Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

10 NÉPÚJSÁG 1991. február 2. Nostradamus - egy francia próféta a XVI. századból Ligeti Pál könyvének borítólapja „Nostradamus talán az egyik leg­rejtélyesebb ember, aki valaha élt." Ezzel a megállapítással kezdődik Ráth-Végh István, a híres magyar kultúrtörténész Nostradamusról, a XVI. században élt francia jöven­dőmondóról szóló írása, mely A varázsvessző című kötet egyik fe­jezete. Hazánkban egészen a kö­zelmúltig nem sok szó esett erről a valóban különös látnokról, viszont Nyugaton - túlzás nélkül állíthatjuk - valóságos Nostradamus-láz sö­pört végig az elmúlt évtizedekben. Magyarországon véglegesen csak 1989-ben tört meg a jég, azaz ek­kor jelent meg újabb kiadásban Vághidi Ferenc Nostradamus élete és jövendölései a XX. századra cí­mű munkája, amely eredetileg 1940-ben íródott. S most vehettük kézbe az Egyesült Államokban élő magyar filológus, Ligeti Pál köny­vecskéjét, amely a Nostradamus - Jóslatok az ezredvégről címet vi­seli. A kiadvány - legalábbis jelen sorok írója számára - óriási csaló­dás, méltatlan az egykor volt fran­cia látnok valóban izgalmas egyé­niségéhez és próféciáihoz - de er­ről később. Mindenekelőtt néhány szó Nost­radamusról, kalauzként ismét Ráth-Végh Istvánt hívjuk segítsé­gül, aki a már említett A varázs- vessző című könyvében az aláb­biakat írja: „Nostradamus 1503. december 14-én született. Orvosi gyakorlatra adta magát, s a gyakori pestisjárványok alatt önfeláldozás­sal és akkora tudással működött, hogy nevét a legjobb hírű orvosok sorában emlegették. Később visz- szavonult egy kis dél-franciaorszá- gi városba, Salonba. Itt, a provence- i csillagos égbolt alatt eltöltött ma­gányos éjszakák során bontakozott ki jövőbelátó híre. A csillagok tanul­mányozása közben transzba révült, s ilyenkor - mint egy helyütt írja - tér és idő elvesztette előtte jelentő­ségét, a közeli és a távoli jövő ese­ményei mintegy egymás mellé so­rakozva tűntek eléje. Jövendölései könyv alakban 1555-ben jelentek meg." Nos, az kétségbevonhatatlan tény, hogy Nostradamus látomásai közül nem egy a döbbenet erejével hat a történelmi ismeretekkel bizo­nyos mértékig rendelkező olva­sóra. Bizonyítékként íme egy idézet Vághidi Ferenc könyvéből, előre- bocsátva, hogy Nostradamus négysoros versekbe szedte régies franciasággal írt jóslatait, melyek a 3797-ik esztendőig terjednek. Le camp plus grand de route mis en fuite, Gueres plus outre ne sera pourchassé: Ost recampé et region reduicte, Puis hors de Gaule de tout sera chassé. Magyarul: „A legnagyobb had­sereg szét lesz verve és menekü­lésre kényszerítve, de a határon túl alig fogják üldözni. Az ország, a haj­lék újra meg lesz erősít­ve, egy tájék, ország­rész visszafoglalva, azután az egész hadse­reget kiüldözik Fran­ciaországból. ” Vághidi Ferenc 1940-ben, a könyv megírásakor még nem sejthette azt, amit mi már tudunk. Azaz azt, hogy 1944-45-ben a német hadsereget va­lóban kiüldözik Fran­ciaországból, s vissza­foglalják a Németor­szághoz csatolt El- zász-Lotharingiát. S ha egy pillantást vetünk a vers negyedik sorára, máris egy félelmetes élményben lesz ré­szünk. Franciaország felszabadulásában oroszlánrésze volt egy francia táboronoknak, későbbi vezető politi­kusnak, akit de Gaulle-ként ismert meg a világ... Hadd tegyük hoz­zá gyorsan, nem elszigetelt esetről, amolyan vak tyúk is talál szemet le­hetőségről van szó, Nostradamus máskor is elrejtett egy-egy sze­mélynevet jóslataiban. Ezek után talán érthető, hogy a Nostradamus hívek kétségkívül mámoros örömmel csaptak le Li­geti Pál művére, ám annál sajnála­tosabb, hogy a szellemi kihívás he­lyett egy merőben koncepcionális propagandakiadvány vár az olva­sóra. Ligeti Pál ugyanis se többet, se kevesebbet nem kíván bizonyí­tani, mint azt, hogy Nostradamus már az 1500-as években engesz­telhetetlen antikommunista volt. Ez a gyermeteg anakronizmus - azaz kortévesztés - egy cseppet sem zavarja a szerzőt, aki a bevezetés­ben egyebek mellett azt is leírja, hogy „Nostradamus jövendöléseit eddig egyedül Vághidi Ferenc ki­tűnő kis könyvéből ismerhette meg az olvasó.” Ez a megállapítás persze nem fedi a valóságot, hiszen Ráth-Végh István 1966-ban majd 1979-ben megjelent A varázsvessző című kötetében lebilincselő stílusban ecseteli Nostradamus viselt dol­gait, s elemzi próféciáit. Egy ma­gára valamit is adó Nostradamus- kutatónak - és értelmezőnek - erről illene tudnia. Mindez csekély­ség - legyinthetnénk, hiszen a lényeg valóban az értelmezés, ám Ligeti Pál ez esetben sem mentes a legalábbis különös következteté­sektől. „És Nostradamus, tegyük hozzá, nem csupán megjövendöli az Idő méhében rejtőző esemé­nyeket, de - néha irónikusan, néha öklét rázva - kommentálja is őket. Mindez fokozottan érvényes a kom­munizmussal kapcsolatos jö­vendölésekre, itt már a rejtélyes megfogalmazás sem tudja elrejteni a mondatok között parázsló prófé­tai dühöt, gyűlöletet” - véli tudni szerzőnk, s ennek a koncepciónak a bizo­nyítására nem átall a leglehetetlenebb ma­gyarázatokkal előruk­kolni. Példaként álljon itta Megjövendölt talál­mányok című fejezet egyik négysora, amely - Ligeti Pál szerint - a szputnyikra vonat­kozik. Paix, union fera et changement, Estats, offices, bas haut, et hault bien bas, Dresser voyage, le fruict premier tourment Guerre cesser, civil procez debats. „A háború után nagy változások lesznek a Szovjetunióban, egyes vezetők állásukat vesz­tik, mások magas hiva­talokba kerülnek, nagy (kirakat) pereket rendeznek és nyilvános vitákat; ekkor kezdőd­nek az első űrutazások, ekkor röpí­tik fel az első szputnyikot egy hor­dozórakéta segítségével" - íme ez Ligeti Pál meglehetősen kacska- ringós szövegelemzése, amely egyébként hemzseg az önkényes belemagyarázásoktól. Csak egy példa a feje tetejére állított Ligeti­módszerre: bár a szövegben nincs szó a Szovjetunióról, Ligeti Pál sze­rint az első sor „unión” és a máso­dik sor „Estats” szava „világossá teszi: csakis a Szovjetunióról le­het szó”. Az már a legkevésbé sem zavarja, hogy a francia Etats- Uni nem más, mint az Egyesült Ál­lamok megnevezése, tehát ha már mindenáron valamelyik országhoz kell kapcsolni ezt a jóslatot, sokkal logikusabb lett volna az USÁ-val példálózni. Nem utolsósorban azért, mert az ötvenes években ott is rendeztek kirakatpereket, ott is egyesek állásukat vesztették, míg mások magas hivatalokba ke­rültek... A logikai bakugrások, a hajme­resztő megállapítások másutt is fellelhetők. Az alábbi négysoros­nak Ligeti Pál „A szocialista orszá­gok felszabadulnak a kommunista uralom alól” fejezetcímet adta. Des regions subiectes a la Ba­lance Feront troubler les monts par grande guerre, Captifs tout sexe deu et tout Bi- sance, Qu’on criera a I’aube terre a terre. „A szovjet érdekszférába tartozó országok nagy (polgár) háborúval megzavarják a hegyek életét, és a mindkét nembeli rabok egészen Bi­záncig (értsd Szófiáig) azt harsog­ják majd minden országban: eljött a hajnal!” Szerzőnk magyarázatához csak annyi: a négysoros még átvitt érte­lemben sem tartalmazza a Szovjet­unió nevét, bár Ligeti Pál a Balance - azaz Mérleg - szó adaptálásával máris arra mutat rá: „a Mérleg itt a gonosz erők jelképe ”. A gonosz erő pedig nem lehet más, mint a Szov­jetunió - következtethetjük ki ezzel az objektív Ligeti-módszerrel. Bi­zánc mai neve nem más, mint Isz­tambul, mégis, szerzőnk megin­gathatatlan biztonsággal jelenti ki: Bizánc (azaz Isztambul) egyenlő Szófiával... Nincs sok értelme továbbfolytat­ni Ligeti Pál megkésett délibábos nyelvészkedéseinek a sorát, s ta­lán le is zárhatnánk ezt a dossziét, ha a könyv elején nem találkoz­nánk egy vésztjósló ígérettel. Az Egyesült Államokban élő magyar nyelvész ugyanis újabb Nostrada- mus-kötetet kíván megjelentetni, Nostradamus jövendölései a XVI. századtól a XX. századig címmel. Az előzményeket, az elfogult ma­gyarázatokat megismerve - bár Nostradamus misztikus próféciái­nak képzeletfelgyújtó, fantáziakitá­gító hatása vitathatatlan - mégis legszívesebben azt üzenném: ne tegye... SZERI ÁRPÁD- Vághidi ferenc ^ IioSIi}ÄÜÄÜtü£> Hete Hs JoveifDöLé.sci ‘ a XX. százaira 'OÁ*'' S egy sokkal objektívabb kiadvány Vághidi Ferenctől írás közben (A jó gazda) 1860. március 26-án ezt írta Naplójá­ba: „Nem tudom hurcolni az életemet. Meg kell semmisítenem magam!" Zaklatott napokat élt át a március 3-i házkutatás óta, éjszakáit karosszékben tölti, felöltözve. Március 17-én egy rendőrbiztos átadja neki a rendőrminiszter, Adolf Thierry báró le­velét, melyben közli vele, hogy Döbling megszűnt számára menedékhely lenni. (A végzetes szöveg eredetiben így hangzik: Das Irrenhaus hat aufge­hört für Sie ein Asyl zu sein.) A Naplóban szaporod­nak a vésztjósló feljegyzések: Közeledik a végem, keservesen élek, kezd terhemre lenni az élet, óriási léptekkel közeledik a végem, elvesztem, -saz utol­só: Nem tudom megmenteni magam. Látszólag mi sem változik Döblingben. A látoga­tók egymásnak adják a kilincset, Ybl Miklós, Pálffy Poldi, Kecskeméthy Aurél, Fáik Miksa, Lonovics püspök, s mennyien még, elvegyülve a családta­gokkal. Alig van nap, amikor egyedül ebédel, rend­szerint népes társaság üli körül asztalát. Rákap a sörre, ebben a végzetes március hónapban több­ször is feljegyzi, hogy jót tesz neki a sör. Fáradhatatlanul dolgozik, most fejezte be Dishar­monie und Blindheit című munkáját, éber figyelem­mel kíséri a család pénzügyeit, azt is feljegyzi, hogy Ödön fia 700 forintot veszített kártyán. Mindent tud a világról és környezetéről, pedig 1850. április 20-a óta nem hagyta el Döblinget. Akkor két napra bekocsizott Bécsbe, családjához, utána az elme­gyógyintézet kertjébe is csak egyszer tudták kicsal­ni fiai. Kényelmesen élt, öt szobát bérelt, személy­zetet tartott, Georgen doktor örömére, mert jótéko­nyan növelte az elmeház bevételét. Fennmaradt nyugtája szerint március 19-én 1316 forintot fizetett ki Georgennek, amiből 1100 forint, osztrák értékben, következő negyedévi ellá­tása, 216 forintot pedig vendégeire költött. Felesle­ges előrelátás, áprilisban csak egy hétig élvezi or­vosa vendégszeretetét, de addig épp úgy intézi ügyeit, mintha minden a legnagyobb rendben lenne körülötte. Pedig a végzet lépteit egyre közelebbről hallja, március 26-án mintha elébe is menne, mert ezt írja Naplójába: Meg kell semmisítenem magam. S rögtön utána ezt olvassuk: Varnis pénzt hoz. kar­nis a Széchenyi-család pénztárnoka, Flajnik János pedig a jószágigazgató. Néha találkozunk nevével, mellékesen, pénzt visz, március 11-én például 11 ezer forintot, máskor bemutatja a gőzmalom terveit vagy egyszerűen jelent valamit. Ezen a napon, már­cius 26-án neve nem szerepel a Naplóban, ellen­ben fennmaradt egy neki szóló levélfogalmazvány, aprólékos utasításokkal. Kinevezi tiszttartónak Fle- gedüs Károlyt, elbocsátja cenki ispánjait, Velan- csics Endrét, akinek helyébe Vidcsek kerül, bizo­nyos Farkas János kívánatát pedig teljesíti, amiről kö­zelebbit nem tudunk. Mellékeli a soproni magisztrá­tusnak küldött levele másolatát, amit felesége továb­bított, de jó, ha a jószágigazgató is tud róla. Ez a levél is pénzügyekről szól: négyzetölönként egy forint 50 kraj­cárért - készpénzfizetés ellenében! - átengedi Sop­ronnak a pályaházzal szemben levő szántóját. Közben készül a halálra, igaz, ifjúságában is kí­sértette az öngyilkosság gondolata. Romantikus lé­lek, mindig végletek között élt, a nemzet örökkéva­lósága és saját esendősége tudatában. Mosta döb­lingi szanatórium öt szobájába kényszeríti a világot. Rendszeresen kap híreket, figyelemmel kíséri az itt­honi eseményeket, intézi tekintélyes gazdasága ügyeit, s közben démonaival viaskodik. Ebben a há­rom részre tagolt világban minden fontos, s amikor megpillantja maga mellett a halál árnyékát, mielőtt felveszi a fegyvert, levelet ír Flajniknak, jószágigaz­gatójának, Georgent is kifizeti, negyedévre előre, mert titokban még reménykedik, hogy az ítéletet ta­lán meg lehet változtatni. A jövő azonban csak pusztulást hozhat, semmi mást De ha így van, még elintézi, ami a dolga. Pénzt veszát, új tiszttartót nevez ki, a cenki ispán pedig men­jen Isten hírével, goromba, veszekedős ember, ilyenre nincs szüksége. A soproniak meg, ha annyira kell ne­kik az a darab föld, fizessék meg, ennyi az ára, egy krajcárral sem kevesebb, nem fogja elkótyavetyélni. Mindez a jó gazda lenyűgöző gondossága, előrelá­tása, de ugyanakkor félelmetes is. Tudja, bármi történ­jék is, a világ kerekének forognia kell, az élet megy to­vább, akkor is, ha pisztolyt szorít homlokához. Ami a végzetes lövés után történik, elszámolás, hivatalos vizsgálat, ezt most már intézze más. Az április 10-én kelt utolsó döblingi számla 792 forint 6 krajcárról szól, természetesen osztrák értékben. Benne van a koporsó, a ravatalozás, a gyertyák ára, még a szolgák borravalója is. Nem sokkal később megmozdul a hatóság. A bécsi törvényszék Sopronba ír, hogy hallgassák ki az özve­gyet és Béla fiát A Landesgericht tizenegy pontba foglalja kívánságait, miközben vád alá helyezik Geor­gen doktort is. Mert halálával csak befejeződött vala­mi, de semmi nem ért véget. Babarczy Antal báró 1860. április 10-én Döblingben megtekintette a rava­talt s azt írta testvérének, az oltár előtt, fekete lepellel letakarva a magyar történelem egy darabja fekszik. A többi legenda és valóság. Azt híresztelték, hogy öngyilkossága előtt néhány nappal Cenken járt, de ez üres szóbeszéd, nincs sem­mi alapja. A döblingi házban azonban sokáig kísértett szelleme. Inasa, az öreg Brach, néhány nap múlva gazdája után ment a halálba, írnoka és sakkozótársa, Kiss Márton, az öngyilkosság hírére megőrült, keze­lőorvosa, dr. Goldberg agyonlőtte magát, Georgen doktor sem érte meg az ellene emelt per végét Az épület az egykori Privatirrenanstalt ma is áll. CSÁNYI LÁSZLÓ „Halad a nyelű, akárhogy nyúzzuk.” (Arany János) A meggyötört alany Szarka József: Egy ismeretlen fiatal költő emlékére Talán a fölkelő, vagy a le­nyugvó Napba nézve láthattátok volna meg igazi arcát, de könnyei fölszáradtak a délutáni záporokkal, és hangtalan ment el az illa­tokat vibráló kertek alatt, mielőtt befogad­hattátok volna megfáradt napjaitokba, - pe­dig beszélt hozzátok, mint ahogy vizekhez beszél a szél, bámulhattátok volna föllob­banó haját, és érthettétek volna mi az a tündöklő bánat mely elvezette közétek.. - Nem vettétek észre, hát lett sugaras csillag, fű, bogár, visszamerült álmaitokba. Szeretettel viseljétek maga­tokban mindig az embert, így őrizzétek meg hűen em­lékezetét, így, mint bölcs tó a fölötte el­suhanó sirályt, partot, évszakokat..! A magyar nyelv meglehetősen ke­gyes azzal, aki mondatot szerkeszt: ha megjelölte az alanyt, ráér gondol­kodni azon, milyen állítmánnyal cse- lekedtesse. Az alany azonban ép­pen ezért gyakran a rövidebbet húz­za s a közlésben számára fenntartott másodlagos szerepe sokadrangúvá válik. A leggyakrabban elkövetett hi­bák között is első helyre kívánkozik a legprimitívebb, az, amikor az alanyt és az állítmányt nem egyeztetik, ho­lott ez a világ legegyszerűbb műve­lete lenne. A Magyar Nemzet január 19-ikén közölte azt a soros hirdetést, amely­ben az első két mondat így gyötörte az alanyt, vagy alanyokat: „Pesthi­degkúti lakosok! Lakásához közel tanulhat. ” Itt az első mondatban még a többes szám második személyű alanyok figyelmét hívják föl, a követ­kező mondatban azonban már egyes szám harmadik személyű alany szerepel. A magyar nyelv ter­mészete ezt nem engedi meg, mivel az első alany tovább él, különösen itt, ahol megszólították s éppen számá­ra akarnak valamit mondani. Megol­dásként két forma is kínálkozik. A szokatlanabb az, amikor az első mondatban lakos szerepel alany­ként, a második mondat pedig válto­zatlan marad. Ez is jó, bár zavarhatja az olvasót a túlzott személyesség, amelyben még azt sem lehet tudni, hogy tegezik-e vagy magázzák. A megszokott formában az első mon­dat maradna változatlan, a második­ban pedig tudathatnák: lakásukhoz közel tanulhatnak. Előfordul olykor, hogy a közlő egészen egyszerűen elfelejti az alany számát és személyét, így azután hibásan utal rá. A Kossuth Rádióban hangzott el január 23- ikán egy sokakat érintő kérdésről: „Tudomásom szerint azok a vám­tételek kerülnek jóváhagyásra, amellyel mi számoltunk”. Itt is szembeötlő a hiba: az amellyel he­lyett amelyekkel szó idézné vissza a többes számban megjelent alanyt. (Zárójelben azt is érdemes megjegyeznünk, hogy a kerülnek jóváhagyásra fölösleges terjen- gősség, egyszerűbb, ha a vámtéte­leket jóváhagyják.) Egy megyénket bemutató régebbi kiadványban - sok más nyelvi vét­ség mellett - az alanyokat sem kí­mélték. Az első példában nem sike­rült egyeztetni: „Ásatásból itt került elő két sértetlen bronzlemez diplo­ma (katonai elbocsátó okmány), mely fontos adatokat szolgáltat a tudományos kutatás számára, de a múzeum látogatóinak csodálatát is felkeltik”. Bizonyára az zavarta meg a mondat alkotóját, hogy a két diplo­ma az már lehet többes szám is, a lá­togatók pedig szintén az. Ettől füg­getlenül az alany mégis egyes szá­mú, ha róla mondunk valamit, ehhez kell igazodnunk. Ugyanitt egyéb gyötrelmek ér­nek egy másik alanyt: szinte el is felejtjük már, amikorra végre meg­találja állítmányát. íme: „A mú- zeumalapitó Wosinszky Mór - kora nagynevű régésze - az aparhanti XV. századi, faragott kőből emelt három boltszakaszos hajóhoz si­muló, támpilléres szentélyű temp­lom paplakából indult a múlt szá­zad végén kutatóútjaira...”. Sze­gény Wosinsky (és nem sz-szell), ha ezt megérhette volna! Éppen ti­zennyolc szó távolságra került at­tól, amit csinál, közben azonban kénytelen elviselni egy másik mon­datba illő művészettörténeti leírást. Ebben az esetben az is zavarja az olvasót, hogy először azt sem tud­hatja, Wosinsky a XV. században indult-e. Amire - már az állítmány után - végre ezt is megtudhatja, ta­lán el is megy a kedve az egész mondattól és mondanivalótól... DR. TÖTTŐS GÁBOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom