Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-06 / 105. szám

1990. augusztus 6. NÉPÚJSÁG 3 Hamarosan számítógépeket kapnak Hajszolt cégbírók Egyelőre csak a türelem segít Meglehetős káosz uralkodik ország­szerte a cégbíróságokon, alacsony az itt dolgozó bírók száma, a technikai feltéte- ek is kritikán aluliak, emiatt aztán a foga­dónapokon igen sokáig kell várniuk az ügyfeleknek, mire sorra kerülhetnek és a cégbejegyzések hónapokig is elhúzód- latnak. A cégbírók megfelelő gyakorlata s hiányzik még, hiszen az elmúlt 4(J évben nemigen gyakorolhatta a jogász- :ársadalom a szakma ezen ágát, s most ényegében újra kell tanulnia, ráadásul állandóan változó, szinte áttekinthetetlen ogszabálydzsungelben. Persze nem­csak a cégbírók, hanem a bejegyeztetés­sel foglalkozó ügyvédek, társaságok ru- inja is hiányzik, és ha az előírt dokumen- umokat eleve hibásan vagy hiányosan adják be, ez jócskán meghosszabbítja a cejegyzéshez szükséges időt. Óriási adatmennyiséggel dolgoznak a cégbíróságok, ennek ellenére nem szá- -nitógépekkel végzik az adatfeldolgozást. Ez enyhén szólva furcsa a XX. század vé­gén, hiszen nagy szükség lenne arra, rogy az ország cégbíróságainak számi- ógépei hálózatba kapcsolva folyamatos összeköttetésben legyenek egymással és ne történhessen meg az, ami most előfordulhat (elő is fordul), hogy az or­szág különböző részeiben két céget azo­nos néven jegyeznek be. Azért is furcsa, hogy nem tellett eddig számítógépekre, hiszen nem ingyen dolgoznak a cégbíró­ságok, egy részvénytársaság bejegyzé­se 60 ezer forintba, egy kft. bejegyzése a törzstőke 2 százalékába, maximum 60 ezer forintba kerül, ezenkívül 10-15 ezer forint közzétételi díjat is kell fizetni azért, hogy a Cégközlönyben nyilvánosságra hozzák a bejegyzett társaság adatait. Ennyi pénzért jogosan várhatná el bárki, hogy gyorsan és bürokráciamentesen intézzék az ügyeit. Ezért a problémáért persze nem a cég­bírók okolhatók, ők is inkább áldozatai a jelenlegi helyzetnek és jogosan panasz­kodnak a túlterheltség miatt.- Bizony nagyon fáradtan megyünk haza mindennap, egyszerűen nem győz­zük ketten a munkát - mondja dr. Kovács Árpádné, a kétszemélyes Tolna Megyei Cégbíróság bírónője. - Az utóbbi időben többszörösére nőtt a forgalmunk, már eddig sokkal több beadvány érkezett, mint tavaly egész évben. Nagy a forga­lom, egymásnak adják a kilincset az ügy­felek. Sajnos nagyon ritkán fordul elő, hogy a beadott iratokkal minden rend­ben, hogy megfelelő a társasági szerző­dés, gyakran kell visszaadnunk pótlásra. Iszonyatos mennyiségű az adminisztrá­ciós kötelezettség, amit a cégiroda vé­gez. Rengeteg jogszabállyal kell dolgoz­nunk és természetesen azokat alaposan ismernünk, amit nehezít, hogy nagyon gyakran változnak a járulékos jogszabá­lyok, például a földtörvény vagy a képesí­tési előírások. Minden új cég, amelynek beadványa az asztalunkra kerül, egy tíz­jegyű cégjegyzékszámot kap, amely már a számítógépes feldolgozást szolgálja, bár számitógép helyett még csask ígére­tünk van az Igazságügyi Minisztériumtól, hogy hamarosan kapunk. Abban bízunk, hogy ez majd jelentősen meggyorsítja a munkánkat, a cégadatok nyilvántartását. Addig viszont csak türelemre kérhetjük az ügyfeleket.- áa ­r KIHÍVÁS Nehezen tudom eldönteni, hogy kihívással kellett szembenéznem, mint ügyeletes újságírónak, vagy kihívtak, mint a kéményseprőt. Ugyanis van, aki a demokráciát amolyan házhoz kirendelhető szolgáltatásnak véli. Akár az az idős nyugdíjas, aki arra kért: men­jünk ki hozzá a pusztára, annyira elkeseredett, hogy úgy döntött, ki­pakol. Lesznek ugyan haragosai miatta, de a sztori megéri. így a leg­nagyobb kánikulában, déli verőn a fotóriporterrel kocsiba vágtuk ma­gunkat, és száguldottunk a szen­záció után. A név, a cím stimmelt. Az udva­ron négy unoka játszott, a nagy­mama odavetette egyiküknek: menj, szólj öregapádnak. Az öreg elő is került. Fényképezőgépet hozni lehet, használni nem - mondta szigorúan. Aztán elveze­tett bennünket a szomszéd pajtá­jába, ahol hellyel kínált. Csak előbb töröljük le a helyet - mondta, és adott egy rongyot. Kérdeztük, hol a szenzáció. El­mondta: felesége is, ő is nyugdíja­sok, emellett dolgoznak is. Ö maga éjjeliőr, a feleség a régi munkahe­lyén dolgozik hatórás műszakban. Az a baj, hogy adózni kell. Meg az, hogy főnököknek hatvan nap sza­badság jár, ő nem vitte többre hu­szonnégynél. Meg hogy elégedet­len a politikával. Hogy mi folyik a parlamentben. Hogy az a milyen Zoltán, meg a népszavazás... Ő ugyan három elemit elvégzett, az­tán a nyolc osztályt munka méllett befejezte, de a Népújságot nem ol­vassa.- Voltaképpen mit akar? - kér­deztük, azon tűnődve, hogy szép házuk, kertjük van, nem élnek lét­minimum alatt, nyugdíjuk kiegészí­tésére is alkalmuk van itt az Isten háta mögött...- Hogy írják meg, amit mondok. Nem olvassa, de íratná az újsá­got. Jöjjön az újságíró, ha kihívja. Kotorja ki a sok füstölgéstől bekor- mozódott politikai kályhacsövet. A kikotort szennyet csomagolja lapja oldalaiba, dobja ki a társadalmi tu­dat nevű kukába. Azt hiszem, mégis kéménysep­rőnek nézett bennünket. De nem hoztunk rá szerencsét. d. e. Óriás tartály Az önkormányzat legyen a gazda Százhalombattán, a DKV területén épül a Dunamont Polisztirolgyártó Részvénytár­saság beruházásában egy új üzem. Az olasz-magyar vegyes vállalat azzal a céllal szerveződött, hogy megteremtsék a polisztirolgyártás feltételeit Magyarországon, nelyet eddig csak importból szerezhettünk be. 4 db, egyenként 5Ó0 köbméteres alu- rníniumtárolót emeltek be az új üzemrész területén. Képünkön: A DKV Tonnéliának becézett óriás daruja emeli helyére a tartályt. 5,3 milliárd Vendégmunkások A világ népessége jelenleg 5,3 milliárd íő, s 2025-re 60 százalékkal nő a lélek- szám - állapítja meg a legfrissebb ENSZ- elentés. Csupán az idén bolygónkon 92 millió- i/al gyarapszik az emberiség. Jelenleg a népesség 1,7 százalékkal nő évente, 2020-ra az ütem 1 százalékra lassul. A fejlettebb térségekben a ráta alacso­nyabb, az utóbbi negyven évben 45 szá­zalékkal emelkedett a lélekszám, míg a fejletlenebb régiókban 143 százalékkal. Az elkövetkező 35 évben az előbbi terüle­teken további 12 százalékos, az elmara­dott térségekben pedig 75 százalékos gyarapodásra lehet számítani. Jelenleg a fejlett országokban évente átlagosan fél- százalékos a népszaporulat, míg az el­maradottakban 2,1 százalékos. 2020-ra a ráták 0,2, illetve 1,2 százalékra módo­sulnak - írja az ENSZ előrejelzése. (Reuter) Ha az idén elfogadják a szabad ki- és beuta­zásról szóló szovjet törvényt, akkor szociológu­sok szerint jövőre mintegy kétmillió szovjet ál­lampolgár kerekedik fel, hogy külföldön keres­sen munkát - mondta a szovjet állami munkaü­gyi bizottság elnöke. Vlagyimir Scserbakov Genfben a közelmúltban több nyugati kollégá­jával is tárgyalt e kérdésről. Mint szavaiból kiderült, szovjet állampolgá­rok ma is dolgoznak „feketén” külföldön, első­sorban az észak-európai országokban. Bár számuk egyelőre mindössze néhány ezer, az északi országok nyugtalanok a kibontakozó­ban lévő folyamat szociális és politikai követ­kezményei miatt. A Scserbakov által vezetett állami bizottság ma azt tekinti fontos feladatának, hogy felké­szüljön a Szovjetunióból kifelé áramló munkae­rő mozgására, s a nyugati kollégákkal folytatott eszmecserék is e folyamathoz keresnek bizto- sitékot. Várhatóan a legnagyobb kereslet a ma­gas képzettségű, elsősorban a védelmi és fel­dolgozóiparban jártas szovjet szakemberek, programozók, matematikusok, fizikusok iránt lesz - mondja Scserbakov Új közlekedés- és hírközléspolitikai elképzelések Készülőben van - és várhatóan a jövő év elején az ország asztalára is kerül - az az új közlekedés- és hírközléspolitikai csomagterv, amelynek néhány gondolatát a napokban tette közzé a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. A tervezet a közlekedésről szólva megállapítja: a jelenleg még érvényben lévő, 1968-ban elfogadott, majd 1979-ben megerő­sített és kismértékben módosított közlekedéspolitikai koncep­ció már régen elavult. Az új koncepció kidolgozásának szüksé­gességét azonban nem csak ez a tény indokolja, hanem az is, hogy a közlekedés területén az elmúlt években több alapvető változás is bekövetkezett. Emellett új meghatározó a folyamat­ban lévő rendszerváltás, valamint az 1992 után kialakuló egysé­ges nyugat-európai piac. A megváltozott feltételek között az első helyen mindenképpen a környezetvédelmet kell megemlíteni. Az új fejlesztésekkor egyre nagyobb hangsúlyt kapnak majd környezetkímélő meg­oldások, a túlterhelt, és fokozottan környezetszennyező közúti közlekedéssel szemben nagyobb figyelmet szentelnek a vasúti, a vízi és a tömegközlekedés támogatásának. A másik fontos változás az önkormányzatok szerepének nö­vekedése. Fokozatosan ki kell alakítani azt a gazdasági környe­zetet, amely lehetővé teszi, hogy a helyi és területi önkormány­zatok valódi gazdáivá váljanak területük közlekedésének és mi­nisztérium jogkörében csak a közlekedéspolitika általános irá­nyítása, valamint a törzshálózat egysége érdekében elenged­hetetlenül szükséges kezelői feladatok maradjanak. A gazdasági rendszerváltozás részeként a tulajdonviszonyok is alapvetően megváltoznak, s ez a közlekedés területére is nagymértékben hat. Azt azonban már most le lehet szögezni: nem arról van szó, hogy az állam kivonul a közlekedésből, és azt privatizálni kívánja. Az állam felelősségi körében mindenkép­pen megmarad a közlekedés alaplétesítményeinek (utak, vas­utak, kikötők, repülőterek) biztosítása, az erre létrehozott ala­pok, a költségvetés, illetve a működő tőke bevonásával. Ugyan­csak megmarad a felelőssége a menetrend szerinti tömegköz­lekedés fenntartásában. A teherfuvarozást viszont egyértel­műen piaci körülmények közé kell helyezni, amelyen belül a közúti és a vízi fuvarozás alapvetően privatizálható. Külön kérdés felzárkózásunk az 1992 utáni liberalizált euró­pai közlekedési piachoz. A kezdeti nehézségeket kétoldalú megállapodások kezdeményezésével próbálja meg áthidalni a közlekedési kormányzat. Ami a környezetvédelem számára Bős-Nagymaros, az a köz­lekedési tárca számára a hírközlés. Napjainkban a hírközlés globalizációjának lehetünk tanúi, e nemzetközi folyamatból azonban Magyarország eddig kimaradt. Ahhoz, hogy a gazda­ság normális működésének feltételeit megteremtsük, elenged­hetetlen a postai és távközlési szolgáltatások nagymértékű fej­lesztése. Ezt már az előző kormány jelenleg is érvényben lévő tízéves fejlesztési programja is szorgalmazza. E program szerint az ezredfordulóra megháromszorozódik a telefonellátottság, és kiépül egy korszerű és gazdaságosan működtethető országos alaphálózat. Rövidebb távon, azaz az elkövetkezendő három évben 520 ezer fővonal kiépítését tervezik, amelyből 490 ezer az új vonalak és 30 ezer a felújított vonalak száma. A budapesti telefonínséget 139 ezer fővonal lesz hivatott enyhíteni. A postai szolgáltatások területén a Magyar Posta régi hírne­vének visszaszerzése a fő feladat. Az ehhez szükséges feltéte­leket a jelenleg még kidolgozás alatt lévő új postatörvény terem­ti meg. Utolérési törekvéseink és a kudarc (5.) Sodródunk a periféria félé A sztálini struktúra 1968 utáni továbbélé­se a felelős a hazai struktúraváltás elmara­dásáért: ennek következménye a techno­lógiai rés növekedése, leszakadásunk a középmezőny közeléből és sodródásunk a világgazdaság perifériái felé. 1960-1985. között hazánk részaránya a világkereske­delemből 0,9%-ról 0,44-re csökkent; holott közben jelentős agrárexportőrré váltunk. Ez utóbbi megjegyzés arra is utal, hogy ipa­ri termékexportunk részaránya még job­ban csökkent. (A kereskedelemből elfog­lalt részarány Magyarország esetében az exportból elfoglalt részarányt is tükrözi.) Ha ez így folytatódik, hazánk szépen eltűnik a világkereskedelem térképéről... Sajátos skizofrénia jellemzi ma a magyar társadalmat. Miközben kialakult a tömeg­publicisztika által is támogatott mítosz a magyar kreativitásról (pl. szoftvernagyha­talom vagyunk, holott a világ szoftverforgal­mából néhány ezrelék erejéig részese­dünk: „mennyi Nobel-díjast adtunk a világ­nak", holott hatan voltak, míg az USA-ban csak a Harward-egyetemnek több mint 40 Nobel-díjasa volt Angliában csak a Chawen- dish-laboratóriumnak 25); aközben enervál- tan lemondunk arról, hogy a valódi csúcs­ágazatokban valaha is labdába rúgjunk. Közben nem csak a fejlett nyugati orszá­gokban, hanem a fejlődő országok egyes régióiban is páratlan ütemű fejlődés és struktúraátalakulás megy végbe. Megint szegényebbek lettünk egy illúzióval: azt hit­tük, hogy a harmadik világ egyszerűen átve­szi majd a Nyugat által levetett technikát és ágazatokat; holott Dél-Korea, Tajvan, az ASEAN-országok korántsem csupán acélt hajót és textilt akarnak gyártani, hanem csi- peket számítógépeket lézerberendezése­ket és a biotechnológia termékeit Idő sem volt arra, hogy kifejlődjön náluk a „szent tehén” effektus; azaz egyes ága­zatok, vállalatok mágikus istenítése, ahogy ez nálunk jellemző volt; máris váltottak; és most Japánnak, az USA-nak jelentenek konkurenciát a csúcstermékek piacán. Abban is tévedtünk, hogy csupán az olcsó munkaerő és az olcsó nyersanyag jelenti ezen országok előnyét; ma már a legmo­dernebb technikát, a hozzá való tudást és tőkét is nyújtani tudják. Ma a 17 milliós Tajvan exportja a fejlett nyugati országokba háromszorosan meg­haladja a KGST ilyen irányú exportját... A „szent tehén” effektustól való megsza­badulás szép példáját szolgáltatják a mél­tán prosperáló skandináv országok. Svéd­ország nemcsak hajóiparát építette le, ha­nem világhírű acéliparát is. (Pedig a „svéd acél” fogalom volt évszázadokon keresz­tül!) „Svédország a kapitalista motort hasz­nálja a termelés maximalizálására; a szociál­demokrata elveket pedig a megtermelt gaz­dagság elosztására.” - irta a The Economist Svédországban a kormány a munkapiacon és az elosztás szférájában avatkozik be aktí­van (és sikerrel!), míg a termelés szférájában a piaci mechanizmus érvényesül. A svéd ipari miniszter egyszer azzal dicse­kedett hogy hivatalba lépése óta válságága­zat nem kapott egyetlen koronát sem. Ugyanakkor Svédországban szó sincs az elért szociális vívmányok bármiféle megnyirbálásáról: ők egyszerűen nem ke­verik össze a gazdaság és a szociálpolitika szféráját, nincsenek fogalomzavaraik. Nem a meglévő munkahelyek megőrzé­sére fordítják erőforrásaikat, hanem új munkahelyek teremtésére az innovatív ágazatokban. A fejlett nyugati országokban ma na­gyobb a gazdasági növekedés üteme mint nálunk, minimális az infláció, csökken a munkanélküliség, széles néptömegek anyagi jóléte emelkedett az elmúlt 10 évben (miközben nálunk a nadrágszíj-összehú- zás van még mindig napirenden): a fo­gyasztási javak új nemzedékével árasztják el a fogyasztót. Hozzátenném mindehhez, hogy a II. világháború óta egyetlen olyan nagy innovációtartalmú fogyasztási cikk született a világon, amely a „szocialista” or­szágokból érkezett: a Rubik-kocka. A ta­nulságokat le kell vonnunk. A rendszervál­tás ehhez csak a lehetőséget adta meg. Va­jon élni tudunk-e vele? (Vége.) GAZDAG LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom