Tolnai Népújság, 1990. október (1. évfolyam, 152-177. szám)

1990-10-02 / 153. szám

6 NÉPÚJSÁG 1990. október 2. „Egy ideje már kalóriapénzt sem kapunk...” A hét vége sikerembere: Steig Csaba Ami igaz az igaz, Steig Csaba a Szekszárdi Szövetkezeti Sparta­cus kerekese tud időzíteni. Mikor bizonyítson ország-világ előtt, ha nem a televízió által közvetített ver­senyen, a vasárnapi Béke GP-n? A 19 éves szekszárdi fiú - Schneider Konrád tanítványa - enyhe túlzás­sal szinte játszott a mezőnnyel, ez­zel is bizonyítva idei nagyszerű for­máját. Kis szerencsével akár első is lehetett volna - mint a múlt heti OB-n - de ne legyünk telhetetle­nek, második helyezése ezen az igen erős nemzetközi versenyen több mint biztató. Egy nappal a via­dal után - már egyet aludva a nagy sikerre - kértük meg Csabát, mondja el, milyennek látta a Béke GP-t kerekesszemmel?- Előzetesen megbeszéltük az edzőmmel, hogy a Csepel-kupán spórolok az erőmmel és erre a ver­senyre összpontosítok. Hamar beálltunk a rajthoz, sokat kellett várni, így egy kicsit lassan mele­gedtem be. A 16. körben próbál­tam először részhajrát nyerni, de Steig a Gemenci Nagydíjon is ki­tett magáért ekkor még az előbb említett ok miatt nem igazán ment a dolog. Vissza is helyezkedtem a mezőny­be, igyekeztem jól beosztani az erőmet, ami úgy érzem sikerült. Talán túlságosan is, hisz a végén még maradt bennem... Sajnos a nagy hangzavar miatt a mesterrel nem tudtam tartani a kapcsolatot, így eléggé magamra voltam utalva.- A magyarok segítettek neked?- Nem nagyon, talán csak a debreceniek fogtak össze, ők is egymásért. Szóltam az Eisenkram- mernek (FTC), de ő elhúzott mellet­tem, mint a szél. Válogatott társam, Nagy II. (Debrecen) meg csakany- nyit mondott, hogy menjek. Meg­köszöntem, és azt hiszem, jól be­tartottam e „taktikai utasítást”.- Elégedett vagy a második hely- lyei?- Én nyerni szerettem volna...- Hogyan ítéled meg idei teljesít­ményedet?- Elsőéves felnőttként a váloga­tott keret tagja lettem. A hazai via­dalokon jól ment: a hosszú távú or­szágos bajnokságon nyertem, va­lamint a Mecsek-kupán és a Ge­menci Nagydíjon szakaszgyőzel­met arattam. Külföldre nem na­gyon jutottam ki, amikor meg igen- Hessenbe a válogatott tagjaként -, akkor sem tudtam jól menni.- Úgy tudom, az év elején volt egy komoly beszélgetésed az edződdel.- Igen, arra kért, hogy két esz­tendőt tegyek fel az életemből a kerékpározásra, dolgozzak kemé­nyen, és ha nem jönnek az ered­mények, akkor döntsék saját belá­tásom szerint.- Szerényen elhallgatod, misze­rint Schneider Konrád téged nem mindennapi tehetségnek tart. Az eredmények - mint a példa mutat­ja - jönnek, sőt mit jönnek, rohan­nak. Csak az a kérdés, hogy a hát­ralévő másfél évben szekszárdi színekben hozod-e őket?- Remélem, de sajnos a klubom anyagi helyzete nagyon rossz, egy ideje már kalóriapénzt sem kapunk. Viszont a Szolnoki Cu­korgyár csapatának képviselői már megkerestek. Mindenesetre még várok, hátha változik a hely­zet...- krasznai ­Labdarúgás NB ll-es serdülő- és ifibajnokság Serdülők Szekszárdi Dózsa-lll. Kér. TTVE 1- 0 (0-0). Sz. Dózsa: Cziráki - Gyén, Pálfi, Bíró, Pusztai T. - Palkó (Bárdos), Cseke, Vincze, Rupa - Jelusics, Berényi (Pusztai L). Ed­ző: Horváth Csaba. A minden csa­patrészében jobb lila-fehérek megérdemelten győztek. G.: Jelu­sics. Jók: Cseke, Cziráki, Berényi. Ifjúságiak III. Kér. TTVE-Szekszárdi Dózsa 2- 1 (1-1). Sz. Dózsa: Komiáti - Bildhéber, Hámori, Makk (Nagy), Búzás (Kedves) - Péter, Pusztai, Koller (Honvéd), Demkó - Horváth, Panghy. Edző: Kniesz Mátyás. A gólhelyzetek és a látottak alapján a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének G.: Horváth. Jók: Komiáti, Horváth. Körzeti bajnokság Pincehely-Tamási II. 0-0, Gyönk-Závod 1-0, Szakály-Dal- mand 2-1, Ozora-lregszemcse 9- 1, Kocsola-Szakcs 3-0, Nak-Atta- la 3-0, Zomba-Őcsény 2-1, ifi: 1 -0, Majos-Bonyhádvarasd 2-0, Gyö- re-Sióagárd 1-3, Harc-Kölesd 1- 4, Kéty-Alsónána 3-3, Bogyisz- ló-lzmény 1-7, ifi: 1-1, Pusztahen- cse-Bölcske 1 -3, Németkér-Pálfa 1 -1, ifi: 1 -0, Paks ll.-Györköny 0-1, Nagydorog-Kajdacs 2-2, ifi: 2-1, Simontornya-Középhidvég 0-2, Madocsa-Dunaföldvár 2-2, ifi: 2-2. ÜJ UTAKON- új élmény, új meglepetések olasz körutazás: Pécs-Pisa-Firenze-Róma-Terni-Assisi-San Marino-Velence-Pécs.- Reklámár: 4810,- FI +186 DEM. Időpont: október 16. Az út 6 napos, félpenziós ellátást tartalmaz. Elhelyezés: 2-3 ágyas zuhanyzós szobákban. Párizs-Loire völgye-Versailles. Ár: 6000,- Ft +110 DEM. Időpont: október 21. Az út 5 napos, félpenziós ellátást tartalmaz. Elhelyezés: 2-3 ágyas, zuhanyzós szobákban. Jelentkezés: Panoráma Utazási Iroda Pécs, Szalai András u. 11. Telefon: 72/32-822 (378/0) A Kapós-Skála Rt. Kaposszekcső pályázatot hirdet konszignációs raktárvezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: — szakirányú képesítés, — középfokú német nyelwizsga. Bérezés megegyezés szerint. A munkakör 1990. október 15-tel betölthető. Érdeklődni: a 74-66-154-es és a 74-66-657-es telefonon, az rt. igazgatójánál. (24) KÉNYELEM! PIHENÉS! BEFEKTETÉS! MINDEZ AZ ANGELICÁTÓI— Harkány legszebb helyén, a kemping mellett egy szoba összkomfortos, erkéllyel illetve átriummal rendelkező üdülők építését és értékesítését kezdtük meg. Leendő ügyfeleinkkel fixáras szerződést kötünk, 1991. II. félévi átadással. Az egységek lakásként is használhatók, fűthetők. A jelentkezőknek írásos tájékoztatót küldünk. JELENTKEZNI LEHET: Angelica Kft. 7626 Pécs, Felsővámház u. 27. Tel.: 72-17-743 Angelicus Kft. 1124 Budapest, Lékai János tér 11-12. Tel.: 1- 175-5333/144 A + A Kft Győr, tel.: 96-27-466/24 <5i/40) Fogathajtóverseny Bölcskén Ilyen még nem volt. Egyik helybéli lótenyésztő ötlete és se­gítsége által, néhány fogattulaj­donos összefogásával a hét vé­gén Bölcskén fogathajtóver­senyt rendeztek. A szervezők hagyományt szeretnének te­remteni a faluban, ezért vándor­serlegek átadására is sor került. Igazán izgalmas hétvégéjük volt a helybelieknek, hiszen az önkormányzati választások előtt két nappal avathatták fel az újonnan elkészült sportcsarno­kot, szombaton pedig a lovas­sportkedvelők izgulhattak végig egy délutánt. Az egyes- és kettes­fogatok - a környékbeli települé­sekről is neveztek - azonos pá­lyán küzdhettek meg a különböző díjakért. A verseny rangját emelte, hogy a díjakat ifjú Lázár Vilmos kettesfogat-hajtó világbajnok és Aradi István egykori kettesfogat­hajtó versenyző, mint a versenybi­zottság tagjai adták át. A nézőközönség szórakozta­tására pónibemutatót is rendez­tek. A népi hagyományoknak eleget téve a pályaszolgálat tag­jai népviseletben látták el teen­dőiket. Kosárlabda NB II. A Bonyhád győzelemmel rajtolt Bonyhádi SE-Pécsi TÁSI 89-44 (43-22). Bonyhád, 100 néző. V.: Hargitai. Bonyhád: Nagy (18), Ko­vács (6), Palkovics (12), Vanya (29), Rózsa A. (16). Csere: Fláding (8), Rózsa K. (-), Györgyös (-). Ed­ző: dr. Ábrahám János. Első bajno­ki mérkőzésén a hazai csapat jól használta ki helyzeteit, s közvetle­nül a kezdés után elhúzott ellenfe­létől. Előnyét szünet után tovább növelve, magabiztos, megérdemelt győzelmet aratott. Kitűnt: Nagy, Vanya, Rózsa A. Egri Tanárképző-Atomerőmű SE 95-92 (46-44). Eger, 100 néző. V.: Budánovics, Lovász. Atomerő­mű SE: Harsányi (28), Hetesi (-), Bernáth (2), Osztermajer (3), Tóth (-). Csere: Fuchs (13), Szabó (26), Daróczi (20). Edző: Hangyásiné Daróczi Eszter. A mérkőzés első tíz percében fej-fej mellett haladtak a csapatok, 13-13 volt az állás. Ez­után két perc alatt kilencpontos előnyre tett szert a paksi gárda, de gyenge védekezése miatt a folyta­tásban kiegyenlítetté vált a küzde­lem, sőt, félidőig minimális előnyt szereztek a hazaiak. A másodikjá- tékrészben nagy dobópárbaj ala­kult ki, a védekezésre mindkét csapat kevés figyelmet fordított. A 39. percben az ASE átvette a veze­tést, ám a végjátékban taktikai fe­gyelmezetlenségek miatt kicsú­szott kezükből a győzelem. Kitűnt: Harsányi, Szabó, Daróczi. Asztalitenisz NB I. Kettős tolnai siker Ismét útnak indították a kau- csuklabdát az asztalitenisz NB I. B-csoportjában. A tolnai píng- pongosok is asztalhoz áltak, a Tolna I. ezúttal Budapesten a Statisztika II. ellen vette fel a har­cot a bajnoki pontokért. Már az első körben 5-0-ra vezettek a serdülőválogatott Fazekas Má­riával megerősített fővárosiak ellen. A második fordulóbn 4-1 - es tolnai győzelem, a harmadik körben 3-2, majd a negyedik és az ötödik körben is 4-1 Balog- hék javára. A második csapat lányai a Sa- bariával Tolnán mérték össze az erejüket. Szabadiék kissé tartot­tak a megméretéstől, hiszen jól emlékeztek még a júliusi osztá­lyozó mérkőzésre, a szombathe­lyiektől elszenvedett 16-9-es fiaskóra. Kezdetben úgy tűnt, hogy ezúttal sem lesz másképp, hiszen az első öt játszma után 3-2 a vendégek javára. A továbbiak­ban azonban a tolnaiak semmit sem bíztak a véletlenre, a második forduló játszmáit már 5-0-ra hoz­ták, ezután már csak győzelmük aránya volt kérdéses. A harmadik körben 4-1 Herczig Gabiék javá­ra, a negyedik forduló 3-2-es ha­zai győzelmet hozott, majd az ötö­dik kört ismét a vendégek nyerték 3-2-re. Tolna l.-Statisztika II. 20-5. Győztesek: Balogh, Herczig J. Kaiser 5-5, Pata T. 4, Rencz 1, il­letve Harsányi 2, Fazekas, Davi- dovics és Tussinger 1-1. Tolna ll.-Sabaria 16-9. Győz­tesek: Herczig G„ Németh, Sza­badi 4-4, Gyöngyösi 3, Majzík J. 1, illetve Beck, Gombkötő, Kuf- csárné, Törökné 2-2, Beke 1. Kézilabda NB II. Az Iregszemcse is megszerezte első győzelmét Székesfehérvári MÁV Elő- re-Dunaföldvári Spartacus 20-19 (11-11). Dunaföldvár, 100 néző. V.: Hornyik, Vaskó. Dunaföldvár: Ká- csor - Musatics (1), Szauter (4), Kolics (4), Hegedűs (4), Józsa (3), Pánovics (3). Csere: Mestyán, Pol­gár, Horváth, Nagy. Edző: Kolics János. Kedvezőtlen előjelekkel in­dult a találkozó, hiszen a Sparta­cus egyik kulcsembere, V. Kovács sérülés miatt nem vállalta a játékot. Ráadásul a zuhogó eső sem ked­vezett a mérkőzésnek. A gyors, technikás játékhoz szokott földvá­riak már az első percekben is gyakran kiejtették a vizes labdát, de szünetig „partiban” voltak. A második játékrészben is sok technikai hiba jellemezte a mérkő­zést. A fehérváriak kapusa reme­kül védett, ezt bizonyítandó négy hétméterest is hárított. Ebben a pe­riódusban a jobban játszó vendé­gek megérdemelten fosztották meg a veretlenségétől a Sparta- cust. A hazaiak vereségük ellenére is egypontos előnnyel vezetik a táblázatot, de a bajnoki cím meg­szerzése több kisiklást nem enge­délyez. Iregszemcsei TKI-Ercsi Kinizsi 26-21 (14-7). Iregszemcse, 200 néző. V.: Dán, Somogyvári. Ireg­szemcse: Nagy - Papp (4), Pécsi, Krasznai (8), Szappanos (10), Fo­dor (2), Csóka (2). Csere: Novák, Szabó, Bakos, Tuba. Edző: Tuba Ezt a csurgói átlövést nem úszták meg gól nélkül a fehér mezes szekszárdiak Gyula. A házigazdák kezdték a játé­kot, és a 15. percben 8-3-ra vezet­tek. Remek védekezéssel és jó ka­pusteljesítménnyel a szünetig to­vább növelte előnyét az ügyesen ját­szó Iregszemcsei gárda. A második félidőben a vendégek durvaságok­kal igyekeztek megtörni a pályavá­lasztók lendületét. Ennek következ­tében a 45. percben egyik játékosu­kat a bírók kizárták a játékból. A foly­tatásban sem változott a játék képe, az iregiek tartották kezükben az irá­nyítást, és fegyelmezett teljesítmény­nyel megszerezték őszi első győzel­müket. Jók: Szappanos, Krasznai, Nagy, Csóka. Szekszárdi Húsipari SE-Csur- gói Spartacus 23-22 (9-10). Szek- szárd, 100 néző. V.: Cserepes, Si­mon. Szekszárd: Fichterné - Kele­men (11), Németh (1), Fehér, Sáro­siné (3), Bálintné (6), Kerekes (1). Csere: Tibai (1), Holtz, Kovács, Varga, Hadházy. Edző: Taksonyi István. Az első félidőben felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tu­dott jelentősebb előnyre szert ten­ni. A félidő hajrája a vendégeknek sikerült jobban. A második játékrészt a hazaiak kezdték jobban, a 38. percben 15- 11 -re vezettek. Ezután érthetetle­nül idegesen, kapkodva játszottak a szekszárdiak, ennek ellenére a 48. percben még 19-16-ra vezet­tek. Erősített a Csurgó, az 55. perc­ben 20-20-ra egyenlített. Ismét fel­váltva estek a gólok, a befejezé­sekkel a házigazdáknak volt na­gyobb szerencséjük. A második forduló óta balsze­rencsés vereségek sorozatát el­szenvedett Húsos SE számára ezúttal csak a győzelem volt elfo­gadható. A nagy tét rányomta bé­lyegét a játékukra, hiszen az előző fordulók jó teljesítményét nem tud­ta megismételni a szekszárdi csa­pat - mégis győzött. A sikerben je­lentős szerepe volt Kelemen Mar­gitnak, aki a megítélt büntetőket könyörtelenül értékesítette. Jók: Kelemen, Bálintné. Dunaföldvári Spartacus-Szent- gotthárd 33-27 (18-14). Szent- gotthárd, 200 néző. V.: Dobos, So­mogyi. Dunaföldvár: Kácsor - Du- kai, Szauter (8), Kolics (4), Hege­dűs (1), Józsa (15), Horváth (1). Csere: Mestyán, Musatics (4), Pol­gár, Kövics. Edző: Kolics János. A fiatal, lelkes Szentgotthárd együt­tes nagy elánnal kezdett, szoros eredményt produkált. A 10. perc­ben 8-8 volt az állás, de Szauter ki­tűnő formában játszott és a félidő végéig vezetéshez jutatta a földvá­riakat. A második félidő elején a pálya- választó együttes sokat hibázott, Józsa viszont szinte minden kapu­ra lövéséből gólt ért el. A félidő de­rekán már 9 gólra nőtt a Spartacus előnye. A folytatásban mindkét együttes több ziccert kihagyott, fo­lyamatosjáték nem alakult ki. Ezzel együtt a Dunaföldvár idegenbeli megérdemelt győzelmével rész­ben feledtette a hétközi, MÁV Előre elleni kisiklást. Jók: Szauter, Jó­zsa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom