Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-05 / 78. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. július 5. Itt van Amerika Oh, ti lánglelkú fantaszták, akik hiszi­tek, hogy létezik sajátos közép-európai eszmeiség. Talán bennetek (Menzel, Es­terházy, Konrád Hrabal és a sor végesen folytatható) igen, de az itt élők nem akar­nak tudomást venni róla. Nekik Amerika kell, és meg is kapják. Az életszínvonalat nem (azt talán soha nem is fogják), de az életérzést, mint kecsegtető délibábot igen. Ezt az amerikás életérzést a min­denki által sorolható rekvizítumokon kí­vül leginkább az amerikai filmek közvetí­tik. Néhány évvel ezelőtt, amikor még kér­dés volt, hogy áru-e a kultúra, egy több­ezres nagyközségben szerettem volna magyar filmet nézni. Érdektelenség hiá^ nyában nem vetítették le. Ilyen ma már nem történhetne meg. Egyáltalán nincs műsoron magyar film. Nem a hazafias buzgalom fortyog bennem, hanem az érték iránti kívánság. Ezt természetesen nemcsak és nem kizárólag a magyar fil­mek képviselik, de az amerikaiak csak a legritkábban. Akinek extra igényei vannak (értsd: olyan filmeket akar nézni, amely róla - is - szól) az ne restelljen akár utazni is érte. Mondjuk a megyeszékhelyre. Ahol egy időben a Panoráma Filmszín­ház vetített - közkeletű kifejezéssel élve - művészfilmeket. Ettől a kölönctől sikerült azonban megválniuk a megújult Világ Mozgó megnyitásával. A régi-új mozi át­vette ezt a küldetést. A közönség azon­ban nem kért ott sem belőle, az előadá­sok családias légkörben zajlottak, amíg fel nem adták az elvetélt vállalkozást. így gyakorlatilag megyénk filmszínhá­zaiból a filmművészetet kiszorították. Az amerikai álomgyár megfosztott bennün­ket egy illúziótól. - pi ­I. budapesti konvenció . Lions-klubok Magyarországon A világon mindenütt barátokra lelnek a legnagyobb szolgáló szervezet, a Lions tagjai. Az önzetlen segítségnyújtás s az ehhez társuló jó szándék, akarat és a te­vőleges megvalósítás különösen akkor fontos, amikor a társadalom eszközei már nem elégségesek az akut problémák megoldására. Ketten többet tudunk tenni, mint egye­dül - a mottó jól példázza a világszerve­zet működésének lényegét. Míg koráb­ban csak férfiak lehettek' e klub tagjai, mára enyhült a szigor, s a nők is részt ve­hetnek a munkában. Szükség is van rá­juk, hiszen bizonyos területeken - gyen­gék, elesettek támogatása, narkomán fiatalok visszasegítése az egészséges, normális életbe, vakok, gyengénlátók gyámolitása - a női, anyai lélek jobban célt tud érni. Hazánkban az első Lions-klub 1988 augusztusában Boglárlellén, dr. Pánczél Sarolta főorvos, gyermekgyógyász veze­A budapesti Lánchíd Lions-klub emblé- ' mája tésével alakult meg. Munkájuk szerte­ágazó: a helyi környezetvédelemtől a narkomán fiatalok, s a szegények segíté­séig kiterjed. Pénzadományaikat külön­böző akciók keretében gyűjtik (pl. ruha­vásár-eladás) s juttatják el a helybéli rá­szorultaknak. Egy-egy klub körülbelül húsz-huszon­öt főnyi tagsággal működik, főbb tiszt­ségviselők: az elnök, a titkár s a kincs­tárnok. A csoport havonta egyszer, ugya­nazon a napon találkozik egy törzshelyen (általában egy étteremben) s beszéli meg a tennivalókat. A tagsági feltételek szigo­rúak, a szabályok úgyszintén s minden­kire egyaránt vonatkoznak. A Lions kiterjesztette földrajzi határait Kelet-Európábán, sorra alakulnak szer­vezetei Észtországban, a Cseh és Szlo­vák Köztársaságban s Romániában is. Hazánkban az utóbbi években körülbelül huszonöt Lions-klubot szerveztek, a se­gítségnyújtás mikéntje általában a szű- kebb környezet sajátosságaihoz igazo­dik. Bárkivel társulunk, aki az egymásért való közös cselekvést hirdeti - hangzott el az első magyarországi konvención, melyre az osztrák, az olasz, a finn és a svéd testvérszervezetek képviselői is el­jöttek. Azért dolgozunk, hogy a világ népei jobban éljenek - hallottuk a találkozón. S mit tehetünk, együtt? Nagyon sokat, egyre többet! A környezetvédelem, a ká­bítószer elleni küzdelem mellett most a vakság ellen hirdetett programot a világ- szervezet, melyhez a magyar kormány­zóság is csatlakozott. Az első hazai ta­lálkozón mintegy háromszázan vettek részt. CSEFKÓ JUDIT Szerencsés csillagzat alatt- Egy feminista portréja ­A középkori Európában közkedvelt névváltozatai voltak a boróka fenyőnek: híres szen­tek, hercegnők, monda- és mitoszfigurák kapták a Genovéva, Ginevra nevet. A boróka szimbólummá vált: mindmáig az örök erények megtestesítője. Olyan erényeké, amelyeket a belső szilárdság, a hűség, az erő és az állhatatosság tesz maradandóvá. Nem véletlen, hogy az első hazai feminista mozgalom ezt a jelképet tűzte lobogójára, kifejezve névváltoz­tatásával az amerikaitól eltérő, hazai sajátosságait is. A szegedi József Attila Tudományegyetem angol tanszékének docense, Bollobás Enikő, a TDDSZ csoportjaként létrejött szervezet megalapítója így foglalja össze a magyar fe­ministák célját: ...az ember - férfi és nő - szellemi és anyagi felszabadítása, a valódi emberi m éltóság megteremtése, ami csak az előítéletek és a diszkrimináció teljes felszámolásával, az élet minden formájának tiszteletével valósulhat meg." A Pesten élű, s Szegeden, a József Attila Tudományegyetem angol tanszékén oktató Bollobás Enikővel cella nagyságú dolgozószobájában beszélgettem. .- Mondd, mi minden hatott rád; hogy ilyen szilárd, másoknak is ajánlott életfilozófiát épít­hettél föl ennyire fiatalon? - kérdeztem tőle.- Szerencsésnek érzem magam. Különleges csillagzat alatt, jókor születtem. És írd még oda: jó helyre. Enikő és három testvére Dunaharasztin volt gyerek. Orvos édesapja gyerekeit arra ösz­tönözte, használják ki képeségeiket; édesanyjától pedig a jó feleség és példás anya mintá­ját leste el.- Életem meghatározó állomása volt, hogy éppen jókor, 9 éves koromban, amikor már fi­gyeltem a világra, és jobb iskolát igényeltem, Pestre költöztünk. Aztán újabb szerencse ért hetedikes koromban. Fél esztendőt egy angliai apácazárdában töltöttem. Angol általános nyelvészet szakon szerzett diplomát az ELTE-n, már diákként megjelent fordítása a Nagyvilágban, később egyre nagyobb kedve támadt a tudományos munkára: magyar és külföldi folyóiratokban publikált. Huszonhat évesen ledoktorált. Kandidátusi disszertációját 32 esztendősen védte meg. Tíz évig dolgozott az Akadémiai Kiadónál angol nyelvi szerkesztőként ezzel párhuzamosan angol, amerikai irodalmat tanított az ELTE-n, s ezután lett docens a szegedi egyetemen. Eddig két könyve, ötven cikke jelent meg.- Itt amerikanisztikával foglalkozol. Hogyan vezetett az út Angliából Amerikába?- Diákként kerültem 1978-79-ben Minneapolisba, ahol egy merőben más világgal is­merkedtem meg. Nemcsak Magyarországhoz képest másvilággal, hanem áz Államokról itt elképzelt képpel is ellentétessel. Ott egy igenis tapintatos, figyelmes, emberséges társada­lom fogadott. Egy évet kutatói ösztöndíjjal töltöttem New Yorkban és Kaliforniában, majd az egyik oregoni egyetemen amerikai irodalmat tanítottam. Hazatérve fájdalmasan vettem tu­domásul: a mienk nem udvarias társadalom. Itt éberen elkülönülnek az alá- és fölérendelt emberek: aki lejjebb van, azt rúgja, elnyomja a hierarchiában fölötte lévő, legyen az tanár, orvos, hivatalnok, vagy akár postás. De ugyanezt teszi nálunk az ember a természettel: ahogy nincs tekintettel a dohányos a nem dohányosra, szégyenérzet nélkül arcába fújja a füstöt, épp annyira szemérmetlenül szennyezzük a környezetünkéi Itt mindenki el akar nyomni valakit vagy valamit, uralkodni akar a másikon.- A feminizmus eszméit is ezért próbálod elhinteni idehaza?- Azt hittem, át lehet ide plántálni Amerikát az emberek egymás közti viszonyát Sajnos, nem lehet; a sajátos magyar körülményeket a rossz beidegződéseket nehéz megváltoz­tatni. Egyébként azt hiszem, én gyerekkorom óta feminista vagyok, nem Amerika tett azzá. Enikő 22 évesen, még egyetemistaként szerelmi házasságot kötött Gyors egymásután­ban két gyermeke született, Gigi és Máté közt 15 hónap a körkülönbség. Aztán elvált- Második férjeddel felhőtlen a kapcsolatod?- Negyedik éve kötöttük össze az életünkéi Ettől a házasságtól gazdagabb az életem: a férjem higgadtsága, szellemi tekintélye - minden írásomat elolvassa, véleményt mond róla - biztonságérzetet ad.- Elégedett boldog ember lehetsz.- Kiegyensúlyozott, nyugodt az életem. Engem a sok új feladat amely visz valahova, az tesz boldoggá, és a családom. Meg az, ha úgy érzem, a magammal szemben támasztott igényeknek eleget tudok tenni. r'unriu «rwcs Bollobás Enikő Tiniteszt Mit vársz a szerelemtől? A szerelem sokféle lehet. Mindenki mást vár tőle. Ki kedvességet, ki meleg­séget, ki azt, hogy valakihez csak ő tar­tozzon. Van akinek legyezgeti a hiúságát, hogy éppen őt választották, mások ma­guk keresnek valakit, hogy megkapasz­kodhassanak benne. Gondolkodtál-e már hasonló dolgo­kon te is? Ha nem, próbáld ki ezt a játé­kos önismereti tesztet. Egyszerű a dolgod. Jelöld meg x-szel azokat a válaszokat, amelyek a te véle­ményedet is tükrözik. Aztán számold ösz- sze a pontokat: a = 100, b = 50, c = 30. Ha az értékelést elolvasod, meglátod mi­re kell ügyelned. 1. Amikor az első randevúra mégy, mi hat rád elsősorban? a) Milyen az alakja és az arca. b) Mennyire érzed magad biztonság­ban mellette. c) Milyen anyagi helyzetben van. 2. Hogyan gondolsz a barátnőd part­nereire? a) Mint lehetséges „prédákra”. b) Barátságot akarsz kötni velük. c) Egyikkel se törődsz, mert már foglal­tak. 3. Ha valamilyen elhatározásra kell jutnod: > , a) Csak arra gondolsz, ami neked jó. b) Figyelembe veszed a hozzád közel­állók érdekeit is. c) A döntést inkább másra hárítod. 4. Új munkahelyen mire vállalkoznál szívesen? a) Az a fontos, hogy magad dönthess. b) A fantáziád és az intelligenciád ér­vényesítését vállalod? c) Az attól függ, de ne járjon nagy fe­lelősséggel. 5. Milyen a kedvenc színész típusod? a) Akinek már a megjelenése is érzel­meket vált ki. b) Aki intelligens és rokonszenves. c) Aki biztonságot és védelmet sugá­roz. 6. Az otthon szerinted az a hely ahol: a) Vidáman folynak napjaid. b) Ahova alkalmanként meghívhatod a barátaidat. c) Ahova elmenekülhetsz. 7. Mi a legfontosabb a barátságban? a) A vonzalom. b) A kölcsönös tisztelet. c) A közös szórakozás. 8. Mi a kedvenc színed? a) A piros. b) A zöld. c) A kék. Értékelés: 600-800 pont: Szenvedélyes típus vagy. A szerelem­ben fontosnak tartod, hogy a partnered mennyire férfias megjelenésű, milyen a külseje. Vagyis többet adsz a külsősé­gekre, mint kellene. Úgy vagy ezzel, hogy jobb egy csinos fiúval agyonütni az időt, mint egyedül unatkozni otthon, vagy a barátnőkkel csevegni. Az meg még szebb, ha az utóbbiak pukkadoznak, mert látják, milyen csinos fiú jár utánad. Jó lenne, ha egy kicsit másképpen szem­lélnéd az ügyeidet, válaszd el a fontos dolgokat a lényegtelenektől. Sok csaló­dástól és keserűségtől szabadulsz, ha ezt időben megtanulod. 400-600 pont: Vágyódsz az igazi szerelem után, s fontosnak tartod, hogy a fiú, akivel jársz, a nagy „ö” legyen. Számításba veszed, hogy mennyire jóképű, milyen intelli­gens, viselkedése tiszteletet ébreszt-e benned és másokban, lehet-e vele min­denről beszélgetni, megért-e téged. Ér­zelmi ügyeidben azonban sokat latol­gatsz, túl sok feltételt szabsz. Szüksé­ges-e a te korodban? Időszerú-e ennyire komolyan venni a dolgot? Nem lenne-e elég arról megbizonyosodni, hogy a fiú, akivel jársz rendes, tetszik neked és ő is ragaszkodik hozzád, vannak-e közös té­máitok? Hidd el, a többi majd később el­dől, magától. 240-400 pont: A szerelemtől azt várod, hogy legyen valakid, aki kedves hozzád és támaszt je­lent. Úgy érzed, olyan biztonságot kell sugároznia számodra, amelynek segít­ségével szembe tudsz nézni a bajokkal. Alapjában véve elég bizonytalan vagy még akkor is, ha ez a gyengeséged nem a valóságból, hanem az elképzeléseidből táplálkozik. Amennyiben a partnered megfelel a várakozásnak, erősnek érzed magad, és megnyugszol. Ne felejtsd el, egyszer majd azt is meg kell tanulnod, hogy a lelki nyugalmad ne függjön telje­sen a másokkal való kapcsolattól. RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek, időjárás, útközben. 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle. 8.20: Ez aktuális. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: Balaton-rádió. 11.10: .Énekeltem én: Péntek Jánosné”1125: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Ötágú sip. 1425: Nótaarchivum. 15.05: Vizkereszttől szilveszterig. Néprajzi kalendárium. 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Zenés találkozás. 17.05: Hívek önmagukhoz. 17.30: Filmzene. 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hokiem volt.. 19.40: Dévai János furulyázik. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Angyali vi­gasság. 20.50: Venezuelai népi dallamok. 21.05: Romain Rol­land és a muzsika 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Beszélge­tés az elmúlt három évtized mozgaknairól.23.05: Két vonósné­gyes. 24.00: Hírek, időjárás, lottó. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Verne Gyula: Észak Dél ellen. Rádiójáték. 8.47: Hátizsák. 9.00-13.45: Nyári zene-szó. benne: 9.00: Hírek, időjárás 9.35: A humor pódiumán. 10.30: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek, időjárás 11.05: A mi korunk­ban. 11.10: Hallhatnám még egyszer? 13.00: Hírek, időjárás. 13.45: Időjárás- és vizáiásjelentés 14.00-16.30: Szalmaka­lapban. közben: 15.00: Sport 16.30: Hogy tetszik lenni? Nyug­díjasok műsora 17.00-21.00: RádióMa. benne: 17.00: Hírek, 4 időjárás 17.30: Garázs 18.00: Tárcsázz! 1825: Zöld jelzés. 19.00: Hírek, időjárás 19.13: Költőiskola 19.30: Popregiszter. 2020: A Poptarisznya dalairól 21.00: Hírek, időjárás lottó. 21.03: Derűre is derű. 21.30: A hanglemezbolt könnyűzenei új­donságaiból. 21 .50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada - Visz- sza az egész? 23.00: Hírek, időjárás lottó. 23.03: Sporthíradó. 23.10: .Folyvást mosolyogj!” Könnyűzene. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés 9.10: Ales­sandro Scarlatti: Ámor kertje 10.12: A szatir bőre - novella 10.41: Dvofák-művek fúvószenekarok tolmácsolásában. 11.00: Zenekari muzsika 12.00: Hirek, Időjárás, músorism. 12.05: Északi szerzők műveiből. 13.00: Emberi dolgok. Káin és Mózes 14.00: A Frankfurti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 1523: Rossini operájából. 16.00: Hírek, időjá­rás, músorism. 16.05: Kapcsoljuk a stúdiót 1620: Schubert: Esz-dúr mise. 17.19: Évszázadok kamarazenéje. 18.03: Boris Christoff operafelvételeiből. 18.30: In limba matema. 19.00: Hí­rek, időjárás, műsorism. 19.05: Zene korabeli hangszereken. 20.05: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót 21.15: Pengetős muzsika 21.37: Fejezetek Pécs repüléstörténetéből. 21.52: Archívumok mélyéről. 23.09: Napjaink zenéje. 24.00: Hirek, időjárás Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-420: Popzene - magyar és külföldi sztárokkal, nóták. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10: Dagi. Amerikai kisfilm. 9.35: Szia Mami! 10.05: Enyém a vár. Mesejáték. 11.35: Mozgató. Torna moz­gáskorlátozottaknak. 11.45: Képújság. 1625: Képújság. 16.33: Műsorismertetés. 16.35: Pannon krónika. Pécsi körzeti stúdió. 16.50: Műsorajánlat 16.55: ItaMa ’90. Út a döntőig. 17.55: A világ nagy városai Rőma 18.55: Músorajánlal 19.00: .Engedjétek hozzám...!” Gyermekhittan. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás 1925: Közlemények. Műsorajánlat. 19.30: Híradó. 20.05: Magyar évszázadok. 2025: Holnap be­jön? Hacsek és Sajó a történelemben. 22.15: Hazai tűkör. 23.35: Híradó 3. * TV2 Sugár Ágnessel és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15: TV2.17.45: Mozaik. Telefonos já­ték. 18.00: Telesport. 1825: Gyerekeknek! A sárgaréz titka 18.53: TV2.19.00: Kamerával a világban. 1. Hangok az erdő­ben. 19.46:2. Dilip Mehta, a fotóriporter.2028: TV2.21.00: Hír­adó 2.71.20: TV2.21.30: Összefoglaló az angol nemzetközi te­niszbajnokságról. kb. 22.30: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 820: Tévénaptár. 8.30: Sorozat gyermekeknek. 14.45: Mű­sorismertetés. 14.50: Hirek. 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tévénapló 1.1720: Annó évben. 17.50: SoroAt gyermekeknek. 1820: Számok és betűk. 18.40: Rajz­film. 18.45: Dokumentumprogram. 19.15: Rajzfilm. 19.30:TV- napló II. 19.53: Időjárás. 20.00: Politikai magazin. 21.05: Szóra­koztató műsor. 22.05: Tévénapló B. 2225: A mai sport 22.30: Éjszakai program. 0.30: Hirek. 2. MŰSOR 16.10: Műsorismertetés. 16.15: Hirek. 1620: Tévénaptár 16.30: Italia ’90.16.45: Határ nélküli játékok. 19.00: A fenntar­tott idő. 19.30: Tévénapló. 20.00: Szerencsekör pékfilm) 21.00: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyár - zenés show- műsor. 19.30: Hirek. 19.45: Időlánc. 20.00: A Bermuda három­szög (amerikai só-fi) 22.00: Nemzetközi hirek. 2215: Véres pénz. 23.15: Édes és savanyú. 23.45: Egyveleg. 0.15: Nemzet­közi hirek. 0.30: Időlánc. / Egyveleg. EUROSPORT 9.30: Tour de France. 1030: A labdarúgó-vb-n történt 11.00: Tenisz. 15.00: Ökötvivás. 16.00: Nemzetközi sport 19.00: Motorsport 19.30: Kaland - magazin. 20.00: Tour de France. 21.00: Teniszdokumentumok: Chris Evert 22.00: Bir­kózás. 23.00: Labdarúgó-vb. 23.30: Body-buMing. 0.30: ^ Ausztrál labdarúgás. MUSIC TV 17.45: Délutáni egyveleg. 18.30: Az MTV legnagyobb slá­gerei. 19.30: Ray Cokes. 20.00: Szombat éjjel 20.30: MTV- kfub. 21.00: ’90 legtehetségesebb közreműködői 21.30: Headbangers Ball. 23.00: Riport 23.15: Maiken Wexo. 24.00: Az MTV legnagyobb slágerei. 1.00: Maiken Wexo. 2.00: Éjsza­kai videók. RTL PLUS 6.05: Már megint te! 6.30: Halló, Európa - jó reggelt Német­ország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Transformers. 10.35: Telebutik. 11.00: Rajzfilm. 11.10: Könnyűatlétika-11.45: A láthatatlan (amerikai akdófilm-soro- zat) 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Nettó 13.05: Gaz­dag és szép (amerikai sorozat) 15.00: Tenisz. 18.45: Híradó, időjárás 19.10: A hatmillió dolláros férfi (amerikai akciófilm­sorozat) Utazás az időben. 20.00: Hazai melódiák. 21.45: Wimblerfon, 1990.22.30: Link, a szolga (amerikai horror) 0.15: Piszkos trükkök (amerikai-kanadai krimi) 1.40: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggelta SAT1 -gyet! 8.35: Szomszédok. 9.05: Sze­relemhajó. 9.50: Teletipp - egészség. / Horoszkóp. 10.05: Te- leüziet. 10.30: Bevétel és kiadás. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Perrine. 14.30: Teletipp - fűzés / Ho­roszkóp. 14.40: Szerelemhajó (am. sor.) 15.30: Megbabonáz­va (am. sor.) 15.55: Teleüzlet 16.05: Füstölgő coltok. 17.10: Szomszédok. Holttest a folyóban. 17.35: Rajzfilm. 17.45: Mű­sorismertetés. 17.50: Egy Duke ritkán jön egyedüL 18.45: Hír­adó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: T. J. Hooker. Má­sodik nekifutás. 21.00: Ferris 22.55: Vigyázat magasfeszúlt- ség! Apa és fia. 23.45: T. J. Hooker. 0.35: Előrejelzés. A részletes RTV-műsor minden héten a pénteki H RTV-EX7RA dmü műsormellékletünkben található.

Next

/
Oldalképek
Tartalom