Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-11 / 08. szám

6 NÉPÚJSÁG 1990. április 11. Ökölvívás Atlétika Megyeválogatottak területi döntője Junior országos bajnokaink: Kocsis Zsolt és Kovács László Április 5-8. között Petőfibányán bonyolították le a junior ökölvívók országos bajnokságát. Harmincki­lenc egyesület 129 versenyzője je­lent meg a mérlegelésnél, köztük megyénk képviseletében a Paksi SE és a Dombóvári Spartacus ök- lözői. Két országos bajnokot is avathattunk hiszen a 63,5 kg-ban Kocsis Zsolt, míg a 81 kg-ban Ko­vács László állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Ezenkívül még több érmet is szereztek spor­tolóink, így szereplésüket sikeres­nek mondhatjuk. Az igazsághoz még hozzátarto­zik, hogy az öt Tolna megyei dobo­gós versenyzőből hárman Szek- szárdon készülnek és edzenek (Kovács László, Oláh László és Görcs István), Rácz György irányí­tásával. Úgy látszik a közel két éve elkezdett munkának kezd beérni a gyümölcse. Ez különösen azért örömteli, mert a megyeszékhely­nek több mint tiz éve nem volt or­szágos bajnoka ökölvívásban. Va­lószínűleg ezekre az eredmények­re felfigyelnek a gyerekek is és ta­lán többen kedvet kapnak a bu­nyóhoz ebben a városban. Eredmények: 54 kg: 2. Oláh László (Paksi SE), 63,5 kg: orszá­gos bajnok: Kocsis Zsolt (Paksi SE), 3. Görcs István (Paksi SE). 75 kg: Szakrai András (Dombóvári Spartacus), 81 kg: országos baj­nok: Kovács László (Paksi SE). Hibáztunk A lapunk szombati számá­ban közölt „Sípszó előtt” című összeállításunkban a Bony­hádi SE szurkolói hiába ke­resték a csapatukkal kapcso­latos edzői nyilatkozatot, vala­mint a tervezett kezdő tlfen- egyet. Mielőtt arra gondolná­nak, hogy a kiesési zónában tanyázó bonyhádi csapat szakvezetői az előállt szak­osztályi gondok közepette el­felejtették informálni sportro­vatunkat, sietünk leszögezni: megkaptuk Mucska Gyula nyilatkozatát. Hogy mégis ki­maradt lapunkból, azt igazán nem áprilisi tréfának szántuk. Bevalljuk, mi hibáztunk, amiért a bonyhádi szurkolók elnézé­sét kérjük. Országos mezei futóbajnokság Dunakeszi lóversenypályáján ren­dezték meg a 82. alkalommal kiirt or­szágos mezei futóbajnokságot. A ko­rábbiaktól eltérő, lényegesen nehe­zebb pálya, borús, esőre hajló idő fo­gadta a csökkenő számú egyesület alacsonyabb létszámú csapatait. Tolna megyéből dombóvári, szekszárdi és bonyhádi futók szerepeltek a sereg­szemlén. Részvételüket egy egyéni bajnoki cím és további három bronzér­mes helyezés elnyerése fémjelezte. A 15 éves fiúk 5000 méteres táv- ján Németh Nándor, a Dombóvári Sportiskola Ígéretes tehetségű ver­senyzője biztosan győzött. Végig ő dik­tálta az iramot, a hajrában 40 méteres előnnyel ért célba. A gyulaji általános iskola tanulója testnevelő tanára által irányított csoport tagjaként igen szép sikert ért el. Az ugyancsak 15 éves Vass Zsuzsanna (AC Szekszárdi nevé­hez fűződik a másik egyéni dobogós helyezés. Vass a 3000 méteren okos taktikus versenyben lett harmadik. A serdülő „A” kategóriás dombóvári fiúcsapat a 6000 méteres távon bizo­nyította klasszisát. A fiatalabb - 16 éves - versenyzőkből álló gárda meg érdemelten jutott a dobogó harmadik fokára. Évjáratában a Szigeti-Ba- logh-Kővári trió az 1 -2-4. helyen érté kelhető egyénileg. Dicséret illeti az 1975-ös születésű dombóvári leány csapatot is: 3000 méteren kemény bátor versenyzéssel szoros küzdelem ben vívta ki a bronzérmes helyezést Összességében a dombóváriak az utóbbi 12 esztendő legeredménye­sebb mezei bajnokságuknak örven­dezhetnek. Eredmények: férfiak, felnőttek (12 km): 11. Váncsa Dénes (AC Szek­szárdi. Ifjúságiak (7 km): 16. Varga Ti­bor (Dombóvár), 20. Hilbert József (AC Szekszárdi. Serdülő „A” (6000 m): 6. Szigeti András, 14. Balogh Jenő, 17. Kővári Márió (mindhárom Dombóvár). Csapatban: 3. Dombóvári Sportiskola (Szigeti, Balogh, Kővári, Horváth, Tóth). Serdülő „B” 15 évesek (5000 m): 1. Németh Nándor (Dombóvári Sportisko­la) 16:02. Edzője: Surján András. Ser­dülő „B” 14 évesek (5000 m): 19. Ka­szás Róbert (Dombóvári Sportiskola). Csapatban: 5. Dombóvári Sportiskola (Kaszás, Orsós, Varga, Deme). Serdülő „B” 13 évesek (4000 m): 11. Plesz Bo- tond (Bonyhád). Nők: serdülő „B” 15 évesek (3000 m): 3. Vass Zsuzsa (AC Szekszárdi, 7. Somogyi Borbála, 11. Bujdosó Beáta (mindkettő Dombóvári Sportiskola). Csapatban: 3. Dombóvári Sportiskola (Somogyi, Bujdosó, Somoskövi, Borsi). Serdülő „B” 14 évesek (3000 m): 13. Karászi Tünde, 16. Orbán Nikoletta (mindkettő Dombóvári Sportiskola). Serdülő „B” 13 évesek (3000 m): 10. PrigerTamara (AC Szekszárdi. Csapat­ban:^. AC Szekszárd (Priger, Garam- völgyl, Szabó, Baumgartner). Tizenhét gól a nyitófordulóban Tegnap délután megkezdődött Szek- szárdon a labdarúgó serdülő-és ifjúsági megyeválogatottak területi döntője. A négy találkozón tizenhét góllal nyitottak a csapatok, s helyenként a színvonalra sem lehetett panasz. Megyénk mindkét válogatottja vereséggel rajtolt, igaz a négycsapatos mezőny alighanem leg­erősebb együttesével, Somogyország válogatottjával találkoztak. Évek óta ácsingózunk az utánpótlás korosztá­lyunk megméretésén a sikerre, de úgy fest, ezúttal házigazdaként is be kell ér­nünk a statiszta szereppel. Persze, van még javításra lehetőség. Serdülők Somogy-Tolna 3-0 (0-0). V.: Oszter- majer. Somogy: Szűcs (Milinte) - Vejki, Tököli, Mészáros, László - Lancsár, Virág (Baló), Panner, Gazda (Kovács) - Kurucz, Boneváti (Schell). Edző: Major Gábor. Tolna: Vesza -- Jakab (Gáspár), Pálfi, Gyéhn, Horváth - Takács (Palkó), Cseke, Lambert, (Rácz) - Molnár, Teplán, Stölk- ler (Zalai, Gaál). Edző: Mercsényi Gyula. Egy félidőn át bizonyult csak egyenrangú ellenfélnek megyénk válogatottja. G.: Ku­rucz 2, Borovári. Jók: Lancsár, Panner, Kurucz, illetve Pálfi, Cseke. Baranya-Zala 6-0 (4-0). V.: Lerch. Ba­ranya: Tóth - Kurucsai, Balogh, Kólya, Kanyar (Veriga) - Fülöp, Boros (Kőhe­gyi), Németh (Bauer) - Sztojka, Polgári (Pataki), Kovács. Edző: Póth Lajos. Zala: Bécs (Takács) - Mester, Csibor, Lancz - Kulcsár (Röszler), Szabó, Bognár - Jor- dánovics,Kerese (Boros), Szabó II. Edző Román Péter. Az egységesebb csapatjá­tékot nyújtó, végig többet kezdeményező Serdülőválogatottunk szünet után összeroppant Körzeti labdarúgás Sikeres decsi meneteles Szekszárd 1. Decs 15 12 1 2 36-13 37 2. B.-varasd 16 10 3 3 43-15 33 3. Öcsény 16 9 3 4 48-25 32 4. Sióagárd 16 9 3 4 42-32 32 5. Sz. Dózsa II. 16 9 2 5 56-17 29 6. Izmény 15 8 3 4 38-29 27 7. Béta 16 7 3 6 44-28 24 8. Bogyiszló 16 7 2 7 28-31 23 9. Alsónána 15 4 4 7 31-34 16 10. Zomba 15 5 1 9 24-41 16 11. Kéty 15 5 1 9 27-47 16 12. Harc 16 2 2 12 25-70 8 13. Győré 15­­15 7-67­1. Tengelic Paks 17 13 3 1 69-18 42 2. Paks II. 17 11 3 3 60-22 36 3. Simontornya 16 11 2 3 50-21 35 4. Nagydorog 17 10 2 5 51-27 32 5. Tolnanémedi 17 8 3 6 41-48 27 6. Németkér 17 6 4 7 34-30 21 Mai sportműsor Labdarúgás: Szekszárdon a Dózsa- stadionban és a városi sporttelepen folytatódik a serdülő-és ifjúsági me­gyeválogatottak tornájának területi 7. Kajdacs 16 6 3 7 32-39 21 8. Bölcske 16 5 5 6 19-24 20 9. Györköny 17 6 2 9 25-38 20 10. Madocsa 17 6 ­11 35-56 19 11. Középhidvég 16 4 3 9 35-45 15 12. Kötesd 17 4 3 10 24-44 15 13. Pusztah. 17 1 1 15 16-79 4 Dombóvár 1. Závod 14 10 2 2 48-17 22 2. Kocsola 14 11 ­3 32-10 22 3. Pincehely 14 9 2 3 33-13 20 4. K.-szekcső 14 7 5 2 28-19 19 5. Nak 14 5 5 4 23-25 15 6. Tamási II. 12 5 3 4 21-20 13 7.1 regszemcse 14 4 2 8 16-25 10 8. Dalmand 13 3 4 6 14-24 10 9. Gyönk 13 2 5 6 19-29 9 10. Szakály 14 3 3 8 16-34 9 11. Szakcs 14 2 4 8 13-29 8 12. Attala 14 2 3 9 14-32 7 13. Kisvejke visszalépett döntője. 9 óra: Tolna-Baranya (ifjúsá­gi) és Zala-Somogy (serdülő), 10.45: Zala-Somogy (ifjúsági) ésTolna-Bara- nya (serdülő). Tájfutás: Németkéren a Baráterdö- ben 11 órakor egyetemi és főiskolai or­szágos egyéni bajnokság. „A labdát be kell dobni a kosárba, és ez a lényeg” Kosarasedző Marosvásárhelyről Azt mondják, akinek halálhírét kelők, az sokáig él. Ha ez a mondás igaz, akkor Fodor Tibor marosvá­sárhelyi kosárlabdaedző valószí­nűleg halhatatlan lesz, hiszen négy nagy hírügynökség adta ki róla a megdöbbentő hírt. Mi is írtunk erről a FESTO-kupa beharangozója kapcsán, de még bizakodtunk. Szerencsére nem alaptalanul, mert Fodor úr most itt áll előttem épen és sértetlenül. Legalábbis testileg... A paksi kosárlabdator­nán beszélgettünk, melyen a Bo­lyai Líceum csapatát irányította.- Mit érzett akkor, amikor vissza­hallotta...?- Természetesen nagyon rosz- szul esett. Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredáról, Udvarhelyről, Te­mesvárról és még sok más telepü­lésről hívogattak a kollégáim és barátaim, de hála istennek félel­mük hiábavalónak bizonyult.- Miből adódhatott ez a félreér­tés?- Hát... Sajnos ehhez a hírhez elég volt az, hogy ott voltam. Valaki felismerni vélt. Mást nem tudok el­képzelni, csak így történhetett ez az egész.- ígérem, ezzel kapcsolatban a következő lesz az utolsó kérdé­sem. Milyen volt belülről átélni azo­kat az eseményeket?- Hogy mit éreztem?... Ezt édes­apám tudná hűen ecsetelni, aki részt vett a világháborúban... Páni­kot... azt nem lehet elmondani, hogy milyen, amikor jönnek az em­ber felé és... na! Pedig csak a ma­gyar líceumért és a magyar egye­temért tüntettünk csendesen.- Mi itt Magyarországon úgy tudjuk, odakint konszolidálódik már a helyzet.- Igen, most már csend van. Legalábbis a Bolyai Líceumban, ahová ugyanúgy járnak románok és magyarok, mint eddig. Azt hi­szem, most már nincs nagy prob­léma.- Kérem, meséljen nekünk egy kicsit a líceumról.- Az iskola - mint ahogy a nevé­ből is egyértelműen kitűnik - mate­matika és fizika orientáltságú. Ki­lenctől tizenkettő osztályig járnak ide a tanulók, tehát gyakorlatilag ugyanaz, mint Magyarországon a középiskola. Komoly tradíciókkal rendelkezik a sport területén is, hi­szen öt évvel ezelőtt még sportosz­tály is működött itt. Harminc éven keresztül vettünk részt a kézilabda, az atlétika és a kosárlabda orszá­gos szintű bajnokságain. Több­ször voltunk kosárlabdában 2-3. helyezettek. Sajnos, a sportosz­tály anyagi gondok miatt meg­szűnt, igy maradt az iskolától kü­lönálló sportiskola. Természete­sen ugyanúgy használjuk tovább­ra is a Bolyai létesítményeit: a két tornatermet és a gyönyörű szép szabadtéri sportbázist.- Mostanában milyen eredmé­nyeket értek el?- Az utóbbi időben egy kicsit esett a színvonal. Városunkban van két „A” osztályú kosárlabda- csapat - férfi és női -, ezekben két játékos kivételével mindenki saját nevelésünk. Nem mondom azt, hogy csak Bolyai, de mindenki vásárhelyi sportiskolás. Együtte­sünk egyébként vegyes, tőlem le­het az illető török, zsidó, vagy akár­mi, aki tehetséges, azt meghívjuk edzésre.- Hányféle sportágat űzhetnek a gyerekek a sportiskolában?- Tizenkét szekciónk van: atléti­ka, kézilabda, kosárlabda, torna, művészi torna, birkózás, hoki, asz­talitenisz... hirtelen nem jut eszem­be mit nem mondtam még.- Önöknek milyen gondjaik van­nak a kosárlabda területén?- Régebben bevezették nálunk a követelményrendszert, így ah­hoz, hogy valaki részt vehessen a bajnokságban, különböző normá­kat és fizikai teszteket kell teljesíte­nie. De ez még hagyján! Van olyan kikötés, miszerint a junior korosz­tályban minden fiúcsapatban kell lenni legalább egy 198 centiméter magas játékosnak. Az „A” osztály­ban pedig egy 203 centimétert meghaladónak.-A nőknél is meg­vannak ugyanezek a követelmé­nyek, csak valamivel kevesebb centiméterrel. Tehát egy fiú spor­tolónak már 15 évesen el kell érnie a 198 centimétert, hogy még há­rom évig használni tudjam a csa­patban. Sokat kínlódtunk ezzel. A forradalom egy kicsit megváltoz­tatta a sztálinista irányvonalat, és kezdünk rájönni arra, hogy a lab­dát be kell dobni a kosárba és ez a lényeg. Fodor Tibor: „...van egy kis félsz bennünk”- Mi a véleménye a paksiak tor­nájáról?- Nagyon jó, nagyon színvona­las. Szeretném itt is megköszönni a meghívást, amit viszonozni kívá­nunk. Meghívnánk őket a Bolyaiba, egy későbbi időpontban megszer­vezendő tornára. Szeretnénk visz- szaadni azt a sok szeretetet, amit itt kaptunk. Sajnálom, hogy egy fél­reértés folytán két-három évvel fia­talabb csapattal jöttünk, ezért nem lehetett esélyünk a jobb helyezés elérésére. De majd legközelebb.- Hogy érzi magát mostanában Romániában?- ... Az iskolában a kollégák kö­zött semmi gond, de az az igazság, hogy a mai bizonytalan helyzet miatt van egy kis félsz bennünk. Bár most nincs probléma. A tankok bent vannak a városban, nincs tüntetés, helikopterek köröznek fölöttünk... Nincs probléma... KRASZNAI ZOLTÁN Fotó: ÖTÖS RÉKA A fehér mezes Somogy megyei ifísták biztosan nyertek baranyaiak magabiztos győzelmet arat­tak. G.: Polgári 2, Kurucsai, Boros, Sztoj­ka, Kovács. Jók: Kurucsai, Kólya, Polgári, illetve Szabó II., Tóth. Ifjúságiak Baranya-Zala 3-0 (0-0). V.: Lubastyik. Baranya: Viszt - Lukics, Rákóczi, Sértő, Pintér - Tatai (Jóvér), Tóth, Bemáth, Vi- czai (Oláh) - Horváth, (Schmidt), Ónodi. Edző: Nagy Károly. Zala: Gyenesi - Vatali, Szűcs, Németh, Májer - Ambrus, Már­cius, Baksa, Trojkó (Major) - Vizi, Kuku- ruzsnyák. Edző: Kovács József. A máso­dik félidőben mezőnyfölényét gólokra váltó baranyai válogatott ilyen különb­séggel is rászolgált győzelmére. G.: Óno­di 2, Oláh. Jók: Lukics, Sértő, Bernáth, il­letve Gyenesi, Szűcs, Vizi. Somogy-Tolna 4-1 (2-0). V.: Lehel. Somogy: Ferencz - Borbély, Hortobágyi, Mező, Károlyi - Solymosi (Lendvai), Su­gár (Béres), Horváth, Lepat (Juhász) - Ki­rály, Somogyi. Edző: Márton József. Tol­na: Sebestyén - Aradi, Prantner, Makk, Krista - Biró, Zalavári (Hajpál), Vincze, Kecskeméti - Verebi, Nagy. Edző: Kor­mos Mihály. Az érettebb, egységesebb somogyországi válogatott két kapushi­bából szerzett 2-0-as előnyt, de szünet után is korszerűbben játszott. Nem len­nénk meglepődve, ha a tornagyőzelmet is megszereznék. G.: Király 2, Béres, Le­pat, ill. Nagy. Jók: Mező, Király, Borbély, il­letve Aradi, Prantner, Makk. - fekete ­HÍKÚTIji la A Kárpátja Szolgáltató Kft. felvesz kiemelt bérezéssel a fadd-dombori ABC-jébe pénztárgép­kezelőket, hentest, bolti eladót. Jelentkezés: Szekszárd, dezerédj u. 2. Sümegi M. András kereskedelmi vezetőnél. Telefon: 74-12-573 n Nyugdíjas bevásárlási . napa élelmiszerüzleteiben április 12-én Szekszárdon, Pakson, Bonyhádon, Tolnán, Dombóváron és Nagymányokon 10% kedvezmény. Feltétel a nyugdíjasszelvény bemutatása. Megkönnyítjük a húsvéti ajándékozást. A mindennapit minden nap! (75) Németül beszélő építésvezetők, művezetők, ácsok, kőművesek, festők figyelem! NSZK és osztrák kivitelezői gyakorlattal és jó német nyelvtudással rendelkező munkavállalókat keresünk a fenti szakmákban, nyugati munkákra. Jelentkezés Gépipari Vállalat Külföldi Fóépitésvezetőség, Budapest, X,, Bihari u. 16/b. Telefon: 147-0780/101-es mellék, Licska Béla, 102-es mellék, Bacsa lmre.g3/40) A Bonyhád és Vidéke Áfész felvesz 1 pénzügyi gyakorlattal, mérlegképes végzettséggel rendelkező munkatársat, pénzügyi osztályára. Jelentkezni: Réder István főkönyvelőnél, Bonyhád, Rákóczi u. 6. sz. alatt, a központi irodában. (22/18) Mecsek Füszért Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat felajánlja megvételre Mohács, Budapesti u. 39. sz. alatti telephelyét. A telep összterülete: 18 527 mz (Irodák, szo^r- helyiségek, raktárak, akkumulátortöltő helyiség, szabadtéri tároló.) Érdeklődni központunk üzemeltetési osztályán. Cím: Pécs, Kossuth L. u. 21. 7621. Telefonszám: 72-14-462

Next

/
Oldalképek
Tartalom