenek csordáit. Emitt követ fejtenek, amott olajütőt tesznek a patak vizére. Emitt selyemhernyókat etetnek eperlevéllel, amott szőlőt, gyümölcsöt visznek pincébe, piacra. Most idézni kellene a Tolna Megyei Könyvtárban készült füzet figyelemre méltó adatait, ám akinek jelent valamit e név: Völgység, azok hálásan intenek most a kötet gondozói felé, elsősorban Solymár Imrének. NÉMETH JUDIT
