Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-06 / 208. szám
1990. december 6. NÉPÚJSÁG 5A pszichológus válaszol Megküzdeni, megbirkózni Nem is hisszük, mennyire szerves része mindennapi életünknek a küzdelem. Erről a fogalomról elsősorban az emberekkel - ellenségekkel, vetélytársakkal, sőt barátokkal - való durvább-finomabb „harc” jut az eszünkbe. Ezenkívül nap mint nap meg kell küzdenünk a körülményekkel, köztük az időjárással, a nehézségi erővel, a járművek és gépek sebességével, és így tovább. Küzdünk a feladatainkkal, és nem utolsósorban saját magunkkal, szokásainkkal, hibáinkkal, gyengeségünkkel. Tehát az ember küzd - és vagy győz vagy alulmarad. Kérdezhetnénk: menynyiben függ az ember személyiségétől a harc kimenetele? Ez valóban legtöbbször és legnagyobbrészt a személyiségtől függ. Attól, ahogyan küzd az ember és attól is, ahogyan gondolkodik a győzelméről. A sportról mondta valaki: az első helyezettnek azért sikerült, mert ő tudta, hogy győzni fog. A győzelembe vetett hit „hegyeket mozgat”, aki saját magában bízik, az „szárnyakat kap”, jó hangulatban és nagy erőbedobással harcol és dolgozik, és így - bizonyos határokon belül - győz. A kudarcvárás, az önbizalomhiány ellankasztja az izmokat, elgyengíti a szivet, ügyetlenné teszi a viselkedést, még a gondolkodást is gátolja. Vannak olyan emberek, akik folytonosan „harcra készek”, nem riadoznak a nehézségektől, sőt gyakran nem is csak az adott problémákkal készek megküzdeni, hanem elébe is mennek, vállalják az újabbakat. Ók általában meg is birkóznak ezekkel. Mások passzívak, megtorpannak az akadályok előtt, nem vállalják a harcot, és már jó előre húzódoznak minden várható erőfeszítéstől és megmérettetéstől. Ók gyakran sikertelenek: vagy kitérnek vagy kudarcot vallanak. Küzdelmeink színpada és nézőtere nem üres. Tudjuk, hogy az ellenfélre is nagy hatással van a másiknak a maga- biztossága, vagy a szorongása. Ha társai biztatják, az növeli a bátorságot és tetterőt, az ellendrukkerek elbizonytalanítják, megfélemlítik, gátlásossá teszik az embert. A lelki betegségek szakirodaimában kulcsfogalom a megbirkózás. Nagyon- nagyon sokan betegszenek meg amiatt, mert úgy érzik, nem képesek megbirkózni ellenfeleikkel, körülményeikkel, feladataikkal vagy saját magukkal. Nagyon fontos az egyén saját belső értékelő rendszere. Sokan eltúlozzák a nehézségeket, és lebecsülik saját képességeiket. Ezt pesszimista életszemléletük és negatív önértékelésük alakítja így. Ha a feladatot megoldhatatlannak, az^kadályt legyözhetetlennek minősíti valaki, ezzel védtelenné válik. Vagy félreáll, vagy szorongva, bizonytalankodva lát hozzá, és a sikertelenség nem marad el. A megbirkózás érzése a szó szoros értelmében létkérdés az ember számára. Ennek eléréséhez hozzásegíthet az, ha fokozatosan gyakorolja a nehézségek leküzdését. Még fontosabb, hogy próbáljon bízni önmagában, és elhinni, hogy képes ... Képes megtenni még 500 métert, elviselni a fogorvosi beavatkozást, megtanulni húsz idegen szót, megmondani főnökének a véleményét, és így tovább. Az emberek sajnálatos módon megvan az a sajátossága, hogy képes előre szorongani a várható vagy csak elképzelt problémák miatt. Szerencsére azonban rendelkezik a győzelembe vetett hit és a feladat iránti lelkesedés képességével is. Ez az a többlet, mely a legerősebb, legügyesebb állatnál is bátrabbá, kitartóbbá és végső soron legyőzhetetlen né tehet minket. DR. IGNÁCZ PIROSKA Telefonkonyha Ügyes kezek Mennyei küldöncök színes papírból Mi fő a fazékban? - tesszük fel telefonon a kérdést olvasóinknak. Nemcsak a kíváncsiság vezérel, hanem az is célunk, hogy új ötletekkel, receptekkel, netán koncepcióval gazdagítsuk a Mindenki Szakácskönyvét - amely természetesen tükrözi a kor adottságait. Reformebéd négy személyre- Mi lesz a mai ebéd? - kérdezzük Acélosné Solymár Magdolna tanárnőtől.- A család négy tagú, reformétrend szerint táplálkozunk. Ma rakott kelkáposztát ebédelünk, természetesen hús nélkül, ami nem jelenti azt hogy egyáltalán nem fogyasztunk húst. Hetente két- három alkalommal iktatunk az étrendbe baromfit, halat, ritkábban marhahúst. Disznóhúst soha.- Mik a rakott kelkáposzta összetevői?- Barna rizs, kelkáposzta, kemény tojás, csökkentett zsírtartalmú tejföl és sovány sajt- Lesz valamilyen desszert is?- Csicsókatorta. A csicsókát lereszeljük, grahamliszttel, mézzel, kukoricadarával, búzadarával, rizsliszttel és olajjal összekeverjük, ánizsmaggal fűszerezzük, majd olajos-búzakorpás formában megsütjük. Mikor elkészült mézzel ízesített reformgyümölcsízzel tálaljuk...- Biztosan nagyon finom. Mióta él a család reformkoszton?- Már régebben sem táplálkoztunk hagyományosan, de kimondottan reformkoszton nyár óta élünk. Akkor jártam az NSZK-ban, egy természetgyógyászati klinikán, melynek vezető főorvosa dr. Sarkadi Ádám szekszárdi származású orvos, aki a természetgyógyászat minden szeletéből merítő, gyakorlati tudnivalókat is bőven tartalmazó, átfogó munkát irt. A könyvet én stilizáltam, Természetgyógyászat dióhéjban címmel jelenik meg a karácsonyi könyvpiacon. Sok mindent tanultam a klinikán, amit igyekszem itthon alkalmazni.- Ön Szekszárdon az 505-ös Szakmunkásképző Intézetben tanít, ahol ősztől kezdve tevékenykedik a Pro Vita Természetes Életmód Egyesület. Milyen előadásaik voltak mostanáig?- Az első előadást épp dr. Sarkadi Ádám tartotta a természetgyógyászatról, - ő alapitó tagja az egyesületnek -, a másodikat Ártó helyett építő környezet címmel Szabópál Bálint pécsi építész, szintén egyesületünk egyik alapítója.- Köszönjük az információt, és jó étvágyat kívánunk önöknek, valamint mindazoknak, akik kedvet kaptak a receptek elkészítéséhez. d. e. Egészen biztosan sok örömet szerez barátainak, ismerőseinek, ha saját kezűleg próbál egy-két hangulatos karácsonyi üdvözlőlapot készíteni. Ehhez a próbálkozáshoz mutatunk néhány motívumot. Méret: 10,5x15 centiméter, 21x15 centiméter. Anyagszükséglet fehér kartonpapír, színes kivágópapir, ragasztó. (Az angyalkákat fekete papírból vágjuk ki.) Először a mintadarabokat kirajzoljuk, kivágjuk, majd óvatosan a képnek megfelelően a helyükre illesztve felragasztjuk azokat, ügyelve, hogy az oldalakkal párhuzamosan legyenek.- déné Csak csillogjon! Mindegy, hogy miből készül, mindegy, hogy milyen színű, csak valami csillogjon-villogjon, ragyogjon, fé- nyesedjen, s akkor már divatos. Mármint a pulóver, a blúz, a tunika, szóval a felsőrész. Az is mindegy, hol csillog, elöl vagy a vállon, a nyak körül vagy a gombolásnál, mellközépen vagy féloldalasán. Ez a csillogás adódhat eleve az anyagból is. Tudniillik, ha fémszálas, lurex kelméből szabjuk, varrjuk a blúzt, ha csillámfonalból horgoljuk, kötjük a pulóvert. De az az igazi, amikor a fényes felület applikálva, tűzve, hímezve van a textilre. Nagyon dekoratív, és jól érvényesül sötét anyagon az arany, ezüst flitter, a gyöngyházfényű gyöngyhímzés. Ezzel a díszítéssel igazán divatossá tehetjük a tavalyi blúzunkat, pulcsinkat. A legegyszerűbb megoldás, ha fényes matlaszé selyemből, tiszta selyemből, fémszálas anyagból masni-, virág-, madár-, pillangóformákat vágunk ki, és laza elrendezésben szétterítjük a mellrészen vagy a váll körül. Előbb férceljük fel az előre beszegett figurákat. Próbáljuk fel, s tükör előtt igazítsuk, rendezzük el azokat. Csak azután, hogy meggyőződtünk a szín és forma, no, meg a csillogás kellő érvényesüléséről, lássunk hozzá az applikáláshoz. Aki nem sajnálja az időt és a fáradságot, annak azt ajánljuk, fűzzön gyöngysorokat, és ezekből tekerjen, Amikor a pulóverbe belekötötték a csillogó mintát csavarjon mintákat, úgy, hogy legalább minden második gyöngyszemet a blúz anyagához rögzít. Hasonlóan díszíthetünk flittersorral is, lehet hímezni fémszállal, vastag selyemszállal. Szép az alapruha színénél néhány árnyalattal sötétebben vagy világosabban csillogó díszöltés. Végül megkoronázhatjuk művünket egykét szem strassz kővel, nagyméretű üveggyönggyel, ékszergombbal. Természetesen a gomb nem a gomblyukba kerül. Hanem a mell vonalát, a vállvarrást, a gallért kell díszítenie. Szimmetrikusan vagy éppen aszimmetrikus megoldással. S akkor már igazán divatosan léphetünk a munkahelyünkre. Mert majd elfelejtettem, a csillogás az idén nem az estélyi öltözék sajátja. Nappal, az utcán, hivatalban kell ragyognunk ezen a télen. S azt hiszem, ezt a férfi kollégák sem bánják. Aranymadár, virág applikálva Aki a virágot szereti... Tartós lakásdísz Faháncsból és szalmavirágból készült falidísz Virágszegény hónapokra - marad a szalmavirág. Belőlük tartós virágdísz készíthető.- Aszárazvirág-kompozició elkészítése is teljesen ízlés dolga. Ahhoz, hogy a díszeink szépek legyenek, a színek összhangjára oda kell figyelni. Szalmavirágot és egyéb száraz díszítőelemet Budapestről vásárolom - mondja Letenyeiné Lemle Mária tolnai virágboltos -, de van- néhány olyan növény, amely a környezetünkben is előfordul. Ezeket nyáron hosszú szárral vágjuk, csokorba kötve fejjel lefele szárítjuk. A szárításnál lényeges, hogy száraz, szellős helyen tartsuk, tűző naptól védve. Az erős napfény hatására a virág szirma, szára könnyen törik és így nehezen vagy nem is lehet vele dolgozni. Teljes egészében fantáziámra hagyatkozom, így készülnek a szalmavirágból a konyha, előszobafal díszei.- stier -