Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 4. szám

6 NÉPÚJSÁG

1991. január 5.

Paksi pénzügyek ’91-ben

Nagyobb hangsúlyt kap a helyi szociálpolitika

Hét végi beszélgetés Bor Imre polgármesterrel- Miről is lehetne beszélgetni egy polgármesterrel, mint a település - az ön esetében Paks - ügyeiről. Ezek közül is a legaktuálisabbak így év elején a pénzügyek, az izgat leginkább mindenkit, hogy az új ön- kormányzatok hogyan boldogulnak első évükben, milyen költségvetést tudnak összeállítani a mai kusza körülmények között. Az Országgyűlés éppen csak hogy elfogadta az óév utolsó napjaiban az állami költségvetést, amely tartalmaz néhány meghatározó elemet az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatban, ám tisztázatlan kérdés is maradt még bőven. Mi az, amit ma el lehet mondani Paks ez évi költségvetéséről?- December elején kezdtük el a nyers változat összeállítását, az adatgyűjtést a kiadási és bevételi oldalról egyaránt. Bekértük az önálló költségvetéssel működő szervezetek igényeit, így a kiadási oldalon 865 millió forint jött össze, míg a jelenlegi ismereteink szerint a bevételünk 560 millió lesz, bár ezt igyekeztünk alulbecsülni olyan értelemben, hogy csak azokat a tételeket vettük figyelembe, amelyekre biztosan számíthatunk. A 305 milliós különbség így is mellbevágó.- Az állami költségvetés ezentúl ráadásul központosítja a személyi jövedelemadókat és ezeket újra elosztja az önkormányzatok között, de kisebb hányaduk kerülhet helyi felhasználásra, mint korábban.- Erre elég, ha csak két számot említek: 1990-ben 225 millió volt a város bevétele a személyi jövedelemadókból, a parlament által elfogadott szisztéma szerint viszont 1991-ben körülbelül 100 millió lesz. Ez olyan hatalmas kiesés, amit lehetetlen pótolni. Nem lehet ma még egyébként pontosan kalkulálni, hiszen a friss döntésekről mi is csak a sajtón keresztül értesülünk. Meg kell várnunk, amíg az elfogadott törvények pontos szövege a közlönyben megjelenik, hiszen ez lehet csak biztos támpont. Sajnos ez elég lassan megy, például a helyi adókról korábban elfogadott törvény közzétételére is várunk még. Talán január 15-ig ez megtörténik és megkezdhetjük az ezzel kapcsolatos információgyűjtést.

I- Mekkora terhet jelenthetnek ezek a helyi adók a lakosság számára?- Felelőtlenség lenne ma még számokat mondani. Meg kell várni, amíg a költségvetés kiadási és bevételi oldalai konkrétabb formát öltenek, ehhez pedig számtalan részkérdést kell vizsgálni. Például a műszaki osztály felméri a fejlesztési, beruházási igényeket, ezeket véleményezi, a pénzügyi osztály felülvizsgálja a dologi kiadásokat, minden tételt keményen át kell nézni, hogy hol tudunk spórolni. Ezután témakörök szerint bizottságok tárgyalják a tervezett kiadásokat, vitákban dől majd el, hogy mire jut pénz, mire nem. így végül ösz- szeáll a költségvetés kiadási oldala és addigra talán a bevételi oldal részletei is tisztázódnak. A képviselő-testület célja nyilván az, hogy a lehető legkisebb terheket legyen kénytelen helyi adók formájában a lakosságra hárítani úgy, hogy azért a város normális működését, fejlődését biztosítani tudja. A törvény egyébként a helyi adókra vonatkozóan csak maximumot határoz meg, minimumot nem. Ezen adók meghatározása és kivetése előtt a lehetőségeinkhez mérten tájékozódnunk kell a lakosság jövedelmi helyzetéről, rétegződéséről ahhoz, hogy olyan igényekkel állhassunk elő, amelyek teljesítését az ésszerűség határain belül el is várhatjuk.

I- Sajnos az bizonyosra vehető, hogy mindannyiunk terhei növekednek ebben az évben, életszínvonalunk további jelentős csökkenését leszünk kénytelenek átélni. Sokak számára ez a szegénységi küszöb átlépését jelenti majd, éppen ezért nagyon fontos, hogy a szűkösen csordogáló szociális juttatások elosztása a lehető legigazságosabb legyen. Sokszor hallok olyan panaszt és magam is tapasztaltam már, hogy a jelenlegi rendszerben bizony nem azokhoz jutnak el a segélyek, akik a leginkább rászorulnak. Az emberek érzékenysége nö az ilyen anomáliák iránt, amúgy is meglevő ingerültségük fokozódik a vélt vagy valós igazságtalanságok láttán. Milyen lehetőségeket lát a helyi szociálpolitika korszerűsítésében, hogy az igazságos elosztás megvalósulhasson?- Ez nagyon lényeges kérdés, számomra talán a legfontosabb, de rendkívül összetett probléma. Jelen pillanatban működik egy rendszer, amelyben törvények szabályozzák, .hogy kik jogosultak segélyre és amíg ezek érvényben vannak, addig érdemi változtatásról nem lehet szó. Egyébként az említett kritikákkal nem értek egyet. Egy szociális kérdésekben illetékes szervezet évente rengeteg döntést hoz, információhiány következtében előfordulhat, hogy olyanok is kapnak segélyt, akik kevésbé rászorultak, de mégsem eza jellemző. Az igazi problémát én ott látom, hogy a jelenlegi rendszerben kérni kell a segélyt, ezt viszont sokan szégyellik, olyanok is, akik pedig valóban rászorultak lennének.

I- Akkor tehát olyan új elosztási rendszert kell bevezetni, amelyben nem kell kérni a segélyt!- Ahhoz viszont, hogy tényleg igazságosan tudjuk elosztani a rendelkezésre álló pénzt, részletes és hiteles adatokra lenne szükségünk a lakosság jövedelmi és élet- körülményeiről. Vagyis szociális térkép kellene, ami nincs. Az APEH-től és a Nyugdíjfolyósító Intézettől nem tudunk adatokat szerezni, mert őket köti a titoktartási kötelezettség. így kénytelenek leszünk a költségesebb megoldást választani és kérdőíveket küldeni

valamennyi családnak a jövedelmi viszonyok feltérképezése érdekében. Az így nyert adatok megteremtenék a lehetőségét egy igazságosabb, normatív elosztási rendszer bevezetésének. Ehhez szervezeti változásokra is szükség lenne, hogy a jelenlegi széttagoltságot megszüntessük. Három költségvetési intézmény is foglalkozik segélyezéssel, nem beszélve a különböző egyesületek, alapítványok és az egyházak szociális tevékenységéről. Az összes érintett együttműködésével egy koordináló szervezetet kellene létrehozni, amely az életkörülmények romlásával egyre hangsúlyosabbá váló szociális feszültségek enyhítését képes lenne a jelenleginél hatékonyabban megoldani.- A munkanélküliség is ebbe a témakörbe tartozik, amely újabb félelem forrása az emberekben. Munkahelyteremtést viszont jószerével manapság csak a vállalkozásoktól lehet várni. Mit tehet az önkormányzat, hogy ezt a folyamatot támogassa?- Először is azt, hogy ne hozzuk lehetetlen helyzetbe a vállalkozókat például a helyi adók mértékével. Az iparűzési adó gondolom senkit sem tesz tönkre, hiszen a nettó árbevételnek mindössze 3 ezrelékéről van szó és ez is leírható az adóalapból. Ezenkívül természetesen a lehetőségeinkhez mérten meg kell könnyítenünk a vállalkozást a bürokrácia csökkentésével, az ügyintézés gyorsításával, vagy például a helyi beruházások megpályáztatásával a vállalkozók között. Hosszabb távon a vállalkozásoktól várom a költségvetésünk egyensúlyának helyrebillentését. Egyrészt azzal, hogy a sok területen ma még bennünket sújtó ellátási kötelezettség terheit leveszik a vállunkról és ezzel jelentős kiadásoktól szabadulhatunk meg. Régi problémánk például, hogy nincs a városban szálloda, pedig igen nagy szükség lenne rá. Az nem valószínű, hogy az önkormányzatnak a közeljövőben Iqpne erre pénze, annak viszont örülnénk, ha egy vállalkozó építene szállodát. Várakozásom másik indoka pedig egyszerűen az, hogy minél több jól prosperáló vállalkozás működik Pakson, annál több lesz a város adóbevétele.

I- Végül evezzünk egy kicsit személyesebb vizekre. Származott-e abból valamilyen problémája, hogy az ország egyik legfiatalabb polgármestere?- A megválasztásom előtt akadtak fenntartások a korom miatt, azóta viszont nem éreztem bizalmatlanságot senki részéről, akivel személyesen kapcsolatba kerültem.

I- Volt-e ezalatt a három hónap alatt olyan pillanata, amikor megbánta, hogy elvállalta?- Hát... akkor átfutott ez az agyamon, mikor a nyers költségvetés konkrét számait, azt a 305 milliós különbözetet megláttam. Mert más dolog csak sejteni a nehézségeket és más dolog szembesülni azokkal. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy meghátrálnék.- Ismerve a helyzetét, gonI

doiom, nem sok szabadideje van. A családja hogyan fogadja ezt?- Nehezen. Bár megbeszéltük előre a várható problémákat, mégis nap mint nap gondot okoz a családtól való távoliét. A kisfiam másfél éves és időnként aggódom, hogy hamarosan bácsizni fog. Egy-egy hétvégét azért sikerül néha együtt töltenünk.

ÁRKI ATTILA

Gyermekálmok, gyermekvágyak

Irigykedéssel vegyes nosztalgiával sétálhat végig a látogató a Magyar Nemzeti Múzeum új életmódtörténeti kiállításán, amely február végéig tekinthető meg. Nosztalgiával, mert az 1880-as évektől az e század 20-as évekig tartó időszak képzeletünkben igencsak megszépül, különösen ha a gyerekszobák, gyerekjátékok és öltözékek idézik fel. (Háborúról, forradalomról, válságról természetesen szó se essék!) Irigykedéssel pedig azért, mert mi mást tehetne egy mai középosztálybeli szülő, ha elolvassa a katalógusban, hogy a gyerekek általában tisztességes, két-háromszobás, a nagypolgári életvitel mellett pedig hat-nyolc- szobás otthonokban nőttek fel. Az édesanyák nem dolgoztak, a csaMai gyerekek régi ruhákban a fényképészműteremben

Részlet a kiállításról

Iádra fordították figyelmüket. S ahol a háztartás megkívánta, a személyzet mellett a gyerekre dada, majd később idegen ajkú gyereknevelő vigyázott, hogy a társadalmi élet eseményeivel elfoglalt anya és háziasszony mentesüljön a háztartás és a gyereknevelés fáradalmaitól.

Egy réteg, a monarchia idején kialakult középosztály életének egy szeglete, a gyerek környezete, neveltetésének jellegzetes kelléke áll a kiállítás középpontjában. Ez a középosztály erősen tagolt - idézzük ismét a katalógust -, magában foglalja az elszegényedett és polgári életmódot folytató középnemességet éppúgy, mint a parasztból lett értelmiséget, a jómódú iparos- és kereskedőréteget, a burzsoázia alsóbb rétegét.

Megelevenedik a családi otthon, a gyerekszoba, minden kellékével,

(MTI-FOTÓ)

apró bútorokkal, bölcsővel, babákkal, társasjátékokkal, könyvekkel, ólomkatonákkal, kirakókockákkal, optikai játékokkal, papír- színházzal. Itt vannak a csipkésfodros kislányöltözékek, a nagy galléros matrózruhák, szalmakalapok, a bársony fiúöltönyök.

Berendeztek mindenféle csodás játékkal, könyvvel egy korabeli játékboltot. Meglátogathatunk egy régi iskolát. És működik egy ódon fényképészműterem, amelyben a mai gyerekek századfordulós ruhákat ölthetnek magukra, és úgy fényképezkedhetnek, szüleik örömére. Miközben sok-sok hajdani gyerekfotót is felsorakoztatnak a vitrinek. Karácsony van a múzeumi gyerekszobában és a családi ebédlőben. Mennyezetig érő karácsonyfával, dióval, mogyoróval, almával, s a fa alá rakott ünnepi ajándékokkal.

(kádár)

Régi falusi sírkövek

A Balatonfüredhez tartozó Balatonarács református temetőjében különböző sírkőtípusok 1859,1861 és 1873-ból. Fiatalon elhunyt balatonfüredi színésznők feküsznek alattuk.

Idegen tájon barangolva szívesen merülünk el a látvány szépségében. Ismeretlen városban-falu- ban felkeressük a jeles történelmi helyeket, kedvünket leljük a műemlékekben, a népi építészet és iparművészet gyérülő alkotásaiban. Vannak azonban a településeknek olyan, azokhoz szervesen hozzá tartozó részei, amelyek kiesnek az országgal ismerkedők érdeklődési köréből, holott bízvást állítjuk, megérdemelnék a figyelmet. Ezek a falvak, városok múltját kiegészítő temetők. Mert bármilyen szokatlanul hangzik, ezek tárgyi emlékeikkel mégiscsak hozzá tartoznak a települések történetéhez. Nem véletlenül igyekeztek az utódállamok a történelmi Magyarország elcsatolt részein tudatosan megsemmisíteni az ősi magyar sírkerteket, átfaragni a sírköveket, mint - hogy csak egyet említsünk - Kolozsvár Házsongárdi temetőjében, hiszen emlékek nélkül népeknek híre csak árnyék.

A magyarság kezdetben kopjafát állított halottai sirhalma fölé. A XVI—XVII. századi reformáció ellen- reformáció idején a protestánsok megmaradtak az ősi szokásnál, ellenben a katolikusok, megkülönböztetésül, fa-, majd kőkeresztet kezdtek sírjelként alkalmazni. A köböl faragott sírkeresztek fennmaradt legrégebbi emlékei a XVIII. századi falusi és mezővárosi temetők nemesi és polgári sírjait jelölik. Ezek példája nyomán terjedt el a paraszti sírkőfaragás. Szegényebb vidéken kezdetben házilag készítették az alig megmunkált, egyszerű kő síremlékeket.

Különösen a kőfaragásban paraszti hagyományokkal bíró vidékeken, mint a Balaton-felvidéken, Zemplénben, Borsodban találhatók leginkább nem sírkőfaragó iparossal készíttetett, egyszerűbb megmunkálású sírkövek.

Ide sorolhatók a leginkább ismert szív alakú sírjelek Balatonud- variból, amelyeknek kereszttel

kombinált katolikus változatai is vannak, mint Balfon 1730-ból és Káván 1770-ből.

A tehetősebbek, igényesebbek hamarosan hivatásos kőfaragókra bízták a halottaik sírhalma fölé állítandó fejfák készítését, amelyek XIX. századi példányai barokk, rokokó, majd klasszicista díszít-- ményt kaptak, s idővel beleépítették a keresztet obeliszkbe, oszlopba, felül félkörívvel vagy háromszöggel (timpanonnal) lezárt domborított ornamentikájú téglatestbe.

A legöregebb nyilvántartott sírkő a baranyai Nagycsányon áll (vagy állt még az ötvenes években): 1651- ben faragták. A többi jóval később készült, így Nagykőrösön 1753-ban, Karancskeszin 1770-ben, Mezőtúron 1780-ban, Lövőn 1786-ban, s ez egy kirurgusé, Fertőszentmiklóson 1787-ben, 1790-ben és Felsőbüki Nagy Pálé 1799-ben. 1792-ből Gal- gahévízen, 1793-ból Perbálon található síremlék. A XIX. századból már jóval több és művészi értékű sírkő maradt ránk, mint például Tállyán Lavotta János zeneszerző érdekes sírköve 1831 -bői, Dugonics Andrásé 1847-ből Szegeden, Katona Józsefé 1861-ből Kecskeméten és még sorolhatnánk. Mindmegannyi históriai és műtörténeti érték s megérdemelnék a nagyobb figyelmet, gondoskodást, amíg nem kéA XIX. század első felének jellegzetes kő-, illetve vörösmárvány síremlékei a monori református temetőből