Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)
1990-09-01 / 127. szám
1990. szeptember 1. KÉPÚJSÁG 5 „Somának” sikerült Próféta volt szőkébb hazájában A hétközi Paksi SE-Paksi Atom Magyar-kupa mérkőzésre készülő játékosok közül kiemelkedett egy öszes hajú, nyurga védő, aki, azt hiszem, a szokásosnál is jobban figyelt a bemelegítés minden mozdulatára. A Paksi Atom fehér meze feszült rajta, de nemcsak termete miatt magaslott ki a találkozó szereplői közül. 1954-ben született Pakson, a PSE elődjében, a Kinizsiben kezdte az ismerkedést a sportággal. Majd mikor jött a katonai behívó, Szék szárúra került a Dózsába. Aztán örökre beírta nevét az NB II. nagykönyvébe, hiszen 396 mérkőzésen szerepeit a második vonalban. Három éve került vissza Paksra, hívta az ASE, szükség volt óriási tapasztalatára, rutinjára. Segítségével sikerült is a csapat hőn áhított célja: feljutottak az NB ll-be. Betörő a sporthivatalban Most viszont elérkezett a végleges búcsú pillanata. Utoljára fut ki a társakkal köszönteni a közönséget A stoplis cipő, ha nem is a szögre, de a szertári polc mélyére kerül ezután. Lezárult életének nagy korszaka, 22 évet .húzott le' becsületes, sportszerű játékkal a pályán, s most Somodi András elköszönt Ó maga igyekszik elszürkiteni az eseményt mondván, nem nagy dolog. Mozdulatai, tekintete a bizonyíték, hogy legbelül érzi, tudja: e percek igenis nagy jelentőséggel bírnak életében.- Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy pont ezen a meccsen búcsúztatnak. Talán kicsivel nagyobb a drukk bennem, mint egy szokásos bajnoki előtt, de mihelyt elkezdődik a játék ezt levetkőzöm - vallja az ünnepelt Mindenki „Somája” Miközben a két paksi egyesület vezetői átadják ajándékaikat a Paksi Atom edzője, Pusztai László emlékezik A búcsúzó Somodi András az ügyvezető elnök Kiss Gábortól veszi át az Atomerőmű SE ajándékát- Mi még játszottunk együtt a Szekszárdi Dózsában. Bandiban nemcsak kitűnő játékostársat, de remek, becsületes embert is megismertem akkor. Később úgy alakult, hogy edzője is lettem az ASE-nál. Maximálisan segítette munkámat, nagyon hasznos kapocs volt a játékosok és a szakvezetés között. Mindig teljes eröbedobással a győzelemre tört, akarásával és lelkesedésével magával tudta ragadni a többieket is. Pályafutása olyan ritka, hogy önmagáért beszél. Három egyesületnél, ahol játszott, ahol öt megismerték, úgy maradt meg, hogy Bandi egy igaz, kitűnő sportember. Mindenhol csak barátokat hagyott, ő jellegzetesen az az ember, kinek nincsenek ellenségei, hiszen mindenütt elismerik. Nagyon nagy dolog, hogy itt Pakson, ahol kezdte, aztán Szekszárdon és a megyében, ahol ismerték, szerették - mindenki Somája tudott lenni. Egy csapatban Nyilasival A tényleges búcsú a mérkőzés 40. percében jött el. A közönség is elköszönt tőle, itt a lehetőség, hogy immár közösen is visszapergessük az emlé- kekeL- 1968-ban még ifistaként kezdtem a Paksi Kinizsiben, majd három év elteltével bekerültem a felnőttek közé. 1972-ben meghívtak az ÉDOSZ- válogatottba egy szakszervezeti tornára, ahol együtt játszottam Nyilasival, Rab Tibivel és Kiss Lacival. 1974-ben bevonultam Szekszárdra, s ott is ragadtam 13 évig a Dózsában. Kezdetben még jobbszélsőt játszottam, Jerabek Jenő edzősködé- se idején volt egy idény, amikor hat gólt lőttem. Később aztán ahogy öregedtem, mindig hátrább kerültem egy-egy sorral, végül balhádvéd lett belőlem. Három évvel ezelőtt hivott az ASE, úgy gondoltam Pakson kezdtem, itt is hagyom majd abba. Így hát hazajöttem. Jelenleg a szakosztály intézőiéként dolgozom tovább. Bár én nem nagyon akartam ezt csinálni, de a srácok rábeszéltek: marad-' jak a csapat körül.- Hosszú pályafutásod alatt bizonyára akad néhány szép emlék, edző, játékostárs akikre szívesen emlékszel vissza?- Igen, persze, hogy vannak emlékeim. Például amikor a BVSC-t vertük 4-3-ra, akkor még Mezey György volt az ellenfél edzője. Aztán volt egy Szek- szárd-Haladás meccs, ahol majdnem az alapvonalról fejeltem gólt Hegedűsnek. No és persze a Blatt Pál (háttal): „Bandi, a csapat nevében is köszönet mindenért.” már korábban említett ÉDOSZ-válogatottbeli játék Nyilasiékkal. Edzőim közül szeretettel gondolok vissza többek között Magasházi Józsefre, Peresz- tegi Józsefre és Teszler Vendelre. A játékostársak közül pedig Bányai Lajos, Csorna János, Váczi László, Freppán Miklós és Szentes Lázár akik most hirtelen eszembe jutnak. Persze, közelről sem teljes a névsor... Játékosként két városhoz, Pakshoz és Szek- szárdhoz kötődtél, ami a mai szokásokat ismerve, szinte hihetetlen. Soha nem akartál máshova elmenni „szerencsét próbálni”?- Megmondom őszintén, nem volt nehéz itt maradni, mert nem nagyon hívtak máshová. Nem voltam egy kimagasló tehetségű játékos, emberfogó feladatokat láttam el. Úgy érzem, ezzel azért hasznára voltam a mindenkori csapataimnak.- Sokat láttál, ismered az NB II. mezőnyét. Pakson mindkét csapat próbálkozott, illetve próbálkozik a második osztállyal. Hogyan látod szereplésüket?- A Paksi SE-nek láttam tavaly néhány mérkőzését, szerintem a játékosanyagban „vastagon” benne volt az NB II. Úgy gondolom, a belső bajok miatt estek ki. Nálunk, az ASE-nél most két meccs simán elment, nem igy képzeltük a rajtot. A második osztályban nemigen játszanak a csapatok, hanem beállnak védekezni, keményen küzdenek. Aztán várják azt az egy-két lehetőséget, amellyel el lehet dönteni a 90 perc sorsát, s el is döntik. Ez hiányzik eddig még nálunk, de én bízom a csapatban. Mi több, remélem már vasárnap fordul a kocka. Nem tartóztatom tovább Somodi Andrást, hiszen hosszú még a gratulálók sora. Sokan várnak rá, igy hát végezetül csak annyit: sok szerencsét, s még több sikert az új élethez is Bandi. MEDGYESY FERENC Egyszerre két kellemetlenség is érte Gallov Rezső helyettes államtitkárt, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökét. Előbb még csütörtökön volt kénytelen csalódottan tudomásul venni, hogy a kormány harmadszor is elnapolta annak a javaslatcsomagnak a tárgyalását, amelyben a sportnak nyújtandó 490 millió forintos gyorssegély ügye is szerepel. Pénteken pedig az OTSH-ban fogadta nem várt helyzet: betörtek a hivatalba...- Reggel meglepődve tapasztaltam, hogy nem tudok bemenni az elnöki irodába, mert ott hívatlan vendég járt az éjjel... De nemcsak nálam fordult meg az ismeretlen elkövető, hanem a titkári szobát is felkereste, szemmel láthatóan nagyon meg akart találni valamit - mondta el Gallov Rezső az MTI munkatársának érdeklődésére.- Persze, ha a betörő - már ha egyedül volt - tudta volna, hogy milyen rosszul állunk anyagilag, aligha bennünket választ célpontul! Ha pénz, vagy valamilyen más érték után kutatott, hiába tette, mondhatni eltévesztette a címet, a NemNoha a feltűnően gyenge olaszországi világbajnoki szereplés után Valerij Loba- novszkij úton-útfélen hangoztatta, hogy nem tervezi válogatottbeli ténykedésének folytatását, pénteki hir szerint mégis ezt teszi. Az 51 esztendős szakember alaposan belekóstolt a keserűség poharába, hiszen a szövetségi kapitány irányításával a Szovjetunió labdarúgói igencsak szerényen szerepeltek a nyári Mondialén. Júliusi információk szerint Lobanovszkij csak a Dinamo Kijev szakmai munkáját, felkészülését irányította volna, a kapitányi tisztéről ugyanis a vb-döntőt követően leköszönt. Ezért keltett nem kis szenzációt, hogy október elsejétől az Egyesült Arab Emírségek csapatának szövetségi kapitányaként dolgozik tovább. A nem sok részletet közlő hírügynökségi összefoglaló szerint (az AP munzeti Bank - ha csak néhány házzal is, de - arrébb van... Elvitt valamit az éjszakai látogató?- Bár az iratokat most tesszük helyre, s a leltározás még nem teljes, úgy tűnik, semmit. Feltehetően valami régi dokumentumot kereshetett az illető, de ezt is feleslegesen tette, mi semmiféle titkos anyagot nem őrzünk. Mindenesetre az üresen árválkodó üvegek látványa azt jelzi, hogy a kutakodás kellemessé tételéhez kerített magának a hűtőből üdítőt. Van ötlete, gyanúja, ki lehetett?- Nincs, de ha tréfának szánta netán az illető, csakis rossz viccnek tudom minősíteni tettét. Ha nem, csupán arra gondolhatok, hogy szellemileg megzavarodott egyén próbálkozott nálunk. A rendőrség helyszínelő csoportjának vezetője annyit tett hozzá, hogy a tettes - a szakértők szerint úgy néz ki, hogy egyetlen személyről van szó - a szomszéd házból, a tető felől, a szellőzőablakon át jutott be a sporthivatalba. Az íróasztalokat akkurátusán vizsgálta át, nem dúlt össze semmit, s minden jel szerint ismerte a helyszínt. katársa hiába faggatózott, csak homályos válaszokat kapott) két évig lesz Lobanovszkij kezében a futballkormánybot arab földön. Ismert, az Egyesült Arab Emírségek nemzeti legjobbjai is hamar istenhozzá- dot mondtak a Mondialénak, s bár a szövetség mindenképpen azt szerette volna, ha a brazil Carlos Alberto Parreira irányit tovább, a dél-amerikai szakember nem állt kötélnek. Egy - magát megnevezni nem kívánó - szövetségi szóvivő arról beszélt, hogy Lobanovszkij kevesebb fizetséget kap majd, mint Carlos Alberto Parreira. Hogy mennyit, az titok. Egy dolog azonban bizonyos: a távozott brazil kapitány havonta 30000 dollárt keresett. Ugyanennyi ütötte a markát egyébként Carlos Alberto Parreira honfitárs kapitányelődjének, Mario Zagalónak is. Labdarúgás NB ll-es serdülő- és ifibajnokság Serdülők Szekszárdi Dózsa-Dorogi Bányász 1-1 (1-0). Sz. Dózsa: Czi- ráki - Gyén, Pálfi, Biró, Pusztai T. - Bárdos (Palkó), Cseke, Rupa - Lépő, Jelusics (Vincze), Berényi. Edző: Horváth Csaba. A gólhelyzetei alapján sima győzelmet arathatott volna a Dózsa. G.: Berényi. Jók: Pusztai T., Berényi. Ifjúságiak Szekszárdi Dózsa-Dorogi Bányász 3-0 (0-0). Sz. Dózsa: Hefner - Bildhéber, Búzás, Kedves, Demkó - Péter (Panghy), Pusztai, Koller, Fekete (Kolompár) - Horváth (Teplán), Nagy. Edző: Kniesz Mátyás. A nagy melegben nehéz, de értékes győzelmet szerzett a lila-fehér gárda. G.: Pusztai 2, Nagy. Jók: Pusztai, Hefner, Búzás, Bildhéber, Nagy. Öten utaznak a vb-re Immár csaknem véglegesnek tekinthető, hogy öttagú miniküldöttség képviseli a magyar színeket október végén, november elején Tasmániában, a Barrington-tavon megrendezésre kerülő evezős világbajnokságon. Czakó Csaba, a szövetség főtitkára arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy a magyarok csak két számban állnak rajthoz, Sarlós Katalin az egypárevezősöknél, a Magyar Imre, Schneider Henrik duó pedig a kormányos nélküli kettesek mezőnyében. Kísérőként Dávid Imre, a szövetség alelnöke és Sarlós Györgyné edző utazik velük. Ezekben a hetekben Sarlós, Magyar és Schneider a dunavarsányi edzőtáborban készül Melis Zoltán szövetségi kapitány irányításával. Velük együtt gyakorol a szintén vb-szereplési lehetőséget kapott Mitring Gábor, Molnár Zoltán kétpárevezős egység is, bár egyre fogy a duó esélye, hogy támogatóra találjon. (Ismert: a szövetség csak a tavalyi vb-bronzérmes Sarlós költségeit állja, három egységet pedig abban az esetben indít, ha azok klubjuktól vagy valamilyen szponzortól elő tudják teremteni az utazáshoz, a hajószállításhoz és a kinttartózkodáshoz szükséges, tekintélyes összeget. A Punk Edit, Kapócs Anikó kétpárevezős tagjai egyesületeik elutasító válasza után meg sem próbálkoztak más megoldással.) A magyar csapat október 20-án utazik a világbajnokságra, amely 27-én kezdődik, s november 4-ig tart. Lobanovszkij külföldön folytatja X. Atom-kupa Ezúttal Bognár csillogott Sípszó előtt Elégedetten térhetnek nyugovóra az első selejtező nap után a paksi szurkolók, a hazai ökölvívók sikeresen szerepeltek. Csütörtökön hatan léptek kötelek közé, s közülük öten - Kalocsai, Led- neczkí, Szili, Szabó és Forgács - várhatják további ellenfelükeL A küzdelmek késő éjszaka fejeződtek be, s érdemes visz- szatekinteni néhány mérkőzés erejéig. A legnagyobb meglepetést feltétlenül a 63,5 kg-osok között induló kecskeméti Szakállas szereplése aratta, már „vastagon” megnyert meccset engedett ki kezéből. Tovább folytatva a legek sorát, ide kívánkozik a 71 kg-os paksi Forgács, és a litván Tase összecsapása is, mint az est legszínvonalasabb mérkőzése. Ügyeltek a védekezésre is, de ebbe még belefér, hogy felváltva ütöttek, pontosan, szépen... Szóval nagyszerű bunyót hoztak össze, s a végén Forgács örülhetett, 3-2 arányban nyert A legszínesebb egyéniség címet feltétlenül a dánok nagy „bombázója”, a nem éppen kisportolt alakú + 91 kg-os Nielsen érdemelte ki. Testsúlyát meghazudtoló fürgeséggel két menet alatt elverte a román Tenteát majd széles vigyorral „söpörte be” a lelkes dán csoport hangos ujjongását. Viszont, amint elnéztük leendő ellenfelét, a litván Sodovskijt, lesz még csendesebb is a dán kórus. A pénteki sorsolást böngészve feltehetően folytatódik majd a paksiak sikeres menetelése, hiszen legyőzhető ellenfeleket kapnak. Bár a 67 kg-ban a válogatott Szabó Lóránt és a súlycsoport tavalyi győztesének, a litván Maleckijnek a nap legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóján bármi lehetséges. Na, de haladjunk sorjában. Ezúttal a legkisebbek, a 48 kg-osok kezdtek, a kiskunfélegyházi Tanai a csehszlovák Mizidorn Mizi ellen. Az apró csehszlovák fiú nagy szívvel küzdött a képzettebb Tanai ellen, és bár nagyon szorosan, de 3-2 arányban győzött. 54 kg-ban két vívó stílusú öklöző, a paksiak válogatottja Bognár, és a szintén jól képzett litván Kolbis találkozott. A fogyasztással bajlódó Bognár sziporkázott, teljes bizonytalanságban tartotta ellenfelét. Győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ugyanebben a súlycsoportban került szembe a félegyházi Németh a dán Jensennel. Zúgott a dán tábor, lengtek a kis zászlók és nem is hiába. Az alacsonyabb Jensen rendre megelőzte Némethet és nyert pontozással. NB II.: Paksi Atom-BKV Előre: 17 óra. V.: Komáromi. Pusztai László: - Két sikertelen mérkőzés után vagyunk. Nagyon bízom a játékosaimban, hogy kellően kiéheztek a sikerre és tesznek is érte, hogy eredményesek legyünk. Hujber helyet cserél Hornyák kapussal, Kákonyi sérülése szépen javul, ha teljesen egészséges lesz, akkor ő kezd a középpálya bal oldalán. Lauer kihagyott egy hetet, lázas beteg volt. Erdélyi bokasérüléséből felépülve már edz, de még nem teljes értékű. Csak a győzelmet tartom vasárnap délután elfogadható eredménynek.- Hujber - Mikolics, Szabó, Blatt, Nagy Z. - Juhász, Nagy L, Kovalik, Fritz vagy Kákonyi - Kádár, Szendrei. Dorogi Bányász-Szekszárdi Dózsa: 17 óra. V.: Kéri. Teszler Vendel: - Az Ajka elleni mérkőzés újból bizonyította az NB ll-es mezőny kiegyensúlyozottságát. Nincsenek lefutott mérkőzések, a napi forma sokat számít. El kell ismerni, hogy ellenfelünk ezen a napon jobb teljesítményre volt képes. Dorogon bányásznapon lépünk pályára. Csak az a kérdés, hogy számunkra, vagy a házigazdákéra jelent-e ez nagyobb terhet. Azon leszünk, hogy az utóbbi variáns érvényesüljön. A héten Tóth, Lubastyik és Horváth Péter bevonult katonának, míg Nagyfalusi és Máté sérülés miatt nem edzett.- Máusz - Fodor, Kalmár, Varga, Pető - Farsang, Kasza, Dienes, Horváth Cs. - Jelusics, Pilisi. NB III.: Kaposvári Építők-Paksi SE: 17 óra. V.: Kovács. Laki Zoltán: - Remélem egészséges önbizalomnövelő sikert ért el a csapat az elmúlt fordulóban. Itt kell megemlítenem, a hétközben lejátszott kupa- mérkőzést az ASE ellen, ahol helyenként jó játékot produkáltak a fiúk egy sportszerű, küzdelmes találkozón. Az összeállításon ismét változtatnom kell. Márkus eltiltása lejárt, de Horváth J. a szerdai ösz- szecsapáson megsérült, Török pedig kedd óta torokgyulladással bajlódik. Ennek ellenére bizakodó vagyok, hogy sikeresen vesszük a kaposvári akadályt. r- Gróf - Bregovics, Sashegyi, Héregi, Somogyi - Szabó, Márkus, Horváth P., Fábián - Lacza, Porga. Kisdorogi MEDOSZ-Kaposvári Rákóczi: 17 óra. V.: Tatai. Kovács István: - A Táncsics SE elleni vereség remélem rádöbbenti a játékosokat, hogy nem a megyebajnokságban játszanak, itt az NB Ill- ban már másként kell gondolkodni. Helyzeteket nem elég kialakítani, azokat értékesíteni is kell. Most a Kaposvári Rákóczi ellen kell olyan teljesítményt produkálni, amivel megszerezhetjük első pontjainkat. Sérültjeink állapota nem javult, Selyem kapus befejezte rövid kisdorogi pályafutását, hiszen leállt. Kiss kapus kéthetes eltiltást kapott, szerencsére felfüggesztve.- Kiss - Komáromi, Horváth, Vecsei, Berning - Pap, András, Szajkó, Acsádi - Klein, Beke. Szombaton játsszák: Dombóvári Vasas-Kaposvári Honvéd: 17 óra. V.: Sólyom. Farkas Attila: - Az elmúlt fordulóbeli pontszerzésünk „sokba került”. A sérülést szenvedett játékosaink közül ugyanis Gergics és Horváth biztosan nem, Siklódi talán pályára léphet szombaton. így a középpályás sorunk átrendeződésre kerül. Ahhoz, hogy továbbra is a középmezőnyhöz tartozzunk, gyarapítani kell pontjaink számát.- Reizinger - Siklódi vagy Tárnái, Lu- czek, Vida, Berki - Buda, Csanádi, Tárnái vagy Vince - Rácz, Jakab, Korvicska.