Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)

1990-06-01 / 49. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. június 1. Táplálkozás-háztartás- Ha kész tésztát főzünk, a főzővizbe tegyünk sót és egy kávéskanál zsírt vagy olajat. Nem ragad össze a tészta. Ha műanyagba csomagolt tésztát vásáro­lunk, először törjük össze a kívánt nagy­ságra, aztán vegyük ki a burkolatból, fgy tördelés közben nem hullik szét. Helyez­zük tehát a tésztacsomag kétharmad ré­szét az asztallapra, az egyharmad részét egy mozdulattal letörhetjük, majd a meg­maradt részt ilyen módszerrel ismét tör­jük el.- Ha kevés sót teszünk a zsírba, nem fröcsköl.- Könnyebb lesz a palacsintatészta, ha késhegynyi sütőport és két-három evőka­nálnyi olajat teszünk bele. így nem kell sü­téskor zsírt vagy olajat tenni a palacsinta- sütőbe. Mielőtt hozzákezdenénk a pala­csinták kisütéséhez, az első tészta előtt a teflont kenjük be olajjal. A palacsintamasz- szát ízesítsük reszelt citromhéjjal.- Nem csomósodik össze a rántás, ha hideg vízzel engedjük fel. Elkészíthetjük a rántást előre is egy-két hétre, ezzel taka­rékoskodunk az idővel. Ha a rántás ki­hűlt, tegyük hűtőszekrénybe. A hideg rántást felhasználáskor forró vízzel en­gedjük fel.- A sajtos makarónit csak fogyasztás előtt hintsük meg sajttal, és locsoljuk le tejföllel vagy forró, olvasztott vajjal. ízlete- sebb lesz a tésztánk, ha kolozsvári sza­lonnát kisütünk, és annak a zsírjába szedjük a kifőtt tésztát.- A hurka nem reped ki, ha sütéskor kevés vizet öntünk alá, és 10 percig fedő alatt pároljuk, majd levesszük a fedőt, és úgy sütjük tovább.- Nem ragad le a császármorzsa tésztá­ja, ha sütéskor forró zsírba vagy olajba önt­jük. Még finomabb, ha vajjal készítjük el. A tésztája könnyebb lesz, ha egyharmad részben búzadarát is keverünk bele. A csá­szármorzsához híg gyümölcsízt, csokolá­déöntetet vagy málnaszörpöt kínáljunk.- A szárazkolbász héja könnyen lejön, ha a kolbászt langyos vízzel lemossuk.- Sütemény helyett adjunk a gyerme­keknek gyümölcsös túrót, vagy gyü­mölcsízzel kevert túrót.- Keverjünk a befőtt levébe egy-két citrom levét, C-vitaminban gazdagabb lesz az étel. Kerti asztal - saját kezűleg Kertbe, hétvégi házba vagy meg­felelő méretű teraszra, verandára kényelmes, praktikus, otthon is el­készíthető bútorok a legalkalma­sabbak. A bemutatott kecskelábú asztal elkészítése a fával barkácso­lóknak nem jelent különösebb ne­hézséget. A méreteket milliméter­ben adtuk meg. A műhelyrajz érzékelteti, hogy az asztalláb mozgatható és felbillent­hető. A csuklózást a rögzítőcsavar biztosítja. Az asztallap deszkáit cél­szerű körfűrésszel hornyolni. Az asztallap alatt a merevítőléceket ra­gasztással és csavarozással rög­zítjük, ez egyben a lábak billentésé- re is szolgál. Ha szép a faanyag, hagyjuk natúr színben, legfeljebb Xiladecorral kenjük le. Motívumok száröltéssel A bemutatott kedves kis mintákat azoknak ajánljuk, akik szeretik az asztalt saját készítésű, szépen vasalt, kikemé- nyltett terítővei, szalvétával, szettekkel, uzsonnaabrosszal megteríteni. A mintákat felnagyítva rajzoljuk a kí­vánt kézimunkára, s azokat egyszínű vagy többszínű hímzőfonallal varrjuk ki száröltéssel, ahol kívánkozik, ott esetleg láncöltéssel. A beszegett munkák szélét keskeny kis csipkehorgolással díszíthet­jük, de szépet mutat rajt a hímzéssel szí­néhez igazodó farkasfogsor, hímzett keskeny díszítőpánt is. Növényvédelem Szabadföldi zöldségfélék védelme Korai káposztafélék (Fejes káposzta, kelkáposzta, karfiol, brokkoli, bimbós kel): a bagolylepkelárvák ke­lése megkezdődött. A hernyók fiatal korban, a fejlődésük kezdetén a rovarölő szerekre érzékenyek, másrészt a káposzta fejesedése előtt könnyen