Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-16 / 62. szám
1990. június 16. TOLNATÁJ - 7 A grafikától a fotográfiáig Főszerepben a fény A 7. Országos Grafikai Biennálén 78 művész 351 alkotását láthatja a közönség a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Ma már túlzás nélkül elmondható: a képző- és iparművészet tárlatai között az egyik legjelentősebb szakmai megmérettetés ez a viharsarki seregszemle. Tulajdonképpen 1974- ben kezdődött, akkor vetődött fel először egy plakátbiennálé megrendezésének gondolata, ami azután - az országban alighanem egyedülálló hagyományokra épülő és európai színvonalon működő megyei nyomdaipar jóvoltából is - az alkalmazott grafika összes műfaját felvonultató nagy találkozóvá bővült. A korábbi évek tárlatain a plakát, a könyvtervezés és illusztráció, a csomagoláskultúra, a betű, a szín, a rajz volt a főszereplő, most a fény birodalmára - változataira és üzeneteire - összpontosítottak az alkotók. „A fény varázslat, még akkor is, ha magyarázható - írja Ernyei Sándor grafikusművész, a biennálé rendezője a katalógus előszavában. - Gyakran gondolunk arra, hogy a tűz, a gyertyák fénye, a napfelkelte és a napnyugta, vagy a csillagos égbolt csodálatos, jóllehet egyik sem természetfeletti. Az, hogy a fény jelensége mögött fizikai, ok-okozati .összefüggés van, semmit sem von le abból a következtetésből, hogy mindaz, ami magyarázható - a jelenségek és a világegyetem mindenestül - szív- szorítóan bámulatos, és bár időnként a természet és a kiszámíthatatlan végzet megdöbbenjen kegyetlen, mégiscsak elbűvölő és gyönyörű. Megrendítő, hogy a lelkünk mélyén mindig érezzük, hogy amit észlelünk, az egyetlen lehetőség a milliárd között - a fehér lehetne fekete, a sima lehetne kérges, a szeretet ellenséges, és az ölelésben és a legbékésebb nyugalomban mindig ott szunnyad az elszakadásnak és a föld dübörgő széthasadásának magva.” Plakátok, illusztrációk, grafikák és fotográfiák fogadják a látogatót - fény és árnyék kíséri múzeumi sétáján. Öröm és bánat, álom és valóság, nyugalom és - igen - félelem is. A szakma fejlődését, színvonalát, a mesterség rangját, szeretetét bemutató válogatás. Részleteiben jólesik és fontos elidőzni, de nem árt közben az árnyékkal sem szembesülni. Mert bizony ránkfér egy kis fény - még több fény -, önbecsülés és ragyogás a századvég fáradt, árnyékos Európájában. NIEDZIELSKY KATALIN Máté András: John Cage Vizizene Részlet a kiállításból (Fotó: Kovács Erzsébet) Nem készültem énekesnek... Az Operaház fiatal basszistájának, Tóth Jánosnak lázas kutató szenvedélye a világ sokféleségének megismerésére, s önmaga helyének megtalálására láthatóan áthatotta egész eddigi életét. Biztosan felfigyeltek erre a nyugtalanságra már jó negyedszázaddal ezelőtt annak a veszprémi gimnáziumnak a tanárai is, akik tanúi voltak a fekete hajú, barátságos modorú, nyurga fiatalember egyénisége fejlődésének. És akik éveken át úgy tudták, a tehetséges fiúból alighanem állatorvos lesz. A szülői háztól örökölt képzőművészeti érdeklődése mellett ott volt még a zene is... Mert a fiú hegedűsként is szépen haladt a zeneiskolában, ahol tanára természetesen muzsikusnak szánta őt, s ahol tagja volt a kamarazenekarnak, s a város kórusának... Biztatták itt is, ott is, azután negyedik gimnazista korában úgy gondolta, meg kellene próbálkoznia az énektanulással. Holott ez volt a legveszélyesebb próba...- Szerencsém volt, mert 15-16 éves koromban mutált a hangom - emlékezik Tóth János -, tehát amikor eszembe jutott ez a „képtelenség”, már túl voltam a veszélyes időszakon. Az énektanulás aztán annyira megfertőzött, hogy érettségi után már csak a Zeneakadémia énekszakán tudtam elképzelni magam. Ahova természetesen nem vettek fel, csak a harmadik nekifutásra. Közben a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesében énekeltem. Egyébként az elmondottakon kívül a sportolás is veszélyesen komolyan érdekelt. Éveken át tornásztam, atlé- tizáltam, különösen a férfi szertorna vonzott. Nagyon mozgékony fiatalember voltam, s a legkevésbé sem készültem énekesnek. De hát a főiskolán, ahol 1980- ban az énektanszakot, két évvel később pedig az operaszakot végeztem, végérvényesen választanom kellett. Úgy érzem, abban, hogy végül operaénekes lettem, komoly szerepe volt tanáraimnak is.- Sokoldalú érdeklődése - úgy vélem - operaművészi munkájában máig érezteti hatását. Nem is csak arra gondolok, hogy legutóbb, Flotow operájának, a Mártának színpadra állításával az Erkel Színházban operarendezőként is bemutatkozott, hanem az énekes szerepekből nyújtott színészi alakításaira.- Valóban, minden szerepemmel igyekeztem valami többet színpadra vinni, mint amit a hagyományos operaéneklés jelent, és amit talán elvárnak az énekestől. Én az úgynevezett korszerű operajátszás híve vagyok. Ezt követtem a Márta rendezésében is, bár tudom, hogy ez sok vitát vált ki. Természetesen elsősorban operaénekes vagyok, ebben akarom a legjobbat nyújtani. Már főiskolás koromTóth János Scarpia szerepében ban énekeltem az Erkel Színház Porgy és Bess előadásában, de a legrégebbi szerepeim között van a Bánk bán Tiborca is Petur bánnal felváltva, amelyet Győrben is énekeltem, és még számos kis, epizódszerep. Azután megkaptam Figarót Mozart operájában, majd Rossini Figaróját, A szevillai borbély címszerepét - ezek már a nagyobb feladataim közé tartozik. Amilyen Scarpia is volt a Toscában, vagy A bolygó hollandi címszerepe. Egyszer beugrottam Ochs báró szerepébe is, A rózsalovagba...- Ha nem bántom meg: ez a szerep még korai önnek...- Nem is vállaltam, csak arra az egyetlen estére. Én basszbariton vagyok, tehát a hangom magasságban is, mélységben is eléggé terjedelmes. Ha korán erőltetem a mélyebb szerepek éneklését - ilyen Ochs báróé is -, akkor könnyen elveszíthetem a kissé magasabb, s az egyéniségemhez talán jobban illő karakterszere pékét. Például Scarpiát, vagy a líraibb Tiborcot.- Ma már tehát az énekmüvészeten belül sem kísérletezhet olyan könnyedén önmagával, mint korábban...- Valóban nem. Egyelőre a rendezést is csak egyszeri vállalkozásnak tekintem, amit szívesen vállaltam, mert megbíztak vele. Talán - ismerve az ambícióimat - nem is véletlenül. Később persze örömmel rendeznék. Mindenekelőtt azonban még sok kitűnő operaszerep vár rám, éppen rám! SZOMORY GYÖRGY Beszélgetés Tóth Jánossal Domokos Eszter: Delphoiből jő telex Születni készül a gyilkos csecsemő. A tömeghalál terminust halasztat. A prognózis a jövőre nézve terhelő.' Mégis fonnyadozik Demokrataburokban jő világra a kalász és az asztag. e földi pokol jövő despotája. A csillagok állása az eseményhez mérten Elemi tudásból csöppet sem kedvező. elemi baj fakad. Sőt: inkább idétlen. Univerzális krízis Gnóm világ csakis gnómot hozhat létre. Fő, hogy higgyünk benne. érik be ez alatt. Éltünk áldozzuk érte. A remény éltet minket: szavunk nem értitek. Nem áldozat az élet, ha fabatkát sem ér. Kapcsold ki a kumputert. Mérgező a jövő. Kezdődik Mérgező a kenyér. a Hideg.
