Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-26 / 96. szám

6 Képújság 1990. július 26. Triatlon Kizárások a desedai versenyen Az ország legjobb triatlonistái a Kaposvár melletti Deseda-tónál ad­tak egymásnak randevút. A felnőttek a Mikrocenter-viadalon mérték ösz- sze az erejüket, ezenkívül gyermek- és minitávú versenyeket is rendez­tek. Az 50 ezer forint összdíjazású ranglistaversenyen 101 sportoló állt rajthoz. A felnőtt férfiak mezőnyében a lengyel Darius bizonyult a legjobb­nak, a szekszárdi Szabó Péter a 22., Klem Zsolt a 34., Vida Mihály a 77. helyen végzett. A női ranglistaver­seny résztvevőinek 1,5 kilométer úszással, 40 kilométer kerékpáro­zással és 10 ezer méter futással kel­lett megbirkózni. Itt a többszörös ma­gyar bajnok Lenti Anita állhatott a dobogó csúcsára, a szekszárdi Sza­bó Kovács Beáta a 2., míg a kalaznói Szabó Nóra a 4. helyet szerezte meg. A miniversenyen 400 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 ezer méter futást kellett teljesíte­ni. Ez a versenyszám a Szekszárdi Vízmű SE versenyzőinek elsöprő si­kerét hozta, korosztályában Körösi Tamás, Varga Zsuzsanna és Csan- kó Géza egyaránt elhódította az első helyet, Varga Béla pedig a 2. helyet szerezte meg. A szekszárdi Paszler József és a dombóvári Varga Sza­bolcs egyaránt a 3. lett. A szekszár­diak azonban csak az eredményhir­detésig örülhettek, mivel Körösit, Varga Zsuzsannát és Csankót sza­bálytalan versenyzés miatt kizárták. A tízéves Acélos Bálint jó formáját és képességeit igazolja, hogy a 15-17 évesek korosztályában 16 induló között végül a 7. helyen zárta a via­dalt. A diák váltóversenyben isaTol- na megyeiek jeleskedtek, itt a Varga Szabolcs, Acélos, Körösi összetéte­lű csapat bizonyult a legjobbnak. A háromtusázók következő nagy erőpróbájára szombaton Balassa­gyarmaton, a magyar csapatverse­nyen kerül sor. Tenisz Szabó Judit nyerte a Dom bori-kupát A Dombori-kupa vándordíjért Fadd-Domboriban 29 egyéni teni­szező és 10 páros mérte össze az erejét Az elődöntőben Papp 6-3,6-3 arányban diadalmaskodott Bayer ellen, míg Szabó 7-5, 6-4 arányban győzte le Kubinszky Mihályt A dön­tőben Szabó-Papp 6-4, 6-2. Vég­eredmény: 1. Szabó Judit (Sopron), 2. Papp András (Szekszárdi, 3. Ku­binszky Mihály (Sopron), 4. Bayer József (Szekszárd).A páros ver­seny végeredménye: 1. Kubinszky János-Szabó Judit (Sopron), 2. Ke­rekes László-Kovács Zsigmond (Szekszárdi, 3-4. Papp András-Ne- mes Árpád (Szekszárdi és Bayer Jó- zsef-Lukács Péter (Szekszárd). Nébaldot köszöntötték A Bp. Honvéd margitszigeti ven­dégházában Nébald György kard­vívó világbajnoki győzelme alkal­mából baráti összejövetelt tartot­tak kedden este. Az eseményen megjelent Gallov Rezső helyettes államtitkár, a sporthivatal új veze­tője, továbbá a vivószakosztályt tá­mogató Középületépitő Vállalat és Hungária Biztosító képviselői, s ott voltak a Bp. Honvéd SE és a vívó­szakosztály vezetői, edzők és sportolók is. A jó hangulatú talál­kozón a Nike cég képviselői aján­dékot nyújtottak át Nébald Györgynek. Mennyit ér egy beteg bringás? Kényszerpihenőn a válogatott kerékpáros Szélsebesen húzott el a Gemenc Nagydíj mezőnye a szekszárdi főutcán. Egy 19 éves fiú igyekezett tudomást sem venni a nemzetközi ver­senyről, de nem olyan könnyű, mikor az ablakból megpillantja a bringások szí­nes kavalkádját. Valami szo­rítja a szívét, a könnyeivel küszködik... Taksonyi Szilárd, a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus kerékpá­rosa közel egy hónapja nem ült már nyeregbe. A gondok fél éve kezdődtek, mikor derékfájás kezd­te gyötörni, majd a hasogató érzés a hátára is kisugárzott. És a baj nem jár egyedül... Lassan már egy szellő érintésétől is megfázással bajlódott. Pedig tavaly már belekóstolt a sikerbe. Nem voltak ugyan világra­szóló eredményei, de egy kézle­gyintéssel sem lehet elintézni őket: a felnőtt hosszú távú bajnokságon és a felnőtt csapatbajnokságon egyaránt 4. helyezést ért el, a pá­ros bajnokságon 3. lett. Küzdőké­pességét a szekszárdi publikum is megcsodálhatta, mikor tavaly a Hungária Biztosító Nagydíj II. sza­kaszán ifjúsági létére harmadik­ként hajtott a Kálvária-dombi finis­be. Biciklis berkekben most mégis azt rebesgetik, hogy lélekben már feladta. Sőt, különböző híresztelé­sek kaptak szárnyra az ifjú kerekes kicsapongó, az emberpróbáló sportággal összeegyeztethetetlen életviteléről. Sérülés akadályozza az edzéslátogatásban, vagy egy­szerűen csak elég volt a napi több száz kilométeres pedáltaposás­ból? Célszerűnek látszik erről a legérintettebbet megkérdezni. A fájdalomtűrés határai- Tavaly ősz óta szinte állan­dó hát- és derékbántalmak gyö­törnek - hallottuk Taksonyi Szilár- dot. - Viszonylag hamar válogatott lettem, de éppen az egészségügyi problémáim miatt nem tudtam élni a lehetőséggel: emiatt december­ben haza is jöttem a keret edzőtá­borozásáról, később a fran- cia-osztrák-magyar nemzetközi viadalon sem tudtam bizonyítani. Állandósultak a derékbántalmaim, továbbá szinte folytonos megfá­zással küszködöm, így már hóna­pok óta nem vagyok képes teljes értékű edzésmunkára. Törvény- szerű a formahanyatlásom, emiatt áprilisban már egy versenyt is fel­adtam.- Megteszel-e mindent a gyó­gyulás érdekében?- Rendszeresen járok a körzeti orvoshoz, betartom az utasításait, szedem a gyógyszert, ezenkívül a szakrendelésen sugarazásban is részesülök. Már nem vagyok sportállásban, a BVK-nál naponta 8 órát dolgozom, és még könyv- árusítással is foglalkozom. Nem ta­gadom, időnként eljárogatok szó­rakozni, nem vagyok egy otthonülő típus.- Ezek szerint jól jön számodra egy kis kényszerpihenő?- Ha a sérülés nem jön közbe, továbbra is csak a sportra kon­centrálok. Nem hiszem, hogy siet­tetné a gyógyulást, ha a négy fal Amikor még szépnek látta a jövőt között búslakodnék és rágódnék a bajomon. Szilárd édesapja, Taksonyi Ist­ván nem titkolja keserűségét.- Természetesen engem is fáj­dalmasan érint az egész, úgy ér­zem, hogy egy felfelé ívelő sport- pályafutás tört ketté. Nem akarom felmenteni a fiút, hiszen a sérülés előtt dolgozhatott volna még ke­ményebben is. Az is elképzelhető, hogy rossz sportágat választott és a szervezete nem bírja a kereke­zéssel járó megterhelést. Ugyan­akkor egy válogatott versenyző fel­tétlenül többet érdemelt volna az egyesületétől. Azt már szinte fel sem vettük, hogy több hónapra nem fizették ki neki a kalóriapénzt. Egyszer sem nyitották ránk az aj­tót, hogy megbeszéljük a problé­mákat. Egészséges gyereket ad­tunk a sportágnak és visszakaptuk betegen. Miért tekintik a sportolót gépnek, akit használat után ki lehet selejtezni? Legalább annyi elvárható ilyenkor, hogy felviszik a sportkór­házba egy kivizsgálásra, hiszen még a pontos diagnózist sem tudjuk. Ak­kor legalább kiderülne, hogy szimu­lálásról van-e szó. Feladja vagy abbahagyja? Schneider Konrád vezető edző fájó szívvel mond le minden tanít­ványáról, főleg az ígéretesen fejlő­dőkről. Ő így vélekedett:- Szilárd nem elsősorban az adottságainak, hanem a munkabírá­sának, az átlagosnál nagyobb fizikai erejének köszönhette a sikert Hogy nem érdeklődtünk utána? Őszintén szólva nem érdemelte ki. A hozzáál­lása már korábban sem volt olyan, hogy a kerékpárra tegye fel az életét Annak idején például Reibling Péter is egy súlyos sérülést követően tért vissza és rengeteg munkával elér­tük, hogy újra országos bajnokságot nyert. Megértem a betegségét de kérdéses előttem, hogy igazán akar- e még versenyezni. Szerettem volna például, ha Szilárd kivizsgáltatja ma­gát a csapat orvosánál, de erre sem volt hajlandó. Az is nyilvánvaló, hogy több pihenéssel nagyobb lenne a gyógyulási esélye. Végül is mindenki szeretné, ha a közönségszavazáson a megye 2. legjobb tavalyi sportolója ne fordít­son hátat a bringázásnak. Nincs ér­telme kilátástalan szélmalomharcot folytatni a betegséggel, de kívánatos lenne egy sportkórházi kivizsgálás. Taksonyi Szilárd többször fontolgat­ta már, hogy leadja a szerelését de nem tudta még rászánni magát...- kesjár - Fotó: Ótós Gyalogló világcsúcs Seattle-ben A Seattle-ben zajló 2. Jóakarat Játékok ötödik versenynapján 7 döntővel befeje­ződtek az úszóversenyek. Az atlétikai viada­lon kívül, ahol 8 számban hirdettek bajno­kot, két labdajáték mérkőzései szerepeltek a programban. Magyar sportoló ezen a na­pon nem volt érdekelt. Az úszószámokban mindkét nemnél folytatódott a házigazdák fölénye, Matt Biondi és Summer Sanders már a harmadik aranyérmét szerezte a záró­napon. Az amerikai nők fölénye annál meg­lepőbb, mert a sokáig egyeduralkodó kelet­németeket taszították le a trónról azzal, hogy összesen tíz egyéni elsőséget szerez­tek, és 1978 óta először verték meg váltó­számban a keletnémeteket. A férfi kosárlab­dázók csoportküzdelmeinek második for­dulójában hatalmas érdeklődés kísérte a szöuli olimpia elődöntőjének visszavágóját, az Egyesült Államok-Szovjetunió össze­csapást. A hosszúra nyúlt atlétikai döntők sórán a női 10 km-es gyaloglásban a szov­jet Nagyezsda Rjaskina 41:56.21 perccel vi­lágcsúcsot ért el. Sikerének értékét növeli, hogy az előző rekordert, az ausztrál Kerry Saxby-t és a keletnémetek kiválóságát, Beate Anderst előzte meg. A férfi 200 m-es síkfutásban az amerikai vágtázó klasszisok egyike, Michael John­son biztosan nyert Az úticél Luxemburg Tegnap kora hajnalban a szek­szárdi pedagógiai főiskola előtt 26 általános iskolás korú gyermek búcsúzkodott a szüleitől. Néhá- nyan közülük már az éjszakát is ál­matlanul töltötték, hiszen nem akármilyen út előtt álltak: az úticél Luxemburg. A Luxemburgi Testnevelési Egyetem megállapodott a Magyar Diáksport Szövetséggel, hogy nyáron magyar gyermeksportoló­kat fogadnak majd, jövőre pedig vi- szontlátogatásra kerül sor. Végül is Tolna megyei gyerekek (főleg a szekszárdi 2. sz. és az 5. sz. iskola, valamint a decsi általános iskola tanulói) kapták meg a lehetőséget, hogy július 25-től augusztus 6-ig a luxemburgiak vendégszeretetét élvezzék. A küldöttség Rohn Tibor- né, a Tolna Megyei Diáksport Ta­nács titkárának vezetésével kelt útra, továbbá Kalász János, Bor­bély Viktor és Gyimesi Gyula test­nevelő tanárok is velük tartottak. Fotó: KISPÁL A napnál is korábban keltek Polgár Judit ráadássikere Az egyesült államokbeli Fond du Lac újabb nagy magyar sakksiker színhelyeként vonult be a sportvi­lág történetébe. A korosztályos vi­lágbajnokságon a három bronzér­met szerzett fiatal mellett Polgár Judit vitte a legtöbbre: lány létére a 14 éven aluli fiúk mezőnyében vi­lágbajnok lett. A hazaérkezést kö­vetően újabb örömhírrel szolgált az edző édesapa Polgár László az MTI munkatársának:- Nem is egy, hanem két ara­nyérmet hoztunk haza a bőrön­dünkben, ugyanis Jutka a vb után megrendezett villám-világbajnok­ságon ugyanabban a mezőnyben ismét győzni tudott a 64 induló kö­zött! A döntőben a szovjet Vaszilij Jemelin ellen nyert 2,5-1,5 arány­ban, a villámtorna 3. helyét pedig az izraeli Har-zvi szerezte meg. Még egy különdíjat is kapott Jutka, miután a francia Mathe elleni parti­jáért a „Vb szépségdíjas játszmá­ja” címet érdemelte ki. Legfiatalabb leánya két évvel ezelőtti temesvári vb-sikerét ismé­telte meg. Melyik győzelmet tartja értékesebbnek?- Temesváron Jutka azzal írt tör­ténelmet, hogy ő volt az első lány, aki a fiúk között szerzett világbaj­noki címet. Ezúttal két évvel idő­sebben, jobb színvonalú mezőny­ben nyert megint csak aranyérmet, amire még szintén nem volt példa a 14 éves fiúk korcsoportjában. Ezt a sikert egy lépcsőfoknak tartom lá­nyom pályafutásában, mert úgy utaztunk ki, hogy az ezüsttel nem elégszünk meg, az már rossz ered­ménynek számított volna. Milyen benyomásokat szerzett a fiatalok világversenyén? Szerintem egyértelműen emelkedett a színvonal, a sakkban most tapasztalható a fiatalok más sportágakban már megszokott erőteljes előretörése. Ezért is ör­vendetes, hogy kettős győzelmé­vel végül is Jutka igazolta azt: tudá­sával kiemelkedik a hasonló korú fiatalok közül, még jobban is, mint ahogyan azt a számszerű ered­mény mutatja. Mennyi pihenőt kap a legkisebb Polgár testvér a tengerentúli torna után?- Lazításra nincs időnk, mert már pénteken útra kel az egész család az amszterdami férfi nagy­mesterversenyre, ahol mindhárom lányom asztalhoz ül. Jó lenne meg­ismételni a tavalyi eredményt, ami­kor Judit a férfi világranglista 3. he­lyén álló szovjet Gelfanddal holt­versenyben harmadik lett. A hol­land viadal után pedig Korfu szige­tén játszunk barátságos mérkő­zést a három legjobb görög férfi sakkozóval. Az év utolsó fontos eseményén novemberben az újvidéki sakk­olimpián Jutka, Zsófi és Zsuzsa - Mádl Ildikóval kiegészülve - a női csapatban igyekszik megvédeni két éve kivívott elsőségét. Szovjet mesterhármas Kozák Mihály, az MTI munkatár­sa jelenti Hollabrunnból: - Csak­nem négyórás küzdelem után feje­ződött be kedden este a holla- brunni sportcsarnokbah a 33. ifjú­sági és serdülő asztalitenisz Euró- pa-bajnokság záró csapatmérkő­zése. Az ifjúsági fiúk döntőjében a szovjet együttes 2-4-ről fordítva 5­4- re győzött Franciaország ellen, s ezzel mesterhármast ért el. A négy csapatszám közül ugyanis három szovjet, egy pedig jugoszláv első­séget hozott. A magyar mérleg ed­dig mérsékelt: csak egy ezüst- és egy bronzérem megszerzése sike­rült a tavalyi csapatversenyek két első és egy harmadik helyével szemben. Szerdán pihenőnapjuk volt a já­tékosoknak, ami gyakorlatilag any- nyit jelentett, hogy csak edzett a mezőny. Ezt tették a magyarok is, várva a csütörtöki folytatást, ami- koris az ifjúságiaknál és a serdü­lőknél egyaránt öt-öt szám szere­pel a műsoron. Valamennyi döntő vasárnap délután lesz. Az ifjúsági fiú csapatverseny döntőjének részletes eredménye: Szovjetunió-Franciaország 5- 4. Alekszandr Levadnyij-Step- hane Lebrun 2-0, (20, 12), Alek­szandr Grebencov-Christophe Legout 0-2 (-19,-17), Szergej Noskov-Thierry Tran 1 -2 (-18,11, -20), Levadnyij-Legout 2-0 (16, 17), Noskov-Lebrun 1-2 (20, -12, -19), Grebencov-Tran 0-2 (-15, -21), Noskov-Legout 2-0 (16,15), Levadnyij-Tran 2-1 (17, -18, 9), Grebencov-Lebrun 2-1 (19, -16, 16). Európa-bajnok: Szovjetunió, 2. Franciaország, 3. Cseh és Szlovák SZK, 4. Lengyelország, 5. Magyar- ország, 6. Izrael. Az éremtáblázat állása: ar. ez. br. Szovjetunió 3 1 1 Jugoszlávia 1­­Cseh és Szlovák SZK 1 1 Magyarország­1 1 Románia­1­NSZK­­1

Next

/
Oldalképek
Tartalom