Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)

1990-06-02 / 50. szám

I. évfolyam, 9. szám 1990. június 2. Sárga boríték Hányadszor forgatom, veszem kézbe a té­pett sárga borítékot, amit ahhoz a beszélge­téshez készített elő Baranyai László kölesdi népművelő, amely kettőnk között utolsó lett volna, és ma már azt sem tudom, miért ma­radt el? A halálát követő egy év is elrohant. A borí­ték tartalmát egy esztendő után, a megválto­zott politikai-társadalmi körülmények között nyugodtan ki lehet bontani, közreadni, de Ba­ranyai László nem erre gondolt, vagy nem így akarhatta az ő rehabilitációját! Sok olvasó ta­lán meglepődik egy pillanatra, hiszen annyi elismerő írás jelent meg Kölesden végzett munkájáról, sikereiről, hogy mi lehet az, ami miatt elégtétel-szolgáltatás kellene? Álljon itt néhány dokumentum azok közül, melyeket a sárga boríték őriz olyan pontos sorrendben, ahogy azt Baranyai László el­rendezte. Az első kézzel írott lapon ez olvas­ható: Igaz történetek az 1 3812261993-as életé­ből BL * Egyes sorszámmal látta el azt a Határoza­tot, melynek tárgya: Baranyai László fegyelmi ügye. „Baranyai László könyvtáros ellen a Munka Törvénykönyve 112. paragrafusa 2. bekez­désében foglalt fegyelmi vétség gyanúja miatt a fegyelmi eljárás lefolytatását elrende­lem... Indoklás: B. L. könyvtáros 1960. május 24-én a csurgópusztai állami gazdaság üze­megységében, megbízatás nélkül előadást tartott az ellenforradalomról. Felmerül annak gyanúja, hogy előadásával politikailag káros tevékenységet végzett.” Szekszárd, 1960. június 13. * Ugyancsak egyes sorszámmal jegyezte fel megjegyzését B. L, amit kézzel írt, a hivatalos levelekhez:- azzal vádolnak, hogy izgattam az állam ellen, továbbá, hogy megbízatás nélkül. Ha­zugság. A megye kocsijával jártam a telepü­léseket (sofőrrel!). Másképpen hogyan is jut­hattam volna el Dombóvár környékére! S ho­gyan vissza - éjjel?? * Részlet a kettes számú levél indoklásából: (pontos paragrafus jelöléssel, „azonnali hatályú” elbocsátással büntették) A fent említett csurgöpusztai előadásá­ban, „nyílt ellenforradalmi, káros propagan­dát végzett, amikor is az 1956-os magyaror­szági ellenforradalom idején népidemokrá­ciánk ellenségei által hangoztatott hazug rá­galmakat előadásában tényként közölte a hallgatósággal. Ezek - általa jegyzőkönyvileg elismerve - konkrétan a következők: Hazánkban az 1956-ig lezajlott politikai eseményeket kizárólag, egyoldalúan a nega­tívumok, a hibák, hiányosságok oldaláról ér­tékelte. Előadásában elmondotta, hogy Rá­kosi Mátyásnak 45 000,- Ft havi fizetése volt íróasztalán hagyott párttagsági könyvének tanúsága szerint nem fizetetftagsági dijat, hét megrakott vagonnal költözött el Rákosi a Szovjetunióba. Rákosiék a Köztársaság téri pártház föld alatti folyosóin keresztül, a nekik nem tetsző embereket a Dunába juttatták, minek előtte szétdarabolták, szétszabdalták Farkas Vladimirék azokat. Tényként beszélt hallgatói előtt, a Köztársaság téri pártház alatti katakombákról. Annak ellenére, hogy ismerte az MSZMP állásfoglalását az 1956. októberi események kezdettől fogva ellenfor­radalmi jellegét illetően, az ellenforradalom­ról, mint az ifjúság forradalmáról beszélt, mondván: az első két nap forradalom volt, az 1848-as, Petőfi és a fiatalok által indított forra­dalomhoz hasonlóan, majd a fegyveres harc kirobbanása után fett ellenforradalom. Ellen­ségeink hazug rágalmait propagálva tény­ként közölte az előadás résztvevőivel, hogy amíg 1952-ben az élelmet megtermelő dol­gozó parasztok sorban álltak a kenyérért és nem jutott nekik elegendő, ugyanakkor a Szovjetunióba szerelvényszámra szállították a magyar búzát. A fegyelmi tárgyalás, kivizsgálás során Ba­ranyai László meghallgatásakor elismerte, hogy előadásában elhangzottak a fenti kije­lentések, elismerte előadásának káros vol­tát...” * B. L. kézzel írott jegyzete:- Berkesi A.: „Októberi vihar” s „Vihar után” c. könyvét kellett ismertetnem. (Főnököm pa­rancsára)- Egy-egy ilyen előadásért 75,- Ft-ot kap­tam a TIT-től. Azt fel is vettem. Ha-nem volt megbízatásom, hogyan vehettem volna azt fel? S főleg megbízatás nélkül nem kaptam volna kocsit, engedélyt... S ami lényegesebb, hogy hol, mikor tartsak előadást, nem én, ha­nem fenti két elvtárs döntötte el! Utólag elle­nem fordítottak mindent, állást, hírnevet, presztízst féltve - odadobtak koncnak! A há­tamon taposva mentek előre.- Úgy „emeltek ki” - s ezen a napon du. 2- kor, a megyei tanács elnöke adta át a párt­könyvemet, és itallal gratulált, szép jövőt jó­solt... Este megtartottam az előadást, de nem egészen így, ahogy „pontosan” leírja. Más­nap reggel 9 órakor a rendőrség behívott... Kitiltottak Tolna megyéből. S ott álltam a Séd patak hidján - és sírtam. Bújkáltam Kö­lesden, Zombán, Belecskán. Szégyenem­ben. És csak sírtam: mit tettek velem? Mit fog­nak rám, Istenem!?” * A hármas sorszámú levél fellebbezés volt. B. L. kézzel írott feljegyzésében ez áll erről: „- felesleges volt. Egyértelmű volt a dön­tés., 2 perc alatt végeztek velem és ordítot­tak...- akkor már Pesten voltam, s egy bíró ké­szített fel a védekezésre. 5000,- Ft-ért (!!!) De az ügyet nem vállalhatta, hiszen éppen a ha­zaárulók ítélője volt... De végig velem maradt hátul, még a Legfelső Bíróságon is.- Fő utca... - ahol négyzet alakú udvarban végzik ki az arra ítélt rabokat (gyilkosok, ha­zaárulók stb...) S voltam én 22 éves (21 és 1/2!).- valahol ekkor és itt kezdődött el anyám szívbaja (ami el is vitte) s ezzel együtt az én vérnyomásom, meg a szívbajom. A cukorba­jom is valószínű itt kezdett csírázni...” * A négyes sorszámú levélben mellékelten megkapta a munkakönyvét Baranyai László. Ehhez az alábbiakat jegyezte meg:- „Soha nem voltak velem gerincesek. Elin­tézhették volna egy „kaki” fegyelmivel, de ütöttek rajtam - jó pont volt ez akkor minden­kinek. ... én pedig kétnaponta jártam le ide a Vár­közbe jelentkezni a rendőrségre. Bár anyám soha nem olvasta Solohov: Emberi sors c. könyvét, de mint abban a főhős, ő is úgy bú­csúzott tőlem: „nem látjuk mi már egymást nagyfiam...” És kiszakítva magamat görcsös kezéből, elfutottam... Minden másnap... és sírtam! ... Anyám hangosan és befelé, csak nyeltem és a villamoson, vonaton senkit nem láttam... Nem értettem (ma sem értem!) miért tették ezt velem?” * Az ötödik sorszámú levél Baranyai László Budapest XVIII. kér. Ady E. utca 100 hsz. alatti lakos címére ment. Idézés bűnügyben!- „Megjött az idézés. Ettől kezdve anyámls, én is rendszeresen jártunk az orvoshoz. 1960. július 18-án reggel elkezdődött az a kálváriám - amit akkor még el sem tudtam képzelni! Ha, nem tudok aludni, s csak nézem a pla­font - beleborzadok még ma is, hogy mit csi­náltak velem abban a 8-as szobában.- Egy délelőtt 11 óra felé... álltam a falnak fordítva aztán a szemembe vágtak 2 reflektort - és marták a lelkemet, marták a szíve­met... Amikor az ájulásból vissza-visszatértem: mindig csizmákat láttam. Csizmákat jobbról is, balról is... És újra és újra ismételnem kellett: hogy bitang, rohadt hazaáruló vagyok és kém! Kém, aki pénzért eladta a megye tit­kait... Este amikor a szám, szemem valahogy visszanyerték régi magukat, 2 civil kíséreté­ben kivittek a vonathoz - és megígérhették ve­lem: többet ne lássanak a megyében, csak ha hívnak... Hívtak elég sokat, míg aztán a bí­róság 8 évet nem mért a fejemre! És még mindig nem mondta meg senki: miért van ez? Az összes kihallgatási, bírósági anyagom (az ügyvéd szerint) megközelíti a 130 oldalt... S én (az akkor még szerény, akkor még csendes 21 és 1 /2 éves gyerek) - így váltam ismertté a megyében (először). Kölesden közben aláírásokat gyűjtöget­nek, amelyben bizonyítják a rendőrségnek, hogy nem vagyok kém...” * A sárga boríték nem tartalmaz 130 oldalt, de több annál, amit e hely terjedelme megen­ged. Sorakoznak benne a megkopott hivata­los levelek és mellettük B. L. álmatlan éjsza­kákon írt feljegyzései. Amikor már az újságok is egyre határozot­tabb állásfoglalásban közölték 1956 átérté­kelését, Baranyai László e borítékban elhe­lyezett egy-egy napilappéldányt ezekből is. Dokumentált magának, de azért, hogy az utókor lássa, olvassa az igazságot. Remélte, ez megtörténik, egy napon oda fog elé állni egy ember a kiabálók közül, aki többször adott át B. L. népművelőnek kitünte­tést, munkája elismeréseként, de egyszer sem mondta ki: Laci megbocsáss, akkor té­vedtem! Hiába várta! * Nem idézem B. L. munkásságának sikere­sebbnél sikeresebb állomásait, ahol Kölesd neve lett fényesebb, de közreadom utolsó sorait, mit a sárga borítékba tett és megjegy­zem, hogy a kölesdi temetőben szorongtak B. L. tisztelői, mikor fájdalmain enyhített a sors. Mi fájt Baranyai Lászlónak? és fáj, ha hallom a rádiót, hogy egymásra mutogatnak az elvtársak, s nekem fáj az ő bű­nük, mert bennem fölerősödik az én valós bűnöm is! Akkor 60-ban nem sírnom kellett volna, hanem ellenkeznem, hogy az a 4 csiz­ma agyonrúgjon!- és fáj ha nézem éjjel a plafont, fáj, hogy valóban nincsen Isten! Mert, ha lenne ezt már ő sem tűrhetné el!- és holnap (szerdán) megyek Bonyhádra, ettől az illetlen, modortalan, hülye Paksitól el­köszönni. Soha nem tudta az illemet. Most is megelőzött! Pedig két hete a betegágyánál megállapodtunk, én jövök előbb, s csak utá­nam ő. Már megint mindent elrontott...- De fiúk! Ti stramm Fiúk! - míg bírom, míg élek megpróbálom kivívni a mi közös szak­mánknak a becsületét! A tisztességét! Mert nem lehet az, hogy Kodály országában elhallgasson az ének! Nagy László hazájá­ban eltűnjön a tiszta szó. És fájtok! Már ti is fájtok nekem! Azt a jó kurva Istenit! Egy szá­mítással megint több a sírnivalóm! Ki érti ezt? DECSI KISS JÁNOS Ritzel Zoltán illusztrációja

Next

/
Oldalképek
Tartalom