Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-29 / 151. szám
2 - TOLNATAJ 1990. szeptember 29. „Szamártemetés”- Ahol most beszélgetünk - a szekszárdi dombok közelében levő Görögszó dűlő fölötti hegyháton - a pákozdi csata helyszínére emlékeztet a táj. Ön a bajai Mészáros Lázár honvédlaktanya parancsnoka, nagytávolságú vezetési gyakorlaton vesz részt ezen a tolnai vidéken. Beszélgetésünk apropója az 1848-as szabadság- harc szeptember 29-i napja, amikor a Velencei-tó közelében levő Pákozd és Su- koró között a magyar honvédsereg, a környékbeli parasztok támogatásával vereséget mért Jelasic seregére. Hosszú ideig ezen a napon ünnepeltük és köszöntöttük a fegyveres testületek tagjait Az utóbbi esztendő politikai változásai az ünnepeinket - így szeptember 29-ét is - eléggé megkavarták. Ez a nap most a pákozdi győzelem emlékezésével szerepel a köztudatban.- Valóban nem erősítették meg hivatalosan, hogy melyik nap legyen a fegyveres erőké. Olyan jellegű kutatások folynak ezen a területen is, amelyek azt keresik, melyik nap fejezi legjobban a fegyveres erők mai szellemét Több elképzelés között a májusi hősök napja lesz talán a fegyveres erőké, ha lesz egyáltalán ilyen ünnep. Ebben az évben is a szeptember 29. megmarad kis belső ünnepségnek. Ez része annak a folyamatnak, amelyben újra gondolunk mindent Visszahozunk és teremtünk új értékeket. Nemzeti múltunkban, leginkább az 1848-as szabadságharchoz tudunk visszanyúlni. Azon belül is, ahhoz a honvédsereghez, ami akkortette a dolgát ebben az országban.- Ezt a beszélgetésünket megelőzte egy közelmúltbeli találkozás, amikor az ön laktanyájába vonultak be fiatalok többek között erről a vidékről, Szekszárdról, Decsről, Öcsényröl, nem folytatom, Akkor tapasztaltam, hogy például sapka nélkül „közlekedtek” a katonák a laktanya udvarán és az egyik kiskatona, olyan udvariatlanul beszélt önnel, hogy meglepődtem. Fegyelmezetlennek éreztem és nyomban arra gondoltam, vajon a parancsot is így teljesíti, mert akkor katasztrofális dolgok történhetnek.- Amit látott, az döbbentette meg, hogy le- zserséget tapasztalt, ahhoz képest, amit ön valamikor átélt Az teljesen természetes dolog, hogy az ember alkalmazkodik a környezetéhez. így van ez a katonák esetében is. A mai húszévesek egészen más emberek, mint akik mondjuk az 1960-as évek végén vonultak be katonának. Másjellembelitulajdonsá- gokkal, más komfortérzettel és más igényekkel rendelkeznek a maiak, más a tűrőképességük, de az állóképességük is. Az a fegyelem, ami az ön emlékeiben él, az elsősorban a kimondott parancsuralmi rendszerre volt alapozva, még talán a megfélemlítésre is, az ma már nem létezhet. A mai embert így nem lehet nevelni. Semmilyen célt nem érhetünk el. Az az újonc, akiről beszél, akkor még éppen beöltözött katona volt A parancsvégrehajtási készséggel a sorkatonák részéről ma már nincs problémánk. Vannak természetesen olyanok, akiket fegyelmezési módszerekkel kell rábírni a parancs végrehajtására, de ötszáz katonából mondjuk öt van ilyen. I- Tehát alaptalan az a feltételezésem, hogy az a katona, aki akkor zsebre dugott kézzel válaszolt az ön kérdésére, ö esetleg megtagadja a parancsot?- Igennel válaszolok, viszont más dolog az, hogy a végrehajtás felületes. Ez nem származhat máshonnan, mint ennek a nemzedéknek a neveltetéséből, a tartásából, a felelősségérzet hiányából. A napokban a hírek között hallottam, hogy Beke Kata kérdezte, hogy mit akar ez a félig művelt nemzedék, a diákság, a tüntetésekkel. Ilyen kijelentés kapcsán én sértve érezném magam és mégis azt kell mondanom, hogy van igazság abban amit mondott Talán másként kellett volna fogalmaznia. Mondok egy számot ami a félig műveltre példa. A honvédség az 1970-71- ben születettek közül nem tudott behívni húszezer embert, mert nem fejezte be a nyolc általános iskolát Í- Korábban volt arra példa, hogy erre módot adott a honvédség.- Ma sajnos nem vagyunk olyan helyzetben, hogy az ország pénzén szerezze meg az általános iskolai végzettségről szóló igazolást a katonai szolgálata alatt. A kötelesség és felelősségérzet tehát adódik ilyen tényezőkből is és olyan társadalmi lazaságból, felelőtlenségből, közösség iránt érzett magatartáshiányból, ami általánosnak mondható.- Ha már a pénzről esett szó... A hadi- technika korszerűsítése sokat felemészt Ismert, hogy szovjet fegyverek vannak a hadseregben. A szovjet csapatok kivonulása is sokba kerül, mint hallhatjuk. Nem csökken a magyar honvédek biztonság- érzete?- A jelenlegi szovjet fegyverrendszereket nem tudjuk felváltani egy-két év alatt másokkal. Vannak korszerű és nagyon öreg fegyvereink is. Az arány az rossz. Több az idős, mint amit egy modem hadsereg fogalma megkövetel. Ez annak a következménye is, hogy visszamenőleg az utóbbi négy-öt évben az ország már nem tudott fordítani a fegyverek korszerűsítésére. I- Lehet ezeket még néhány évig rendszerben tartani?- A minisztériumban erre a kérdésre már keresik a választ Az előbbi kérdésére válaszolva mondom, hogy nincs félelem a honvé- deinkben, hogy mi lesz velünk a szovjet csapatok nélkül. Azokat a közös hadgyakorlatokat melyeket a szovjet csapatokkal együtt hajtottunk végre, teljesen más politikai, katonai légkörben hajtottuk végre, más céllal. Ezeknek ma már nincs jelentőségük. Ma a honvédségre új feladatok várnak, új hadműveleti tervekkel. I- Ebben az átmeneti időszakban sok mindenről beszélnek az emberek. Olyanról is, hogy megszűnik egy-egy hadkiegészítő parancsnokság...- Ma még senki nem tudja megrfiondani, hogy mi szűnik meg és mi nem. Az országnak új biztonságpolitikát kell kidolgozni. Ennek már vannak jelei. Viszont szükséges a szomszédainkkal való politikai biztonsági részét is tisztázni. Amikor megvan eza koncepció, akkor ki kell dolgozni hozzá egy katonai doktri- nát Ez gyakorlatilag már 1987 óta folyik, de önmagában ez semmit sem ér, ha a politika nem követi. Az biztos, hogy a katonai közigazgatás területén is lesznek változások, de ezeket ma még nem látni pontosan. Arra lehetőség van már most, hogy aki huszonöt év szolgálati idővel rendelkezik, az kérje nyugállományba helyezését, de ez nem korkedvezményes nyugdíjaztatás. I- Ezredes úr, ön életkorából következően a múlt rendszerben indulta szakmai pálya csúcsa felé és ma is maradt magas beosztásban.- Miskolcon születtem, ott érettségiztem. A második helyen szerepelt tanulási terveimben a katonai pálya. Az erdőmémökire nem vettek fel, így maradt a katonaság. Mi még voltunk sorkatonák. Egerben, Szentendrén végeztem. Lentiben dolgoztam, majd a Szovjetunióba kerültem az akadémiára. Pécs, utána Baja következett, ahol különböző beosztások után, most laktanyaparancsnok vagyok. Feleségem pedagógus, két fiam van. I- Volt-e és lesz-e hagyománya a családjában ennek a pályának?- Nem volt és nem is lesz.- Arról sokan hallgatnak most, hogy a Szovjetunióban végeztek...- Én vállalom, mert az egy szakmai iskola, ahol sokat tanultam. A politikai kérdésekről a tanárainkkal, sokat vitatkozhattunk. A különállásunkra ott is büszkék voltunk. A lengyelekkel sok mindent átéltünk, együtt. I- A közvéleményben az él, hogy a Szovjetunióban csak olyanok tanulhattak, akik az akkori párt tagjaiként különösen megbízhatónak számítottak.- Úgy mentem felvételizni az akadémiára, hogy az ezredparancsnok javasolt de a párt- szervezet nem. ■ - Nem volt a párt tagja?- De, párttag voltam. Több ilyen helyzetről szóló papírt találni, hogy a parancsnok javasolta, de a párt nem. Más szabályok működtek, mint a civil életben. Azt is el kell mondanom, hogy embertelen körülmények közé kerültünk ott kint. Biztos vagyok benne, nem a magyar szerződő fél volt a hibás, hogy olyanok voltak a feltételek, de mi magyarok megtaláltuk Moszkvában is a számunkra kedvező megoldásokat Összetartottunk, más nációkkal is jó kapcsolatot építettünk. Voltak ott indiaiaktól a jugoszlávokig bezáróan sokan. Román nem volt. Számoltuk a napokat hogy mikor jövünk haza és egyszer visszaérkeztünk.- Térjünk vissza mi is a beszélgetésünk kezdetére. Ünnepek és a honvédek. Szükségesek azok a napok, amelyek módot adnak megállásra, emlékezésre, pihenésre, erőgyűjtésre. Ezekkel egyben tisztelegni is lehet a múlt előtt, mely mindenkor alapja a mának, holnapnak. Ezek az ünnepnapok más-más tartalmat nyernek és lehetnek egészen apró kis közösségek, legbelsőbb formálói. Ahol most szolgál ön, az a laktanya is mostanában vette fel Mészáros Lázár nevét. Csak röviden emlékezzünk most a honvédaltábornagyra, akiről azt olvashatjuk az Új Magyar Lexikon egy korábbi kiadásában, hogy: „A Habsburg-hadsereg ezredese volt 1848. április 7-én a Batthyány-kormány hadügyminiszterévé nevezték ki. Mint hadügyminiszter sokáig a Habsburgokkal szembeni lojalitás fenntartására törekedett és 1848 nyarán egyik kezdeményezője volt annak a javaslatnak, hogy - a bécsi kormány kérését teljesítve - magyar csapatokat küldjenek Olaszországba az ottani szabadságmozgalmak leverésére. Ez, valamint az osztrák hadsereg embertelen szabályainak a honvédségbe való átültetésére tett kísérletei és a külsőségekhez való ragaszkodása népszerűtlenné tették. Petőfivel is ösz- szeütközött. Később mint hadügyminiszter tagja lett a Honvédelmi Bizottmánynak és több hadműveletben is részt vett. 1849. júliusában Görgey Artúr hadügyminiszter helyett - átmenetileg- a honvédsereg főparancsnoka volt. A világosi fegyverletétel után Törökországba, majd Angliába emigrált. Távollétében halálra ítélték.”- Igen. Mi az ő nevét vettük fel, bajai kötődése miatt is. Atörténelemkutatás ma új módszerekkel, eszközökkel, elvekkel dolgozik. Más-más aspektusból hoznak nyilvánosságra egykori tényeket. A megítélés is más szempontból történik. Gyakorta találkozunk ellentmondásokkal, amelyekről ítéletet alkotni nagyon nehéz dolog, mert kinek az igazáról is van szó? Ennyi év után, okosnak lenni könnyű. A történelmi pillanatban sorsfordító döntéseket hozni sokkal nehezebb. Ön szá- monkéri az alakiságot a mai hadseregben, amit talán mások „embertelennek" minősítenek, mert az állóképesség növelésével is járhat a megfelelő eredmény elérése. Mindez csupán a honvédek életének egy egészen apró, parányi részét képezik, hiszen sokkal fontosabb feladatok várnak rájuk. Szóval nagyon alapos, megfontolt gondolkodás után lehet csak bírálatot mondani minden téren. Kell egy alkalmas magassági pont ahonnét kellő rálátással lehet szemlélni az eseményeket..- Ennek a pontnak a kiválasztása is az egyéni adottságoktól függ. Van aki a sík terepet kedveli, más a dombokat Gyanítom ezredes úr, ön a hegyvidék szerelmese és nem véletlenül választotta felvonulási útvonalának a Tolna megyei Völgységet Szálka, Bonyhád, Zomba, Szekszárd, Sárköz határvonalát- Nagyon tetszik ei a környék. Az ebédelőhelyet itt, az 56-os út fölötti kis teraszon szoktam kijelölni. Innét rálátni a Sárközre. Tiszta időben távcsövei Pakstól Bajáig lehet pásztázni a terepet. Ilyenkor nem is a katona, hanem talán az erdész szemével figyelem és gyönyörködöm a természetben, amit az ember néha nagyon csúnyán meg tud rontani. Ennek védelme az ünnepek feladata is. Aki virágot helyez el egy honvédsíron, azt hiszem, sosem tör le egy facsemetét, és neki nem kell környezetvédelemről, tisztaságról törvényt alkotni. I - Köszönöm a beszélgetést A magyar nép a születést, a házasságot és a halált tartotta az élet három nagy szükségének, az emberi élet három olyan elkülönülő állomásának, amelyek előttük sokszor rejtve maradtak, de még a korabeli természettudományos vizsgálódás számára is megfejthetet- lenek voltak, ugyanakkor az ősöktől áthagyományozott babonák, hiedelmek fonódtak köréjük, s így félelmetes titkokat, rejtelmeket hordoztak. Mindenki fájdalom közepette jött a világra, és fájdalmat okozva hagyta azt el, ez utóbbit az elhunyt halála okozta a hozzátartozóknak. A halottat általában a temető földjében helyezték örök nyugalomra. A temetésnek minden faluban hagyományosan kialakult ideje és rendje volt Rendszerint kora délután zajlott le. Általános hit szerint úgy kellett kezdődnie, hogy legkésőbb napszálltáig be legyen húzva a hant A halottat búcsúztató és áldó egyházi szertartás után került sor a halottelbúcsúztatására hozzátartozóitól. Az egyszerűbb és az énekes temetéseken általában a kántor, a rektor vagy valamely verselő parasztember: a búcsúztató mondta ezt el, míg a gazdagabb, pré- dikációs temetéseken maga a pap olvasta fel. A református magyarok lakta Sárközben az elhunyt vagyoni állapotától, tekintélyétől függően igen változatosan alakult a temetési szertartások milyensége. Két prédikációval és búcsúztatóval temették az egyház lelkipásztorait és közvetlen hozzátartozóikat Például így búcsúztak el a decsiek a 31 évig községükben szolgált Dömsödi Nagy József prédikátortól, 1798. október 11-én. Prédikáció és a „Rector által versekkel való” búcsúztatás járt a falu tisztségviselőinek (bíró, esküdtek, presbiterek) és a birtokos prasztpotgároknak és családjaiknak. Solemnis (azaz ünnepi) prédikációval temették az öregeket és a gazdagabb ifjakat Prédikációs temetést kaptak a falu birtokkal rendelkező lakosai. Énekszóval a pár napos gyermekeket, vándorló legényeketés a szegényeket temették. A csak harangszóval való temetés a nem református vallásúakat (pl. görögkeleti vallású rácokat) és a nagyon szegényeket (koldusokat), ismeretleneket illette meg. Ingyenes temetés (gratuitum funus) járt az uradalom tisztségviselőinek, alkalmazottainak, De'csen pl. Nemes Bese Ferenc vincellérnek. Megszégyenítő - jóllehet még kulturálisan szabályozott normák közé foglalt - temetés volt azoknak, akik semmive vették a közösségi kötelékeket, megsértették az uralkodó erkölcsi értékrendet Például a kivégzetteknek, az « eklézsiakövetést megtagadóknak és az olyan javíthatatlan korhelyeknek, akik részegségükben lelték halálukat Ezekún. szamártemetést kaptak. Az egyházzal szemben nagy bűnt elkövetett személyeket a temetőn kívül a temető árkában, egyházi szertartás és szokásos kikísérés nélkül temették el. A falu társadalma és az egyház ezektől teljesen megtagadta a végtisztesség hagyományos szolgáltatásait Temetésük tulajdonképpen afféle ellentemetés volt mindannak a hiánya, fordítottja, ami a tisztességes halandót megillette. A holttestet mosdatni, öltöztetni senki nem ment és nem is mehetett Az ilyenek számára tilos volta közösségi figyelem és segítségnyújtás: „a község közül senki feléje ne menjen, se sirató, se koporsócsináló, se sírásó, hanem temesse le a maga Házanépe, a mint tudja, de nem a közönséges Temető helyben, hanem egyéb magános helyben, s még pedig távol a közönséges Temetőhelytül az maga gyalázattyára”. Sem nem siratták, sem nem virrasztották - hacsak nem titokban valamely családtagja. Nem búcsúztatták, s a temetőben - ahová egy trá- gyásszekér vitte ki - senki sem kísérte. Harangozni sem harangozhattak rá. Testét csak a maguk védelmében kapartatták el a falubeliek, lehetőleg valami szegénnyel vagy idegennel. A szamártemetés rendkívüli elrettentő erejével alapjában véve a megtartó közösségi hagyományok védelmét szolgálta. Maga az elnevezés bibliai eredetű. Az ókori Palesztinában Juda földjén nem a ló, hanem a szamár volta lovaglásra, teherhordásra használt állat Amikor Jeruzsálemben egy-egy ilyen állat elhullott nem temették el, hanem kivitték a városból, és a kapukon kívül temetetle- nül hagyták Annak az embernek, aki bűnt követett el, holta után hasonló sors jutott A szamártemetésen eredetileg olyan eltakaritta- tást értettek, ameilyen az elhullott szamárnak jutott, tehát eltemetetlenséget Később változik a fogalom tartalma: ekkor már az egyházi szertartás nélküli dísztelen temetést is jelentette. A 16-17. századi református egyházi feljegyzések is ezt bizonyítják. 1653-ban írta Medgyesi Pál „Erdély s egész magyar nép hármas jaj ja " című munkájában, hogy „az illendő pompa nélkül való temetség szamártemetés is isten átka”. Acz 1654. évi farkasdi zsinat határozatából ismerjük e szertartás lefolyását: „A részegségben megholt embereknek szamár temetések legyen: Harangozás, ének szóval való ki követés, az népnek kisérése az olyaténokkal sem illendő és az közönséges temetőn se adassék hely temetésekre". A Sárköz református magyar polgárai között szép számmal találunk olyan személyeket, akik hasonlóképpen kerültek a temetőkertbe. Például így temették el Öcsényben 1831. augusztus 7-én az 54 éves Katona Nagy Istvánt, ki mint „vallástalan, Istenkáromló, Templomba nem járó, Urvatsorával nem élő" tisztességtétel nélkül temettetett A 18. század utolsó évtizedeiben már a részegségben elhaltakat is a temetőben temették el. A decsi református anyakönyv szerint 1774. március 23- án temették Posgai Andrást ki „gyakorlott Részegségében a vizbe holt" és csak tizenöt nap múlva találták meg. Szamártemetéssel temették. Hasonló sors jutott 1780-ban Nagy Istvánnak, majd 1789-ben ifjabb Varga Andrásnak, de sorolhatnánk a példákat a többi sárközi község anyakönyveiből is. A humorra mindig érzékeny népi rímfaragók megörökítették a részegségben elhunytak emlékét jellemző sírfeliratokat fogalmaztak, melyekben kipellengérezték őket Példáink nem a sárközi temetőkből származnak, néprajzkutatóink az ország más részeiben gyűjtötték idézeteinket Bár íródhattak volna itt is, de a sárközi temetőkben viszonylag korán elterjedt a síremlékek építése, így itt a régi faragott fejfák eltűntek, még mielőtt sikerült volna összegyűjteni e humoros feliratokat íme: Mihály András volt a nevem, amíg éltem mikor nem reméltem, az útról letértem, a hídról leestem, a nyakamat szegtem, Isten bocsássa meg bűnöm, aki részeg otthon üljön. * Itt nyugszik az Úrban Kovács Sebestyén Nem vágtató paripa gázolt át a testén Ittasan beesett a mocsár közepébe így halt meg részegen vízi betegségben. Nemcsak a részegen vízbe holtakról emlékeznek meg a rím faragók, hanem az egyéb „alkoholos” betegségekben elhunytakról is: Boldogan halt meg Balázsi Vince, ivás közben rogyott rá a borospince. Cserepes András leült a székre, a gutaütés egy helyben érte; de az vöt itten a nagyobb és főbb dolog, előbb a hordóval igen tanácskozott. * Itt nyugszik Beke János teste Aki életének napjaiban A kocsmát leste Sokat háborgatta őt a spiritusz Nyugtassa meg üt a Jézus Krisztus. * Végrendelet szerint itt nyugszanak hárman Nagy Pál s mellette bor két butéliában. A sírfeliratok megemlékeznek a gyengébb nem részegségben elhunyt képviselőiről is. íme egy példa: Itt nyugszik az én kedves feleségem, Annám, Akit életébe már látni nem kívánnám, Teljes világ életébe Nem sok kárt tett kenderébe. Józan sohasem vót, így hát nem nagy kár, hogy megholt. A kor viszonyait ismerve bizonyos fokig érthető a borfogyasztása, hisz a rossz, ihatatlan, járványokat terjesztő víz miatt általános volt az egész országban, igya Sárközben is, a könnyebb borok víz helyett való ivása. Sokszor előfordult azonban - főleg azoknál, akik gyakran szomjasak voltak - hogy kissé többet ön- i főttek a kendő vagy a kalap alá. A decsi tanácsülési végzések között 1795- ben olvashatunk egy sárközi menyecskéről, ki „gyakorta való részegeskedése alkalmatosságával" az elöljárókat gyakran szidalmazta, káromkodásaiért 12 korbácsütésre ítélték DR. BALÁZS KOVÁCS SÁNDOR Ronkovics József ezredes és Decsi Kiss János a honvédekről
