Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)
1990-10-21 / 170. szám
TOLNATAJ I. évfolyam, 29. szám 1990. október 21. Szekszárdi október - ahogy elkezdődött 1956. október 23-án a Tolnai Napló (így nevezték akkor a megyei napilapot) egyebek mellett bőséges válogatást adott a szovjet nép nagyszerű eredményeiről, de a változás előszelét már valamelyest jelzi az a kérdés, melyet az első oldalon tett fel a cikkíró: „Hogyan tehetnénk még tartalmasabbá, s ezáltal még olvasottabbá a Tolnai Naplót?” Sokan talán nem is sejtették, hogy órák múlva majd maga az élet ad választ, hiszen az ezen a napon megkezdődött folyamatok robbanásszerű változást eredményeztek a lapnál is. Persze, már ekkor teret kaptak olyan hangok is, amelyekre korábban egyáltalán nem lehetett példát találni. Csányi László például így ír a Néhány megjegyzés a kötelességről és a jogról című glosszájában: „Hét éven át kötelességeink emlegetésén kívül jogainkról jóformán nem is hallottunk. A ne ölj és a ne lopj, mint az emberi együttélés örök játékszabálya, hatályát vesztette, mert bizonyos hatáskörön belül nem volt jelentősége és kötelező ereje, de azokat, akik a különböző hatáskörökön kívülre- kedtek, annál jobban szorította az állampárti kötelezettségek egyre jobban szaporodó száma s a szankcióktól való félelem(...) Hét éven át ki beszélt jogokról, amikor eltévedtünk a kötelességek vadonéban? S most, hét súlyos esztendő után valószínűleg szükséges, hogy számba vegyük jogainkat is." Valami hasonlót tettek még aznap a budapesti egyetemisták is, akik a délutáni órákban tartott tüntetésen - valószínűleg maguk sem gondoltak erre - elkezdték írni hazánk történelmének egyik új fejezetét. A földrengésszerű fővárosi tömeg- mozgalmak által vert hullámok azonban a dolgok természeténél fogva némi késéssel értek el Tolna megyébe, s annak székhelyére, Szekszárdra. *- Ugyanúgy kezdődött ez az október 23-i, keddi nap is, mint a többi - emlékezik Székelyhídi Géza, aki akkoriban a Mészöv járási revizoraként dolgozott. - Bár azért valami feszültség már érezhető volt, nem is annyira az egyes emberekben, hanem inkább a levegőben. Utaztam a vonaton, s ott olyan véleményt hangoztatott egy vasutas, amiért korábban legalább öt év börtön járt. Nem reagáltam a megjegyzéseire, be voltam „dresszirozva” arra, hogy soha«eho! ne szóljak, mert jómagam abban az időben megbízhatatlannak számítottam... Szóval megérkeztem Bátaszékre, s ott összesúgtak az emberek: mi történt Pesten? Este, már otthon, Szekszárdon hallgattam a vezetékes rádiót - külföldi adót azon még véletlenül sem lehetett fogni -, s nemsokára megszólalt Gerő Ernő, a párt központi vezetőségének az első titkára. Még mondtam is a feleségemnek, hogy a Gerő által említett „csőcselék” szó használata - ezzel illette az utcára tóduló fővárosi tömegeket - nem szerencsés dolog. Sokat mindenesetre nem tudtunk meg, másnap reggel ugyanúgy mentem Decsre revíziót tartani, mintha mi sem történt volna. * A Tolnai Napló október 24-i lapszáma ugyancsak a „mintha mi sem történt volna” szellemben jelent meg, bár érdemes felfigyelni néhány apró, de mégis fontos jelre. A hírek között szerepel az alábbi információ is: „Hunyadiról nevezték el Dombóvár főterét. A községi tanács október 18-án tartott tanácsülésén határozatot fogadott el, mely szerint a Sztálinról elnevezett főteret ismét Hunyadi térre változtatja.” Az első oldalon terjedelmes közlemény foglalja el a helyet, mely a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Magyar Dolgozók Pártja képviselői közötti megbeszélést részletezi, a megyei belpolitikai életre - legalábbis a Napló szerint - a téeszek gyarapodása, a vetésterv túlteljesítése, a kukoricatermés megnövekedése a jellemző. S ezt a túltengő agrárszemléletet még abból a folytatásos regényből sem lehetett száműzni, mely egy - természetesen - szovjet ífó tollából jelent meg a Naptöban. íme, ízelítőül egy részlet: „Álmunkban sem mertük volna gondolni néhány esztendeje - mondta Krilov. - Egyedül már az adó, meg a beadás csökkentése is mennyit jelent a kolhozbelieknek! Említeni sem mertük, s lám, a kormány a mi közbenjárásunk nélkül is megtette a lépést. Minden okunk megvan rá, hogy most már sokkal vidámabban nézzünk a holnapba!” A regény, mely a negyedik folytatás után minden különösebb visszhang nélkül megszakadta Naplóban, a Nehéz tavasz címet viselte. Magyarországon azonban már megkezdődött a nehéz ősz. * K. Balog János, a megyei napilap akkori munkatársa számos dokumentumot őriz ezekről az időkről. Fellapozásuk közben eleveníti fel az eseményeket, melyeknek jómaga is részese volt.- Október 23-án, 24-én, de még 25-én is viszonylagos nyugalom uralkodott Szekszárdon. Kevés hír jutott el hozzánk a fővárosból, a közlekedés nem működött megfelelően. A megyeszékhelyen az bonyolította a helyzetet, hogy a Tefu épületével szemben állt a szovjet laktanya. Ez meglehetős veszélyforrásnak bizonyult, de szerencsére nem támadt konfliktus a katonákkal. A megalakuló nemzeti bizottság egyik fontos tevékenységének tartotta az itt tartózkodó szovjet csapatokkal a viszony rendezését. Ez többé-kevésbé, az adott szituációnak megfelelően, sikerült i$. Különösebben kirívó események egyébként október 23. és november 4. között nem történtek Szekszárdon: legfeljebb, ha annak tekintjük október 27-én a Mártírok terén található szovjet emlékmű ledöntését, illetve a november 3-i - egyébként üres - pártiskola elleni támadást. * Hogy valami rendkívüli történt Budapesten, azt a Tolnai Naplót kézbe vevő olvasó csak az október 25-i lapszámból tudhatta meg. Az előző napokkal ellentétben szinte minden átmenet nélkül megváltozik az újság arculata. „Megyénk dolgozói elítélik a provokációt!”, „Elítélik az ellenforradalmárok felkelését, ezentúl még jobban dolgoznak a tengelici Petőfi Tsz tagjai”, „A gyárak dolgozói nemmel válaszolnak” - ilyen szalagcimek jelzik az eseményekre való első reagálásokat. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének felhívása az információhiányban szenvedő polgárok számára valószínűleg mint derült égből a villámcsapás hatott: „Munkások! Elvtársak! Dolgozók! A dolgozó nép ellensége, a reakció sötét hordája kihasználva az egyetemi ifjúság békés felvonulását, kezet emelt a magyar dolgozó nép államára, megtámadta a főváros fontos középületeit és ellenforradalmi jelszavakat hangoztatva gyilkolt, rabolt, gyújtogatott. A népi demokrácia ellenségei aljas támadásának a célja, hogy népi demokratikus rendszerünket megdöntsék, megzavarják és ha lehet, elgáncsolják pártunknak és kormányunknak azt a legfőbb törekvését, hogy gazdasági és politikai életünk fogyatékosságait kiküszöbölve, az eddiginél jobb életet biztosítson dolgozó népünk számára.” Vajon mennyien adhattak hitelt ennek az értékelésnek? *- Szép, napos idő maradt meg az emlékezetemben - idézi fel a harmincnégy évvel ezelőtti október 23-át dr. Tollár Tibor, aki friss diplomás jogászként dolgozott Szekszárdon.- Ami számomra felemelő érzést jelentett: az emberek hirtelen piros-fehér-zöld kokárdával jelentek meg a szekszárdi korzón. Ez azért ment élményszámba, mert hiszen a kokárdát még március 15-én sem volt igazán szabad kitűzni. Október 24-én már érzékelhető volt ez a változás, hirtelen valamiféle rég tapasztalt nemzeti érzés kezdett úrrá lenni a lakosságon. Én azóta sem láttam olyan hihetetlen vidámságot, mint akkor. Nem akarok megbántani senkit sem, de a mostani rendszerváltás közel sem zajlott le olyan felszabadult, örömteli hangulatban, mint ami akkoriban jellemezte az eseményeket. Az egymásra haraggal tekintő magyar nép elfelejtett mindent, s még az egymással örökös ellentétben élő emberek is összeölelkeztek. Sokszor tartózkodtam én is a városközpont utcáján, mert ott lehetett meghallgatni a híreket közlő hangszórót. Ez volt a hiba a részemről, mert egyszer csak hallom a saját nevem, hogy a Nemzeti Bizottságba az ifjúság részéről engem is beválasztottak! Szóval, kissé akaratomon kívül így kezdődött ’56-os politikai pályafutásom Szekszárdon. * Dr. Tollár Tibor valóban pontosan idézte fel az október 23-át követő napok hangulatát, a nemzeti színekbe öltözött Szekszárd képét Bizonyíték erre a Tolnai Napló október 26-i cikke, amely az alábbi hírt adja tudtul: „Nemzeti zászlók lengenek Szekszárd középületein.” A cím után részlet a tudósításból: „Az emberek százai csoportosultak az utcai hangosbeszélők alá szerdán és csütörtökön délelőtt és néma fejbólintással vették tudomásul a történteked...) A párt új első titkárának és a Minisztertanács elnökének csütörtök délutáni nyilatkozata után nemzetiszínű kokárdás fiatalok és idős emberek járták Szekszárd utcáit nemzetiszín-sza- lagokkal övezték a házak és a kirakatok ablakait, s piros-fehér-zöld zászlók lengtek a középületeken és több magánházon is.” Ugyanakkor egy villanás erejéig felsejlik az a bizonytalanság is, ami a megyeszékhelyen is felvásárlási lázat eredményezett: „A szerdai vásárlási lázról” - így a cím, majd a híradás: „A budapesti események hatására szerdán a délelőtti és a déli órákban megyeszerte valamennyi élelmiszerbolt megtelt vásárlókkal. Néhány helyen kisebb-nagyobb torlódás keletkezett. A csúcsforgalmi láz a délután folyamán vásárlási hőemelkedéssé enyhült, majd megszűnt.” *- Egész nap lestük a híreket az irodában - folytatja tovább az emlékezést Székelyhídi Géza, akit Decsen ért október 24-e. - Soha nem felejtem el október 26-át, ekkor a déli órákban hallgattam a rádióban Nagy Imre miniszterelnök beszédét. A szekszárdi korzón is örökre emfékezetembe vésődött egy jelenet: egy egyszerű vasutas kiabálta boldogan, hogy emberek, megszabadultunk az elnyomóktól! Másnap már munkástanácsot választottunk a Meszöv-nél, s az öttagú testületnek én lettem az elnöke. Ebben a minőségemben mentem el a Nemzeti Bizottság alakuló ülésére a szekszárdi vármegyeházára, ahol hatalmas embertömeg zsúfolódott össze. Innen nekem korábban el kellett jönnöm, úgy hogy nem is kerültem be az elnökségbe. Október 28-án azonban, amint éppen a moziba igyekeztem, lefékezett mellettem négy autó. Kiszállt belőlük néhány fiatalember, s felszólítottak, hogy ha igaz magyar embernek érzem magam, akkor azonnal menjek velük. Szó szót követett, s mint kiderült, a Nemzeti Bizottság egy Kovács nevezetű századost nevezett ki nemzetőrparancsnoknak, ám ez a választás rosszul sült el. A századosnak akkor már volt egy beöltözött hadsegéde, s ezenkívül boldog-boldogtalannak osztott fegyvert. Ezért kerestek meg engem, mint egykori ludovi- kást, hogy nézzem meg, mi történik. A moziból nem lett semmi, viszont az valóban igaznak bizonyult, hogy tizennégy-tizehat éves gyerekek és köztörvényes bűnözők is jöttek ki a nemzetőrség épületéből géppisztollyal. Mindezt közöltem a Nemzeti Bizottság éppen ülésező elnökségével - s így lettem a nemzetőrség parancsnoka. * S most egy rövid időre a Tolnai Napló helyett egy másik kordokumentumból idézünk, amely már november 4-e után jelent meg, s a maga sajátos szemszögéből számol be az október 23-át követő szekszárdi eseményekről. A kiadvány címe: Ellenforradalmi események Tolna megyében. A kilencedik oldalon ez olvasható: „A nemzeti bizottság képviselte a tényleges hatalmat Az elnökségi üléseken egymás után hozták a személyekkel kapcsolatos határozatokat (...) Október 30-án a nemzeti bizottság választási gyűlésén már izzó volt a hangulat Senki sem mondhatott véleményt a szervezőkkel szemben (...) Ott volt dr. Tollár Tibor is, aki a fiatalok szervezését vette kezébe és a DISZ funkcionáriusok, valamint a fiatal kommunisták ellen igyekezett felhasználni a politikában tapasztalatlan, járatlan fiatalokat, diákokat (...) A szekszárdi ellenforradalmárok a kezdettől fogva számítottak a szovjet csapatok jelenlétére. Éppen ezért tettüket ez jelentősen befolyásolta. Ez volt az egyik tényező abban, hogy Szekszárdon nem folyt vér, hogy nem ismétlődött meg az 1919-es vérengzés" - véli tudni a szövegrész szerzője. *- Valóban tárgyaltunk a szovjet csapatok képviselőivel - mondja dr. Tollár Tibor. - Azt kérték tőlünk, ha egy mód van rá, próbáljuk meg a laktanyától távol tartani az esetleges felelőtlen elemeket Nem is történt semmiféle atrocitás. Szekszárdon tehát még egy pofon sem csattant el ezekben az időkben, ám ez nem mentette meg sem Székelyhídi Gézát sem dr. Tollár Tiborta börtönbüntetéstől. Utóbbi a szabadulása után évekig volt kénytelen segédmunkásként dolgozni, s csak hosszas kitérőt követően térhetett vissza a jogászi pályára S vajon az itteni szovjet csapatok milyen választ adtak a szekszárdiak felelősségteljes és szélsőségektől mentes magatartására. Idézet az immár Tolna Megyei Népújság november 5-i lapszámából. „Szekszárd város szovjet katonai parancsnokságának parancsa. Szekszárd városában aszovjet katonai parancsnokság a mai napon megalakult azon célból, hogy a város és a lakosság nyugalmát a rendet biztosítsa. Elrendeli: minden lakos, akinél bármilyen célból lőfegyver van, hozzátartozó lőszerrel együtt, ma november 5-én délután 18 óráig kötelesek a szovjet katonai parancsnokságnál leadni. Aki nem adja le a fegyvert, házkutatásnál a nála talált fegyverért azonnali fejbelövéssel ítélkezünk. Elrendelem a városban a kijárási tilalmat este 19 órától reggel 6 óráig (...) Azok az egyének, akik a kijárási tilalmi idő alatt engedély nélkül tartózkodnak az utcán, a kijárási parancs megszegése végett fejbelövéssel sújtandók. A Szekszárd Városi Szovjet Katonai Pa- rancsnokság.” Az új hatalom színre lépett SZERI ÁRPÁD
