Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-26 / 22. szám
JANUÁR A Nap kél 7.19 órakor 26 nyugszik 16.35 órakor SZOMBAT A Hold kél 12.03 órakor Névnap: Vanda, Paula nyugszik 3.57 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: F. KOVÁTS ÉVA Telefonszámunk: 16-211,15-468. Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Felhős idő 7 Mf 1 Várható időjárás az ország területére M. T g: ma estig: változóan felhős idő lesz. Szórványosan hószállingózás, ónos szitálás, illetve gyenge eső is valószínű. Az észak■& I nyugati szél, főként keleten, időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton l -1,4 fok között alakul.-----------------------------------------------—K Kétszáztíz éve született Berlinben Ludwig Achim von Arnim (1781-1831) német író. Előkelő porosz nemesi családból származott, a hallei és göttingeni egyetemen tanult. Tanulmányai végeztével hároméves nagy utazást tett, bejárta Németországot, Ausztriát, Svájcot, Franciaországot, Angliát és Hollandiát. 1806-ban, a jénai csata után Kelet-Poroszországba menekült, majd 1808 és 1813 között Berlinben működött. 1813-14-ben részt vett a Napóleon elleni háborúban, majd visz- szavonult wiepersdorfi birtokára, s ott élt halálig. Az úgynevezett heidelbergi romantika kiemelkedő képviselője volt. Irodalomtörténeti jelentőségét főképp az adja, hogy jelentős része volt egy nagy hatású romantikus népdalgyűjtemény összeállításában és kiadásában. A népdalgyűjtemény három kötetben jelent meg, az első 1806-ban „A fiú csodakürtje” címmel látott napvilágot. Ö adta ki - a nagy német költővel, Clemens Brentanóval közösen - a heidelbergi romantikusok lapját. Lottótájékoztató A Szerencsejáték Részvénytársaság közlése szerint a 4. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: az egy darab öttalálatos szelvény 11 millió 767 ezer 485 forintot, a négytalálatos szelvények 230 ezer 723, a háromtalálatosok 2052, a kéttalálatosok egyenként 61 forintot érnek. A KIOSZ OSZK pécsi kirendeltsége értesíti tisztelt partnereit és ügyfeleit, hogy nevünk megváltozott: Kisvállalkozók Oktatási Központ Pécsi Kirendeltségre. (Pécs, Rákóczi u. 24-26. Telefon: 72/26- 454.) Oktatási központunk február hóban képesítést nyújtó elektrokozmetikai tanfolyamot indít kozmetikusok részére. Részvételi díj: 9000 Ft. Jelentkezési határidő: február 15-ig, a fenti címen. (199) 4jjeü hír Meteorológiai előrejelzések szerint szokványos telünk lesz. A statisztikákból kiszűrt adatokból következtetve február elején az átlagnál hidegebb és csapadékosabb idő várható, utána melegedés jöhet. ■ A természetjárók körében ismeretes a Bükk-hegység- ben lévő természetes állapotában meghagyott „őserdő”, kevesen tudják azonban, hogy a Mátrában is található két erdőrezervátum. Az egyik az ágasvári turistaház alatti csörgő-völgyi ko- csánytalan tölgyes-cseres, égerligetes, a másik a Kékestető alatti bükkös erdőrezervátum, melyekre kiterjesztették a védelmet. ■ Január 20. és február 28-a között farmergép-bemutatót és -vásárt tartanak Bábolnán. ■ Az ősrégi tibeti kódexek tustintájának ösz- szetételét megfejtették burját kutatók: a tartós, színes tusban arany-, ezüst-, réz-, korall-, lazurit-, malachit- és gyöngyport mutattak ki. ■ Kitömött és élő vadmadarakat ismertető bemutatókat tartanak a zalaegerszegi természetvédők Palkó Sándornak, a Zala Megyei Madártani Egyesület (régebben szekszárdi) vezetőjének közreműködésével, érdekes filmek vetítésével is. ■ A Föld Titkait és Rejtélyeit Tanulmányozó Társaság alakult Moszkvában, geológusok, geográfusok, ökológusok, archeológusok, etnográfusok, nyelvtudósok és más szakemberek részvételével. ■ Egy 200 évesnél régibb kastélyban alakítják ki a polgármesteri hivatalt a Nógrád megyei Ságujfalu- ban, s e munkákból részt vállalt maga a polgármester is. ■ Paul Newman, a neves amerikai filmsztár élelmiszeripari cége nyereségéből nyolc év alatt 36 millió dollárnyi adományt nyújtott különböző jótékony célokra. ■ Az önkormányzati képviselők munkájának segítésére ún. „utcaképviselőket’’ is választanak a Pest megyei Vecsésen, egyelőre néhány választókerületben. A közvetlenebb, élőbb kapcsolat kialakításától azt remélik, hogy a közös gondokon hamarabb könnyithetnek. Ha sikerül a kísérlet, másutt is megpróbálják. ■ Kétoldalt sajtoló számítógép-nyomtatót talált fel egy francia elektronikus szakember. Találmánya felére csökkenti a papír- költségeket; hátránya, hogy újra kell írni a programokat. B. L. Megnőtt az építési kedv Lendületes építkezés indult meg az elmúlt években Dombóvár-Szőlőhegyen. Még 1984-ben alakított ki az akkori városi tanács 126 telket. Ebből eddig már 94 telek gazdára is talált. Az építési telkeket úgy alakították ki, hogy azokon a tulajdonos gazdálkodni is tudjon a lakóépület megépülte után. Villanynyal, közművel látták el a környéket. A 800 négyzetméteres telkeket négyzetméterenként 100 forintért értékesítették és most is ennyiért kínálják. A legnagyobb érdeklődés az 1989-90-es években volt. Huszonhárom építkezés még tart, kilencnél már kiadta a polgármesteri hivatal a használatbavételi jogot.- p. téri - Az új lakóépületek fotó: kispál Veszélyben a Nílus-delta A Nílus-delta északi részén az ország nagy része lassan süllyed, és belebillen a Földközi-tengerbe - ez a következtetés adódik az utóbbi 5 évben végzett mérésekből. A süllyedés következtében erodálódik a talaj, a tenger sós vize egyre beljebb hatol a szárazföldre, és elsősorban a mezőgazdaságot fenyegeti. A 20-60 méteres mélységből vett talajpróbák szerint Egyiptom északkeleti része az üledék súlya, a mélyebb földrétegek sűrűsödése és a fiatalabb vetődések következtében événte 0,5 centit süllyes. A Smithsonian Intézet oceánográfusainak véleménye szerint, ha nem tesznek védőintézkedéseket, a tenger száz éven belül 70 kilométerre nyomul be Egyiptom földjére. OLVASTAM Vissza: Magyarországra! Nemcsak Mindszenty, Horthy is hazatér - olvastam a Szolnokon megjelenő Maholnapban. A kormányzó meghagyta: csak akkor helyezhetik örök nyugalomra Magyar- országon, ha már orosz katonai csizmák nem tapossák e földet. A szovjet csapatkivonások júniusban befejeződnek. Horthyt augusztus 20-án szeretnék újratemetni Kenderesen, a családi kriptában. Hamvainak hazahozatala nem lesz egyszerű ügy, hisz jelenleg Lisszabonban egy angol katonai temetőben nyugszik. Tehát a három érintett kormány hozzájárulását be kell szerezniük a kegyeleti aktus szervezőinek. Véget ért egy fejezet. Van, aki megúszta, van aki, nem. Egyesek újra színre lépnek - élve vagy holtan. De hányán nem térhetnek haza soha?...- WyDrágábban lottózunk februártól? Utoljára játszunk 10 forintért... A lottófogadásokat is szervező Szerencsejáték Rt. (a Sportfogadási és Lottóigazgatóság helyébe lépett új szervezet) nemrég közzétette, hogy az idei ötödik játékhéten - s talán utána is - úgynevezett „bianco” lottószelvényeken kell a heti tippeket leadni, mert 5. heti szelvényeket külön nem hoznak forgalomba. Ebből az egyszerű fogadó is több dologra következtethet: vagy túl sok a felgyülemlett bianco- szelvény, s így akarják a raktár- készletet csökkenteni, vagy pedig valami megváltozik a lottójátékban. A szelvényárusok már nem találgatnak. Ók biztosak benne, hogy háttérben egyetlen dolog áll: többe kerülnek majd a lottószelvények is. Igaz, erről valamit már felröppentettek az illetékesek egy rövid nyilatkozatban, de a részletek még homályban maradtak. Emiatt próbáltuk szóra bírni a Szerencsejáték Rt. illetékesét: drágább lesz a lottó és a totó?- Most még túl korai lenne válaszolni erre a kérdésre - hangzott az óvatos felelet. - A közeljövőben sajtótájékoztatót tartunk, ahol bizonyos változások bejelentésére lehet számítani.- Nevezzük így, a szelvények áremelését?- Maga mondta. Nézze, annyi biztos, hogy többe fognak kerülni hamarosan a lottó- és talán a totó- szelvények is, de a változások pontos mértékét, módját majd egy január végi igazgatótanácsi tárgyalás és jóváhagyás után véglegesítjük. S. J. Hol van szabad beutaló? A szakszervezet és a Népújság szolgáltatása A megyében működő szak- szervezeti alapszervezetekkel, munkáltatói érdekképviseletekkel közös szolgáltatás keretében a jövőben rendszeresen - szombatonként - közzétesz- szük a rendelkezésre álló, a központi üdültetésben igénybe vehető beutalókat. Szolgáltatásunkkal az a célunk, hogy az egy-egy munkahelyen lévő, de ott nem igényelt beutalókat a megyében élő, más munkahelyeken dolgozók részére felajánljuk. Ezeket aktiv dolgozók és nyugdíjasok egyaránt igényelhetik a felajánló szakszervezetektől. Igényelhető üdülőjegyek 1. Hévíz, Postás Gyógyüdülő A ép. II. o., beutaló, házaspár részére: 1991. január 31-től február 13-ig. A beutaló térítési díja: 4480,- Ft. Igényelhető a SZI- DOSZ 74/11-311 -es telefonon Krasznai Lajosnénál. 2. Lillafüred, Palotaszálló, I. o. egyéni beutaló, 1991. január 30- tól február 12-ig. A beutaló térítési díja: 2660,- Ft. Igényelhető: Paksi ÁG SZB 75/11 -811 -es telefonon Takács Miklósnénál. Csikó a családban FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Dupla csavar Dominique Julienne francia kaszkadőr elsőként hajt végre dupla csavart személygépkocsijával 1991. január 21 -én. A mutatványához a helyi sísáncot használta fel, onnan rugaszkodott el. TELEFOTÓ - MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTÖSÉG Hé! végi moziműsor Szombat Dombóvár: Lángoló Mississippi (18 óra). Dunaföldvár: Marslakó a mostohám (18 óra). Paks, Duna: Szemenszedett szenzáció (20 óra). Szekszárd, Panoráma: Bújj, Bújj Ördög (17.30 és 20 óra). Videoklub: Piedone a zsaru (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Halálhozó 3000 (18 óra). Tamási: Az 54-ik hadtest (20 óra). Tolna: Dick Tracy (19 óra). Vasárnap Bonyhád: Total recall - Arnold Schwarc- zenegger - Az emlékmás (17 és 19 óra). Dombóvár: Dobd ki anyut a vonatból (18 óra). Dunaföldvár: Marslakó a mostohám (18 óra). Paks, Duna: A bosszú börtönében (18 és 20 óra). Szekszárd, Panoráma: Bújj, Bújj Ördög (17.30 és 20 óra). Videoklub: Piedone a zsaru. (18 és 20 óra). Világ Mozgó: Őrület (18 óra). A hercegnő és a robot (de. 10 óra). Tolna: Dick Tracy (17.30 és 19.30 óra). Képújság Az Axel Springer - Budapest Kiadói Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-B Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Telefax: 15-508. - Készült dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 199 Ft negyedévre 597 R, fél évre 1194 Ft, egy évre 2388 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.