Tolnai Népújság, 1990. június (1. évfolyam, 49-74. szám)
1990-06-15 / 61. szám
2 NÉPÚJSÁG 1990. június 15. Lövöldözés után viszonylag nyugalom Bukarestben Ne legyen két Magyarország Megalakult a Tolna Megyei Faluszövetség (Folytatás az 1. oldalról.) intézett a tömeghez. A nap folyamán ez volt a második beszéde, mert hajnalban szintén szónokolt az egybegyűltekhez, főként a vidékről érkezett bányászokhoz. Déli beszédében megismételte: a szerdai rendzavarás mögött külföldről támogatott vasgárdista elemek húzódnak meg, akik félrevezetett embereket hajszoltak bele az esztelen pusztításba. Határozottan szólt arról, hogy a kormány, a hadsereg és a Nemzeti Megmentési Front mindent megtesz a rend és a nyugalom helyreállítása érdekében. Bukarestben egyébként a hadsereg teljesen ura a helyzetnek. Minden fontosabb épületet védelmük alá vontak a katonák. Tankok védik a kormány épületét, a rádió és a televízió székházát. Nagyobb katonai erő tartózkodik a belügyminisztérium és a bukaresti rendőr-főkapitányTalálmány Brazíliából .SaaPaulóban már működik, Tolnán tegnap mutatták be azt a hidraulikus szelep- és vezérlőműszert, amit egy magyar származású Brazíliában élő feltaláló, Karvaly Károly fejlesztett ki. Lényege, hogy segítségével állandó nyomás tartható fenn a folyadékszállító (pl. víz) vezetékrendszerekben és csőtörés esetén automatikusan blokkol. A rendezvényt a vízmű tolnai telephelyén a szekszárdi Alisca Patent Kft. ipari cég vezetője, Szauter Lajos nyitotta meg. Karvaly Károly először dia- és videoké- pek segítségével mutatta be a Föld túlsó oldaláról hozott találmányát Elmondta, hogy működtetéséhez - leszámítva egy indító impulzust - semmilyen elektromos, elektronikus vagy pneumatikus segédenergia nem szükséges. Vezetékes összeköttetés nélkül képes üzemeltetni, akár innen Tolnáról egy veszprémi rendszert is. Az előadást gyakorlati bemutató követte. W.G. (Folytatás az 1, oldalról.) A katolikusoknak csak egyszer kell beiratkozni- Mi abban bízunk, hogy a hitoktatás valóban fakultatív lesz, azaz minden család eldöntheti, hittanra járatja-e gyermekét, vagy inkább távol marad a vallástól és valamilyen erkölcstani, vagy vallástörténeti kurzusra íratja be. Hogy semmiféle hátrányos megkülönböztetés ne érje bármiképpen is dönt, azért a kormányzat az iskolák vezetését teszi felelőssé. A hitoktatót fegyelmi felelősségrevonás terheli, ha a távolmaradást elítéli - mondja dr. Keszthelyi Ferenc. Katolikus oktatásra egyébként elég egyszer beiratkozni, ezt úgy vesszük, hogy a teljes általános iskolai évekre érvényes, bár természetesen bárkinek jogában áll „menet közben” megváltoztatni szándékát, s szülői indítványra kimaradni. Áma a hitoktatás ideje alatt a távollétet igazolni kell, s ha a bizonyítványba osztályzat nem is, az mindenképpen bekerül, hogy szorgalmasan lá- togatta-e a hittanórákat. Mint dr. Keszthelyi Ferenc tájékoztatott, az új tanévre iratkozókat július 31 -ig várják az iskolában, vagy a területileg illetékes plébánián. Szeptember 7-ig pótbeiratkozási lehetőség is lesz.- Kik fogják tanítani a hittant?- Már évek óta növekvő számban képezünk ki világi hitoktatókat. A Hittudományi Akadémián például még levelező szakon is 260 hallgatónk van, s az egyházmegyékben is folyik a képzés. Számítunk' a nyugdíjas pedagógusok, még gyógyszerészek segítségére is. A kisebb településeken arra törekszünk, hogy ság épülete előtt. Ugyancsak a hadsereg védelme alatt áll a főposta, a víz- és gázművek, az elektromos áramot biztosító központok. A fővárosban katonai járőröket látni, sok helyütt igazoltatások vannak, ellenőrzik a gépkocsikat is. Az Egyetem teret bányászok szállták meg. A román kormány egy csütörtöki nyilatkozatában a rendőrség „gyengeségével" indokolta, hogy miért kellett a lakosságot is mozgósítania a bukaresti megmozdulás leverésére. Csütörtökre virradóra dolgozók ezrei indultak vidékről Bukarestbe a „kormány megvédésére”, s a bányászok például a városközpontban valóságos hajtóvadászatot folytattak mindazok ellen, akiket Egyetem téri tüntetőnek véltek. A rádióban ismertetett nyilatkozat szerint a rendőrség félreértette a kormány Nyilvános vb-ülés Tolnán A tolnai tanács első nyilvános vb- űlésén (tegnap délután) a tagokon és szakértőkön kívül részt vettek az MDF, az SZDSZ és a Kisgazdapárt helyi képviselői is. Ahogy az már lenni szokott, ahol megjelenik a „friss erő”, ott kellemetlen kérdések is elhangzanak. így történt, hogy rákérdeztek az egyik tanácsi dolgozó lakástörlesztési hitelével kapcsolatos bonyodalmakra, és hosszan vitatkoztak a városban található - ma még szovjet - laktanya őrzésére felállítandó társadalmi bizottságról is.- Ha a hadsereg képtelen megoldani az objektum védelmét, az szégyen, gyalázat - mondta Imre József vb-tag. - De mi talán jobban őrizzük majd? Kik látják el a konkrét munkát, ha elvállaljuk? És ha valami kár vagy baleset pont akkor keletkezik, mikor a mi embereink vannak szolgálathelybeliek vállalhassák a hittantanítást. A középiskolákban hittantudományi doktorátust szerzetteket, vagy nappali felsőfokú végzettségű hittantanárokat, az általános iskolákban pedig a levelező tagozaton végzetteket és a hitoktatási tanfolyamot elvégzett tanerőket szeretnénk foglalkoztatni. Természetesen egyelőre képesítés nélküli pedagógusokra is szükség lesz, megfelelő pedagógiai, pszicholóógiai és persze hittudományi felkészítésük után. Valamennyi oktatónak megbízólevéllel kell rendelkeznie az illetékes egyházmegyei hatóságtól, enél- kül nem állhat katedrára.- Mi a helyzet a tankönyvekkel, hiszen az ősszel már szükség lesz rájuk?- Az idén elkészített és a minisztérium által már el is fogadott tanterv alapján adtunk ki többfajta hittankönyvet. A kisebb vidéki településekre célszerűbbnek láttunk külön, egyszerűbb nyelvezetű és tartalmú tankönyveket készíteni, de csak olyan könyvből taníthatnak a hitoktatók, amelyet a püspöki kar referense, illetve a hitoktatási bizottságunk jóváhagyott. Felkészítő tanfolyamok a református oktatóknak A miniszter ur bejelentését mi is nagy örömmel fogadtuk - mondta Bóna Zoltán -, már csak azért is, mert az elmúlt években azok a szülők, akik gyermekeiket a fakultativ hitoktatásra beíratták, bizony nem kaptak ehhez bátorítást az állami szervektől és ez bizonytalanná tette helyzetük megítélését. Most a művelődési tárca a vallásszabadság kiteljesedését kínálja, azzal a hangsúllyal, hogy aki nem lát értéket a hitoktatásban, annak a meggyőződését éppoly becsben kell tartani, korábbi „toleráns magatartását”, emiatt döntésképtelenné vált, s képtelen volt megtalálni a tüntetőkkel szembeni hatékony fellépés módját. A kormánynak ilyen körülmények között nem volt más választása, mint hogy a vérontás elkerülése végett a nép támogatását kérje - bizonygatta a közlemény, egyben munkájuk felvételére szólította fel az embereket. Egyes bukaresti jelentések szerint egy feldühödött bányászcsoport csütörtök reggel lerombolta a nemrégiben tartott választások egyik ellenzéki elnökjelöltjének nyomdáját. Ion Ratiu több mint 50 éves külföldi száműzetés után tért haza néhány hónappal ezelőtt Romániába, s a Nemzeti Parasztpárt színeiben indult az elnökválasztáson. A milliomos politikus két hónapja hozta létre a legmodernebb, Belgiumból vásárolt gépekkel felszerelt üzemét. ban, annak ki vállalja a következményeit? Egyáltalán, biztosak vagyunk abban, hogy a helyi önkormányzaté lesz az épületkomplexum kiürítés után? Vagy miért, kiét őrizzük?- Úgy értesültünk - válaszolta Toronyi István vb-titkár, akit a tanács az MDF kezdeményezésére létrehozandó bizottságba delegált - hogy a hadsereg létszámgondokkal küzd e téren, ezért a kormányzat a jövőben polgári személyekkel kívánja megoldani a védelmet. Ennek szeretnénk egy kicsit elébe menni. A kilenctagú bizottságot a pártok hívták életre, a tanács abba nem szólhat bele, hogy legyen vagy ne legyen, maximum annyit tehet, hogy részt vesz vagy nem vesz részt benne. Ha pedig az objektumot részben vagy egészében nem kapja vissza az önkormányzat, akkor azt mondom, hogy mint a gyermeküket hittanra beíratókét. Mi azt szeretnénk, ha a hitoktatásnak önmagához méltó tekintélye lenne a társadalomban, hiszen a hitre épített erkölcsi nevelés társadalmunk mai viszonyai között különösen fontos. Régóta fölismert és hirdetett igényünk teljesül most, s csak arra kell nagyon vigyáznunk, hogy valóban alternatív döntés lehetőségét kínáljuk, s ne egymás ellen, hanem egymással versengve igyekezzenek az egyházak, felekezetek megnyerni maguknak a kis tanulókat.- Befogadnak vallás nélküli, vagy más valláshoz tartozókat is a tanórákra?- Örömmel, mint ahogy annak sincs semmi akadálya, hogy valaki egy idő múlva másik hitoktatásra járjon. Bár a dolog természete szerint ez mindig kivételnek fog számítani.- Kik végzik majd a református vallásoktatást?- Tudjuk, az induláskor nem leszünk könnyű helyzetben! Némely egyházközséghez 10 iskola és számos osztály is tartozhat, így hiány lesz pedagógusokból. A hitoktatók képzését mindenképpen meg kell oldanunk, hiszen korábban éppen amiatt panaszkodtunk, hogy hitoktatásunk nem lehet elég kiterjedt kötä - és most előttünk a kívánt lehetőség. A Református Teológiai Akadémián Budapesten szeptembertől pedagógiai és pszichológiai tanszék is lesz, a lelkészképzésnek pedig régen is integráns része volt a tanítóképzőbe járás és vizsgázás, ezt kellene újra föleleveníteni. Nem lesz könnyű a vidéki lelkészek helyzete, akik 10-15 faluban is szolgálnak, bár az iskolakörzetesítés - amíg fennmarad - e téren haszonnal is jár. Egyházmegyéinkben egyébként már szervezzük a felkészítő tanfolyamokat, s az induló állami oktatáshoz külföldi tapasztalatokat is hasznosítani igyekszünk, például a tankönyvek szerkesztésében, pedagógiai módszerek átvételében. Második nekifutásra tegnap délelőtt mégiscsak megalakult a Tolna Megyei Faluszövetség. Egyszer már tettek kísérletet a szervezők idén februárban a kistelepülések érdekvédelmét szolgáló unió létrehozására, de akkor hiába tanácskoztak a tanácselnökök, vb-titkárok egy fél napon át a szekszárdi régi megyeháza zsúfolásig megtelt nagytermében, hiába volt óriási a lelkesedés, a döntést végül a választások utánra halasztották. Most újra találkoztak, de ezúttal a nagy-, dorogi tanácsháza padlásterében lévő kis teremben is elfértek. Ugyanis mindössze 22 község vezetője jelent meg az alakuló ülésen. Ők viszont némi módosítással mindannyian elfogadták a szövetség alapszabályát, s programját is, mely szerint tevékenységük nem a városok ellen, de azok nincs igazság. Szó esett még többek között a vezetői fegyelemről is. Arról, hogy szemléletváltozás indult el e téren. Szakítva a korábbi gyakorlattal most már nem elégednek meg a jelentések, beszámolók, vb-határoza- tok meghallgatásával, hanem konkrét számonkérésekre is sor kerül. Ezt egyesek még bizalmatlanságnak veszik. Bizalomként, elégedettségként könyvelhették el viszont azt a tanácsiak, hogy központi javaslatra 250 ezer forint jutalom kerül kiosztásra közöttük. Személyenként nagyjából egy havi fizetésnek megfelelő összeggel köszönik meg nekik az idei dömpingmunkákban való részvételt. A népszavazás, a népszámlálás, a választások lebonyolításáért utólag, az őszi önkormányzati váltás előkészítéséért előre fizet a megbízó.-Wy- Mit várnak a kormányzattól?- A két legfontosabbat említem: kezelje a meghirdetett szándék szerinti tisztességgel a hitoktatás ügyét, beleértve a pedagógusok kellő megbecsülését, s az órarendbe épített tananyag jelentőségét pedig presztízsteremtő módon értékelje. A rabbik körül kialakult szerkezetben- A mi helyzetünk némiképp eltér a katolikusokétól és a reformátusokétól, hiszen a zsidó oktatást továbbra is a zsinagógák körül a legcélszerűbb megszervezni. Így kívánja diaszpóránk sajátos elterjedése - mondja Landeszman György. - Elvben persze nem zárkózunk el az iskolán belüli oktatástól sem, sőt: beszámolhatok arról, hogy a budapesti Wesselényi utcában szeptembertől lesz általános iskolánk és van egy egyesületi iskola is. A hitoktatásunknak mégis a rabbik körül kialakult szerkezetben kell majd továbbra is folytatódnia. Azt el tudom képzelni, hogy kijelölt napokon egy-egy iskola körzetében összegyűjtjük oktatásra a gyerekeket, vagy vidéken esetleg vasárnapi oktatást tartunk, amelyre saját költségünkön beutaztatjuk a résztvevő gyerekeket, de arra nem számítunk, hogy az általános iskolákban kiterjedten oktatni lehessen a hitünket, ez a magyar zsidóság demográfiai helyzetéből következik.- Zártkörű-e hitoktatásuk?- Nincs semmiféle olyan rendelkezés, szabály, aminek az alapján más valláshoz tartozók ne járhatnának Talmud Tóra tanfolyamainkra. Bizonyos szertartásainkon értelemszerűen nem vehetnek részt a felekezetűnkön kívüliek. Gondolok itt például a 13 éves fiúk férfivá avatására.- Rabbiképzésük elismerten magas színvonalú, mégis megkérdem: az új helyzetben módosítják-e a hitoktatóik felkészítését?- Mi is lépést szeretnénk tartani az idővel! Az Országos Rabbiképző Intézet égj- sze alatt beindítottuk a pedagógus szakot. A kurzus időtartama két év és a hallgatók közül tizenketten éppen most indultak továbbképzésre Jeruzsálembe, ahonnan augusztus elején térnek haza. SCHÖFFER JENŐ kiváltságainak megszüntetésére, az elmúlt évtizedekben elsorvadásra ítélt települések megmentésére, felvirágoztatására irányul majd. Síkra szállnak többek között a vállalkozások támogatásáért, hiszen azok a falvak eltartó és lakosság megőrző képességét is növelik. Kapcsolatba lép a szövetség minden olyan párttal, szervezettel, országgyűlési képviselővel, aki a „két Magyarország” helyzet megváltoztatásáért küzd. A jelenlévők vezetőséget is választottak maguk közül. Az elnök dr. Heidecker Péter, Nagydorog tanácselnöke, helyettese Teleki István, a nagymányoki tanácselnök lett. Az ellenőrzőbizottság élére Nagy Ferenc, bátaszéki vb-titkár került Mandátumuk egyelőre az új önkormányzatok megválasztásáig tart- esi Nem várható benzináremelés A közeljövőben nem várható benzináremelés - mondta a sajtóban napvilágot látott találgatásokkal kapcsolatban Tóth József, a Mineralimpex vezérigazgatója az MTI munkatársának. A szakember hozzátette: a nyugat-európai szokásoknak megfelelően a pánikkeltést lehetőleg elkerülve kellene informálni a lakosságot az energiaiparról. Elmondta azt is, hogy 1991-től, amikor a magyar-szovjet kereskedelemben áttértünk a dollárelszámolásra, mindenképpen számolni kell a kőolaj és származékai árának emelésével. A lakosságot ugyanakkor tájékoztatni kell a fogyasztói árképzés mechanizmusáról, például a nyugat-európai benzinárképzés sajátosságairól is. Tóth József szerint a magyaroknak tisztában kell len- niök azzal, hogy például az NSZK-ban és Ausztriában is négy részből tevődik ösz- sze a benzin ára, akárcsak nálunk: az olaj világpiaci vételárából, a finomítás költségeiből, a forgalmazási költségek-, bői és a Nyugat-Európában is magas adóból. Ez utóbbi az 1 márka 20 pfennin- ges nyugatnémet benzinárból például 65 pfenninget tesz ki. A 9 schillinges osztrák benzin fogyasztói árának is mintegy a fele az adó. Ez a hányad követő árnál mindig fix része a benzinárnak, míg például a kőolaj vételára világpiaci árral mozog: hol olcsóbbá, hol drágábbá téve ezzel a motorbenzint, akár 15-20 százalékkal is. Kinevezés Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke Király Pétert kinevezte a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkárává. (MTI) A rendőrség kérése Csütörtökön délelőtt Dombóvár és Tamási között a 61. sz. főútvonalon halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. Az áldozat Seidel György Ottó, aki 1939. február 9- én született Budapesten. A vizsgálat eddigi adatai szerint a szerencsétlenül járt férfi külföldi tartózkodási engedéllyel rendelkező magyar állampolgár, akinél a baleset után csak az útlevelét találták meg, s ezért nem ál- ^ lapítható meg magyarországi tartózkodási helye. A rendőrség kéri, hogy az áldozat rokonai vagy ismerősei a 714/1222 telefonon, vagy személyesen jelentkezzenek a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon, vagy bármelyik rendőri szervnél. Új tantárgy a hittan Szervezik a vallásoktatást Kaszárnyavédő polgári őrség?