Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-20 / 194. szám
6 NÉPÚJSÁG 1990. november 20. Kosárlabda NB I. Labdarúgás Holnap elkél a biztatás Szekszárdon és Pakson Október utolsó hétvégéjén az ismert taxisblokád következtében több sportesemény is elmaradt. Az érintett csapatok egy része már az elmúlt hetekben pótolta, a többiek pedig a bajnokság mostani menetében hétközi találkozókon az elkövetkező napokban törlesztik a korábbról elmaradt meccseket. így lesz ez holnap délután is, amikor a kosárlabda NB I. felsőházá- ban szereplő két megyei együttesünk pályára lép. A KSC Szekszárd női gárdája a Szeged SC-t látja vendégül 17 órakor. A táblázatra tekintve bizony egyfajta kiesési rangadó lesz ez a javából, hiszen a házigazda szekszárdiak 10 ponttal a nyolcadik, a Tisza partiak 8 pontjukkal a 10. helyen állnak. Sajnálatos módon a KSC Szekszárd a műtét előtt álló csapatkapitánya, Várkonyi Gabriella nélkül szerepel majd. Erre is tekintettel, szerdán délután rendkívül nagy szükség lesz a közönség buzdítására. Ugyancsak 17 órakor kezdődik az Atomerőmű SE-Tungsram SC férfitalálkozó is Pakson. A fővárosi lámpagyáriak a legutóbbi fordulóban éppen a Dombóvárra mértek 117-84 arányú vereséget, 16 pontjukkal a 6. helyet foglalják el a táblázaton. Az Atomerőmű SE legénységére rendkívül nehéz mérkőzés vár. Mint arról beszámoltunk: szombaton este az atomosok nem tudtak élni a Videoton által „felkínált” lehetőségekkel és vesztesként hagyták el a fehérvári csarnokot. Szerdán délután pályaválasztóként igazán jól jönne egy bravúr. Két győzelem az NB ll-ben Bonyhádi SE-Szigetvári KSE 64-62 (31-31). Szigetvár, 100 néző. V.: Hargitai, Várhalmi. Bonyhádi Kovács (5), Palkovics (19), Vanya (28), Fláding (4), Rózsa A. (4). Csere: Panghy (2), Rózsa K. (2), Györgyös (-). Edző: dr. Ábrahám János. Végig fej fej mellett haladtak a csapatok. Egymás hibáit kihasználva felváltva vezettek. A hajrá a vendég bonyhádiaknak sikerült jobban, akik minimális arányban megnyerték a találkozót. Kitűnt: Vanya, Palkovics, Rózsa K. Atomerőmű SE-Bajai TK 85-50 (42-25). Paks, 100 néző. V.: Parádi, Gáspár. Atomerőmű SE: Harsányi (31), Szabó (14), Bernáth (12), Hirth (2), Tóth (-). Csere: Szabadi (2), Fuchs (12), Osztermajer (8), Hum (-), Daróczi (4). Edző: Hangyásiné Daróczi Eszter. A rendkívül keményen játszó bajaiak ellen a 14. percig minden pontért „megszenvedett" az ASE. Ekkor 18-17 volt az állás. A folytatásban fokozatosan elhúztak Harsányiék és a félidőt már 17 pontos előnnyel zárták. Szünet után is az atomosok irányítottak, Daróczi edző sokat cserélt, de így is tartani, sőt növelni tudták előnyüket. Végül közepes teljesítménnyel is biztosan nyertek a házigazdák. Kitűnt: Osztermajer, Hirth, Bernáth, Harsányi. Ezüstpart SE-Vendéglátó SE Szekszárd 80-75 (27-38). Szekszárd, 50 néző. V.: dr. Ga- ramvölgyi, Váradi. Vendéglátó SE: Murel (2), Dorogi (10), Antóni (10), Juhász (27), Kővári (9). Csere: Heimann J. (10), Heimann L. (3), Bodri A paksiaknak ponterős támadójátékra lesz szükségük a Tungsram SC ellen (4). Edző: Antóni József. A gyengén kezdő hazaiak az első félidőbeli széteső játékukkal 11 pontos hátrányba kerültek szünetig. A második játékrészben a feljavult dobószázalékuknak köszönhetően szorossá tudták tenni a mérkőzést, de a sorsdöntő pillanatokban megremegett a kezük. NB ll-es serdülő- és ifibajnokság Serdülők Zalaegerszegi TE-Paksi Atom 4-0 (2-0). Paks: Szegedi- Gutái, Éger, Takács, Pintér F.- Majsai, Kovács (Szarka), Pintér A., Osztermajer - Bene- deczki, Magyari. Edző: Patkós István. A lelkesedés kevésnek bizonyult a jó játékerőt felvonultató ZTE ellen. Szekszárdi Dózsa-Nagyka- nizsai Olajbányász 1-1 (1-1). Sz. Dózsa: Cziráki - Gyén, Pálfi, Biró, Pusztai T. - Vincze, Lépő, Cseke (Palkó), Rupa - Berényi, Jelusics (Vesztergombi). Edző: Horváth Csaba. Egyenlő erők küzdelme igazságos pontosztozkodással. A 72. percben Pálfi kiállítva. G.: Berényi. Jók: Bíró, Vincze, Cziráki. Ifjúságiak Zalaegerszegi TE-Paksi Atom 2-0 (1-0). Paks: Tibai (Apró) - Bakos, Prantner, Panghy, Baracz - Ötvös (Fritz), Lacza, Kródi, Búzás - Hajpál (Sztanó), Ács. Edző: Kővári István. Egyenrangú ellenfelek jó iramú, küzdelmes összecsapásán a szerencsésebb csapat nyert. Jók: Prantner, Lacza, Kródi, Búzás. Szekszárdi Dózsa-Nagyka- nizsai Olajbányász 0-0. Sz. Dózsa: Komiáti - Kedves, Búzás, Péter, Bildhéber - Pusztai, Koller, Panghy (Makk), Fekete (Demkó) - . Horváth, Nagy (Honvéd). Edző: Kniesz Mátyás. Egy félidőn át mezőnyfölényben játszottak a lila-fehérek, de sem ekkor, sem a második 45 percben nem tudták helyzeteiket gólra váltani. Jó: Búzás. Körzeti bajnokság Szakcs-lregszemcse 3-0, Kocsola-Szakály 2-0, Nak- Gyönk 5-1, Kaposszekcső- Pincehely 1-0, ifi: 3-0, Tamási ll.-Závod 1-0, Attala-Dalmand 1 -5, Györköny-Dunaföldvár 2-1, Középhidvég-Bölcske 1-0. A vitorláslány diadala Közgyűlés elölt a hármaspróbázók Az arab-öbölbeli válság, az európai csúcstalálkozó, a kormány esetleges bukása - mindez háttérbe szorult vasárnap este a francia rádiók és a televíziók híradásaiban: a vezető helyet ismét Florence Arthaud érdemelte ki. A harmincas évei elején járó sportolónő ugyanis páratlan sikert ért el: az egyszemélyes vitorlások egyik leghíresebb és legnevesebb hosz- szú távú versenyét nyerte meg, mégpedig a világ élmezőnye előtt és új útvonalcsúccsal. 14 nap, 10 óra, 8 perc és 28 másodperc alatt hajózott végig a „rum útvonalán”, a franciaországi Saint-Malo kikötőjétől az Antillákon lévő Point-a-PitKSZE Szekszárd-Pallas SC 11.5- 2,5. A kilencedik fordulóból elmaradt találkozóra a vendégcsapat 20 perces késéssel érkezett. Az időelőnyt a KSZE csapata „nem fogadta el”, az időket megosztották, így azonos feltételekkel indult a találkozó. Ez azonban csak a játékidőre vonatkozott, hiszen létszámban meglepetésre a vendégek négy játékossal kevesebben érkeztek. Közülük két ifista már nem először veszít kontumáltan, így a Pallas összeredményéből várhatóan büntetőpont kerül levonásra. Lényegében ez volt a mérkőzés első felvonása. A másodikban gyors lépések, rövid játékidő után öt játszmában békét kötöttek a versenyzők. Döntetlent ért el Tálos, dr. Szabó, ifj. Prantner, Vámosi és Sümegi. Aztán a találkozó harmadik felvonása már izgalmasan alakult. Élesedett a játék, érthetően, hiszen a Pallas gárdája szépíteni akart. Közben Szuhai ellenfele a szabálytalan sáncolását nem ismerte el, végül a versenyvezető diplomatikusan a sáncolást jóváhagyta, folytatták a játszmát... Bár a KSZE 4-0, majd 6.5- 2,5 arányú vezetésre tett szert, végső teljesítményéből semmit sem von le, hogy ellenfele hiányos csapatlétszámmal állt ki. Ez bizonyítja, hogy a lejátszott játszmákból mindössze döntetlenekre volt képes, s mint utóbb kiderült játszre kikötőjéig. Harminc nagynevű versenyzőt hagyott maga mögött úgy, hogy a verseny nagy részén vezetett. Arthaud kisasszony nemrég állított fel világcsúcsot az Atlantióceánon: Nyugatról keletre szelte át a világtengert egyedül, rekordidő alatt. Most bebizonyította, hogy sikere nem a véletlen műve volt, hanem olyan tapasztalt hajós ö, aki képes éles versenyben, nehéz körülmények között is diadalmaskodni. Nem teljesen egészségesen indult útnak, útközben is többször gyötörte betegség; elromlott előbb a meteorológiai jelentéseket rögzítő rádiótelexgépe, majd nagy tárnát sem tudott nyerni. Az utolsó öt partiban a szekszárdi versenyzők sorban nyerték mérkőzéseiket. Ifj. Balázs majd Tornai nyert az első táblán. Rusz szép végjátékot nyert meg, Heilig fokozatosan került előnybe és győzött: 10,5-2,5. Utoljára maradt - talán nem véletlenül - Szuhai játszmája. A KSZE sakkozója alighanem duplán is elégtételt kívánt venni ellenfele sportszerűtlenségén. Bár Szuhai időzavarba került, azt simán átvészelte, s a végén ellenfele a reménytelen állást feladta. Ezzel kialakult a nem várt, nagy arányú győzelem, mellyel a szekszárdi csapat ilyen kedvező pozíciót foglal el a táblázaton. Csak emlékeztetőül: az OB II. eddigi tíz fordulójából ez volt a második legnagyobb arányú győzelem. A helyezési sorrend jól érzékelteti, hogy sem a bajnoki cím, sem a második kieső sorsa még nem dőlt el. A KSZE a bajnokaspiráns Utasellátó csapatát fogadja, az ellenük várhatóan megszerezhető 4-5 ponttal a szekszárdiak megtarthatják kedvező helyezésüket. A bajnokság állása: 1. Vasas 86,5,2. Utasellátó 86,3. Lajosmizse 83,5, 4. Vasútépítő 75, 5. Dunavarsány 73,5, 6. KSZE Szekszárd 72,5, 7. Videoton 70,5 (egy függő), 8. Szentendre 64,5,9. Pallas 59, 10. Kecskemét 57 (egy függő) 11. Győr 53,5,12. Baja 41,5 ponttal. volságú adásvételre alkalmas rádiója is, végül az automatikus kormányberendezés üzemanyaga fogyott el, s így a nap 24 órájából húszat a kormánynál kellett töltenie, így is jelentős előnnyel érkezett a célba - ahol a sokezres ünneplő tömeg mellett üdvözlő távirat várta Francois Mitterrand elnöktől is. A bátor vitorlásnő hajója, a Pierre l-er kétségkívül különlegesség, a maga kategóriájában a legdrágább a világon. A háromtörzsü, 18,28 méter hosszúságú tengeri vitorlás építése 13 millió frankba került, különleges anyagokból készült. Ezzel a hajóval állította fel korábban világcsúcsát is. Agassi és Szeles győzött A férfi és női teniszezők éves körversenyének záró viadalát tartották Frankfurtban és New Yorkban. A férfiak ATP döntőjében a frankfurti vásárcsarnokban a világranglista éllovasa, a svéd • Stefan Edberg és a 4. helyen rangsorolt amerikai Andre Agassi mérkőzhetett meg az elsőséget jelentő 350 világ- ranglistás pontért. A több mint háromórás összecsapáson némi meglepetésre Agassi győzött 5-7, 7-6, 7-5, 6-2 arányban, és ezzel John McEnroe 1985-ös sikere óta az első amerikai „mester” lett. Az ATP döntőn nyújtott teljesítményéért 950000 dollárt kapott. A New York-i Madison Square Gardenben 18 ezer néző előtt vívta a finálét a jugoszláv Szeles Mónika (2.) és az argentin Gabriela Sabatini (3.). A nőknél szokatlan, három nyert játszmáig zajló összecsapáson csaknem négyórás küzdelemben dőlt el az elsőség kérdése. Szeles Mónika 6-4, 5-7, 3-6, 6-4, 6-2-re győzött, és ezzel 250000 dollárt nyert a 3 millió összdíjazású tornán. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló összetett sportág, a triatlon (más néven hármaspróba) Magyarországon még igen fiatal, egy évtizedes múltra sem tekint vissza - hiszen csak 1984-ben rendezték meg Szombathelyen az első versenyt, a Vasi Vasembert. Az évek során mind népszerűbbé vált ez az embert próbáló sport, s ma már mintegy kétezren vesznek részt rendszeresen a viadalokon. A sportág képviselői szombaton délután a Kereskedelmi Vendéglátóipari Főiskola épületében közgyűlést tartanak, amelyen értékelik az eltelt időszak eredményeit, s tárgyalnak sportáguk jövőjéről. Az eseményről Czencz Péter főtitkár adott előzetes tájékoztatást az MTI munkatársának.- Hét végi összejövetelünk három részből áll - kezdte a főtitkár. - A közgyűlésen a különböző beszámolók után a küldöttek, a megyék és a szakosztályok képviselői személyi kérdésekről döntenek, azaz a három lemondott elnökségi tag helyébe újakat választanak. Ezt követően úgynevezett fórumot tarA tolnai lányok nem tudtak élni a felkínált lehetőséggel, biztos győzelmet engedtek kicsúszni a kezükből. Változatlanul gyenge formában játszik Majzik Judit és Szabadi Ágnes, márpedig az ő teljesítményük rányomja bélyegét a bajnoki mérkőzések végeredményére. Győztesek: Páli, Siry 5-5, Faludi 3, Massason 1, illetve Herczig G., Németh 3-3, Gyöngyösi, Szabadi 2-2, Majzik 1. tunk, amelyen mindenki elmondhatja a sportággal kapcsolatos véleményét, hogyan látja a jövőt például a sportoló vagy a versenyrendező, mit kell tennünk a további fejlődés, népszerűsítés érdekében. Befejezésként a Hűvösvölgyben ünnepséget rendezünk, ekkor jutalmazzuk meg a legeredményesebb versenyzőket. Érdekesség, hogy a sportolók is szavazni fognak, voksolhatnak arra, kit tartanak a legjobb triatlonistának. A hazai idény véget ért, de az év még nem. A hátralévő hetekben milyen nemzetközi események várhatók a sportágban?- A legfontosabb az európai szövetség december eleji kongresszusa lesz, amelyen elnökünk, Maracskó Tibor vesz részt. Ezen a tanácskozáson minket érintő kérdésekről is szó lesz: ugyanis megpályáztuk az 1992-es Európa-baj- nokság rendezését, valamint szeretnénk, ha Fadd-Dombori és Orfű bekapcsolódhatna az európai körversenybe. Bízunk benne, kedvező döntések születnek majd - fejezte be Czencz Péter. Újabb siker az NB ll-ben Húsipari SE Szekszárd-Gam- ma 13-3. P$z őszi évad hajrájában változatlanul jól, magabiztosan szereplő szekszárdiak újabb meggyőző sikert arattak. Pilisi és Pata 4-4, Némethné dr. Schäffler Zsuzsa 3, míg Sallai 2 győzelemmel járult a húsiparisok végső sikeréhez. Fedett pályás idény előtt az atléták Az augusztusi, sikeres Európa- bajnokság után nyilvánvaló, nőttek az elvárások a magyar atlétákkal szemben. A jugoszláviai Splitben szerzett két ezüstérem után nemsokára ismét komoly nemzetközi megmérettetések várnak a hazai élmezőnyre: rajtol a fedett pályás idény, s közeleg a „téli” világbajnokság is, amelyet március 8. és 10. között rendeznek a spanyolországi Sevillában. Addig azonban több jelentős erőpróbára kerül sor, hazai pályán is. Az idényt nyitó verseny január 27-én lesz az olimpiai csarnokban, majd február 14-én a válogatottak Bécsben osztrák-magyar kétfős viadalon - minden számban két- két versenyző állhat rajthoz - vesznek részt. Ez utóbbi találkozót az Expo '95 jegyében rendezik az osztrák fővárosban. Február utolsó hetében a Budapest Sportcsarnokba költözhetnek az atléták, ahol pár napig ideális körülmények között készülhetnek a sevillai világtalálkozóra. A nemzetközi mércével is kitűnő pályán kerül sor február 23-án a magyar bajnokságra, majd 26-án a legjelentősebb hazai viadalra a Tricotex-kupára. A téli sorozat budapesti állomására több világnagyságot várnak a szervezők, s még az sem elképzelhetetlen, hogy a két és fél éves „doppingszünet” után visszatérő, volt világcsúcstartó kanadai vágtázó, Ben Johnson is kipróbálja a BS villámgyors sprintpályáját.- Felkészülési lehetőségeink semmivel sem kedvezőbbek, mint tavaly, az anyagi gondok változatlanul behatárolják terveinket - válaszolta Mérei László szövetségi kapitány az MTI munkatársának kérdésére.- Legutóbb Európa-bajnoki évad volt, s a glasgow-i fedett kontinenstalálkozót akkor is egy állomásnak tekintettük, főleg a spliti megmérettetésre készültünk. Jövőre is a tokiói vb lesz a legfontosabb erőpróba, ez persze nem jelenti azt, hogy Sevillában megelégednénk a mérsékeltebb szerepléssel. Polgárék az élen Újvidéken, a 29. férfi és 14. női sakkolimpián két forduló után a Polgár nővérekkel felálló magyar női válogatott százszázalékos teljesítménnyel, Kínával és Finnországgal holtversenyben az élen áll. A férfiak, mivel a lehetséges 8 pontból 2,5-et elvesztettek, nincsenek az élmezőnyben. A férfi olimpiai bajnoki cím nagy esélyese, a Szovjetunió egy pontot ugyan vesztett Skócia ellen, de az élcsoportban van. A nőknél a magyarok legnagyobb ellenfele, a Szovjetunió szintén pontvesztés nélkül zárta a fordulót. Sakk OB II. Csak a győzelem aránya volt a kérdéses Asztalitenisz NB I. Orosháza-Tolna II. 14-11