Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-01 / 127. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. szeptember 1.- A falusi utcák villanyvezetékein ezekben a napokban mind több fecske sorakozik. A legbiztosabb jele ez az évszak- váltásnak, és annak, hogy kezdődik az iskolai tanév. A rendszerváltás és a felgyor- sult társadalmi változások mit jelentenek a Pedagógiai Intézettjén, amelyben te igazgató vagy?- Az 1975-ben megalkotott oktatási törvényt már módosították, és folyamatban van az új kidolgozása. Azokat a gyors változásokat, amit minden területen tapasztalunk, jogszabályokkal, rendeletekkel néha csak követni lehet Mostatanévelejénaminisztérium néhány időszerű kérdésben állást foglalt ■ - A hitoktatásra gondolsz?- Ez vált az egyik legvitatottabb kérdéssé a nyilvánosság előtt A miniszter ezzel kapcsolatban kiadott egy útmutatót ami egyértelműen rögzíti, hogy melyek az iskola feladatai a hitoktatásban, és melyek a lehetőségei az egyházi, jogi személyeknek. I- Tapasztalatom szerint ennek ellenére akadnak iskolaigazgatók, akik ebben a kérdésben még mindig tanácstalanok.- Igen, mert ez a miniszteri útmutató az iskola és a hitoktató közötti megegyezést jelöli, mint követendő eljárást I- Nincs tehát valamilyen központi utasítás?- A helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően történjen a hittan oktatása. I- Egy másik sarkalatos kérdés a történelemtanítással kapcsolatos problémakör.- A miniszter úgy szabályozta ezt, hogy mind az alapfokú, mind a középfokú oktatási intézetekben hatályon kívül helyezte a törté- nelemtanterveket Készült olyan tematika, amelyben körvonalazták a tanítandó tananyagot és adnak hozzá egy útmutatót I- Ebben külön feladat jut a Pedagógiai Intézeteknek?- Nekünk az lesz a dolgunk, hogy a szaktanácsadó tanárok segítségével végig elemezgessük a változásokat amelyeket az új szellemű történelemoktatásban érvényesíteni kell. I- Ha időszerű kérdéseknél maradunk, akkor gondolom az idegen nyelv tanítása is ezek közé tartozik.- Ez is tavaly óta áll az érdeklődés középpontjában. Ezzel kapcsolatban az a fejlemény, hogy az az általános iskolai tanuló, aki bármilyen formában, meghatározott szinten elsajátított egy nyelvet éserről a tudásáról, az erre kijelölt iskolában, megfelelő szakértői bizottság előtt osztályozó vizsgát tesz, az mentesül az iskolájában az idegen nyelvi órák látogatásának kötelezettsége alól. Í- Az orosz nyelv tanítását mikor válthatja ki egy iskola más idegen nyelvre?- Ezen a kötöttségen is oldott a miniszter, mert korábban a harmadik, legfeljebb a negyedik osztályban lehetett váltani, kivéve a nemzetiségi nyelvet tanító intézményekben. Most úgy döntöttek, hogy bármelyik osztályban válthatnak nyelvet, abban az évben, amelyikben az iskola a megfelelő szaktanári fettételeket megteremtette. I- Tantervi liberalizáció mellett óratervi kötöttség oldásról is hallani.- Az iskolának joga van az idegen nyelv oktatásra fordított órakereteket átcsoportosítani. Nem mereven kötött az óraterv, mint korábban. Ha már a változásokat soroljuk, azt is megemlíthetjük, hogy a középfokú intézményekben a bevezetés a filozófiába és a társadalomismeret tantárgy teljesen új tartalommal kerül a diákok elé. A közgazdasági szak- középiskolákban megszűnt a politikai gazdaságtan tantárgy, és helyette ugyanolyan óraszámban közgazdaságtant tanulnak majd. I- A tankönyvek is ennek megfelelően módosulnak?- Az általános iskola nyolcadik osztályosainak történelemből egy új, ideiglenes tankönyvet adnak ki. A középiskolák számára, a negyedik osztályokban a gimnáziumok negyedik osztályos történelem tankönyveit javasolják használatra. A második félévben, az 1945 utáni korszak tanításához megfelelő kiegészítéssel látják el. I- Korábban volt egy vezér ideológia szerint készült tanterv, alapdokumentum, ami alapján a tankönyvek is készültek, most ezt az alapdokumentumot érvénytelenítették, de ettől még nem lettek új tankönyvek.- Kivéve a legújabb kor történelmével foglalkozó tankönyveket. A középiskolák első két évfolyamában például már nem a régi, osztályharcos szemléletű történelemkönyvek vannak. A pedagógus munkája azért ütközik akadályba, mert a vezérfonal ugyan változott, de a tankönyv, aminek a feldolgozása során valósut meg tulajdon képpen a történelem tanulása, ami a gyerek kezében van, az a régi. Tehát szelektálni kell, átformálni, megmagyarázni a tévedéseket, hamisításokat I- Mit tud vállalni ebből a Pedagógiai Intézet?- Az intézetünknek a szaktanácsadókon keresztül fontos feladata az, hogy tantestüle- tekban, munkaközösségekben, előadássorozatban, tanfolyami formában, vita alkalmakkor fórumokat teremtsenek, ahol szakemberek segítségével válaszokat kapnak a tanárok a tisztázatlan kérdésekre. I- Egy ideje eltűntek a szakfelügyelők és helyettük szaktanácsadók szerepelnek.- A Pedagógiai Intézet feladatköre a kezdeti bizonytalanság után egyre inkább a pedagógiai szolgáltatás lett Ennek megfelelően a szakfelügyelet is átalakult szaktanács- adássá. Az egész folyamat akkor valósult meg, amikor az új oktatási törvény életbe lépett, amely az iskolát önálló pedagógiai műhelynek tételezi és nem hivatalnak, ahol bürokratikusán megszabott ügymenetet hajtanak végre. Ha ez így van, akkor az itt tanító pedagógust nem felügyelni kell elsősorban, hanem segíteni. - Szükségszerűen alakulttehát szaktanácsadássá a felügyelet Azt hiszem, ez nem minden felügyelőnél talált megértő tetszésre.-Ennek ma már nincs jelentősége. A szak- tanácsadó kollégák nem főállású intézeti dolgozók, hanem iskolában tanítanak. Egy-két nap végzik a szaktanácsadást Ebben is egy változás következik, amit szeptembertől szeretnénk beindítani. Ahhoz kapcsolódunk, hogy az iskola önálló szellemi műhely. Szaktanácsot annak kell adni, aki arra igényt tart A szaktanácsadói hálózat egész mozgásterét az iskolai hívásokra alapozzuk. Ezzel meg kívánjuk szüntetni az úgynevezett területi elvet Sokkal célszerűbbnek látjuk olyan munka- megosztást a szaktanácsadók között, hogy ki milyen részterületen képezi magát szakértővé. I- A Pedagógiai Intézet megteremtője a megyei tanács volt.. Folytassam?... Hogyan tovább? Milyen perspektíva áll az intézet előtt?- A pedagógiai jellegű szolgáltató funkciót a jövőben is el kell látni, hiszen nem várható tíz éven belül sem, hogy az iskolák önállósága nélkülözze a külső szakértelmet I- Célszerű tehát fenntartani ilyen szakmai szolgáltató szervezeteket- Igen, de abban a tekintetben, hogy ezeknek ki legyen a fenntartója, megoszlanak a vélemények. Elképzelhető, hogy a megyei önkormányzat kapja meg ezt a jogot és valamilyen központi támogatásból az intézetek működtetéséhez szükséges pénzalapot is. Az már kevésbé valószínű, hogy a helyi ön- kormányzatok adják össze a fenntartási költségek pénzügyi keretét Az is felmerült már a jövőt illetően, hogy a megyei szintű intézmények regionális csoportosulásokat hoznak létre, és ilyen módon vállalkoznak országos feladatok ellátására, amelyekre egy-egy megye önmagában nem lenne képes. Ennek szükségességéről eddig is beszéltünk. I- Fordítsuk a beszélgetést személyes jellegű kérdéssel kissé más irányija. Hogy kerültél a pedagóguspályára?- Szekszárdon, a Garay Gimnáziumban érettségiztem és természetes volt, hogy a pécsi Pedagógiai Főiskolára jelentkeztem. Édesanyám szorgalmazta ezt, úgy gondolom. Már a főiskolán voltam, amikor megismertem a szakma tudományos oldalát, akkor fogalmazódott meg bennem a pálya iránti fogékonyságom, érdeklődésem. Nem pedagógusdinasztia az enyém, hiszen szüleim sem voltak tanítók. Édesapám Őcsényben fodrász volt, édesanyám most nyolcvankét éves. Ö a népművészet mestere ésa háziipari szövetkezetből ment nyugdíjba. Feleségem szintén pedagógus, de gyermekeimnek nem javasolnám ezt a pályát I- Milyen emléket őrzői az első tanévnyitóról, amit mint végzett tanár éltél meg?- Matematika-fizika szakon végeztem 1955-ben, és akkor a Zala megyei Egerváron kezdtem tanítani, egy részben osztott iskolában. Szép emlékeim vannak arról a kis iskoláról. Ott az ének kivételével majdnem mindent tanítottam. Anyagi tekintetben értem azt hogy nehéz évek voltak akkor. A fizetésem nyolcszázharmincnégy forint volt. Albérletben laktam. Nehezen lehetett ebből megélni. Az első tanítványokat nem lehet elfelejteni. Szegény község volt A gyerekekta- vasztól az őszi hónapokig mezítláb jártak iskolába. Azok a képek nagyon mélyen élnek bennem. Azonban mindig vágytam Tolna megyébe. Sikerült is itt letelepednem. Két év zalai működésem után Bátaszéken tanítottam három évig, aztán öt évig Bonyhádon. Onnét kerültem pedagógus továbbképzési felügyelőnek a megyei művelődési osztályra. Majd 1970-ben megbíztak a továbbképzési kabinet vezetésével, 1974-ben alakultunk Pedagógus Továbbképzési Intézetté és 1983-ban lettem az egyesített intézmények vezetője. Röviden ennyi a pályafutásom. Ezek között a tanévnyitók mindig magukban hordozzák az újrakezdés lehetőségét, amit nagyra értékelek. I- Most ismét elkövetkezett ez a lehetőség. Mit kívánsz, a pedagógusoknak mire lenne legnagyobb szükségük az új tanévben?- Azt hiszem, hogy önbizalomra. Nagyon elbizonytalanodott a pedagógustársadalom és azokban az értékekben sem bízik, amelyekkel valóságosan rendelkezik. Egy józan, helyes önismereten alapuló, de mindenképpen határozottabb önbizalomra van szükség. Másképpen nem tudnak megfelelni a követelményeknek, amelyek előttük állnak. I- Kissé meglep, hogy ezt kívánod, és nem tárgyi, anyagi feltételeket követelsz.- Természetesen az anyagi feltételek javulását is fontosnak tartom, de a pedagógia olyan munka, amelynek alapvető feltétele a pedagógus, a jól felkészült, tudatosan dolgozó, gyermekszerető, eredményre törekvő pedagógus. A működés és a munka anyagi tárgyi feltételein nagyon sok múlik, de nem az a meghatározó. Szükséges éppen ezért a pedagógusképzés reformjának a sürgetése is, mert ha most változtatnánk e képzésen, akkor is majd évtized múltán jelentkezik annak hatása. Nem hivatkozom én is az elmúlt évtizedek hiányosságaira, de sürgős a megreformálás, mert nagyon alacsony a pedagógusképzés színvonala. Inkább hasonlított egy betanított pedagógiai szakmunkásképzéshez, mint egy értelmiségi képzéshez. Az alapvető gond éppen az, hogy egy meghatározott feladat végrehajtására képződött a pedagógusok nagy része. Abban a pillanatban továbbképzést igényel, ha a közoktatás tartalmában, metodikájában valamilyen változás következik be. Hangsúlyozom, rendkívül időszerű lenne a pedagógusképzés reformja és általános értelmiségi képzéssé fejlesztése. A különböző, alternatív pedagógiák befogadására az képes, aki magas szintű szaktudása mellett értelmiségi gondolkodásmóddal is rendelkezik. Egyébként minden programra be kell tanítani. Ez olyan továbbképzési kapacitás fenntartását jelentené, ami elképzelhetetlen. Éppen úgy lehetetlenség, hogy a szükséges megújulást kizárólag szervezett továbbképzések segítségével valósítsuk meg. A továbbképzés nem helyettesíti, csak kiegészíti a permanens önművelést Í- A képzés során tehát ki kell alakítani a szakmai igényességet- Igen, és az önművelés képességét vagyis a pedagógusnak az újra mindig fogékonynak, nyitottnak kell lennie, és meg kell szerezni a munka továbbfejlesztéséhez szükséges ismereteket, mert az eredményesebb munkához, a pedagógiai kultúra továbbfejlesztése nélkülözhetetlen. A közoktatás alapvető érdeke, hogy ezért összefogjon a pedagógusképzés, továbbképzés, az iskolafenntartó és a társadalom egyaránt I - Köszönöm a beszélgetést Néhány héttel ezelőtt ezeken a hasábokon a párválasztásról volt szó. Előbb-utóbb mindenki megtalálja a párját, hogy ne mondjam, minden zsák a maga foltját. Ha azonban mégsem, akkor kommendálnak, azaz kommendáltak neki. Bizony, nem egy család alapjait susmutoló öregasszonyok rakták le, igazították egymáshoz a fiatalokat, meg a „fődet a fődhő”. így vagy úgy, csak eljött a leánykérés ideje. Kéretni a fiú két keresztapja „körösztvízrü körösztapja meg bérmakörösztapja” és természetesen a szülei mentek el a lányos házhoz. Szántó Józsefné, aki 1971- ben 73 évesen mondta magnetofonszalagra az emlékeit, huncut mosollyal a szemében mesélte, hogy olyankor, kéretéskor a fiatalok félrehúzódtak, ók egymással, a szülők, keresztszülők meg az ányagiakkal, a lakodalom részleteivel foglalatoskodtak. A vőlegény szülei adták a gyűrűt, a menyasszony pedig a jegykendőt, ami nem volt egyéb, mint egy piros ternó, fejrevaló kendő. Közeledett a lakodalom napja. Bá- tán a menyasszony ruháját a vőlegény, azaz a vőlegény szülei vették meg. A század első negyedében még a fekete volt a divat, meg a hétnyolc keményre vasalt alsószoknya - pöndő - és a magas koszorú. A vőlegény öltözéke fekete csizma, testhez álló nadrág, kabát és kalap volt, amihez három ágú bokrétát meg szalagokat tűztek. A lakodalmat természetesen megelőzte a vendéghívás. Száz éve ez a felnőttek dolga volt, három évtizede a fiúké. Én, ha jól emlékszem, K. Szabó Pétör bátyámtól kértem a vendéghíváshoz nélkülözhetetlen csobolyót, azaz a szíjjal ellátott kis hordócskát, ami megtöltve lehetett vagy 10-15 kiló. Hogy a fokost honnan szereztem, már nem emlékszem. Sárgarézből öntötték, szép sima tengeri nád volt a nyele, zsebkendő, színes, vékony szalagocskák lógtak róla. Respektálta is a sok Bodri, Bogár, Csibész... Apám fekete kalapját ugyan a füleim tartották, de a méretbeli hiányosságokért kárpótolt a köré hajlított, fölcifrázott rozmaring. A tépett, és a szolgálat végére mi tagadás kissé borpecsétessé vált irkalapokról silabizáltam Pirisa Palkó bátyám verébfej betűit, a meghívandók névsorát. Vájt fülű literátorok most ugorják át az alábbi sorokat, mert a vendégeket hívó rigmus következik: Dicsértessék az Úr Jézus szentséges szent neve, Áldásával legyen ez a hajlék tele! Alázattal léptem e hajlékba, Isten áldása szálljon a benne lakókra. Jövetelem okát elmondom én bőven, Egy nagy ünnepség van nálunk készülőben, Melyre kendtöket általam hívatja. X. Y. és annak tisztosséges atyja. Legyenek szívesek megjelenni Egy pár kanál leves elfogyasztására, Egy pár magyar csárdás eljárására, Egy pár pohár bor megivására, És azután kinek meddig tetszik. Hát eddig a rigmus. Gyanítom, har- mincegynéhány esztendeje is, most is kimaradhatott belőle egy-egy strófa. Csakhogy akkor vagy szemet hunytak a meghívottak, vagy kisegítettek a versmondásban. Most viszont nem tudom, kérhetnék-e ilyesmit az olvasótól? Azt meg már elő se merem hozni, hogy a hajdani vendégekhez hasonlóan újratöltsék a csobolyómat, ha az hangos kottyaná- sokkal jelezi tartalmának mennyiségi hiányait. A lakodalom előtt minden meghívott családtól vittek a lakodalmas házhoz egy tyúkot, tíz tojást, egy szakajtó lisztet és egy kis bögre zsírt. Ezt aztán kezelésbe vették a közelebbi rokonok, ismerősök - a segítségek -, akik már két-három nappal az esküvő előtt azon szorgoskodtak, hogy senki ne szenvedjen hiányt ételben, italban. A nagy készülődés után eljött a lakodalom napja. Egy szükebb kör az ebéden is részt vette. Utána a vőlegény házától indult a menet - egyelőre menyasszony nélkül. Elöl a násznagyok, mindegyik násznagy kezében literes üveg, tele borral, meg egy szép szál, színes szalagocskákkal feldíszített rozmaring. Az üvegből kínálgatták a nézelődőket, akik a kapuk előtt, utcasarkon mustrálták a menetet, alkottak véleményt a lakodalmas menet tagjairól, a hangulatról... Persze nemcsak alkották a véleményt, hanem nyomban meg is osztották egymással. A násznagyok után a vőlegény vezette karonfogva a nyoszolyólányt. őket a koszorúslányok, vőfélyek, vendéghívók követték, szigoró rend szerint. A menet végén a zenészek húzták vagy fújták a talpalávalót. Amikor a menyasszony házához értek, általában zárt kaput találtak. Ez csak akkor nyílott ki, ha a násznagyok megválaszoltak néhány találós kérdést. Ha bejutottak, következett a menyasszonybúcsúztató. A leendő menyecske a szülei elé térdelt, miközben a búcsúztató szövegét egy idősebb rokon kántálta, énekelte. Ezt a tradíciót elevenítette föl néhány éve a bátai hagyományőrző népi együttes egy fesztiválon olyan sikerrel, hogy a zsűri arany minősítéssel jutalmazta a produkciót, az eljátszott jelenet során hullajtott igazi könnyeket... A menyasszony házánál aztán összekeveredett a násznép, együtt vonultak a templomba. Míg a templomi esküvő meg nem történt, a menyasszony és a vőlegény nem mehetett egymás mellett. A menyasszony párja a vőlegény öccse vagy a barátja volt. Az egyházi szertartás után a násznép megkerülte az oltárt, mindenki megcsókolt egy kis feszületet, amit az eskető pap tartott a kezében. A templom után a következő állomás a községháza volt, ahol megtörtént a polgári esküvő. Innen a vőlegény házához vonult a menet. Elöl két zászlót vittek, azaz egy hosszú rúdra akasztott női nyakra való kendőt, a rúd tetejére nagy virágcsokrot erősítettek, körben pedig zsebkendők és fejre való ternó kendők lógtak. A zászlókat aztán a két lakodalmas ház kapujára tűzték, egyet a vőlegény, egyet pedig a menyasszony házára, mivel e két helyen, külön tartották a lakodalmat. Közben elindult a felpántlikázott kocsi is. A lovak nyakába csengőt akasztottak, és felrakták a menyasz- szony hozományát: a két ágyat - az egyikben aludtak a fiatalok, a másik „vetött ágy” volt, amit soha nem használtak -, egy vagy két szekrényt, benne a házilag szőtt ágyneművel, fehérneművel, abroszokkal, törülközőkkel. Bátyúba kötöttek hat fehér vánkost, két fehér huzatú dunnát - ezeket tették az előbb említett „vetett” ágyba. Volt még két párna, két dunna, amivel az új házasok takaróztak. Mindeközben a lakodalmas menet is odaért a vőlegény házához. De erről majd legközelebb, egy hét múlva szólunk ezeken a hasábokon. GYURICZA MIHÁLY Werner András és Decsi Kiss János a tanévkezdésről Hagyományainkból - Báta Esküvő és lakodalom
