Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)

1990-11-03 / 180. szám

I. évfolyam, 31. szám 1990. november 3. Egy szigeten bármelyik út csak a partig vezet. Valamikor szerettem volna riportkönyvet ír­ni a Duna szigetein élő emberekről. Szigeten élni egészen sajátos létforma. Aztán rájöttem, hogy vannak szárazföldi szigetek is, mint a tanyák. Még később felfedeztem, hogy csa­láddá válni is bizonyos értelemben szigetet jelent társadalomban-történelemben. Végül riportok során át sikerült felderítenem egye­dül élő öregek, magányszigeteit. Most szigetre szorult gyerekekkel találkoz­tam. A sziget földrajzi koordinátái: Szekszárd, Palánki út 3.- A csecsemőotthon 1973 májusában in­dult 250 férőhellyel - emlékezik vissza dr. Szabó Péter, az intézmény orvos igazgatója. - Túlméretezett volt már akkor is. Soha nem került sor a teljes kihasználására, egyszerre a 160-180-as létszám volt a legtöbb. Emiatt és pedagógiai okokból született tíz év múlva a döntés, hogy az életkori határokat 0-tól 7 éves korig terjesszük ki. A praktikus ok tehát a helyek kihasználat­lansága volt, a pedagógiai ok pedig az, hogy az eredeti korhatárt elérő hároriléves gyere­keket eléggé megviselte az intézményváltás. De ez csak egy közbeeső állapot, mert 1990. január 1-jétől megváltozott a csecsemőott­hon profilja is, 220 férőhelyes, integrált intéz­ménnyé alakult. Az összetevők: normál cse­csemőotthon (100 hely), egészségügyi gyer­mekotthon (100 hely) és értelmi fogyatékos gyermekek napközi otthona (20 hely). Nem az Esterházy hercegek gyermekei... Haraszti Lászlóné helyettes részlegvezető és Sudár Gézáné vezető óvónő kalauzol ben­nünket a csecsemőotthon kiságyakkal telt hálóiban, szőnyegpadlós, vidám hangulatot árasztó nappali szobáiban. A legkisebbektől a legnagyobbakig végigjárjuk a gyerekeket, akikről dr. Szabó Péter elmondta, hogy lét­számuk naponta változik. Elvileg teljesen ép, egészséges gyerekek vehetők fel ide. Gya­korlatilag azonban háromnegyed részük ko­raszülött volt. Túlnyomó többségük nem az Esterházy hercegek gyermekeként került az intézeti osztályra, a szülők közt sok az analfa­béta, az alkoholista. Erről régebben nem volt szabad tárgyilagosan beszélni, de ma már mindezt bátran elmondhatjuk - fűzte hozzá az igazgató főorvos.- Miben különböznek az itt nevelkedő kis­gyerekek a gyaládban felnövőktől?- Sok közöttük a gyenge képességű. Az ér­telmi színvonallal és az intézeti körülmények­kel magyarázható, hogy lassabban tanulnak meg járni, beszélni, dacára annak, hogy igyekszünk a családi otthont megközelítő bá­násmódot biztosítani számukra. Figyelmet fordítunk arra is, hogy csecsemőkortól, isko­láskorig, ugyanaz a gondozónő maradjon a gyerekekkel, hogy kötődhessen valakihez. De a jó családot egy egész - gondozónőből, pedagógusnőböl, pszichológusból, gyógy­tornászból, gyermekpszichiáterből, gyer­mekgyógyászból álló - hadsereg sem tudja pótolni. Ismeretanyaguk általános, fejlettsé­gük nem éri el azt a szintet, ami egy átlagos jó családban elvárható. Eltöprengek azon, hogy magam is „átlagos jó családban” nőttem fel, kelet-európai átla­gos jó családban, szüleim felváltva hiányoz­tak mellőlem, hol a háborús évek ragadták el apámat tőlünk, hol a koncepciós perekkel épülő, háború utáni új világ börtöne nyelte el anyámat, az első négy elemit emiatt hat isko­lában végeztem el, miközben politikai félár­vaként hol rokonok, hol ismerősök viselték gondomat, de nem számítottam igazán sem árvának, sem elhagyottnak, csak amolyan Család vagy sziget? „valahol Európában" gyerekkorom volt, mint megannyi más nemzedéktársamnak, s ha a családnak néha, illetve végül sikerült össze­kerülnie, mindent pótoltunk szeretetben, szellemiekben, szoros egymáshoz tartozás­ban. És ezért úgy emlékszem vissza ezekre az évekre, hogy nekem nagyon szép, felhőt­len gyerekkorom volt, amilyen csak egy „átla­gon felüli jó családban" várható el...- Honnan kerülnek ide, illetve innen hova kerülnek a gyerekek?- Újszülött, vagy pár hónapos korban ideiglenes beutaltként kerülnek hozzánk ál­talában az újszülött-, illetve a csecsemőosz­tályról, tehát a szülőintézményből. Természe­tesen a beutalást környezettanulmány előzi meg, hogy eldőljön: hazautalhatók-e. Krízis­helyzetbe jutott családból is bekerülhetnek az intézetbe. Néha más csecsemőotthonok­ból utalják át hozzánk őket. Hat-hét éves korban innen valamelyik iskolatípusba kerül­nek a gyerekeink, akik szellemileg normáli­san fejlettek Faddra, a gyengébb képessé­gűek kisegítő iskolába (regszemcsére, a sú­lyosan fogyatékosak Zomba-Paradicsom- pusztára. Mindig elkísérjük a gyermekeinket. Ezenkívül kerülhetnek örökbe fogadó, neve­lő, vagy éppen saját szülőhöz.- Nőtt, vagy csökkent az utóbbi időben az örökbefogadások száma?- Az 1987-es családjogi törvény érvénybe lépése óta valamelyest növekedett. Évi nyolc-tíz gyereket fogadnak örökbe. Az utób­bi időben azonban nem ez az igazán jellem­ző. Eddig átlagosan a gyermekeink negyed­része visszakerült saját családjába, ez az arány mutat most csökkenő tendenciát - ma­gyarázza dr. Szabó Péter.- Nő a szegénység.- Hogy állják meg a helyüket a nevelőszü­lők?- A nevelőszülőkhöz kihelyezett gyerekek száma meghatszorozódott. Hivatásos neve­lőszülőnek lenni mára hivatalosan favorizált foglalkozássá vált. Természetesen ez is ösz- szefügg a gazdasági viszonyokkal. Az elhe­lyezkedni nem tudó asszonyok vállalják a mi­nimum öt gyerek nevelését. Jó és rossz ta­pasztalataink egyaránt vannak. Ragaszko­dunk hozzá, hogy a nevelőszülők két-három Belenőni a társadalomba Zolika „hazajött” a kórházból hétig látogassák a gyerekeket, vigyék sétálni őket, alakítsanak ki velük kapcsolatot. Sajnos ezt nem minden nevelőszülő igényli. Mi igyekszünk normálisan nevelni a gyerekeket, így nem adhatjuk oda őket... Tavasz óta 35-40 gyereket adtunk ki nevelőszülőknek, elég sokat vissza is hoztak. A fülemben cseng Sudár Gézáné hangja, amint a nappali szőnyegén derűsen hemper- gőző ikreket, Orsós Gizit és Vincét babusgat­ja a gondozónővel együtt, és mondogatja: „Mi gyerekeink vagytok.” Most is előttem áll Zsa­nett, a gondozónő magas sarkú cipőjében, amiben végigcsattogott a folyosón. Gizit és Vincét, akik két hónapos koruktól „az ő gye­rekeik”, egyszer látogatta meg az anyjuk. La­katos Zolika szemében szívszaggató a haza­térés boldogsága: kórházban volt Pécsen. Most itthon van... A legfiatalabb beutalt, Rupa Judit egyhetes. Férfimodellt nem nagyon ismernek az itt élő gyerekek. Az orvosok és Jóska bácsi, a gép­kocsivezető az a néhány nadrágot viselő em­beri lény, akik jelenléte arra enged következ­tetni, hogy a társadalmat nemcsak nők alkot­ják. Rádió, színestévé van, de nem láttak még telefont, konzervnyitót. A szigetszerű elkülö­nítettséget megpróbálják úgy csökkenteni, hogy a gyerekeket városi óvodákba, család­ban élő társaik közé viszik, meghívják őket, és szívesen fogadják a családok meghívásait is. Ezzel együtt általában csak hétéves koruk­ra lesznek iékolaérettek. Ágysziget Aztán belépünk az egészségügyi gyer­mekotthonba. Az intézetnek ez a részlege a Tolna megyében élő, 3-16 éves értelmi fo­gyatékos gyermekek ellátását biztosítja. Egy részüket Pálfáról hozták ide, amikor az ottani intézet idősek szociális otthonává alakult át, a többieket új beutaltként vették fel. Ezek a legsúlyosabb esetek Tolna megyé­ben: nem tudják magukat ellátni, járni, be­szélni sem tudnak valamennyien. Súlyos epi­lepsziások, egyéb velük született károsodást elszenvedett gyerekek vesznek körül ben­nünket, akik nem tudtak beilleszkedni a Csa­ládba, a társadalom normális életébe. Körül­vesznek, anélkül, hogy egy lépést is tehetné­nek felénk. Az ő világuk mindössze az ágy, vagy a tolókocsi. A száz helyen jelenleg 62 gyermek él. Három pavifonban helyezték el őket, egyikben az ágyhoz kötötteket, a má­sikban azokat, akik épp most tanulnak járni, a harmadikban a biztosan közlekedő, de sú­lyosan értelmi fogyatékos gyermekeket. Niki csak ülni tud. A gondozónő simogató kezét, mely áttört a rácsszabta sziget határán, túláradó szeretettel szorongatja. Nem engedi el. Nincs annyi szeretet a világon, amennyire ne lenne szükségük ezeknek a gyerekeknek, a rácsos ágy börtönében serdülő kamaszok­nak. Hiába távolodunk el Niki ágyszigetétől, mely bonyolultságában és nehézségében teljes világ, soha nem fogunk megszabadulni a kínzó érzéstől, hogy nem tudtunk segíteni, csak a távozásunkkal fájdalmat okozni neki. Mert a béna tehetetlenség fájdalma, amit mi éreztünk, elenyésző az ő szeretetéhségböl fakadó fájdalmához képest. Ismét dr. Szabó Péterhez fordulunk. Meg­tudjuk, hogy gyógypedagógusok és gyógy­tornászok fáradhatatlan munkájának kö­szönhetően van már hat-nyolc olyan gyere­kük, akik korábban mozgásképtelenek voltak és most fönt járnak. Híd a család és sziget között Az értelmi fogyatékosok napközi otthona 1990 áprilisa óta működik. Lehetőséget biz­tosít a családoknak az iskolába járni nem tu­dó gyerekek napközis rendszerű foglalkoz­tatásával, amely napi és heti rendszerbe szervezett, a zavartalan munkavégzésre. Bár sokkal többen szorulnának rá, jelenleg csak két-három gyereket foglalkoztatnak, gondoz­nak. Pedig a térítési díj mindössze az étkezés ára. Szabad a felvétel, nem kell beutaló. A pécsi rádió, városi televízió, a Népújság is­mertette a lehetőséget, a megye óvónőinek, védőnőinek az igazgató mutatta be. Egy-két gyerek mellett nem dolgozhat szakemberek egész csoportja, így be kell illeszteniük a töb­bi beutalt közé őket, de ezek a gyerekek, akik családban élnek, általában valamivel jobb ál­lapotban vannak, mint a beutaltak, tehát a beillesztés sem a gyerekeknek, sem a szü­lőknek nem felel meg. Az egyetlen lehetőség a jó megoldásra a nagy érdeklődéstől függ. Hat-hét gyerekből álló csoporttal, csoportok­kal szakszerűen és hatékonyan tudnának foglalkozni. A hidat a család és a sziget között ezeknek a gyerekeknek az ingajárata képviseli. És ter­mészetesen az intézet személyzete, melynek 70 százaléka szakképzett, 30 százaléka be­tanított egészségügyi dolgozó: a gondozó­nők, pedagógusok, gyógypedagógusok, gyógytornászok. Régebben nagy volt a gon­dozónőknél a fluktuáció, a három műszakot inkább csak a fiatal lányok tudták vállalni. Most, amikor nincs elég munkahely, valóság­gal sorban állnak a szakképzett egészség- ügyi dolgozók. Az intézet tárgyi feltételei jobbak a magyar- országi átlagnál, hiszen az ország egyik leg­újabb, erre a célra épült csecsemőotthona, amelyben járunk. Egy gyermek évi ellátása ma több mint 200 000 forintba kerül - de az ilyen intézmények léte nem lehet pusztán anyagi kérdés. Zajlik a magyar társadalom átalakulási folyamata - ezzel párhuzamosan a csecsemőotthonok helyzetének keresése a finanszírozás szempontjából. Bármennyire is terjednek az új ellátási módok - mondotta az igazgató -, a csecsemőotthonra mindig szükség lesz, akkor is, ha hidat képezne csu­pán az újszülöttosztály és a nevelőszülők kö­zött, vagy a krízishelyzetbe jutó családok és gyermekeik között. Erről az új önkormányzat­nak sem szabad megfeledkeznie, épp a gyermekek érdekében. DOMOKOS ESZTER Fotó: KISPÁL MÁRIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom