Tolnai Népújság, 1990. július (1. évfolyam, 75-100. szám)
1990-07-03 / 76. szám
1990. július 3. NÉPÚJSÁG 5 Az akció véget ért, felejtsük el? Miközben beiktatták tisztségébe az új belügyminisztert és az országos rendőrfőkapitányt, városi szinten zajlik tovább a hétköznapi élet A zsiványok nincsenek tekintettel a belügy átszervezésére, nem teszik meg azt a szívességet, hogy ideiglenesen szüneteltessék működésüket. Tovább folytatják kétes üzelmeiket, szaporodnak a vagyon elleni bűn- cselekmények, sőt időnként a kábítószer is megjelenik, ezenkívül vészesen növekednek a közlekedési balesetek. A bűnüldöző szervek keveset tehetnek a mélyben rejlő okok, munkanélküliség, az egzisztenciális zavarok ellen, de a megelőzésnek lehet némi szerepe. Mindezt figyelembe véve egy országos forgalombiztonsági akció bőségesen ad munkát a rend őreinek. Polgárpukkasztás két keréken Kiss János rendőr főhadnagy, a Szek- szárd Városi Rendőrkapitányság köz- rendvédelmi és közlekedési osztálya közlekedési alosztályának vezetője indítja a gépkocsit, ellenőrzésre készül. Az első állomás a 6-os út Sió-híd utáni szakasza, ahol a traffipax dolgozik. Ha már itt vagyunk, vétek lenne egy tolnai látogatást elmulasztani. Nyáreste van, itt az iskolai szünet, hamarosan elkezdődik az egész városban „népszerű” „szelíd motorosok” száguldozása. Nyugati filmekből jól ismertek a „pokol angyalai”, akik félelemben tartják a lakosságot, arat a halál, amerre járnak. Valamivel szerényebb kivitelben, de közép- kelet-európai követőik Tolnán is felbukkantak. Nagy részük jogosítvány nélkül rohangál, sokan járgányuk nyergében érzik csak rettenthetetlennek magukat, gyakran még a rendőri intézkedésre sem állnak meg. Elsuhanni egy autó mellett és az oldalát végigkarcolni egy kiélesített pénzdarabbal, mindez egy pillanat müve. Mi ilyenkor a teendő? Motorra pattannak az egyenruhások is, bármikor készen egy kiadós üldözőjelenetre. Ottjártunk- kor jókora csoportosulás fogadott a Szentháromság téren, a járőrök éppen igazoltatták őket, amit azok kedélyesen vettek tudomásul. Csínytevéseik gyakran feljelentéssel végződnek, jegyzőkönyv születik, majd a szabálysértési előadó figyelmezteti a renitenskedőt. Az eljárás A traffipax könyörtelen Ez bizony lejárt után pedig már alig várja a vadmotoros, hogy újra nyeregbe pattanjon. Közben útba ejtjük az egyik mellékutcát, az úttesten egy kislány biciklizik, barátnője a csomagtartón artistákat megszégyenítő ügyességgel egyensúlyoz. Jót mulatnak a különös attrakción, de ha egy rossz mozdulat miatt az autósokat kétségbeesett fékezésre késztetik, bizony arcukra fagy a mosoly. Szerencsére most nem ez történik, megússzák egy kis figyelmeztetéssel. Továbbhajtunk és a Perczel Mór utcai incidensnél meggyőződhetünk róla, hogyan reagál az állampolgár az egyenruha puszta látványára. Kezdődik azzal, hogy a férfi kissé kacskaringósan kerékpározik. A rend őre felkéri, hogy járművét tolja maga mellett A közlekedésében megzavart biciklis képtelen megemészteni az „inzultust” és figyelmezteti a hivatalos személyt, hogy „az a rendszer már elmúlt” és barátságosan vállon veregeti. Személyi igazolvány nincs nála, közben egy kis fenyegetés sem marad el, állítólagos magas beosztású ismerősre hivatkozik. A főhadnagy értesíti a közelben portyázó kollégáját, előkerül a szonda, a többi már a járőr dolga. Nyáresti őrjárat Újabb vargabetű, s már a Bonyhád és Nagymányok közötti útszakaszon vagyunk. A néhány perces szú/ópróbasze- rű ellenőrzés „termése”: egy lejárt forgalmi engedélyű jármű, tulajdonosát figyelmeztetésben részesítik. Ezenkívül felfigyeltek egy Wartburgra, amely kopott gumijai miatt alkalmatlan a közlekedésre - végül levették a rendszámtábláját. Továbbá fennakad a szűrőn egy túlzsúfolt mikrobusz. Irány Bátaszék, ahol bekukkantunk a moziban kialakított diszkóbárbá. Gyülekeznek már a szépfiúk, kiéhezett szemmel mustrálgatva a díszbe öltözött hölgyeket. Az egyik alkalmazott rendőri segítséget kér, perpatvar van kialakulóban. Néhány tüzesvérű vendég keveredett szóváltásba, ami cseppet sem elhanyagolható, hiszen az incidens nemegyszer ütésváltásba torkollik. Rádióhívás érkezik, Szekszárdon a Barátság üteában egy asszony sorsfordító döntésre szánta el magát és otthagyja alkoholista férjét. Az elköltözéskor nem árt, ha a rendőr is kéznél van. Este 10 óra, vége az akciónak, a szolgálatot teljesítők megvitatják a tapasztalatokat. Korábban a meghibásodott rádiók révén erre kevésbé nyílt lehetőségük, bizony gyakran megirigylik a taxisok kiváló összeköttetését. Vajon mi lesz, ha életveszélyes helyzetben kell majd intézkedni?- kesjár „ Fotó: Kispál Lekoptatott gumik - bevonják a rendszámtáblát Viták, vélemények - a földről Tévedés? Torzítás? Manipuláció? Válasz a földtörvény ellenzőinek STOP! Sikeres helytállás a fiatalok országos közlekedésbiztonság i versenyén Szombathelyen került sor az országos XV. ifjúsági közlekedésbiztonsági (segédmotoros) kupa, valamint a XXVIII. kerékpáros iskola kupa vetélkedőire. Tolna megye általános és középiskolás tanulói a két verseny nem könnyű feladatainak sikeres megoldásával bebizonyították, hogy a közlekedésrendészeti előírásokat ismerik, s tudnak is szabályosan közlekedni. Ezt bizonyítja, hogy tanulóink csapatversenyben 20 közül a 8-ik helyen végeztek. A legszebb eredményt azonban a kerékpáros iskolakupa egyéni, leánykategóriájában Kárpáti Barbara, az őcsényi általános iskola tanulója érte el, aki 40 versenyző közül az előkelő II. helyre küzdötte fel magát, s így lehetősége nyílt a július 2-a és 6-a között Debrecenben megrendezendő nemzetközi versenyen való részvételre. Kiváló teljesítményéhez szívből gratulálunk, további sikereket kívánunk neki csakúgy, mint minden becsületesen helytállt Tolna megyei fiatalnak. MKBT Rádióriportok, újságcikkek jelennek meg, melyek ellenzik a Független Kisgazdapárt földtörvénytervezetét, mindezt olyan köntösbe burkolva, hogy „féltik” a magyar parasztság jövőjét. Mi lesz a tsz-nyugdíjasokkal, nem is kell a föld a falusi embereknek, nem lesz kenyér, mi köze van a volt földtulajdonosoknak a földjükhöz, hiszen ezt valamikor elhagyták, már nem is értenek a földműveléshez stb. Ilyen és ehhez hasonló demagóg megnyilvánulásokat hallottunk már a választások előtt is, a régi rendszert visszasíró, hatalmukat és busás jövedelmüket féltőktől, vezetőktől, azokat még most is támogató szövetségtől. így van ez annak ellenére, hogy a FKgP már részletes nyilatkozatokban tisztázta a földprogramjával kapcsolatos félreértéseket. Mikor ébrednek már rá az ellenzők, hogy a kisemmizett, meghurcolt és a tsz- ekbe, gyárakba, az iparba kényszerített, jelenleg is alacsony nyugdíjas emberek várják, hogy történjen valami. Ezek az emberek még emlékeznek arra, hogy az a tsz-szervezés nem is volt olyan önkéntes, és az évtizedeken keresztül hallott propaganda a biztos nyugdíjról és a sajátból visszaadott háztáji nem tudja feledtetni a sok megalázást és a vezetőktől kapott lebecsülést. Politikai ellenfeleink azt hirdetik, hogy az 1947-es tulajdoni állapotból való kiindulás irreálisan régre tekint vissza. Eközben szándékosan elfeledkeztek arról, hogy a földek döntő többségének az elvétele csak 22 évvel ezelőtt kezdődött el. Ugyanis 1968-ban még az 1947-es tulajdonosok nevén szerepelt a földek több mint 70 százaléka! Ki és milyen jogalapon, milyen erkölcsi alapállásból akadályozhatná meg a történelmi elégtételt? A valódi tulajdonosok szövetkezési jogát természetesen senki nem vonhatja kétségbe. A FKgP célja éppen az, hogy a tulajdonviszonyok tisztázása után elősegítse a leggazdaságosabb művelési formák kialakulását. Tudjuk jól, hogy programunk leghangosabb ellenzői között vannak a tsz-ad- minisztráció felesleges alkalmazott dolgozói és főleg a vezetői. Ők féltik előjogaikat, ők rémisztgetnek élelmiszer- hiánnyal és a nyugdíjak megvonásával, így torzulnak el a reális, lépcsőzetes, a mindenkori gazdasági lehetőségekhez igazodó elképzelések. Ennek keretében úgy gondoljuk, hogy mindenekelőtt helyeztessen birtokba az a tulajdonos, aki ki kíván lépni a szövetkezetből, akár azért hogy maga gazdálkodjon, akárt azért hogy valóban önkéntes alapon szövetkezzen. Ezután kapják vissza tulajdonukat azok, akiket a földmegváltás révén sem- miztek ki, s akik helyben lakva gazdálkodni kívánnak. A következő lépcsőben azok a helyben lakó volt tulajdonosok kerülnének rehabilitálásra, akik nem kívánnak, (idős koruk miatt nem is képesek) gazdálkodni, hanem bérbe adás, haszonélvezet révén kívánják tulajdonukat hasznosítani. Újabb fokozatot jelent azoknak a volt tulajdonosoknak a földhöz juttatása, akik már nem laknak helyben, de ismét gazdálkodni óhajtanak. Végül következnének azok akik nem kívánnak mezőgazdasági tevékenységet folytatni. Őket adók és egyéb közgazda- sági eszközök révén lehetne földjük megfelelő hasznosítására késztetni. Ebben a körben részjegyek, kötvények formájában is sor kerülhetne a rehabilitációra. Az összmezőgazdasági érdekeket a helybéliek, illetve az önkormányzatok elővásárlási jogával lehetne védeni. Az átmenet zavartalansága érdekében a szabad földterületek az önkormányzatok tulajdonába kerülnének, biztosítva a jogorvoslat és a kártalanítás lehetőségét. Az igénybejelentést a föld művelésének szándékával célszerű időhatárok közé szorítani, s így elejét venni a jogbizonytalanságoknak. A kialakuló földpiac, a gazdasági szabályzók, a hitelrendszer befolyásolhatná a mezőgazdaság helyzetét, a kis birtokok nagyságát és életképességét, az új típusú, szövetkezést. Ismételten leszögezzük: földhöz és vagyonrészhez kell jutnia a termelőszövetkezetekben dolgozó, de vagyonrésszel, tulajdonnal nem rendelkezők több százezres táborát is. A vagyonnevesítés azonban nem a pártállam falusi szekértolóinak az érdekét, hanem a dolgozó parasztságot kell hogy szolgálja. A nevesítés során természetesen a tsz-nyugdí- jasként eltöltött éveket is figyelembe kell venni. Ismét kinyilvánítjuk, hogy a földtulajdoni rehabilitációnak a kistulajdonosok rehabilitációjához kell kapcsolódnia. Vissza kell állítani az értékteremtő munka becsületét, az egyéni érdekeltség biztonságát és az emberek elvesztett hitét. Ebben bízunk, ezért munkálkodunk teljes meggyőződéssel. FARKAS SÁNDOR Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Tolna Megyei Szervezete ügyvezető alelnök Fertőzés az AIDS- laboratóriumban Az amerikai egészségügyi hatóságok felülvizsgálják az AIDS-vírusokkal dolgozó laboratóriumok rendjének biztonsági előírásait. Erre azért kerül sor, mert az egyik nagy biztonságú kísérleti laboratórium egyik dolgozója AIDS-fertőzést szenvedett. A laboratóriumban az AIDS- vírusok koncentrált oldatának előállításán dolgoztak - ebben az oldatban milliószorta koncentráltabban fordulnak elő az AIDS-vírusok, mint a megfertőzöttek vérében. A fertőzésre a vizsgálat szerint úgy került sor, hogy a laboratóriúm egyik dolgozója a veszélyzónában szempillantásra lehúzta gumikesztyűjét, mert jegyzeteket akart készíteni. A gyanú szerint az AIDS-vírusok a sebzett bőrön át behatoltak a kutató szervezetébe. Meggyógyított macskaszívek Szívbeteg macskákat kezelve amerikai kutatók rábukkantak az emberi kardio- miopátia (a szívizom működési zavara) lehetséges okára. A kaliforniai egyetem állatorvosai megállapították, hogy a megbetegedett állatok táplálékában nem volt elegendő taurin. Miután a macskák kiegészítésül megfelelő adagú taurint kaptak, normalizálódott a szívműködésük. Évente tízezerszámra pusztulnak el macskák az Egyesült Államokban ebben a betegségben, amelynek okát eddig nem ismerték. A felfedezés magyarázatot adhat az emberi szívizom hasonló elváltozásának okára is. Az emberi szervezet maga is létrehoz taurint - a macskáknak kiegészítésül kell a táplálékukba adagolni.