Tolnai Népújság, 1990. április (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-04-03 / 01. szám

1990. április 3. NÉPÚJSÁG 3 k Akár egymilliárd dollár is lehet az idei külkereskedelmi aktívum (Folytatás az 1. oldalról.) A Kereskedelmi Minisztériumban az MTI kérdésére válaszolva elmondták: no­ha ma már csaknem 4 ezer vállalat jogo­sult külkereskedni, az áruforgalom 90 százalékát még mindig 100-110 vállalat bonyolítja le. Mintegy egyharmaduk ha­gyományos külkereskedelmi vállalat, a többi a külkereskedelemmel már koráb­ban is foglalkozó ipari cég. A külkereske­delmi jogukkal nem élő vállalatok nagy része a bonyolítási munkálatokat appa­rátus híján nem tudja vállalni. Erre a tevé­kenységre ma még igen kevés az ügynö­ki vállalkozás, s a minisztérium vélemé­nye szerint nincs kellő számú képzett szakember sem. A vállalatok piaci programjainak ösz- szesítése azt mutatja - állapította meg a KÉM értékelése -, hogy a külkereskede­lem várható alakulása megfelel a kor­mány gazdaságpolitikájának, piacváltási céljainak. A rubelforgalom - igaz ugyan, hogy főként a kényszerű intézkedések hatására - még a gazdasági program­ban feltételezettnél is nagyobb mérték­ben csökken. A vállalatok az export 20-22 százalékos mérséklődésével szá­molnak, s az importban a gazdasági programban feltételezettnél is nagyobb mértékű -10-12 százalékos csökkenést prognosztizálnak. A konvertibilis elszámolású forgalom előrejelzése még a szakértők számára is meglepő fordulatot hozott, ám az első ne­gyedév eredményei alátámasztják az idei egymilliárd dolláros áruforgalmi aktívum lehetőségét. Három hónap alatt ugyanis az export-kötésállomány 31 százalékkal, 1,3 milliárd dollárral növekedett, ugyan­akkor az importban csak 16 százalékos, 470 millió dollár nagyságú a kötésnöve­kedés. A tényleges forgalomról kéthavi adatok állnak rendelkezésre, eszerint az export 18 százalékkal, a behozatal mind­össze 4 százalékkal nőtt. A tapasztalatok szerint ott a legdinamikusabb a dollárel­számolású kivitel növekedése, ahot csökkenteni kényszerültek a rubelex­portot. A gépipar kötésállománya pél­dául 400 millió dollár az év első három hónapjában, ami 43 százalékos növeke­dést jelent. Az importnövekedés mérsék­lődése - noha a számok kedvező képet mutatnak - a minisztérium véleménye szerint elsősorban abból adódik, hogy tavaly a liberalizáció hatására számos vállalat nagy mennyiségű anyagot, alkat­részt vásárolt, ezt használták fel a terme­lésben az év első hónapjaiban. Nem a telefon, az igénylő sír Bekötés de már nem az érdemtelen érdem alapján (Folytatás az 1. oldalról.) Miért fizetik a teljes összeget azok, akik, mint az Árpád utcaiak, társadalmi munkában lefektették a kábelt? Miért csak 170 igényt elégítenek ki? Tehát, ahogy elöljáróban mondtam, kérdést kérdés követ és mivel 450 körüli a kielé­gítetlen igény, így a népszerű sláger szö­vegével ellentétben, nem a telefon, ha­nem a ki nem elégített igénylő sir. Százhetven új állomás A választ váró kérdések nyomába eredtünk, s a városi tanácsnál, valamint a Tolna Megyei Távközlési Üzem vezetői­től, Márkvárt Jánostól és Dombai Zoltán­tól sok mindent megtudtunk. így többek között azt, hogy a város területén üzem­ben lévő távközlési kábelhálózat, alépít­ményhálózat telített, rekonstrukcióra szorul. A Pécsi Postaigazgatóságnak eb­ben az ötéves fejlesztési tervben fejlesz­tési forrás nem áll rendelkezésére ahhoz, hogy a város területén nagyobb mérvű hálózatépítési munkákat végezhessen. Új távbeszélő-állomások bekapcsolásá­ra csak lakossági pénzeszközök bevo­násával kerülhet sor. Ezután lépett a városi tanács, megter­veztette a