Tolnai Népújság, 1990. november (1. évfolyam, 178-203. szám)
1990-11-20 / 194. szám
)90. november 20. NÉPÚJSÁG 3 Magyar-német-osztrák kft. Látszerész szaküzlet Tamásiban Mi nehezíti a vállalkozókat? A nyilvánosság kockázata 1956 végén, amikor a hatalom már biztonságban tudta magát, ivatalosan összeszedték azokat az újságokat, amelyek - ha jól mlékszem, november 1-jén Kádár Jánosnak a többpártrend- zert bejelentő beszédét közölték. Nevetséges kísérlet volt, amit z az illúzió táplált, hogy az eltüntetett újságokkal együtt eltüntetik magát a tényt is. Olcsó és átlátszó fogás, de a diktatúrák szí- esen hamisítják mega múltat, amivel annyit el szoktak érni, hogy legalitásba vonulnak a tények, s aki mégis hivatkoznék rájuk, a érvénnyel kell szembenéznie. Néhány éve szegény Tóth Dezső, aki jó irodalomtörténész, de ossz politikus volt, itt Szekszárdon próbálta védeni bizonyos lajdu János cikkét, amit Csoóri Sándor ellen írt, aki Duray Miklós önyvét ajánlotta az amerikai olvasóknak, a kisebbségek védel- néről szóló könyv ugyanis az Egyesült Államokban jelent meg. óth Dezső okos ember volt, érvei is okosak voltak, csak az volt a iaj, hogy Hajdú támadását ismertük csupán, a Csoóri-irás nem jtott el itthon senkihez. így bizony értelmes emberekkel nem léiét vitatkozni, akik mindenképp szeretnék tudni, hogy miről is van zó. No de ebben az időben hiányzott a nyilvánosság, a közvéle- nény szerpe arra szorítkozott, hogy helyeselje, ami a hatalom )ástyái mögött történt. Mást is tudomásul kellett vennünk. Jó pár ive, hogy a megyei pártbizottság első titkára megpróbált autót 'ezetni. Nem sikerült neki, részeg is volt, így történt hogy Dombodban belehajtott a játszó gyerekekbe. Az esetről sokan tudtak, folytatása azonban nem lett, mert az első itkárra nem volt érvényes az ide vonatkozó jogszabály, törvényen kí- 'ül állt. Az emberek egymás között ugyan beszéltek róla, de más íem történt, a lapok nem írták meg, a felelősségrevonás elmaradt, diktatúrákban ez mindig így van, a politikai elit, ha ugyan elitnek lehet tévézni, független a nyilvánosságtól, tehet, amit akar. Mindez diktatúrában - bármily jelzővel illessük is - természe- es, a demokratikus rendnek a nyilvánossággal kell szembenézne, s ez nincs minden kockázat nélkül. Az egész ott kezdődik, hogy az emberek általában többet tudtak, mint a fölöttük állók - legyen szó miniszterről, igazgatóról, osztályvezetőről - kívánatosnak tartanák, sőt véleményüknek tangót is adnak. Baj, nagy baj. Ráadásul ezt a más véleményt el s kellene viselni, ez minden párbeszéd alapja. Aki erre nem tajlandó, kibúvókat keres, esetleg mást is talál. Itt van az oly sok zgalmat okozó Spiegel-cikk. Olvastam, s nem tudom, hogyaleg- tivatalosabb körök miért reagáltak rá oly idegesen. Hűvös, indu- atmentes tudósítás, értesülései pontosak, a mi dolgunk pedig udomásul venni, hogy, mások nem mindig úgy látnak bennünket, miként mi szeretnénk. Máskor meg azt szeretnék, ha olyasmit hinnénk el, amit nem vagyunk hajlandók elhinni. Itt van az a bizonyos egyetemista, aki állami autóval - nem is akármilyennel - karambolozott, cserben hagyott, elrobogott, de a leghivatalosabb vélemény is beérte a fejcsóválással, mondván, derék, jóravaló fiatalemberről van szó, aki egyébként is fáradt volt. Ez persze elképzelhető, de most az a kérdés, hogyan lehet elkötni egy ilyen állami autót, hogyan lehet büntetlenül karambolozni, továbbhajtani? Az egyszerű újságolvasó érje be azzal, hogy derék, jóravaló fiatalemberről van szó. Baj, nagy baj, mert nem éri be vele. Az állampolgár egyre inkább tudathasadásos állapotba kerül, sok mindent tud, amiről jobb lenne nem tudnia. De olvashatja az újságokban, hogy mennyi a miniszterek fizetése, hány havi jutalmat kaptak, mennyi a felmondási idejük, közben egyre kevésbé tudja, hogy mi lesz vele. Az országgyűlésben folyik a szó, néha szabatosan, máskora korábbi időszak suk-sükös dadogásával, közben hiányzanak az alaptörvények, aggódnak a köztisztviselők, bizonytalanok a földművelők, a vállalkozók, azok, akik szeretnék visszakapni régi ingatlanaikat. Akadnak, akik mindenért az újságírókat okolják, mert nem ismernek titkot, az egyik képviselő titkos összeesküvést sejt és sajtótörvényt sürget, ami ezek szerint ismét tiltásokat tartalmazna, mert mi egyebet? Közben az egyik hetilapunk üres oldallal jelenik meg, mert az utolsó pillanatban kivétetnek egy cikket, a közember pedig bámul, mert ilyen még Rákosi uralma alatt sem volt. Tévedés, a szakmai ismeret hiánya? - oly mindegy, az esetet közderültség kíséri és aggodalom, mert az emberek, akik a minap még tisztelt választópolgárok voltak, hazafiak vagy kedves barátaink, elbizonytalanodnak, s nem tudják, hogy az egymást mániákusan követő áremelkedéseken kívül mi vár rájuk. Gyakran mondogatják, hogy a kormánynak nincs jó sajtója, de ezt meg is lehet fordítani: vajon a sajtónak jó kormánya van? Volt egy korszak - jó volt, rossz volt? -, amikor a fiatalember, aki bejutott a postához, a vasúthoz vagy éppen kezdő tanár volt, pontosan tudta, hogy tíz, húsz, harminc év múlva mennyi lesz a fizetése, milyen rangfokozatot ér el. Ez a biztonságérzet régen elveszett, pedig az emberek elsősorban ezt szeretnék visszakapni. Egyelőre a szókimondás szabadsága adatott meg, a nyilvánosság joga, de vannak, akik ezt is sokallják! Pedig inkább azt kellene megtanulniok, hogy a nyilvánosságnak is van kockázata, a szabadság fájának gyümölcséből mindenki vehet. Ha vannak, akik vackorízűnek érzik termését, annak nem a szabadság az oka. CSÁNYI LÁSZLÓ IKR-kukoricasiker a Szovjetunióban Második sikeres termesztési szezonját :árta a Szovjetunió szaratovi körzetében a Dábolnai IKR Termelésfejlesztési és Keres- <edelmi Részvénytársaság. A múlt évi bízató kísérletek után ebben az évben már 300 hektáron termelték bábolnai módszer- ál és segítséggel a takarmánykukoricát. A nelyi körülményekhez igazodó legoptimálisabb fajtaszerkezettel, műveléssel és növényvédelemmel 6,5 tonnás hektáronkénti átlagot értek el, azaz 60-100 százalékkal többet mint a helyi gazdaságok. A bábolnaiak egyébként érdekes módon kerültek kapcsolatba a szaratoviakkal. A nyergesújfalui Magyar Viscosa- gyár egyik szovjet partnere ugyanis nem pénzt kért gyártmányai ellentételezéséül, hanem azt, hogy a magyarok segítsenek a szovjet vállalat dolgozói húsellátását javító takarmánytermesztésben. A visco- sagyár ekkor lépett kapcsolatba a bábolnaiakkal, s kérte fel őket a szovjetunióbeli kukoricatermesztésre. Az idei jó eredmények miatt tovább nőtt az érdeklődés a magyar technológia iránt, s jövőre várhatóan tovább növelik a bábolnai módszerrel termesztett kukorica vetésterületét. Húszéves a medinai vízmű ben nagyon sokan akadtak, akik súlyosan vétettek Magyarország érdekei és a magyar állameszme ellen. Akadtak azonban szép számmal a német akjú lakosság soraiban, akik nagyon élesen szembehelyezkedtek a hitlerizmussal, nyílt harcot folytattak a Volksbund ellen, és igyekeztek erősíteni a német ajkú lakosság hazafiasságát. Amikor Vorosilov marsallnak ez az átirata megérkezett, a kormány - augusztus 13- án - minisztertanácsra ült össze, amelyre Miklós Béla miniszterelnök meghívta Tildy Zoltánt, Rákosi Mátyást, Szakasifs Árpádot és Veres Pétert, a pártok vezetőit is, akik akkor még a kormányon kívül állottak. A minisztertanácson a kommunisták és parasztpártiak mindenképpen ki akarták erőszakolni Vorosilov kívánságát, és ragaszkodtak az összes német kitelepítéséhez. Legfeljebb olyan kiemelkedő emberek számára akartak mentességet biztosítani, akik a demokrácia érdekében közismert tevékenységet fejtettek ki. Erre a minisztertanácsra magam is felkészültem, s kimutattam azt, hogy nincs is az ország területén annyi német ajkú lakos, mint amennyit Vorosilov kitelepíteni követel. Az 1940-es népszámlálási adatok ösz- szesen 477 000 német ajkú lakost mutattak ki. Kifejtettem, hogy semmi körülmények között sem szabad a német ajkú lakosságot kollektív felelősségre vonás alapján eltávolítani az országból. Sem a történelem, sem az emberiség előtt nem tudnánk indokolni egy ilyen intézkedést. Ellenben ki kell telepíteni a bűnös németeket, egyéni felelősségre vonás alapján. r Javasoltam, hogy állapítson meg a minisztertanács a kitelepítésre nézve négy kategóriát. Az első kategóriába tartozzanak azok, akik az 1940-es népszámláláson nemcsak anyanyelvűkre nézve, de nemzetiségükre nézve is németnek vallották magukat. A nemzeti érzelem kinyilvánítása akkor már állásfoglalás volt, mivel mindenki tudta, hogy a német nemzetiségű lakosságot Hitler a világ minden táján a maga imperialista törekvései eszközének tekintette. A második kategóriába vegyük azokat, akik beléptek a magyarellenes Volksbund- szervezetbe. A harmadik kategóriába tartozzanak azok, akik a háború folyamán önként beléptek valamely német fegyveres alakulatba, az SS-be, vagy az SA-ba. Végül a negyedik kategóriába soroljuk azokat, akik német nevüket egyszer már magyarrá változtatták, a hitlerizmus alatt azonban ismét visszanémetesitették. Közöltem a minisztertanáccsal, hogy ezekbe a kategóriákba valamivel több, mint háromszázezer magyarországi német tartozik bele. Nincs okunk arra, hogy a becsületes, hazafias, magyar érzelmű németeket üldözzük. A minisztertanács javaslatomat elfogadta, s utasítást adott a belügyminiszternek, hogy ezen az alapon dolgozza ki a magyarországi németek kitelepítésének tervét. Csak később, amikor a németek kitelepítése ténylegesen megkezdődött, tudtam meg, hogy a potsdami döntés nem kötelezte Magyarországot a németek kitelepítésére, hanem csak felhatalmazta erre az eljárásra, és hogy Vorosilov félrevezette a magyar kormányt, amikor arról értesítette, hogy a németeket köteles kitelepíteni. (Folytatás az 1. oldalról.)- Honnan jött az az ötlet, hogy a vízzel bőségesen megáldott falu a fejét adta egy vízmű építésére? - kérdezem Oláh Józsefnét, Ilonka nénit, aki évtizedekkel ezelőtt a tanács vb-titkára volt, így hivatalból összefogta, intézte ezt a nem kis munkát.- Nem ötlet volt ez, hanem fejlődés. Mondhatnám úgy is, hogy az előre meg- érzett kényszer, a szükség. A környező községekben is ez idő tájt léptek ebben az irányban. Ajánlottak segítséget innen is, onnan is, s így muszáj volt megragadni a lehetőséget. Természetesen az akkori hivatal a tanácstagok révén puhatolód- zott a lakossági hozzáállás mértékéről, így 1969. október 22-én tartotta első ülését a medinai vizműtársulat. Majd megindult a pontos felmérés: ki igen, ki nem! Szinte jelentéktelen volt a többség, akinek voksa a kezdés felé billentette a mérleg nyelvét. Akik nemmel válaszoltak: „már a vizet is pénzért kapjuk”, „erre is költsünk”, „eddig is megvoltunk a kút vizével” - ilyeneket mondtak. A fizetési kötelezettség 4800 forintról szólt, öt évre elosztva és nyolc méter árok kiásása - ráadásnak. Aztán megindult a munka. Szinte naponta jöttek ilyen-olyan panasz- szal, sőt olyan javaslat is elhangzott, hogy a munkát azonnal állítsuk le! De végül is a köz, a többség akaratát kellett nézni - meg a jövőt. Hiszen együtt volt a pénz. A legnagyobbat akkor sóhajtottam, A jelen problémája. A „lövészárokban” Toldi Béla, a vizes. (Folytatás az 1. oldalról) A magyarok a saját kft-nek nemcsak tagjai, hanem alkalmazottai is, míg a külföldiek csak tagok és tanácsadók. Gutermuth és Potó újrakezdési kölcsönnel „szálltak be” az üzletbe, míg társaik pénzzel, gépekkel, berendezéssel. A tőke apportként jött be. Fő profiljuk a szemüvegkeret forgalmazása - nöi-férfi-gyerek - és törekednek arra, hogy minden pénztárcához igazodjanak. Ezt jelzi az is, hogy átlagban 300-tól 3000-ig terjed a keret ára, ezenkívül az üvegért külön fizetni kell. Jó üzleti fogásnak tűnik, hogy az üzlethelyiség két oldalára kirakják a kereteket, s így nemcsak szem előtt van, de ki is tudja választani a vásárló a sok közül, meg tudja próbálni az ízlésének, pénztárcájának legmegfelelőbbet. A szemüvegkeretek részben saját importból, részben pedig hazai beszerzés útján kerültek a gimnáziummal szemben lévő csinos üzletbe, ahol komputeres szemvizsgálatot is végeznek. Eddig az üzletnyitás, a vállalkozás látszólag könnyebb oldaláról beszéltünk, de mivel van (volt) éppen elég olyan tényező, ami hátráltatott, úgy azt is fel kell emlegetni - mások okulására. Nem éppen fülig érő szájjal beszélnek a tamási vállalkozók arról, hogy úgy érzik, Magyarországon nem vállalkozásbarát a politika, vagy arról, talán még mindig ott feküdne a Pénzügyminisz- tériuban a kérelmük, ha nem mentek volna fel érte személyesen. Van valutájuk a számlájukon, de abból árut nem vásárolhatnak. Valutát az államtól kell kérni - neki annyi van? - és forinttal kell fizetni. A külkereskedelmi tevékenység nagy akadályokba ütközik. Azzal kedveznek csupán, hogy gépeket behozhatnak. A kft-ben egy későbbi körforgást terveznek: ha elfogy a valutakeretük, akkor árut vinnének ki és valutát hoznának be. Nagykereskedelmi forgalmazásról gondolkodnak - a régióban is. A boltnyitáshoz Tamásiban mindenki pozitívan állt hozzá - mondják -, ám a gazdasági szabályozók teljesen megkötik a kezüket. Fokozza a nehézséget, gátolja a munkát és rengeteg időt elvesz, hogy nincs telefonjuk. (A közvetlen mellettük lévő cégnek van.) Megrendelték ugyan a távközlési üzemnél, de egy telefonmegbeszélésnél többre nem futotta. Ekkor jelezték a kft-ta- gok, hogy vállalják a közületi díjszabást, ám semmiféle választ nem kaptak. Úgy látszik, nemcsak Isten malmai őrölnek lassan... Az Euro-optik szaküzlet dolgozói azt mondják, szakmai téren megvan a biztonság, ám az üzleti dolgokban nincs meg. Megpróbálnak pontosan, gyorsan dolgozni, ami van lencse, abból még aznap, vidékieknek buszindulásig elkészítik a szemüveget, de próbálják a rendelést is előre hozni. Ebben jó, megbízható partnerük a MOMFORT, akik egy hét alatt legyártanak annyi lencsét, ami egy hónapra elég. Beszélgetésünk summázata az lehet, ha ezek az állapotok uralkodnak a vállalkozókat - úgymond - segítendő, akkor nem valószínű, hogy bejön az újabb és újabb külföldi tőke. Ellenkezőleg, azt is visszaviszik, amit eddig behoztak. Jó lenne már ezért ébresztőt fújni... (ékes) A medinai vízmű gépháza amikor elkezdődtek a próbabekötések. Az emberek ismerkedtek az udvari csappal, a konyhai és a fürdőszobai csapból folyó vízzel. Ismerkedtek azzal, hogy a kútból nem kell felhúzni etetéskor a 15-20 vödör vizet - tehát ismerkedtek a kényelemmel. Már jócskán folytak a bekötési munkálatok, amikor hivatalomban megjelenik az azóta már elhunyt Kiss Pista bácsi, az egykori „ellenzéki”, ki végül is beköttette a vizet és újságolja: ...hallja, m ost amikor borotválkozom, ilyen nagy habot tudok csinálni, annyira jó ez a viz...” - és mutatta. Majdnem nyolc hónapra rá, 1970. június 26-án volt a vízmű átadása. Ebben a formában működött öt éven át, majd 1975-ben a társulat kimondta saját feloszlatását, és a Víz- és Csatornamű Vállalat üzemeltette tovább.- A jelenben az embereket legjobban az irritálja, hogy állandóan nőnek az üzem fenntartási költségei, az anyagok árai, s ezzel párhuzamosan a víz ára is. Az egykori három forintról a mostani 11,40-re - tájékoztat Toldi Béla, a „medinai művek" főnöke. 1972. január 1-től vagyok vizes. Ennyi idő alatt már megértem sok jót, de sok rosszat is. Jó volt azt érezni, hogy az idei száraz nyáron nem kellett vízkorlátozást bevezetni, sem komoly műszaki hiba miatt nem volt leállás. Pedig már nemegyszer voltam a gutaütés határán, amikor egy ásásra három lyukat is be kellett foltoznom. Nálunk, Medinán az a baj, hogy a vezeték nagy része vascső. A földben eltöltött két évtized bizony elgyengítette, kikezdte. Egyre-másra jelentkeznek a bajok. Eddig már két szakaszt műanyag csőre cseréltünk. Az egyik helyen már ötven lyukat tömitettem. Hogy mit kell tudni a „művekről”? Kezdetben egy kút volt, s 90 liter vizet adott percenként. Ez kevésnek bizonyult, mert a sűrűsödő rákötésekkel megugrott a fogyasztás. Most már van egy másik kút is, két tárolóval és egy medencével. Hetvenöt köbméter a kitermelt vizünk. Kint van a villany is, s az úszógolyós vezérléssel működő szivattyúk nagy biztonsággal működnek. Az imént említettem a korhadó hálózatot, sajnos ilyen sorsa van a belső bekö- tésű vezetékeknek is. Egyre több helyen értek, érnek meg a cserére. A munkaidőm ugyan kötetlen, de éjjelnappal az ügyfelek szolgálatára állok. Erre volt már eléggé sok példa. A gondokkal, bajokkal együtt szeretem azt, amit csinálok, s azt tartom, hogy amíg ezeket e kötelezettségeket vállalom - addig a legjobb tudásom szerint dolgozom. Egyszer már kiérdemeltem a Kiváló Dolgozó címet. A fizetéssel sincs baj, mindig időben el tudunk számolni. A harmadik negyedben eléggé sok volt a fogyasztás, 1400 kötméter. Ez nem írható teljes egészében a szárazság számlájára, mert Medinán a 290 házból 250 bekötés van, és itt kb. 200 fürdőszoba. A kultúrának ez is egyik fokmérője. KONRÁD LÁSZLÓ
