Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-30 / 125. szám

1990. augusztus 30. NÉPÚJSÁG 3 Telefonok a küszöbön? Telefonokról beszélni napjainkban Magyarországon még mindig azt je­lenti, mintha sirna az ember. A Magyar Távközlési Vállalat Pécsi Távközlési Igazgatóság igazgatójával, Tölösi Péterrel beszélgetünk a telefonhely­zetről.- A dél-dunántúli térségben - kezdi az igazgató - Tolna megyét kedvező helyzetűnek tekintjük a telefonhálózat vonatkozásában. Ez féligazság, mert tény ugyan, hogy az automatizáltság fokában országosan is jó, de a meny- nyiségi adatok messze maradnak. Mi a telefonellátottságot a száz lakosra jutó telefonállomások számával jelezzük és ilyen szempontból Tolna megye a me­zőny második felében van. Az orszá­gos átlag: tíz telefon száz lakosra. Tol­na megye ez alatt van.- Változhat ez az állapot a jövőben?- Határozott igennel válaszolok, de ez még mindig nem jelent megnyugta­tó megoldást. A jelenlegi fejlesztés so­rán három-három ezer készülékre bő­vül majd Szekszárd és Paks. Dunafötd- váron a feltéteteket teremtette meg az az épület ami szintén egy háromezres központot fogad be.- Miért nem tud a Magyar Távközlési Vállalat egy látványos fejlesztési prog­ramot végrehajtani?- Ennek több oka van. Első az anya­gi helyzet de ez áthidalható, hiszen a távközlés jó üzlet. Tőkét könnyebben lehet vonni. Technikailag az a gond, hogy egy-egy helyen hiába teremtődik meg a telefonálás lehetősége, ha az ország másik felében nem tud kapcso­latba lépni a partnerével. Az országos hálózat áteresztőképessége nem megfelelő. Hazánknak van egy tízéves távköz­lési fejlesztési programja. Ez feltételezi, hogy az ezredfordulóra Magyarország eléri Európa jelenlegi telefonellátottsá­gát. Ami azt jelenti, hogy száz lakosra harminc telefon jut.- E program végrehajtásának me­lyek lesznek az első lépései?- Az első három esztendő érdemel legnagyobb figyelmet, tehát 1991, 1992 és 1993. Ez alapozza meg a to­vábbi évek teljesíthetőségét. Cél az, hogy mindenhol lehessen Magyaror­szágon telefonálni. A legeldugottabb településen is le­gyen legalább egy nyilvános állomás, amely alkalmas a nemzetközi távhívás­ra. Másik cél, hogy a távközlés ne le­gyen kerékkötője a magyar gazdasági életnek.- Van-e üzleti célja ennek a három évnek?- Meg kell teremteni a távközlést azokon a területeken, ahol az átlagos­nál nagyobb bevétel várható, hogy megalapozzuk a további évek fejlesz­tési programjának gazdasági feltéte­leit.- Konkrétan melyek ezek a terüle­tek?- Például a Balaton, de ilyen a nagy­városok helyzete és említhetem Pak- sot, vagy a megyeszékhelyt, Szekszár- dot.- Történtek tárgyalások e program finanszírozásáról?- Közvetlenül aláírás előtt áll a Világ­bankkal egy szerződés: 150 millió dol­lár kölcsönt kap a távközlés. Ez az első olyan világbanki kölcsön amit egy vál­lalat kap és nem a magyar állam.- Mennyibe kerül a tízéves program végrehajtása a jelenlegi kalkuláció szertet?- A mai árakon az első három év 83 milliárd forintba kerül, a teljes tízéves terv 450 milliárd forint lesz.- Első hallásra nagyon soknak tűnik.- Mégis meg kell tennünk, mert van­nak számítások melyek kimutatták, hogy évente 40-50 milliárd forint kárt okoz a népgazdaságnak a távközlési infrastruktúra hiánya.- A távközlés még mindig monopol­helyzetet élvez Magyarországon. Tar­tani akarják ezt?- A távközlés a világban sehol sem állami monopólium, hanem olyan piac, ami megosztott. Ennek foka kérdéses. Említek egy szélsőséget. Svédország­ban deklaráltan nincs monopolhely­zetben a távközlés, viszont olyan jól dolgozik, hogy erre a piacra más nem tud betörni. Az USA-ban viszont szám­talan telefontársaság van. Nálunk az várható, hogy a hálózat, ahol a szolgáltatás megalapozódik, az marad állami vállalat kezében, a többi piaci kategóriát jelent, ahol a jobb a . győztes.- Végül, mit tesznek a működő tőke bevonása érdekében?- A jövő év végétől a Magyar Távköz­lési Vállalat részvénytársasággá ala­kul. DECSI KISS JÁNOS Jut eszembe... Azt írja az újság, hogy Zágrábban is­mét felállítják a nálunk Petőfi verse után nemes egyszerűséggel csak „a gyáva” állandó jelzővel illetett Jelaőió szobrát. Mi tagadás, meglepett a hír. Nem az, hogy ismét szobra lesz a 48- ban csúfosan megfuttatott bánnak, ha­nem az, hogy újra fel kell állítani. Én ugyanis úgy tudtam, évtizedek óta ott áll a lovasszobor a horvát főváros egyik frekventált terén, és kezében a kard Ma­gyarország szive, Budapest felé mutat. Nekem igy mondta 1966-ban a kiskőrösi tüzérlaktanyában Mándity Zsivko bará­tom és bajtársam - társam a bajban, amit a 11 hónapos katonai szolgálat mindket­tőnk számára jelentett. Zsivkót, a hercegszántói horvát fiút Vi- tályos keresztnévvel jegyezték be az anyakönyvbe, mert a születésekor ér­vényben volt nemzetiségi politika ezt kí­vánta. Vitályosként szólította Borbély százados elvtárs is, mindjárt a bevonulá­sunk utáni első vagy második estén. Az történt ugyanis, hogy az egyébként csendes, fegyelmezett fiúból kitört a bu- nyevác indulat, miután öreg katona raj- parancsnoka harmadszor mosatta vele föl a körletet. Nem kell nagy botrányra gondolni, mindössze a munka végeztével hanyagul odacsapott nedves rongyról fröccsent a falra néhány szennyes csepp. Meszelés, vécétakaritás - hang­zott az ítélet. Zsivko számára nem is ez volt az igazi megpróbáltatás, hanem a szabályzatok bemagolása. Törve beszél­te a magyart, márpedig a 38 mintájú 122- es tábori tarack lövegzárának, távcsövé­nek rengeteg alkatrésze van, ezek felso­rolása anyanyelvi szinten sem egyszerű. Neki, meg az üteg másik nemzetiségi „tagjának”, a román Kis Jánosnak alig- alig megoldható feladatot jelentett. A főnökség tolerálta a nyelvi hiányos­ságokat, mi, a társak meg természetes­nek vettük. Számunkra ez nem volt kér­dés. A zárt, egymásra utalt közösségben csak a becsület, az emberség számított. Ezekben a tulajdonságokban pedig egy fiú sem szűkölködött. De sokat vitáztunk történelemről, népről, nemzetiségről. Szegény János számtalanszor egyedül maradt az álláspontjával, haragra, sértő­désre mégsem emlékszem. Rég nem találkoztunk. Ha most a sors valahogy összehozna bennünket, bizto­san szóba kerülne Jelaőió szobra is. Ér­dekes lenne meghallgatni a két fiú véle­ményét. Én azt hiszem, olyasmivel hoza­kodnék elő, hogy mindegy, merre mutat az a kéz, csak a kardot vegyük ki belőle.- gyuricza ­Tolna megyeiek az OMÉK-en Tankönyv, tanterv és pénz kellene Igazgatók a tanévkezdésről Az állattenyésztők már jó előre úgy programozták be a lombikborjú világra- jöttét, hogy az éppen az OMÉK idejére essék. A halászati pavilon hatalmas me­dencéjében ötvenkilós óriásharcsa úsz­kál majd. Mindez azonban csak néhány különlegesség azok közül, amelyek az augusztus 31-én, pénteken nyíló 71. Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszer- ipari Kiállításon és Vásáron azaz az OMÉK-en láthatunk. Az OMÉK most elsősorban vállalkozó mezőgazdaságunk, reformszellemű ag­rárpolitikánk bemutatására vállalkozik. Csaknem félezer szarvasmarhát, 360 sertést, hatszáz juhot tekinthetünk meg az OMÉK-en. Az őshonos állatok közül a szürkemarha, a mangalica disznó, a rackajuh látható majd. Az élelmiszeripar a minőség és a ver­senyképesség szellemében mutatja be eredményeit. Minthogy a csomagolás, az anyagmozgatás szorosan kapcsolódik az élelmiszeriparhoz, az OMÉK ideje alatt rendezik meg a Budatranspack szakkiál­lítást. A borutcában szekszárdi borokat is kí­nálnak, s magántermelők palackozott címkézett borait is kiállítják. Láthatunk igazi magyar falut, s egy bélyegsort, amelyek egyike a szekszárdi borterme­lést ábrázolja. Tolna megyét igen sok üzem képviseli. A KSZE lesz a gazdája a gabonatermesz­tési bemutatónak. Találkozhatunk a Szekszárdi Állattenyésztési Vállalat, a Hőgyészi, a Paksi Állami Gazdaság, a paksi Dunamenti, a tamási Béke, a duna- földvári Aranykalász, a faddi Lenin, a bá- taszéki Búzakalász, a várongi Petőfi, a pincehelyi Vörösmarty, a bonyhádi Pan­nónia, a teveli Kossuth, a kisvejkei Sza­badság, a pálfai Egyetértés, és a regölyi Kaposvölgye Téesz nevével. Kiállítja ter­mékeit a bonyhádi „Hód” Fa- és Építő­ipari Kisszövetkezet is. - dvm ­(Folytatás az 1. oldalról.) Pogátsa Alajos, az I. számú általános iskola igazgatója főleg pénzügyi helyze­tükre panaszkodott. A dologi kiadásokra fordítható összeget erre az évre nem tud­ta növelni a tanács, ezért drasztikus taka­rékosságra kényszerülnek. Egyszerűen nem vásárolhatnak semmit. Pedig csak írásvetítőből tízzel kevesebb van a kelle­ténél. A szokásostól eltérő problémánk nincs - mondta Mosonyi Gyula, a ll-es is­kola igazgatója -, a rendszerváltás csak akkor jut az ember eszébe, mikor egy pil­lanatra megáll a sok munka közben. Azon fáradozunk, hogy dekorált tanter­mek, kész órarendek várják a tanulókat, minden nevelő felkészülten fogadhassa növendékeit. Ez utóbbi elég nehéz, mert főleg a társadalomtudományi tantárgyak tanításával kapcsolatban késnek az in­formációk, az 1945 utáni történelem ok­tatásához nincs még új tankönyv. De bí­zom a pedagógusainkban, hiszen aki lel­kiismeretes és szereti a szakmáját az úgyis becsülettel ellátja a munkáját. Kicsit későn jönnek a tájékoztatók bi­zonyos változtatásokról - csatlakozott kollégája véleményéhez Bősze István, a lll-as iskola igazgatója. - Vannak intéz­kedések, amelyekről előbb olvasunk az újságokban, mint a miniszteri körlevél­ben. Így volt a történelemtanítással és a hitoktatással is. A hitoktatás dolgában egyébként már a nyár elején megegyez­tünk az evangélikus és a katolikus tiszte- tetessel, ha az egyházaknak szükségük van termekre, szívesen biztosítjuk nekik. Ha jól tudom, igy van ez a többi iskolában is. Ami az anyagi helyzetünket illeti, megpróbáljuk némiképp javítani azzal, hogy az áfésztól átvettük üzemeltetésre a szomszédos ifjúsági éttermet, ahol a ta­nulóink eddig is ebédeltek. A gyermek- élelmezés mellett továbbra is vállaljuk a hétvégi rendezvények, lakodalmak lebo­nyolítását, ami nem-csekély bevételt ígér.- Hogy szegények vagyunk, azt szinte már nem is vesszük gondnak - mondta Erdélyesi János, a gimnázium igazgatója. - Legalább tízmillió forint kellene ahhoz, hogy az épület állagát helyre hozzuk, s ehhez képest alig csurran-cseppen va­lami. Ki kellene cserélni az ablakokat, megszüntetni a tetőbeázást, rendbe ten­ni a futópályát és még sorolhatnám. Ezek sajnos több fejtörést okoznak, mint a tar­talmi kérdések. A nyelvoktatásban segít­ségünkre érkezett az amerikai békeszol­gálat egy tagja, a hitoktatás szervezését az egyház oldja meg. Helyiséget, időpon­tot persze biztosítunk, ha lesz rá igény. Történelemből és filozófiából még nincs tanterv, de úgysem csak a külső instruk­ciók, hanem a pedagógusok bölcsessé­ge a döntő. A közgazdasági szakközépiskola ta­nárhiánnyal küzd. Egy pedagógus nyug­díjba ment, ketten másutt vállaltak mun­kát, óráikon a többiek helyettesítenek. Mint Bábel Ernő igazgató elmondta, eny­hén szólva is össze-visszaság tapasztal­ható az irányelvek, tantervek terén, de akadozik a tankönyvellátás is, az első hó­napokban idén is több tantárgyat könyv nélkül kell majd tanítani. A szakmunkásképző intézetben Ba- laskó János gyakorlati oktatásvezetőtől érdeklődtem, biztositott-e az üzemi hát­tér tanulóik gyakorlati képzéséhez.- Erre az évre még igen. Ami ugyan nem jelenti azt, hogy a képzést vállaló cé­gek foglalkoztatják is a végzősöket, de már ez sem lebecsülendő a mai viszo­nyaink között. Reméljük, hogy a kormány intézkedései végre segítenek rajtunk, s érdekeltté teszik a vállalatokat a szakok­tatásban, meg így nem látjuk a szakmun­kásképzés jövőjét. Ami a konkrét napi gondjainkat illeti, hiányzik egy csomó tankönyv, s jóval kevesebb a kollégiumi férőhely, mint amennyi vidéki gyerekünk van.- cser ­Egely: Parajelenségek (9.) Gyakorlati alkalmazás A clairvoyance talán a legfontosabb gyakorlati alkalmazása ismét csak a gyó­gyításban várható. Ismeretes, hogy né­hány, általunk primitívnek elkönyvelt népnél a gyógyítás egészen furcsa mó­don történik. Ennek persze első fázisa, ugyanúgy mint nálunk, a diagnosztizálás, azaz a betegség fölismerése. Ilyenkor gyakran hívják, hogy a gyógyító ember mintegy tudja, látja, hol is van a betegség, mi okozza a betegséget. Az ilyen embe­rek saját elmondásuk szerint képesek belelátni a beteg emberek testébe, és az elváltozott, beteg részeket valamilyen módon más színben látják (vagy valami­lyen jellegzetességük alapján), de fel tudják ismerni. Hadd Írjak le itt egy olyan esetet, ami velem történt meg néhány év­vel ezelőtt itt Magyarországon. Az elő­zőekben már említett moszkvai építész- mérnök, Szatjonov jött el pár napra pi­henni Magyarországra. Ekkor találkoz­tam vele, mivel komoly egészségügyi problémáim voltak. Néhány hónappal ezelőtt munkahelyemről késő este jöttern haza kerékpárral, sötétben. Mivel na­gyon gyorsan mentem, az egyik kanyar­ban megcsúszott a kerékpár hátsó kere­ke a nedves avaron, felborultam, erős agyrázkódást szenvedtem. Hónapokig jártam az orvosokat egyre erősödő, egy­re makacsabb, kínzóbb fejfájással. Az or­vosok lelkiismeretesen, mindent megtet­tek, hogy segítsenek, különböző diagnó­zisokat állítottak föl és mindenkinek meg­volt a maga elképzelése, javallata, hogy hogyan lehetne az egyre elviselhetetle­nebb fejfájásomat gyógyítani. Volt aki élénkítőszereket írt föl, volt aki nyugató­kat; más azt mondta, hogy próbáljak dol­gozni, megint mások azt, hogy pihenjek minél többet. Egyre elkeseredettebb let­tem, amikor a vak véletlen folytán Szatjo- nov-val találkoztam és megkértem, hogy próbálja meghatározni, vajon mi okozza a fejfájást. Ő rám nézett, kezét végighúzta a fejem és a mellkasom előtt, majd azt mondta, hogy „önnekaz agyában egy ér­szűkület van, melynek keresztmetszete az esés miatt valamilyen módon még szűkebb lett és ez erősíti föl a fejfájást. Az eredeti érszűkület annak a következmé­nye, hogy mikor ön született rendkívül hosszú volt a vajúdás időszaka”. Ezt ké­sőbb édesanyámtól megkérdeztem, és ő elmondta, hogy valóban igy volt. Szatjo­nov azt a gyakorlati tanácsot adta, hogy az addig hordott keménytalpú cipőket cseréljem föl minél puhábbakra, a sar­kukba pedig tegyek apró gumi- vagy szi­vacsdarabokat. Tanácsát megfogadtam és néhány hét múlva az addig erős fejfá­jás egyre gyengébb és gyengébb lett, majd nemsokára teljesen meg is szűnt. Az eset megtörténtekor egy ügyvéd barátom is velem volt, aki ugyancsak ki­próbálta Szatjonov képességeit: ő arra kérte, hogy próbálja meg diagnosztizálni az édesapja betegségét, aki nem tudott eljönni. Szatjonov ekkor arra kérte, hogy nagyon erősen gondoljon az édesapjára és ezek alapján diagnosztizálni tudta, hogy fejfájása van és meghatározta azt is, hogy melyik oldalon fáj ügyvéd isme­rősöm édesapjának a feje. Az egész dologban az a legfurcsább, hogy nem szükséges, hogy az az illető akibe „belelátnak” ott legyen a helyszí­nen, elég, ha valaki rágondol, vagy ép­pen a fényképét elhozzák. Bár ez a dolog itt kezd erősen misztikába hajlani, és bi­zarr lenni, nem tudok mást mondani csak azt, aminek magam is alanya és szemta­núja voltam. Bizonyos, hogy nem egy hétköznapi jelenség a clairvoyance és nem remélhetjük, hogy egyhamar meg is tudjuk magyarázni a jelenséget. Azon­ban a kutatóknak már ma is kötelessé­gük lenne, hogy legalább dokumentálják ezeket a megfigyeléseket, hiszen rendkí­vül egyszerű egy-egy ilyen kísérlet, meg­figyelés elvégzése. Hosszú távon, ha nagy mennyiségű anyag gyűlik össze, talán valamilyen kulcs, vagy ötlet segít­ségével rájöhetünk arra, hogy mi is áll a dolgok mögött. Fontos, hogy ezek a ké­pességek, ha nem is nagy mértékben, de majdnem minden humán beállítottságú embernél megvannak, léteznek. Ha csi­rájában már ott szunnyadó képességek­ről tudunk és megpróbáljuk fejleszteni őket tudatosan, akkor valószínű, hogy haladást tudunk elérni és ez a képesség fejleszthető. Míg a telepátia és prekogníció talán nem igazán jó, ha az életünk minden per­cét végigkíséri, addig a clairvoyance ta­lán olyan jelenség, ami időnként nagy hasznunkra lehet. Nemcsak úgy egysze­rűen, hogy a belvárosban megtaláljuk az éppen felszabaduló, üres parkolóhelye­ket, vagy elveszett pénztárcánkat, hanem inkább arra, hogy ásványkincseket ke­ressünk, vagy betegeket diagnosztizá­lunk, elveszett embereket, gyerekeket keressünk meg ilyen módon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom