Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-19 / 64. szám
4 NÉPÚJSÁG 1990. június 19. Tv-napló Teljes napfogyatkozás Arthur Rimbaud, akivel végtére elkezdődik az, amit modern irodalomnak nevezünk, 1873-ban megírja az Egy évad a pokolban című prózaversgyűjteményét s ezzel 19 éves korában be is fejezi költői munkásságát. 1891-ben bekövetkezett haláláig sok mindennel foglalkozik, franciául tanít Angliában és Skóciában, házitanító Stuttgartban, katonáskodik és főleg kóborol, Batáviától Afrikáig, végül kereskedik, fegyverrel, elefántcsonttal, talán rabszolgákkal is. Ezek regényes életrajzi tények, miként az is, hogy éveken át barátság, sőt ennél több is fűzte Paul Verlainehéz, aki miatta hagyta ott családját, míg végül egy veszekedés alkalmával rálőtt és csuklóján megsebesítette. Verlaine börtönbe került, s ezzel viharos barátságuk is véget ért. Történetük már-már egy ponyvaregény határán jár, következésképp hatásosan tehet feldolgozni, tudományos szempontok szerint vizsgálva irodalomtörténeti jelentőségét vagy regényesen meghökkentő fordulatokkal. Ez utóbbit választotta Christopher Hampton - nevével eddig nem találkoztam s ebből készített tévéjátékot Balikó Tamás, csak felnőtteknek. A film a veszprémi tévétalálkozón is szerepel, még akár díjat is kaphat. A téma regényes, megfelelően erotikus is, következésképp sikerre számíthat, bár kérdés, hogy az irodalomban kevésbé járatosak megsejtik-e, hogy a két indulatokkal teli, részegen handabandázó szereplő a világirodalom meghatározó alakja? Aligha, bár a tévéjáték többé-kevésbé hűen elmondja azt, ami minden kézikönyvben megtalálható, s ami az élet látványos vagy botrányos külsősége, de semmi több. Arra nincs szabály, hogy hogyan lehet jó verset, netán remekművet írni, így azonban semmiképp. Igaz, a szerző nem is kíváncsi erre, ez a Verlaine és Rimbaud lehetne két részeges csavargó is. Pedig kettejük titka éppen a mű, ami életük botrányai mellett vagy éppen ellenére keletkezett. De valószínűleg akkor is épp ilyen unalmas lenne ez a darab, ha közben elhangzik néhány versük, a szerző ugyanis csak felmondja a leckét, ami a francia Pléiade- kiadás életrajzi adatai nyomán nem is nehéz. A valóságban és a versekben két lángelme harcolt sötét démonaival, ezt érezzük Verlaine vallásos költeményeiben s ezért nevezhett&a katolikus Claudel „vadon termett misztikusnak” Rimbaud-t. A filmben ennek sejtelmét sem érezzük, s ezen nem tudott segíteni Balikó Tamás rendezése sem, aki olyan szegényes környezetben mozgatja hőseit, amit a pénzhiány sem magyaráz. Csak felnőtteknek - idáig rendben van, de valójában minek az egész? Valószínűleg a színészek sem tudják, mert Balkay Géza külsejében is hiteltelen Verlaine, csak a főiskolás Kaszás Gergő sejt meg valamit Rimbaud ördögi hetykeségéből, de ez kevés az üdvösséghez. Cs. L. Babits füzetek 2. A Szekszárdi Pinceszövetkezet története A bagolyköpetekből várható hazai emlősfajok határozó kulcsáról Zöré- nyi Miklós készített tanulmányt, melyet a Babits Mihály művelődési központ adott ki a Babits füzetek sorozatának első köteteként. Nagy Ferenc A szekszárdi Pince- szövetkezet története e sorozat második tagja, amit Bucher Flórián szerkesztett, Jantner József lektorált. Tudja az olvasó, hogy mi volt a borügynök feladata? Vagy azt, hogy mikor alakult meg Szekszárdon a Borértékesítő Részvénytársaság? Arra is választ kapunk Nagy Ferenc tanulmányában, hogy az Osztrák- Magyar Monarchia széthullása milyen hatással volt a borértékesítésre. A kutató érdeklődő alapvető kérdései közé tartozik az is, hogy mi tette szükségessé, mi indokolta péládul a Szekszárdi Pinceszövetkezet megalakulását. E dolgozatból az is kiderül, hogy az 1929-30-as esztendőben a magyar bortermelés teljes csődbe jutott. A történelmi borvidékek országgyűlési képviselői sürgették a kormányt, hogy állami beavatkozással segítsen a termelőkön. Országos megmozdulás volt ennek érdekében. Több elgondolás után úgy döntöttek, hogy négy történelmi borvidéken állami támogatással, a helyi termelőkkel együttműködve pinceszö- vetkezetet hoznak létre. Ennek a megállapodásnak részleteiről is pontos leírást ad a szerző, hogy az időben napjainkhoz közeledve ismertesse a Szekszárdi Pinceszövetkezet történetének egyéb részletét is. Kadarka siller, asztali fehér, rizling, vörös (bikavér) édes vörös rubintos, vörös ürmös, fehér csemege, fehér ürmös olasz módra, fekete csemege malaga módra... ilyen elnevezéssel hozta forgalomba borait a szövetkezet. Ezeknek a boroknak az élete szorosan összefüggött Magyarország történetével, társadalmi változásokkal is. Minderről alapossággal ad számot dolgozatában Nagy Ferenc. A Babits füzetek ismeretterjesztő sorozat azok körében nyer népszerűséget, akik a helytörténettel mélyebben foglalkoznak. Különös figyelmet érdemel a pinceszövetkezet történetéhez mellékelt dokumentumgyűjtemény. Korabeli jegyzőkönyvek, fényképek, újságcikkek teszik hitelesebbé, érdekesebbé az írást. Az ezer példányban megjelent kötet Szekszárdon, a Babits Mihály művelődési központban megvásárolható. Minden bizonnyal a helyi lakosság azon rétegének olvasmány- élményét gyarapítja majd, akik nem csupán fogyasztói, de avatott termelői is a szekszárdi boroknak.-dkjOrgona- és kórushangverseny Koncert Örvendetes, hogy a szekszárdi Művészetek Háza egyre inkább nemcsak bemutatóterem, hanem jelentős alkotóműhely is. A fuvolisták több éve tartó továbbképzése, az improvizációs zene felkarolása mellett immár másodízben adott otthont a gregorián kurzusnak. Az 5 napig tartó elmélyült munkát ismét Béres György, a műfaj avatott szakértője vezette, aki lelkészi szolgálatot végez Bécs egyik külvárosi templomában és tanít az osztrák főváros zeneakadémiáján. A hallgatók - közel 30 fő - az ország legkülönbözőbb részeiből érkeztek. Jöttek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola budapesti és miskolci tagozatáról, Szegedről, Győrből, Nyíregyházáról. Elsősorban énektanárok, karnagyok, de japán vendég is megtisztelte érdeklődésével a kurzust. A tanfolyam résztvevői csakúgy mint a tavalyi évben, önálló hangversennyel kedveskedtek a megye- székhely zeneszerető közönségének. Újítást jelentett, hogy a koncert-program gerincét egy-egy gregorián dallamhoz kapcsolódó orgonamű adta. A hangszerek királynőjének társítása a Vili. században visszanyúló római liturgia énekével teljesen természetes, mert amióta az orgona funkcionál, mindig kapcsolatban volt a gregorián énekkel. A műsort a jó hangi adottságokkal rendelkező alkalmi kórus indította. Jubilate Deo omnis terra... Újjongjatok Istennek minden földek - hangzott a muzsika Béres György karnagy irányításával. A hús- védi időszak harmadik vasárnapjának misekezdő éneke az, amelyben a megváltás és feltámadás boldog öröme kap hangot. Ez a gondolat szólalt meg orgonán Reger: Glória in excelsis Deo c. müvében melyet Gergely Ferenc orgonaművész tolmácsolt. A gregorián dallamok nemcsak a misében, de a zsolozsmában is fontos helyet foglalnak el. Mikor a régi székes- egyházakban zsolozsmát énekeltek, ezt mindig az orgona közreműködésével tették. Az orgonajáték bevezette, kísérte, ösz- szefűzte a zsolozsma énekeit, így ezek a dallamok is megjelennek a zeneszerzők munkáiban. A Veni Creator Spiritus kezdetű pünkösdi himnuszt Bach dolgozta fel. Először a kórus énekelte, majd orgonán hallottuk ugyanezt. Szintén Bachtól hangzott el egy előjáték és egy fúga ősi zsoltárdallamot idézve. Ezt sokan ismerik Bach Magnificat-jából és Mozart Requiem-jéből, de nem volt idegen az előző századok magyar kultúrájától sem, hiszen elődeink közül többen erre a dallamra énekelték a közismert asztali áldást: „Mindenek szemei tebenned bíznak Uram...” Ismét gregorián ének következett: O fi- lii et filiae. Az egyik legismertebb késő középkori egyszólamú latin ének, mely sok zeneszerzőt is megihletett. Közöttük J. Fr. Dandrieu-t, akitől a Variációk hangzottak el és Liszt Ferencet. Utóbbi a Krisztus oratóriumban a feltámadás eseményét ezzel az énekkel hirdeti meg. A hangverseny első részét Liszt: Szent Erzsébet legendájának előjátéka zárta. Szünet után ismét gregorián ének következett. Ave maris Stella - himnusz csendült fel, majd Peeters: Toccata és fúga „Ave maris stella’’-t hallhattuk az orgonán. Két újabb gregorián éneket adott elő a kórus Redemotionem misit Dominus és Cantale Domino címmel, majd Messiaen: Meditáció a Szentháromság minisztériuma c. sorozatból lepte meg rendkívüliségével a közönséget. Döbbenten figyeltük a madarak allelujáját orgonán előadva. Gergely Ferenc a regiszterek és billentyűk mesteri kezelésével tökéletes madárhangokat varázsolt elő a sípokból. Érzékeltette hogyan újjonganak szavak nélkül Isten csodálatos teremtményei. E mű kapcsán Tardy László a Mátyástemplom karnagya, aki nagy szakértelemmel és mély lelkiséggel konferálta a műsort, elmondta, hogy Messiaen 1947 karácsonya táján improvizációs kurzust vezetett Budapesten a Zeneakadémián. A tanfolyam végén felkérte a résztvevőket, hogy megadott dallamra mutassanak be variációkat. Nem jelentkezett senki, csak egy fiatalember vállalkozott és olyan csodálatosan játszott, hogy Messiaen azt mondta: Ha önöknek ilyen kiváló muzsikusuk van, miért hívtak engem ide Párizsból? Ez a tehetséges muzsikus Gergely Ferenc volt, aki 50 éve a pesti Ferencesek templomának orgonistája és a Zeneakadémia tanára. A hangverseny hátralévő perceiben a kórus a Rorate caeli desuper-t (Harma- tozzanatok egek onnan felülről...) és Salve Regina-t (Üdvözlény királyné, irgalmasság anyja...) énekelte, majd ezekre a gregorián dallamokra improvizált Gergely Ferenc. A felejthetetlen élményt adó koncerten szólót énekelt Tardy László és Szabó József Béla, az egri egyházmegye zenei igazgatója. LEMLE ZOLTÁN Közel két esztendeje, hogy elhangzott Szálkán: legyén egy olyan kiállítási lehetőség, ami módot ad képző- és iparművészeknek a bemutatkozásra, ugyanakkor az idegenforgalomnak is programadó szempont. Nos, az ötlet megvalósult. A községi tanács felújította a művelőKét nö szoborban és a háttérben A szálkai galéria dési házat. Az egykori klubszoba helyén teremtettek otthont a művészeteknek. Az első - galériát avató - kiállítást, Juhos László alkotásaiból rendezték. A Szekszárdon élő művész ez alkalommal festményekkel és szobrokkal áll a közönség elé. Művészetét a megyénkben élő érdeklődőknek aligha szükséges bemutatni. Ezúttal is az embert, az emberi kapcsolatokat jeleníti meg, ruhátlan őszinteséggel szólva a legmélyebb, legnemesí- tőbb érzésről, a szerelemről. Tárlatain a képi színes világ jól harmonizál a téri formákkal. A szálkai tó környéke egyre több embernek jelent kikapcsolódást, pihenést. A galéria ehhez tartalmas szabadidős programot kínál, a Horog csárda szomszédságában. decsj _ ótós Gondolat születik Illés Ferenc tanácselnök és Juhps László szobrászművész (jobbra) RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek, időjárás, útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: A tudomány világtérképe. 8.50: Kül- politikai figyelő. 9.05: Napközben. 10.30: Urh-n: Országgyűlés. 10.30: Balaton-rádió. 11.10: Postabontás. 11.36: Hallgatag doktor. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világhírlap. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Dzsesszraelódiák. 15.05: Rádiójáték-Szin. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Muzsikáló természet. 16.20: Levente, te sztár vagy? 17.05: Olvastam valahol... 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Kocsár Miklós: Ungaresca. 19.50: Hajszálgyökerek 20.05: Megnyitás előtt a Budapesti Értéktőzsde. 20.35: Népdalok. 21.04: Alma és fája. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Mircea Dinescu versei. 22.35: Kapcsoljuk a stúdiót. 23.40: Angol madrigálok. 24.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek, időjárás. 9.03: Társalgó. 10.00: Operettkedvelóknek. 10.50: Versarchívumunkból. 11.00: Hírek, időjárás. 11.03: Veszélyben. 11.40: Ki kopog? 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Sokféle. 15.00: Hirek, időjárás. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: Hirek időjárás. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek időjárás. 17.03: Segíthetünk? 18.00: Kataposta. 18.30: Popregiszter. 19.00: Hírek, időjárás. 19.03: Talpalávaló. 19.30: Daráló. 20.00: Egy órában egy élet. 21.00: Hírek időjárás. 21.03: Honvédelem -1990,21.13: „Nóta-só". 22.13: Mindenjót, professzor úr! 23.00: Hirek, időjárás. 23.03: Sporthírek. 23.10: Zeneközeiben a hallgató. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorismertetés. 9.10: Barokkzene. 10.10: Amagyar nyelv századai. 10.25: Ló az újvidéki áruházban. 1037: Székely István zongorázik 12.00: Hírek időjárás, műsorism. 12.05: Carmen. 13.00: No smoking, be happy! 13.55: A Budapesti Koncert fúvószenekar játszik 1431: Zenei Tükör. 15.00: Kamarazene. 16.00: Hirek, időjárás, műsorism. 16.05: Balakirev: Lear király. 16.42: Poppea megkoronázása. 17.44: Nagy siker volt! 1830: Na maternjem jeziku. 19.00: Hirek, időjárás, műsorism. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Berlini Bach Napok 1989.21.20: Brahms: Változatok egy Haydn-témára. 21.39: Szőllősy András műveiből. 22.30: Mi újság a régi zene világában?23.11: Melkun Menyhért utazása. 24.00: Hirek időjárás. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-4.20: A Zeneközeiben a hallgató folytatása, népszerű muzsika, nosztalgiahullám, nóták 1.03: Az oroszlános kert. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Déldunántúli Krónika. Lapszemle. Jelentés az utakról. 7.15: Déldunántúli krónika. Időjárás. 7.55: Programajánlat.) Szerkesztő: Zsoldos László. 13.00: Szerbhorvátnemzetiségi műsor. 13.45: Német nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stűdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.00-17.00-18.00: Regionális, 16.30: Német és szerb- horvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV2 8.23: Műsorismertetés. 8.25: Tévétoma nyugdíjasoknak 8.30: Autómánia. 8.55: Dérverte virágok 10.20: Képújság. 10.25: Parlamenti napló. 16.15: Képújság. 16.23: Műsorismertetés. 16.25: Pannon Krónika. 16.35: Nachrichten. Hirek németül. 16.40: Unser Bildschirm. Német nyelvű nemzetiségi magazin. 17.10: Szép magyar tánc. 17.15:-flTV-Kőzönségszolgálat. 17.20: Oktogon. 18.45: Esti mese. 19.00: Parlamenti napló. % 19.30: Híradó. 19.50: A polip. 20.50: Itália ’90. Olaszország- Csehszlovákia. 22.55: Stúdió ’90.23.55: Híradó 3. TV2 Radványi Dorottyával és Dombóvári Gáborral 15.45: Képújság. 16.00: TV2. Benne: Riportok időjárás, zene. Teledoktor. Orvosi tanácsok BUMM!!! 16.50: Itália ’90. NSZK-Kolumbia. 18.50: TV2.19.00: Gyerekeknek! 19.21 :TV2. 19.25: A vihariovag. 19.50: TV2.20.00: Telesport. Itália ’90. 20.45: TV2.21.00: Híradó 2.21.20: TV2.21.30: Napzárta. kb. 22.15: Nulladik típusú találkozások kb. 22.50: Glenn Gould- portré. kb. 23.45: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Nyári program. 14.45: Műsorismertetés, hirek 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tévénapló I, oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és betűk 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tudományos program. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tévénaplő II., időjárás. 20.00: Ellis szigete. 21.10: Kap- csolásos magazin. 22.40: Tévénapló Ili., a mai sport. 2. MŰSOR 16.45: Jugoszlávia-E. A. Emirátusok - labdarúgó-vb. 19.00: Itália ’90.19.30: Tévénapló. 20.00: A fenntartott idő. 20.45: Hírek 20.50: NSZK-Románia. 0.30: Határ nélküli álom. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 9.15: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek időjárás. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultra sport. 22.00: Nemzetközi hírek 22.15: Ultra sport. 23.15: Nemzetközi hirek kommentárok 23.45: Ultra sport. 0.45: Hírek időjárás. 1.00: Kék éj, időlánc, egyveleg. EUROSPORT 9.30: Lovaglás. 10.30: Nemzetközi motorsport. 11.30: Profi ökölvívás. 12.30: Labdarúgó-vb, 17.00: Labdarúgó-vb. Ju- goszlávia-Egyesült Arab Emirátusok, NSZK-Kolumbia, Auszt- ria-USA, Olaszország-Csehszlovákia. MUSIC TV 17.15: Délutáni egyveleg. 18.30: Az MTV legnagyobb slágerei. 19.30: Vo! 20.00: Szombat éjjel. 20.30: MTV-klub. 21.00: Rivaldafény. 21.30: Európai top 20.23.00: Riport. 23.15: Maiken Wexo. 2.00: Éjszakai videók. RTL PLUS 6.05: Tammy. 6.35: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Kedves Bili nagybácsi. 11.00: Receptek. 11.25: Heathcliff, a kandúr. 11.45: Delvecchio. 12.30: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Kedves Bili nagybácsi. 15.30: Játssz velünk! 15.43:Nettó. 16.00: Már megintte! 16.30: Buck Rogers. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kaz éstsa. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: Kinight Rider. 20.15: Az éjszaka titka. 22.05: Robbanékony. 23.00: Esélyt a szerelemnek. 23.40: Az autómosó. 1.15: Knight Rider. 2.00: Előrejelzés. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp-teszt. Horoszkóp. 10.05: Teleüzlet. . 10,30: Szétlőtt álmok. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebör- ze. 14.05: Koala maci kalandjai. 14.30: Teletipp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Bonanza. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp - autó. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Matt Houston. Ár az úszómedencében. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Vidáman tovább. 20.30: Justitia kis halai. 21.00: Kaland Algírban. 22.45: Látogatók az űrből. 23.35: Előrejelzés. A részletes RTV-műsor minden héten a pénteki RTV-EXTRA című műsormellékletünkben található.