Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-04 / 77. szám

1990. július 4. NÉPÚJSÁG 3 Jegyzetlapok Az őcsényi szőlősgazda tanyájától messze látni a vidékre. Festői táj - mondják. Erre a megállapításra a gazda életében kevés alkalom szolgált példával. A présház előtt sétáló idegenek - mint mondták - éppen kakaspörkölt utáni sétájukat tették. Az őcsényi gazda szíves invitálására betértek egy-egy pohár kadarkára. Ez a gazda kedvence. A gazdá­ból nyilván az egyedüllét váltotta ki a vendéglátás önzetlen kényszerét. Magány ide, magány oda, azonnal bizonyította politikai tájékozottságát. Saj­nálkozását fejezte ki, „hogy a becsület szónak nincs hitele. Mennyi papírt meg lehetne spórolni, ha bíznának egymás szavában. A nyugati tőkések is jobban jönnének” a gazda szerint, aki bízik ben­nük és reméli, hogy „akkora Svájcot csinálnak Ma­gyarországból...!” A poharakra pislantott, megemelte és kihúzott derékkal elnézett a táj fölött.- decsi ­Egy osztrák bankár a magyar vállalatokról A Handelsblatt, az NSZK vezető gazdasági napilapja közli Walter Schusternak, a bécsi Giro­zentrale első alelnökének nyilatkozatát a magyarországi részvénypiac várható kilátásairól. Bevezetőben Schuster összehasonlítja Csehszlovákiát és Magyarországot a piacgazdálko­dás során megtett út szempontjából. Megállapítja, hogy Csehszlovákiában eddig csupán ötven vegyes vállalat alakult, és a korona konvertibilitására még három-öt évig, a részvénypiac kiala­kulására pedig kettő-négy évig kell várni. Magyarországon ugyan az ipar kevésbé fejlett, mint Csehszlovákiában, a szolgáltatások azonban - keleti viszonylatban - jónak tekinthetők. A ve­gyes vállalatok száma már több mint ezer, a forint konvertibilitását egy, legfeljebb két éven belül meg lehet valósítani, és június második felében megnyílik a tőzsde. A forintkonvertibilitás esélyeit Schuster kedvezőnek látja, mivel a hivatalos árfolyam csupán harminc százalékkal tér el a feketepiacétól, és nincs igazi kettős árfolyam, mint Csehszlová­kiában. Schuster négy kategóriába sorolja a magyar vállalatokat. A legelsőbe azok tartoznak, ame­lyek részvényeit a legtöbb nemzetközi tőzsdén jegyezni lehet (Példaként az IBUSZ-t említi.) Ezeknek a vállalatoknak erős menedzsmentjükés bevezetett márkanevük van, dinamikusgaz­dasági ágazatban működnek, vagy sikerült rést találniuk a nemzetközi piacon. Eladásuk nem áll az állam érdekében, mert elég erősek ahhoz, hogy vonzzák a külföldi befektetők pénzét. A második kategóriába azok a vállalatok tartoznak, amelyeknek ugyan hasonló esélyeik le­hetnének, de vezetésük gyönge, az információs rendszerük fejletlen, termelékenységük ala­csony, minőségi ellenőrzésük nem kielégítő. (Schuster szerint erre tipikus példa a Tungsram.) Itt külföldi menedzser alkalmazása vagy a vegyes vállalati forma hozhat megoldást. Óvakodni kell azonban attól, hogy a külföldi partner az első számú versenytárs legyen. (ATungsram ese­tében például a General Electric távolról sem volt olyan erős a magyar vállalat fő piacát képező Európában.) A harmadik kategóriába tartozó vállalatok főleg a gépiparban találhatók. Jellemzőjüka rend­kívül alacsony termelékenység, az elavult technológia és a majdnem kizárólag keletre vagy a harmadik világba irányuló kivitel. Ráadásul ezeka kevés nyugati kapcsolattal rendelkező válla­latoka leginkább eladósodottak. (Erre az Ikarust említi szemléletes példaként) Schuster szerint az lenne a legjobb megoldás, ha ezeket a vállalatokat nyugati cégeknek adnák el. Jövőre már 40 000 tonna gázt tölthetnek Megváltozik a pb-palackok szelepe és nyomáscsökkentőié A12 méter átmérőjű acélgömb ezer köbméter cseppfolyós propán-bután gázt képes befogadni. Három nap alatt használnak fel ennyit (Folytatás az 1. oldalról.) Harsányi Zoltán, a 135 főt foglalkoztató pincehelyi üzemegység vezetője el­mondta, hogy a régi töltőüzem 1972-ben létesült 28 000 tonna éves mennyiségre, de a növekvő igényektől kényszerítve ezt feltornázták helyi technológiai újítások­kal és gyakori túlmunkával 34 000 tonná­ra. A kereslet azonban ezt is meghaladta közben, ám a régi üzem tovább már nem korszerűsíthető, nem automatizálható. Ezért született meg végül a döntés, hogy új üzemet kell itt létesíteni úgy, hogy köz­ben a régi ellátja a körzetet, vagyis Tolna megyét, Baranya megye túlnyomó ré­szét, Fejér megye kétharmadát és Bács- Kiskun megye kisebb területét. A szakemberek körülnéztek a világ­ban, hogy hol találhatnak kedvező felté­telek mellett az eddig használt, már 20-25 éves dán technológiánál korsze­rűbbet. Végül az osztrák Ninnelt céggel kötöttek szerződést és ’88 nyarán meg­kezdődött a munka, amelynek nagy ré­szével már elkészültek. Az új technológia a palackok szerelvényein is változtatáso­kat kíván, a régi oldalcsonkos szelepek ugyanis alkalmatlanok az automatizálás­ra. E helyett felső tűszelepes megoldás, valamint ehhez illeszkedő nyomáscsök­kentő szükséges. Természetesen ez nem regionális, hanem országos program lesz, hiszen a palackoknak mindenütt egységesnek kell lenni, de itt Pincehe­lyen valósul meg elsőként az átállás tű­szelepre, a mostani beruházás kapcsán. A szeíepcsere kezdetét egyelőre késlel­teti, hogy a hazai gyártású mintadara­boknak szigorú vizsgálatokon kell még átesniük* mielőtt a pb-palackokra felsze­relésre kerülhetnek. A mostaninál prakti­kusabb és jóval biztonságosabb szelep és nyomáscsökkentő elterjesztése foko­zatosan, településenként történik majd - elsőként valószínűleg Pincehelyen és Tamásiban - az átállás időszakában ket­tős ellátással. Nem kis feladatról van szó, hiszen mintegy 600 ezer gázpalack régi szelepét kell majd újra kicserélni, viszont Pincehely szempontjából előnyös, mert munkaalkalmat teremt az itt lakóknak, akik bizony nem bővelkednek mostaná­ban ebben. Pontosabban arról van szó, hogy a jelenlegi létszámot ennek kö­szönhetően továbbra is foglalkoztatni tudják majd annyik ellenére, hogy az új, automatikus töltőüzem belépésével sok munkaerő felszabadul. Sőt, a dolgozók nemcsak a szelepek cseréjével foglal­koznak majd, hanem a 11,5 kg-os palac­kokat a szelepet körbefogó védőkosárral látják el az eddigi védősapka helyett ­úgy, mintajelenlegi 23 kg-os palackokon - és a felszabadult régi üzemcsarnokban a nyomáspróbát is helyben elvégzik. Ez utóbbit ugyanis jelenleg a mintegy 180 ki­lométerre levő Újudvaron csinálják, ami igen tetemes fuvarköltséggel jár. De térjünk vissza a korszerű, új üzem­hez. Várhatóan szeptemberben kezdőd­nek az üzemi próbák és december végé­től már termelhetnek az osztrák gépek 40 ezer tonna éves kapacitással. A legkor­szerűbb, világszínvonalú technológia ke­rül a pincehelyi töltőüzembe, a kelet-eu­rópai piacot meghódítani szándékozó osztrák partner ugyanis referenciaüzem­nek tekinti. Ez egyben biztosíthatja a fo­lyamatos fejlesztést is. További változás lesz, hogy áttérnek a konténeres töltésre, ezt a technológiát egy spanyol cégtől vá­sárolták. Eddig kézzel rakták fel a teher­autókra a palackokat az üzem udvarán, a jövőben viszont targoncák emelik a ko­csikra az egyenként 48 gázpalackot tar­talmazó acélkonténereket, amelyek megtöltése szintén automatikusan törté­nik. További előnye ennek a rendszernek az, hogy a cseretelepeken nem lesz szükség külön raktárépületre, hanem közvetlenül a konténerből lehet majd árusítani a gázpalackokat. Ezzel a meg­oldással talán elejét vehetik az újabban nagyon megszaporodott betöréseknek, palacklopásoknak is. A lakosságot leginkább érdeklő sze­lep- és nyomáscsökkentő-csere kap­csán felmerül a kérdés, hogy ennek költ­ségeit kinek kell majd állnia. A válasz ma még hiányzik, nincs döntés ebben az ügyben, csak remélhetjük, hogy nem ne­künk, a lakosságnak kell majd kénysze­rűen megvásárolnunk a szükséges fel­szerelést, hanem a gázszolgáltató állja a számlát. Fotó: Ó. R. A régi töltőüzem, mögötte az új csarnok Hírek a világgazdaságból Csehszlovákiában július 1-jétöl már csak a hús- és tejtermékek árát támogatják államilag, a többi élelmiszer évi 27 milliárd koronát felemésztő dotációját megszünte­tik - jelentette a CTK hírügynökség. Az in­tézkedés nyomán jelentős áremelkedések várhatóak. * Az európai vasúttársaságok tanulmá­nyozzák a Franciaországból szétágazó nagysebességű vasúti hálózat (TGV) kelet­európai elágaztatásának lehetőségét. El­képzelések szerint az összes kelet-európai országot bekapcsolnák a szupervonat-há- lózatba, egyelőre csak Románia maradna ki belőle. A terv megvalósításának költsé­geit még csak fel sem becsülték, és kérdé­ses az is, hogy ki finanszírozná a páneuró­pai szupervonatot. * Két amerikai cég még ez év őszén egy 430 ágyas szállodát és ehhez kapcsolódva egy üzleti központot nyit Moszkvában. A Moszkva centrumában lévő Radisson Szlavjanszkaja Hotel nevet viselő szállodá­hoz az üzletemberek -által bérelhető 165 lakosztály, négy étterem, egy üzletközpont és konferenciatermek is tartoznak majd. * Kétezerre az NDK súlyosan szennyezett ■környezetének olyan tisztának kell lennie, mint az NSZK-énak - jelentette ki Klaus Töpfer nyugatnémet környezetvédelmi mi­niszter. Töpfer katasztrofálisnak minősítet­te az NDK környezetének állapotát. A két Németország kormánya által kimunkált új környezetvédelmi törvény szerint a nyugat­német környezetvédelmi előírásokat veze­tik be az NDK-ban. * Egyre elfogadottabb Európa-szerte a ju­goszláv dinár, mind több bank veszi fel va­lutaárfolyam-listájára, s értéke közelít ah­hoz a szinthez, amelyet a jugoszláv mone­táris szakértők szabtak meg. A dinár kon­vertibilitásának legtöbb előfeltételét sike­rült teljesíteni, miközben az adósságot si­került csökkenteni, az exportot bővíteni, a pénzügyi fegyelmet megszilárdítani. * Lengyelországban a termelés 30 száza­lékkal esett vissza amiatt, hogy a kormány bezáratja a veszteségesen termelő vállala­tokat. Az év végére 2-3 milliárd dolláros ke­reskedelmi többletre számíthat Lengyelor­szág. Jelenleg az állástalanok aránya 2,5 százalékos Lengyelországban, ám hánya­duk több százalékkal növekedhet. (AP) Megállapodás született a szovjet-ameri­kai légügyi egyezmény régen vitatott kér­déseiben. Az új megállapodás alapján a Pan Am mellett a jövőben további hat ameri­kai légitársaság indíthat járatokat a Szov­jetunióba. Az eddigi céljxintok - Moszkva, íeningrád - mellé Kijev, Minszk, Tbiliszi, Ri­ga, Magadan, Habarovszk került. Az Aerof­lot és a - jövendő - második szovjet légitár­saság New York és Washington mellett Anchorage-ba, Chicagóba, San Francis- cóba és Miamibe repülhet majd. Az ameri­kai légitársaságok férőhelyeik 8,75 száza­lékát értékesíthetik rubelért a Szovjetunió­ban. A megállapodással az amerikai jára­tok a szovjet közönség szélesebb, devizá­val nem rendelkező rétegei számára is elérhetővé válnak. * A Hongkongban és Nagy-Britanniában mágneses hanghordozók gyártására spe­cializálódott Seilynn Internacional Ltd. most a Szovjetunióval folytat tárgyalásokat egy videokazettákat gyártó létesítmény szállításáról és kulcsrakész átadásáról. .Egyes források szerint a Szovjetunió ér­deklődik egy 270 millió hongkongi dolláros (kb. 35 millió USA-dollár) gyár komplett be­rendezése iránt is, amely évi 15 millió vi­deokazettát állítana elő. A Szovjetunióval tervezett megállapodás visszavásárlási kötelezettséget is tartal­maz, ennek értelmében a Seilynn a saját értékesítési hálózata számára is évi több millió kazettát venne át. A hongkongi cég adatai szerint a saját termelése évi 30 millió videokazetta, ha beleszámítják azt a 12 mil­lió kazettát is, amelyet a korábban megkö­tött visszavásárlási megállapodások kere­tében kapnak a partnervállalatoktól. (NfA) * Ellátási gondok vannak Prágában és a közép-csehországi területen a 96-os ok­tánszámú szuperbenzinből. Az üzemanya­gokat forgalmazó Benzina vállalat a csehszlovák hírszolgálati iroda útján arra szólította fel a gépkocsivezetőket, hogy ne szuper, hanem 90-es oktánszámú speciál- benzint tankoljanak. A Benzina cég szerint az ellátási problémákat az okozza, hogy a korábban leállított és nemrégiben újra ter­melni kezdő Kralupy Nad Vltavou-i olajfino­mító egyelőre nem tud elég mennyiségű szuperbenzint szállítani. t * A csehszlovák kormány útadó és autó­pályadíj bevezetését fontolgatja - erről be­szélt a csehszlovák parlamentben Franti- sek Podlena, csehszlovák szövetségi köz­lekedési miniszter. Podlena azt is elmond­ta, hogy a csehszlovákiai tömegközlekedé­si díjak emelését tervezik, mert annak díj­szabása talán a legalacsonyabb egész Eu­rópában. A vasúti közlekedés vesztesége tavaly négymilliárd hatszázmillió korona volt, a dotáció viszont erre az évre csak 512 millió korona. A kormány már januárban növelte a kamionok tranzitdíját 2200 koro­náról 7400 koronára, s arra készül, hogy útadót vezet be a teherautók, autóbuszok, a kőzületek, illetve magánvállalkozók tulaj­donában levő személygépkocsik számára. Egyelőre nem tervezik, hogy a magánautó­sok is útadót fizessenek. A kormány ugyanakkor külföldi magántőkét keres, hogy fejleszthesse és modernizálhassa az autópálya-hálózatot, ami viszont azt jelen­tené, hogy autópályadljat vezetnek majd be. (MTI) A pacsirták éneke A madarak éneke elképesztően változa­tos. Némely madár, például az énekes rigó, több mint százféle éneket tud. Néha azonban csak egyetlen éneket ismételget, míg máskor bonyolultan váltogatja az énekeit Miért éne­kel hol igy, hol úgy? Dr. Andy Hóm, a cambridge-i egyetem ku­tatója ebből a szempontból vizsgálta az észak-amerikai réti pacsirta énekét A hím pacsirta repertoárjában háromfélétől tizen­hétféléig terjed az énekek száma. Afészkelé- si időszak elején, amikor a hím előszörcsalo- gat nőstényt saját „felségterületére”, többféle éneket ad elő, mert - mint kitűnt - minél több éneket tud a hím, annál hamarabb talál ma­gának párt. Mihelyt azonban párra lelt, már csak egyetlen éneket ismételget Miután a párja elfoglalta a fészket a hím újabb nőstény után néz, s ekkor az éneke ismét változatossá válik. A hímek az énekükkel nemcsak a nős­tényt csalogatják, hanem a vetélytárs hí­meket is távol tartják. De közben különb­séget tesznek ismerős és ismeretlen ve- télytársak között. Az ismeretlenek ellen többnyire egész énektudásukat „beve­tik”, minden éneküket felvonultatják, míg ha ismerős, szomszédos hímek hatolná­nak be a területükre, erre egyetlen ének­nek az ismétlésével reagálnak. A kutató ezt úgy értelmezi, hogy választékos éne­kével a hím „imponálni” akar az idegen hímeknek, mig a szomszédos hímekkel az azonos ének teremti meg a helyzetet tisztázó kapcsolatot. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom