Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-06 / 79. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. július 6. MONDIALE ’90 A futballtörténelem ismétli önmagát Négy év után újra Argentína-NSZK döntő (Folytatás az 1. oldalról.) Franz Beckenbauer nyugatnémet szö­vetségi kapitány szerint a torinói találko­zó volt a Mondiale eddigi legizgalma­sabb, leginkább drámai összecsapása:- Mindkét csapat játékosai elkészültek erejükkel, ennél többet egyszerűen kép­telenség futni és ütközni - mondta. - Ez az este örökre emlékezetes marad a fut- ballkedvelőknek, még akkor is, ha so­kakban hiányérzet lesz amiatt, hogy végül a 11-esekkel döntötték el a továbbjutást Elismerem, ilyenkor már csak a szerencse számit de hát 120 perc után már ember­kínzás lenne folytatni a játékot A kapusok párviadalából a 23 éves Bodo lllgner került ki győztesen, aki kétszer is „hi­bára késztette” az angolokat. A fiatal kölni „portás" igazolta Franz Beckenbauer bizal­mát a szakvezető ugyanis a vb előtt valósá­gos sajtóháborút vívott a nyugatnémet szakírókkal, akik szívesebben látták volna a válogatott kapujában Raimund Aumannt a Bayern München csillagát- FYofi kapusként ez volt az első eset hogy 11 -es párbajban kellett helytállnom, s ahhoz képest nem sikerült rosszul... - nyi­latkozta lllgner. - Igyekeztem végig össz­pontosítani, s megnyugtatott, hogy láttam: társaim képtelenek hibázni. Olaf Thon, a fiatal, 24 éves középpá­lyás amolyan „utolsó megoldásként” ka­pott helyet a sérülések miatt megtizedelt csapatban. A Bayern München játékosa teljesítményével megkérdőjelezte a ko­rábbi mellőzés jogosságát.- Kedden még nem gondoltam volna, hogy Beckenbauer beválogat a kezdő ti­zenegybe - mondta. - Sőt, az az igazság, hogy még annak is örültem volna, ha Csereként számításba vesznek. De mi­lyen a futballista sorsa: most a vb-döntö- re készülök... Bobby Robson angol szövetségi kapi­tány is sok sikert kívánt az immár soro­zatban harmadszor döntős NSZK-nak:- A sors igazságtalan volt velünk, de el kell fogadni, hogy az ellenfél szerencsé­sebbnek bizonyult és győzött. Szerintem a német csapat kiemelkedett a Mondiale me­zőnyéből, éppen ezért óriási bravúrnak tar­tom, hogy a mieink kishíján meglepetést okoztak. A vereség ellenére is büszkén vál­lalhatjuk a vb-n elért eredményünket, mivel a legjobb négy válogatott között már alig le­het különbséget tenni. Az angol szakvezető végül megemlítette: talán sportszerűbb lenne, ha a csapatok ilyen esetekben a 120 perc után is folytat­nák a küzdelmet s a jégkorongban alkal­mazott szabályok szerint a „hirtelen halá­lig”, vagyis az első adott vagy kapott gólig harcolnának. Bár ki tudja, mit szólt volna Robson, ha a britek nyerik a párviadalt..? A trikó sem jelentett vigaszt Szerda este az NSZK-Anglia elődöntő mérkőzés után, pontosabban a tizenegyes­párbajt követően, még félóra múlva is az öltöző egyik sarkában guggolt áz angol csa­pat középpályása, Chris Waddle. A 29 éves játékos úgy sírt, mint egy gyerek. Nem tud­ta kiheverni, hogy a tizenegyest olyan csúnyán elhibázta. Bobby Robson kapitány is hiába nyugtatta őt, sőt, a nyugatnémet Olaf Thontól kapott mez sem vigasztalta meg.- Hogyan történhetett meg ez velem? - ez volt Waddle első mondata. - Még soha­sem hibáztam büntetőt. Biztos voltam benne, hogy betalálok a hálóba. Szavait Bobby Robson kapitány is megerősítette: Waddle a csapat tizenegyes-specialistája. Rendes körülmények között sohasem hi­bázik. De nem szabad elfelejteni, hogy az utolsó percekben a játékosok idegei már pattanásig feszültek. NSZK-Anglia 1-1 (0-0, 1-1, 1-1)- 11- esekkel 4-3. Torinó, 64 500 néző. V.: Wright (brazil). NSZK: lllgner - Augent- haler' - Kohler, Buchwald - Berthold, Hässler (Reuter a 67. percben), Matt­häus, Thon, Brehme - Völler (Riedle a 39. percben), Klinsmann. Anglia: Shilton - Wright - Parker, Walker, Butcher (Steven a 71. percben), Perce - Waddle, Platt, Gascoigne - Lineker, Beardsley. A Mon­diale ’90 ötvenedik mérkőzésén mindkét félidőben hatalmas iram jellemezte a já­tékot. A nyugatnémetek a 60. percben gólra váltották fölényüket, amikor Breh­me egy legurított szabadrúgást erőből lőtt meg, a közbeugró Parkeren megpattant a labda és Shilton fölött a hálóba vágódott 1 -0. Sebességet váltottak az angolok és a 81. percben Lineker góljával kiegyenlítet­tek. A hosszabbítás sem hozott döntést így 11-es rúgásokra került sor, amelyben Pearce és Waddle hibázott lfautrot üzenete Egy olyan világversenyen, ahol az ese­mények nem egy városban zajlanak, ne­héz a tudósítók munkája. Ha mindenhol jelen akarnak lenni, nincs más hátra, mint vándorolni egyik helyszínről a másikra, nem beszélve arról, hogy így sokkal ne­hezebb bárkit is elérni. Szerencse is kell hozzá - akárcsak a 11 -esek rúgásához... Michel Vautrot, az Argentína-Olaszor- szág elődöntő játékvezetője is csak „át­utazóban” volt Nápolyban, ahol termé­szetesen megfelelő őrizetet kapott, külö­nösen az azzurrik veresége után... Az MTI munkatársa egy liftben „futott össze” Monsieur Vautrot-val, aki a köl­csönös bemutatkozás után ezet kér­dezte:- ...Igen? Ön magyar?... S miután a kérdésére megerősítést ka­pott, így folytatta:- Régi ismerője vagyok a magyar fut- ballnak, több barátom is van országuk­ban. Kérem, adja át üdvözletemet Somos Istvánnak, akit a játékvezetői világ nagy tudorának tartok, és Palotai Károlynak, az egykori remek bírónak. Ennek semmi akadálya, de egyelőre csak írásban teljesíthető a kérés. Codesal vezeti a döntőt Ahogy azt az MTI munkatársának nyilatkozva Michel Vautrot francia játékvezető „megjósolta”, a mexikói Edgardo Codesal Mendez dirigálja majd a vasárnapi Argentí­na-NSZK világbajnoki döntő mérkőzést Rómában. A szombati találkozón, amelyen a 3. helyért küzd az olasz és az angol válogatott Ba­riban, a francia Joel Quiniou lesz a játékvezető. Mondialégus: Jorge Burruchaga Vita már nincs: Argentina és az NSZK játssza a világbajnoki döntőt. Arról viszont sok szó esik, hogy ki ki ellen ját­szott volna szívesebben. Jorge Burruc­haga, az argentinok egyik büszkesége erről nyilatkozott a DPA munkatársának. Milyen érzés, hogy akárcsak négy év­vel ezelőtt, ismét az NSZK-val vívják a döntőt?- Remek dolog, hogy egymás"után két­szer is a döntőben szerepelhetünk, de el­lenfelünket természetesen nem választ­hattuk meg. Ez a párosítás rendkívüli küzdelmet ígér, revansa lesz az 1986-os döntőnek. Szívesebben játszott volna Anglia ellen?- Feltétlenül! Az NSZK-t erősebbnek tartom, mint Angliát. Nagyon nehéz talál­kozó lesz. Mexikóban a 3-2-es mérkőzésen dön­tő gólt szerzett. Bizonyára szívesen emlé­kezik erre vissza...- Természetesen. Nekem ez jó „hátte­ret” ad a vasárnapi döntőre. Sokan bírálták eddigi játékukat, azt, hogy elmaradtak a négy évvel ezelőtti tel­jesítménytől. Egyet ért ezzel?- Nem lehet összehasonlítani az akkori és a mostani csapatot. Négy évvel ezelőtt ragyogó gárdát alkottunk egy szenzá­ciós Maradonával. Idén akadnak gyenge pontjai az együttesnek. Valójában gondolt arra, hogy eljuthat­nak a döntőig?- Megmondom őszintén, a Kameruntól elszenvedett 1 -0-ás vereség után nem. Az NSZK ellen négy kulcsjátékosuk hiányzik majd eltiltásuk miatt. Mennyiben befolyásolja ez a taktikájukat?- Nem gondolom, hogy változtatnunk kell megszokott taktikánkon. De az biz­tos, hogy négyük pótlása rendkívül nehéz lesz. Giusti, Olarticoechea és Ba­tista a legutóbbi, 1986-os győztes csapatunkban is kulcsjátékos volt. Idén is meghatározó szerepet töltöttek be. Ca- niggia gyorsasága, labdakezelése és gólképessége révén a világbajnokság egyik legjobb csatára volt. Most ő sem játszhat. De meggyőződésem, hogy azok, akik a büntetésüket kitöltők helyét elfoglalják, mindent megtesznek sike­rünk érdekében. lfb-szőttes Drága vereség... Drága árat fizettek az elődöntőben el­szenvedett vereségért az olaszok: a ki­eséssel fejenként 50 millió lírával (41 ezer dollár) lettek szegényebbek az az­zurrik, miután a 11-es rúgásokban alul­maradtak az argentinokkal szemben. Azért persze nem kell sajnálni a játéko­sokat - legalábbis anyagi helyzetük miatt nem -, hiszen az elődöntőbe jutásért is 150 millió lírát (123 ezer dollár) kaptak. Mill megsértődött Megsértődött Frank Mill nyugatnémet csatár, akit Franz Beckenbauer szövet­ségi kapitány egyszer sem állított be a kezdőcsapatba a Mondialén. A Borussia Dortmund 31 éves, 17-szeres válogatott játékosa kijelentette: ezek után a jövőben akkor sem vállalja a nemzeti mez viselé­sét, ha igényt tartanak szereplésére... A futball gyógyít... Érdekes megfigyelést tettek közzé a londoni pszichiátriai intézetben dolgozó orvosok: megfigyelték, hogy a Mondiale kezdete óta csökkent a „forgalom” a kór­házban, s kevesebb ember kereste fel lelki gondokkal a szakembereket.- Úgy látszik, az emberek többet pi­hennek, s inkább a pályán történtek foglalkoztatják őket, mint egyéni gond­jaik - jelentette ki az egyik pszichiáter. Völler meggyógyult Amikor az angolok elleni mérkőzésen Rudi Völler, az NSZK csatára lebotorkált a pályáról, sokan azt hitték, jó ideig nem tér vissza a gyepre. Mint azonban kide­rült, nem olyan súlyos a „római” futballis­ta sérülése, s már vasárnap az argenti­nok elleni döntő mérkőzésen tagja lehet a kezdőcsapatnak.- Egy idegbecsípődés miatt egysze­rűen nem éreztem a lábamat, ezért kér­tem a cserét - nyugtatta meg a csapat szakvezetőit és szurkolóit Völler. - Most már jól érzem magam, s játszani szeret­nék a finálén. Milla nem megy kis csapathoz A 38 éves kameruni csatár, Roger Milla nem fogadta el egy harmadosztályú an­gol csapat, a Walsall ajánlatát. Az afrikai együttes kiválósága, aki négy gólt szer­zett a Mondialén, kijelentette: csak akkor hajlandó megválni jelenlegi klubjától, a reunioni St. Pierroise-tól, amennyiben valamelyik világhírű együttes tart igényt szolgálataira. Verekedésért egy év eltiltás Az olasz rendőrség közlése szerint 38 itáliai fiatalt egy évre eltiltottak a mérkő­zések látogatásától, miután kedden Tori­nóban összeverekedtek a városba érke­ző angolokkal. Több Juventus-drukker ezt az alkalmat kívánta kihasználni arra, hogy bosszút álljon a liverpooliak öt évvel ezelőtti, brüsszeli véres eseményeiért. Asztalitenisz Herczig bronzérmes Tizenhat európai ország, valamint Ja­pán 130 serdülő- és ifjúsági korú pinpongozója