Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-02 / 75. szám

1990. július 2. ► ---------------—-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­K ÉPÚJSÁG 3 Hol tart a privatizáció? (Folytatás az 1. oldalról.) A legjobb esélyekkel az előprivatizá­cióként emlegetett akció indul, amelynek során a vendéglátóipar, a kereskedelem, a szolgáltatások kerülnek magántulaj­donba. A kormányprogram ezt tekinti az első lépések egyikének, valószínűleg azért, mert itt várható a leggyorsabban elérhető legnagyobb haszon. Hiszen zöldséget, zoknit, vagy akár könyvet árul­ni, frizurát csinálni, vagy ebédet, vacsorát feltálalni alighanem akkor is lehet, ha nem „szervezi" a munkát, s viszi el a ha­szon egy részét a vállalati központ. Ha­gyományai is vannak ezekben a szak­mákban a magánvállalkozásnak; a gom­ba módra szaporodó szerződéses üzle­tekben például igen sok tapasztalatot le­hetett szerezni, ami az új tulajdonost át­segítheti a kezdeti buktatókon. S van még egy szempont, ami a kis üzletek ma- szekosítása mellett szól: az, hogy ehhez kell viszonylag a legkevesebb tőke. Nem privatizáció, államtaíanrtás Persze egy üzletet megvenni, a boltot berendezni ahhoz sokkal több pénz kell, mint megvenni egy, vagy akár több rész­vényt. S ha lehet is számítani a ládafiá­ban rejtőző pénzekre, a gyors és széles körű privatizáláshoz, amire ebben a szektorban szükség volt, alighanem több kell. Ami máris felveti a privatizációval kap­csolatos első fontos kérdést: vajon miből történhet a maszekosítás? A válasz első látásra egyszerű: a magánpénzek mellett hitelekből. Készül is az előprivatizációt támogató hitelkonstrukció, ami kedvező kamatokat ígér a kispénzű leendő bolto­soknak, kocsmárosoknak. A kiskereske­delem, a vendéglátás, a szolgáltatások esetében alkalmazott megoldás már nem biztos, hogy elegendő az iparban is. Már csak azért sem, mert jellegénél fogva másfajta privatizációs technika kell az IBUSZ vagy egy fűszerüzlet, és más, mondjuk az Ikarus magánkézbe adásá­hoz. De hogy mi a jó módszer az iparban, arra egyelőre nincsenek tapasztalataink. Részben azért nincsenek, mert az eddig végbement spontán privatizációnak ne­vezett folyamatok során legnagyobb arányban nem privatizáció, inkább csak államtalanítás történt: vállalatok és ban­kok szereztek tulajdont más vállalatok és bankok vagyonából. Másfelől pedig nem a polgárosodás, a kisbefektetők tulaj­donszerzése játszotta a főszerepet, ha­nem inkább a külföldi tőke nagyobb ré­szesedése. Jó ár és elkótyavetyélés Mit tekinthetünk jó árnak, s mit az álla­mi vagyon elkótyavetyélésének? A kér­dést nemcsak azért nehéz megválaszol­ni, mert nincs reális mérce a vagyon érté­kelésére - bár persze, hogy ez is közre­játszik -, hanem azért is, mert nincs igazi viszonyítási alap. Miközben ugyanis el­kezdődött, s lendületesen folytatódott a vállalatok privatizálása, jó néhány elvi kérdés tisztázatlan maradt. Jó ideig nem dőlt például el, hogy milyen mértékű és ütemű legyen a privatizálás. A gyors lé­pések a magánvállalkozók erőteljesebb támogatását, gyorsabb gazdagodást, másfelől viszont a sok magántulajdonos megjelenése a vállalatoknál racionáli­sabb munkaszervezést, tehát esetenként munkanélküliséget - azaz növekvő tár­sadalmi feszültségeket jelent, mégpedig olyanokat, amelyek kezelésére egyelőre nincsenek kiforrott eszközeink. Viszont a gazdaság fejlődése mégiscsak a gyors lépéseket kívánná meg - hogy mihama­rabb kihasználhassuk azt a lendületet, amit a magántulajdon elterjedése jelent­het. A gyors privatizáció azonban másfaj­ta áldozatokat is kíván: nehéz helyzetben levő vállalatokat gyorsan eladni, nyilván­valóan csak olcsóbban lehet, mint ha van idő és mód először rendbe tenni, s csak utána értékesíteni az adott vállalatot. De az elvi tisztázatlanság mellett a va­gyon elkótyavetyélésével kapcsolatos vádaknak van egy nagyon is gyakorlati magyarázata: a menedzserekkel szem­beni bizalmatlanság. Nem csupán az a baj ugyanis, hogy egy vállalatnál ala­csony befektetéssel szerezhet a külföldi cég részesedést, hanem az is, hogy en­nek révén megmarad pozíciójában az igazgató, tehát a korábbi hatalmát át tud­ja menteni. Ez a bizalmatlanság azután számos más területen is konfliktusokat okoz - újra és újra felvetődik például az az ötlet, hogy újra kellene választani valamennyi menedzsert. S bár a kormányprogram nem teszi kötelezővé pályázat kiírását a vállalati ta­nácsoknak, ajánlja, hogy a régi igazgatót erősítse meg az újjáválasztott vállalati ta­nács - már ahol az egyáltalán megma­rad. A piac minősítse a menedzsereket! Nem tagadva persze, hogy vannak vál­lalatok élén alkalmatlan vezetők, akiket valóban célszerű volna lecserélni, egy ilyen akció azonban többet árthat, mint használ. A menedzserek elbizonytalano­dása ugyanis könnyen a gazdaság szét­zilálódásával járhat, holott az átalakuló­ban lévő közigazgatás, a még csak most formálódó önigazgatás amúgy is számos bizonytalanságot hoz az ország műkö­désébe. Ezt katasztrofálissá erősítheti a termelőszféra elbizonytalanodása. Cél­szerűbb volna tehát a menedzserek megméretését a piacra bízni, s össze­kapcsolva a privatizációval, inkább ké­sőbbre tolni. Sokan nem tudják elfogadni ezt az érvelést, mondván, a pártállamban kompromittálódott menedzsmentnek el kell tűnnie. Mégis - és ezt is sokan állítják - a lassúbb cserélődés, illetve az alkal­mazkodni képes vezetők átmentése nem túl nagy ár azért, hogy az állami tulajdon­nak mind nagyobb hányada kerüljön magánkézbe. A fentiekből is kitetszhet - bár koránt­sem adtuk teljes felsorolását a privatizá­cióval kapcsolatos problémáknak -, hogy a legtöbb vita, a legnagyobb bi­zonytalanság abban a kérdésben van, hogy mi legyen azzal a 40-50 nagyválla­lattal, amelyik az ipari termelés jelentős részét adja, s amely éppen ezért jó esély- lyel tudta mind ez idáig megőrizni önma­gát, minél kevesebb változással. Helyzetük mostanában jelentősen megváltozik. A nagyvállalatok egy nem csekély része alól ugyanis éppen ezek­ben a hetekben-hónapokban húzza ki a talajt a csökkenő szovjet export. Mind több - főleg gépipari - üzem kerül olyan helyzetbe, hogy már nem csupán jöve­delmezőségi problémái vannak, amelye­ket - bár a kormánynak ez nem áll szán­dékában - támogatással meg lehetne ol­dani, hanem azzal a problémával kerül­nek szem be, hogy termékeik egyszerűen nem találnak vevőre. A különböző szak­értői nyilatkozatokból úgy tűnik, ha sor­suk rendezésére az alkalmazandó tech­nika nem is alakult ki, a változások iránya már kezd körvonalazódni. Olyan megoldásokra törekszik a kor­mány, mint például a nagyvállalatok de­centralizálása, s részlegenként értékesí­tése - esetenként nem kizárva akár az egyes berendezések magánkézbe adá­sát sem - a csődhelyzetbe került vállala­tok felszámolására és privatizálására csőd-holding létrehozása, az alkalma­zotti részvények elveinek alkalmazása, s esetenként néhány jó vállalatnak az IBUSZ-éhoz hasonló, kisbefektetők be­vonásával történő privatizálása. Sokféle privatizációs módszer kidol­gozásával próbálkoznak a szakértők, ami önmagában örvendetes ugyan, mégis ide kívánkozik egy megjegyzés. Miközben ugyanis folyik a részletek ki­munkálása, a tulajdonreform elvi meg­alapozása még hátra van. Az elvi kérdé­sek jórésze még mindig tisztázatlan, s ez félreviheti a legjobb szándékú privatizá­ciós folyamatokat is. Csak egy példa er­re: az elképzelések szerint az Állami Vagyonügynökség parlamenti felügyelet helyett a kormány fennhatósága alatt dolgozik majd. Előnye, hogy a kormány privatizációs programját így lehet a leg­hatékonyabban vezérelni. De megvan a hátránya is: így ugyanis a kormánynak módja van arra, hogy nem tulajdonosi, hanem csupán költségvetési szempon­tok szerint értékesítheti az állami va­gyont. A célszerű tehát az volna, ha megfor­dulna a jelenlegi gyakorlat; ha előbbb születne az elveket tisztázó, a legfonto­sabb irányokat kijelölő privatizációs tör­vény, s csak utána alakulnának ki a technikai részletek. Enélkül ugyanis to­vábbra is fennáll a vagyon elkótyavetyé­lésének veszélye - ami akkor is hátrá­nyos, ha nem a kompromittálódott me­nedzsment, hanem az új elit, vagy a kor­mány teszi. KOZMA JUDIT A hézagokat üveggyapottal tömik be szövetkezet alkalmazottai. Hárman van­nak. Csoportvezetőjük, Bien Ferenc el­mondta, hogy a körülbelül 2 millió forin­tos munkát a VGV rendelte meg náluk. Először könnyű salakbetont terítenek a födémre - olyan lejtéssel, hogy az esővi­zet a lefolyókhoz terelje -, majd, miután a dilatációs hézagokat üveggyapottal betömködték, következhet a szigetelő ré­teg felvitele. Ez egy nyugatnémet anyag, melyet Szekszárdon itt és most próbál­nak ki először. A 160 lakásosként ismert szekszárdi épület nyugati oldalán dolgoznak. Egy hete kezdték, egy hét múlva fejezik be a tetőszigetelés felújítását a Szigma kis­A teherlift megérkezett szigetelők Bonyhád-Wemau partnervárosok Négy busz indul az NSZK-ba Bonyhádról Három esztendővel ezelőtt vetődött fel először komolyabban a gondolat, Bony- hádnak, az ittélő német nemzetiségűek közreműködő segítségével meg kellene próbálkoznia egy NSZK-beli kisvárossal élő kapcsolatokat teremteni. Erre a part­nervárosi kapcsolatra a Stuttgart közeli Wernau városa mutatott hajlandóságot, s először személyes kapcsolatok, baráti beszélgetések kezdődtek, majd néhányan ellátogattak Bonyhádra, ismerkedtek az emberekkel, a gondolkodásmódot „szondázták”, egyeztették az alapelképzeléseket, így végül sikerült kitűzni azt a napot is, melyen mindezt hivatalossá is lehetett tenni. 1989 októberében Wernauból három napra a Völgység szívében lévő bonyhádi kisvárosba indultak a buszok 150 vendéggel. A vendégeket egy-egy családnál szállásolták el, a három napra kulturális és sportprogramokat, kirándulásokat és szórakoztató műsorokat szerveztek közösen és a két város polgármesterei ünne­pélyes keretek között Bonyhádon írták alá a partnervárosi kapcsolat dokumentu­mait. A három nap során bátran elmondható, hogy igazi barátságok szövődtek vendégek és vendéglátók között, s az azóta eltelt időben sok kulturális és egyesü­leti kapcsolat vált szorossá a két város között. Mintegy a látogatás viszonzásaként július 6-án már Wernauban fogadhatják a Bonyhádról induló kétszáz fős küldöttséget az NSZK-beli kisváros lakói. Wernau­ban is aláírják a polgármesterek a hivatalos okmányokat, s természetesen ott lesznek a találkán a különböző egyesületek kulturális csoportok és azok képvise­lői akik részt vesznek a kinti műsor lebonyolításában. „Strassenfest" vagyis a német szokásoknak megfelelő utcai fesztivál lesz július 7-én Wernauban, s hogy a bonyhádiak otthonosan mozoghassanak a német kis­város utcáin, ott a rendezvény idejére egy tipikus bonyhád-majosi svábházat is megépítenek. A bonyhádiak fotókkal, képzőművészeti tárgyakkal, népművészeti alkotásokkal és a hagyományápolás jeles képviselőivel igyekeznek bemutatni az NSZK-ban a bonyhádi, többnemzetiségű várost. A valódi jó hangulat érdekében pedig Bonyhád igyekszik arról is gondoskodni, hogy a német vendéglátók meg­kóstolhassák a Völgységben termő borokat. A háromnapos rendezvénysorozat alatt egy stuttgarti kirándulásra is sort kerítenek. - szabó ­Kinek az érdeke? Egy paksi margójára A Paksi Városi Tanács Végrehajtó Bi­zottsága 1990. március 30-án szándék- nyilatkozatot írt alá Helmut H. Maendl nyugatnémet vállalkozóval a volt Erzsé­bet Szálló hasznosítására, egy több lép­csőben kiépítendő - végső kiterjedésé­ben 154 hektár - ipartelep létesítésére Paks ÉNy-i részén, valamint a tanuszoda és a 6-os főút közötti területen történő bevásárlóközpont építésére. A téma néhány fórumon való részleges felvetése után, Paks város tanácselnöke 1990. május 30-án a Pakson működő pártokat és egyesületeket ez ügyben tör­ténő tájékoztatásra, valamint vélemé­nyük meghallgatására a tanácsházára hívta. A tanácselnök a megjelentek szo­katlanul gyors, fél órán belüli elvi állás- foglalását kérte a jelzett ügyben, mond­ván, hogy a tervezett üzleti megállapodás létrejötte ezen állásfoglalástól függ. A jelzett időpont óta eltelt időben az ügyre vonatkozóan többféle indítékú és tartalmú vélekedés és vélemény alakult ki városunkban. A Magyar Demokrata Fórum Paksi Szervezete érzékelvén a szerződéstervezet körül kialakult helyzet ellentmondásos voltát, annak megoldá­sát a város érdekében elő szeretné segí­teni. Eközben tiszteletben tartja az alkot­mánynak az állami szerveknek párt, vagy pártok által történő közvetlen irányításá­ra idevágó tilalmát, és a döntés egyedüli felelős illetékesének a Paks Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottságát tartja. Szervezetünk támogat minden olyan kezdeményezést, vállalkozást, üzleti te­vékenységet, amely a szabadpiaci gaz­dálkodás megteremtését segíti elő, és üdvözöl minden munkaalkalom teremtő szándékot ill. ez irányba tett konkrét in­tézkedést. Kiemelkedő jelentőségűnek tekint minden beruházást, amely külföldi tőke bevonásával valósul meg. Mindezek mellett alapfeltételnek te­kintjük minden esetben az érdekeket és a várható következményeket a lehető legteljesebben felmérő, szakmailag ala­pos előkészítő munkát, és elengedhetet­lennek tartjuk a lakosság minden fontos kérdésben való, kellő időben történő tá­jékoztatását. Elítélünk minden, a leendő önkor­mányzat működési feltételeit rontó - szándékos, vagy felelőtlen - intézke­dést, valamint tiltakozunk a várt nyere­séghez képest aránytalanul magas koc­kázatot tartalmazó vállalkozások ellen. A fentiek szellemében az MDF Paksi Szervezete a rendelkezésére álló, 1990. május 30-i szándékokat tükröző szerző­déstervezethez az alábbi általános észre­vételeket fűzi: A szerződéstervezet kidolgozatlan, hiányos és egyoldalú, helyenként a „hűt­len kezelés” jogi kategóriáját megközelí­tő elemeket tartalmaz. A tervezet tárgyát képező ügyletekből származó bevételek és a hozzájuk tarto­zó kiadások csak igen nagy, az üzleti életben megengedhetetlen nagyságú el­térésekkel prognosztizálhatók. Ugyanis a többnyire előre rögzített ill. számszerű­sített bérleti díjak és vételi árak kiegyenlí­tésének esedékessége 3-4 év múlva kö­vetkezik be, ami a jelenlegi inflációs ráta mellett a bevétel legkevesebb 50%-os értékvesztését jelenti. A várható kiadá­sok (közműépítés, területkisajátítás) vi­szont több nagyságrenddel változhat­nak. Ez részben a műszaki szempontok tisztázatlansága és a paraméterek rögzí- tetlensége (következményként lásd pél­dául a villamoshálózat-fejlesztési hoz­zájárulás változó nagyságát), részben pedig az egyes tényezők (például a kisa­játításra váró földterület) ára és jogi hely­zete változásának „bemérhetetlensége” következménye. A „tájékoztató" időpontjában az üzlet­fél fizetőképessége és megbízhatósága nem volt ismert. A szerződéstervezet annyi jogi és gaz­dasági értelemben vett „nyitott kérdést” tartalmaz, hogy a leendő önkormányzat - mint részben vagyonkezelő, vagyon­hasznosító egység - működésének erős nehezedését eredményezheti. A fentiek miatt szervezetünk a szerző­déstervezetet az általunk ismert, ill. a szá­munkra ismertetett formájában, általáno­san sem tartja aláírásra alkalmatlannak, azt alapos átdolgozásra javasolja, míg a vélhetően jó szándékot, amely a közva­gyon gazdaságos hasznosítását, és a vá­ros ipari, üzleti tevékenységének fejlesz­tését szolgálja, támogatja. HAJDÚ JÁNOS, az MDF paksi szervezetének ügyvivő elnöke Új világbanki lehetőségek a magyar mezőgazdaságnak A Világbank szakemberei készek terveket kidolgozni a magyar agrárkereskedelem, a marketing tevékenység fejlesztésére, majd szó lehet hitelekről e területen is. Erről beszélt Mándy Endre földművelésügyi államtitkár az MTI tudósítójának. Az államtitkár pénteken írta alá az amerikai fővárosban az egyezményt, amelynek alapján a Világbank százmillió dolláros hitellel támogatja a magyar agrárexport kor­szerűsítését, a kistermelőket. A hitelmegállapodást hosszabb előkészítő munka előzte meg, ami azt jelenti, hogy a források alapján a magyar kereskedelmi bankok már a kö­vetkező hónapokban folyósíthatják az első összegeket a követelményeknek megfele­lő ügyfeleknek. Az új világbanki hitel várhatóan elsősorban a kisállattenyésztés, a húsfeldolgozás fellendítését, korszerűsítését szolgálja majd.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom