Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-28 / 98. szám
2 - TOLNATÁJ 1990. július 28. I Dr. Molnár Lajos és Domokos Eszter arról, hogy mivel jutunk Etirópf>a- Ahogy ön itt ül velem szemben panyókára vetett osztályvezető főorvosi köpenyében, az a benyomásom, hogy most érkezett vissza Európából. Meg hát a nagyvilágból. Dolgozott keleten, nyugaton, sőt, még Afrikában is. Most pedig a megyei kórház orr-fül-gégészeti osztályát vezeti. Beszélgessünk a medicináról rendszerváltás idején. Bizonyára meg tudja mondani nekünk, hogy mi hogyan jutunk el egészségesen Európába...- Nézze, én ezt a „rendszerváltás idején” kifejezést nem nagyon szeretem. Hiszen még a politikusok is vitatkoznak, hogy mi ez, ami történik, hatalomváltás, rendszerváltás, csendes foradalom... Másrészt a gyógyítás időtlen dolog. Nem lehet időponthoz kötni, statikusan nézni. Örök dolog. Aminek minél inkább függetlenednie kellene a politikától. Meg mindenféle rendszerváltástól. Borzalmas, hogy hosszú ideig szocialista egészségügyről beszéltünk: ez feltételezi, hogy van szocialista egészség, meg szocialista betegség... Meg kapitalista egészség, kapitalista betegség. Biztosan nincs. Gondolom, hallotta már ezt a kifejezést: társadalomorvostan. Ezt Nyugaton köz- egészségügynek hívják. Itt megfejelték ideológiával, művelői még ma szakorvosi diplomával rendelkeznek. Ha mi a „rendszerváltás pillanatához” kötnők az egészségügyet, beleesnénk abba a hibába, amibe a társadalomorvostan művelői, akik megállapították, hogy a betegség, minthogy rossz, így kapitalista, ergo, ha megszüntetjük a kapitalizmust, átmegyünk a kommunizmusba és az egészségbe. Í- Tehát nincsen politikus medicina, és medicinapolitika sem? Utóbbi azért van...- Az inkább szociálpolitika. A gyógyítás az, ami apolitikus. Ha nem apolitikus, akkor beteg. Az ötvenes években a Magyar Tudományos Akadémia díszes testületé,annak orvosi osztálya egy ilyen jelszót adott ki: „Gyógyíts ma jobban, mint tegnap”. Egyetlen ember állt fel: a híres ideggyógyász professzor, dr. Sántha Kálmán, és azt mondta: ő nem tud ma jobban gyógyítani, mint tegnap, mert tegnap is, tegnapelőtt is legjobb tudása szerint igyekezett gyógyítani. Három nap múlva kirúgták a debreceni egyetemről, és a balassagyarmati közkórházban kapott egy állást. Ugyanakkor egy másik nagy hírű magyar idegsebész felajánlotta ebből az alkalomból, hogy egy bizonyos agyműtétből abban az évben - nem emlékszem, Rákosi vagy Sztálin születésnapja tiszteletére - ötvenet végez. Azóta kiderült, hogy ez az agyműtét abszolút nem eredményes, sőt... De ő elvégezte az ötvenet, teljesítette a felajánlást. No, ez a következménye, ha maga a gyógyítás politizálódik. I- Ez az epizód már szinte menge- tei mélységű.- Ilyen horrortörténetek tömkelegét lehetne elmondani. Azt mondta Pirogov, a nagy orosz hadisebész a krími háború után, hogy egy háborúban sokszor többet ér egy jó szervező orvos, mint tíz sebész. Mi lett ebből? Jött a társadalomorvostan: no meg a frazeológia, ami szerint itt mindig háború van - nálunk negyven éve, másutt hetven éve, hiszen „harcoltunk a békéért”, „harcoltunk a Coca-Cola ellen”, nem meggyógyítjuk, hanem „le- küzdjük” a betegségeket. Mivel állandóan háború van, érvényes, amit Pirogov mondott. így lassan a tíz orvosból, amit pótolhat a szervező, maradt három-négy sebész, a szikével meg nem törődtek, mert azt nem mondta sem Pirogov, sem a követői. Nem szikét kaptunk vagy jó műszert, hanem „jó szervezőt”. Ez nem rémtörténet, két-három éve még biztos tananyag volt. Ez lett a vége.- A vége, az még folyamatban van. De azért az olvasó is, meg én is sze- retnök tudni, hogy ebben a végben most éppen hol tartunk, mert nehéz idők állnak előttünk, mert hajszoltak vagyunk, és talán - sőt bizonyosan - még hajszoltabbak leszünk, mert nemcsak az erkölcseink változnak az idővel és az inflációval, a gyógyszerárak változásával, de még az étkezési szokásaink is, pedig jobb lenne nem túlságosan elcsigázva érkezni abba az Európába, amely olyan barátságosan hívogat bennünket..- Ebben a végben nagyon rossz helyen tartunk. A következők miatt: egyrészt nem tarthatom jónak, hogy ma Magyarországot a Szovjetunión és Románián kívül (Albániáról nincs adat) a születéskor várható élettartam tekintetében valamennyi európai nép megelőzi. Ma mindenki tovább él, mint mi... Másrészt: Albánián, Románián és a Szovjetunión kívül minden európai nép többet költ az egészségügyre, mint Magyarország. Holott mi ebből a költségből fedezünk sok olyan dolgot, ami másutt nem ide tartozik: bölcsődei ellátást, öregek napközi otthonát, szociális segélyt. Ott, ahol az egészségügyre 10 százalékot költenek szemben a mi 3 és fél százalékunkkal, mindez nem számit egészségügyi ellátásnak. Azért sem lehetek optimista, mert az, ami nálunk árpolitikában folyik, az némi túlzással népirtó jellegű. Sok mindennek fel lehet emelni az árát. De, hogy elsősorban mindig azét emeljék, amiből a legtöbbet kellene fogyasztani, ez népirtó politika... ilyen halálozási statisztika mellett. Azt sem tarthatom jónak, hogy 50 forint egy fogkrém, amikor eddig sem fogyasztottunk túl sokat. És nem tarthatom elfogadhatónak, hogy eddig is mindig a társadalombiztosítás pénzösszegéhez nyúltak hozzá. Hogy, amikor tavaly végre önállóvá vált a társadalombiztosítás, az infláció miatt bevételi többlete lett, abban a pillanatban, ahelyett, hogy a bajban lévő egészségügy valami picivel többet kaphatott volna, azonnal elvontak belőle 30 milliárdot ilyen-olyan jogcímmel. Figyeljen fel rá, hogy az elmúlt héten már ismét szemet vetettek a társadalombiztosítási bevételekre. A 45 utáni börtönévekre még a Kárpótlási Hivatal létrehozta előtt nyugdijkiegészitést javasoltak - a társadalombiztosítási alapból. Abszolút egyetértek azzal, hogy kárpótolni kell ezeket a politikai üldözötteket, de ez egy politikai döntés, aminek meg kell teremteni a költségvetési hátterét. A társadalombiztosítási alap politikamentesen és egyértelműen nem más, mint a dolgozók befizetései az egészségügyre és a nyugdijakra. Aki nem dolgozott - mindegy, hogy milyen ok miatt -, azt indokolt esetben más forrásból kárpótolni kell. De nem ebből. Vagy: ha elfogadjuk egy parlamenti bizottság azon javaslatát, hogy a sportot mint egészséget védő, betegséget megelőző tevékenységet a társadalombiztosítási alapból kell finanszírozni, akkor holnap ebből kell fizetni a váci cementgyár porleválasztóját, meg az egész ipari rekonstrukciót. ■ - És Európa?- Kajtor néni azt mondta: ő nem Európába szeretne eljutni, hanem a húsboltba. De ha mindenképpen Európába akarunk eljutni, látnunk kell, hogy ott az egészségügyet a következő három forrásból finanszírozzák: befizetések a dolgozóktól és a munkaadóktól - nincs az a kormány, amely ehhez hozzá merne nyúlni, bármilyen egyéb célra elvenni -, de ez nem elegendő, még akkor sem, ha nem rabolták el, mint itt, 45-47-ben a tőkéjét, ezért az egészségügyet a költségvetés is támogatja, dotálják a helyi kormányzatok, a város a városi kórházat, a területi kórházat a terület, az egyetemi, országos intézeteket a tartományi vagy országos vezetés; és a harmadik forrás a rengeteg alapítvány és az egyházak. Itt nincs tőkéje a társadalombiztosításnak, mert elvették. Nincsenek helyi eszközök. Nincsenek alapítványok. Azok a szomorú felhívások a televízióban, azok a szégyenfelhívások, hogy adakozzunk egy műtétre, azok nem igazán szervezett alapítványok, amelyek egy kórházat is képesek fenntartani. Az egyházaknak is csak minimális az ez irányú tevékenységük, lehetőségük. I- Nálunk más az általános szemlélet az egészségüggyel szemben, mint a nyugat-európai országokban?- Ott az egészség érték. Az orvos a társadalom megbecsült embere. Nem mondanám, hogy valamiféle piedesztá- lon áll. De Magyarországon volt egy olyan felfogás például nemesi körökben, még a század első felében is, hogy az ember az orvosával nem tegeződik. Ennek mélyebb gyökerei vannak, mint a szocializmus. Igaz ugyan, hogy mi nem jutottunk el az orvosperekig. Nálunk az orvostársadalom őrizhette meg legtovább a szakmai és az ezzel együtt járó viszonylagos társadalmi függetlenségét. Zárt kaszt: ebbe nem lehet bejönni levelező úton. Szerencsére. Ennek ellensúlyozására iszonyatos orvosellenes hangulatkeltés folyt az ötvenes években. Romániában és a Szovjetunióban is. De nem folyt hasonló Csehszlovákiában, és különösen nem az NDK-ban. I- Ez azt jelenti, hogy Európa különböző távolságokban lebeg előttünk?- Azt hiszem, nem egészen tudatosul az emberekben: amikor ma így étkeztetünk, igy jutnak hozzá az egészséges táplálkozás kellékeihez a gyerekek, a fiatalok, akkor nem csak őket tesszük tönkre. Az unokáikat is. Mert azt mondják, hogy az egészséges anyának az unokája lesz egészséges. Amikor egy magyar látogató Oxfordban járva látta, hogy a hallgatóknak ceremóniális vacsorákat rendeznek, golfozni és viselkedni is tanulnak. Azt mondta az igazgatónak: úgy látom, itt elsősorban úriembereket és nem szakembereket képeznek. Mire az volt a válasz: nem, uram, itt az úriemberek nagyapját képezzük. Ha igy folytatódik mindaz, amivel tönkretesszük ma a fiatalokat, akkor ma felnő egy beteges nemzedék, akinek az unokái sem lesznek' egészségesek. Kétségtelen, hogy iszonyú áldozatokat kell hoznunk. Kétségtelen és törvényszerű, hogy most rosszabbul kell élnünk. Hosszú ideig. De nem hiszem, hogy ezeken a területeken kell elkezdeni a támogatások elvonását. Nem hiszem, hogy a piacgazdaságot a gyógyszereken kellett volna bevezetni. És nem hiszem, hogy a tej árának az emelése volt az egyedüli lehetőség. A következmények - hiszen vannak tapasztalataink a régi időkből - nem csak megfogható betegségekben fognak jelentkezni, bár a szívbetegségek, a rákos megbetegedések terén nagyon rossz a statisztikánk. Egy nép fog elgyengülni. Nem tudom másképp megfogalmazni. Egy még egészségtelenebb, teljesítőképességében is csökkent értékű nemzedék fog követni bennünket, ha ez tartósan így folytatódik. Ha mindenképpen Európába akarunk eljutni - ugye, Trabanttal el lehet jutni. Biztos el lehet jutni Skodával, meg még Daciával is. Halottaskocsival nem lehet. Történelmi tábor Uzdon A Sárszentlőrinc melletti Űzd iskolájának udvara hangosabb a nyári napokban, mint máskor. Ezen a héten a történelmi tábor sá- torozói népesítették be. Ez a tábor egy folyamat állomása. Azok az általános iskolás diákok vannak jelen, akik az úgynevezett történelmi levelezőversenyben vesznek részt. E verseny célja, hogy önálló történelemszemléletet, gondolkodást nyerjenek a tanulók. Az uzdi táborban, a megye legjobbnak tekinthető huszonnégy kis történésze lakik. Tavaly az Árpádkor feldolgozása volt a feladatuk, idén az Anjoukkal foglalkoznak. A történelmi korhoz kapcsolódó cselekvő manuális tevékenységet is folytatnak. Szabás-varrás, kézműves mesterség szekciókban levőknek Kispál Istvánná a vezetője. A színjátszókat Orbán György rendezi, az Ádám-játékban. A harmadik csoportba Papp Győző - táborvezető irányításával haranglábat építettek. A délelőtti előadások során Várady Zoltán, Gémes Balázs segítségével magyarországi dinasztiákról, a középkori katolikus egyház szervezetéről, a varázslás és mágia gyökereiről, formáiról kaptak újabb és újabb történelmi ismereteket. A tábornak olyan előadója is volt, mint Móga János, aki Távol-Kelet és Afrika országaiban szerzett élményei közreadásával idegen népek kultúráját hozta a Tolna megyei gyerekek táborába, amit ebben az évben is a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ szervezett. A táborozás egy színielőadással egybekötve történik, amikor a három szekció közös produktuma tölti be a szombat estét. • dkj-gk Semmivel nem helyettesíthető a sátras éjszakák hangulata Középkort idéző fejdíszeket is a táborlakók készítették Az iskolaudvar árnyas fái alatt
