Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-07 / 80. szám
4 - TOLNATÁJ 1990. július 7. Bút ét i tiloló M. Sümegi László Ne égjen a máglya Rézveretes rámában Szűz Mária képe, alatta dagadó párnákkal megrakott, vetett ágy. A sarokban szövőszék egy félben levő abrosszal, mellette gyönyörű faragott szekrény. Amott díszes keretben tükör, alatta sublót. Benne egy kelengyére való azsú- rozott párnahuzat, terítő, rokolya. Aprólékos munkával, finoman díszített darab valamennyi. Hány bátai Csipkerózsika ujjá- ból serkenhetett ki a vér, hány öregszile szeme fájdult meg a petróleumlámpa pislákoló fényénél, mire téli estéken kivarrta, meghorgolta a sok leheletfinom, művészi kivitelű csipkét? Hány A százéves „fékető” kiló cseresznyét, meggyet kellett kosárban, fejtetőn egyensúlyozva a vásárra cipelni a lyoni selyemért, hányszor kellett ládába rejteni, elásni a drága stafírungot, hogy megmeneküljön a front, a fosztogatók elől? S aztán hány, udvaron halomba hordott és meggyújtott drága régi holmi hamuvá hamvadását kellett ahhoz látni, hogy a még meglévő, féltve takargatott kincsektől megváljanak az idős bátaiak? Egy bizonyos. A gyűjtemény számos darabját csak azért láthatják ezentúl avatatlan szemek, Madeiras párnasarok mert az öregek inkább a kis múzeumra bízzák, mint hogy a fiatalok, akik közül sokan pem értékelik már őseik divatjamúlt dolgait, szemétre dobják, máglyát rakjanak belőlük.- Sok ilyen szomorú eset volt - mondja Kiss Lászlóné, akit a faluban csak Baba néven kell keresni. Mindenki így szólítja a volt vezető óvónőt, az alakuló tájház lelkét. Neve bizonyára sok olvasónk előtt sem ismeretlen, hiszen az előző folklórfesztiválra már rendezett egy kiállítást Szekszárdon az iskolai fakultatív szakkör munkáiból, akikkel bátai szokásokat, az eredeti szókincs elemeit gyűjtögetik, s akiket először rongyszőnyegek, később már vászon szövésére is megtanított. Most, hogy a tanács „megörökölte” a néhai Kriskó Imre házát az óvoda mellett, Baba néni szaladgál, kér, intézkedik. Javítgatják a szaporodó gyűjtemény megrongálódó darabjait, mossák a ruhákat, rendezgetik a helyrehozott helyiségeket. Úgy, hogy aki majd belép, némi képet kapjon abból, hogyan teltek egykoron egy átlag család mindennapjai.- A legrégebbi holmik a szerszámok között találhatók, az egyik kenderprés 1851-ből, egy gereben 1808-ból származik. A szúette gyerekülőke meg tán kétszázéves is lehet. Ez itt az asztalon még a szépanyám karácsonyi abrosza volt, ez a parányi horgolt sapka meg egy 1901-ben született bácsi keresztelő „féke- töje”. És akkoriban a születést követő első vasárnap elvitték már a csecsemőt a templomba. esi - őr Megismerik a tájházat, férfiak kaszálják előtte az árokpartot, igazítottak útba bennünket a bátai főutcán, s valóban csupa férfiembert találtunk a vasárnapi átadásra készülő, fehérre meszelt parasztház udvarán. Jót derültek rajtunk, mikor rácsodálkoztunk a kiállításra hozott ruhák között egy hatalmas, hatszeles vászongatyára.- Nem, ekkorát viseltek az ilyen vékony legények is mint én - nevetett egyikük.- Úgy bizony, sőt voltak tízszelesek is - csatlakozott hozzá a közben előkerült, hatvannégy esztendős M. Sümegi László. - Ilyenben jártunk aratni. Jó szellős volt, meg a szalma se szúrkált össze benne. Kenderből készült, mint ez a lepedő itt. Nézegetjük a szürkés, nem éppen puha anyagot.- Durva? Az hát, de ha viszketett az ember lába a bolhacsípéstől - mert a szalmazsákban bőven volt bogár - csak megdörzsölte a sarkát a lepedőn. Tudják, a szalmát csak egy évben egyszer cseréltük. Olyankor olyan kemény volt a nyoszolya, míg ki nem formálódott benne egy kis mélyedés az embernek, hogy a menyecskének meg az urának muszáj volt egymásra feküdnie... Sümegi László azon szorgos hangyák közül való, akik a falut járva majd minden portáról elkönyörögtek valamit a hagyományőrző gyűjteménybe. Egy Szűcs Erzsébet névre kiállított 1926-ból való elemi népiskolai ellenőrző könyvecskét a szomszédja szemetesládájából mentett meg, a szénavágót az egyik padláson lelte. De adtak a helybeliek „favág ító tüsköt”, az elvetett mag betakarására szolgáló, szúrós ágakból készült „tüsökbaran- ját”, kocsira való „ülléskosa- rat” kovácsműhelyben használt fújtatót, haltartó kosarat, szalmahúzó kaszát.- Ez itt nagyanyám korsója volt, rajta van a „szilém” neve is - mutatja - s a réges-régi cserépkorsón ott kacskaringóznak a betűk: Balogh Anna 1935. Azt se tudjuk, hová nézzünk, Sümegi László szélsebesen mutat egyik szerszámról a másikra, lelkesen meséli, mit mire használtak annak idején. Tenyerébe szinte szeretettel simul a szőke hajfonatra emlékeztető kenderkóc, mikor magyarázza, milyen fáradságos munkával törték, fésülték a lányok, menyecskék a rostos szálakat, melyekből később egy olyan irgalmatlan bő gatya is született a szövőszéken. Látszik, ő maga is érti a módját a tilolásnak, de tiltakozik, ne fényképezzük le közben. Még kicsúfolnák érte. Hiszen ez asszonyi dolog. Cser Ildikó Ótó« Réka P. Sümegi Teréz szövőszéke kiállítási tárgy lett m Tolna megyei anziksz GERJENBEN, ha disznót * * nevelsz Szex szextet SZEKSZÁRDON napozzon BOGYISZLÓN pőrén és az árok partra heversz s nem lesz fehér folt a bőrén! unalmadban diót szemelsz vendégszerepelhet. vagy makkolsz, vagy velük Egyikük megfázott, s most dublőrt keresnek. TAMÁSIBAN munkát talál legelsz Peti, Panni és Aladár * * ' mindhárom szerencse fia: diszkó lesz TEVELEN . DOMBÓVÁR vár. megjavul a statisztika gyere el te, velem! Álmunk álma: * elmentem, nélküled gőzmozdonnyal átpöfögni DECS a Sárköz fővárosa elfog a rémület: Pécsre vagy a minden arán harminc szoknya Tevelen egyedül mennyországba. minden legény talpig lázba’ csak a szél hegedül készül a nászéjszakára * de a hevület elülhet * akinek a lába sárga mire arra sor kerülhet BÁTASZÉKI szövőszék mire kihámozná párját olyan, mint az élet: kézen állva megy a bálba már a reggelihez várják a szőttese csuda szép* TOLNA híres főutcája de meggörbít téged kóborló kutyák hazája szól a kuvik, szól a kakukk a doktoré is kinn strázsál így pörög el napra napúk * háza előtt, a szűk járdán harmadnapra, harangszóra PAKS a hely, hol az a jó kikerülnéd, de megharap végre kelepei a gólya anyag, ami hasadó s a gazdinak munka akad Wessely Gábor
