Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-19 / 90. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. július 19. Bátai siker Mörlenbachban A bátai hagyományőrző néptánccsoport június 22-től 29-ig az NSZK-beli Mörlenbachban, ebben a festői szépségű odenwaldi kisvárosban vendégszerepeit a helyi hagyományőrző népviseleti együttes meghívására és vendégeként. Az együttes tagjai felkészülten, fegyelmezetten, a legkisebb gond nélkül tettek eleget a feszített kötelezettségeknek. Már a megérkezés estéjén (kb. 22 órás utazást követően) örömmel és lelkesen vállaltak egy fellépést a polgármester személyes és külön kérésére. A bemutatkozás megalapozta a további eredményes szerepléseket. Különösen sikeres és nívós volt a helyi együttessel rendezett közös műsor. A helyi sajtó is rendkívüli elismeréssel írt a látott produkcióról. Igen nagy sikert aratott a verbunk, a bátai üveges csárdás és természetesen a bátai lakodalmas. A zsúfolásig megtelt művelődési ház közönsége szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a hangulatos műsorszámokat. A további fellépések is - szabadtéri előadás a Városház téren, a templomban, egy üzemben, a szabadtéri múzeumban (Hessen Park) - nagy elismerést és közönségsikert arattak. Ugyancsak kiemelkedő sikerű fellépés volt egy panzió éttermében, ahol magyar gasztronómiai hét keretében adott az együttes műsort és táncoltatta meg a szépszámú vendégsereget. A sikeres szereplések, a sok-sok élmény (kirándulás a Rajnához, Rüdes- heimbe, a Hessen Parkba, Heidelbergbe, a weinheimi borfesztiválra) mellett kiemelkedő jelentősége volt a barátságnak, amely mindvégig jellemezte az együttlétet. A bátai együttes valamennyi tagja őszinte szeretettel és barátsággal várja a mörlenbachi együttest 1991-ben Magyarországra, Bátára. MARTIN JÁNOS Karosai csárdás a Városház téren Nyolcvanhat ponttal már érdemes jelentkezni Felvétel a szekszárdi főiskolára A szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola (7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1.) felvesz utólagos átjelentkezéssel tanító -német nyelvi szakra olyan fiatalokat, akik az ország bármely felsőoktatási intézményében 1990-ben felvételi vizsgát tettek német-magyar, német-történelem vagy német-matematika tárgyakból. Azoknak a jelentkezését fogadják el, akik 86 vagy ennél magasabb pontszámot értek el és erről a hivatalos értesítést csatolni tudják. Jelentkezést 1990. július 28-ig fogadnak el, és 1990. július 30-án a jelentkezőknek - minden további értesítés nélkül - meg kell jelenniük az intézményben tanítói alkalmassági vizsgán. (Lásd Tájékoztató 91. és 117. old.) A jelentkezők közül azokat veszik föl, akik a tanítói alkalmassági vizsgán megfelelnek és az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola fellebbezési bizottsága által megállapított pontszámot elérték. A képzés 4 éves. Atanitó-német nyelvi szakon végzett pedagógusok az oklevél megszerzése után az általános iskolában osztálytanítói munkakört tölthetnek be, vagy német nyelvet oktathatnak. A fellebbezési bizottság 1990. július 30-án dönt a jelentkezők felvételéről, akik augusztus első napjaiban kapnak erről értesítést. Manipulációmentes pedagógiát a jövőben Ma még bizakodás és félelem társul Védelem és félelem - egymás kölcsönhatásában érvényesülő fogalmak, jelen esetben a pedagógusok védelméről, érdekeiről és a jövőt érintő félelmeikről lesz szó. A Magyar Pedagógus Kamara tavaly augusztusi megszületését követően sorra jöttek létre városi és megyei szervezetei (jelenleg 17-et jegyeznek) felismerve, hogy alakuló társadalmi berendezkedésünkben valószínűleg a kamarai érdekvédelem lesz a leg- hathatósabb.- A szakma és a szakemberek védelme elsődleges célunk - mondja dr. Kiss Elemér tanszékvezető főiskolai tanár, a kamara elnöke - el szeretnénk érni, hogy az épp hatalmon levő pártok, kormányzatok ne manipulálhassák az oktatást, az iskolarendszert. A nemzeti kultúra ügyének a politika hullámzásai nem használnak. Mindez valamiféle folytonosságot kívánna, mert a fejlesztések csak így képzelhetők el. Szeretnénk egyfajta „lelkiismeretként” is funkcionálni, állandóan figyelmeztetve a tanügyi kormányzatot a tanulói személyi szabadság tiszteletben tartására. Választhassa meg a tanuló szabadon azt az iskolatípust, amelyben tanulni kíván, s ezt ne a lehetőségek, területi és gazdasági határok szabják meg.- Sajtóberkekből hallottam, hogy a kamara ősztől lapot indít pedagógusok és szülők részére. Mi igaz e hírből?- A hír igaz, de nem úgy, ahogy továbbadták. Szeretnénk egy olyan szakmai hetilapot indítani, mely nemcsak az óvónőknek, tanároknak szól, hanem a szülőket is tájékoztatja az iskolaügy aktuális tudnivalóiról, azokról feltétlenül, mely őket is érinti, rájuk is tartozik. Az indulás nehezen képzelhető el szponzorok nélkül, s ebben a minisztérium támogatását is igényelnénk. Azonban egy hónapja nem sikerült a miniszter úrtól időpontot kapni, hogy mikor tudná fogadni a pedagógus kamara küldöttségét. Pillanatnyilag a választ várjuk ez ügyben, addig a lapindítás még nem realizálható, csak terv marad. CSEFKÓ JUDIT Mit mond három percben? Az ősbemutatóról a dirigenssel Beszélgetés Pecze Istvánnal- Kivételes eseménynek lehettek tanúi az érdeklődők a szekszárdi belvárosi templomban, amikor Tomsits Rudolf: Szekszárdi jazzmiséjét mutatta be szentmise keretében, a Liszt Ferenc pedagóguskórus és a Szekszárd Big Band. Mint hallhattuk, nemcsak országosan, hanem Európában is egyedülálló e produkció. Több mint ezer ember volt kíváncsi Szekszárd második miséjének ősbemutatójára.- A mű a mise hagyományos tételeiből építkezik és természetesen latin nyelvű - mondja Pecze István karnagy. A Kyrie a „vibrafon” csengetésével, majd Tomsits Rudolf leheletfinom trombitaszólójával kezdődött. A kórus imitációs szerkesztésű gregoriánummal indít a zenekar által finoman „megkísérve”. A tétel közepén a szaxofonkórus megszólalásakor és Rup- pert Péter billentyűs hangszeren előadott vibrafonszólójából hallhattuk, hogy itt bizony jazzmuzsika szól. A Kyrieben végigvonul a bűnös ember hangulatának árnyalt ábrázolása.- A Glória-tételt orgonaszó indította.- Lozsányi Tamás kiváló tolmácsolásában, utána megszólalt az „angyalok dicsérő fényes éneke” - természetesen szving ritmusban. E tétel Tomsits Rudolf jazzszólóival, hangulatában, zsánerében hasonlított a Gil Evans big band és Miles David századközepi csodálatos együtt- muzsikálásához.- A Credo az ember hitvallását tartalmazta - sugározta szövegben, zenében.- E tételben külön ki kell emelnünk az altszólista - Pajor Márta - kiváló teljesítményét. A Sanctusban a trombitával- harsonával zengő angyalokat hallhattuk- jellegzetes néger spirituálés „sound”- ban.- És végül az - Agnus Dei - Isten Báránya...- A Mester a legegyszerűbb zenét - egy lefelé ballagó skálamenetet gondolt e tételhez - merész harmonizálással, alatta triolás kísérettel. Itt Pajor Márta alt- és Szily Lajos tenorszólójában gyönyörködhettünk.- A szentmise után a közönség a templom lépcsőján ünnepelte az előadókat, szűnni nem akaró tapssal.- A középkorban szokás volt hasonló siker esetén az előadókat hintón körbe- hordozni a városon. Ugyan a hintó most hiányzott, a pillanat mégis hasonló volt - felemelő, egyszeri és történelmi. Álltunk ott szekszárdiak és örültünk, hogy szekszárdiak lehetünk, büszkék voltunk, hogy élőben hallhattuk a városunknak Irt immár második Szekszárdi mise ősbemutatóját.- Itt kell köszönetét mondanunk e kivételes élményért az előadói apparátusnak- a Liszt Ferenc pedagóguskórus tagjainak és kisegítőinek, a kiváló karvezetőnek Kamarásné Sinka Mártának, a Szekszárd Big Band valamennyi tagjának...- ...és önnek, az est dirigensének, Pecze Istvánnak. Gondolom sok szekszárdi tenné szívesen a gyűjteményébe Tomsits Rudolf: Szekszárdi jazzmiséjé- nek fekete korongját.- dkj A fásli Anci néni mindennap megküzd a fás- likkal. Először leül a hokedlira s megpróbál lehajolni, hogy visszeres lábait betekerje. A térdéig ér a keze így hajol- tában is. Feláll, a lábát megpróbálja feltenni a kisszékre, az sem megy. A következő mozzanatban a sámliról próbálkozik, végül mégiscsak Juliska néni segítségére szorul, aki még fürgébb, mint Anci néni. Juliska néni is nyög, amikor lehajol és tekeri a fáslit, de ő még le tud hajolni. Anci néni és Juliska néni a konyhán dolgozik. Nyugdíjasok. Életük javát a vendéglátóipar szolgálatában töltötték, a nyugdíj is olyan, mint a vendéglátóipari fizetések. * Fogalmuk sincs még arról, hogy Hérics, az üzletigazgató éppen az irodában rója a köröket, töri a fejét, hogy mit tehetne ügyükben. Mert az a napi 180 forint, amit kisegítő munkalapra kapnak, nyolc, néha tíz órai munkáért, igencsak veszélybe került. Héricset magához hívatta a főnök, fel kell mondani a nyugdíjasoknak, mert a vállalat bajban van: csökkenteni kell a költségeket, a munkabéreket... Most a nyugdíjasokon van a sor - mérgelődött Hérics az- üzletigazgatói irodában és továbbra is csak rótta a kö- * röket. * Anci néni és Juliska néni végre megerősítette a fáslit. Anci néni a mosogatóhoz ment, mert ott már halomban állt a piszkos edény. Juliska néni beült a felírói székbe, és szedte a blokkokat a pincérektől. Hérics az üzletigazgató ténfergett el mellettük, szelíden rájuk nézett, a két asszony felvidult, mert Hérics máskor úgy viselkedett, mint egy sündisznó, most meg csókolommal köszönt a konyhai dolgozóknak. (Arról még Hérics sem tudott, hogy a Köjáltól kapott fontos telefont a vállalat igazgatója, aki most őt keresi igen sürgősen.) Hérics nem hitt a fülének, amikor az igazgató közölte vele telefonon, hogy húsz embert azonnal irányítson át a nagyvállalat konyhájára, mert a Köjál kitiltotta az ott dolgozókat a konyháról.- Nem érdekel honnét szerez embert, de azonnal intézkedjen - tajtékzott az igazgató.- De már felmondtam a nyugdíjasoknak - szúrt tüskét az igazgatóba Hérics.- Ember! Mit csinált? - méltatlankodott a diri.- Csak a parancsait hajtottam végre - mondta Hérics és letette a telefon- kagylót. * Anci néni fáslija akkor szabadult el, amikor Hérics letette a telefonkagylót. Az asszony ott toporgott a mosogató előtt és nem tudta, hogy mitévő legyen. Ahogy a tányérokat kézbe vette és arrébb lépett, hogy a tisztát a csepegtető- re tegye, a fásli lassan tekeredett le a lábáról. Nem tudni miért, Anci néninek ekkor jutott eszébe Sárika, az ötvenéves asz- szony, akinek tegnap adott kétszáz forintot kölcsön, mivel az három hónapja egy fia fillért sem kapott. Sárikát a doktorok leszázalékolták. Az adminisztráció azonban elmaradt, és igy nem kapott még nyugdíjat. Szegény asszony, gondolta Anci néni, nekem legalább küldik a négyezer forint nyugdíjat és itt is kapok napi 180 forintot. Anci néni boldog volt ebben a pillanatban... * Juliska néni vette észre, hogy a fásli már úszik a földön, a kiloccsant mosogatólében. Odament hozzá, lehajolt és kezdte föltekerni a lucskos szövetet Anci néni mereven állt a mosogató előtt, azé.rt is, mert megpillantotta Héricset, aki feléjük közeledett. ■ Boldog volt az üzletigazgató, mert a két asszonynak nem kellett felmondania. Csak megkérni őket, hogy maradjanak tovább: mivel az üzemi konyhán járvány van, és az ott dolgozókat le kellett váltani. A két asszony örömmel vállalta a pluszműszakot, csak azt nem tudták, hogy Hérics, a sündisznó üzletigazgató miért olyan vidám. Amikor a főnök elrohant, hogy szervezze a válságstábot tovább, Anci néni leült a hokedlira, Juliska néni letérdelt eléje, és tekerni kezdte lefelé a fáslit. Amikor kész volt, a falicsap alatt kimosta, kihuzogatta, majd szorosan rátekerte Anci néni lábára. A vizes fásli jól- esően hűsítette Anci néni lüktető visszereit. HAZAFI JÓZSEF RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Ez aktuális. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: Balaton-rádió. 11.05: Műsorajánlat. 11.10: Népzenetár. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Népzenéről mindenkinek. 15.05: Könyveim - barátaim, 16.00: Délutáni Krónika. 16.1 5: Zenés találkozás. 17.05:Hollandia. 17.30: Kander zenés játékaiból. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Kaláka együttes játszik. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Közvetlen kapcsolat. 21.05: Lemezgyűjtemények. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Ir-reális álmodozások. 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek, 24.00: Hírek. Időjárás. Lottó. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Robi, Tobi és a Tőfrö- csó. 8.37: Kököjszi és Bobojsza. 8.56: Hátizsák. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.00-13.45: Nyári zene-szó. Benne: 9.00: Hírek. Időjárás. 9.35: A humor pódiumán. 10.30: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.10: Hallhatnám még egyszer? 11.30: Hogy tetszik lenni? 12.00: Elfeledett magyarok: Fáy Dávid. 12.40: Lélekmelegitő. 13.Ó0: Hírek. Időjárás. 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. 14.00: .Elegem van Budapestből...” Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 16.30: Hogy tetszik lenni? 17.00-21.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek. Időjárás. 17.30: Garázs. 18.00: Tárcsázz! 18.25: Zöld jelzés. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.13: Költőiskola. 19.30: Popregiszter. 20.20: A Poptarisznya dalaiból, 21.00: Hírek. Időjárás. Lottó. 21.03: A kígyó pillantása. 21.23: Slágerről slágerre. 22.00: Hogy megy, szomszéd? 23.00: Hírek. Időjárás. Lottó. 23.03: Sporthlradó. 23.10: A dzsessz története. 23.50: Tip-top parádé. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.10: Szimfonikus zene. 10.21: Gyermekkoromból. 10.43: Amerikai szerzők rézfúvós kamarazenéjéből. 11.21: Dvorák: VII. szimfónia. 12.00: Hírek. Időjárás. Műsorism. 12.05: Evelyn Lear és Thomas Stewart operafelvételeiből. 13.00: Jaroslav Hasek: Svejk 13.58: Francia kórusmuzsika. 14.20: Barokk zene. 16.00: Hírek Időjárás. Műsorism. 16.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 16.20: Mozart: D-dúr szimfónia. 16.40: Farsangi lakodalom.. 17.27: Durkó Zsolt művei. 18.30: In limba materna. 19.00: Hírek. Időjárás. Műsorism. 19.05: Alicia de Larrocha Bach-műveket zongorázik. 19.59: Wagner: Rienzi. 21.00: Debreceni dzsessz- napok. 22.06: Napjainkzenéje. 23.21: A Rádiószlnházbemuta- tója. 24.00: Hírek Időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15-4.20: Francia muzsika, Délhúsa Gjon, régi magyar slágerek nóták 1.03 Egy portugál apáca levelei. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Déldunántúli krónika - Lapszemle - Ügyeletek jelentik - Körzeti időjárás. 7.15: Dél-dunántúli krónika. 7.55: Eseményösszefoglaló.) Szerkesztő: Gungl László. 13.00: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00 Petőfi, 16.00-17.00-18.00 regionális, 16.30 német és szerbhorvát nyelvű). 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hirek 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak 9.10: Egy szívdobbanás fele. 10.55:Mozgató. 11.05: Képújság. 16.45: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Pannon Krónika. 17.05: Vijesti. 17.10: Műsorajánlat. 17.15: Mindenki szereti a cirkuszt. 18.00: A világ nagyvárosai. 18.55: Műsorajánlat. 19.00: .Engedjétek hozzám...!” 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.25: Közlemények Műsor- ajánlat. 19.30: Hiradó. 20.05: Seregélyek. Angol tévéfilm. 21.35: Beszélgetés Szűcs Imrével. 22.05: Hazai Tükör. 23.25: Híradó 3. TV2 Sugár Ágnessel és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15: TV2.17.45: BUMM!!! Telefonos játék 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.49: TV219.00: Titkos küldetés. NSZK tévéfilm. 20.29: TV2.21.00: Hiradó 2. 21.20: TV2.21.30: Napzárta. Kb. 22.15: Forró könnyeimmel. Osztrák tévéfilmsorozat. Kb. 23.50: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.45: Műsorismertetés. 9.50: Tévénaptár. 10.00: Angol nyelv. 10.30: Rajzfilm / Hírek 11.05: Nyári program. 12.35: He- Man. 13.00: Költészet: Vladimir Popovic. 13.30: Műsorkiegé- szités. 13.35: Arséne Lupin visszatérése. 14.35: Oktatómúsor. 15.05: Pero Kvrzica társasága. 15.35: Müsorismertetés/Hlrek 15.50: Ráadás program. 16.30: Magyar hiradó. 18.00: Tévénapló 1.18.20: Számok és betűk 18.40: Hírek külföldi turistáknak 18.45: Dok-program. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénapló II. 20.00: Politikai magazin. 20.50: Szórakoztatómüsor. 21.50: Tévénapló III. 22.10: Hírek külfölditu listáknak. 22.13: Morse. 0.25: Hírek 2. MŰSOR 19.30: Műsorismertetés. 20.00: Koncert. 21.30: Hírek / Té- vékiállitás. 21.45: Klubest / Dokumentumest. 23.30: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 17.30: Nyár - magazin. 19.30: Nemzetközi hirek 19.45: Idölánc. 20.00: A kapcsolat. 22.00: Nemzetközi hirek 22.15: Thika fái. 23.15: Édes és savanyú. 23.45: Egyveleg. 0.15: Nemzetközi hírek 0.30: Időlánc. 4 MUSIC TV 17.45: Délutáni egyveleg. 18.30: Az MTV legnagyobb slágerei. 19.30: Ray Cokes. 20.00: Szombat éjjel. 20.30: MTV- klub. 21.00: 1990 felfedezettjei. 21.30: Headbangers Ball. 23.00: Riport. 23.15: Maiken Wexo. 24.00: Az MTV legnagyobb slágerei. 1.00: Maiken Wexo. 2.00: Éjszakai videók RTL PLUS 6.05: Knight és Daye. 6.30: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Gazdag és szép. 10.35: Telebutik 11.00: Frizuraötletek 11.05:. Robbanékony. 11.50: Játssz velünk! 12.00: Fonó nyeremény. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: Telt ház. Törzsvendégek 15.48: Nettó. 16.00:AMunster család. 16.30: Buck Rogers. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Ketten egy ötlettel. 18.45: Híradó, időjárás. 19.10: A hatmillió dolláros férfi. 20.00: A modell és a zsaru. Magányos szivek klubja. 21.00: Én a vízilovakkal vagyok 22.45: Amerikai fagylalt. 0.15: Zöld pokol. 2.00: Aerobic. SAT1 6.00: Jó reggeltaSATI -gyei! 8.35: Szomszédok.9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp - egészség / Horoszkóp. 10.05: Te- leüzlet. 10.30: Gyémántot reggelire. 12.15: Szerencsekerék 13.00: Telebörze. 14.05: Perrine. 14.30: Teletipp / Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Füstölgő coltok 17.10: Szomszédok 17.35: Teletipp. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Egy Duke ritkán jön egyedül. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék 20.00: T. J. Hooker. 21.00: A borzalmak szigete. 22.50: Hírek sport. 23.15: Ördögi kör. 0.05: T. J. Hooker. 0.55: Előrejelzés. A részletes RTV-műsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című műsormellékletünkben található.