Kaposváron, a magyar nemzetközi ifjúsági bajnokságon állt asz­talhoz. A viadal egyébként a júliusban Ausztriában sorra kerülő ifjúsági Euró- pa-bajnokság főpróbájának is tekinthe­tő. Herczig Judit, a Tolnai SE serdülőkorú versenyzője párosban Bátorfi Zoltánnal (Bp. Postás) az oldalán az ifjúságiak me­zőnyében állt rajthoz, és az értékes 3. he­lyet szerezték meg. Blatt, Gracza és Kádár az ASE-ban Unyi György, a Paksi SE ügyvezető el­nöke hívta tegnap délután sportrovatun­kat, s elmondta, hogy véglegessé vált több labdarúgójuk távozása. Kádár Sán­dor, Gracza Tibor és Blatt Pál július 1 -jé- vel átigazolt az NB ll-be feljutott Atomerő­mű SE együtteséhez. Szomor Csabára nem tartanak igényt, így ő anyaegyesüle­téhez, a Bólyi Medoszhoz távozik. Úgy­szintén elköszönt a Paksi SE-től Petrik Ambrus Zsolt, aki Nagykőrösre, Pásztor József pedig a Bp. Honvédhoz tért vissza. A kispestiek másik kölcsönjátékosa, Bérezési Zsolt további egy évig még a paksi együttesben szerepel. Kajak-kenu: országos bajnokság Domboriban Több mint fél évszázada, 1938-ban már rendeztek magyar kajak-kenu bajnoksá­got. Igaz, akkor még csak hat számban avattak győztest, manapság pedig már négyszer annyiban hirdetnek végered­ményt E hét végén, Fadd-Domboriban - itt még soha nem került sor bajnokságra - a Budapest Bank-kupáért kiírt OB-n két tu­cat számban találnak gazdára a bajnoki ér­mek, de a háromnapos műsorban kiegé­szítő versenyek is helyet kaptak. A program pénteken 8 órakor a férfi K-1 1000 méter előfutamaival kezdődik, s a tervek szerint, amennyiben megfelelő lesz az érdeklődés, próbaképpen lebo­nyolítják az 1500 méteres, szuper rövid­távú viadalokat is. Igaz, a győztesek ezút­tal még nem érdemlik ki a bajnoki címet. Szombaton 8 órakor folytatják a bajnok­ságot, s 16-tól már a döntők következ­nek. Vasárnap 9 órakor indítják az első fi­nálét, majd 14 órától a hosszú távú szá­mokat rendezik meg. Újításként ebben az évben bárki ne­vezhet az OB-ra, nem előfeltétel a Buda­pest-, illetve a vidékbajnokságon elért jó helyezés, ezért a szervezők 6-700 részt­vevőre számítanak. Várhatóan rajthoz áll a teljes hazai élmezőny, több számban indul a Bp. Honvéd négy olimpiai bajno­ka, Ábrahám Attila, Csípés Ferenc, Gyu- lay Zsolt és Hódosi Sándor is. Az előzetes nevezés szerint 30 egyesület küldi el kajakosait kenusait aTolna megyei erőpróbára. Az összesített pontverseny legeredményesebb klubja a szövetség ál­tal felajánlott serleget nyeri el, az olimpiai számokban legtöbb pontot elérő egyesület pedig a sportág főszponzorai - Senior, Hungalu, Calderoni - mellé felsorakozott Budapest Bank-kupáját viheti haza. Az egyes számok győztesei a Senior Váci Kötöttárugyár és a Budapest Bank jóvoltá­ból értékes tiszteletdijakat vehetnek át. Pénteken a szövetség vezetői a ver­seny színhelyén elnökségi ülést - a hé­ten már a másodikat - tartanak, amelyen meghallgatják a Tolna megyeieket, ők ugyanis a Fadd-Dombori pályán, 1995- ben világbajnokságot szeretnének ren­dezni. De ugyanerre pályáznak a szege­diek is, akik a Maty-éri pályán fogadnák a világ legjobbjait. Az idő rövidsége - július 17-éig el kell küldeni a hivatalos jelentke­zést a nemzetközi szövetséghez - miatt elképzelhető, hogy már pénteken eldől, melyik jelentkezőt támogatja a szövetség. RADIO-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Hangszemle. 8.20: Beszélgetés az elmúlt három évtized mozgalmairól. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: Balaton-rádió. 11.10: Néptáncmuzsi­ka. 1134: Zsebrádiószinház. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai könyvespolc. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Szabó Szilvia nótáját énekel, Szegfű Károly gordonká- zik. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni nehéz. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 16.46: Decsényi János: Kati dalai. 17.05: Magyarországról jövők... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 1930: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Király Györgyi népdalokat énekel. 19.50: Gong. 20.05: Hurrá, nyaralunk! 20.35: Kilátó. 21.50: Hangszerszólók. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Ba­rangolásrégi hanglemezek között. 23.05: Körkép. 24.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hirek Időjárás. 8.05: Kölyőkrádió. 8.40: Ki kopog?9.00-13.45: Nyári zene-szó. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.35: Heltai Jenő versei. 10.30: Hajszálgyőkerek 11.00: Hirek. Időjá­rás. 11.05: Ki a felelős érlük? 11.10: Hallhatnám még egyszer? II. 30: Irodalmi országjárás. 11.50: Hét végén a kiskertben. 12.00: Mesék világa. 12.40: Játék a meteorológiával. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Mit üzen a Rádió? 14.40: A .Német Lovagrend Nagymestere" fúvósegyüttes indulókat ját­szik. 14.50: Könyvről könyvért. 15.00: Hirek. Időjárás. 15.05: Péntektől péntekig. 17.00-21.00: RádióMa. 17.00: Hirek. Időjá­rás. 1730: Mozinform. 18.00: Visszajátszás. 1825: Talpaláva- ló. 19.00: Hirek. Időjárás. 19.03: Min nevet? 19.30: Popregisz­ter. 20.20: Magyar Robinson 11/1.21.00: Hirek. Időjárás. 21.03: Operettkedvelőknek. 22.00: Híres történetek- nagy egyénisé­gek. 23.00: Hirek. Időjárás. 23.03: Sporthiradó. 23.10: Sláger­ről slágerre. 23.50: Filmzene. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.10: Ba­rokk zene. 9.54: Nagyapám, R. Wagner és dédapám, Liszt Fe­renc. 10.20: Vallások világhiradója. 10.50: Rántó György mü­veiből. 11.33: Inga Nielsen énekel. 12.00: Hirek. Időjárás. Mű- sorism. 12.05: XVIII. sz.-i muzsika. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Schumann: I. szimfónia. 14.37: Magadinói Orgonafesz­tivál 1989.16.00: Hirek. Időjárás. Músorism. 16.05: Édesanya­nyelvünk. 16.10: Offenbach: Hoffmann meséi. Közben: 17.32: Verselt elmondja: Tolnai Ottó. 19.00: Hírek. Időjárás. Músorism. 19.05: Nagy siker volt! 20.38: Könyvszemle. 20.48: Kamaraze­ne. 22.12: Poulenc-kórusok 22.30: Pat Metheny gitározik, Da­ve Drubeck dzsesszkvartettje játszik. 23.00: Mendelssohn: Szentivánéji álom. 23.38: Zenei panoráma 24.00: Hírek. Időjá­rás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-420: Popzene, szórakoztató zene, Weiner: Magyar szvit nóták. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.58: Műsorismertetés 9.00: Képújság. 9.10: Magyar év­századok. 9.39-10.40: Szünidei matiné. 9.30: Hatmillió má­sodperc. Lengyel filmsorozat. 10.00: Telemim. XV1/6.10.15: Változatosság és alkalmazkodás az állatvilágban. Angol isme­retterjesztő sor. 10.40: Kaland a folyón. NSZK ifjúsági filmsoro­zat. 11.10: Képújság. 16.00: Képújság. 16.08: Műsorismerte­tés. 16.10: A vadász fia NDK kisfilmsorozat. 16.40: Népzene zenekarra. 16.45: Déli yideoújság. 16.55: Stiri. 17.00-19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka 17.40: Halsors. 18.00: Ablak. 