Tolnai Népújság, 1990. december (1. évfolyam, 204-227. szám)
1990-12-03 / 205. szám
1990. december 3. KÉPÚJSÁG 5 A Húsipari SE bízik az új igazgatóban Szerény, de jó EB-t akarnak Szekszárdon- Mit ereztél, amikor megtudtad november 16-án, hogy Szekszárd - Párizs legyőzésével - rendezheti meg az 1992-es súlyemelő Európa-bajnokságot? - tettük fel a kérdést Horváth Ferencnek, a Húsipari SE elnökének.- Igazság szerint mi már elég régóta készülődtünk egy ilyen rangos verseny lebonyolítására. Ennek ellenére maga a döntés váratlanul ért és örömmel töltött el, főleg azért, mert egy nagy világvárost sikerült megelőznünk.- Minek tulajdonítod ezt a nagy sportdiplomáciai sikert?- Az idei Húsos-kupán a nemzetközi szövetség elnöke, főtitkára és technikai vezetője is jelen volt, igy saját szemükkel láthatták a személyi, tárgyi feltételeket, valamint a sportág szeretetét városunkban. Más dolog az, hogy mi készültünk is erre a megmérettetésre; a szállodától kezdve az utaztatásról, kultúrprogramról, mindenről beszámoltunk a döntést hozó testületnek. Konkrét kérdésekre konkrét válaszokat kaptak. Ugyanez nem volt elmondható a franciákról. Úgy érzem, biztosak voltak magukban, azt sem tudták merre van Szekszárd, a térképen.- Miben igényel a szervezőktől más felkészülést egy kontinensviadal, mint mondjuk egy egyszerű nemzetközi verseny?- Gyakorlatilag eszköz tekintetében nincs különösebb eltérés, talán a közvetleneb hangulatra kellene odafigyelni. Gondolok itt például az angol nyelvtudásra, s ezáltal a jó kontaktus kialakítására. Ezenkívül igényes kulturális programokra is szükség lesz, hisz egy városnézés ilyenkor nem elég... Egyébként várakozásunk szerint körülbelül harminc ország 350 sportolójára, edzőjére számíthatunk.- Úgy tudom, még nincs fix időpontja az eseménynek.- így van. Mint tudjuk, abban az évben lesz az olimpia is. Várhatóan április végén, május elején kerül lebonyolításra az EB.- Szekszárd imfrastruktúráját alkalmasnak tartod ilyen nagy verseny megrendezéséhez?- Egyértelműen, ezért is adtuk be a pályázatot. Egy biztos, a szállodai kapacitás egy kicsit szűkös, hiszen csak a Gemenc Szállóra tudunk építeni.- Számításaitok szerint mekkora költségvetést igényel az Európa-bajnokság?- Ezt még konkrétan senki sem tudná megmondani. Függ attól is, hogy hány országból hány versenyző jön el. ök az itt-tartózkodásuk ideje alatt komoly napidijat fizetnek, az előzetes tervek szerint ez 55-60 dollárra lesz tehető. És hát ugye, a nevezési díj, ami 100 dollár, valamint a televíziós közvetítési jogdíjak jelentenének egy igencsak stabil alapot. Biztos vagyok abban, hogy minimum rentábilisak leszünk. Szóval - úgy hiszem - meg tudjuk csinálni: szerényen, de nagyon jó versenyt akarunk rendezni.- Végezetül egy igen aktuális dologról. Új igazgatója van a Húsipari Vállalatnak. Vajon 6 is olyan bőkezű mecénásnak bizonyul majd, mint az elődje?- Waffenschmidt János régebben tagja volt az elnökségünknek, tehát a sporttal nem áll hadilábon. Azt el tudom képzelni, hogy valamiféle megszorítás lesz az egyesületnél - akárcsak a vállalatnál - de nem érzem veszélyben sportegyesületünk létét. KRASZNAI ZOLTÁN Labdarúgás Biztató bemutatkozás Megyei serdülőválogatott-Szekszár- di Dózsa serdülő 5-2 (1-2). Szekszárd, 50 néző. V.: Lubastyik. Megyeválogatott: Soós - Rákosi (Kovács), Árvái, Lakos (Csordás), Vábró - Garamvári, Magyar, Szűcs, Bauman (Takács) - Szakács (Zalai), Haraszti (Mar- kóczi). Sz. Dózsa: Csonka - Balogh, Tóth, Mo- sonyi, Vadász (Héger) - Szilágyi (Bartos), Mókus (Kasza), Nikolov, Galambos (Lovász) - Vesztergombi (Incze), Pusztai (Sárer). A jövő évi megyeválogatottak tornájára készülő megyei serdülőválogatottunk jó benyomást keltve, sikeresen mutatkozott be. G.: Zalai 2, Szűcs, Magyar, Haraszti. Az aranyéremért: Jugoszlávia-Szovjetu n ió Vasárnap utolsó előtti játéknapjához érkezett a szöuli női kézilabda-világbajnokság, befejeződött a két középdöntő és a vigaszág küzdelemsorozata. Eldőlt, hogy kedden a címvédő Szovjetunió és Jugoszlávia mérkőzik a végső győzelemért, a két német válogatott pedig a harmadik helyért csap össze. Nagy várakozás előzi meg az ötödik hely sorsát eldöntő Ausztria-Norvégia párharcot is, hiszen a nyertes - miután a két német válogatott egyesül, s a következő olimpián már közös csapattal szerepel - szintén kiharcolja a barcelonai játékokon való részvételt. A vasárnapi játéknap nagy meglepetése, hogy az eddig pontveszteség nélküli Jugoszlávia egygólos vereséget szenvedett a csoportküzdelmekben remeklő, ám azóta gyengélkedő Kínától. így már csak a szovjet válogatott őrzi hibátlan, százszázalékos mérlegét. Bátorfi is búcsúzott Lyonban, a francia nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon Bátorfi Csilla a női egyes negyeddöntőjében négy játszmában vereséget szenvedett a szovjet Jele- na Tyiminától, s ezzel kiesett. Eredmények: Női egyes, negyeddöntők: Deng Yaping (kínai)-Wang Xiaoming (francia) 3:1 (-22,20,7,10), Tao Haidong (kínai)-Nicole Struse (német) 3:1 (-16, 12,14,8), Daniela Gergelcseva (bolgár)— Fuyimo Yamashita (japán) 3:2 (-8, -21, 19,13, 20), Jelena Tyimina (szovjet)-Bá- torfi Csilla 3:1 (-19, 21,16,19). Vegyes páros, döntő: Yong Gyangwang, Ying Bonghui (kínai)—llija Lupulescu, Jaszna Fazlics (jugoszláv) 2:0 (16,13). Továbbra is százszázalékos a Paksi SE Paksi SE-Borsodi Bányász 15-13 Elekes csalódottan csapta a földhöz fejvédőjét, az eredményhirdetést követően ideális alany lett volna az elkeseredés szobrához. Joggal érezhette magát becsapva, hiszen a hazaiak 81 kg-os menője, Hranek nem volt jobb nála. Sőt, valószínűleg ö lélegzett fel megkönnyebbülten a végső gongszó hangjára, mivel Elekes „pokoli” harmadik menetet produkált számára, aztán mégis egyhangú Hranek-győzelem lett a vége. De nemcsak a pontozók nem álltak feladatuk magaslatán ezen az estén, hanem Somlai vezető bíró is sajátságos stílusban vezette a mérkőzéseket. Erélytelen, nem a versenyzők testi épségét szem előtt tartó működése joggal borzolta a kedélyeket mindkét csapat szurkolói számára. Bár ha őszinték akarunk lenni, akkor az ökölvívók sem kápráztatták el a publikumot. Bizonyság lehet erre az is, hogy csupán a hetedik mérkőzésen kötelek közé lépő Szili-Szűcs páros hozta lázba a szurkolókat. De itt is inkább Szili harcmodora váltott ki elégedetlenséget. Végül is összességében teljesen megérdemelten nyerte a miskolci presztízsrangadót a paksi legénység. Akár meggyőzőbb arányú győzelmet is arathattak volna és újabb két ponttal gazdagodva biztosan tekinthetnek le a tabella éléről riválisaikra. Ifjúságiak (elöl a paksiak): 51 kg: Góman-Friziola: rosszul kezdődött, hamar számoltak Gómanra. Később nagy ütéspárbajba kezdtek, de hiába volt a harmadik menet Gómané, a borsodi fiú győzött. 0-2. 57 kg: Juhász-Ötvös: bár Juhásznak voltak remek felvillanásai, ez összességében kevésnek bizonyult a gyors és pontosabb Ötvös ellen. 0-4. 63.5 kg: Kocsis ellen közvetlenül a mérkőzés előtt Fazekas beteget jelentett. 2-4. 71 kg: Forgács ellen a borsodiak nem állítottak ellenfelet. 4-4. Felnőttek: 51 kg: a PSE nem nevezett versenyzőt Csóka ellen. 4-6. 54 kg: Radu-lsaszegi: Isaszegi összes rutinjára, trükkjére szükség volt Radu ellen, aki bátran felvállalta a harcot a hazaiak kedvencével szemben. Kiegyenlített küzdelmüket egyhangú (!) pontozással nyerte Isaszegi. 4-8. 57 kg: Kalocsai-Dubszki: Kalocsai eléggé görcsösen kezdett, nem sokat mutatott igazi tudásából. Biztos győzelméhez ennyi is elég volt, ugyanis a második menetben sérülés miatt leléptették a vesztésre álló Dubszkit. 6-8. 60 kg: Petrovics-Tóásó: Az első menet alatt kétszer számoltak Tóásóra, aki ezután fejelt, fogott, dulakodott. Állandóan ráfeküdt Petrovicsra - büntetlenül. A harmadik menetben aztán egy újabb számolás után a borsodi edző feladta a mérkőzést. 8-8. 63.5 kg: Szili-Szűcs: A két merőben ellentétes stílusú öklöző találkozója nem nyújtott sokat az ökölvívás szépségéből. Szili igyekezett, küzdött, de ez Szűcs ellen kevésnek bizonyult. 8-10. 67 kg: Ledneczki-Orosz: Orosz egy találata után boldogan intett ki a közönségnek, de utána máris a padlóról kászá- Jódott fel, hogy számoljanak rá. Végig Ledneczki fölénye dominált. Biztos két pont. 10-10. 71 kg: Szabó-Lakatos: Szabó javuló formában, fokozatosan került egyre nagyobb fölénybe. A második menet elején számoltak Lakatosra, ekkor edzője megálljt parancsolt... 12-10. 75 kg: Forgács S.-Kiss: Kiss szerelése a profikat idézte, de a bunyóból kétségtelenül Forgács tud többet. Ballal számtalan ütése talált és kis túlzással egy kézzel nyerte a mérkőzést. 14-10. 81 kg: Elekes-Hranek: Hranek rutinosan kerülte a nyílt küzdelmet, beugrásokkal kísérletezett, majd gyorsan fogott. Elekes két viszonylag kiegyenlített menet után az utolsóban óriási hajrát nyitott, de „lejtett” a hazai pálya és pontozással nyert Hranek. 14-12. +.81 kg: Hart-Porubnyánszki: Az óriások csatája parázs mérkőzést hozott. Hart gyors döntésre törekedett, de gyakran csak a levegőt püfölte. A harmadik menetbén egyértelmű volt fölénye, de ellenfele állva maradt és örülhetett a döntetlennek. 15-13. MEDGYESY FERENC Kézilabda diákolimpia Tamási nyerte a megyei döntőt Foghíjas lelátók előtt zajlott szombaton a szekszárdi sportcsarnokban a közép- iskolás lányok megyei kézilabda diákolimpiái döntője. Aki viszont kilátogatott a sportcsarnokba szemrevételezni a sportág megyei utánpótlását, nem csalódott: a színvonal ugyan némi kívánnivalót hagyott maga után, de szikrázó összecsapásokon dőlt el, hogy ki képviseli megyénket az országos döntőben. Összesen tizenkét középiskola együttese három csoportban mérte össze az erejét a városi selejtezőkben, csoportonként a két legjobb jutott a hatos döntőbe. Az előzetes várakozásnak megfelelően a megyebajnokságban, illetve az NB ll-ben szereplő játékosokkal megtűzdelt iskolacsapatok játszották a főszerepet. (Tamási Béri B. Gimnázium, Tolnai Földvári Mihály Gimnázium és a Szekszárdi Garay Gimnázium.) Rajtuk kívül még a két ten- gelici kézissei kiegészített Szekszárdi Bezerédj Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai is helytálltak, míg a Bonyhádi 504. Sz. Ipari Szakkmunkásképző és a Dombóvári Apáczai Cs. J. Szakközépiskola tanulói nem tudtakibeleszólni a legjobbak versengésébe. Két hármas csoportban először körmérkőzéseket láthattunk, egyedül a szekszárdi gimnazistáknak a kereskedelmi szakközépiskolától elszenvedett veresége keltett meglepetést. A helyosztón a Tamási-Garay gimnázium összecsapás akár előzetes döntőjének is beillett, a tamásiak végül egy góllal nyertek a Húsipari SE NB ll-es csapatában szereplő játékosokkal (Németh, Tibai) megerősített szekszárdiakkal szemben. A másik ágon Tolna biztosan verte a kereskedelmi szakközépiskolát, igy a döntőben Tamási-Tolna ellen lépett pályára. Szabó Bakos Béla tanítványai végül a kritikus pillanatokban jobban összpontosítva, fogcsikorgató küzdelemben egy góllal diadalmaskodtak és megérdemelten szerezték meg a tornagyűzelmet. Eredmények: körmérkőzések. Garay gimnázium-Bonyhád 15-10. Kereskedelmi szakközépiskola-Bonyhád 12-11. Kereskedelmi szakk.-Garay g. 11-10. Tamási-Tolna 13-12. Tolna-Dombóvár 13-8. Tamási-Dombóvár 14-9. Helyosztók: Tamási-Garay g. 8-7. Tolna-Kereskedelmi szakk. 9-6. 5.-6. helyért: Dombóvár-Bonyhád 13-6. 3.-4. helyért: Garay g.-Kereskedelmi szakk. 12-8. A döntőben: Tamási-Tolna 8-7. Végeredmény: 1. Tamási Béri B. Gimnázium, 2. Tolnai Földvári Mihály Gimnázium, 3. Szekszárdi Garay Gimnázium, 4. Szekszárdi Bezerédj kereskedelmi Szakközépiskola, 5. Dombóvári Apáczai Cs. J. Szakközépiskola, 6. Bonyhádi 504. Sz. Ipari Szakmunkásképző. Jótékony célú mérkőzés Az MLSZ, az FTC és a Nemzeti Sport közös szervezésében jótékony célú Fe- rencváros-Erdélyi válogatott labdarúgómérkőzést rendeztek az Üllői úton, amelynek bevételét a többgyermekes erdélyi családok megsegítésére fordítják. Az eseményre a zord, télies időjárás ellenére is 5000 néző volt kíváncsi. A rendhagyó találkozót az ötvenes évek legendás aranycsapatának egykori sztárja, Buzánszky Jenő vezette, munkáját partjelzőként a hatvanas-hetvenes két évek kitűnő ferencvárosi labdarúgója, Szűcs Lajos és Novák Dezső. Az első félidőben Fischer góljával a ferencvárosiak jutottak vezetéshez, s a zöld-fehérek végül 4-3-ra győztek. A hazaiak további találatait, Albert, Wukovics és Báder szerezte, míg az erdélyi csapatból Muzsnay, Újvári ésOzsváth volt eredményes. Az MLSZ, a FIFA - a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget Szepesi György képviselte -, az FTC, valamint a Nemzeti Sport képviselői a mérkőzés után megállapodtak abban, hogy az IVÓ Kft. támogatásával tavasszal Székelyudvarhelyen ismét pályára lép valamelyik magyar csapat Erdély válogatottja ellen. A vasárnapi mérkőzés bevétele összesen körülbelül 700 ezer forint volt. Ónodi két szer után az ötödik Barcelonában megkezdődött a tornász Európa Kupa-viadal, a Joaquin Blu- me-emlékverseny. Ónodi Henrietta ugrására a 9,775, felemáskorlát-gyakorla- tára 9,887 pontot kapott, s ezzel két szer után 19,662 ponttal az ötödik helyen várja a folytatást. A versenyben a nőknél a szovjet Szvetlána Boginszkaja vezet 10,825 ponttal, mig a férfiaknál három szer után honfitársa, Valentyin Scserbo áll az élen 28,950 ponttal.- km A Tolna-Kereskedelmi szakközépiskola mérkőzésén a tolnaiak nyertek 9-6-ra