elérhetők a peszticidekkel, ezért a védekezéssel ne késlekedjünk. A bagolylepkék mellett a káposztalepke her­nyója rágásával, a poloskák és levéltetvek szivogatásukkal okozhatnak nagy kárt. Va­lamennyi felsorolt károsító ellen hatékonyak a felszívódó foszforsavészterek (Bi 58 EC, Sinoratox 40 EC, a „feltételes forgalmú” Anthio 33 EC) és a piretroidok (Chinetrin 25 EC, Karate 5 EC, Fendona 10 EC, Decis 2,5 EC). Burgonya, paradicsom A fitoftóra (burgonya- és paradicsomvész) megjelenésére lassan számítani kell. A betegség következtében a növények akár í hét leforgása alatt teljesen elszáradhat­nak. Paradicsomban még egyéb gombás betegségek (szeptória, alternária) és a bak- teriózisok is korán jelentkezhetnek. A burgonyabogarak lárváinak kelése 1-2 hét óta folyamatos. A fitoftóra (és a paradicsom egyéb betegségei) ellen a hosszú hatástarta­mú, felszívódó készítményeket, azok közül is a réztartalmúakat (Ridomil Plus 50 WP, Sandofan C, Curzate Super CZ) javasoljuk, ezekhez a burgonyabogár ellen paradi­csomban a Bancol 50 WP vagy a „feltételes forgalmú” Ekalux 25 EC, burgonyában az előzőek mellett a Padan 50 SP és a „feltételes forgalmú” Thiodan 35 EC, Thionex 35 EC, Nomolt 15 SC készítmények kombinálhatók (valamennyien hosszú hatástarta- múak). A védekezést 15-20 nap múlva meg kell ismételni. Burgonyában ez valószínű­leg elegendő is erre az évre. Paprika, uborka Legfontosabb károsítóik ebben az időszakban a levelek fonákán szívogató levéltet­vek, mellettük a takácsatkák és (főleg paprikában) a bagolylepkék hernyói is felléphet­nek; valamennyit jól pusztítják az Anthio 33 EC, Bi 58 EC és Sinoratox 40 EC készítmé­nyek. A baktériumos és gombás betegségek megelőzésére réztartalmú, kontakt sze­reket (bordóilé FW, bordói por, rézoxiklorid 50 WP stb.) keverhetünk hozzájuk. Az uborka levelein sárga, apró, szögletes foltokat okozó peronoszpóra ellen a Ridomil Zi- neb a leghatékonyabb fungicid, gyakori öntözés mellett ezt célszerű használni 12-14 naponként. Vöröshagyma Elsődleges a peronoszpóra elleni védekezés. A kórokozó a leveleket csúcsuktól kiindulva rövid idő alatt leszáríthatja, a beteg hagymák nem nőnek tovább, tárolhatósá­guk erősen romlik. A Ridomil Zineb, Sandofan Z, Curzate Super Z (CZ) 2-3 hetenkénti kijuttatásával a betegség megelőzhető. A kontakt szerek (Dithane M-45, Zineb 80) is jelentősen csökkentik a kártételt. Az állati kártevők (hagymalégy, hagymalevél-akná- zólégy) ellen Bi 58 EC, Sinoratox 40 EC, Anthio 33 EC készítményeket használha­tunk. A viaszos növények (káposztafélék, hagyma, paprika) permetezéséhez a tapadás­fokozó készítmények (Nonit, Citowett, Biokoll E) nélkülözhetetlenek. FŰZI jSTVÁN Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás RÁDIÓ-TV 1990. június 1. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Sokszemközt az egészség­ről. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Nap­közben. 11.10: Népdalok. 11.38: Casa­nova. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A Föld, amelyen élünk... 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Néptáncok a mezőségi Vajdaka­maráson. 15.05: Magyar írás. 15.50: Az élő népdal. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: Hűvösvölgyi Ildikó régi magyar dalokat énekel. 19.50: Gong. 20.05: Trianon - a 70. évforduló alkalmá­ból. ,20.35: Népszerű szimfonikus zene. 21.05: Kilátó. 21.50: Beszélni nehéz. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Mérleg. 24.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ­4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reg­geli csúcs. 7.35: Sportreggel. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Rivaldafényben. 9.00: Hí­rek, időjárás. 9.03: Útikalauz üdülőknek. 9.08: Hollywoodi filmsikerek. 9.45: Hol­nap közvetítjük. 10.00: Kertbarátok mű­sora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.00: Hírek, időjárás. 11.03: „Ó, ó, ó nagymami...” 12.00: Nóták. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől pénte­kig. 14.50: Könyvről könyvért. 15.00: Hí­rek, időjárás. 17.00: Hírek, időjárás. 17.03: Ötödik sebesség. 18.00: Kölyök- rádió. 18.30: Popregiszter. 19.00: Hírek, időjárás. 19.03: Garázs. 19.35: Zenés hallomások és vallomások. 21.00: Hírek, időjárás. 21.03: Tip-top parádé. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Népdalok, néptán­cok. 22.30: Rock-mobil. 23.00: Hírek, időjárás. 23.03: Sporthiradó. 23.10: Dzsesszfelvételeinkből. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsoris­mertetés. 9.10: A kamarazene kedvelői­nek. 10.30: Madrigálok. 1.1.01: Két diver­timento. 12.00: Hírek, időjárás. Műsoris­mertetés. 12.05: A titkos házasság. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Az Aita ka­marazenekar hangversenye a San Se- bastian-i Városházán. 15.00: Romanti­kus muzsika. 16.00: Hírek, időjárás. Mű­sorismertetés. 16.05: Édes anyanyel­vűnk. 16.10: Petrovics Emil: C’est la guerre. 17.14: Zene korabeli hangszere­ken. 18.30: Történelemről felvételizők­nek és érettségizőknek. 19.00: Hírek, időjárás. Műsorismertetés. 19.05: Dalla­mok nyomában. 19.35: Opera-művész- lemezek. 20.35: Újraolvasva. 20.45: Me­teorológia hosszú távon. 21.00: Az MRT énekkarának legszebb hangversenyei és felvételei. 23.00: A Magyar vonósné­gyes játszik. 24.00: Hírek, időjárás. 0.15-4.20: A Mérleg melléklete. - Metál- éj. - Mozart: A-dúr szimfónia, nóták. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - Ügyeletek jelentik - 7.15: Dél­dunántúli krónika - Lapszemle - Időjárás - Hétvége sportja. 7.55: Programajánlat.) Szerkesztő: Balogh Zoltán. 13.00: Szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 13.45: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. (Közben hírek: 15.00: Petőfi, 16.00-17.00-18.00: Re­gionális, 16.30: Német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nyelvű nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képúj­ság. 9.05: Tévétorna. 9.10: Csehov: Nya­ralók. 10.45: Beethoven: a-moll vonós­négyes, Op. 132. Angol film. 11.30: Kép­újság. 16.45: Képújság. 16.53: Műsoris­mertetés. 16.55: Müsorajánlat. 17.00- 19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 17.40: „Ételed legyen az or­vosságod!” 18.00: Ablak. 19.00: „Marad- j átok meg szeretetemben!” 19.10: Esti mese. 19.25: Közlemények. Műsoraján­lat: 19.30: Híradó. 20.05: Szeszélyes év- eszakok. "Szórakoztató magazin. 21.20: Panoráma. 22.20: Jolán és a férfiak. Té­véjáték. 23.35: Híradó 3. TV2 Berkes Zsuzsával és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Riportok. Időjárás. Zene. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.47: TV2. 19.00: A szent év. Francia bűnügyi film. 20.31: TV2. 20.40: Ősbe­mutató a Petőfi Irodalmi Múzeumban. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Ope­ramagazin. 22.20: Napzárta. 23.05: A rém. Olasz film. 0.45: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.20: Tévénaptár. 8.30: Gyermekmű­sor. 9.00: Kapcsolásos program. 10.30: Hírek. 12.30: Hírek. 12.35: Elmulasztották T nézzék! 13.30: Vetélkedő. Hírek. 15.00: Éjszakai program. 16.30: Magyar híradó. 17.00: Tévénapló. Oktatóműsor. 17.50: Gyermekműsor. 18.20: Számok és be­tűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Muppet- show. 19.53: Időjárás. 20.00: A szív hangj a. Filmsorozat. 20.55: Hazai showprogram. 21.40: Tévénapló III. 22.00: Kulturális magazin. 23.00: A mai sport. 23.05: Éjszakai program. 2. MŰSOR 16.30: Hírek. 16.35: Tévénaptár. 16.45: A tudomány világából. 17.00: Kölyökidő. 18.20: Panoráma 12.19.30: Tévénapló. A hét műsora. 20.50: Kiválasztott pillanat. 22.00: Egy szerző, egy film. 22.35: Fatherland. Mongol film. 0.05: Határ nél­küli álom. SUPER CHANNEL 1| 7.00: Pirkadat. 8.30: Turisztikai maga­zin. 9.15: Egyveleg. 16.00: Forró drót 17.00: Adásban. 19.00: Nemzetközi slá­gerstúdió. 20.00: Koncert. 21.00: Kék éj. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Koncert. 23.15: Kommentárok. 23.45: Max Head- room. 0.15: Hírek, időjárás. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45: Egyveleg. EUR0SP0RT 11.30: Motorsport. 12.00: Kézilabda- vb. 13.00: Labdarúgó-vb. előrejelzés. 14.00: Faltenisz. 16.00: Golf. 18.00: Tor­na EB. 19.00: Könnyűatlétika. 20.00: Bir­kózás. 21.30: Forma-1.22.00: Kosárlab­da. 23.30: Tenisz. 1.00: Golf. MUSIC TV 19.30: Újdonságok a moziban. 20.00: Szombat éjjel. 20.30: MTV-klub. 21.00: Rivaldafényben: Phil Collins. 21.30: YO! 22.00: Ray Cokes. 23.00: Riport. 23.15: Maiken Wexo. 24.00: 120 perc. 2.00: Éj szakai videók. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. Sinha Moca. 9.30: Iskola­tévé. 10.30: Karrier. 12.25: Belföldi tudó­sítások. 13.15: Aktualitások. 13.25: Mi. 13.55: Svájc. 14.05: Balduin. Francia­olasz játékfilm. 15.30: János álmai. 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Slágerek. 16.55: Minihírek. 17.10: Holdóra. Soro­zat. 17.35: Minikvfz. 17.55: Piros és kék. 18.00: Mi. 18.30: Állatmenhely. Sorozat. 19.22: Aktuális tudnivalók. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: A rendőrség a lakos­ság segítségét kéri. 21.20: Jelenidő. So­rozat. 22.10: Oldalpillantások. 22.20: Filmújdonságok. 22.50: A névtelen ide­gen. Amerikai western. 0.40: Hírek. 2. MŰSOR 15.55: Művészlexikori. 16.00: Sport. 16.25: Tudósítás a tőzsdéről. 16.40: A szerelem öröksége. Francia sorozat. 17.30: Noé bárkája vállalkozás. 18.00: Sinha Moca. Sorozat. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Egy tartomány ma. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Szóra­koztató műsor. 21.20: Tudományos ma­gazin. 22.00: Híradó. 22.25: Sport. 22.55: Tízparancsolat. Sorozat. 0.25: Harvey Milk. 1.55: Hírek. RTL PLUS 6.05: A Munster család. 6.30: Halló, Európa - jó reggelt Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Az álarc. 11.00: A láthatatlan. 11.45: Újdonságok a moziban. 12.35: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.30: Kalifornia klán. Amerikai sorozat 14.15: A Springfield- sztori. Amerikai sorozat. 15.00: A német konyha. 15.30: Játssz velünk! 15.34: Net­tó. 16.00: Egyszerűen állati. 16.30: Murphy atya. Amerikai sorozat. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Telebutik. 18.00: Sierra. Amerikai kalandfilmsoro­zat. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: A csa­pat. Amerikai kalandfilmsorozat. 20.15: A magánnyomozó. Amerikai krimisorozat. 21.10: A halál órája. Amerikai játékfilm. 23.00: A névtelen idegen. Amerikai wes­tern. 0.40: Még ma lógni fogsz. Amerikai western. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp. Horoszkóp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Rózsaszínű világ. 12.15: Szeren­csekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Szel- lemúzők. 14.30: Teletipp. 14.40: Szere­lemhajó. 15.30: Megbabonázva. 15.55: Teleüzlet. 16.05: Magas bozót. 17.10: Szomszédok. Ausztrál sorozat. 17.35: Teletipp. 17.50: Az Addams család. 18.15: Szappan. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Charlie angyalai. Amerikai krimisorozat. 21.00: Menetelj vagy halj meg! Amerikai játék­film. 23.05: Békák. Amerikai sci-fi. RÁDIÓ-TV Hasznos tanácsok

Next

/
Oldalképek
Tartalom