hálózatfejlesztést - lakáson­ként 33 ezer forintra jött ki -, aztán kijelöl­te az anyagi kondícióval rendelkező igénylőket, megbeszélést is tartott ré­szükre. Figyelembe vették először a ka­tegóriát, aztán pedig az időrendi lista alapján haladtak. Ha volt olyan, aki nem vállalta - 20 -, akkor mentek tovább a lis­tán és eljutottak az 1987-es igényekig. A városi tanács és a Tolna Megyei Távköz­lési Üzem által kötött gazdasági megálla­podásban azt is megfogalmazták, hogy „a távközlési üzem a távbeszélővonalat a főközponttól az előfizető konnektoráig építi ki. Az önerős távbeszélő-fejlesztést fizető ügyfélnek így csak a mindenkor ér­vényben lévő szerelési díjat (jelenleg 200 Ft) kell többletként megfizetni.” A távközlési üzem vezetőinek feltettük azt a kérdést is, hogy úgy hallottuk, lakó­telepen belüli áthelyezéshez is 33 ezer forintot kell fizetni. Miért van ez? Nem vet­te meg a jogot a telefonnal rendelkező személy első alkalommal? A válaszban elhangzott, az előfizetési szerződés név­re és lakcímre szóló jogviszony és az em­lített esetben „nem a távközlési üzem köl­tözött”. A befizetett összegeket - 6-8 ezer forint - visszautalják. Új számokat nem adnak Kaptunk magyarázatot a társadalmi munkával kapcsolatban is. Mivel a kábel- fektetést az alvállalkozó Kapos-Kop- pányvölgyi Vízitársulat elvégzi, így nem kértek lakossági segítséget. Nem is tud­ják elszámolni azt. Am ahol besegítenek, ott előbb bekötik a telefont. A tamásiak és a városkörnyékiek tud­ják, hogy épül a posta új műszaki épüle­te, aminek az átadási határideje a jövő év vége. Egyesek azt rebesgetik, hogy a ter­vek szerint tízezres lesz az új telefonköz­pont és akkor... A távközlési üzem vezetői elmondták, a távlati fejlesztési tervek szerint (?) 1996- ig 10 600 kapacitású központtal - ez le­het crossbar, de modernebb típusú is - látják el Tamási góckörzetét. Ha ez így lenne, akkor már most el kéne kezdeni a szerelést. Október 31 -ig bekötnek 170 új telefont Tamásiban, de mi lesz azután? Az, ami Szekszárdon: új számot nem tudnak ad­ni. A műszaki fejlesztésig várni kell, köz­pontot, hálózatot, távolsági összekötteté­seket kell kiépíteni és ez rendkívül drága. Ez kormányprogram. Addig is, míg ez megvalósul, 170-en már reménykedhetnek. Reménykedhet­nek, mert ahogy megvan a műszaki lehe­tőség - tehát ma már nem az „érdem” számít! -, úgy kapcsolják be az új telefo­nokat. ÉKES LÁSZLÓ Völgységi vállalkozók A la ­fűrészelő Ül a hatalmas rönkökön, a takaros ka- kasdi családi ház udvarán, a behordó kocsira téve lábát. Ritka eset az, ha Hor­váth László fafűrészelő üldögél, de be­tegségből kilábalóban bizony jólesik pár perc szieszta. Az 58. évében járó szikár férfi 21 évvel ezelőtt Szentgálpusztáról költözött a faluba, házhelyet vett, építeni kezdett és önálló kőműves kisiparosként kezdett a környéken. Számol és kideríti hamar, hogy Kakasdon rövid néhány esztendő alatt is felépített a két kezével 70-75 házat, s amelyiket nem az alapok­tól kellett építeni, azt felújította a gazdá­nak.- Téli időben csend van a kőműves kö­rül, hát Alsónánán vettem egy fűrészgé­pet a téli napokra - emlékezik Horváth László, aki gyerekkorában bognár akart lenni. Tűzifát kezdett vágni, a magánjáró gépen ment a szalagfűrész körbe, „hoz­ta” a munkát. Nőttek a gyerekek, az élet egyre drágább lett, kellett a kiegészítő fo­rint.- Mentem a munka után, akárhol is volt, mert a pénz nem sokat ér, de a pénz nélküli élet még annyit sem. Az élet kipró­Visszhang Alkatrészt áruljon az Agroker! Megdöbbenéssel és felháborodással ol­vastam lapjuk március 28-i számában az Ag- rokerről szóló cikket. Felháborodásom oka a cikk következő sorai: „Nem túlságosan illik az Agroker profiljába a púder, a klipsz meg a napszemüveg, de hát ilyen idők következnek: azt kell eladni, amire van vevő. Márpedig a mezőgazdasági üze­mek, s a magángazdálkodók sem állnak úgy anyagilag, hogy drága traktorokat, ekéket és egyéb földművelő eszközöket vegyenek. Vi­szont az Agrokernek is valamiből meg kell él­nie." Elmondhatom, hogy a németkéri termelő- szövetkezet erdészeként sokszor volt lehető­ségem az anyagbeszerzőnkkel alkatrészt vá­sárolni néhány nagyobb Agroker-áruházban. Elindulnak a beszerzők 30-40 tételes meg­rendelőkkel, délután 1-2 óráig várakoznak, mire az árut megkapják. De nem ám mindent! Elmegy egy nap olyan pesti utakra legtöbb­ször, hogy az eredeti tételből kap az illető két darab csapágyat, vagy egy doboz csavart. Ná­lunk például felújítás alatt van néhány MTZ traktor. Féléves megrendelőink vannak, de még mindig nem kaptuk meg az akkor megrendelt alkatrészeket. Valóban nem állnak úgy a me­zőgazdasági üzemek, hogy új gépeket vásá­roljanak csak azért, mert nem kapnak hozzá alkatrészt. Majd ha megvalósul nálunk is az a gyakor­lat, hogy az itthon forgalmazott gépekhez, esz­közökhöz alkatrészt is biztosítanak, majd ak­kor meg fog tudni élni az Agroker is, és meg fognak tudni élni a mezőgazdasági üzemek is. Egyelőre nincs pénzünk minden évben több százezer forintért új gépek vásárlására. Kiss Attila erdész Megmenti-e a Nyugat Kelet-Európát? A Nyugat segít kimászni a gödörből! - ebben ma nagyon sokan bíznak, s erre nagyon sokan hivatkoznak, ha a magyar gazdaság jövője kerül szóba. Honfitár­saink jelentős része úgy gondolja, ne­künk kijár egy új Marshall-segély, s ezt meg is fogjuk kapni. Nem a kiábrándítás, inkább a józan helyzetértékelés céljából érdemes szemügyre venni, miként vélekedik erről a nyugati segítségről hazánk és egész Kelet-Európa gazdasági esélyeiről egy neves francia szaklap, a Le Nouvel Eco- nomiste. A lap szerint várhatóan egy, de lehet hogy több évtized kell ahhoz, hogy Kelet- Európában életképes gazdaságokat hozzanak létre. A mostani helyzet nem hasonlítható az 1945-öshöz. Akkor tönk­rement üzemeket kellett helyreállítani, ami lényegében anyagi feladat. Ma a volt kommunista országok teljes szervezetét kell átalakítani, működőképessé tenni, ami egyedülálló, eddig soha sehol nem volt rá példa. Ezek az országok nemcsak elszegényedtek, hanem mélyen eltorzí­totta őket a félévszázadnyi kommuniz­mus - írja a francia közgazdasági lap. Nincs életképes árrendszer, ami a prob­léma gyökere, hiszen ennek hiánya lehe­tetlenné teszi a racionális gondolkodást, és magatartást a gazdaságban. Ennek csak további mellékhatása a munka- módszerek, az üzemszervezés, a piaci vi­szonyok kelet-európai káosza. „Ennek alapján joggal gondolhatjuk, hogy a keleti országok még hosszú ideig nem lesznek normális üzleti partnerek. Nem szabad engedni a kielégítendő szükségletek csábító vonzásának. Ha el akarjuk kerülni, hogy a keleti országok­kal hasonló kellemetlenségeink legye­nek, mint a harmadik világgal, az újjáépí­tést óvatosan kell finanszírozni." Mind­ezek után nem is meglepő az a meglehe­tős szigor, amelyet a francia szaklap a pénzügyi segélyek odaítélésekor java­sol. Eszerint feltétel nélküli adományok kizárólag az olyan nyomorúságos hely­zetben lévő országoknak nyújthatók, mint Lengyelország, ahol az éhínséget keli elkerülni. Beruházási célra csak oda és olyan vállalkozásba szabad pénzt fek­tetni, ahol biztos exportra lehet számítani. Ezek a fejlesztési gócok a helyi gazda­ságtól némiképp elszakadva működhet­nek, például a gépkocsi-összeszerelés­ben, vagy külső piacra termelő alkatrész- gyártásban. A beruházások klasszikus finanszírozását, azaz a hitelek nyújtását, vagy tőkerészesedés szerzését a lap ki­zárólag a stabilabb kelet-európai orszá­gokban, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Magyarországon tartja biztonságos­nak. Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy még ezekben az országokban is sokkal bizonytalanabb az alaptőke megtérülése és a jövedelmek átutalása, mint a nyugati államokban. Mindezek alapján a francia közgazdasági lap leszögezi: „El kell is­merni a nyilvánvaló igazságot: a keleti or­szágok korántsem testesítik meg az el- dorádót. A gazdasági és pénzügyi körök mostani lelkesedése, úgy tűnik, kevéssé átgondolt, és sok csalódás forrása le­het.” A cikk utolsó mondata akár a ma­gyar gazdasági és pénzügyi körökre is vonatkozhatna. P. É. bálta őket, az egész Horváth családot, de ők voltak az erősebbek. Kőműveskedés, fafürészelés, tanya szőlővel és állatok az istállóban... Sok éjszaka nem aludt a mesterember, mert nappal kőműveske- dett, fél éjszaka számra fűrészelte a fát. De csinálta, mert haladni akart, mert a vérében volt a szorgalom. A mai fafűrészelésre alkalmas gépek­hez a kiszolgáló részt (fahordó, kocsi, behordó sin, felvonó szerkezet) mind a maga elképzelése szerint csinálta házi­lag, mint mondja, „magad uram, ha szol­gád nincs" alapon. Először törte a fejét, majd maketten megcsinálta, s ha bevált, akkor készült el nagyban is. Megtanulta a fűrészlapok forrasztását, s az összes olyan fogást, amit csak mesterembertől lehet ellesni, maga kísérletezte ki, a saját kárán tanulta meg. De sosem adta föl. - Fűrészt köszörülni ne tudnék? - kérdezi, s nevetve mondja, megy az mint a has­menés. Alsónánától-Bonyhádig, Harc- tóI-Szekszárdig sok munka érkezett a környékről. Mindig örömet okoz Horváth Lászlónak a jól elvégzett munka. Kőmű­ves és fafűrészelő, akit este nemcsak a családja, de 5-6 kpncsaft is hazavár. Könnyű rálelnie annak, akinek fát kell fűrészeltetni, hiszen a kakasdi buszmeg­állóból belátni az udvarába.- szabó - ritzel ­Tulajdon és agrárstruktúra Tulajdonváltás = formációváltás A nagy társadalmi formációkat, más néven a termelési módokat a tulajdon mi­lyensége különbözteti meg egymástól. A feudalizmust meghatározta a feudális földtulajdon, a kapitalizmust a tőkés tulajdon, az ázsiai termelési módot a falukö­zösségi tulajdon, a sztálini szocializmust a néptől elidegenedett állami tulajdon. A kolhoz forma tulajdonképpen egy burkolt, vagy nem is annyira burkolt állami tu­lajdon volt, biztosította a here, bürokrata, kizsákmányoló pártállami apparátus ha­talmát a paraszt fölött. Ennek semmi köze a társadalmi tulajdonhoz, egy degene- rált forma, amely sokkal inkább az ázsiai termelési mód reinkarnációjaként értelmezhető. Az ázsiai formában a föld a faluközösség tulajdonában volt, de ma­ga a faluközösség, mint egész, a despota tulajdonában. Ugyanezt az alávetést ta­láljuk a sztálini kolhoznál. Papíron a „szövetkezet” tulajdonában van a termőföld, azonban maga a falu a pártállami apparátus tulajdonában, röghöz kötve, mint pl. Ceausescu Romániájában, vagy Sztálin és Brezsnyev Szovjetuniójában. Magyarországon 1956 után, éppen a forradalom hatására, megkezdődött a távolodás a sztálini kolhoz formától, azonban annak maradványaitól sohasem sikerült igazán megszabadulni. A tulajdonváltás kérdőjelei A tulajdonváltás tánciskolájának kályháját a Kisgazda Párt 1947-48-nál találta meg. Ilyen alapon praktikusabb lenne az 1958-as birtokviszonyokból kiindulni, ugyanis a kollektivizálás csak 1958 után változtatta meg alapvetően e vi­szonyokat. Sokakban él téves képzet az 1950-es évek kollektivizálásának mére­teit illetően, hiszen az 1950-ben megkezdődött erőszakos szövetkezetesítés (va­lójában államosítás!) az ország földjeinek csupán 19%-át érintette a brutális mód­szerek ellenére. 