Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-25 / 95. szám

1990. július 25. Képújság 3 Népszavazás előtt A tanácsok megkapták a népszavazás költségfedezetét „Elégedetlenek vagyunk a kormány teljesítményével” Pártjellemzés szabaddemokrata szemszögből Interjú Kis Jánossal, az SZDSZ elnökével (Folytatás az 1. oldalról.) Az előkészületek utolsó szakaszáról Tóth Zoltánnal, a Belügyminisztérium vá­lasztási irodájának vezetőjével beszél­gettünk.- Az utóbbi időben az ország több tele­püléséről is érkeztek híradások, hogy nehézségeket okoz a szavazatszedő bi­zottságok felállítása. Előfordulhat-e va­sárnap, hogy egy-egy választókörzetben szervezési fennakadások miatt nem tud­nak majd szavazni az állampolgárok?- Ilyen eset sehol sem fordulhat elő az országban - hangzott a válasz. - A kor­mányzat, s itt említve a választási irodát is, mindent megtett, illetve megtesz, hogy a népszavazás a törvényes előírások szerint, rendben megtörténjen. Az igaz, hogy helyileg adódtak gondok a szava­zatszedő bizottságok összeállításánál, mozgósításánál a nyári szabadságok miatt. A korábbi szavazások megszokott hármas bizottságait - amelyek a tanács­tól kapták a megbízásukat - legtöbb tele­pülésen új tagokkal kellett kiegészíteni. A helyi tanácsi végrehajtó bizottságok azonban, rendkívüli ülésen, pártonkívüli, semleges tagokat delegáltak a csonká­nak mutatkozó bizottságokba. Jegyez­zük meg, hogy ettől függetlenül, a koráb­bi bizottsági tagok megbízatása a jövő­ben is érvényes marad.- Hogyan rendeződnek a népszava­zás anyagi kiadásai?- Köztudott, hogy a kormány javaslatá­ra, a parlament 400 millió forintot szava­zott meg a kiadások fedezésére. Még az előző kérdésre adott válaszhoz tartozik, hogy ugyancsak kormányzati javaslatra, s parlementi döntés eredményeképpen a szavazatszedő bizottságok tagjai - te­hát a hivatalosan delegált bizottsági ta­gok - munkájukért 1000 forint tisztelet­díjban részesülnek. Először fordul elő ilyen eset, lévén szó társadalmi munkásokról. Ez - számítás­ba véve, hogy az országban mintegy 33 ezren működnek közre a háromtagú hi­vatalos bizottságokban - 33 millió forint.- Korábban panaszkodtak a tanácsok, Az Országos Idegenforgalmi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint idén az év első felében csaknem kétszer annyi külföldi kereste fel hazánkat, mint a múlt év azo­nos időszakában: mintegy 14,4 millió vendég érkezett, 80,6 százalékkal több, mint az elmúlt év első hat hónapjában. A legfontosabb partnergazdaságok közül - az NDK kivételével - szinte min­denhonnan többen jöttek, mint az elmúlt esztendő első felében. A csehszlovák tu­risták száma meghaladta az 1,2 milliót - ez 38,6 százalékos növekedést jelent -, Jugoszláviából 3,6 millióan érkeztek - csaknem két és félszer annyian, mint 1989 első felében -, a Romániából érke­zők száma 34-szerese volt az előző évi­nek, s a Szovjetunióból is másfélszer any- nyian, több mint 800 ezren jöttek Ma­gyarországra, mint tavaly 6 hónap alatt. Az amerikai turisták száma 54 százalék­kal, az Olaszországból érkezőké 50 szá­zalékkal, az NSZK-ból érkezőké 27 szá­hogy ráfizettek a választásokra. Kecske­méten például a képviselőválasztások két fordulója több mint egymillió forintjá­ba került a tanácsnak, s később csak 360 ezer forint térült meg ebből. Most nem fordulhat elő hasonló eset?- Nem, mert a népszavazás minden költségére megnyugtató fedezetet jelent az emlegetett 400 millió forint. A taná­csok a kedd reggeli bankszámlával meg is kapták a szükségesnek látszó össze­geket.- A mostani népszavazásnak megkö­zelítően sincs olyan propagandája, mint az őszi „négypontos” népszavazáskor láthattuk.- Ami a választási iroda, s a tanácsok részére kötelező ez ezúttal is megtörtént, illetve megtörténik. Nyomattunk 50 ezer plakátot, amelyen a választási felhívás ol­vasható; ezt országosan „terítettük”. Emellett a helyi tanácsok már a múlt hé­ten kifüggesztették a választási névjegy­zékeket, s helyben is igyekeznek eligazí­tást adni a lakosságnak, hogy hol sza­vazhatnak. Az érdeklődők a Belügymi­nisztérium választási irodájánál az 117- 3026-os telefonszámon kaphatnak tájé­koztatást esetleges kérdéseikre; a váro­sokban községekben pedig a tanácsi ügyfélszolgálati irodák, illetve a tanácsok adnak a szavazással kapcsolatosan fel­világosítást. A pártok propagandájáról, ami a múlt népszavazáskor kétségtelenül nagyobb volt mint most, természetesen nem tudok mit mondani.- Mikor értesülhetnek a választók a szavazás eredményéről?- Ezúttal nem az országos számítás- technikai hálózat működik, mint a tavaszi választások idején. A szavazatszedő bi­zottságok a megyei központokba juttat­ják el a népszavazás zárultával a helyi eredményeket, s a megyékben összesí­tett adatokat kapja meg az országos vá­lasztási bizottság. Várhatóan vasárnap este 22 óra után tudunk adni országos részeredményeket. Nem hivatalos vég­eredmény pedig legkésőbb július 30-án, hétfőn, a déli órákban várható. zalékkal gyarapodott. Ausztriából is 12 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban. Mindössze az NDK-forgalom csökkent, 67 százalékkal kevesebben keresték fel innen Magyarországot, mint tavaly. A magyar turisták - nyilvánvalóan anyagi okokból - az első félévben kisebb érdeklődést mutattak a külföldi utak iránt, mint múlt esztendőben. A devizabevételekről, illetve kiadások­ról csak előzetes adatok állnak az OIH rendelkezésére. Számításaik szerint a konvertibilis bevétel mintegy 289 millió dollár volt az év első 5 hónapjában, s ez 98 százalékos növekedésnek felel meg. A kiadások ugyanakkor - 41 százalékos növekedésük ellenére is alatta maradtak a 200 millió dollárnak. A rubelelszámolá­sú bevétel 74 millió - 40 százalékkal ke­vesebb, mint tavaly -, a kiadás pedig mintegy 115 millió rubel, háromszorosa a múlt évinek. (Folytatás az 1. oldalról.) A meghívott vendég ezt követően kifej­tette, hogy ez a fajta vélekedés, hangulat csak részben jogos, mivel ez a parlament még nem tanulta meg a demokratikus működés játékszabályait. Ugyanakkor az állampolgárok egy része is hasonló hely­zetet él át. Kis János világosan különbsé­get tett a parlament és a kormány között, ez utóbbi hatáskörébe utalva a gazda­ságpolitikai folyamatok mederben tartá­sát. Az ellenzék szerepéről szólva a bírá­lat fontos, nélkülözhetetlen eszközét húzta alá: - A kormány kormányoz, az el­lenzék pedig jól-rosszul rámutat a hibák­ra - vázolta fel ezt az optimális lehetősé­get a filozófus, hozzátéve, hogy ehhez az SZDSZ-nek is van mit tanulnia. A hét végi népszavazást Kis János törvényesnek nevezte, s helytelenített minden olyan vi­tát, ami ezt megkérdőjelezné. Ugyanak­kor kifejezte aggályait is, mivel ez a nép­szavazás - amennyiben sikerrel jár - megzavarhatja az új demokrácia megszi­lárdítását. A nép által megválasztott köz- társasági elnök az esetleges bizonyta­lanságokat kihasználva a népre hivat­kozva teremthetne rendet, s ez nem más, mint elnöki diktatúra. Magyarországnak azonban szilárd parlamenti demokráciá­ra lenne szüksége. Természetesen amennyiben az igen szavazatok jutnak túlsúlyra, azt az eredményt is vita nélkül elfogadják a szabaddemokraták. Ki a sajtószabadság igazi bajnoka? Borul a paktum? Ezt a - mi tagadás, jól hangzó - kérdést a parlamenti kötélhú­zás láttán néhány fővárosi napilap is fel­tette a két érintettnek, a Magyar Demok­rata Fórum, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége vezetőinek. Kis János min­denesetre nem tar­totta ennyire drá­mainak a helyzetet, annál is inkább nem, mivel vélemé­nye szerint a két- párti megállapo­dás kilencven szá­zaléka már telje­sült. Az azonban nem kétséges, hogy amint a hátra­lévő vitás kérdések is rendeződnek, a paktum sorsa az elmúlás lesz.- Arról is rendszeresen lehet olvasni, hallani, elsősorban az MDF képviselőitől, hogy az SZDSZ nem konstruktiv, sőt, egyenesen a parlamenti munka lassítá­sára törekszik.- Nem lepődöm meg az MDF szószó­lóinak ezen kijelentésein - mondta Kis János. - Ha egy ellenzéki párt veszi ma­gának azt a fáradságot, hogy egy tör­vényjavaslattal szemben komplett ellen­törvényjavaslatot nyújtson be, akkor azt érdemben kell megvizsgálni, s nem azonmód munkalassítást emlegetni. Az ellenzék érveinek, javaslatainak megvita­tása mindeddig nem történt meg.- Ön egyszer kijelentette, hogy amint az SZDSZ átveszi a Fidesz határozott, markáns stílusát, abban a pillanatban ütött a kormány órája. Mostanában pedig élesedik a kormány és az SZDSZ közötti szembenállás. Készül valami?- Erről korai lenne beszélni, ám az két­ségtelen, hogy rendkívüli módon elége­detlenek vagyunk a kormány teljesítmé­nyével. Ez a kormány, miközben a kelle­ténél több nosztalgiával viseltetik az 1945 előtti Magyarország iránt, addig jó­val kevesebbet foglalkozik a jelenlegi sú­lyos gazdasági problémákkal. Nincs koncepciója, nincs világos álláspontja, nincs programja a gazdasági gondok megoldására, s ilyen helyzetben az el­lenzék nem lehet közömbös.- Ez egyenesen lesújtó kép. Egyetlen­egy bíztató jelet sem lát?- Azt hiszem, hogy alapjában véve helytálló az iménti jellemzésem. A részle­tek pedig színezhetők, de sok jóval en­nek a kormánynak az országlása nem kecsegtet.- Vállalkozna arra, hogy hasonló egyértelműséggel jellemezné egy-egy mondatban a parlamenti pártokat?- Természetesen. Az MDF parlamenti frakcióját megítélésem szerint az érzelmi politizálás jellemzi. Ezenkívül vannak olyan részei - például a kulturális bizott­ságot megszálló Csurka, Csengey, Kulin hármas -, amelyek kifejezetten igyekez­nek egy másik minisztériumként értel­mezni parlamenti pozícióikat, s eközben megpróbálnak önálló kormányzati politi­kát folytatni. A kisgazdák - vezérszóno­kaik révén - hajlamosak a demagógiára, s mintha igen-igen el lennének szakadva a helyi szervezeteiktől. Ezeknek tagjai nem ismernek önmagukra parlamenti képviselőikben. A kereszténydemokra­ták mutatják a leghalványabb színt, csak azok a kérdések foglalkoztatják őket, amelyek valahol érintkeznek a keresz­tény állameszme, a politikai katolicizmus hagyományaival. Az ellenzékről nyilvánvalóan kedve­zőbb a véleménye...- Az MSZP-ről az az érzésem, hogy még mindig viaskodik a pártállami múlt árnyékával. A Fidesz parlamenti szerep­lését egyértelműen sikeresnek ítélem, céltudatosan, a játékot jól játszva mű­ködnek. így ha a legnagyobb kormány­párt és ellenzéki párt között kompromisz- szum születik, akkor a kemény ellenzéki­ség álláspontjára helyezkednek. Amikor viszont nem jön létre megegyezés, akkor a megfontolt közvetítő színeit öltik ma­gukra. Az SZDSZ ezt a játékot nem kíván­ja átvenni, ehhez túlságosan nagy a poli­tikai súlyunk. Azt hiszem, a kezdeti bi­zonytalankodás után az SZDSZ mindjob­ban magára talált, s ezzel személy szerint is elégedett vagyok.- Befejezésül arról a frontvonalról kér­dezném, amely a sajtó területen húzódik az MDF és az SZDSZ között. Érdekes módon mindkét párt a sajtószabadság bajnokának vallja magát. Mi akkor a vita oka?- Erről csak annyit: az SZDSZ soha nem tett kísérletet arra, hogy lapok priva­tizációs ügyeibe beavatkozzon, hogy fő- szerkesztők kinevezésébe vagy elmozdí­tásába beleszóljon. Soha nem támadtuk a sajtót az SZDSZ-szel kapcsolatos ked­vezőtlen cikkek miatt. Ez a tény, azt hi­szem, eldönti azt a kérdést, hogy ki a va­lódi híve a sajtószabadságnak és függet­lenségének. SZERI ÁRPÁD Fotó: GOTTVALD KÁROLY Telt ház várta Kis Jánost Az első félév idegenforgalmi mérlege 16 keréken a Kárpátiéval (9.) Rakodásaink I. A nagy várakozások ideje A speditőr az a szakember, aki fuvaro­zással foglalkozik. Az általunk megtett- hez hasonló távon természetesen oda- vissza, hiszen különben drága mulatság lenne az utazgatás. A Kárpátia Kft-nél két rokonszenves úriember a speditőr. Helsinkiben, Hakinskuja külvárosban egy hatalmas irodaházat benépesítő számban vannak. Közülük egy szőke ba- juszú svéd férfi a kikötői kirendeltséget testesíti meg. Oldalán mobil telefonnal, melynek segítségével bárhonnan hívni tudja központját. Irodájában némi ta­pasztalatot lehet szerezni a finn ügyvitel gépesítettségének fokáról. Jobb keze az írógépet veri, bal a számológépen zon- goráz, ő maga közben válltámasztékos telefonján beszél valakivel. Ha közben működésbe lép a telefax, nem áll fel, ha­nem gördülő széke segítségével elgurul a szoba másik sarkába. Az egészben van valami félelmetes és legkevésbé se emberi... A telefax, sajnos, sajnos sokáig nem adott hírt visszfuvarunkról. Izgatott tele­fonbeszélgetések zajlottak Szekszárd- dal, majd a pécsi speditőrrel, automata telefonnal, percek alatt. Ugyanis ha a hí­vott szám mással beszélt, a készülék rög­zítette és öntevékenyen megismételte a hívást, mihelyt a vonal felszabadult. Az, hogy vasárnap, érkezésünk napján nem rakodhattunk le, érthető. A visszfu- var azonban még kedden is hiányzott, le­számítva a kósza hírt, hogy Domsa Pistá­nak innen Törökországba kell tovább­mennie. A kamionosoknak ilyesfajta vá­rakozásért a szemük se rebben. Sáfár László nagykanizsai kollégánk például már egy hete rostokolt a kikötőben, mert a gdanski lengyel komphajó csak a kö­vetkező fordulójára sorolta be a csupán „puha” valutával fizető magyart. Együtt ebédeltünk, magunk készítette konzerv májgombóc levest, állva, kamionunk mellett. Romantikus volt, de én eközben, a sok álvidámság mellett megéreztem valamit az útonjárók magányából. Numella, célállomásunk, Helsinki má­sik végén túl, tán 40 kilométerre van. A Martella faipari kombináthoz életünk első lappja kísért el bennünket. Fárasztó lapp volt, mert iránymutatás helyett anya­nyelvén traktált bennünket a környék nevezetességeinek ismertetésével. Az­nap csak 156 kilométert tettünk meg öm­lő esőben és másodszor aludtunk a kompkikötőben, ahol egyszer is tilos lett volna. Erről azonban csak a jó terepis­merő Sáfár László világosított fel ben­nünket. Ezután várakozás következett és lő- dörgés a városban. Ezzel telt a teljes 9. napunk. Utóbbival elsősorban csak ne­kem, mert Domsa Pisti teljes joggal fáradt volt, ezenkívül árudiszpozícióra vadá­szott telefonon - óránként. Mesterségem szerint kiváncsi termé­szetű lévén, megállapíthatom, hogy az üzletekben magyar áru nincs. A rengeteg bank - a jugoszláv dinárral ellentétben - forintunkat nem jegyzi. Az idegenforgal­mi hivatalokban Thaiföldtől a Bermuda- szigetekig mindenféle térkép kapható, a miénk nem. Testvéri turistautat senki nem szervez - de mi se, őnekik. A „Kap- peli"-ben beszéltem maga festette por­nóképeket (eredménytelenül) vodkára cserélni próbáló tengerésszel, az itt túrá­zó USA Víziorgona Zenekar néhány tag­jával és egy japán úrral, akinek megérte otthoni rendszámú Mercedesét ideha- józtatni, hogy a szokott kényelme megle­gyen. A szépszámú - nagyon csinos - könnyűvérű hölgy egyike 500 márkás óradíjért édesítette volna meg kamionbe­li magányunkat. Nem ismerem a szakma itthoni tarifáját, de ez a 8000 forintos óra­bérű üzlet nem jött létre. Épp úgy nem ál­szeméremből, mint ahogyan nemcsak anyagi okokból. Teljes finn ételsort se ettünk 5200 fo­rintnak megfelelő márkáért és a Palace hotel ajándékboltjában kapható duplafe­delű aranyórát (54 ezer márka = 864 ezer forint) is a kirakatban hagytuk. Másfél ki­ló pompás kenyeret azonban vettünk az 1882-ben épült, patikaszerü vásárcsar­nokban. 45 márkáért, ami csak 690 fo­rint. Ezzel végkép kilábaltunk a „mindent hazai árfolyamra átszámítani” csúnya, de azért némi tanulságokkal járó betegsé­géből. Újabb kikötőben, ezúttal hajójavító dokkok mellett, éjszakáztunk - nagyon jól. Kilencedik napunk délelőttje izgatott telefonálásokkal és némi tolmácsolással telt. Közben a főpostán egy idős úr azzal lepett meg bennünket, hogy tűrhető ma­gyarsággal közölte, miszerint: „Isten any- nyira szerette e világot, hogy egyszülött fiát adta érte”. Majd a minálunk manap­ság ritkán hallható és csak az idősebbek által ismert „Magyar Hiszekegy” követke­zett. Az Isten bennünket is szeretni látszott, mert a Ráiltrans és Lénia Bützov segítsé­gével - minden hazai beavatkozás nélkül - sikerült visszfuvart szereznünk az Ihty- seet papírgyártól. így a Rábától telhető száguldás követ­kezett Hammelinnán és Tamperén ke­resztül Jamsánkoskiba. ORDAS IVÁN „Az SZDSZ magá­ra talált” Árumozgatás Helsinki kikötője

Next

/
Oldalképek
Tartalom