Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-25 / 172. szám

6 NÉPÚJSÁG 1990. október 25. Kézilabda NB II. Vereség a kiesési rangadón Zalaszentgrót-lregszemcsei TKI 28-26 (16-15). Zalaszentgrót, 250 néző. V.: Cserepes, Simon. Reg­szemcse: Nagy - Kálmán, Tuba (2), Krasznai (3), Szappanos (11), Fodor (3), Csóka (6). Csere: Sülé, Pech, Dörnyei (1). Edző: Tuba Gyula. A vendég iregiek kezdték a mérkőzést és fegyelmezett játékkal egy-két gól­lal vezettek. A 20. percben 10-9-es vendégvezetésnél a közönség buz­dítása felhozta a helyenként túlzot­tan is keményen játszó hazaiakat, akik előbb egyenlítettek, majd szü­netig egygólos előnyt szereztek. A második félidőt a pályaválasztó kezdte jobban, két gyors góllal indí­tottak. Az Regszemcse nem adta fel a küzdelmet, a 40. percben 18-18-ra egyenlített. A folytatásban sajnálatos módon a játékvezetők váltak fősze­replővé, hiszen a vendégek két sza­bályos gólját érvénytelenítve hozzá­segítették a házigazdákat a győzel­mükhöz. A tartalékosán szereplő Regszem­cse hiába játszott fegyelmezetten, a hazai pálya minden előnyét maximá­lisan élvező zalaiak végül érdemtele­nül jutottak a két pont birtokába. A vendégcsapatból Csóka, Krasznai, Szappanos és Fodor teljesítménye dicsérhető. Véghajrá a megyebajnokságban Az 1990-91. évi megyebajnok­ságban befejeződött a férficsapatok pontvadászata, a női mezőnyben pedig mindössze három találkozó kínál még javítási lehetőséget. Ezút­tal a legutóbbi ezüstérmes Tengelic csapatára várt dupla forduló. Ádám Miklós edző együttese mindkét talál­kozóját idegenben játszotta. Tamá­siból hétgólos, Tolnáról pedig 23 gólkülönbségű győzelemmel utaz­tak haza. Kocsolán a Húsipari SE vendégszerepeit, s a szekszárdiak magabiztos győzelemmel szaporí­tották pontjaik számát. A Tolnai SE is duplázott, már ami a mérkőzések számát illeti, hiszen Tengelic után Dalmandon is vereséget szenvedett. A Hőgyész II.—Fadd térfitalálkozón végig vezetve, biztosan nyertek a vendégek. Nők Dalmand-Tolna 21-10 (11-4). V.: Dékány, Szuprics. Végig vezetve, magabiztosan nyertek a házigazdák. Ld.: Koleszár 8, Kudariné 5, illetve Link, Hagymásiné 3-3. Tamási-Tengelic 14-21 (6-13). V.: Bencs, Gálosi. A rutinosabb, át­gondoltabb csapatjátékot nyújtó Tengelic biztosan győzött. Ld.: Borsi 5, Jurasits, Pech 4-4, illetve Győri, Kovács 6-6. Kocsola-Húsipari SE Szekszárd 7-26 (3-16). V: Mátrai, Schalli. A ven­dégcsapat mezőnyfölénye a gólkü­lönbségben is kifejezésre jutott. Ld.: Rózsa 3, illetve Baráth 6, Németh, Ti- bai 5-5. Tolna-Tengelic 14-37 (6-15). V.: Kerekes, Török. A lábtöréséből fel­gyógyult Haász Éva irányításával gólkülönbséget javított a tengelici csapat Ld.: Hagymásiné, Horváth 3-3, illetve Haász 11, Lukács 8, Kovács 7. Férfiak Hőgyész ll.-Fadd 19-28 (8-16). V.: Kincses, Kerekes. A vizes labdá­val jobban „megbarátkozó” faddiak magabiztosan nyertek. Ld.: Rich 7, Dohóczki 4, illetve Acsádi 8, Márkus, Schifler 7-7. Ifjúsági bajnokság: nők: Simon- tornya-Nagymányok 20-14 (10-6), Dombóvár Apáczai-Nagymányok 10-18 (5-6), Tamási-Tengelic 20-10 (9-1), Kocsola-Húsipari SE 8-15 (7-7). Férfiak: Hő^yész-Fadd 23-6 (16-4), Iregszemcse-Hőgyész 24- 19 (10-7). Leány serdülő-bajnok­ság: Tolna-Tengelic 21-3 (10-1), Kocsola-Húsipari. SE 19-9 (10-3), Tamási-Tengelic 10-4 (6-2), Tolna- Dombóvár 24-14 (10-10), Simontor- nya-Zomba 15-3 (8-2), Simontor- nya-Nagymányok 11 -9 (6-4). Úszás Sipos Márton- emlékverseny Október 27-28-án Szekszárdon 11. alkalommal rendezi meg a Vízmű SE és a városi ifjúsági- és sportosztály a Sipos Márton nemzetközi úszóem­lékversenyt Ahogy azt már megszok­hattuk, külföldről ezúttal is Jugoszlá­viából (Ljubljana, Radovljica) és észa­ki szomszédainktól (Tmava) várnak csapatokat a szervezők. A hagyomá­nyosan erős viadalra a magyar.egye- sületek közül előreláthatólag a du­naújvárosiak érkeznek a legtöbb ver­senyzővel, mintegy 40 fő részvételét jelezték. Kíváncsian várjuk, hogy a ta­valyi győztes Bene Károly is köztük lesz-e. Szombaton 15, míg vasárnap 9 órától zajlik a verseny, melyre az ér­deklődőknek a belépés díjtalan. Darren Clark vádol Csalással vádolta szinte az egész nem­zetközi élmezőnyt Darren Clark, a jó ké­pességű ausztrál futó, aki úgy döntött, hogy a jövőben új sportágban, a rögbisek között próbál szerencsét A 24 éves atléta az 1988-as szöuli olimpián a 400 méteren a negyedik helyen végzett, az idei Nemzet- közösségi Játékokon pedig aranyérmet szerzett, s nemrégiben még azt nyilatkoz­ta, hogy minden erejével az 1992-es bar­celonai ötkarikás találkozóra készül. A meglepő sportágváltást Clark azzal indokolta, hogy a mai atlétikában hiába a fokozott doppingellenőrzés, nem lehet ki­magasló eredményeket produkálni Oltott szerek nélkül. - Egyszerűen őrület, ami a sportágban folyik - jelentette ki a futó, aki most már Sydney egyik népszerű rögbe csapatának, a Balmain Tigersnek a hivatá­sos játékosa. - Az 1984-es Los Angeles-i olimpián például mindenki tudta, hogy leg­főbb riválisaim, így a közvetlenül előttem célba érő amerikai Antonio McKay is dop­pingon. Mégsem történt intézkedés, és a csalók mindmáig nem hagyták el az atléti­kai pályát.. Palánk mellől Rajt utáni őrjárat Néhány fordulóval ezelőtt a Honvéd az ASE-t is legyőzte hazai pályán, szintén szoros mérkőzésen. Képünkön Munteán célozza meg a ko­sarat Labdarúgás NB ll-es serdülő* és ifibajnokság Serdülők Paksi Atom-Ajka Hungalu 5-1 (3-0). Paks: Szegedi - Gutái, Éger, Takács, Pintér F. (Majsai) - Oszter- majer,‘ Kovács (Szederkény), Pintér A., Vayer - Benedeczki, Magyari. Ed­ző: Patkós István. Magabiztos győ­zelmet aratott a vendég Duna-parti együttes. G.: Benedeczki 2, Magyari 2, Kovács. Jók: Éger, Takács, Ko­vács, Benedeczki, Magyari. Szekszárdi Dózsa-BKV Előre 2-1 (1-1). Sz. Dózsa: Cziráki - Gyén, Pál- fi, Bíró, Pusztai T. - Palkó (Bárdos), Vincze (Jelusics), Cseke, Rupa - Lé­pő, Berényi. Edző: Horváth Csaba. Nagyon nehéz hazai győzelem a harcos fővárosiak ellen. G.: Gyén, Bí­ró. Jók: Gyén, Bíró, Lépő. Ifjúságiak Paksi Atom-Ajka Hungalu 3-1 (1-1). Paks: Apró - Baracz, Prantner, Panghy, Halász (Ötvös) - Lacza, Kródi, Búzás, Bajor - Sztanó (Antal), Ács (Hajpál). Edző: Kővári István. Kö­zepes színvonalú játék mellett, sok gólhelyzetet kihagyva, értékes győ­zelmet aratott az atomosok legény­sége. G.: Prantner 2, Ács. Jók: Panghy, Prantner, Kródi, Lacza. Szekszárdi Dózsa - BKV Előre 4-1 (2-0). Sz. Dózsa: Komiáti - Bildhé- ber, Hámori, Makk, Búzás - Péter (Panghy), Koller, Pusztai (Kolompár), Demkó (Fekete) - Nagy, Horváth. Edző: Kniesz Mátyás. Szép akciógó­lokat szerezve magabiztosan nyer­tek a lila-fehérek. G.: Nagy 2, Hor­váth, Koller. Jók: Nagy, Horváth, Demkó. Körzeti bajnokság Tamási ll.-Ozora 0-0, Szakcs— Gyönk 5-1, Iregszemcse-Kapos- szekcső 0-0, Dalmand-Závod 2-3, ifi: 0-0, Pincehely-Kocsola 1 -1, ifi: 1 - 1, Attala-Szakály 0-4, Majos-Bo- gyiszló 4-0, Györe-Báta 0-3, Zom- ba-Sióagárd 1-0, ifi: 1-3, Bonyhád- varasd-Kéty 3-0, Cikó-Harc 4-1, Öcsény-lzmény 2-1, ifi: 1 -1, Alsóná- na-Kölesd 2-1, Nagydorog-Német- kér 3-2-es állásnál félbeszakadt ifi: 1-2, Györköny-Madocsa 4-3, Pál- fa-Simontornya 0-1, ifi: 1-0, Kaj- dacs-Pusztahencse 6-2, Bölcske— Tolnanémedi 3-2, ifi: 5-1, Dunaföld- vár-Középhidvég 0-1. Az NB l-es kosárlabdacsapa­taink túl vannak már az 5., illetve a 6. bajnoki fordulón, lássuk hogyan is sikerült a rajt megyénk rep­rezentánsainak. őszintén szólva, amikor megtudtuk a szerkesz­tőségben a harmadik „kör” ered­ményeit, egy pillanatra - ahogy mondani szokás - megállt bennünk az ütő. Mi lesz itt? Kilenc mérkőzés - kilenc vereség! Tudtuk az ASE-ről, hogy lassan akár sza­natóriummá is alakulhatnak, annyi a sérültjük, tudtuk a DVMSE-ről hogy újoncok, szokniuk kell a klí­mát, tudtuk a KSC Szekszárdról, hogy képesek három jóval esélye­sebb gárdát zsinórban legyőzni, majd „úttörőktől” ugyanennyiszer kikapni... de ez akkor egy kicsit sok volt a rosszból. Ekkor tettük fel la­punkon keresztül a kérdést: ki fog itt nyerni? Paksról már három nap múlva válasz érkezett, a Kaposcukort verték, majd jött egy „bravúrfordu­ló” amelyből a trió tagjai egyaránt győztesen kerültek ki. így érkez­tünk el a hét végéhez, amikor is a KSC jó teljesítménnyel verte az MTK-VM-et. Az eredmény csak azok számára lehetett meglepetés, akik nem látták e találkozót. Ennek ellenére nem mernénk jóslatokba bocsátkozni, hogy a Szeged SC el­len kecskeméti vagy városmajori formában játszanak-e a lányok. Ó édes, gyötrő bizonytalanság! A dombóváriak talán nem ha­ragszanak meg, ha azt mondjuk: buta pontot vesztettek el. Buta, mert az utolsó öt percben egy pon­tot dobni és 11 -et kapni... Hát tud­juk be ezt az „A” csoportos rutinta­lanságnak, bár ez mondjuk nem vigasztalhat senkit. Pedig egy Hon­véd elleni siker talán az edző és a legponterősebb játékos kapcsola­tán is javíthatott volna...N Egyesülés után vb-re és EB-re. készülve Először ülésezett a Magyar J. K. A. Ka­rate Szövetség elnöksége azóta, hogy a szeptember végi közgyűlés eredménye­képpen egyesült az addig egymással ri­valizáló J. K. A. Karate és a Shoto Karate- do Szövetség. Az új szervezet - amely je­lenleg 41 egyesületet és klubot, mintegy háromezer karatékét tömörít - elnökévé Mikó Sándort választották, az irányítást héttagú elnökség végzi. A „békeidő” egyik első gyakorlati jele­ként megkezdte a közös felkészülést egy húszfős válogatott keret Bíró György szö­vetségi kapitány vezetésével. A gyakorlá­sok színhelye a siófoki szakszervezeti üdülő, itt edzenek a versenyzők hogy mi­nél jobb formában utazhassanak el a sportág novemberi csúcseseményeire. Igaz, pénzügyi gondok miatt aligha kelhet útra mindenki, márcsak azért sem, mert az idei világbajnokságnak Mexikó ad ott­hont, ahová egyetlen repülőjegy - még kedvezményes áron is - több, mint het­venezer forintba kerül. Tehát alighanem csak néhányan lehetnek ott a november 8. és 11, közötti közép-amerikai vb-n. Nagyobb létszámú válogatott indításá­ra lesz mód viszont az Európai Shotokan Karate Szövetség (ESKA) égisze alatt tar­tandó kontinentális összejövetelen. Az Európa-bajnokságot ugyanis - amit egyébként szerencsétlen módon ugyan­abban az időpontban, november9. és 11. között rendeznek meg - Magyarország­hoz jóval közelebbi színhelyen, az olasz- országi Fémárában bonyolítják le. őszintén szólva paksi tudósí­tónk leggyakoribb szava a ZTE el­leni mérkőzés után a csapnivaló volt. (Meglehetősen nehezen talál­tunk annyi szinonimát, amivel már nem esünk a gyakori szóismétlés bűnébe - a szerk.) Juhász Sándor edző nincs könnyű helyzetben. Ha lenne orvosi diplomája nyugodtan üzemeltethetne egy magánklinikát, nem keresne rosszul, hisz annyi sérültjük volt az utóbbi időben. A már meggyógyult játékosoknak is biztosan beletelik pár hétbe, míg utólérik önmagukat. Addig pedig türelem. A játékosállományt és az edző személyét figyelembe véve biztosak vagyunk abban, lesz ez még jobb is! .- krasznai ­A bajnokság állása 1. Tungsram 2. BEAC-G. 3. BSE Nők 5 5- 5 5- 5 3 2 5 3 2 5 2 3 5 2 3 4 2 2 5 1 4 4 1 3 5- 5 Férfiak 6 5 1 6 5 1 6 5 1 6 4 2 6 3 3 6 3 3 6 3 3 6 3 3 6 2 4 6 2 4 6 1 5 6- 6 466-298 10 437-282 10 360-283 8 294-376 8 388-378 7 321-386 7 317-319 6 314-447 6 246-375 5 316-409 5 568-471 11 547-460 11 507-446 11 463-457 16 565-558 9 503-500 9 536-544 9 541-565 9 545-552 8 471-524 8 536-570 7 457-586 6 4. Sopron 5. Pécs 6. Szekszárd 7. MTK-VM 8. Kecskemét 9. Szeged 10. Szarvas 1. ZTE-H. 2. Tungsram 3. Körmend 4. Bp. Honvéd 5. Baja 6. Szolnok 7. Kaposcukor 8. Videoton 9. Csepel 16. Atomerőmű 11. Dombóvár 12. Szeged Segít Közép- Kelet­Európának az UEFA Stuttgartban ült össze az Európai Lab­darúgó Szövetség (UEFA) ad hoc bizott­sága, s a tanácskozás célja az volt hogy megvizsgálják a társadalmi és politikai változások hatásait a közép-kelet-euró- pai országokban. Ismert, hogy több nem­zeti szövetség is nehéz helyzetbe jutott, miután az önálló működés feltételeit kell megteremteni a szervezetek vezetőinek. A megbeszéléseken a Szovjetunió, Lengyelország, Románia, Magyarország, a Cseh és Szlovák SZK, Bulgária, vala- minta volt NDK szövetségének képviselői vettek részt. Berzi Sándor, a magyar szö­vetség főtitkára is ott volt a német város­ban rendezett tanácskozáson, de arról, hogy milyen javaslatokat tett, az And- rássy úti MLSZ-székházban szerdán dél­előtt senki nem tudott felvilágosítást adni... Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a közép-kelet-európai futballve- zetök főleg a gazdálkodással kapcsola­tos gondokat vitatták meg. Az ülésen Jo van Marie, az UEFA holland „pénzügymi­nisztere” elnökölt- Valamennyien megállapíthatjuk hogy azokat a bajokat, amelyek az elmúlt negyven év alatt felhalmozódtak nem le­het egy-két héten belül orvosolni - ösz- szegezte a tanácskozás legfőbb tapasz­talatait Jo van Marle. Svájcban a férfi kézilabda-válogatott próbára, amely már beletartozik a bar­celonai ötkarikás játékokig tartó felké­szülési programba. A nyári olimpiára gondolva a szakvezető a sokszor bi­zonyított játékosok helyett ezúttal többnyire fiatal kézilabdásoknak sza­vazott bizalmat éppen azért, hogy egy barátságos torna keretében mérje fel, kikre számíthat hosszú távon is. Csík János most nem tartott igényt a külföl­di profikra sem, az itthon játszó „vete­rán” válogatottak közül Gyurka János és Iváncsik Mihály adhat stílusta „csi­kócsapatnak”. A háromnapos viadalt két színhelyen, St Gallenben és Chur- ban bonyolítják le, s a német együttes mel lett a magyarokra nehéz feladat vár majd a svájci és a mind jobb, hatéko­nyabb kézilabdát játszó francia válo­gatott elleni találkozókon is. Jekelfalussy- PÍIIer György alapítvány A jövő hónapban esedékes férfi ké­zilabda Szuper-kupán már az egysé­ges német válogatott mutatkozik be. Ezen a hét végén azonban még a volt NDK-beli játékosok alkotta együttes lép pályára Németország elnevezés­sel azon a svájci tornán, amelyen a vb- ezüstérmes magyar válogatott is indul. Csík János Szövetségi kapitány 16 fős csapatot vitt magával a nemzetközi Dr. Gombai Ferenc Svájcban és Rerrich Béla Svédországban élő egykori magyar vívó és mes­ter figyelemre méltó alapítványt hozott létre. A Jekelfalussy-Piller György egykori többszörös olimpiai baj­nok nevét viselő alapítvány 1500 svájci frankos összeggel létesült, s feladatának tekinti a magyar vívás ereklyéinek felkutatását, a külföldön található egykori re­likviák megszerzését és ha­zaszállítását. Az alapítványhoz várják sportemberek csatlako­zását. Sportlövők tanács­kozása Dr. Hammeri László szövetségi kapitány és Simon Tibor a Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára is részt vesz Tolna, Baranya és So­mogy megye sportlövőinek tanácskozásán, melyre ma délután 14 órakor Szekszárdon, az SZMT- székházban kerül sor. Pelé még mindig a király A labdarúgás iránti rajongásuk­ról közismert brazilok igazi király­nak kijáró ünneplésben részesítet­ték Edson Arantes do Nascimen- tót, vagyis Pelét, aki 1940. október 23-án született. A keddi nap tehát a dél-amerikai országban is való­ságos nemzeti ünnep lett, s a leg­tekintélyesebb napilapok kibőví­tett példányban jelentek meg. Mél­tatták a 93-szoros válogatott „Fekete Gyöngyszem” pályafutá­sának legfontosabb állomásait, s számtalan fényképet közöltek, amelyek Pelé életének legfonto­sabb mozzanatait örökítik meg. A sportág zseniális alakja egy kisvárosban, Coracoesben látta meg a napvilágot 50 esztendővel ezelőtt. Pelé három testvérével a szegénységben nőtt fel, kivételes adottságaira 16 évesen figyeltek fel, amikor a Santos színeiben sze­replő színes bőrű ifjú egyre több nézőt vonzott a lelátóra. Később három világbajnokságon (1958, 1962,1970) vezette győzelemre a brazil válogatottat. 1956 és 1977 között összesen 1281 alkalommál talált a riválisok kapujába, s határ­talan népszerűségét jelzi az is, hogy Sao Paolóban már 1966- ban felvatták szobrát. Az egykori bálvány iránti tisztelet az elmúlt években mit sem csökkent. Sőt, a brazilok milliói kirobbanó örömmel fogadták, ami­kor Pelé nemrégiben bejelentette: 1994-ben elindul az elnökvá­lasztáson. A közvéleménykutatá­sok eredményei arra utalnak, hogy a „Fekete Gyöngyszem” a politi­kában is sikeres lehet, ha ugyan azzal ő is tisztában van, hogy a gazdasági nehézségekkel küszkö­dő országban a szegénységet lényegesen nehezebb lesz leküz­deni, mint a labdarúgópályán az ellenfeleket. A világsztár 50. születésnapja alkalmából jövő szerdán, Milánó­ban nagyszabású nosztalgiamér­kőzést rendeznek, amelyre meghí­vót kaptak a mai brazil válogatott tagjai is. Némi gondot okoz a szer­vezőknek, hogy Ricardo Teixeira, a szövetség elnöke nemrégiben megtiltotta Falcao szöveségi kapi­tánynak, hogy a külföldi klubokban szereplő játékosokat is figyelembe vegye a nemzeti tizenegyben. Pelé viszont szívesen látná a gálamér­kőzésre az olasz Parma színeiben védő Taffarel kapust, valamint az SSC Napoli két csillagát, Alemaót és Carecát. A legnagyobb nápolyi sztár, az argentin Diego Maradona a világválogatottban kap helyet, többék között a német Lothar Matt­häus és a hoUand Marco van Bas­ten társaságában. Pelé most bizonyíthatja, hogy diplomataként is világk!asszis-e vagy sem. Hamarosan Rio de Janeiróba utazik, ahol találkozik Teixeirával, s megkísérli elsimítani a braziljabdarúgást feszítő ellen­téteket. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom