Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-11 / 83. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. július 11. Houstoni csúcs Bonni vélemény szerint a Szovjetunió­nak nyújtandó nyugati támogatás nem választható el a Magyarországnak, Len­gyelországnak és Csehszlovákiának nyújtott segítségtől, hiszen ezek az or­szágok 40 évig a KGST tagjai voltak. Erről beszélt hétfőn a hetek csúcstalálkozóján a sajtó előtt Theo Waigel, a bonni kor­mány pénzügyminisztere és Helmut Haussmann gazdasági miniszter. Helmut Kohl kancellár a találkozó első ülésén mondott beszédében kifejezetten poztívnak minősítette az EK által Len­gyelországnak és Magyarországnak nyújtott segítség mérlegét, hangoztatva: „Bebizonyítottuk, hogy a Nyugat ko­molyan gondolja a gyors segítséget... Ezért azonban Houstonban arról is kell beszélnünk, mit tehetünk közép- és hosszú távon, hogy alátámasszuk a szovjetunióbeli gazdasági és politikai re­formfolyamatot”. A bonni kormány említett miniszterei hangsúlyozták: a heteknek pozitív vá­laszt kell adniuk Mihail Gorbacsov támo­gatást kérő levelére. Először szakértők­nek kell megvizsgálniuk, milyen támoga­tás lehetséges és szükséges. A német vélemény szerint elsősorban a szovjet gazdaság exportképességét, devizater­melő kapacitását kell bővíteni, fejleszteni kell az infrastruktúrát, elsősorban a szál­lítást végül fontos a szakemberek, me­nedzserek képzése. Célszerű, ha a Világ­bank, a Nemzetközi Valutalap, az OECD szakembereit vonják be az előzetes vizs­gálatokba és a Szovjetuniótól konkrét igényeket kérnek. E munkával őszre vé­gezhetnek s akkor kerülhet napirendre a támogatás formája, mértéke. Németor­szág - tekintettel gazdasági egyesülésé­re - nem várhat hiszen a térség kérdései összefüggnek, mondották a bonni gaz­daságpolitikusok. Az ötmilliárd márkányi hitel, amelyet a Szovjetuniónak nyújta­nak, az NSZK számára a felső határ. A miniszterek elismerték, hogy Washington, London és Tokió nem ért egyet a Szovjetunió pénzügyi támogatá­sával, de, mint mondották, „igen elége­dettek” a ténnyel, hogy a kérdésről most megindul a hetek párbeszéde: ez többet ér, mintha csak a csoport tagjainak egy része kapcsolódna be a pénzügyi támo­gatásba - mondották. Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője megismételte: Washington ellenzi a Szovjetunió anyagi megsegítését, de „mások azt tesznek, amit akarnak”. Min­denesetre az amerikai álláspont is moz­gásba jött a kérdésben: Fitzwater célzott arra, hogy a GATT és „más nemzetközi pénzügyi intézmények” is szerepet kap­hatnak a Szovjetuniónak nyújtandó „technikai jellegű” támogatásban, így a bankrendszer fejlesztésében, tőzsde be­vezetésében. A kérdésekre, hogy ez je- lenthet-e világbanki hiteleket is a Szov­jetunió számára, a szóvivő nem kívánt vá­laszolni. A hetek egyébként várhatóan nem fog­nak új határozatot hozni a közép-európai országok támogatására, hanem a 24-ek által szervezett programok folytatásáért szállnak síkra - mondotta az MTI tudósí­tójának kérdésére Togo Takehiro, a ja­pán külügyminisztérium európai főigaz­gatója. A vezető diplomata szerint a sike­res, Japán által is támogatott programok folytatására van szükség. A japán szóvivő elutasította a lengyel igényt az adósság egy részének elenge­désére: egy közepes fejlettségű ország adósságának törlése elfogadhatatlan precedenst jelentene a legszegényebb országok szempontjából, mondotta. A to­kiói vélemény szerint egyébként a Szovjetunió nemzeti jövedelme idén legalább 5 százalékkal csökken. A bizonytalan gazdasági helyzetben, amikor még nem döntöttek a piacgazda­ság mellett, nem célszerű a nyugati pénzügyi támogatás. Nicaraguái összecsapások A nicaraguai sztrájkhullám nyomán ki­bontakozott zavargások megfékezésére hétfőn este Violeta Chamorro elnök asz- szony utasítást adott a fegyveres erők­nek a beavatkozásra, miután a sandinis­ták és a kormány hívei közötti hétfői ösz- szecsapásokban egy ember meghalt és 34 megsebesült. Az Országos Ellenzéki Unió (UNO) mintegy kétszáz híve hétfőn megtámadta a munkaügyi minisztérium előtt barriká- dokat emelt sandinista sztrájkolókat. Az összecsapásnak a rendőrség közbe­avatkozása vetett véget. A több mint egy hete tartó sztrájkokat kezdeményező sandinisták barrikádokat emeltek a nica­raguai főváros főbb útvonalain, s ellenőr­zésük alá vonták a város egyes negye­deit, míg más városrészeket a kormány hívei ellenőriznek. Egyes megfigyelők szerint az utcakép emlékeztet a Somoza- diktatúra 1979-es megdöntését megelő­ző helyzetre, amikor a sandinisták barri­kádokat emeltek a főbb útvonalakon. Chamorro asszony azután döntött a hadsereg bevetéséről, hogy a rendőr­ségnek lényegében nem sikerült stabili­zálni a helyzetet. A széles körő munkabe­szüntetések közvetlen oka az volt, hogy a sandinisták hívei tiltakoznak az ipari üze­mek tervezett reprivatizálása illetve a föl­Antall József miniszterelnök kedden, a külföldi kereskedelmi kirendeltségek taná­csosainak rendes évi értekezletén cáfolta azokat a híreszteléseket miszerint a kor­mányzat meg kívánná szüntetni a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériu­mához tartozó külképviseleteket A minisz­terelnök hangsúlyozta: a kereskedelmi képviseletek intézményrendszerének fenntartása szerves része annak a kor­mányzati szándéknak, amelynek célja a magyar közjogi és közigazgatási folytonos­ság biztosítása, szükség esetén visszaállí­tása. Ugyanakkor rámutatott hogy átszer­vezések, személycserék ezen a területen is várhatók, de azok nem a jó szakemberek eltávolítására irányulnak majd, hanem arra, hogy az ország teherbíró képességének megfelelő, racionális rendszert alakítsanak ki a külgazdasági képviseletek esetében is. Ennek során lesz ahol kisebb-nagyobb mértékben csökkentik a létszámot és fej­lesztésre csak ott számíthatnak, ahol jó esély mutatkozik az eredményes munká­hoz. A miniszterelnök elképzelhetőnek tar­totta, hogy azokban az országokban, ame­lyekkel hazánk nem kíván magas szintű diplomáciai kapcsolatokat fenntartani, a külgazdasági képviseletek látnák el a kon­zuli feladatokat is. Antall József szólt azokról a túlzott vára­kozásokról, amelyek az új kormány műkö­dését kísérik. Rámutatott: néhány hét alatt nem lehet az elmúlt négy évtized mulasztá­sait pótolni, s a parlementáris demokrácia egyébként is időigényes. dek eredeti tulajdonosaiknak történő visz- szaadása miatt és jelentős béremelése­ket követelnek. Daniel Ortega volt államfő Violeta Chamorróhoz intézett hétfői felhí­vásában a sztrájkolókkal folytatandó tár­gyalásokat szorgalmazott. A munkabeszüntetésekben jelenleg mintegy százezer ember vesz részt. Nem működik a managuai nemzetközi repülő­tér, akadozik az áramellátás, s hétfőn sztrájkkal fenyegetőztek a távközlési dol­gozók is. Néhány tucat, a sandinistákat támogató diák hétfőn este megszállta a kormány rádióállomását és a televíziót és megakadályozta Chamorro asszony a nemzethez intézett felhívásának sugár­zását s helyette a sztrájkokhoz való csat­lakozásra felszólító közleményt olvastak fel. Chamarro asszony utasítása ellenére hétfőn este nem volt még nyoma a had­sereg jelenlétének az utcákon és a rend­őrség sem tett kísérletet a sztrájkolók ál­tal megszállt épületek felszabadítására. Megfigyelők szerint a fegyverek erők passzivitásának magyarázata lehet, hogy a rendőrség és katonaság vezetői között többségben vannak a sandinisták, ami jelentősen megnehezítheti a fennál­lása óta a legsúlyosabb belpolitikai vál­sággal küszködő új kormány helyzetét. A továbbiakban a miniszterelnök utalt ar­ra, hogy az ország jövője, pénzügyi egyen­súlya szempontjából kulcsfontosságú te­rület a külgazdasági kapcsolatoké. Hozzátette: ahhoz, hogy kialakuljon a működő piacgazdaság, más stílusban, más szervezeti formákban és sok esetben más mentalitással kell dolgozni. Ezért na­gyon fontos, hogy az emberek lélekben is felkészüljenek egy új piacgazdasági szem­léletre. Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere elöljáróban kifejtet­te: a gazdasági nyitás, a piacgazdaság felé tett lépések jelzik külföldi partnereink szá­mára a kormánynak az eltökéltségét hogy Magyarországon üzletbarát társadalmi­gazdasági környezetet alakít ki. A miniszter gazdaságunk továbbfejlődése szempont­jából kedvezőnek értékelte, hogy a dollár­elszámolású import 70 százaléka liberali­zált az áraknak pedig 80 százaléka már piaci ár. Jövőbemutatónak ítélte azt is, hogy a kormányzat szelektív kínálatösztönző, vál­lalkozásélénkítő programokon dolgozik, amelyek alkalmasak a gazdasági szerke­zet torzulásainak korrigálására, a lakosság vállalkozói kedvének mozgósítására. Mindehhez hozzátette: tapasztalhatók olyan törekvések, amelyek célja, hogy tu­datosan rontsák a közhangulatot az or­szágban. Ezzel szemben véleménye sze­rint nagyon határozottan fel kell lépni, nem azért, mert pártérdekeket sért, hanem az ország jövőjét szem előtt tartva. Elindult Tiranából az albán menekültek első csoportja Keddre virradóra elhagyhatta Albániát a tiranai nagykövetségeken lévők első csoportja: a csehszlovák diplomáciai képviseletre menekült 51 albánt Havel el­nök különgépe vitte Prágába. Az albánokat megérkezésükkor Jiri Dienstbier külügyminiszter fogadta a re­pülőtéren. Mint újságíróknak elmondta, a menekültek közül csak egy vagy kettő akar Csehszlovákiában maradni, a töb­biek nyugatra vágynak, s ügyükről rövi­desen megkezdik a tárgyalásokat az érintett országok nagykövetségeivel. Mindenesetre leszögezte: senkit sem küldenek vissza, még akkor sem, ha az il­lető nem kapja meg a továbbutazáshoz szükséges bevándorlási engedélyt. Dienstbier szerint egyébként Tiraná­ban nyugodt a helyzet, de az érintett dip­lomáciai képviseleteknek továbbra is gondot okoz a menekültek ellátásának megszervezése. A tiranai külképviselete­ken még mindig mintegy hatezer mene­kült zsúfolódik össze, s ügyük végleges rendeződéséig nekik még valószínűleg várniuk kell néhány napot. Mint a csehszlovák illetékesek elmondták, ők is rendkívül bonyolult tárgyalásokat folytat­tak az 51 albán kiutazása érdekében: az utolsó percig minden bizonytalan volt, s az illetők csak a repülőtérre vivő buszon kapták meg útleveleiket. Dienstbier egyébként úgy vélte, hogy „elsőségüket” a csehszlovákok korrektsége, türelme, s nem utolsósorban a nagykövetségükön menedéket kérők kis létszáma magya­rázta. A MERKUR kocsiátvételi sorszámai Trabant Limousin Hycomat Budapest 685 Trabant Combi Hycomat Budapest 35 Trabant Limousin Speciál Budapest 24 807 Trabant Limousin Speciál Győr 20865 Trabant Limousin Speciál Szeged t 816 Trabant Cobi Specál Budapest 9 200 Trabant Combi Speciál Győr 7 209 Wartburg Standard Budapest 6 934 Wartburg Standard Győr 4 781 Wartburg Speciál Budapest 7196 Wartburg Speciál Győr 5 304 Wartburg Speciál tolótetős Budapest 18987 Wartburg Tourist Budapest 6 475 Wartburg Tourist Győr 2486 Lada 1200 S Budapest 54174 Lada 1200 S Győr 20120 Lada 1300 S Budapest 25 668 Lada 1300 S Győr 10745 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) Budapest 10 531 Lada Szamara 2108 (3 ajtós) Győr 5446 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) Budapest 1 062 Lada Szamara 2109 (5 ajtós) Győr 564 Lada 1500 L (2107) Budapest 26218 Lada 1500 L (2107) Győr 8 999 Lada Combi (2104) Budapest 2885 Lada Combi (2104) Győr 1 244 Lada Niva (2121) Budapest 1 533 Skoda 105 L Budapest 13133 Skoda 105 L Győr 10218 Skoda 120 L Budapest 36988 Skoda 120 L Győr 23 833 Polski Rat 126 Budapest 16895 Polski Rat 126 Győr 8 330 Dacia TX 1310 Győr 14 Dacia TLE 1310 Budapest 126 Dacia TLE 1310 Szeged 91 Dacia Combi 1310 Budapest 10 091 Dacia Combi 1310 Győr 4 585 Dacia Combi 1310 Szeged 28 Dacia TLX 1310 Budapest 22 258 Dacia TLX 1310 Győr 13 707 Zastava Jugo Skála Budapest 4 557 Zastava Jugo Skála Győr 2 248 Volga Limousin 86 Volga Combi 54 Opel Kadett 1 575 Volkswagen Golf 823 Maruti 1715 Moszkvics 786 Kereskedelmi tanácsosok értekezlete Visszafogott búzaátadás (Folytatás az 1. oldalról.) Az MTI értesülései szerint azok a nagy­üzemek, amelyek pénztartalékokkal ren­delkeznek, sokfelé a kivárásra rendez­kedtek be, az anyagilag megszorultak vi­szont - lévén kiszolgáltatott helyzetben - késedelem nélkül adják át a búzát. És várják az érte járó pénzt vagy váltót, mivel hitel-visszafizetési kötelezettségeik vannak, vagy olyan folyó kiadásaik, ame­lyeket más forrásból nem tudnak fedezni. Ily módon az anyagilag erősebb gazda­ságok taktikázó magatartásának számos jelét látják a felvásárlók - a gabonafor­galmi vállalatok -, amelyek az átvételnél a hatósági árat alkalmazzák, s amelyek­nek semmiféle tudomásuk nincs arról, hogy emelkednek az árak, mint ahogyan azt a termelők remélik. A gabonaterme­lők és -forgalmazók körében azt tartják: egyelőre még nem mondták ki bizonyo­san, semmilyen fórumon, hogy nem lesz áremelés, amit különben a termelők mél­tányosnak tartanának. Ily módon nincs megütköznivaló azon, hogy a búza egy részét manapság „tartalékolják”. Már ahol erre lehetőség van: a mezőgazda- sági nagyüzemek tárolótere ugyanis meglehetősen szűkös. A korábbi évek gyakorlatában a nagy tárolókat a gabo­naipar építette fel, így a termelők csakis a gyors átadásra rendezkedhettek be, sokfelé még lélegzetvételnyi megállásra sincs idő és hely. A termelők egy része most olyan mó­don próbál szerződésben is érvényt sze­rezni az áremelési várakozásnak, ameny- nyiben arra később sor kerülne, úgy visz- szamenőleg is megkaphassa a nagyobb árat a betakarítási szezon kezdetén át­adott gabonáért. Ilyen szerződések meg­kötésére azonban a gabonaipar ne­migen tud vállalkozni, hiszen lényegében működő hatósági árról van szó, s azt írá­sos megállapodásban megkerülni meg­lehetősen felemás dolog lenne. Ráadá­sul tisztázatlan egyelőre még a rubel vi- szonylatú export szubvenciója is. A je­lenlegi számítások szerint, amennyiben a most érvényes feltételeket nem változtat­ják meg, úgy 1 -2 hónapig a termelők ön­költséges áron tudnák csak átadni ter­ményeiket, 3-4 hónap eltelte után pedig már ráfizetéssel tudnák eladni az export- gabonát. Ezért a gazdaságok jó része sürgeti a szubvenciótárgyalások megygyorsítását, ami hozzájárulhatna ahhoz, hogy gyorsuljon a gabonaátadás tempója is. Az hogy a továbbiakban a hazai takar­mánypiac miképpen alakult, nagyban függ a kukoricaterméstől. A szakembe­rek szerint ha sikerül elérni a 7 millió ton­nás termést, úgy a búza ára a későbbiek­ben nem nő jelentősen, ám amennyiben az időjárás kedvezőtlenre fordul, és nem realizálódnak a tervezett hozamok, úgy a kalászos gabona ára felszalad majd, ami azok számára jelent előnyt, akik most nem hajlandók az értékesítésre. A leg­fontosabb takarmánynövény, a kukorica terméskilátása egyelőre viszonylag ked­vező, ám mivel az országban főleg úgy­nevezett portyázó esők voltak, tehát vi­szonylag nagy területek maradnak ki a csapadékellátásból, korántsem egysé­ges a kép. Amennyiben augusztusban szárazabb időszak köszöntene be, úgy jelentősen romolhatnak a terméskilá­tások. Vietnam - segélytelenül (Folytatás az 1. oldalról.) Most már a keleti csatorna is bedugul. Az idén végleg lezárul az az időszak, amelyben a szocialista testvériség nevé­ben minden esztendőben meghosszab­bították a kelet-európai országok és a Szovjetunió az ázsiai „rokon” hitelkere­tét. A legnagyobb érvágás Vietnam szá­mára, persze, Moszkva szándékának változása. Hanoiban akkreditált szovjet diplomaták világosan értésre adták: a Szovjetunió túl sok pénzt áldozott már a vietnami barátságra, s a kapcsolatokat legfőbb ideje kereskedelmi alapokra he­lyezni. Vietnam külföldi kölcsöneinek 90 százalékát Moszkvától kapta, s a tartozás kamatai mindössze 2-3 százalékosak. A szovjetnél is újabb alapokra helye­ződik azonban Vietnam és a kelet-euró­pai országok viszonya, mivel az ideoló­giai és politikai távolság is nagyobb kö­zöttük. Több kereskedelmi megrendelést máris töröltek a kelet-európaiak, a mun­kaerő-együttműködési programot pedig befejezettnek nyilvánították, ami azzal jár, hogy vietnami munkások tízezreinek keil visszatérni hazájukba. A Szovjet­unióban és Kelet-Európábán tavaly még összesen 180 ezer vietnami vendégmun­kás dolgozott. Elemzők szerint Vietnam képtelen lesz arra, hogy régi „testvéreivel” keményva­lutában és világpiaci árakon folytassa a jövő év elejétől a kereskedelmet. Márpe­dig a Szovjetunió és Kelet-Európa a viet­nami külkereskedelemből 60 százalék­kal részesedett, tehát óriási űr keletkez­het. Olyan alapvető cikkekből szűnhet­nek meg a szállítások, mint az acél, a gyapot, az élelmiszer. Vietnam azonban a kapcsolatok átren­deződésével hosszabb távon nyerhet - vélekednek egyes szakértők. A szovjetek sok pénzt öltek az ázsiai országba, és szinte semmit sem kaptak cserébe. Per­sze, Vietnam is jórészt csak elavult tech­nikákkal gazdagodott, s így mindkét fél pórul járt. A kapcsolatok lazulásával Viet­nam rá fog eszmélni: mindenekelőtt Dél- kelet-Ázsiához tartozik, s boldogulása térségbeli - nem pedig ideológiai - szomszédaitól függ. W. Gy. Az FSZDL a szakszervezetek elismerésének szükségességéről A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája a kormány hivatalba lépése óta jó kapcso­latot igyekezett kiépíteni a kormánnyal, és ezt a törekvését viszonozva látta. Nyugtalanságot kelt azonban az a nyilatkozat, amelyet Bethlen István kormánypárti képviselő tett július 5-én, tagadva a szakszervezetek szere­pét, és kizárólag a munkástanácsokat ismerve el munkavállalói érdekképviseletként. A nyilatkozat egyrészt zavart kelt az érdekeik védelmére szerveződő dolgozók körében a kor­mánypárt és igy közvetve a kormány szándékait illetően. Tápot ad azoknaka rémhíreknek, hogy a parlament és a kormány szét akarja verni a szak- szervezeteket - melyeknek a Liga mindeddig nem adott hitelt. Ezzel megerősíti a volt kommu­nista szakszervezet örököseinek érvelését és ál­lásait. Másrészt mesterségesen szembeállítja egy­mással a dolgozók két olyan szerveződési for­máját, amely békésen megfér egymással. Az el­ső munkástanácsok megjelenését a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája örömmel üdvözölte, és azóta is sokszor nyújtott segítséget a tényleges tagsággal rendelkező, érdekvédelmi funkciókat ellátó munkástanácsoknak. A dolgo­zók szakszervezeteinek szembeállítása csakis a tulajdonosok, munkáltatók malmára hajtja a vi­zet, és a dolgozók tényleges megosztását segíti. A mai helyzetben ez semmiképpen nem lehet a kormány érdeke. A munkavállalók és a kormány közötti bizalom érdekében a Liga szükségesnek tartja, hogy a kormány megfelelő formában nyilvánítsa ki, hogy továbbra is kész együttműködni a szak- szervezetekkel, a dolgozók valamennyi érdek- képviseleti és érdekvédelmi szervezeti formáját elismeri, és nem kíván beleszólni abba, hogy ki milyen szervezetben kívánja munkavállalói érde­keit képviseltetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom