Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-11 / 08. szám

4 NÉPÚJSÁG 1990. április 11. Egymásért, miértünk, Szekszárdért... 25 éves a Liszt Ferenc Pedagóguskórus Jegyzet Költészet napja, 1990 Manapság - érthető indulattal, de nem mindig érthető és elfo­gadható gondolatisággal - szinte mindent megkérdőjelezünk, ami az elmúlt negyvenegynéhány esztendő terméke. Ám még ettől függetlenül is megkérdezhetné akárki, hogy ugyan mi szükség van a költészet napjára 1990-ben, mi szükség volt ed­dig, s hogy miért éppen a költészetnek van napja? Ezekre a kér­désekre nemcsak lehetséges, de szükséges is a válasz. Valóban a pártállam sztálinista szemléletének terméke lenne a költészet napja? Az időpont oda sorolná, de a szemlélet nem. Akárki volt is a kitalálója ennek az ünnepnek, s bármi volt is a szándéka vele: eredményében jót cselekedett. A magyar költé­szetben ugyanis a magyarság önmaga létét, nemzeti öntudatát ünnepelhette meg - bármilyenek voltak is a körülmények. S ez egyben magyarázat arra is, hogy miért éppen a költészet műne­me kapta meg ezt az ünnepet. Nem kívánom lekicsinyleni sem más irodalmi műnemek, sem más művészeti ágak, vagy tudo­mányok teljesítményeit, amikor cáfolhatatlannak tartom azt, hogy a magyarság ez idáig önmagáról és önmaga megőrzésé­ről a legtöbbet költészetében tudhatott meg. Ezt lehet ered­ménynek tekinteni, lehet fogyatékosságnak, mégis így van. Erény azért bizonyosan, mert egyáltalán volt, adódott olyan anyag, és abban olyan értékrend, ami ezt a tudást lehetővé tette. Fogyatékosság azért bizonyosan, mert nem adódott kellő szá­mú és értékű más anyag és értékrend, amely ugyanezt a fajta megismerést segítette volna. Mert hiszen gyönyörű az, ha egy népnek nagy költészete van, de az se megvetendő, ha tartósan normális társadalmi életre nyílik lehetősége, ha nem kell a pusz­ta megmaradásért küzdenie, s ha minden gyermek olyan érték­rendbe születik bele, és olyanban nő fel, amilyent nyugodt lé­lekkel elfogadhat a magáénak. Tudjuk, nálunk évszázadok óta a valóságos élet és a valódi közötti szakadékot elsősorban a költészet hidalta át. Ezért let­tünk és maradtunk álmok álmodói? S ha igen, mi tehetünk róla elsősorban? Mátyás királynak éppen ötszáz évvel ezelőtt bekö­vetkezett halála óta - bármekkora volt is országunk területe - kis nép voltunk, amely nem rendelkezhetett a saját sorsával a saját belátása és akarata szerint, amelynek tehát állandóan al­kalmazkodnia kellett az európai és ázsiai nagyhatalmakhoz, hogy megmaradhasson nyelvében és nemzetében is. S ha be­legondolunk ennek az ötszáz esztendőnek a történetébe, bizony kevés az olyan esemény, kevés az olyan időszak, amely­re büszkék lehetünk, s amire, okkal, büszkék vagyunk, azok is rendre kudarccal vagy félsikerrel végződtek. A magyar költészet pontosan átérezte és meglátta ennek a nemzeti történelemnek a valóságos menetét, látta a kiáltó hiányt, s (gy a sürgető feladatot is, s ennek felelt meg a reformá­ció írói és Balassi Bálint óta folyamatosan - bár természetsze­rűen változó tehetséggel. Mégis, a magyar felvilágosodás kora óta állandó a nagy magyar költészet árama, s ez létezik még ak­kor is, ha a mindenkori társadalomnak csak egy töredéke vesz róla igazán tudomást. Három évtizeddel ezelőtt, a költészet napjának megszületé­sekor „népszerű” volt a magyar klasszikus és kortárs költészet: még tízezer példány is elfogyott egy-egy jelentős élő költőnk új verseskönyvéből, s volt, amikor utánnyomásra is szükség volt, hogy jusson minden versbarátnak. Illyés Gyula, Weöres Sán­dor, Nagy László, Pilinszky János, Váci Mihály sikere részben a szuverénül gondolkodó művészet igazságerejének volt a követ­kezménye, részben pedig annak az olvasói fogékonyságnak, amelyet a hatvanas évek bizakodóbb, valódi fejlődést ígérő lég­köre erősítettt. Korántsem a bőség kosara jelent meg még előt­tünk, de valami hasonló a korábbi nyomor-évekhez képest, s a kenyér éhének csillapultával kezdett megmutatkozni éhe a szó­nak is; ígérkezett a szellem napvilágának eljövetele. Mindez ma már történelmi múlt. Más szinten ugyan, de Nyu- gat-Európával összevetve ismét csak a nyomor esztendei ígér­keznek a magyarság számbelileg döntő többségének közeli jö- vőül, s egy ilyen helyzetben a szép szó éhénél előbbrevaló a ke­nyéré. A kenyér követelésével vitatkozni nem lehet: mindennapi kenyerünk a legfőbb parancs. Egyet azonban nem szabad elfe­lednünk. Szép szó, költészet - és természetesen még sok min­den egyéb - nélkül soha nem lesz elegendő kenyér sem. Petőfi Sándor nevezetes költeményében tudatosan használta a min­denki és a minden szavakat, mert bár voltak illúziói az eszményi társadalmat illetően, azt ö is pontosan tudta, hogy mindenki számára csak akkor jöhet el a bőség és a szellem világa, ha előbb egyeseknek (osztályoknak, rétegeknek) módjuk lesz anyagi és szellemi értékekben gazdagodni. A kilencvenes évek nem úgy köszöntenek hazánkra, hogy anyagi bőséget Ígérnek. Ám abban bizonyosak lehetünk, hogy tudás nélkül, a szellemi értékek, s köztük a költészet birtokbavé­tele nélkül helyzetünk jóra nem fordulhat. VASY GÉZA Rózsa Endre: J. A. halálai Hát összevesznek rajtad is már! Akár egy zsák szénén. Ki egyként voltál hó hegyoldal és fölötte a lángoló nap; magad-roskasztó gondjaiddal eltűntél hirtelen. Kiloptad magad a világból! „Vannak lent elegen!” Szándékod foszlik értetlenné, a fa madár- s levéltelenné, alacsony szárnyak árnya s szennylé örvénylik helyeden. Vedd hát, vidd magadat az űrbe! „Az űri űr üres. Az ellentéteket megoldják majd, akik tudják: hol a csorbánk. Az isten eddig velem jól bánt. Helyemre senkit ne keress. ” 1967-89 RÁD! Ó-TV SZE :rda KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Eco-mix. 8.45: Le- * vetekre röviden. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-11.00: Napközben. 11.10: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.30: Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély. 12.45: Törvénykönyv. 13.05: Klasszikusok délidőben, 14.05: A céda nyúl. 14.47: Népballada. 15.05: Metronom. 16.00: Ti­zenhat óra. 16.15: Zeneiskolásoknak - zeneis­kolások muzsikálnak. 16.25: Kenguru. 17.05: Védtelenül? 17.30: Hamarosan halljuk őket 18.00: Esti Magazin. 18.30: Háttér. 19.05: Sport­világ. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.40: A Bakfark Consort átszik. 19.50: Gong. 20.05: A külpolitikai rovat műsora. 20.33: Legenda és valóság. 21.05: Márai Sándor hazatér. 22.00: Hírvilág. 22.30: Vallások világhíradója. 23.05: Szólistaegyüttesek madrigálfelvételeiből. 23.44: Pablo Casals gordonkázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Lógok a szeren. 10.00: Kis magyar néprajz 10.05: Szállj költe­mény. 10.50: Hajszálgyökerek. 11.03: Családi tükör. 11.33: Rólunk van szó! 11.40: Mi van a pa­takban? Óvodások műsora. 12.00: Nóta-archí­vum. 13.03: A tegnap slágereiből. 14.00: A ma­gyar rock and roll király. 15.05: Pop-Labor. 16.00: Tartóshullám. 17.03: Ötödik sebesség. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Pop-regiszter. 19.03: Garázs. 19.35: Koncentrációs táborok. 20.05: Albumajánlat. 21.03: Közkívánatra! 22.00: A Rá­diószínház bemutatója. Erdélyi kastély. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A dzsessz története. BARTÓK RÁDIÓ 9.10: Mahler: IV. szimfónia. 10.05: Magyar írás. 10.50: Láng István fúvósműveiből. 11.13: Zenetörténeti értéktár. 12.05: Tosca. Részletek Puccini operájából. 13.00: XII. Előadóművész 14.49: Zenekari muzsika. 16.05: Wagner: Lo­hengrin. Háromfelvonásos opera. 17.37: Ka­marazene korabeli hangszereken. 18.30: A Ma­gyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Mesterségünk címere.19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Köz­ben: 20.35: A pópa. Riport, 21.25: Hangszer­szólók. 21.59: Salzburgi Ünnepi Játékok - 1989.23.09: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig DéLDunántú- lon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - Tegnap történt. 6.50: Top-lista. 7.15: Dél-du­nántúli krónika - Körzeti időjárás - Sport - Lap­szemle a múltból. 7.55: A nap eseményei.) Szerkesztő: Felső Pál. 13.0Ó: Szerbhorvát nyel­vű nemzetiségi műsor. 13.45: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30: A pécsi stúdió há­romnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műso­ra. (Közben hírek: 15.00 Petőfi, 16.00-17.00- 18.00 regionális, 16.30 német és szerbhorvát nyelvű.) 18.30: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05- 19.35: Német nyelvű nemzetiségi műsor. SZEKSZÁRDI TELEVÍZIÓ Szekszárdi Városi Televízió szerdán, 11-én, 20 órától magazinműsort sugároz A tartalom­ból: Személyiségvédélem, Vendégeink az or­szággyűlési képviselők, Bemutatjuk az ország egyetlen gyermek diabétesz klubját, Mi lesz az oktatási igazgatóság épületéből? A terv szerint 20 óra 50 perctől kívánságműsor lesz, amihez ajánlólistát az adás elején láthatnak a nézők. A városi televízió az adás alatt a 15-865-ös tele­fonszámon hívható. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíja­soknak. 9.10-10.30: Szünidei matiné. 9.10: - Sütő András: Csillagvitéz. Báb-mesejáték. 10.05: - Bálint Ágnes. Szimat Szörény szimatol. 10.30: Stúdió ’90.11.30: Képújság. 16.30: Kép­újság. 16.40: Déli videoújság. 16.50:'Správy. - Hírek szlovák nyelven. 16.55: A felhők katonái. Magyar dokumentumfilm-sorozat. 17.25: Báli az istenek szigete. NSZK rövidfilm. 17.50: „Len­nék föld felett lengő ének". Verskoncert. 18.45: Reklám. 18.50: Esti mese. Tündér Amálka. Csehszlovák rajzfilm. 19.00: Színházi este. I. rész. 19.20: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Rek­lám. 20.05: Színházi este. II. rész. 23.15: Híradó • 3.23.30: Asztalitenisz Európa-bajnokság. Köz­vetítés Göteborgból, felvételről. TV2 Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Mozaik. 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 1. Emma és a nagypapa. Angol kisfilm. 2. Dixi. Magyar rajzfilm. 3. Vrungel kapitány kalandjai. Szovjet rajzfilmsorozat 18.46:TV2.18.50: Ausztria-Ma- gyarország. Válogatott labdarúgó-mérkőzés. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Napzárta. 22.15: Szünet Grúz rö/idfilm. 22.35: Felkíná­lom. 23.20: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.20: Műsorismertetés._8.25: (Maptár. 8.35: A legszebb évek. 9.00: Bejelentés. 9.01: Miért, miért? 9.15: Válogatás külföldi programokból. 9.45: Német nyelv: Alles Gute. 10.15: Pedagó­gusoknak. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: El­mulasztották - nézzék! 13.40: Műsorismerte­tés. 13.41 : A természet világából. 13.55: Hogyan kell nézni egy műalkotást? 14.10: Századok for­gatagában. 14.40: Műsorismertetés. 14.45: Hí­rek. 14.55: Éjszakai program. 16.30: Magyar hír­adó. 17.00: Napló 1.17.20: Oktatóműsor. 17.50: Sorozat^yermekeknek. 18.15: Rajzfilm. 18.20: Számok és betűk. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Útle­írás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Napló II. 19.53: Időjá­rás. 20.00: Modern idők. 22.45: Napló Ili. 23.05: A mai sport. 23.10: Éjszakai program. 1.15: Hí­rek. 1.20: A csütörtöki műsor ismertetése. 2. MŰSOR 15.40: Műsorismertetés. 15.45: Hírek. 15.50: Naptár. 16.00: Választások '90.17.00: Kölyök- idő. 18.00: Zábrábi panoráma. 18.20: Karlovaci, siseki, gospici, bjelovari és varazdini körzeti program. 19.30: Napló. 20.00: Zenei est. 21.30: Tv-Mix. 21.40: Jugoton klub. 22.15: Választások '90. 23.15: Műsorzárás. SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 16.00: Forró drót. 17.00: Adásban - élő videoshow. 18.30: Kék éj - ma­gazin. 19.45: Időlánc - tévénosztalgia. 20.00:. Nemzetközi hírek. 20.30: Der Spiegel műsora. 21.00: Belföldi tudósítások. 2L30: üzleti hírek. 22.00: Nemzetközi hírek. 23.15: Der Spiegel Bensőséges ünnepség színhelye volt a Szekszárdi evangélikus templom. Itt emléke­zett meg fennállásának negyedszázados év­fordulójáról a Liszt Ferenc Pedagóguskórus. A templomot zsúfolásig megtöltő közönséget és a jubiláló együttest Bognár Cecil műsorközlő köszöntötte. Egy Homérosztól származó idé­zetet választott bevezető gondolataihoz mot­tóul: „hisz az énekeseknek tisztelet és csodá­lat jár valamennyi halandótól: minden dalos embert múzsa tanított dalra.” Hafen scher Károly evangélikus lelkipásztor házigazdaként üdvözölte gyülekezete nevé­ben is a kórust. Felolvasta Pál apostolnak a korinthusiakhoz Irt első levele 13. részéből a szeretet himnuszát, melynek utolsó verse így hangzik: „Most azért megmarad a hit, a re­mény, a szeretet, e három közül pedig legna­gyobb a szeretet.” Az idézett szakaszhoz kap­csolódva a lelkész azt kivánta, hogy az ének­kar tagjai - visszatekintve az együtt töltött évekre - arra a szeretetre emlékezzenek, amelyet a zene iránt, egymás iránt és az emberek iránt éreztek. Az elhangzottakra a kórus két gregorián dallam (Veni Redomptor és Verbum caro) előadásával válaszolt. A fenntartó szervek nevében Fülöpné Szűcs Mária szólt meleg szavakkalhaz ünne­peitekhez, akik a zenei nevelés legfőbb letéte­ményesei. Mert mint mondta: a zene szerete- tére igazán csak az nevelhet, aki maga is ked­veli, műveli azt. Köszönet a kórus tagjainak, hi­szen meghatározó szerepük volt abban, hogy ez az éneklő csoport összetartozó közösség­gé lett. Olyan közösséggé, melyben a zene, az együtténeklés, az egymáshoz tartozás érzése a közösségteremtő erő, a biztonságot jelentő, töltekezést adó forrás. Ezek iránt az értékek iránt különösen nagy igény van ma társa­dalmunkban. Azok éneke pedig kiemelten fontos és értékes, akik biztosítékai lehetnek, hogy holnap is lesz közös éneklés. Az együttes megalakulása óta Tolna megye zenei életének aktív szereplője. Számos alkalommal léptek fel hazai és külföldi pódiumokon örö­met szerezve, zenei élményt nyújtva sok-sok embernek. Határainkon túl is méltóképpen képviselték a magyar kóruskultúrát. 25 év telt el az alapítás óta. Az elért eredmények a kar­nagyok munkáját is dicsérik. Fertőszögi Béláné és Gerse József alapító karmesterek áldozatos művészi irányító tevé­kenységét, Sásdi Ágnes karvezetőét, a fiata­lon elhunyt Thész Lászlóét, aki 5 évig volt a kó­rus vezetője, és jelenlegi dirigensük Kamarás- né Sinka Mártáét, ő az utóbbi évek sikereinek kovácsa. Őszintén kívánom, hogy a jövőben is teljék mind több örömük a zenében, a közös éneklésben. Értékzavarokkal, politikai küz­delmekkel teli világunkba hozzanak meg­nyugvást, harmóniát és neveljék a zene szere- tetére az ifjúságot - fejezte be ünnepi megem­lékezését Fülöpné Szűcs Mária. műsora. 23.45: Belföldi tudósítások. 0.15: Hírek, időjárás. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. 1.45: Egy­veleg. EUROSPORT 10.00: Kosárlabda 11.30: Jégkorong. 13.00: Túrakocsi-bajnokság. 14.00: Amatőr ökölvívás. 15.00: Kerekek - magazin. 16.00: Mozgássérül­tek sivilágbajnoksága.*17.00: Motorkerékpár- nagydij. 18.00: Kézilabda. 19.00: Profi kerék­pár-világkupa. 20.00: Nemzetközi sport 21.00: Profi ökölvívás. 23.00: Golf. 1.00: A kalandok órája. MUSIC TV 17.45: Délutáni egyveleg. 18.30: Az MTV leg­nagyobb slágerei. 19.30: A moziban. 20.00: Szombat éjjel. 20.30: MTV-klub. 21.00: Rivalda­fény. 21.30: Amerikai top 20. 23.00: Riport. 23.15: Maikén Wexo. 2.00: Éjszakai videók. TV5 17.45: ínyencségek. 18.00: Játék a betűkkel. 18.20: Gyerekműsor. 19.00: Lökhárító - autós mag. 19.30: Hírek. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Különtudósító. 21.00: Objektív. 21.30: Tudományos felfedezések. 22.00: Híradó. 22.30: Micsoda este - showműsor. 23.55: Ex libris - irodalmi magazin. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca. 9.30: Osztrá­kok nyomában Itáliában. 10.30: Három fivér. 12.15: Külpolitikai magazin. 13.05: Hírek. 13.45: Különös állatvilág. 13.50: A rossz új medvék. 15.35: Heathcliff és Riffraff. 16.00: Medvevadá­szat. 16.35: Mini műterem. 16.55: MinLív-híradó. 17.05: Könyvajánlat. 17.10: A hős, aki mindig el­bukik. 17.35: Philipp, az egér. 18.00: Mi. 18.30: Praxis Bülow20.15: A Guldenburgok öröksége. 21.00: Oldalpillantások. 21.10: Baráti meggyő­zés. 23.25: Hírek. 23.30: Lassan üsd a dobot! 1.05: Hírek. 2. MŰSOR 16.25: Művészlexikon. 16.30: A tökéletessé­get keresve. 17.00: Az inflációtól a stabilitásig. 17.30: Tájak és emberek. 18.00: Sinha Moca. Ezt követően a jubiláló kórus mutatta be műsorát. Arcadelt, Palestrina, Hassler, Gastoldi, Jan- nequin, Cara egy-egy szerzeménye után Mo­zart: Ave verum hangzott el Thész László em­lékére, akinek a sírjára napközben virágot he­lyeztek el az énekkar tagjai. Meghallgattuk Brahms: Bűvös éj, Kodály: Horatii Carmen, Fri- derici: Baráti kör c. számait, majd a vendége­ként fellépő mözsi Bartók Béla Nőikar énekelt Schmidt Józsefné vezetésével. Igényesen összeállított és előadott műsorukból különö­sen az ismeretlen szerzőtől származó Dona nobisz pácem és Brahms: O bone Jesu c. da­rabok tetszettek. A korábban főként a folklórban jeleskedő nőikar ezúttal az egyházi jellegű művek elő­adási stílusának elsajátításában is fejlődést mutatott. A szekszárdi városi kamarazenekar ugyan­csak köszöntötte a pedagóguskórust. Purcell: Tündérkirálynő szvitjéből adtak elő részletet, azután a színvonalas ünnepi koncert zárószá­maként felcsendülő Buxtehude: Cantate Do­mino bemutatásában működtek közre. A mad­rigálok, motetták kulturáltan szóltak a peda­góguskórus ajkán. Igazán azonban a Cantate Domino jól sikerült előadásán lehetett lemérni a kórus örvendetes előrehaladását az énektechnikában. Szólót énekeltek: Pajor Márta és Kovács József. Csembalón Tóthné Lázár Noémi, csellón Borsiczky Ivánné műkö­dött közre. A közönség ezúttal sem tapsolt a templom­ban. Az udvaron várta meg és ünnepelte a ju- bilálókat. A hangversennyel nem ért véget a megem­lékezés. A Babits Mihály művelődési központban folytatódott a program. Itt dr. Say István az intézmény igazgatója kért szót. Köszönetét fe­jezte ki az énekkarnak azért a munkáért, amit az elmúlt 25 évben egymásért, miértünk, Szekszárdért végeztek. Fertőszögi Béláné, a KÓTA megyei titkára pedig átadta a kórus tagjainak a mozgalom­ban eltöltött éveket igazoló emléklapokat. A 11 alapitó tag közül ezen az estén talán a legboldogabb az együttes tiszteletbeli elnöke Pető Gyula bácsi volt. Társai hitvallását is ki­fejezte amikor azt mondta: „Örülök, hogy amit gyermekkoromban Pécsen az énekiskolában kezdtem, azt folytathatom ma is. A kórusban itthon vagyok, egy nagy család tagjaként. Ez emberi tartást ad. Számomra felüdülés, létszükséglet a zene.” Mi pedig hozzátesszük, kihűlne a világ mű­vészetek nélkül. A Liszt Ferenc Pedagóguskórus az elmúlt 25 évben meleget árasztott. Kívánjuk, hogy a jövőben is ezt tegyék. LEMLE ZOLTÁN 18.30: Wurlitzer. 19.00: Atartományok mai nap­ja. 19.30: Híradó. 20.15: Végzetes vágyakozás. 22.00: Híradó 2.22.25:1-2-X 22.30: Emléke­zések. 23.30: A harmincas évek világa. 0.20: Hí­rek. RTLPLUS 6.00: Szuperlény - titkos énem. 6.25: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 8.35: Tele- butik.' 9.10: A Springfield-sztori. 10.05: Forró nyeremény. 10.35: Kedves Bili nagybácsi. 11.00: Ragazzi. 11.45: Egy végzetes év. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Telebutik. 13.30: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-szto­ri. 15.00: Kedves Bili nagybácsi. 15.30: Játssz velünk! 15.43: Nettó - gazdaság ma. 16.00: Gazdag és szép. 16.30: A mélák. Úton. 17.10: Forró nyeremény 17.45: Játssz velünk! 18.00: Dr. Marcus Welby. Sárga madár. 18.45: Híradó, időjárás. 19.15: CHIFs. 20.15: Autómosó. 22.00: Csillag tv - magazin. 22.30: A modell és a zsa­ruk. 23.35: A hét - talkshow. 0.40: Az élet viha­rai. 1.25: RTL PLUS - aerobic. SATf 6.00: Jó reggelta SAT1-gyel! 8.35: Szomszé­dok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp - a ház­tartás. 10.05: TeleüzleL 10.30: Férjvadászat 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Alt 14.30: Teletipp - az egészség. Utána: Horoszkóp. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Meg­babonázva. (am. sor.) Ki tökéletes? 15.55: Te- leüzlet. 16.05: örült Vadnyugat. 17.10: Szom­szédok. A fogadás. 17.35: Teletipp - a kert. 17.50: Enterprise űrhajó. Kirk kapitányt és két társát elrabolják. Halálukat egy néma asszony akadályozza meg, aki tettével magát sodorja életveszélybe. 18.45: Híradó, időjárás. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Időjárás-jelentés. 20.00: Mike Hammer A profi. Mike szemtanúja, amint a mérkőzés alatt lelövik a legjobb játé­kost. Mike meg akarja találni a gyilkost, ám úgy tűnik, túl nagy fába vágta a fejszéjét. 21.00: Fe­hér telefonok. Marcella a fasiszta Olaszország­ban egy szebb jövőről álmodik. A Duce segítsé­gével bekerül a filmszakmába, ahol megismer­kedik Franco Denzával. 23.10: Koreai komman­dó. 0.25: Előrejelzés. RÁDIÓ-TV

Next

/
Oldalképek
Tartalom