19.00: .Maradjatok meg szeretetemben!" 19.05: Műsorajánlat. 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsor- ajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Amacska nem hagyja az egeret.. NSZKtévéfilm.21.10:Vanötperce?21.15:Panoráma.22.15:A Harper Brother's Band a Pori Jazz 1989 fesztiválon. 22.45: Hír­adó 3.23.00: Bolygók együttállása. TV2 Radványi Dorottyával és Aigner Szilárddal 17.00: Képújság. 17.15: TV 2 Benne: Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Mozaik Telefonos játék 18.00: Telesport 1825: Gyerekeknek! 18.45: TV2 19.00: Történetek a régi PrágábóL Csehszlovák tévéfilm. 20.00: TV2 21.00: Híradó 2.2120:TV2 21.30: Néprajzi értékeink 21.35: Zenés nyári esték Prospeto. 22.00: TV2 22.15: Napzárta. 23.00: Összefoglaló az angol nemzetközi teniszbajnokságról. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.20: Tévénaptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Nyári prog­ram. 14.45: Műsorismertetés / Hírek 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tévénapló L / Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 1820: Számok és betűk 18.45: Mup- pet-show. 19.10: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló »./Időjárás. 20.00: Az utolsó álom. 20.55: Hazai show-program. 21,40:Téyénapló III. 22.00: Kulturális magazin. 23.00: A mai sport. 23.05: Éjszakai program / Hírek 2. MŰSOR 15.55: Műsorismertetés / Hírek 16.05: Tudományos könyvkirakat. 16.30: Italia '90. 16.45: Határ nélküli játékok 19.00: A fenntartott idő. 19.30: Tévénapló. 20.00: A fenntartott idő / Hirek 22.50: Speciális műsora vb-ről. 22.50: Veszélyesen élni. 22.20: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyár. 19.00: Nemzet­közi slágerstúdió. 20.05: Egyveleg. 21.00: Koncert 23.15: Max Headroom. 23.45: Egyveleg. 0.15: Nemzetközi hirek 0.30: Egyveleg. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. EUROSPORT 9.30: Tour de France. 10.30: Lovaglás. 11.30: Birkózás 12.30: Nemzetközi motorsport 13.00: Kaland. 13.30: Német túrakocsi-bajnokság. 14.30: Tenisz. 19.00: Forma-3 bajnok­ság. 20.00: Tour de France. 21.00: Birkózás. 22.30: Forma-1 vb. 23.00: Labdarúgó-vb. 23.30: Body building. 0.30: Nemzet­közi sport. RTL PLUS 6.05: Kedves Bili nagybácsi. 6.30: Halk), Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Transformers. 10.35: Telebutik 11.00: Gazfickók 11.45: Ketten egy ötlettel. 12.35: Klasszikusok délidőben. 13.00: Nettó. 13.05: Gazdag és szép. 13.30: Már megint te! 14.00:Tenisz. 18.45: Hiradó, időjárás. 19.10: Acsapat 20.00: A magánnyomozó. 21.45: Wimbledon, 1990.22.30: Manhattan, éjjel kettőkor. 0.05: Véres péntek 1.40: Aerobic. SAT1 6.00: Jóreggelta SAT1 -gyei! 8.35: Szomszédok 9.05: Sze­relemhajó. 9.50: Teletipp / Horoszkóp. 10.05: Teleúzlet 10.30: Egy Duke ritkán jön egyedül. 1120: Füstölgő coltok 12.15: Szerencsekerék 13.00: Telebőrze. 14.05: Szellemúzök 14.30: Teletipp - utazás / Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet 16.05: Magas bozót 17.10: Szomszédok 17.35: Teletipp - teszt. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Az Addams család. 18.15: Mini-Max. 18.45: Hiradó, idő­járás. 19.05: Szerencsekerék 20.00: Charlie angyalai. 21.00: Parker. 22.55: Gyere Bécsbe, mutatok valamit 0.15: Előrejel­zés. A részletes RTV-müsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című müsormellékletünkben található. Mérkőzésről - mérkőzésre

Next

/
Oldalképek
Tartalom