Tolnai Népújság, 1990. szeptember (1. évfolyam, 127-151. szám)

1990-09-14 / 138. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. szeptember 14. Bajnokok reggelije „Kedves Barátom, szegény barátom, derék barátom!” olvasta. „Tea világegye­tem Teremtőjének kísérleti alkotása vagy. Az egész világegyetemben te vagy az egyetlen teremtmény, akinek szabad akarata van. Te vagy az egyetlen, akinek ki kell találnia, mi lesz a következő csele­kedete - és miért. Mindenki más csak ro­bot, gépezet. Bizonyára kiváncsi vagy rá, miért van az, hogy egyesek szemláto­mást szeretnek, mások szemlátomást gyűlölnek. Nos, azok egyszerűen szere­tő- és gyűlölőgépek” - Olvasta Dwayne. „Kimerült vagy és csüggedt. Miért is ne volnál? Természetesen kimerítő az, hogy folyton ésszerűen akarsz átlátni egy olyan világegyetemet, amelyet senki sem szánt ésszerűnek.” Dwayne Hoover tovább olvasott: „Körülvesznek a szeretőgépek, gyűlö­lőgépek, kapzsi gépek, önzetlen gépek, bátor gépek, gyáva gépek, igazmondó gépek, hazudógépek, vidám gépek, ko­moly gépek. Egyetlen céljuk az, hogy a világegyetem Teremtője megfigyelhesse a reakcióidat. Nincs bennünk több érze­lem vagy értelem, mint egy állóórában. A világegyetem Teremtője ezúton kéri bo­csánatodat nemcsak a próba tartamára melléd adott szeszélyes és tolakodó tár­Beszélgetőpartnerem: Szilágyi Zsolt. Tudod, lehet, hogy érzelgősnek hang­zik, de nekem a Doors együttes mondata ajeligém: Béke, szeretet, virágok! Tizenöt éves voltam, amikor Szekszárdra kerül­tem. A kereskedelmi szakiskolába jár­tam, közben pedig az 505-ös kollégiu­mában laktam. Ez a 78-79-es években volt, akkor alakult meg a Hobo. Földes Laci személyisége fantasztikus hatással volt rám, ránk. Nagyon sok Rolling Stones számot ját­szottak. Akkoriban még csak minimális ismereteink voltak a Stones-ról. A könyv, amit Földes rólunk írt, szinte úttörőmun­kának számított. Információhalmaznak. Abban az időben divat volt megtagadni a szülőket. Menőnek számított az, ki egy­szerűen lelépett otthonról. Az új nemze­dék a csöves generáció lett. A legna­gyobb sikk az alföldi papucs, a szűk far­mer, a hosszú kockás ing és a szimatsza­tyor volt. Hoboék bluesa szinte viselőiknek a „csöves hoboknak” szólt. A szövegük kifejezte azokat az életérzéseket, ame­saságért, hanem magának a bolygónak az ocsmány, lezüllött állapotáért is. A Te­remtő úgy programozta a robotokt, hogy évmilliókon át rongálják a bolygót, hogy mire ideérsz, bűzhödt, rothadó sajtdarab legyen belőle. A Teremtő kétségbeejtő zsúfoltságról is gondoskodott, úgy prog­ramozván a robotokat, hogy tekintet nél­kül az életkörülményeikre, szinte min­dennél jobban áhitsák a nemi közösülést és szinte mindennél jobban imádják a csecsemőket.” Dwayne pedig tovább ol­vasott magáról és a világegyetem Terem­tőjéről, imigyen: „Arra is programozta a robotokat hogy könyveket képeslapokat és újságokat írja­nak neked, meg televízió- és rádióműso­rokat, színdarabokat és filmeket Dalokat is írtak neked. A világegyetem Teremtője szá­zával találtatta ki velük a vallásokat hogy bőven legyen miből választanod. Millió- számra ölette le őket egymással, csakis azért, hogy te elképedj. Minden elképzel­hető szörnyűséget és minden elképzelhető jóságot művelnek érzéketlenül, automati­kusan és szükségszerűen, csak hogy a Te­remtő lássa miként reagálsz T-E” Ez az utolsó szó hatalmas betűkkel, külön sor­ban állt úgy hogy így festett: KURT VONNEGUT JR. lyek bennem, bennük fogalmazódott meg. Sok szerzeményük csak jóval ké­sőbb kerülhetett a nagyközönség elé, mert még igen kemény volt a ceruza, pe­dig már akkor lehetett érezni valamiféle demokratikus átalakulás szelét. A csövesek nemzedékét a nagy nyáj, a társadalom sürgősen megpróbálta átre­formálni. Sikerrel. A hobokból öltönyös, nyakkendős úriemberek lettek, vagy el­tűntek otthonról. Ma már nem sokat beszélnek róluk, az emberek tisztázták magukban a kort és igyekeztek elfelejteni őket. Velük együtt sikerült valami más dolgot is elfelejteni. Azt, hogy azok az érzelmek, amelyek bennünk éltek, milyen tiszták és valódiak voltak. Mostanra ezek értéke jócskán elkopott, valami útközben elve­szett belőlük. Hoboék zenéjéből is. Ez már nem az igazi, ez csak valami utánzat, amelynek azonban már nem látom értel­mét. így hát még egyszer, utoljára talán csak ennyit: BÉKE? SZERETET? VIRÁGOK? Kölyökzseni Petőfi Sándor a legismertebb magyar költő itthon és külföldön. Mindent meg­kapott, hogy nagy költő legyen: tehetsé­get, történelmet sorsot. Petőfi a szabadság, a szerelem, az életbizalom költője. Az idő teljességében érkezett oda, ahová a forradalom és a népies hang költőjének érkeznie kellett. 1848 márciusa után Magyarországon bonyolult tudatállapot állott elő. Az iroda­lom mind a romantika, mind a realizmus szélsőségeit elhagyva vélte szolgálni a nemzet ügyét. A nemzet egy kollektív egyéniség, s ezt az egyéniséget a nép- költészet őrzi a legtisztábban. Óvni és fej­leszteni kell! A program Petőfinél össz­pontosult. Nála a népiesség nem után­zás, hanem eredetiség. Petőfi a világirodalom egyik legna­gyobb politikai költője is. Nem mérlegelt, hanem cselekedett, de a forradalmi szándék mégsem az ösztönök müve, ha­nem átgondolt eszméké. Szerelmi líráját a legtüzesebb, leg­szenvedélyesebb versek alkotják. Szám­talan tanulmány, monográfia stb. íródott Petőfiről. Sokat tudunk róla, mégsem eleget. Sok a felderítetlen. Keveset tu­dunk fiáról. Mi lett vele? Apja zsenialitását nem örökölve nem vonta maga után kora és utókora érdeklődését? Teljesen hétköz­napi életet élt apja nem mindennapi éle­tével szemben? Túl sok még a folt, a hamis ítélet, a megfellebbezhetetlennek ítélt végső ér­velés és kijelentés életéről és haláláról. Vajon valóban meghalt a szabadság- harcban, vagy tovább élt a Szovjetunió­ban, s csak 1857-ben halt meg, ahogy a Barguzinban talált sírfelirat mutatja? Tény, hogy a szabadságharc után már Ír­tak - az akkori - Oroszországban Petőfi­ről, s egy egész sor legenda szól egy bi­zonyos Petrovicsról, akinek sirját feltár­ták és hasonlóságokat véltek felismerni a mi költőnkkel. A vita kizáró ok vagy egyértelmű bizonyíték hiányában még folytatódik. Ami megfellebbezhetetlen: 26 vagy 34 évesen halt is meg, világiro­dalmi rangú és méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában. Mélyről... félúton Állj ki egyszer éjszaka, hidegben egy lakótelep közepére és nézd a házak fényeit! Minden ablak mögött emberekéinek. Ismered őket?Isme­red azokat az afrikai feketéket, akik úgy élnek és szaporodnak, mint a patkányok? Emberek! Ismered Hit­lert, Lenint, Sztálint vagy Kun Bélát? Emberek! Ismered azt a szemetet, aki a húgodat megerőszakolja éjjel a lépcsőházban? A hóhért, aki szüze­ket tört kerékbe és ártatlanokat kül­dött mágláyra az obszcén egyház­fők parancsára? Ember, ismered ezt a fajt: EMBER?! Tudod, ki vagy? SZILPOSTA- Elkezdtem gondolkodni (mert én azt is tudok), hogy mi az a SZIL. Egy mozaik­szó? Szovjetbarát Ifjú Latrok? Nem hi­szem. Szocialista Ifjak Ligája? Mik nem jutnak eszembe! ÁM! Megvan! Szilaj Ifjon­cok Lapja? Vagy nem is mozaikszó? Egy­szerűen SZIL. SZILfa? ww- Kedves WW! Nevünk valóban nem rövidítés. Eláruljuk neked a jelentését, bengáli őstigris nyelven a SZIL „ERÖ”-t jelent. Jó mi? De ez titok, úgyhogy ne mondd el senkinek! Egyébként örülnénk, ha az egyik ügye­leti napunkon felkeresnél bennünket az irodánkban. Szeretettel várunk. A szerkesztőség- Köszönjük a beérkezett leveleket, nagyon sok érdekes, valóban nyomta­tásra érdemes anyagot találtunk bennük. Kérjük, hogy továbbra is tiszteljetek meg bennünket azzal, hogy írásaitokat elkül- ditek nekünk! Sziasztok!!! Memorie Avagy Hobo blues band rekviem E heti okoskodásunk „A Múzsa nem alkalmas utcalánynak.” (Veres Páter) —-— - - - - -- ............. C urriculum vitae tkJt-fc, ..Jté-.........» * _ ~~\~s. « M» «Ml ~ Megszülettem. Tél volt. Aztán tavasz, nyár, ősz. És megint tél. Egyéves voltam, meg szobatiszta. Aztán tavasz, nyár, ősz. És megint tél. Kétéves voltam, és már fo­lyamatosan beszéltem magyarul. Aztán tavasz, nyár, ősz. És megint tél. Három­éves voltam. Ekkor kezdtem el gondol­kodni jövendőbeli pályámon. Királylány akartam lenni. A szülők nevettek. Sajnos a családfám nem gyökerezett semelyik királyunknál. Nem lettem királylány. Az­tán tavasz, nyár, ősz. És megint tél. Négy­éves voltam. Elefántidomár akartam len­ni. De csupán egy aranyhörcsögöm volt Tanítani kezdtem. Megharapott a dög. Utána vérzett. (A kezem, nem a hörcsög!) Nem akartam elefántidomár lenni. Aztán tavasz, nyár, ősz, És megint tél. Ötéves voltam. Óvónő akartam lenni. Aztán ta­vasz, nyár, ősz. És megint tél. Hatéves voltam. Aranyásó akartam lenni. A szülők mondták, hogy inkább segítsek nekik ka­pálni. Hiszen ásó, kapa meg a nagyha­rang ugyebár úgyis egyre megy. Nem akartam aranyásó lenni. Aztán tavasz, nyár, ősz... ősz! Szeptember! Hatéves voltam (még mindig). Ergo: iskola. Iskola. Ki a csoda jár oda? Hát én (is). C’est la vie. Aztán még sok tél, tavasz, nyár. És megérkeztünk. Már tizennégy éves és hét hónapos vagyok. Két éve újságíró akarok lenni. És íme, pénteken elolvas­tam a Népújság negyedik oldalát. Nagy­szerű! Fantasztikus! Végre egy lehető­ség, ahol kibontakoztathatom zsenialitá­somat Mert én tudom ám, hogy bennem irtózatos tehetség lappang. Inkognitó­ban, álnéven írok, mint Ady, vagy Rejtő. Álnevem: dupla duolavé, azaz WW. Ennyi. Folytatása következik. (Egy pár tavasz, nyár, ősz, tél után.) WW Cinizmus (- válasz a három felkiáltójelre -) Az Elkoptatott Frázisokat mindenki a magáénak hiszi. Sorsot csinál belőlük. Saját életet. Aztán zokog az önsajnálattól. (Én is). Pedig azok csak Elkoptatott Frázisok. Tisztán akarunk élni? Bemocskolnak bennünket is. Undorodunk a hazugságoktól? Undorodva, de hazudunk mi is. Tagadni, dacolni, nem elfogadni akarunk? Sokan beletörődtek már előttünk is... Értelmet akarunk az elveinknek? Vannak még elveink is? Ne szégyelljük megfogni a másik kezét? Ha hátat fordít, akkor is? Nem késő még, mindent lehet együtt sokan vagyunk? Egyfelé vezet ütünk s mégis külön indulunk... Barátom, tisztán vagy nem, de élni akarunk. RUNYAI ANDREA Recept életművészeknek Egyetlen gyógyszert tudok ama végze­tes kór ellen, amit az emberek „felnőtté válásnak” diagnosztizálnak. Kudarcaink, csalódásaink és a körülöttünk lézengő, elrettentő példák hosszú, tömött sorai el­lenére meg kell maradnunk kicsinek. Mi még nem vagyunk olyan nagyok, okosok és gonoszok, hogy helyrehozhatatlan bűnöket követhessünk el. Sose szé­gyellő, sose felejtsd el a benned rejtőző legnagyobb értéket, a gyereket! A csetlő- botló kis majomszabásút, a mindenre rá- csodálkozót, az örökkévalóság birtoko­sát. Lehet, hogy kinevetnek, kigúnyolnak majd érte, gyanús elemek bélyegeznek, értetlenül és zavartalan magasodnak majd feletted. De az összetöpörödött lel­kűk egyik titkos zugában kuksoló kis ma­nó megszólal, és megsúgja nekik, hogy egyszer ők is ilyenek voltak. Csak időközben fásult, kiábrándult, becsapott hazugságokkal takaródzó, sa­ját korlátáik közt vergődő kis lényekké deformálódtak. De valahol, nagyon mé­lyen bennük is ott él a gyerek, eltemetve, száműzve, megtagadva. Segíts nekik: ha neked már sikerült, varázsold elő belőlük is! FINTA JUDIT Amint látjátok, ezen a héten nincs. Vi­szont megtudhatjátok, hogy az előző számban megjelent rejtvénynek mi volt a helyes megfejtése: Petőfi Sándor: Az apostol A SZIL szerkesztősége Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211 /12. Szerkesztő: Zsédely Andrea. Grafikus: Lengyel Levente. Munkatársak: Sziprtó Erika, Tulok Imre, Major Péter. Ügyelet: szeptember 17-én 16 órától 20.30-ig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom