Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-08 / 133. szám

2 - TOLNÄTAJ 1990. szeptember 8. Hagyományainkból - Béta A lakodalmi mulatság- Engedje meg, hogy olvasóink ne­vében még egyszer gratuláljak népjó­léti államtitkári kinevezéséhez. Töret­len, felfelé ívelő életpálya, aki ismeri, így jellemezheti az ön szakmai életét, hiszen alig 32 éves, amikor kinevezik Szekszárdon a megyei kórháznál a Dokumentációs és Információs Köz­pont vezetőjévé. 1987-ben veti papírra az egészségüggyel kapcsolatos gon­dolatokat - biztosítási alapokon álló egészségügy, orvoskamara létreho­zása, vezetésváltás technikája -, 1989-ben kinevezik az Egészségügyi Reformtitkárság miniszteri biztosá­nak, 1990-ben pedig a Népjóléti Mi­nisztérium közigazgatási államtitkárá­vá. Valóban ilyen sima volt az ide veze­tő út?- Az Orvostudományi Egyetem elvég­zése után, 1972-ben Budapestről kerül- .tem Szekszárdra, a megyei kórház bel­gyógyászati osztályára, mert a főváros­ban nem kaptam ilyen állást 1975-ben települt ide a számítógép, szervezték a csapatot, olyan orvosokat kerestek, akik hajlandók egészségügyi informatikával foglalkozni, és mint diszciplínát is művel­ni. Valamikor versenyszerűen sakkoztam, a gondolkodásmódom igen közel áll a szá­mítástechnikához. A problémák algoritmi­zálása komoly feladat aki nem foglalkozott ilyennel, nehezen jön bele. A számítógépes szakemberek hamar rájöttek, hogy velem ez ügyben érdemes kommunikálni, becsá­bítottak a csapatba. Az 1977-es belgyó­gyászati szakvizsgám után már ennek a teamnek a főállású tagjaként, de még be­tegágy mellett is dolgoztam, egészen 1979-ig, amikor az általam igen nagyra be­csült de már elhunyt kórházigazgató, dr. Szentgáli Gyula kinevezett a számítástech­nikai osztály vezetőjévé. Aztán, amikor a magyar egészségügyben elindult az első költségstruktúra- és költségnagyság-szá- mítás, hozzám fordultak az egészségügy vezetői, mert 1986-ban itt volt együtt eh­hez minden klinikai és gazdasági adat 1987-ben vetettük papírra megrendelés­re az első reformgondolatokat amiket azonnal titkosítottak a minisztériumban, és vitatni sem lehetett, mert tartalmazta azokat a fóbb elemeket, amelyeket a reformmun­kálatok során kidolgoztunk, és amelyek akkor igencsak idegen gondolatok voltak. 1988 elején új vezetés került a minisztérium élére, nyáron megalakulta reformtitkárság, de úgy, hogy a közreműködők közül min­denki megtartotta az eredeti munkakörét 1989 júliusától miniszteri biztosként irányí­tottam a munkájukat, ekkor már főállású munkatársak voltak, egyedül én tartottam meg az eredeti munkakörömet.- Biztonságból vagy egyéb okok ■ miatt?- Kellett az a hátország, amivel Szek­szárdon rendelkeztem, kellett az adatbá­zis és kellettek az ottani kutatók. így jutot­tam el 1990. május 31-ig, amikor esküt tettem, mint népjóléti közigazgatási állam­titkár. I- Mit tud megvalósítani államtit­kárként mindazokból az elképzelé­sekből, melyeket kidolgoztak a re­formtitkárságon?- Hogy az elképzeléseinkből mit lehet megvalósítani, arra a jövő fog választ ad­ni. Mindenesetre ezek a gondolatok kon­zisztensek a kormány jelenlegi politikai elképzeléseivel. Itt el kell mondanom azt, ami már ugyan többször elhangzott, hogy a reformtitkárság átfogóan nézte az egész egészségügy megújításának koncepció­ját és nagyon szorosan együttműködött az összes mai parlamenti párttal. Mindezt per­sze nem is lehetett másként elképzelni, mert az elmúlt év vitái, amelyek az ellenzéki kerékasztalnál, illetve az egészségügyi ke­rékasztalnál folytak, elképzelhetetlenek let­tek volna úgy, hogy a vitapartnerek ne let­tek volna egyformán informáltak. Az egész­ségügy megújítása kapcsán viszonylag jó, nemzetközi irodalommal is alátámasztott, kitaposott út áll a tárca előtt, de azért vannak megoldásra váró kardinális kér­dések. ■ - Hallhatnánk egy ilyen témáról?- Egyik ilyen fontos döntés, hogy biz­tosítási alapon működő egészségügyről gondolkozunk. Ezt - tudomásom szerint - gyakorlatilag az összes politikai párt el­fogadta. Bár, hogy ma miként véleked­nek ez ügyben, az az őszi parlamenti vitá­ban fog kiderülni, amikor az egészség­ügy jövő évi finanszírozásáról és a hosszú távú fejlődését meghatározó alapvető kér­désekről döntenek. Menet közben folya­matosan fenn kell tartani a működőképes­séget Ez nem lesz könnyű feladat, komoly anyagi források kellenek hozzá. I- Lesz-e, aki finanszírozza ezt, az egyre szűkülő anyagi források mel­lett?- Vannak biztató jelek. Július végén jártam Genfben, ahová az Egészségügyi Világszervezet összehívta Kelet-Európa egykori szocialista országait azzal a cél­lal, hogy központi programot indítson be a térség egészségügyi újjászervezésére. Van ugyanis egy közös kiindulópont eb­ben a régióban, a népegészségügyi mu­tatók Európában itt a legrosszabbak. Saj­nos, Magyarország több területen az utol­sók között van, nálunk még rosszabb a helyzet, mint a többi kelet-európai ország­ban. A kitörési pontjaink mindezen helyzet­ből már nem ennyire egységesek, bár el­mondhatom, hogy a világszervezet legked­vezőbben Lengyelország és Magyaror­szág egészségügyi reformelképzeléseit fo­gadta. Ott-tartózkodásom alatt kétoldalú tárgyalásokat folytattam a Világbank kelet­európai térségének infrastruktúrájáért fe­lelős iroda vezetőjével. A megbeszélések eredményeként küldöttség jön október elején hozzánk, megvitatni Magyarország egészségügyi helyzetét. Úgy tűnik, a Világ­bank kész arra, hogy januártól a hazai egészségügy átalakítását komoly dollár- milliókkal finanszírozza. Hogy ezek a dol­gok beinduljanak, sínre kerüljenek, ahhoz még sokat kell dolgozni. Nagyon fontos, hogy olyan egészségügyi közreműködők­re, vezetőkre találjunk, akik ezt támogatják. Fontos, hogy ne csak minisztériumi stáb­szinten kezdődjön el ez a reform, hanem az országban mindenhol, minden egész­ségügyi intézménynél e kérdésben egy­ségesen gondolkozzunk. Az egészségügy teljes megújítását nem lehet elefántcsont­toronyból vezényelni, megfelelő közremű­ködőkre van szükség. I- Szóval, ez az egyik ok, amiért új­ra kell választani az egészségügyi in­tézmények igazgatóit?- Igen, az igazgatóválasztás peremfel­tétel. Olyan vezetés kell, amelyik nyugod­tan dolgozik. Intézményeink élete telje­sen megbénult a rendszerváltozást kö­vetően, mivel azok a vezetők, akik a ko­rábbi politikai vezetéstől kapták a legiti­mitásukat, két oldalról is elbizonytalanod­tak. Egyrészt saját maguk érezték, hogy változtatniuk kell, mert nem tudni, mi lesz a sorsuk, másrészt az intézményeken belül az első számú vezetők alatt dolgozók ko­molyan mozgolódni kezdtek, megkérdője­lezve az igazgatók legitimitását Ez a bi­zonytalanság, ami most uralkodik, teljes működésképtelenséggel fenyegeti az egészségügyet, éppen akkor, amikor a sú­lyosan alulfinanszírozott ágazat megújulá­sára vár. Ezért szükséges, hogy az intéz­ményeknél demokratikus körülmények között szakmai szempontokat figyelembe véve válasszanak új vezetőket Ez egyszeri, fájdalmas lépés, de utána az újonnan vá­lasztott vezetőkre lehet építeni. I- Három hónapja, hogy betölti ezt a funkciót melyek az első benyomá­sai?- Tudtam, hogy nehéz feladatra vállal­kozom, ezért kértem és kaptam a kineve­zésem előtt gondolkodási időt volt alkal­mam felmérni a megoldásra váró gondo­kat de a valóság túltett minden elképze­lésemen. Hihetetlen nagy nyomás alá ke­rültem rövid idő alatt, elárasztanak a napi operatív problémák. Egyszerűen megdöb­bentő, hogy messze 2 ezer fölött van a tit­kárságon iktatott ügyirat, nem egész három hónap alatt. Ez naponta 2,5-3 óra posta­bontást jelent, ha érdemben intézkedni akarok. ■ - Milyen levelek ezek, panaszosak?- Túlnyomó részt nem panaszügyek, de akad néhány ilyen is, bár azok több­sége a lakossági panaszokkal foglalkozó részlegen csapódik le. Egyszerűen olyan elemi gondok vannak a magyar egész­ségügyben és szociálpolitikában, olyan segélykiáltások jutnak el a minisztérium­ba, olyan megrázó egyéni sorsok, ame­lyek azonnal intézkedést követelnek. Ezek­ről globálisan volt ugyan tudomásom, de hogy ilyen tömegről van szó, azt nem gon­doltam. Másrészt rendkívüli mértékben fel­gyorsult a kormányzati munka, a régi kor­mány nagyon sok ügyet nem intézett el, mert a rendszerváltás közeledtével meg­bénult az apparátus. I- Gondolom, ezt ön is átélte, még mint a reformtitkárság vezetője?- Természetesen, én is láttam, hogy bénul le az apparátus, miként válik fok­ról fokra müködőképtelenné. Amikor meg­történt a kormányváltás, a minisztériumban dolgozók elkezdtek lázasan tevékenyked­ni. Ráadásul, az ország gazdasági krízis- helyzetéből adódóan, igen kemény feszült­ségek halmozódtak és halmozódnak fel, amelyek megoldása végső soron rendkí­vüli odafigyelést igényel. Ez komoly kihívás, nagy feladatokkal. Az egészségügy átala­kításával kapcsolatos kihívásokra számí­tottam, amit viszont még nem vártam, az az önkormányzati törvénnyel kapcsolatban jelentkezett. A korábbi minisztérium e téren viszonylag megdöbbentően készületlen volt, ezért aztán nekünk kell átnézni az önkormányzati törvényhez igazodó egész­ségügyi törvényeket amelyeket szeptem­berben terjesztenek a Tisztelt Ház elé. Létre kell hozni saját, decentralizált szerveinket mindezt ki kell munkálni. Az volt a szeren­csénk, hogy a minisztérium Jogi Főosztá­lya ez ügyben igen felkészült, nagyon sok segítséget nyújtottak. Sokat dolgozunk, ezek az első benyomásaim.- Ön azok közé az emberek közé tartozik, akiknek a kikapcsolódást is a munkája jelenti. Mondom ezt an­nál inkább, mivel szomszédok lévén az elmúlt évek során nap mint nap láttam, hogy kora reggel ment dol­gozni, hetente többször is a főváros­ba utazott, és bizony késő este volt mikor hazaért A beszélgetésből az derül ki, hogy most még többet dol­gozik. Meddig lehet ezt bírni?- Ezt már sokan kérdezték tőlem, töb­bek között a saját titkárságom is. Az igaz­ság az, hogy szeretek dolgozni, de nem dolgozom többet mint azelőtt Reggel hétre megyek a minisztériumba, de előfordul, hogy fél hétre adok időpontot tárgyalópart­nereimnek, mert másként lehetetlen a számtalan feladatot beosztani. És hát nincs mit tagadni, én vagyok az, aki este leoltom a villanyt I- Felesége fogorvos, három gyer­meke van, hogy tolerálja a család a családfő távollétét?- Vállalták, bírják. Tudtuk, hogy ebben a beosztásban nem fogok naponta Szek­szárdra hazajárni, csak hétvégeken, így hétközben gyakorlatilag egy családtalan ember korlátlan idejével rendelkezem, amit a munkahelyemen munkával töltök el. I- Miért nem költözik a Jávor csa­lád Budapestre?- Kinga lányunk most kezdi a nyolca­dik osztályt szeretnénk, ha ezt még itt Szekszárdon fejezné be. Egyébként sem lenne hova költöznünk, mivel lakást még nem kaptunk. Hétközben is a szüleimnél vagyok, akik budapestiek, hárman oszto­zunk 40 négyzetméteren. Ezt nem pa­naszként mondom, ezek tények, ezt vál­laltam. I- Köszönöm, hogy így hét végén a családjára fordított időből szakított egy órát a beszélgetésre. Egy héttel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy a lakodalmi menet odaért a vő­legény házához. A házasságkötés anyagi vonatkozásairól már ejtettünk néhány megjegyzést. Hogy nem egészen alaptalanul, annak igazolá­sára álljon itt a nóta szövege, aho­gyan 1971-ben Szántó Józsefné el­mondta, illetve eldalolta: Édösanyám, adjon isten jóestét, Meghoztuk a piros-barna me­nyecskét. De nem azért hoztuk, hogy ne sze­ressék, Hogy a gazdagságát a zsebükbe tehessék. Meglehetősen kendőzetlen utalás, de őszintén szólva a zárt faluközös­ségben, ahol mindenki tudott min­denkiről mindent, nem nagyon lett volna értelme a túlzott szemforgatás­nak, szemérmeskedésnek. Bent aztán a ház helyiségeiben, amelyet néha úgy nagyobbítottak meg, hogy a jeles alkalom kedvéért kiütöttek egy közfalat, kezdődött a mulatság. Lassan gyülekeztek a vendégek, ahogy a halaszthatatlan otthoni munka - az állatok etetése, itatása, a tej sajtgyárba vitele - en­gedte. A hosszú lócák lassan meg­teltek a szónak csak fizikai értelmé­ben szorongó felnőttekkel, gyere­kekkel. Nem volt mindegy, ki hova ül, egyrészt a hierarchikus sorrend miatt, másrészt azért, mert a szűk hely igencsak korlátozta a jövést- menést. (Könnyebb volt a gyerekek­nek, akik ha kedvük tartotta, az asztal alatt is „közlekedhettek”.) Néhány évtizeddel ezelőtt többnyi­re még úgy adták össze a tányéro­kat, tálakat, asztalra való abroszokat. Az evőeszköz használatát nem az angol etikett, hanem a szükség hatá­rozta meg: legtöbben maguk vitték a kanalat, a bicskát meg feltétlenül. Közben kint az udvaron, a szín, vagy a sátor alatt rotyogott az étel a bográcsokban, régebben a soklite­res, hatalmas lakodalmasfazekak­ban. Mindenki tudta a tisztét, a sza­kácsok között is szigorú hierarchia uralkodott. A sütés-főzést a fősza­kács irányította, akit nem annyira ro­koni kapcsolat, mint inkább a szak­értelem alapján hívtak, kértek föl. Este 8-9 óra felé megtérítették az asztalokat, tálalták a vacsorát. A le­vest, de olyankor valamennyi fogást a vőfély odaillő, pajzán kitételekkel tarkított rigmusa vezette be. A menü általában a következő volt: húsleves; leveshús mártással, tormával; fok­hagymás hús; pörkölt A húsokat ke­nyérrel, lakodalmaskaláccsal ették. Ez utóbbit talán a kuglófhoz lehetne hasonlítani, de nem nagyon érde­mes, mert más - sokkal jobb - volt az íze. Szóval megkezdődött az evés- ivás. Külön, felelősségteljes tisztség volt a csaposé. Mi több, nem csak fe­lelősségteljes, hanem terhes is: ő egész éjjel nem, vagy csak alig iha­tott. Általában kétféle: vörös- és fe­hérbor közül választhattak a vendé­gek. A menyasszony és a vőlegény ke­veset, az örömszülők meg jóformán semmit sem ettek. Ez utóbbiak tisztje a kínálgatás, a vendégek kedvében járás volt. Szégyen, évekre szóló csúfolódás lett a következménye, ha valami nem stimmelt ne adj Isten, egyik-másik vendégnek nem jutott enni-inni való. Vacsora közben általában a ka­maszfiúk közül néhány azon mester­kedett, hogy ellopja a menyasszony cipőjét. Az asztal alatt egy óvatlan pil­lanatban lehúzták és csak találós kérdések megválaszolása; tréfás fel­adatok végrehajtása után került visz- sza a tulajdonosához. Egyik alka­lommal a bátai násznagy egy szom­szédos faluban azt a kérdést tette fel, hogy Szent János hol fordított hátat a Dunának. Törte a fejét szegény vőfély, már befejezték a vacsorát kezdődött volna a tánc, a menyasszony meg ott ült cipő nélkül, harisnyában. Végül is rájöttek, hogy a keresett hely Bátán van. A Duna, azaz ma már csak Holt- Duna partján, az egykori révnél, a mai „nagy” hídnál áll egy Szent János-szo- bor, amelyet 1807-ben állítottak föl. Előfordult hogy a találós kérdésre válaszolni nem tudó vőféllyel tréfás fel­adatot végeztettek el. Az egyik lakoda­lomban például egy szál nyers tökin­dát kellett előteremtenie. Éppen tél volt a tök indája már rég elszáradt Sze­gény vőfély addig törte a fejét, amíg va­laki meg nem súgta neki, hogy honnan húzhatja elő a keresett kacskaringós „indát”. Megesett hogy nem csak a ci­pőt de magát a menyasszonyt is el­lopták. (Egy kicsit bugyuta volt sze­gény.) Fölvezették a létrán a padlásra, odaállították a kémény mögé. Végül már mindenki őt kereste, mígnem rá­akadt maga a vőlegény. Vakarta a fe­jét gondolta, legjobb lenne otthagyni. Végül is csak lecsalogatta valahogy, kerülendő a még nagybbb botrányt így vagy úgy, de minden lakodalom­ban eljött az éjfél. A vőfély három szál gyertyát vett az ujjai közé, a másik ke­zével átfogta a menyasszony derekát és csárdást táncoltak. A vőfély egy­más után fújta el a gyertyákat és ami­kor az utolsó is elaludt kiszaladt a menyasszonnyal az udvarra. Itt rájuk dobták a karácsonyi - karácsonykor asztalterítőként használt - abroszt hogy rontástól, szemmelveréstől és ál­talában minden rossztól megóvják őket Kis idő múltán visszajött a meny­asszony, azaz már menyecske - ko­szorú helyett főkötő volt a fején. Sor­ban megcsókolt minden vendéget. Mögötte ment a vőfély, egy pénzda­rabbal verte a tányér szélét és kiabál­ta, hogy „Eladó az új menyecske, elő a tojás árával!” A csókért a vendégek pénzzel fizettek. Amikor a menyasz- szony „megcsókolódott”, a zenészek csárdást húztak, egyre gyorsuló ütem­ben, a vőfély földhöz csapta a tányért és kezdődött az igazi mulatság. A bátai lakodalmak külön attrakciója volt a szakácstánc. Hujjogatva, énekelve jöt­tek a szakácsok, elöl a főszakács, be­kötött kézzel, fakanállal vert egy tepsit, amibe hullottak a pénzdarabok, a ban­kók. Az ifjú párnak szánt ajándékokat is tánc közben adták át Minden csa­ládból táncolt valaki a menyasszony­nyal vagy a vőlegénnyel néhány lé­pést. Az örömanya által felügyelt ko­sárban meg gyűlt a sok ing, ágynemű- garnitúra, háztartási edény. Az erre il­letékesek árgus szemmel figyelték, ki mit adott, mert ugyanazt vagy értékben legalábbis hasonlót illett visszaadni, ha eljött az ideje. Néhány évtizede rész­ben egyszerűsödött a dolog: a postán küldött lakodalmi meghívó borítékjába csúsztatták a fiataloknak szánt pénzt Ez lehetővé tette annak ellenőrzését, hogy ki mennyit szánt a fiataloknak, de nem tudom, ilyen inflációs időkben használnak-e valamilyen szorzószá­mot a viszonzásnál? Szóval reggelig mulattak, amikor megvirradt zenével, énekszóval, tánccal kísérték haza az ifjú párt - mármint akkor, ha nem a vő­legény házánál volt a lakodalom. Eze­ket a hagyományokat részben még ma is ápolják, tartják a bátaiak. Termé­szetesen sok minden változott, így pél­dául bővült a menü, a szervirozást ille­tően javultak a viszonyok, nem népvi­seletben vezetik oltár elé a menyasz- szonyt.. Maradt viszont a nagy ese­ménynek kijáró összefogás, segítő­készség és egy-egy több száz szemé­lyes lakodalom ma is erősíti a család, a faluközösség összetartozását az egy­másrautaltság érzését GYURICZA MIHÁLY Dr. Jávor András és F. Kováts Éva az egészségügy reformiáról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom