Tolnai Népújság, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-12 / 10. szám
6 NÉPÚJSÁG 1991. január 12. I- Feri, elég régóta ismerjük egymást és úgy tudom, nem mindig dolgoztál az államigazgatásban.- Ez valóban így van. Érettségi után szakmát szereztem és a Kop- Ka Áfésznél dolgoztam autószerelőként, majd a szövetkezet ösztöndíjasaként nappali tagozaton végeztem el Pécsett az egyetemet. Ez 1987- ben volt, s ekkor kerültem vissza az áfészhez, majd ’88-ban áthelyezéssel az akkori városi tanácshoz. Ott megpályáztam a nyugdíjazás miatt megüresedő vb-titkári állást és ’88. december 1-jétől betöltöttem azt; '90. december 4-től pedig jegyző vagyok.- Ez várható volt, hiszen az önkormányzat alakuló ülésén már mindenki ezt a titulust használta rád, és valaki azt is javasolta, hogy a pályázatban vegyék előre az egyetemi végzettséget. Rád gondolt- így van a jogszabályban. Gyakorlatilag a polgármester és a testület is kért, hogy pályázzak. Az volt az elvem, ha nem nyilvánul meg velem szemben olyan ellenérzés, ami a munkát lehetetlenné teszi, akkor mindenképpen pályázok. Úgy érzem, a hangadók, mérvadók mellettem álltak. I- A munkás múltadra gondolok most és arra, biztosan jelentett) valami pluszt- Igen. Nagyobb élettapasztalatot adott. Hogy nem közvetlenül középiskola után kerültem az egyetemre azt jelentette, túl voltam egy-két mellbe vágáson. Tudtam, milyen értéke lesz a megszerzett tudásnak az életben és azt hiszem, így jobban megtaláltam a magam helyét. I - Sokáig kerested?- Nézd, élete során mindenki háromszor módosít pályát. Nekem az első az egyetem, a második az államigazgatás volt, egy még mindig vissza lehet. Jelen pillanatban - a napi gondokat leszámítva - jól érzem magam, szeretem azt, amit csinálok, bár sok a negatív kísérő jelenség. I- Jegyzőként való munkálkodásod elején tartasz, de már biztosan tudod, mi a különbség előző és jelenlegi tevékenységed között- Természetesen. A vb-titkár egy látszatdemokratikus intézményben, a tanácsrendszerben a törvényességért volt felelős, a jegyző pedig az egész hivatali szakmai munka felelőse, vezetője azzal együtt, hogy a polgármester beosztottja. Hatáskörileg a szakmai feladatok is a jegyzőhöz tartoznak. I- Nem irigyellek, hiszen új testülettel, hiányzó törvények nélkül kell dolgoznotok.- Nehéz a helyzet, mert egyik oldalon biztosítani kell az igazgatási munka szakszerűségét, törvényességét - részint a meglévő jogszabályok, részint egyfajta ráérzés alapján megy ez másik oldalon pedig az önkormányzati munkát kell a jogi szabályokon belül tartani, mert a lelkesedés és a tenni akarás esetenként ezeket a korlátokat nem veszi figyelembe. Időnként egy kicsit el kell játszani az ördög ügyvédjét. Nálunk a testület tudomásul veszi, hogy van törvényesség, jó kapcsolat alakult ki közöttünk, az indítványokat előre egyeztetik velem, hogy jogilag kivite- lezhetők-e. A legnagyobb baj, az emberekben elültették az önkormányzatiság szellemét anélkül, hogy valaki megmagyarázta volna, mit is jelent az. Elhitették azt is, a volt tanácsrendszerhez képest most jönnek az óriási lehetőségek, a hatáskörbővülés, ám a napi munka során kiderül, ez koránt sincs így. Minden oldalról megvannak a korlátok. I- Ezért valaki vagy valakik felelősek...- Nézd, azéletviszonyokváltozása olyan nagymértékben megelőzte a jogi szabályozást, amire évtizedek óta nem volt példa. így most kényszerhelyzetben van a kormány és a parlament is. Eddig központilag alakították az életviszonyokat, ma utána próbálnak rohanni. Kevés sikerrel. Egy pozitívuma van azonban az önkormányzatiság szellemének: a különböző pártszemléletű emberek szemléletét felváltotta a városért érzett felelősség érzete.- Ebben egyetértünk, de nem tudom, mi a véleményed arról, hogy néhányan azt hangoztatják, nem zajlott le rendszerváltás, hiszen a volt tanácsi vezetők egy jó része független jelöltként indulva befutott. Ennek ellentételezésére most egy olyan tendencia kezd kibontakozni - sokan tudni vélik ezt hogy a kormányzó pártok majd a saját embereiket ültetik be a megyéhez és a régióba.- A megyei közgyűlés kapcsán nekem az a tapasztalatom, nem domináns a pártoskodás. Inkább azt látom, az emberek jó részét a megyéért való tenni akarás vezényli. A köztársasági megbízotti intézmény viszont egyelőre egy sötét ló, mert részint egy pártalku eredménye, részint pedig nem világos teljesen, hogy a hatásköre, meg a beleszólása meddig terjed az önkormányzatok kapcsán.- Értelek, de kérlek, mondd meg, ha ennyi sötét dolog van - értem ez alatt a törvények hiányát is -, akkor kialakulhat-e az önkormányzati munka. Ennek én kevés lehetőségét látom.- Az önkormányzatok gazdasági helyzete és a jogszabályok hiánya oda vezet hogy egyelőre igazi ön- kormányzati munka nem alakult ki, a testületek pótcselekvésekkel élik ki az egészséges tenni vágyásukat. Ilyen például, hogy Pesten elszállították a tilosban parkoló autókat, vagy máshol nekiestek az apparátusoknak. A legaggasztóbbnak azt tartom, nem állt fel a közigazgatás teljes struktúrája, nem eldöntött, mi tartozik a különféle hivatalokra, mi az önkormányzatokhoz.- Ha már itt tartunk, szólni kell a manapság mindenkit - nagyon is - foglalkoztató kérdésről, arról, mit jelenthet a helyi adók kivetése az emberek értékítéletében.- Parlamenti döntés tette lehetővé ezt és a képviselő-testületé a végső szó. Az, hogy a lehetőséget megteremtették, összefér az önkormányzatisággal, az viszont nem, és tisztességtelennek tartanám, ha gazdasági kényszerrel rászorítanák az önkormányzatokat ezek kivetésére. A kormány ne tervezze be az önkormányzatok költségvetésébe. Nehezen tudom elképzelni a jelenleg máratűrő- képesség határán lévő helyzetben a helyi adó kivetését. Végeztünk a munkatársaimmal egy hevenyészett számítást. Például az ingatlanadóval kapcsolatban elmondom, Tamásiban van kb. 3500 lakás és lakóház. Ebből - adó szempontjából - 1500 eleve kiesik, mert agyon van nyomorítva, elfogyott a pénze stb., de kiesik másik 1000 is a nagysága miatt. Ha a fennmaradó ezerre a maximálisadót kivetnénk, az 3-4 millió lenne éves viszonylatban! Ennek az adminisztrációjára külön apparátust kellene beállítani, de mivel a pénz jó része nem folyna be, a végrehajtásáról is gondoskodni kellene. Az biztos, ez növelné a társadalmi elégedetlenséget és főleg azt a réteget célozná meg, amelyiknek módja és lehetősége van a városnak önként segíteni, így elveszítenénk a jóindulatukat. Az elmondottakból azonban nem szabad azt a következtetést leszűrni, hogy más adónem nem kerülhet szóba. Szóba jöhet, de azt nagy körültekintéssel kell megoldani.- Feri! Ne gondold, hogy ennyivel megúszod. Bevallom neked, meglepődtem, amint beléptem hozzád. A farmer helyett öltönyt, nyakkendőt láttam.- Igen. Nagyon szeretek kényelmesen öltözködni, szívesen járok farmerban, de vannak alkalmak, amikor illik öltönyt venni. Ha nem jelentkezett be senki, akkor szívesen veszek farmert, de sajnos, ez egyre ritkább. I- Megértelek, hiszen az embereknek most nagyon sok mondanivalójuk van. Marad-e szabadidőd, és az mire elég?- Mindig is szerettem mozgolódni, szerettem a társaságot meg humort, de ma már egyre kevesebb idő és energia jut a társaságra. Hétköznap ha időben - fáradtan - hazaérek, vár a feleségem, meg a két gyerek. Az egyik 6,5 éves, a másik 7 hónapos. A hétvége teljesen a családé. Apám, apósom is bortermelő, s ha úgy adja, akkor szoktam segíteni, főleg apámnak, mert ő itt él Tamásiban. Aztán meg jólesik a fizikai munka.- Amit eddig mondtál, azt megírom, de most megkérdezem - annak ellenére, hogy benne van a te személyiséged is e dolgozatban -, mit olvasnál szívesen magadról?- Nem szeretek szerepelni. Akik ismernek, tudják, milyen vagyok, az ismeretleneknek pedig egy gesztus könnyen téves következtetések levonására ad alkalmat.- Én egy szakállas, bajuszos, ritkuló hajú, segítőkész, gyors gondolkodású - dicsérjelek-e még? - embernek ismertelek meg, de mit gondolsz, milyennek ismernek a tamásiak?- Remélem, a tisztességemet, ajó- szándékomat senki nem vonja kétségbe. Harmincöt éve élek Tamásiban és még minimum 35-öt jó lenne itt élni. Szeretném, ha elfogadnák a köszönésemet és idősebb koromban előre köszönnének a fiatalok. Vallom, hogy ez elsősorban az adott emberen múlik. Bár most nem azokat az időket éljük, amikor a kölcsönös tisztelet kifejezése mindennapos. I- Mit tehetek mindehhez hozzá? Kívánom, hogy teljesüljön kívánságod és köszönöm a közzétehető gondolataidat ÉKES LÁSZLÓ „Kötelességemnek tartom, hogy megírjam...” Az 1943. január 14-i scsucsjei támadás a Donnál A közelgő évforduló és a már nagyon kevés túlélő miatt kötelességemnek érzem, hogy megírjam a scsucsjei hídfőből történt megsemmisítő támadás történetét, melyet a pécsi 8/111. zászlóalj és a szekszárdi gyalogezred védővonalában közvetlen közelről, de mégis kellő áttekintéssel átéltem. Ismeretes, hogy a 2. magyar hadsereg doni frontjának északi részén Urivnál, déli részén Scsucsjénál a Donon innen orosz hídfőállás volt, melyet még a németek sem tudtak megsemmisíteni. Zászlóaljunk vé- dősávjában tört meg a vonal Scsucsjénál. Bal szárnyunk még a Don menti dombokon volt állásban, majd a folyó éles kanyarulatát követve derékszögben jobbra fordult a védelmi vonal. A Don jobb oldalán magasabb dombok voltak, így tehát a hídfőben a magaslatokat az ellenség uralta. A domboldalon belátható, igen előnytelen állásban 9. századunk, majd a szekszárdi gyalogezred helyezkedett el. Páncéltörő szakaszom éppen a kiszögellésben, egy völgy peremén, a Dontól 300 méterre december 8-án vette át a két bunkerba épített belga páncéltörő ágyút, melyet kaposvári elődeim Na- ca és Mariska névre kereszteltek. Csak a Donra és a völgyre volt kilövésem, hátrafelé nem. A völgyben az őszi esőzések és a magas talajvíz miatt 250 méterig nem volt védőállás kiépítve, de a drótakadályokon túl állítólag el volt aknásítva a terep. Nem volt telefonom, sem a megjáró R 3-as rádióm és géppisztolyom, sőt, lőszerem sem. Lovaink állítólag Maján, a vonatrészlegnél voltak, ha még megvoltak, mert állandóan lóhúst ettünk. A korotojaki harcokban elvesztek az ágyuk irányzótávcsövei, így még célozni sem lehetett volna az egyébként is páncéltörésre alkalmatlan, rövid csövű ágyukkal, melyeketa németek talán belga múzeumokból zsákmányoltak. Néhány karabélya, pisztolya és kézigránátja volt csak 24 fős szakaszomnak. Naponta 5-6 lövés Harcálláspontunkról a kanyarulatig beláttuk a befagyott folyót. Észleltük és jelentettük, hogy Ikorez és Scsucsje között a Donon át nagy szállítások folynak. Az önként átjött oroszok is nagy készülődésről beszéltek, sőt, a célpontokat kereső bemérő ágyúlövések és az éjszakai erőszakos felderítő csetepaték is jelezték, hogy a fogolyejtésekkel azt akarták kipuhatolni, milyen erőben vagyunk. Bár a magaslatokról jól a hátunkba láthattak. Mindez inkábba hídfőállás előtti térségre volt jellemző, mert a doni szakaszon alig történt harci cselekmény. Tüzéreink a csövenként engedélyezett napi 5-6 lövést Szvoboda városkára és a Don 40 centire fagyott jegének feltörésére használták, holott Ikorez környékén már felvonultak a tankok a foglyok szerint. Az oroszok éjjelente gyakran lőtték a szakácsok útvonalát is, így többször élelmet sem kaptunk. A hátraküldött élelemhozó embereink a felvett porciók felét éhségükben felfalták, mire a bunkerekbe visszatértek. Egyre fogytunk, tetve- sedtünk és a föld alatti sötét bunkerban szaladgáló egerek között sorsunkra vártunk. Pergőtűz a szekszárdiakra Január 12-én Uriv felől nagy ágyúzást hallottunk, de nem kaptunk tájékoztatást soha, hogy körülöttünk mi történik. Gyanús volt az is, hogy mögöttünk pár napja telepített német ágyús üteg 13-án eltűnt. Nálunk ezekben a napokban nagy csend volt. 13-án éjfél felé még a hetek óta várt kantinárut, szeszt, dohányt, cukorkát is kihozták. Aztán január 14- én reggel 6 órakor elszabadult a pokol. Hatalmas ágyúzásra riadtunk fel. Tőlem jobbra és hátra a 9. század és a szekszárdi ezred vonalára zúdult a pergőtűz. Mintha ezer ágyú, Sztálin- orgona és aknavető dübörgött volna szakadatlanul egy órán át. Bomba, bomba hátán robbant, egy összefüggő égő vonal jelezte, hol vannak állásaink. Égtek, lángoltak a bunkerek, beomlottak a lövészárkok, megszakadt minden ‘összeköttetés. Engem és a mellettem lévő aknavetőket csak lefogó, bénító tüzérségi tűz ért. Az áttörésre összpontosítottak. A 9. századból 3 emberünk maradt, megsemmisültek a szekszárdiak is. A Don felől lövés sem jött, az erőket onnan kivonták az áttöréshez. Arrafelé talán az Uraiig is elmehettünk volna. Hátulról támadták később a doni állásainkat. A céljuk itt azok bekerítése volt Vissza, a Don felé Dermesztő hidegben világosodott már, mikor ránk zúdult a tüzérségi tűz. Csak úgy fröcsögött és fekete lett a szép fehér hó, melyből ivóvizünket csináltuk. A scsucsjei domb peremén egyszerre megjelent 10-12 tank, némelyik fehérre festve, nagyobb is az ismert T 34-esnél. Mögöttük, mintha egy erdő mozdult volna meg, akadálytalanul zúdult lefelé a domboldalon a végeláthatatlan sötét tömegű gyalogság. Ha volt még valahol ellenálló fészek, azt körülfolyta, megsemmisítette az áradat, vagy letaposta a harckocsi. A Don partján csend volt, onnan állásainkat bekanyarítottuk. Géppuskásaink a bunkerem tetején foglaltak tüzelőállást. Lőtték a völgybe érkező sötéttö- meget. Egyszercsak átkiabálnak a domb lábától: „Ne lőjetek, magyarok vagyunk!” De már össze voltak keveredve az oroszokkal. A tankok hátrafelé kanyarodtak bekerítésünkre törve. Távcsövemmel bemértem, 1500 méterre lehettek. Egyszercsak úgy délután 3 óra felé felém menekül a mögöttem lévő dombon lévő állásaiból az ottani reteszállásban lévő szakasz. Állítólag visszavonulási parancsot kaptak, mert már a hátukban az ellenség. A visszaút csak a Don felé volt már lehetséges. Nekem nem volt telefonom, ki kellett tartanom, mert nem kaptam engedélyt állásaim elhagyására. Az ágyúkkal lőni úgysem tudtam, gyalogsági harcra készültünk fel kézigránátokkal, puskával. Vissza akartuk foglalni az elhagyott reteszállást, mert onnan bekerítenek bennünket. Már porzott is a hó a golyószóró és géppuskatűztől. Én is felkaptam egy eldobott magyar golyószórót, de be volt fagyva. Embereim kiabálnak: „Zászlós úr, menjünk mi is vissza, nagyon lőnek!” De csak kúsztam előre a retesz árkai felé, melyből már vékony, hosszú, négyélű orosz szuronyok villogtak elő. Szakaszom lemaradt, visszakúszott a tűzzel elárasztott dombperemről, bevette magát a Don felé húzódó napraforgótáblába. Egy mélyedésben én is visszakúsztam, pedig már csak kézjgránátdobásra voltam az állásoktól. Öngyilkos próbálkozás volt az, később már óvatosabb lettem. Összeszedtem, két bunkerban elhelyeztem embereimet. Nekünk még alig volt veszteségünk, de a testvér páncéltörő szakaszból egy ember sem maradt. Ök éppen a tanktámadás vonalában lehettek állásban. Végül én is csak szakaszom felével kerültem haza, ami nagy csoda, hiszen a nagy támadásnak kitett 9. századunkból csak három ember maradt. A szekszárdiakból, tolnai tüzérekből is csak a vonatrészlegek tudtak megmenekülni. A zászlóaljparancsnok azt a feladatot adta, derítsem fel, hol álltak meg az oroszok. De nem lőttek. Pihentek. Mire visz- szaértem a bunkereinkhez, embereim nagy része és a zászlóaljparancsok már eltűnt Hajnal felé jöttatele- fon Popassniból, hogy mi is vonuljunk oda vissza. Mint egy téli körvadászat Január 15-dike. Ködös reggel. Egyszercsak hátul a ködben feltűnik, hogy a sötét tömeg ismét megindul felénk, szorítva bennünket a Don felé. Bal szárnyuk a Donnal párhuzamosan bekerítésre tör, a Liski felé vezető vasútvonalat akarja elérni. Menekülésre irány a Don, majd Liski, ahol talán még ki lehet ugrani a gyűrűből. Ilyen nagy tömeg ellen minden ellenállás felesleges. Felmentésünkről, ellentámadásról szó sincs. Elértük a vasúti töltést, melyen túl a csapatok már menekülésben voltak harc nélkül hátrafelé. Ókét nem érte támadás. A vasúti töltésről szörnyű látvány tárult elém, ahogy távcsövemmel beláttam elhagyott körvédőállásunk felé. Elől három T 34-es tank, mögötte a rengeteg gyalogos lépésben követte a Don felé menekülő katonáinkat A tankok lassan lekaszáltak mindent. Mint egy nagy téli körvadászat, valóságos mészárlás volt. Áttörésnél nem érnek rá foglyokat kísérgetni, az ellenség teljes megsemmisítése a cél. A novemberben 1600 fős zászlóaljunkból február elején 128-an maradtunk. A szekszárdi 12. hadosztály megsemmisült. BÍRÓ JÓZSEF volt tartalékos zászlós páncéltörőszakasz-parancsnok Mátyás király hajóhada Mátyás király állandó hadseregének kiépítésekor nem feledkezett meg a vízen érkező törökökről. Folyami haderejét fokozatosan építette ki. A naszádosok létszámát először a török elől menekülő szerbekkel - a magyarok rácoknak nevezték őket - gyarapította, naszádokat pedig már a régebben működő hajóépítő telepeken készíttetett. A hajóhad kiépítésének részleteiről keveset tudunk. Mátyás királynak a pápához 1475. november 3-án intézett levelében ez olvasható: „...s dunai hajóhad fölszereléséhez fogtam...” A hajóhad kiépítését és felszerelését 1476 tavaszára fejezték be. Erről a folyami flottáról fennmaradt egy kimutatás a firenzei levéltárban, amelynek alapján magunk előtt láthatjuk a hatalmas, 364 úszóegységből álló flottát. Közöttük 16 nagyméretű, negyvennégy evezős gálya és 34 naszád, valamint számtalan kiszolgáló és szállítóhajó, dereglye és más kisebb-nagyobb csónak volt. Egy-egy gályán 4 százfontos ágyú (bombarda) képviselte a tüzérséget. Egy gályára 300 lövészt hajóztak be, akik közül kétszázan a kézi ágyú (pisside manuali), atöbbieka szakállas ágyú (cerbottana) kezelői voltak. A gályákon a hajósokkal együtt hozzávetőleg 5850 ember szolgád A naszádot 18 evezővel hajtották. Orrában egy negyvenfontos vasgolyót kirepítő ágyú állt. A naszádon, az evezőslegénységen kívül még 18 puskás vagy íjjas katona is elfért. A gályák és naszádok ágyúin kívül a hajóhadnak még a következő tüzérségi felszerelése volt: 8 nagyméretű bombarda, ugyanennyi balliszta és 4 mozsár (magasra vető nagy bombarda), továbbá 20, dézsa alakú óriáságyú, amelyek 100 kilós gyújtóköveket lőttek ki. És ez még nem minden. Ugyanis: „... Midőn a hajóhad parthoz közeledik - írja Szentkláray Jenő, a téma múlt századi jeles kutatója -, módjában áll az e célra hozott póznákkal, rudakkal és láncokkal két óra alatt olyan várat állítani fel, mely hét-nyolcezer harcost foglalhat magába, s a szárazföld felől az egész hajóhadat fedezi. E vár 40 bombar- dával, tarackokkal és csatakígyókkal szerelhető fel. A víz felől erősen felszerelt 16 hajó fedezi a hajóhadat..” Ezzel a felszereléssel a hadsereg átkelésének biztosítására az ellenséges parton erős hídfőállást lehetett létrehozni. Mátyás ilyen felkészülten indult el 1476-ban Szendrő alá, hogy ottaTemesvár környékéről temérdek zsákmánnyal és fogollyal érkező két szendrői béget, Alit és öccsét, Szkendert megbüntesse. Az összecsapásban Szkender bég elesett, és a török hajóhad is megsemmisült. Mátyás flottájáról Bonfini is megemlékezik: „A Dunán nagy hajóhadat építtet, hogy azzal a folyón lefelé szálljon alá. Különböző, sokféle hadigépezetet készíttet továbbá ele- ségről, katonaságról és fegyverről gondoskodik... De még hatalmas, fenyőgerendákkal erősített toronyszerű vesszőfonadékokat is szállíttatott le a Dunán, melyek sáncul, rögtönzött erődítésül, valamint palánkul és hadieszközül szolgálnak." A hajóhad többször vett részt elkeseredett ütközetekben, és biztosította a csapatoknak a folyamon való átkelését, mint például 1480 őszén, amikor a török heves tüzelése ellenére 32 ezer katonát szállítottak át a Dunán Szendrönél. Mátyás fejedelmi díszhajót is építtetett, a Bucentau- rust. Bonfini elragadtatással ecseteli a hajó nagyságát, tágas, kazettás mennyezetű helyiségeit, ebédlőjét, hálótermét női lakosztályát. Amikor a nagy király Bécsben meghalt, holttestét díszesen felravatalozott hadihajó szállította Budára. A folyami gyászmenet 50 fekete lepelbe burkolt hajóból állt. A királynaszádosok hajóhada így adott végtisztességet uralkodójának. CSONKARÉT1 KÁROLY Nincs még igazi önkormányzati munka Időnként el kell játszani az ördög ügyvédjét Hét végi beszélgetés dr. Schutzbach Ferenc tamási jegyzővel
