Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-16 / 87. szám
1990. július 16. NÉPÚJSÁG 5 Viták, vélemények - a földről Igazság - érdek Napjainkban hozzáértőktől, érdekeltektől sokszor elhangzik, hogy erkölcsi és anyagi kártérítést kell kapni azon állampolgároknak, akik tulajdonosi sérelmet szenvedtek el. Vissza kell adni tulajdonba a földet. (Csak a földet?) Azzal egyet kell érteni, hogy a sérelmeket orvosolni kell. Azonban a hogyan és a miből gondolatával nem foglalkoznak azok, akik nagyon „világosan" látják a megoldás kulcsát. Az erkölcsi rehabilitációval kapcsolatos ügyeket körültekintően, minél előbb rendezni kellene, hogy a sérelmet szenvedettek legalább lélekben megnyugodhassanak. Nehezen megvalósíthatónak tartom az anyagi sérelmek orvoslását, bár, gondolom, sokakat megilletne ez. Az ország pénztárcájában lévő pénz nem nyújt erre fedezetet. Talán lenne erre pénz, ha nem költöttük volna el azt is, beruházásokra (vízlépcső, különféle székházak, üdülők), fegyverkezésre, testvéri országok támogatására, a túlburjánzott államigazgatás fenntartására, amire nem volt szabad fedezet. A pártok képviselői elismerik, hogy a földtulajdonnal kapcsolatos problémákat nem lehet mindenkire vonatkozóan igazságosan rendezni. A kialakult viták, nézetkülönbségek zavarólag hatnak azokra az emberekre, akik ma a mező- gazdasági üzemekben dolgoznak. Ezek az emberek nem kérnek földet, mert közülük a legtöbben tulajdonnal nem rendelkeznek. Egyet kémek - s azt hiszem, ezt jogosan -, hogy becsülettel elvégzett munkájuk után származó jövedelemből családjukkal együtt megélhessenek. Olyan vélemény is van a dolgozók között, hogy a föld legyen nemzeti kincs, mert más jelentős természeti kincse a hazának nincsen. Amint sok helyen megjelent, a magyar mezőgazdaságnak világviszonylatban nincs szégyenkeznivalója. A közgazda- sági kérdéseket kellene rendezni, hogy a mezőgazdaság jövedelmezősége javuljon. Erről nem nagyon beszélnek a politikusok. A most érvényesülő ár-költség viszonyok mellett nem sokáig bírják a mező- gazdasági nagyüzemek. Ha a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége a jövőben sem nyújt fedezetet az újratermeléshez, akkor milyen megfontolás után vállakoznának az emberek a földművelésre? Valahol olvastam, hallottam is, hogy a tsz-eket, mint a sztálinista kolhozrendszer szüleményét meg kell szüntetni. Ha a magyar mezőgazdaság nem tudná ellátni a lakosságot élelemmel a mostani színvonalon, és nem jutna bőven exportra is, tényleg meg kellene kezdeni a felszámolást. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a mi tsz-eink a szovjet kolhozhoz nem nagyon hasonlítanak. A tsz-ek jelentős összegű adókat fizetnek be a költségvetésbe különféle címeken. Jelentős az az összeg, amit TB. hozzájárulásként kell fizetni. Ha nem lennének tsz-ek, ezek az állami bevételek miként fognak alakulni? Mi lesz a mezőgazdasági üzemekben felhalmozódott eszközök működtetésével? Erről sem beszél senki, pedig közgazdaságilag ez az egyik legfontosabb kérdés. Szerteágazó kérdés az okozati összefüggések tekintetében a tulajdonrendezés, ezért nem tartom jó módszernek azt, ha egy-egy elemet kiragadva hangoztatja bármelyik párt képviselője a maga igazát Az igazság ott van, ahol az találkozik a dolgozók érdekeivel. Ez kellene a rehabilitáció alapelve is legyen. Bőte Gergely Bonyhád, Ifjúság u. 2. Crocodile Dundee áldásos hüllői Ausztráliában a kietlen Északi Terület lakói áldhatják „Crocodile Dundee” alkotóit. Újabban már több bőrt is lehúznak a rettenthetetlen Dundee ellenségeiről. A krokodilok turisztikai látványosságként és haszonállatként egyaránt sokat hoznak a konyhára. Az idén, különösen a nemzetközi sikert aratott film hatására várhatóan egymillióan keresik fel az ötödik kontinens e vad, ritkán lakott táját és legalább ötmillió ausztrál, azaz négyszámiilió amerikai dollárt költenek el, a többi között persze krokodilnézésre. A helybeliek viszonya a hüllőkhöz időközben alaposan megváltozott. Korábban veszélyes fenevadnak tartották vagy legalábbis egy érdekes vadászat puskavégre való vadjának. A krokodil ma már kikerülhetetlen, jószerével már a trikókon és söröskorsókon se látni egyebet. Az úgynevezett sósvízi krokodil Ausztrália északi sávjának folyói- ban, tengerparti mangrovés mocsaraiban él, ahol az édesvíz és a sósvlz keveredik. AII. világháború után olyan mértékben pusztították, hogy a kihalás szélére került, úgyhogy 1971-ben betiltották vadászatát. Ma már több mint ötvenezer példány népesíti be ismét a vadont és fennmaradásuk legfontosabb biztosítéka paradox módon éppen gazdasági hasznosításuk. A hüllőket 1984-től farmokon tenyésztik, bőrük különösen Ázsiában keresett. Tavaly megnyitotta kapuit az első bőrcserző üzem is, évi tízezer krokodilbőr kapacitással. A farmok mintegy 15 ezer krokodilt tartanak és jelenleg évente háromezer krokodilt ölnek le, rendszerint hároméves korukban. A helyi bányászattal örök perpatvarban álló ökológiai mozgalom mégsem ejt krokodilkönnyeket, nagyüzemi tenyésztésükben túlélésük gazdasági alapját látja. Vásároljon krokodilbőr táskát, támogassa a hüllők védelmét! - hangzik a jelszó. A farmokat nagyrészt a környezetvédő bizottság látja el a vadon élő hüllők fészkeiből gyűjtött tojásokkal. Darabjuk 30 ausztrál dollár, a kikészített bőré viszont már 600. A turistákat, persze, a krokodil nem táska vagy cipő alakjában vonzza, bár az sem kutya, hanem az eleven krokodil ejti izgalomba. Darwi, az Északi Terület központja valószínűleg a világ egyetlen városa, ahol biztosítás köthető krokodiltámadás ellen, bár ennek esélye igen csekély. 1988 októbere óta csak egy emberáldozata volt a hat méter hosszúra is megnövő hüllőknek. Sok helybeli mégis úgy véli, hogy a 19 éve tartó védelem elszemtelenítette őket. Különösen a „krokodilugratást”, nehezményezik, mert az vakmerővé teszi a krokikat. Az Adelaide folyón szervezett vízi túrák egyik látványossága: a hüllők három méter magasra is felugranak a vízből a kifeszített kötélről lógó húsdarabokért. „A mutatvány láttán legalább senkinek sem jut eszébe a folyóban fürdeni” - hangzik az ellenérv. S valóban, az ugratás 1975 óta dívik, mégis a folyó az egyetlen hely, ahol még nem történt „krokodilbaleset”. A természet lágy ölén... Kemping vagy vadkemping A madarak hajnali hangjára ébredni a vízparton, a csendesen hömpölygő folyam partján álló hatalmas nyárfák tövében, a sátor nyílásán át figyelni az elvonuló uszályokat; vagy alkonyat után körbeülni a hunyorgó parazsat, fűzfavessző nyársainkon sercegő szalonnánk füstös illatát együtt élvezve az ártéri erdő vad aromájával, távol a zajos várostól, zsúfolt strandoktól, üdülőtelepektől, embertömegtől, elvegyülni egy rövid időre a háborítatlan természetben - ez mindany- - nyiunkban élő, többé-kevésbé rejtett vágy. Ezért csábító a vadkemping, minden kényelmetlensége ellenére. Hiszen itt hiányoznak a megszokott civilizációs szolgáltatások, nincs hideg-meleg folyóvíz, nincs áram, nincs étterem, van viszont szúnyog és hangya bőven. Ha végigmegyünk a Duna-parton, láthatjuk, hogy mégis sokan vállalják a nomád körülményeket, igazi kikapcsolódást keresve. Igaz, a kényelmetlenségen kívül van még egy körülmény, amely visz- szatartja az emberek többségét ettől, mégpedig az, hogy jogszabály tiltja, vagyis elvileg szabálysértési eljárás indítható a vadkempingezők ellen. Az más kérdés, hogy az érintett tanácsoknak most a kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy a vízpartokat ellenőrizzék és papírmunkát csináljanak maguknak. Az emberek többsége persze nem a vadkempinget választja, hanem - ha már sátorban akarja álomra hajtani a fejét a nyári szabadsága alatt - kempinget keres. Például elmegy a dombori révnél levő Duna-part kempingbe.- Kulturált hely, nyugodt környezet, hideg-meleg folyóvíz, áram és mindez rendkívül olcsón - mondja Bana Tibor gondnok. - Van közös konyha is, de aki nem akar főzéssel bíbelődni, annak rendelkezésére áll a szomszédban a halász- csárda, amelyet ugyanaz a Kispipa Kft. üzemeltet, mint magát a kempinget.- Sajnos még nem ismernek bennünket az emberek - sóhajt gondterhelten a gondnok - kevesen jönnek, pedig már szezon közepe van. Ráadásul nagyon sokan vadkempingeznek itt a környéken, a sóderbányánál és lejjeb is, a Duna-parton, a mi üzletünket rontva. Panaszkodott Bóni Józsefné is, a dombori üdülőtelep Hullám kempingjének recepciósa. Átlagosan fele annyi a vendég, mint a tavalyi szezonban, bár a múlt hét végi kajak-kenu verseny feldobta egy kicsit a forgalmat Naponta egy-két külföldi is érkezik, főleg lakókocsival, az NSZK-ból, Belgiumból, Svájcból, de gyakran jönnek fiatalok kerékpárral például Hollandiából, sőt, ausztrál kerékpárosok is megfordultak már itt az idén.- áa Vadkemping a Dunánál Közlekedünk... Mert kell! Mert nélküle minden megszűnne. Közlekedünk, mert a helyváltoztatás velünk egyidős. A szükségesben vajon kényszerűen van benne a halál? Tizenéve oktatok. Nem hivalkodás, de kis büszkeségem: a kezem alól kikerült autósok közül személyi sérüléses balesetokozó még nincs, igyekszem is úgy dolgozni, hogy színvonalam tartani tudjam. Ezen a jogon szeretnék tanácsot adni, ugyanakkor azt is szeretném, ha tanácsom meghallgatásra találna! A gondjainkba került technikába a halált nem szerelték bele. Az általunk használt gép helyettünk nem képes gondolkozni, teszi azt vakon, amit mi a kezelőberendezésén keresztül parancsba adunk. Közben a fizika törvényei érvényesülnek KORRA, NEMRE ÉS BEOSZTÁSRA VALÓ TEKINTET NÉLKÜL. A féktávolság akkora MINDIG, amekkora egy sebességtartományhoz az út- és időjárási viszonyok között tartozik. EZT BEFOLYÁSOLNI NEM TUDJUK! Akkor pedig csak azt tehetjük, hogy alkalmazkodunk hozzá. ENNYIRE EGYSZERŰ. Hiába a blokkolásgátló, a vákuumos fékrásegítő: a megálláshoz a sebességtartomány és az útviszonyok, valamint az időjárási viszonyoknak megfelelő távolságra van szükségünk. Tehát IDŐ kell, ha időre van szükség, ott a türelem segít. ÚT - SEBESSÉG - IDŐ=szorosan egymásba fonódó fogalmak. Meg kell tennem egy távolságot, az időbe kerül. A távolság és az idő arányából származik a sebesség, de EZ A HÁROM egymás nélkül soha nincs jelen, csak egyszerre:- ha messze nézhetek és látok, van távolságom, azaz utam;- ha van utam, annak a megtételéhez idő kell;- HA VAN IDŐM, RÁÉREK NYUGODTAN MEGFONTOLNI a tennivalóim. Ha van időnk, a döntésünk helyessége valószerűbb, tevékenységünk nem megy át kapkodásba, nem kényszerítjük magunkat az EGYETLEN VÁLASZTÁS helyzetébe. Partnereinket a közlekedésben csak annyira becsüljük meg, ameny- nyft mi magunknak elvárunk tőlük. A baleseteket emberek okozzák. Az emberek szükségszerűek, a balesetek nem. Ha az emberek gyalog képesek egymásra ügyelni függetlenül az öltözéküktől, akkor nem lenne szabadon engedni a mániát az autózásban: állj félre, öcsi, mert az én autóm csicsásabb, jobb márka, újabb, gyorsabb... Azt elfelejteni hajlamosabb mindenki: a csodagép a létével még nem tett istenné senkit. Hiába is hinnénk. Tisztelem olvasóimban az embert: POÓR SÁNDOR Magányos sátor a folyó partján Árnyas, kulturált környezet a Hullám kempingben
