Tolnai Népújság, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-22 / 45. szám
2 NÉPÚJSÁG 1991. február 22. Irak folytatja a harcot Német, finn, és svéd hitel - gondokkal A vállalkozókat ki ismeri? Irak nem vonul ki Kuvaitból, nem adja meg magát, kész folytatni a küzdelmet a Bagdad-ellenes koalícióval. Ez derült ki Szaddám Húszéin iraki vezetőnek a bagdadi rádióban tegnap délután elhangzott beszédéből. A Forradalmi Parancsnokság Tanácsának elnöke azt hangoztatta, hogy az iraki nép és az iraki fegyveres erők készen állnak a A két szervezet együttműködéséről döntött a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) és az Agrárkamarának a vezetősége. Megállapodásukértelmében közös bizottságot hoztak létre, amely meghatározza majd az együttes tevékenység körvonalait - ezt jelentették be a két szervezet közös vezetőségi ülését követően. Hangsúlyozták, hogy mindkét szervezetnek önálló arculata van, tevékenységük is szárazföldi harcra, ha George Bush amerikai elnök nem hajlandó elfogadni az ő (Szaddám) „békekezdeményezését”, amelyet a múlt héten tett. Szaddám különösen elítélően beszélt az Irak-ellenes koalícióban részt vevő arab országokról: Egyiptomról, Szaúd-Arábiáról és Szíriáról. Azt hangoztatta, hogy ezek az államok elárulták az arab ügyet. eltérő jegyeket hordoz, mégis számos kérdésben tökéletes közöttü k az egyetértés. Az érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenység megosztásra kinál lehetőséget és ezzel a két szervezet a jövőben élni akar. Kell valamiféle válságkezelési stratégia is, enélkül nem lehet úrrá lenni a jelenlegi mezőgazdasági válságon, és ha a MOSZ és az Agrárkamara szorosabbra tudja fűzni kapcsolatait, fellépésük megfelel majd a társadalom várakozásának. A KRESZ módosítását tervezi a közlekedési tárca A közeljövőben új közlekedésbiztonsági programot terjeszt a kormány elé a közlekedési tárca - jelentette be a közlekedésbiztonságról szóló tegnapi sajtótájékoztatóján Gyurkovics Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. Javaslatot tesznek^ KRESZ módosítására is, kérve például, hogy lakott területen vezessék be az 50 km/ órás sebességhatárt. Ezt azonban rugalmasan kívánják érvényesíteni, vagyis ahol arra megvannak a feltételek, ott külön táblákkal engedélyezhető a nagyobb sebesség is. Ugyancsak új elemként, a módosított KRESZ lakott területen kívül kötelezővé tenné a hátsó biztonsági öv használatát, ám egyelőre csak azoknál a járműveknél, amelyekben ez a berendezés megtalálható. A balesetveszélyt csökkenthetné, ha legalább a veszélyes útszakaszokon kötelező lenne a járművek nappali világítása. A tervek szerint a frissen vizsgázott gépkocsivezetők először csak egy ideiglenes vezetői engedélyt szerezhetnek, amit csak akkor véglegesítenek, ha a vezető két évig nem követ el kirívó Szabálysértést. Hosszabb távon azonban minden gépjárművezetőre kiterjedő pontrendszert kívánnak bevezetni, ami lehetőséget teremtene arra, hogy bizonyos számú szabálysértés elkövetése után a vezetőt megfosszák jogosítványától. Az új kötelező felelősségbiztosítási rendszer kidolgozásakor figyelembe kell venni azt, hogy aki gyakrabban okoz balesetet, az fizessen is többet Kiegyensúlyozatlan a lakossági ellátás A szénbányászat mélyülő válsága (Folytatás az 1. oldalról.) A BDSZSZ továbbra is kiáll követelése mellett, hogy a kormány vizsgálja meg a szénbányászatban a szerkezetátalakítás lehetőségeit és biztosítsa az esélyegyenlőség és versenysemlegesség feltételeit, dolgozza át energiapolitikai koncepcióját. A kormány által időközben önkényesen meghozott keresetszabályozási rendelkezések tovább nehezítik a BDSZSZ bérharcát, hiszen a nyereség terhére végrehajtott adózással a vállalatok bérfejlesztést végrehajtani nem tudnak. A szakszervezet a változtatásokat sürgetve nem áll el bérköveteléseitől és minden eszközt igénybe fog venni a bányászok jogos érdekeinek érvényesítésére. A szénbányászat mélyülő válságát mutatja, hogy az ország nyolc szénbányavállalatának idén várható vesztesége 2,7 milliárd forint lesz, adósságállományuk több, mint 9 milliárd forint. Felszámolási eljárás alatt van a dorogi és a nógrádi vállalat ATatabányai Szénbányák Vállalat már tül van egy szanálási, szerkezet- átalakítási eljáráson, a Borsodi Szénbányáknál az utóbbi hetekben jelentették be a felszámolás elindítását. Az idén indul a felszámolási eljárás a mecseki, az oroszlányi, és a mátraaljai bányáknál is. (Folytatás az 1. oldalról.) Ugyancsak gondot okoz az a 100 millió dollár értékű finn kormányhitel, amelyért finn árut és beruházási javakat lehetne vásárolni. A magyar vállalkozók nem ismerik a finn cégeket és lehetőségeket, nincs kapcsolatuk a finn vállalkozói szervezetekkel sem. A svéd kormány által felajánlott 150 millió dollárt 1992-ig lehetne igénybe venni, ám az akadály itt is az induló összeg nagysága: a minimális összeg 300 ezer svéd korona. Ráadásul a hitelhez csak akkor juthatnak a vállalkozók, ha rendelkeznek a felvett összeg 150 százalékát kitevő vagyoni biztosítékkal. Ilyen körülmények közötta külföldi kormányhitelek nem jutnak el Magyarországra, és az a kép alakul ki, hogy hazánkban nincs vállalkozási, beruházási kedv, illetőleg nem kell a hitel. Pedig nem erről van szó - fejtette ki az Iposz alelnöke -, hanem csupán arról, hogy a magyar kormány sem ismeri a vállalkozók igényeit, és olyan hiteleket vesz fel számukra, amit aztán nem tudnak felhasználni. Az ideális hitel viszonylag alacsony összegű, korlátozás nélkül felhasználható, és garanciaként elfogadható a hitelért vásárolt eszköz, műhely is. A mostani 40 millió márkás hitelkeret éppen ilyen, hiszen 3,5 százalékos kamattal 10 év türelmi idővel, és 30 év törlesztéssel vehető igénybe. Alsó határ gyakorlatilag nincs, az összeg szinte bármire fordítható - közölte Kassai Róbert. A Pénzügyminisztérium főosztály- vezetője, Székács Anna a német hitellehetőséggel kapcsolatban elmondta: a magyar vállalkozók a közeljövőben nem számíthatnak ebből a konstrukcióból hitelre, mivel csak elvi megállapodás jött létre a magyar és a német kormány között. Arra is felkészülhetnek a hitel- igénylők, hogy az említett igen kedvező feltételek nem érvényesülnék maradéktalanul. Egyelőre ugyanis nincs kidolgozva, hogy milyen konstrukcióban jut el a hitel a magyar vállalkozókhoz, s azt sem lehet tudni, hogy melyik kereskedelmi bank és mikor kezdi folyósítani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által felvett hitelt. Annyi azonban bizonyos - mondotta a Pénzügyminisztérium munkatársa -, hogy szó sem lehet 3,5 százalékos kamatról. Figyelembe kell ugyanis venni az árfolyamkockázatot, illetőleg a hitelfelvétel és kihelyezés költségeit, valaminta pénz- kihelyezés kockázatát. így 10 százalékos kamattal terheltnél olcsóbban semmiképpen sem jut el a hitel a magyar vállalkozókhoz. Harmincmilliárd a költségvetésbe (Folytatás az 1. oldalról.) A jelenlegi bezártságból mihamarabb ki kell törni azért, hogy minél sikeresebben kapcsolódhassanak be az ipari szövetkezetek az ország gazdasági vérkeringésébe. Az OKISZ vezetősége nélkülözhetetlennek ítéli, hogy a jövőben az ipari szövetkezetek súlyuknak megfelelő képviseletet kapjanak. Tavaly az ipari szövetkezetekben 250 ezren dolgoztak, e szektor árbevétele több mint 250 milliárd forintot tett ki, nyeresége pedig 14 milliárd forintot ért el. Az ipari szövetkezetek összességükben, támogatások igénybevétele nélkül több mint 30 milliárd forintot fizetnek be évente a költségvetésbe. Éppen ezért elfogadhatatlannak tartják, hogy működésük feltételeit alapvetően meghatározó, az új viszonyokat megfelelő szövetkezeti törvény elfogadása késik. Bár az OKISZ a törvényalkotásban szorosan együttműködik az Igazságügyi Minisztériummal, több ponton nem értenek egyet Az OKISZ küldöttközgyűlése elfogadhatatlannak tartja, hogy a tagok a tagsági viszony megszűnése esetén a meglévő vagyonnak az üzletrészekben megtestesített részét a szövetkezetből kivihessék. Ez a szövetkezet működőképességét veszélyeztetné, a vagyon széthordását a visszamaradó tagok létbizonytalanságát eredményezné. A küldöttközgyűlés javaslata szerint az ipari szövetkezet magántulajdonon alapuló társas vállalkozás, és mint ilyen a tagsági viszony megszűnése esetén az érintett csak az üzletrészt megtestesítő, a piacon értékesíthető, örökölhető értékpapírra tarthat igényt - hangzott el a sajtótájékoztatón. T WASHINGTON: az Erőszakellenességért Tevékenykedő Társaság elnevezésű szervezet aktivistái fehér kereszteket tűznek le a Fehér Ház melletti parkos területen, 1991. február 17-én, figyelmeztetve az elnököt, milyen sok amerikai halt már mega Kuvait felszabadításáért folytatott háborúban. Telefotó - MTI Külföldi Képszerkesztöség A MOSZ és az Agrárkamara megállapodása PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ^ I A Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdet a megyei (fővárosi) munkaügyi központok IGAZGATÓI munkakörének betöltésére. A munkaügyi központok főbb tevékenységi területe:- a munkanélküliség megelőzésével, a foglalkoztatás elősegítését szolgáló támogatások és a munkanélküli ellátások szervezése,- a pályaválasztási és pályakorrekciós tevékenység irányítása,- a megye (főváros) foglalkoztatási helyzetének folyamatos figyelemmel kísérése, befolyásolása,- munkaerőpiaci információk gyűjtése, feldolgozása, prognózisok készítése,- a tömeges létszámleépítések által okozott foglalkoztatási problémák érdekegyeztetésen alapuló megoldása,- megyei (fővárosi) munkaügyi tanácsok munkájában való aktív közreműködés, a tanács titkársági teendőinek ellátása,-1. fokú munkaügyi hatósági tevékenység,- kirendeltségek szervezése, azok munkájának irányítása. Az igazgatót a Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárának javaslatára a munkaügyi miniszter nevezi ki. Felette a munkáltatói jogokat - a kinevezést és felmentést kivéve - az Országos Munkaügyi Központ főigazgatója gyakorolja. Pályázati feltételek:- egyetemi, vagy főiskolai végzettség (az elbírálásnál előnyben részesülnek a közgazdasági, jogi végzettséggel rendelkezők), ' .- vezetői gyakorlat; előnyben részesülnek a munkaügyi, államigazgatási gyakorlattal rendelkezők,- jó kapcsolatteremtési és kapcsolattartási képesség, az egyéni és csoportos konfliktusok kezelésében és megoldásában való jártasság,- büntetlen előélet,- a pályázat elbírálásánál előnyt jelent a német, vagy angol nyelvtudás. A pályázatokat az Országos Munkaügyi Központ főigazgatójának címezve 1991. március 31-ig kell benyújtani, a következő címre: 1089 Budapest, Reguly Antal u. 57-59. A pályázatokat a megyei munkaügyi tanácsok véleményének kikérésével a Munkaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára által vezetett bizottság bírálja el, 1991. április 30-ig. A pályázat tartalmazza:- a pályázó részletes szakmai önéletrajzát,- eddigi munkahelyeinek, munkaköreinek és szakmai tevékenységének ismertetését,- jelenlegi munkahelyét, beosztását,- iskolai végzettségét, szakképzettségét, idegennyelv-tudását tanúsító okirat hiteles másolatát,- három hónapnál nem régebbi keltezésű hatósági erkölcsi bizonyítványt,- kinevezése esetén megvalósítani kívánt céljait, elképzeléseit. A pályázatokat bizalmasan kezeljük, a munkakörök az elbírálást követően azonnal betölthetők. (264/40)