Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-16 / 62. szám
I. évfolyam, 11. szám 1990. június 16. Az elmondandókkal kapcsolatban ennek ugyan nem lesz sok jelentősége, hadd kezdjem mégis némi személyes vallomással. Sok hibám egyike, hogy nem vagyok született dunaföldvári. A településsel kapcsolatban azonban nagyon régi elfogultság munkál bennem. Ez még az 1930-as évek elejéről származik, amikor nagyszüleim, részben az én kedvemért, a nagyon kellemes, kényelmes és sajnos ma már nem létező hajóutat választották Budapestről Apatin megközelítésére. Bennem jövet-menet mindig a dunaföldvári vártorony, a Török-torony, avagy Csonka-torony keltett legmélyebb benyomást. Amolyan romantikus gyerekhevületből és mert ahogyan máig, akkor is szerettem már a történelmet. Később úgy hozta a sors, hogy még jóval a Kozák Éva-féle föltárás előtt, meglehetősen nyaktörő körülmények közt járhattam is ebben a toronyban. Laktam a Kék Duna nevezetű szállodában, mely még évekkel a lebontása után is szerepelt a hazai szálláshelyek címjegyzékében. Néhai barátom, Jendrolovits Ferenc jóvoltából utazhattam a ritka tanácselnöki hajtókocsik egyikben és asszisztálhattam azon a helyi képviselöjelölő gyűlésen, ahol első ízben lehetett kettős jelölésről szó, és ahol a dunaföldváriak pompás összhangban, egy akarattal leszavazták a hivatalos jelöltet: - lévén az illető paksit. Itt kezdett valami megvilágosodni bennem abból, hogy Dunaföldvár még az olyan léptékű települések közé tartozik, melynek lakói képesek lehetnek az egészben, jelenleg már városban gondolkodni, és ha akarnak, tenni is tudnak érte valamit. Ez önmagában még csak feltételezés volt, ami azzal fenyeget, hogy mint oly sokan, én is megpróbálok mindenféle fülénél fogva előrángatott, botcsinálta érvet felhozni igazolására, pusztán csak azért, mert tőlem származik. Bízom az ellenkezőjében. Antal Ferenc tanácselnöknél kezdtem:- Nem lehet mostanában túl nagy gyönyörűség tanácsi vezetőnek lenni. Az önkormányzat elér- keztéről tudunk, de részleteiről, főleg pedig anyagi megalapozottságáról édeskeveset. A közigazgatás azonban nem állhat meg. Csakugyan így van...?- Meg nem áll, de tagadhatatlanul vannak hosz- szabb távra kiható elképzelések, tervek, melyekkel kapcsolatban most felelőtlenség lenne határozatokat hozni. Egyébként mi a testületi ülésekre már tavaly augusztus óta meghívtuk a Kisgazda- párt, az SZDSZ, az MDF, a Fidesz és a Szocialista Párt képviselőit. Semmi nem történik a hátuk mögött.- És történik, vagy történt egyáltalán?- Társadalmi munkára gondol?- Igen, bár egy kissé félve. Sokszor tapasztaltam már, hogy az ilyesmire vonatkozó adatok mögött valamiféle számmisztika rejlik. Valamelyik nagyobbacska vállalat kölcsön ad a tanácsnak egy erőgépet, nem kér számlát és máris az egekbe ugrott a társadalmi munka értéke...- Nálunk nem ilyesmiről van szó. Valóban a lakosság kétkezi munkájával épült meg három év alatt 7500 méter út és járda, továbbá 4500 méter vízhálózat. De akkor is dunaföldváriak tesznek valamit Dunaföldvárért, amikor egyáltalán nem nagy vállalatok és szervek összesen 7 milliót „dobnak össze” a crossbarosításért...- Amikor a helyiek szidják a tanácsot, miért szidják leginkább?- A bürokráciáért. De hadd tegyem hozzá, hogy az érvényben lévő jogszabályokat, rendelkezéseket a legritkább esetben e falak között találják ki... * A helyi szókimondásnak - hiszen a szó is lehet közérdekű - január óta mindenesetre van nyomtatott fóruma is. Ekkor jelent meg a Dunaföldvár című lap 1. évfolyamának 1. száma. Beköszöntője, mint majdnem minden kis sajtóorgánumé, meglehetősen suta volt, a tartalom azonban egyre örvendetesebben eleven. Az első 9 számot sikerült átnéznem. Van ezekben útibeszámoló, helyi művészek alkotása, városrészlet, könyvajánlat, sport, hír és A dunaföldváriak - Dunaföldvárért hirdetés, vita a pártház sorsáról, kemény kritika az újonnan megjelent Földvári képes krónikáról, helytörténet, horgászhir, vallásos anyag, szinte késhegyig menő vita, a város költségvetésének részletes ismertetése... Nem akarók egy teljes tartalomjegyzékkel szolgálni. Mögöttünk tudván a nem mindig ízléses választási harcokat, külön említést érdemel mégis, hogy ezen a téren a „Dunaföldvár” akár országosan is méltánylást érdemlő mértéktartást tanúsított. * Ennyit a kétségtelenül fontos szavakról, de a tetteket se szabad feledni. Götzinger Károly, a művelődési ház vezetője:- A 20-40 éveseket a kulturális egyesület vonzza. Ennek van - képzőművészettel is foglalkozó - önképzőköre, városépítő-védő köre és itt csoportosulnak azok, akik a lap szerkesztésében részt vállalnak. A 200 tagú kertbarátkörből mostanában készülnek Ausztriába. A nyugdíjasok klubja 100 körüli létszámú, a múzeumbarátoké nagyjából ugyanekkora. Utóbbiak tevékenysége egyébként nemcsak tárlatlátogatásokban és előadások hallgatásában merül ki, hanem például a vár belsejében a gyomirtásban is. A kézimunkaszakkör hozzávetőleg 50 nő és 1 férfi tagja a Virágzó Tsz ebédlőjében kap helyet. A vízi úttörők - tanári és szülői felügyelettel - nemsokára csónakútra készülnek Tasstól lefelé, bő 35 kilométeren. Volt idő - több, mint 30 évi újságiróskodás után ezt igazán tudom -, amikor jószerivel másról se lehetett olvasni vidéki lapjainkban, mint a termelőszövetkezetekről. Ennek mintha mostanában jött volna némi böjtje. Éppen ezért nem árt emlékeztetni, hogy a három helyi termelőszövetkezet mindig készséggel belenyúlt a pénztárcába, amikor a településen kellett segíteni. Ez is a címben jelölt kategóriába tartozik. * Dunaföldvár nem szűkölködik műemlékekben. A bevezetőben már említett Török-torony múltját a megyei múzeum igazgatóhelyettese, dr. Gaál Attila foglalta össze néhány éve megjelent ...vagyon az h atalmas császárnak egy Földvár nevű vára...” című fényképes füzetében. Kollégáival együtt végzett feltárásai azóta is újabbnál újabb részletekkel gazdagítják a múltra vonatkozó ismereteket... Gyönyörű és minden bizonnyal halálra ítélt épület lett volna a város közepén lévő görögkeleti templom, ha sok évtizedes hercehurca után, apja helyett végre Vujichich Sztoján nem engedélyezi a helyreállítást, amelyre az 1988-as megyei első díj teljes összegét, 1 millió 400 ezer forintot fordították. Ami kezdetnek elég volt.- Abból a meggondolásból, hogy legyen a társadalmi munka hasznának mindenki által látható jele a városban... - így a tanácselnök. A Magyar László nevét viselő gimnázium, 1790 körül épült egykori kolostor, ugyancsak nagyon szép műemlék. Lukácsi Pál az igazgató szeret dicsekedni, ha van mivel. Vaskos dosszié kerül az asztalra. Benne bizonylatok, számlakivonatok, szerződések.- Tíz év alatt százezres nagyságrendű összeget kaptunk a legkülönbözőbb forrásokból, de mindenhogyan közadakozásból - mondja. 1000-3000 forintos tételekkel a termelőszövetkezetek szerepelnek, az áfész egyszer 2550-et adott, másszor másfél ezret jutalomkönyvre. A takarékszövetkezet, egyébként az első ilyen pénzintézet az országban, egy alkalommal 1800-at. Vannak azonban személyhez jobban köthető példák is. Az igencsak távolra, mert Kanadába, szakadt Horváth Lajos - az egykori polgári diákja - 15 kanadai dollárt küldött érdemes diákok jutalmazására. Nádor Antal helyi penziótulajdonos pedig már 1985 óta rendszeresen küld havi 500 forintot az iskolának. Abból a meggondolásból, hogy elsősorban a vendéglátóipar iránt érdeklődőket támogassák, de a döntést végeredményben a tantestületre bízza: - ami szerintem tagadhatatlanul növeli az ajándék értékét. A gimnázium egyébként 38 éves fennállása legjobb évét zárja. Két diákja került országos döntőbe tanulmányi versenyeken, ketten pedig dicséretaz hatalmas császárnak egy Földvár nevű vára...” Fényképezte: KISPÁL MÁRIA ben részesültek. Ami „lélekszámra vetítve” se rossz arány, lévén a Magyar László Gimnáziumnak összesen 231 diákja és 40 tagú tantestülete... * Műemlékek ide, vagy oda, Dunaföldvár az első település praxisomban, melynek vezetői nem lelkesednek túlságosan azért, hogy szeretném növelni idegenforgalmukat. Persze nekik van igazuk. A város forgalmi áteresztőképessége gyatra, a Tolnatourist szép kempingje csak időszakos szálláshelyet biztosít, a néhai szálloda pótlására a Du- na-partra szántnak terve egyelőre - és valószínűleg tartósan - a jövő holdas távolában van. Más financiális viszonyok közt voltak gomolygó turisztikai elképzelések a várral kapcsolatosan is, melyek megfelelő szálláshoz kapcsolódhattak - volna. Az úttörőtábor hosszú időre minden helyét előjegyezte, mindehhez pedig a vendéglátóhelyek kapacitása se egetverő. Egy település iránt természetesen nemcsak épületei, vendéglői és szép fekvése kelthet rokon- szenvet, hanem a benne élők magatartása is. Ezzel kapcsolatban korszakonként megoszlottak a vélemények. Mednyánszky Ferenc László apát 1731. március 29-én a jobbágyaival kötött szerződésnek már a 2. pontjában sietett kitérni arra, hogy „Az egymás között való veszekedést, böcstelen szóval való mocskot, szitkozódást, hatalmaskodást, tilalomnak megszegését és más esetekhez hasonló állapotokat, melyek közöttük történnek és történhetnének” bíró előtt kell számon kérni. 1829. június 13-án Nagy Ferenc hites jegyző ilyen választ adott az Egyed-féle összeírás körkérdésére: „Ezen Népes Városban találkoznak ugyan Némely rosszabb Indulatúak is, de mégis legnagyobb részben Víg kedvűek, békességesek és engedelmessel” 1902. november 2-án az akkori Dunaföldvár című lapban valaki nyílt levélben figyelmeztette a járási főszolgabírót az alábbi apróságokra: „Csak alig pár hete Kardos Jánost leszúrták és elvérzett.” Hegedűs József 12 centis szúrást kapott. S. B-t hárman támadták meg nyitott bicskával, de még időben rájöttek, hogy nem őt kívánják megszúrkálni. Október 28-án csendőrkáplár terelt másik utcába egy társaságot, mert a szomszéd sarkán már késsel várták őket. Mindezek a hírek a korábban már említett „Földvári képes krónikáskönyv”-ből származnak. Dr. Krizsán László munkáját „a várost megtartó elő-, dök emlékének” ajánlotta. Kétségtelenül lehetne teljesebb, átfogóbb is, de nyújtózkodni többnyire csak a takaró hosszáig érdemes. Valószínűleg itt is az történt. Az ajánlás egyébként emlékeztet a városháza sarkán lévő emléktáblára, melyen a török- dúlás utáni jobbágyősöket örökítették meg és ami a megyei hasonló táblák között talán a legrokonszenvesebb szövegű. Befejezésül zárjuk vidáman ezt a hézagos ösz- szeállítást. Az akkori lap tanúbizonysága szerint a dunaföldváriak már 1903-ban megpróbáltak tenni valamit azért, amin most hátramaradottai igyekeznek. A telefonhelyzet megoldásáért ugyanis. Az akkori „vigasz”: „A kereskedelmi minisztériumban - mint rendes szokás, nincs erre most fedezet a költségvetésben és ezen csekély ok miatt (a kérés) jelenleg nem teljesíthető. Vigaszt is kaptunk ugyan, hogy mihelyt kellő fedezettel rendelkezik a miniszter úr, tanulmányozni fogja az ügyet, és így remélhető, hogy unokáink beszélhetnek telefonon a fővárosba.” Mint ismeretes, az unokák unokái most a crossbart várják. A következő mondat az akkori Dunaföldvár '1903. január 25-i számából került ide, máig ható érvénnyel: „Ez a mi sorsunk; így haladunk mi előre.” ORDAS IVÁN
