Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)
1990-04-26 / 20. szám
2 NÉPÚJSÁG 1990. április 26. Beszélgetés Túrós András országos rendőrfőkapitánnyal (Folytatás az 1. oldalról.)- A megyei főkapitányságoknak minimum öt gazdája volt, de ezen belül az állambiztonság volt a meghatározó. Ezt tapasztalataim alapján is mondhatom, mert én is voltam megyei főkapitány. A pártállam lényegéből adódott ez a sajátos hierarchia és aki „fontosabb” volt, az erkölcsileg, anyagilag is jobb helyzetben érezhette magát. Sőt, azt mondom, hogy ez a mechanizmus is okozója volt annak, hogy a rendőrség a mostani válságos helyzetbe került.- A múlt leválasztása tragikomikus örökségtől való szabadulást is jelent. Arra gondolok, hogy hosszú ideig tartotta magát az az ideológiai indíttatású föltételezés, hogy miközben a szocialista embertípus formálódik, csökken a bűnözés. Tehát kevesebb pénz kell a bűnüldözésre. S aztán egyszercsak azt vettük észre, hogy itt a szervezett bűnözés és a kábítószer. Nos, a kérdés most már az, hogy van-e elég pénz e késés behozására?- Nemrég egy nyugatnémet tévéinterjúban azt mondtam, hogy jó lett volna, ha a magyar rendőrség is tagja lett volna a Varsói Szerződésnek, mert akkor ez ki- kényszeritette volna, hogy jól felszerelt rendőrsége legyen az országnak. Az Ön által is említett téves szemlélet és a sok kozmetikázott jelentés miatt alakulhatott ki a mostani állapot, az, hogy lerongyolódott rendőrsége van az országnak. A helyzet ismeretében, úgy gondolom, nem sértő ránk nézve ez a megfogalmazás. Valóban nem kis gond, hogy honnan jussunk pénzhez a működőképesség biztosításához. Az ország korábbi irányítói, az MSZMP vezetői hibáztathatok, amiért nem fordítottak olyan figyelmet a rendőrségre, melyet az ország lakossága joggal elvárt volna. A minisztérium volt vezetőit azért terheli a felelősség, amiért mindig „megértőek” voltak a rendőrség rovására. Biztos vagyok benne, hogy nem alakulhatott volna ki a mostani helyzet, ha legalább követni igyekeztek volna a bűnözés növekedését. Most, ezzel a személyi állománnyal csak nagy áldozatok árán lehet az éppen csak elfogadható közbiztonságot fenntartani. Elkoptattuk azt a szót, hogy hivatástudat. Mert amikor túlórázni kellett, pénz helyett ezt zúdítottuk a rendőrállomány nyakába. Akik egy ideig úgy tettek, mintha el is hitték volna. Ma azonban már változott a helyzet. Egy dolog a közbiztonság, más a megélhetés. Nagyon kevés a pénz, és én szeretném remélni, hogy az új kormány a segítségünkre siet. A mai bérekkel ugyanis , hosszabb távon nem tartható a rendőrség. Mi a múlt évben 40-50 százalékos bérfejlesztést javasoltunk, szerintem ez továbbra is helyénvaló. Sőt, attól tartok, hogy ma már ezzel sem tudnánk a feladatokkal egyensúlyba hozni a rendőrséget: már 1700 rendőr hiányzik és az utánpótlás bizonytalan.- Az átszervezés hogyan érinti a megyéket?- A megyei főkapitányok az ország első számú rendőr szakemberével állnak kapcsolatban és nem politikai funkcionáriusok függvényei. Ezt azért is fontos hangsúlyozni, mert igen nagy különbségeket tapasztalhattunk a megyei kapitányságok bűnüldöző munkájában. Ahol jó szakember volt a kapitány, ott jobb volt a közbiztonság. Ahol viszont más területekről - párt-, állami apparátus - jött a vezető, még ma is alacsony a színvonal. A cél az, hogy az egységes irányítás minél előbb járjon együtt a szakmai fellendüléssel, tűnjön el a megyék közti minőségi különbség.- Történtek személyi változások az egyes főkapitányságok élén, pontosabban ott, ahol az említett különbségek ismertté váltak?- Novembertől mostanáig, tehát fél év alatt három főkapitányság - Pest, Fejér és Szolnok megye - kivételével mindenütt volt személycsere. Illetve a hónap végén nyugdíjba vonul a Nógrád és a Vas megyei főkapitány. Ugyanakkor szeretném kiemelni, hogy az új megyei főparancsnokok a legjobb, legtehetségesebb emberek köréből kerültek ki. Szakemberek, egytől egyig kétvagy háromdiplomás rendőrtisztek irányítják a munkát.- Úgy tudom, hogy az új parlament döntésére vár az önkormányzati törvény. Hogyan érinti ez a rendőrséget? Mit jelent az utóbbi időben gyakorta emlegetett önkormányzati rendőrség?- Az átszervezések kellős közepén vagyunk, a kormánykoalíció pártjainak el' képzelései ezután válnak ismertté. Biztosra veszem azonban, hogy az önkormányzati rendőrség kialakítása elkerülhetetlen. Én személy szerint örülök neki és szükségesnek is tartom. Nyugat-európai tapasztalatok alapján feltétlenül indokolt, hogy az ön- kormányzatok valamilyen formában felügyeljék és irányítsák a helyi rendőri szerveket Azt már tudjuk, hogy hiba volt a centralizálás, hogy a városi rendőrségnek, az őrsöknek, a körzeti megbízott csoportoknak, a megyei főkapitányságoknak a tevékenységét mindig a magasabb elöljárók ítélték meg, s hogy a helyi, a lakossági vélemény nem számított. így fordulhat elő még ma is, hogy például a közrend megítélésében van hivatalos álláspont és van helyi vélemény. Ez a kettő azonban, tapasztalataim szerint, még sohasem találkozott. És mindig a hierarchikus vélemény volt a döntő. Ez tarthatatlan. Az önkormányzati rendőrség ezt az állapotot meg fogja szüntetni. Mi azt akarjuk, hogy több lépcsőben épüljön.- Melyek lennének a fokozatai?- Az első azonnal bevezethető. Járhatónak tartom, hogy a városi kapitányokat, az őrsparancsnokokat, a körzeti megbízottak csoportvezetőit, sőt a megyei főkapitányokat is a helyi önkormányzatok nevezzék ki, az országos főkapitány egyetértésével. Vagy pedig a kinevezésben csupán vétójoga lehessen az országos főkapitánynak. Elengedhetetlennek tartom, hogy az első számú megyei rendőri vezető felelősséggel kötődjék a helyi önkormányzathoz. A törvény elfogadása után ezt akár azonnal is be lehetne vezetni. Azt is szorgalmaznám, hogy az önkormányzatok határozata legyen kötelező a rendőrségre, ha az a közrendet, a közbiztonságot érinti. A nehéz gazdasági helyzetből adódik, hogy ameny- nyiben az önkormányzat a helyi közbiztonságot a rendőrség létszámának emelésével, a felszerelés tökéletesítésével javítani akarja, hozhasson erre vonatkozó döntést. A második lépcső - nyugatnémet mintára - az lehetne, hogy létrejön a teljes hatáskörű önkormányzati rendőrség. Országosan csak olyan bűnüldöző apparátusra lenne szükség, amely a szervezett bűnözéssel, a kábítószerrel, és egyéb, kiemelkedő ügyekkel foglalkozna és az Interpollal tartaná a kapcsolatot És természetesen a szakirányítási hatáskört is ellátná. E két lépcsőfok kiépítése nyilván hosszabb időt vesz igénybe és előfeltétel a felelősségteljes ön- kormányzatok léte.- Térjünk vissza a jelenbe. Hogyan látja a közbiztonságot az országos főkapitány?- Sajnos, azt kell mondanom, hogy továbbra is romlik. A növekvő bűnözéssel együtt azt is tapasztalom, hogy a lakosság körében erősödik a félelem. Fia más országokkal vetjük össze, akkor jó a hazai kép. De ez nem tehet mértékadó; a romló tendencia ugyanis állandósult. A múlt évben 21 százalékkal emelkedett a bűnözés, ez mintegy 40 ezer bűncselekményt jelentett. Most, 1990 első negyedében már bizonyosra vehető a további 20 százalékos növekedés. De ez azt is jelentheti, hogy ha nem csökken az ütem, akkor két-három éven belül megkétszereződhet, sőt megháromszorozódhat a bűnözés Magyarországon. A prognózisok erre utalnak.- Részletezné a veszélyforrásokat?- Flárom fő veszélyt látok. A vagyon elleni bűnözés ma már szinte követhetetlen, az összes ismert bűncselekmény 70 százalékát jeJenti. A második kapcsolódik ehhez. A betöréses lopásokkal összefüggésben kialakult a szervezett bűnözés. Bandák, betörő csoportok hajtják végre és mögöttük ott az orgazdahálózat is. Az értékeket gyorsan eltüntetik és tisztára mossák a pénzt. A harmadik veszély- forrás a fegyveres bűnözés. Egy év alatt mintegy 30 olyan bűncselekményről tudunk, ahol fegyverrel fenyegették meg a sértettet. Ez új jelenség, korábban csak egy-két hasonló eset fordult elő.- Hol a legrosszabb a helyzet?- A betöréses lopások az ország egész területén állandósultak. Az országosnál is sötétebb a kép Budapesten, Borsod és FHajdú megyében.- Beszéljünk a kábítószerről is. Arról már évek óta tudunk, hogy Magyarország a kereskedelem útvonalába tartozik. Az utóbbi időben pedig hol itt, hol ott röppent fel a hír, hogy megkezdődött a beetetés. Van-e hazai kábítószer-fogyasztás?- Szerencsére ma még többet beszélünk a kábítószer-ellenes küzdelemről, mint amennyit tennünk is kell. Tény, hogy a rendőrséget most készítjük fel. Az ORFK átszervezésével egy időben hoztuk létre a .kábítószer-ellenes alosztályt, igaz, egy vagy talán két évtizedes késéssel. Kiépítettük a kapcsolatot az osztrák kollégákkal. Legutóbb pedig az amerikai rendőrség ajánlott segítséget a szakemberek kiképzéséhez. Tranzitország létünket a nyugati fogások bizonyítják. Sajnos, az átmenő forgalom ellenőrzésére sem vagyunk tökéletesen felkészülve, jelentős tennivalónk van ezen a téren is, együtt a pénzügy- és a vámőrséggel. Ami a kérdés második részét illeti, tartok tőle, hogy Magyarország egészen rövid idő múlva kábítószerfogyasztó országgá válhat. Az előrejelzések erre utalnak.- A hatalom- és rendszerváltás tényei - a választások, az új parlament összehívása - elvezettek-e az önök esetében ahhoz, hogy kapcsolatot építsenek a volt ellenzéki, de már hatalmon lévő pártokkal?- Már a választások előtt is többször találkoztunk az akkor még ellenzéki pártokkal. Tárgyaltunk az MDF-fel, a két választás között pedig az SZDSZ vezetőivel. A megbeszélések folytatódnak, valamennyi parlamenti párt vezetőivel találkozni szeretnénk. Két témát tartok kiemelten fontosnak. Az egyik, hogy a parlament minél előbb tűzze napirendre a rendőségről szóló törvényt, amelyet a korábbi Országgyűlés félretett. A másik: az átszervezés kérdése. F-li- szen ez olyan időben zajlik, amikor rendszerváltás történik, új kormány alakul, új vezetője lesz a belügyi tárcának. Ilyen körülmények között egyértelmű viszonyokat szeretnénk, azt, hogy még csak a gyanúja se merüljön fel valamiféle politikai sanda- ságnak. A tét: a korszerű, önálló rendőrség megteremtése, a már említett önkormányzati rendőrség kialakításával.- Köszönöm a tájékoztatást. K. E. Somogyi Néplap - Somogyi Hírlap Somogyi Hírlap címmel új napilap jelent meg szerdán reggel Somogy megyében. Nem egyszerű névcseréről van szó, noha az új lap munkatársi gárdája és olvasótábora lényegében változatlan maradt. A szerkesztőség dolgozóinak - az újság politikai függetlenségének korábbi deklarálása és hosszú belső viták után - többsége úgy határozott, hogy megválik korábbi lapgazdájától, az MSZP-től, és ennek megyei kiadóvállalatától. Ezzel egy időben munkát vállaltak az Axel Springer-Budapest Kft. által alapított új lapnál. A 60 ezer példányszámban megjelent Somogyi Néplap a nyereséges megyei újságok közé tartozott, így az önálló vállalkozássá alakulás lehetősége is felvetődött. A szerkesztőség azonban csak egy tőkeerős laptulajdonossal vélte megvalósíthatónak a több évtizedes műszaki-technikai elmaradás felszámolását az újságkészítés általános feltételeinek javítását, a nyomdakapacitás bővítését. A Springer által kínált lehetőségeket - az új lap beköszöntő vezércikkében leírtak szerint - az olvasók igényeinek teljesebb, színvonalasabb kielégítése érdekében szeretnék kamatoztatni. Közéleti hír A Magyar Demokrata Fórum Zom- bai Szervezete 1990. április 23-án megalakult. . MDF Zombai Szervezete Akik bennünket képviselnek az új Országgyűlésben Szellemi alépítményünk futóhomok Interjú Barcza Imrével (Folytatás az 1. oldalról.)- Egész életemet végigkísérte apám hatalmas szelleme, az a francia alapokra helyezett neveltetés, melyben mai ötezer kötetes könyvtáram jelentős része is neki köszönhető. A mi családunkban a könyvtár volt a szentély, a könyv a szellem éhségének kiszolgálója, s ebben is Balzac, Anatole France adta indulásunkhoz a csodát. Pályaválasztáskor apám elé állva kértem, lehessek történelem-irodalom szakos tanár, ő azt mondta, ha ebben a rendszerben olyan pályát választasz, melyben a szellemed egyfolytában szembe fog kerülni a hatalommal, akkor az a tested elpusztításához vezető utat jelenti majd. Legyél gyógyszerész, irodalmi ismereteid mellé szerezz természettudományos műveltséget! Egy kis patikában olyan szellemi ellenzéki életet élhetsz, amilyet csak akarsz... S ha nem hallgatok rá, bizony 56-ban tán fel is akasztottak volna. Apám zseniális képessége nem csupán a jövőmet teremtette meg, hanem újfent szinte az életemet.- Kétszeresen is ellenzéki az élete? Gondolok itt a múlt évtizedeire, s a konstruktív ellenzéki szerepkörre...- Barátaim nevettek is ezen, újabb ellenzéki idő jön... A szellemi múlt forradalmi öröksége 56-ban csodát művelt, mindenütt boldog, felszabadult mosolygó emberek. S ez a szomorúan járó nép szembenevetett egymással. Végigcsináltam a forradalmat Pesten és Pécsett. Láttuk a bajt, s jött a megtorlás időszaka, ám a jó szerencse mellém szegődött. Igazi baj sosem ért. Védett a gyógyszerész szakma viszonylagos csendje. A csend évei következtek, közben a társak, a pécsi szellemi partnerek eltűntek, akadt olyan is, aki meghalt. A konstruktiv ellenzékiségről azt vallom, nem szabad ma ellentéteket szítani, sokkal inkább az azonosságokat kell erősíteni. Segíteni kell a kormányalapító, vezető pártot, hiszen nincsenek olyan alapvető ellentétek, amelyek „betartásokra" adhatnának okot. Túlzásnak érzem az óriásira duzzasztott ellentétek hangoztatását, ami legfeljebb ha Buda- pest-centrikus. Vidéken tisztelettel, ba- rátilag csináltunk végig a választásokig mindent. Mindkét pártnak fel kell ismernie - s a kisgazdáknak is -, hogy világraszóló győzelmet arattunk a bolsevizmus fölött. Egy rettenetes ellenfelet győztünk le, remélhetően örökre. Ebbe a lendületbe pedig nem szabad újabb ellenségeskedéssel kockázatot vinni. A sikert pedig a nép érdekeiben kell felhasználni. Természetesen vannak humánusan és izgágán nyilatkozók, hangosak és kissé mérgesek, diplomatikusak és cinikusak, s itt lehet neveket sorolni - Csurka, Torgyán, Tamás Gáspár Miklós -, de egyet senkinek nem szabad feledni: igaz magyarként teszik mindezt, igaz magyarként akarva jót ennek a népnek.- Milyen alapállásból közelít ön a parlamenti munka felé, mi az, ami kivezeti ezt az országot jelenlegi nehéz helyzetéből?- Óriási igény jelentkezett a vallási szabadság iránt, s az egyház helyesen, jó irányba indulva reagált erre. Az viszont borzasztó, kérem, hogy 30-40 éves emberek ne ismerjék a bibliát... De honnan is ismerték volna? Hiszen évezredes szellemi kincset dugott el a bolsevizmus, s ezzel is egyfajta európaiságtól és alap- műveltségtől fosztotta meg az embereket. A népet, a mi népünket. Emellett zenei kulturálatlanságunk elképesztő, s hogyan is lenne érthető a mise liturgiái alapjai nélkül Schubert, vagy Verdi Rekviemje?! Az emberiség szellemi vagyonához hozzá kell juttatni mindenkit, s negyven év alatt bizony szellemi kincsek sokasága veszett el. Camus már meghalt, amikor művei először bejöttek az országba! Óriási szellemi áradatok Nyugaton ragadtak. Történetírók, szociológusok, irodalmárok és zenetudósok rekedtek kívül az ország- és látóhatáron. Minket a Konrád Györgyök fognak Európába vezetni. Mindennap ki kellene kérdezni az Antipolitika című müvéből egy passzust. A műveltség hiánya okozta mindazt, amit a bolsevizmus el tudott érni. Könyvet, könyvet és könyvet az emberek kezébe! Orwelt, Kösstlert, Szolzsenyicint... Konrád György Európa géniusza. Már 1987-88-ban látta mindazt, ami itt még meg sem kezdődött akkoriban. Vegyük igénybe őt, s ezt éppen az értelmiségünkre értem. Még ma is periférián van, pedig a szellemi többlet hozhat európaiságot, csak a nagy szellemi irányítókat igénybe is kell venni.- Pontosan idézem, ha azt mondom, állítása szerint szellemi alépítményünk futóhomok...?- Pontos az idézet. Nekem csatornákra kell lelnem, melyek a szellemi műhelyekhez vezetnek, melyek a felemelkedést indukálhatják ebben a hazában. Pedagógiai vonalon a történelem-irodalom szakos tanárok átképzése elengedhetetlen. A tisztességes történelmi szellem és szemlélet tanítása kell következzen. Jó és igaz könyveket kell kiváló pedagógusok által a fiatal nemzedék kezébe adnunk. Gondoljunk például csak Churchill emlékirataira. Nem szabad megalkudni, a kiművelt emberfők jelenthetik egy nép hatalmát a világban. Mindehhez karizmatikus egyéniségekre van szükség, s ez ennek a nemzetnek a nyugalmát teremti meg. A szélsőségeket le kell vetkőzni, tudatosítani kell a szellem építésének szükségszerűségét. Tanulni, tudni kell!- A szellemi felemelésre irányuló elképzelése, ami önt motiválja, segít az európaiság megteremtésében?- Csak ez segít valójában! Újra a könyvet emlegetem, amit adjunk végre az emberek kezébe, de az ne essen ki a túlhajszolt, robotoló markokból. Ehhez pedig jó gazdaságot kell teremteni. A műveltség emelését a pedagógusoknál kell elkezdeni. Ennek a népnek a nemzetiségei is a kincsei, itt nem szabad kiváltságra hivatkozni, s meg kell tanulni békében együtt élni. A Völgységben is mindenkinek meg kell adni a szabadjogot ahhoz, hogy úgy éljen mindenki, ahogy akar. Karámba szorítani senkit nem szabad. A szembeállító tendenciákat vissza kell szorítani. A legborzasztóbb a zsidók nélküli antiszemitizmus lehet.- Megbocsásson, de ön már nem túl fiatal... s ami előny a tapasztalat oltárán, az...- Aki letette a garast, az a korától nem rettenhet meg. Amire vállalkoztam, azt véghez is akarom vinni. Könnyen beszél az, ki országos vagy megyei listáról jutott be, s vallom ezt azért, mert ha ez a nép a szolgálójává emelt, akkor szolgálni is kell. Nem egetverő dolgokra kell számítani, s nem frázisokra és szólamokra. Sokkal inkább sok apró munkára. Ez a nép ma a csodavárás időszakát éli, pedig csodák nincsenek.- Kérhetünk konkrétumokat is már az elképzeléseiből?- Az egészségügyet, az orvosi, gyógyszerészi munkát a szakma képviseletében kívánom ellátni parlamenti munkám során. A szakmai felemelkedés, a megbecsülés s végső soron a teljes egészségügyi reform jelent majd komoly teendőket. A gyógyszerész szakma privatizációja elkerülhetetlen, s szükség van gyógyszerészkamara működtetésére is. Az orvosok, gyógyszerészek megmentése a receptőrülettől s az értelmetlenül feldagasztott papírmunkától is igen lényeges kérdéskör. De mindenütt, s mindent, ami a nép műveltségének emeléséhez hozzájárulhat - támogatni fogok. SZABÓ SÁNDOR