1953-ban, amikor az első Nagy Imre-kormány engedélyt adott a kolhozok feloszlatására, a földek mindössze 19%-a volt „szövetkezeti” tulajdon­ban. 1955-ben, Nagy Imre leváltása után újra kezdődött a kollektivizálás, de az 1953-as szintet már nem sikerült elérni, mert az 1956-os forradalom visszaállította nagy vonalakban az 1947-es birtokviszonyokat. Az újabb változás csak 1958 őszén kezdődött, amikor harmadszor is megkez­dődött a kollektivizálás, most már sikerrel, és 1961 végére a termőföld kb. 80%-a „szövetkezeti”, 17%-a pedig állami tulajdonba került. Az 1950-es években a magántulajdonon alapuló kisgazdaság maradt a meghatározó. Időben meddig mehetünk el, illetve meddig célszerű elmenni a tulajdonviszo­nyok rehabilitációja terén? 1958-at reálisabb dátumnak tartom, mint 1948-at. Persze, ahol csak lehet, orvosolni kell a jogsértést, tehát ha valakitől erőszakkal földet raboltak, akkor kapja vissza. Pénzt nem kaphat, hiszen az országak nincs pénze, és ha van is ilyen célra valamennyi, akkor kapjanak kárpótlást a recski, hortobágyi internáltak a fasiszta módszerekkel elkövetett gaztettekért, kapjanak a Szovjetunióba kényszermunkába hurcoltak, vagyis azok, akiknek tönkretett életét némi anyagi kárpótlás már nem fogja helyrehozni. Csakhogy ki kapja vissza a földjét? Aki az apja, a nagyapja után örökölte, és soha életében semmi köze sem volt a földhöz, a mezőgazdasághoz, a faluhoz? Aki már 30 évvel ezelőtt felköltözött Budapestre és azóta egy olcsó állami bérla­kásban, az agyondotált közlekedési díjak, stb. mellett élte a proletárok sanyarú kenyerét? És mit örököl az, aki 20-30 évvel ezelőtt az agrárpályát választotta, földet nem vitt be a tsz-be, de letelepedett a faluban, szaktudásával, munkájával hozzájárult a szövetkezet és a falu felvirágoztatásához? Mi lesz, ha a pesti lakkcipős hivatalnok megjelenik a faluban és nagyapja után visszaköveteli azoktól a földet, akik 30 éven keresztül verítékükkel öntözték azt? Vagy legrosszabb esetben a városi lumpen követeli a részét, no nem művelés céljából, hanem a bérleti díjra, vagy az eladási árra ácsingózva. Tartok tőle hogy a község lakói újra vasvillára kelnek ilyen esetben, tehát hatalmas politikai feszült­ségek fognak felhalmozódni vidéken egy nagyon érzékeny időszakban. Valahol meg kell húzni a határt Tökélettes igazságot itt már nem lehet tenni, az étosz, a jog és a valóság gyak­ran kerül szembe élesen egymással. Amikor 1815-ben a Bourbonok visszatértek Franciaországba, az arisztokraták és leszármazottaik visszakövetelték földbirto­kaikat. Ők tizenöt-húsz évvel korábbi birtokleveleket lobogtattak, mégsem kapták földjeiket vissza. Mert a Bourbonok, akik pedig „semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek” annyit nagyon is jól tudtak, hogy a napóleoni háborúk 15 éve alatt megszilárdult tulajdonviszonyokhoz öngyilkosság lenne hozzányúlni. Napóleon legfőbb életműve ez volt: megszilárdult a kisparaszti földtulajdon, amit már nem lehetett visszacsinálni! Minekünk meg kell változtatnunk a tulajdonviszonyokat, de valahol meg kell húzni a határt! Földet az kaphasson vissza, aki valamilyen kapcsolatban állt azzal az elmúlt évtizedek folyamán. Nehéz lesz igazságot tenni és a gazdasági realitások talaján is megmaradni, de talán sikerül megtalálni az arany középutat. GAZDAG LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom