Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)

1990-07-04 / 77. szám

2 NÉPÚJSÁG 1990. július 4. Az egység első napjai I. Valutaunió közelről Országgyűlés Koronás címer Az NDK-ban olyan bűvészmutat­ványt sikerült végrehajtania július el­sején, amelyért osztatlanul irigyelheti a többi közép- és kelet-európai „testvérország”. A kisebbik német ál­lam máról holnapra konvertibilissé tette valutáját, és fogyasztói paradi­csommá varázsolta a június utolsó napjaiban meglehetősen sivár ké­pet mutató üzleteket, áruházakat. A mutatvány szépséghibája, hogy a Copyright az NSZK-é, amely aligha lesz hajlandó ilyen önzetlen gesztus­ra a többi néhai szocialista országgal szemben. A keletnémeteknek elseje óta tehát valódi kemény pénz lapul a tárcájuk­ban: a nyugatnémet Bundesbank 25 milliárd márkát (6000 tonna bankje­gyet és 500 tonna pénzérmét) szállí­tott az elmúlt napokban az NDK taka­rékpénztáraiba, bankjaiba és posta- hivatalaiba. A júniusban számlanyi­tás és pénzbefizetés végett (készpénzt senkinek nem váltanak át DM-re) sorban állt polgárok vasár­nap óta újból várakoznak. Ezúttal az első készpénzösszeg fölvétele vonzza őket a takarékpénz­tárakhoz. Aki már fölvette a 2000 márkában maximált gyorssegélyt, az hétfőn áruval megrakott boltokban dönthet­te el, mire adja ki élete első, állampol­gári jogon szerzett nyugatnémet márkáit. Nemcsak Theo Waigel nyu­gatnémet pénzügyminiszter vasár­napi intelmeinek, hanem bizony az áraknak is tulajdonítható, hogy a (még) NDK-polgárok mértékletesen bánnak az új pénzzel. Az első meglepetés a vasárnap is nyitva tartó utcai büfékben érte a kuncsaftokat. Az Alextreff nevű köz­kedvelt helyén, alig száz méternyire a berlini tv-toronytól, a jól ismert Bratwurst (sült kolbász) a korábban megszokott 1,40 DdM helyett 3,80 DeM-be került. Egy feketekávéért 80 pfennig helyett 2,50 DeM-et kellett fi­zetni. A meglepetések sora hétfőn reggel a Kaufhalléknak nevezett kö­zértekben folytatódott. Egy liter tej (korábban 0,66 DdM) immár 1,07 DeM-be kerül. A pénteken még 54 pfennigért árult barna kenyér (1 kg) új ára 2,80 DeM. A sertéshúsok ára átlagosan 3 márkával emelkedett, míg a marhahúsoké a háromszoro­sára nőtt (12-13 DdM helyett 39 DeM). Valamelyest olcsóbbak lettek a sajtok - például 1 kg Gouda sajt pénteken még 10,85 DdM volt, hét­főn viszont 9,90 DeM-be került. A napi fogyasztási cikkek - a szubvenciók megszüntetésének kö­vetkeztében - általában drágábbak lettek. Ezzel szemben többnyire csökkent az áruk a tartós javaknak. Míg korábban az Exquisit boltokban alig lehetett találni márkás cipőt 200 DdM alatti áron, addig a nyugatné­met Leiser cég új kelet-berlini üzleté­ben nagyon szép modellek kínálják magukat 39—119 márkáért. A háztar­tási gépek esetében is lefelé módo­sultak az árak: míg az NDK-gyártmá- nyú kombinált fagyasztó-hűtőszek­rény márciusban 3400, majd május­ban 1900 DdM-be került, addig ma egy hasonló kaliberű Siemens masi­na 995 DeM-ért kapható. A szaküzletek és áruházak kínála­tát a hétfői első benyomások alapján nagyobbrészt nyugatnémet termé­kek adják. Az egykori Centrum-áru­házak (névtáblájuk júniusban leke­rült a homlokzatról) például a Hertie- Wertheim áruházcsoporttal álltak össze, míg a Konsument áruházak partnere a kölni Kaufhof Rt. Bizonyos termékcsoportok esetében (például televíziók, autórádiók, CD-lemezek és lejátszók, világítótestek) a nyugati termékek 70-80 százalékkal része­sednek a választékból. A közértek­ben a csillogó-villogó, szinpompás csomagolású importáruk mellett többnyire eldugott helyen szerény­kednek a keletnémet termékek - ha egyáltalán rendelt meg belőlük a boltvezető, és nem állt át teljes mér­tékben nyugati szállítmányokra. A német valutaunió csapdája ép­pen ebben rejlik: a kereskedelem és a nyugati szállítók jól érzik, hogy az NDK-polgárok mihamarabb ugyan­olyan fogyasztókká akarnak válni, mint odaát élő rokonaik. Ez pedig azt sugallja nekik, hogy az igényeket csakis nyugati árukkal lehet kielégí­teni. A csábítás nagy, a vásárlóerő - ha mérsékeltebb szinten is, mint az NSZK-ban - megvan hozzá. Csak­hogy az NDK-beli termékek iránti ke­reslet visszaesése hosszabb távon hatalmas gondokat okozhat: egyre több keletnémet cégnek fognak a nyakán maradni az eladhatatlan áruk, ami végső soron csődhöz, a dolgozók elbocsátásához, tömeges munkanélküliséghez vezethet. Fo­kozza ennek veszélyét, hogy a jelek szerint a nyugatnémet ipar eddig in­kább csak értékesítési piacot, sem­mint munkahelyteremtő beruházási helyszínt lát az NDK-ban. Erre hívta fel a gyárosok vezető képviselőinek figyelmét a múlt héten Bonnban a két német kormányfő. A valutaunió sor­sa azon (is) múlik, mennyire lesz fo­ganatjuk Kohl és De Maiziere intel­meinek. (Folytatás az 1. oldalról.) Ház^zt a témát. Balsai István igazság­ügy-miniszter előadta, hogy a kormány ezúttal csak egyetlen javaslatot terjeszt a plénum elé, mégpedig a koronás kis cí­mert. Salamon László, az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizott­ság elnöke bejelentette, hogy a bizottság is ezt a változatot támogatja. Ugyanakkor azt is közölte, hogy Kőszeg Ferenc (SZDSZ) módosító javaslatot terjesztett be, s ezt még nem volt módjuk előzetesen véleményezni. Kőszeg Ferenc szóban ís kifejtette in­dítványát, melynek lényege, hogy az álla­mi és a történelmi címert különböztessék meg, azaz alkalomtól függően használják a koronás, illetve a korona nélküli állami jelvényt. Mint mondotta: ez a kompromisz- szumos javaslat eredetileg nem is tőle, hanem Antall József miniszterelnöktől származik, aki még az elmúlt év nyarán állt elő ezzel az indítvánnyal. Csépe Béla (KDNP) mereven ellenezte a beterjesztett javaslatot, és kitartott amellett, hogy kizárólag a koronás címer fejezi ki az ezeréves magyar történelmet. Katona Tamás külügyminisztériumi ál­lamtitkár szintén azon a véleményen volt, hogy a koronás címert kellene bevezetni, már csak azért is, mert a közvéleményku­tatások adataiból az derült ki: az ország népe nagyobb részben szintén ezt a vál­tozatot tartja kívánatosnak. Utalt a parla­ment legutóbbi döntésére, amelyben szintén a koronás címer nyerte el a kép­viselők túlnyomó részének bizalmát, s mindössze három szavazat hiányzott ah­hoz, hogy kétharmados többséggel elfo­gadják azt. Teliér Gyula (SZDSZ) előrebocsátva, hogy kizárólag saját álláspontját képvi­seli, részletes címertani fejtegetésekbe bocsátkozott, majd végül leszögezte: a koronás címer azért megfelelőbb az álla­mi jelvény szerepének betöltésére, mert egyszerre jelenti a magyar államiságot, a történelmi folytonosságot és az európai népek közösségéhez való tartozást, va­gyis azokat a fogalmakat, amelyek nem nélkülözhetők az állami címerből. . Antall József miniszterelnök is szót kért a vitában, kijelentve: nem tartja indo­koltnak, hogy további heraldikai, közjogi vagy politikai érvekkel folytatódjék a po­lémia. Tarthatatlan - mondotta -, hogy Magyarország továbbra is megtartsa régi kommunista címerét, mihamarabb dön­teni kell tehát ebben a kérdésben. Hoz­zátette: a címer használatáról szóló külön szabályzatban lehet majd arról dönteni, hogy milyen esetekben van helye a koro­nás, s mikor a díszítmény nélküli egysze­rű címernek. Kövér László (Fidesz) hevesen elle­nezte, hogy morális nyomással próbálják többen - köztük a miniszterelnök is - a képviselőket döntésre kényszeríteni. Nem tartotta kellő hivatkozási alapnak azt, hogy az utca embere, illetve a külföldi lapvélemények elítélően nyilatkoztak a magyar parlament legutóbbi, felemás döntéséről a címer ügyében. Mint mon­dotta: a szavazás eredménye egyáltalán nem azt jelentette, hogy a régi címer ma­radt érvényben, hiszen az előző alkot­mány hatályon kívül helyezésével megszűnt a korábbi címer hatálya is, azaz Magyarországnak jogilag ma nin­csen címere. Ezt követően lezárták az általános vitát, majd Szűrös Mátyás az illetékes bizott­ságnak utalta megvitatásra a kompro­misszumos módosító indítványt. A délutáni szünetet követően a címerre vonatkozó javaslat részletes vitájára ke­rült sor. Kéri Kálmán (MDF) sürgette a koronás címer állami jelképpé emelését. Mint mondotta: ennek a jelképnek még az uniformis gombon is ott a helye. Zété- nyi Zsolt (MDF) szintén a koronás címer mellett tette le voksát, meglehetősen tá­madó hangon szólva az SZDSZ állásfog­lalásáról. Tamás Gáspár Miklós azonnal szót kért, és az SZDSZ nevében kifejtette: pártjának nincs kötelező álláspontja a cí­merről. Ezt jelzi az is - mondotta -, hogy éppen Teliér Gyula, az SZDSZ egyik tag­ja fejtette ki határozott véleményét a ko­ronás elmer elfogadása érdekében. Visszautasította ugyanakkor, hogy MDF- es képviselőtársa valóságosnak tűnteti fel a kérdésben a pártok között meghú­zódó látszatellentéteket. Bejczy Sándor (FKgP) követelte az elnöktől, hogy végre zárja le az újabb érvekkel már amúgy sem szolgáló vitát. Salamon László, az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizott­ság elnöke bejelentette, hogy a testület szótöbbséggel elvetette Kőszeg Ferenc törvénymódosító javaslatát. Az Ország- gyűlés 213 ellenző szavazattal ugyan­csak a módosító indítvány ellen foglalt állást. A kormány eredeti javaslatával 258-an értettek egyet, azaz az összes képviselő 67 százaléka. Ellene 28-an voltak, 35-en pedig tartózkodtak a véleménynyilvání­tástól. Ez azt jelentette, hogy az Ország- gyűlés kétharmados szavazattöbbség­gel Magyarország állami címerévé nyil­vánította a koronával ékes címert. A kép­viselők felállva tapsolták meg a döntést, majd elénekelték a Himnuszt. Az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvény módosítá­sának általános vitájában a képviselők heves, személyes indulatoktól sem men­tes, a vagyonügynökség tevékenységét, vezetőjének személyét is érintő szócsa­tába bonyolódtak. Az alapprobléma e kérdésben az, hogy az Állami Vagyon­ügynökséget az Országgyűlés vagy a Minisztertanács felügyelje. Többen - Soós Károly Attila (SZDSZ) és Ungár Klára (Fidesz) - helyeselték, hogy a vagyonügynökség a kormány hatáskörébe kerüljön, de fontosnak tar­tották a legfontosabb személyi kérdé­sekben, a működési szabályzat jóvá­hagyásában az Országgyűlés hatáskö­rének fenntartását. Mások azt hangsú­lyozták - Schamschula György (MDF), Tardos Márton (SZDSZ) -, hogy a privati­záció lebonyolítása olyan bonyolult fo­lyamat, amelynek sikerén az ország gaz­dasága teljes átalakításának ügye áll vagy bukik. Éppen ezért ellenőrzése, kézbentartása nemzeti érdek. Szabad György ezt követően lezárta az általános vitát, majd a képviselők többsé­ge úgy határozott, hogy később részletes vitára bocsátja a törvényjavaslatot. A Ház megbízott elnöke felkérte a gazdasági bi­zottságot, hogy vitassa meg a benyújtott módosító indítványokat. A népszavazásról és a népi kezdemé­nyezésről szóló törvény módosításának tárgyalása bevezetéseként Balsai István igazságügy-miniszter ismertette a kor­mány módosító javaslatait. Mint mondot­ta, ezek legfőbb célja, hogy a népszava­zást a lehető legsikeresebben és zökke­nőmentesebben lehessen lebonyolítani. Javasolja a kormány, hogy a népszava­zás esetében is a választási törvény elő­írásait alkalmazzák a nyilvántartásba vé­telkor, ám a névre szóló értesítés helyett a tanács hivatali helyiségében nyolc napra közszemlére kell kitenni a szava­zók nevét, a szavazás időpontját, vala­mint címét tartalmazó hirdetményt. Ugyancsak a javaslatok között szere­pel, hogy tekintsenek el új szavazókörök kialakításától, a népszavazást az ország­gyűlési képviselők választására létreho­zott szavazókörökben folytassák le. Még mielőtt negyed hét után Szabad György az ülésnapot berekesztette-vol­na, Ráday Mihály (SZDSZ) képviselőnek rendkívüli ügyben adott szót. Az ismert városvédő okulásképpen elmondta, hogy hétfőn a Parlament folyosóján ha­gyott táskájából eltűnt a teljes havi jöve­delme. Felhívta képviselőtársai figyelmét arra: vigyázzanak jobban értékeikre. A teremben többen bekiabálták, hogy ösz- szeadják a pénzt, lévén Ráday négygyer­mekes nagycsaládos. Az Országgyűlés szerdén a rendkívüli ülésszakba iktatott rendkívüli ülésnappal délután kettőkor folytatja munkáját. A na­pirenden szérepel többek között a köz- társasági elnök megválasztásának módjáról döntő népszavazás időpontjá­nak kitűzése. Partok hírei Fidesz Csoportgyűlés A Fidesz Szekszárdi Csoportja 1990. július 5-én (csütörtök) küldöttválasztó csoportgyűlést tart a Bezerédj u. 2. szám alatt található új irodájában. (Saroképület emeletén.) A gyűlésre min­den tagot várunk! SZDSZ Szervezőiroda Az SZDSZ területi szervezőirodája július 2-án megkezdte működését A szekszárdi szerve­zettel közösen Szekszárdon a Beloiannisz u. 1 -3., I. e. 116. szobában várják az érdeklődőket hétköznap 9-17 óráig. Dorogman László Berlin (MTI-Panoráma) Tisztelt JátszóHáz Sok évvel ezelőtt az ifjúsági mozgalom hetilapjában meg­jelent egy rövid közlemény, miszerint a Nemzeti dalt nem Bródy János írta. Nincs messze a nap, amikor tudatosítani .kell honunk polgáraiban, hogy a Parlamenti Napló cimű monstre televíziós produkciót nem Horváth Ádám rendezte. A hétfőn és kedden sugárzott műsor ugyanis folytatásos volta ellenére nem teleregény. Nemcsak a két műfaj, hanem a produkciók fogadtatása is eltérő. A Szomszédok nézettsége és tetszési indexe folyama­tosan magas. A magas nézettséggel a Parlamenti Napló már csak a kedvezőtlen időpontban történő sugárzás miatt sem versenghet, d* mintha a tetszési mutatók is lefelé ereszked­nének. Az indulás pátosza után a szereplők stílust váltottak, és oly­kor a hasunkat fogtuk a nevetéstől, de egyre feljebb emeljük felső végtagunkat, amely valahol a fejünknél állapodott meg. Ha az előadók nem lesznek képesek újra váltani, akkor a már úgyis kezünk ügyében lévő hajunkat fogjuk tépni. Ami ugya­nis hatásos az egyik produkcióban, az lehet idegborzoló a másikban. A Szomszédok nézőserege izgalommal várja az utolsó percet, amikor az összes szereplő szót kér, hogy egyetlen rövid mondatba sűrítse az éppen esedékes böl­csességet. A gazdagrétiek példáját követik a Kossuth tériek is, annyi különbséggel, hogy a tömör fogalmazás mikéntjét még nem tudták elsajátítani. A Parlamenti Napló cimű műsor kezd kísértetiesen hasonlí­tani egy régebbi sorozathoz, ami az Országházból jelentjük cím alatt futott. Ott a szereplők kezdeti egyhangúságát az utolsó epizódokban a követhetetlen többszólamúság váltotta fel. Érthető, hiszen mint tudjuk, a szereplők kiválasztása eset­legesen, megválasztásuk pedig csöppet sem demokratiku­san történt. A Nagy Rendező legyengülése, majd pusztulása után fejetlenné vált a társulat. Feloszlásuk megváltást jelentett nekik és a Közönségnek is. Az új társulat kiválasztásánál a vezérlő elv a rátermettség volt. Mégis mintha az új előadók a régiekkel egy színiiskolába jártak volna, mert az Új Rendező, hívják parlamenti demokrá­ciának is, instrukcióinak nem tudnak eleget tenni. Az iróniát félre téve, de az előző hasonlatnál maradva a honatyák többsége szereptévesztésben szenved. Sokak te­vékenysége kimerül abban, hogy teljes áhítattal átélik törté­nelemformáló küldetésüket, kevés erejük marad a paragrafu­sok megformálására. Nehezen tudnak megbirkózni azzal a szerepcserével, amit az ellenzéki politikusokból a törvényal­kotóvá vedlés jelent. Amivel két évvel ezelőtt szíveket lehetett megdobogtatni, az ma már csak ingerült grimaszt csal az ar­cokra. Ami tegnap az elhallgatott igazságok bátor kimondása volt, az ma nevetséges álkuruckodás. Csak kevesen értették meg, hogy a frakciókat nem azért hozták létre, hogy a különböző, csapatoknak szurkolókat elkülönítsék egymástól a tömegverekedések elkerülése miatt. A frakció arra hivatott, hogy előzőleg kialakított egysé­ges álláspontot képviseljen a Ház plénuma előtt. Ez meggyor­sítja és kiszámíthatóvá teszi a törvényalkotást. Ezzel szemben tartalmatlan hozzászólások áradatát hall­hatjuk, melyekből a frakció álláspontja nem ismerhető fel. Kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy egyesek (sőt frakciók) a koncepció és a képességek hiányát próbálják palástolni ér­telmetlen hordószónoklatokkal. Politikai hovatartozástól függetlenül el kell ismerni, hogy a többpárti parlament játékszabályait legnagyobb sikerrel a fiatal demokraták tartják be, akik igazi frakcióként működnek és a T. Ház élő lelkiismereteként a törvényalkotás felé igye­keznek terelni a hömpölygő szóáradatot. Képviselőink többsége már főállású, de még csak kevesen Profik. PUSKÁS IMRE /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom