Tolnai Népújság, 1990. augusztus (1. évfolyam, 101-126. szám)

1990-08-21 / 117. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. augusztus 21. Négyszázötven éves a decsi református gyülekezet Hálaadó úrvacsorái istentisztelet és ünnepi közgyűlés keretében emlékeztek meg a Sárköz „fővárosában” a helyi re­formátus eklézsia fennállásának négy és fél évszázados jubileumáról. Ez alkalom­ból Decsre látogatott dr. Tóth Károly, a Duna melléki egyházkerület püspöke. A templomot zsúfolásig megtöltő hívek az apostoli köszöntés után a 105. zsoltár el­ső versét énekelték, majd meghallgatták a szereztetési igéket. Az imádságot köve­tően a püspök Pál apostol filippibéliek- hez irt levele negyedik részének 4-7 ver­sei alapján hirdette az igét. Szólt arról, hogy az öröm és reménység napja au­gusztus 19. A 450 esztendőért való há­laadásra olyan időpontban kerül sor, mi­kor történelmi emlékezésre készül az or­szág a mindennapi kenyérért. Köszöne­tét mondunk Istennek az elődök hitéért. Azért, hogy a történelem viharai között is él és szolgál ezen a helyen a református gyülekezet. Különös jelentősége van, hogy az ősi decsi egyház fennállásáért úgy adunk hálát, miközben az Úr asztalá­hoz járulunk. A szent jegyek kiábrázolják érzéseinket, gondolatainkat. „Örülj szí­vem, vigadj lelkem, ékességed lett a hit” mondja a 436. ének. A ma ünneplő gyü­lekezettel együtt van a múlt, a jelen, és reménykedünk a jövőben, hogy Isten megőrzi az egyházat a Jézus Krisztusban - fejezte be beszédét a püspök. Az igehirdetés után Deme Bertalan es­peres bűnbánó imádságot mondott, majd sor került az úrvacsorái jegyek kiosztására. Az istentisztelet végén a gyülekezet a 264. dicséret verseit éne­kelte. A jubileumi együttlét ünnepi közgyű­léssel folytatódott, melyet Deme Bertalan Tolna megye esperese vezetett. Megnyi­tó szavaiban utalt arra, hogy amikor visz- szatekintünk a múltra, a jelen feladatait akarjuk jobban érteni. A múlt értékeit szeretnénk megőrizni, megbecsülni és továbbadni. Ezután Csécsy István hely­beli lelkipásztor terjesztette elő a gyüle­kezet életéről szóló jelentését. Visszapil­lantott az eltelt 450 évre, majd az utóbbi hat esztendő egyházépítő munkáját is­A jubiláló gyülekezet Professzor dr. Ró, a Református Világ- szövetség dél-koreai alelnöke és dr. Nagy Tibor mertette, megköszönve a segítők fárado­zását. Örömmel adott tájékoztatást arról, hogy a látható külsőségek mellett lelkileg is előrelépés, gyarapodás történt. Növe­kedett a hitoktatásban résztvevők száma, ott vannak az ifjúsági és presbiteri konfe­renciákon, csendes napokon. A lelkészi jelentést követően a jelenlévő palástos lelkipásztorok egy-egy bibliai igével kö­szöntötték a jubiláló decsieket. Köszön­tést mondott prof. dr. Ró a Református Vi­lágszövetség Dél-Koreából hazánkba érkezett alelnöke is, aki a világon élő mintegy 70 millió református üdvözletét tolmácsolta. Az egyházmegye lelkészei nevében Ócsai Barna bátaszéki lelkész szólt az egybegyűltekhez. Köszöntést mondtak még: Kemény Zoltán újpetrei főgondnok, Nagy Zoltán decsi tanácsel­nök, Arnold Fülöp helybeli katolikus pap, Szekeres István, a gyülekezet kurátora. Petróczki Piroska és Bognár Tamás átadták a gyülekezetnek a helyi háziipari szövetkezet ajándékát, egy úrasztali szőttes térítőt. Nyúl Zsuzsa és Kiss János presbiter mondtak verset, özv. Bóli Já- nosné Szekeres Gyöngyivel és Csécsy Annával a püspököt ajándékozták meg. A felemelő ünnepség dr. Tóth Károly zárszavával és a Himnusz eléneklésével ért véget. Lemle Zoltán Fotó: Gottvald Károly A templom a falu szíve (Folytatás az 1. Oldalról.) napon szentelte fel ugyanis Mayer Mihály megyés püspök az osztrák, német adomá­nyokból, valamint a helybeliek öszszefogá- sából elkészült, a Szentlélek tiszteletére emelt épületet. Az erre az alkalomra szép számmal érkezett érdeklődőket a katolikus egyház, illetve a testvéregyházak képvise­lőit Stochinger Artúr plébános köszöntötte, majd átadta a szót Rátkai Ferenc volt műve­lődésügyi miniszterhelyettesnek, Puszta- hencse szülöttének. Rátkai Ferenc méltatta a templom „hivalkodás nélküli emelkedett­ségét, mely egyszerre áraszt meghittséget és nyugalmat”. Mayer Mihály püspöki or- nátusban jelent meg a hívek előtt, s beszé­dét egy kérdéssel kezdte: - Mit is jelent számunkra ez a templom? Az elmúlt évek­ben nagyon sok település épült lakóházak­kal, bevásárlóközpontokkal, kulturális centrumokkal. Mégis, az emberek érezték, hogy valami hiányzik. Aki családban él, az tudja, hogy miről van szó. Mayer Mihály a templomot a település szívének nevezte, s egyúttal azt is aláhúzta, hogy a magyar népnek közelebb kell kerülni Istenhez, nemcsak elméletben, hanem a szívével is.- szá - kpm ­A freskó Bazsonyi Arany alkotása Zászlóavatás a kisgazdáknál (Folytatás az 1. oldalról.) a parlamentbe? Erre azonban Nagyatádi Szabó István így válaszolt: - Amíg ökrök vannak, addig béresekre is szükség van. Dr. Zsíros Géza a továbbiakban kitért e megoldatlan tulajdonosi kérdésekre, ugyanis alapvető feltétel, hogy gazdának érezze magát saját földjén. A közelgő helyhatósági választásokra utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a „téeszelnö- kök, a vállalatigazgatók, a tanácselnökök még mindig ott ülnek a székükben. Most lehet takarítani demokratikus eszközök­kel!” - Nem kérünk a hatalom eddigi ki­szolgálóiból - jelentette ki nagy tetszés- nyilvánítás közepette, majd rámutatott a termelés és a gazdálkodás közti különb­ségre. Mondandója zárásaként arra kér­te a jelenlévőket, hogy a rendkívül nehéz feladatok megoldása érdekében senki ne azt nézze, ami elválaszt egymástól két embert, hanem azt, ami összeköti őket. A nagygyűlés a Független Kisgazda- párt megyei szervezetének zászlóavatá­sával fejeződött be, a különböző körze­tek, alapszervezetek képviselői szalago­kat kötöttek a nemzetiszín lobogóra. Ka­pitány Ferenc országgyűlési képviselő, a párt megyei elnöke a zászló átvételekor kifejezte reményét, hogy e lobogó alatt sikerül elérni a kitűzött célokat.- szá - gk ­Ünnep vízi sporttal Hullámlovasok és sárkányrepülők Dunaföldváron Végh István a korongozás rejtelmeibe avatta be az ér­deklődőket A vízen vadul vágtázó mo­torcsónakok látványa fogad­ta az érdeklődőket vasárnap délelőtt Dunaföldváron, a ha­gyományos Atom-kupa or­szágos bajnokság alkalmá­ból. Ám a Duna-part melletti te­rületre ellátogatok számára minden bizonnyal nemcsak ez az erőpróba jelentett igazi élményt, hanem a számos ér­dekes bemutató is. Sárkány- repülők keringtek a magas­ban, vizisielők szelték a hul­lámokat, s az ejtőernyősök is tanúbizonyságot tettek kiváló felkészültségükről a célba ugrás­kor. A szellemi megmérettetés kedvelői a KRESZ-vetélkedőn indulhattak, aki pedig a teljesen passzív pihenés mel­lett döntött, az megismerkedhetett Végh István keramikus korongművészetével, avagy portrét rajzoltathatott magáról, il­letve sétálgathatott a parti korzón, s fi­gyelemmel kísérhette a színes kavalká- dot.-szá-kpm­Most még csak a korlátokat tarolta le a kocsi... A hatalmas csattanás a szerkesztő­ségbe is felhallatszott. Hogy mi történt? Olyasvalami, ami lassan már nem is okoz különösebb meglepetést Szekszárd bel­városában, a Garay téri útkeresztező­désben. Tegnap délután valamivel 18 óra előtt ismét baleset történt, az érintet­tek ez alkalommal azonban szerencsé­sen megúszták. A Béla király tér irányá­ból lefelé tartó Ranga Ferenc szekszárdi lakos az eddigi információk szerint nem adta meg az elsőbbséget Fiat típusú sze­mélyautójával a kórház irányából érkező Ladának, melyet Szűcs Józsefné veze­tett. A Fiat szabályosan „belefejelt” a La­da oldalába, melynek vezetője félrerán­totta a kormányt, s a gyors irányváltozta­tás következtében a kocsi letarolta az Augusz-ház előtti sarkon található védő­korlátokat. Még elképzelni is szörnyű, hogy mi lett volna, ha az oszlopok mellett éppen gyerekek sétálnak... Azt azonban talán nem nehéz elképzelni, hogyha esetleg vasárnap délután is működné­nek a forgalomirányító lámpák, így elke­rülhető lett volna nemcsak a mostani, ha­A korlátok... nem néhány ezt megelőző baleset is. Igaz, a lámpák lassítják a forgalmat, de néha nem is baj, ha van valami, ami meg­fékezi a száguldozókat. S az üzemelte­téssel takarékoskodni sem érdemes, mert állítólag a legfőbb érték az ember...- szá - kpm ­Az ünnepi beszédet dr. Zsíros Géza tartotta és a kocsi... Vizisíbemutató

Next

/
Oldalképek
Tartalom